-család. Ezen a XV. sz. közepe táján kihalt család az ABA-nemzetséghez tartozott, s nevét a sárosvármegyei Somos vártól nyerte, melyet a tatárjárás után I. Péter nevü ősük épített. Nevezetesebb tagjai voltak: II. Péter (György fia, I. Péter unokája), 1278. a morvamezei csatában harcolt, 1285. a tatárok utolsó nagy betörése alkalmával birtokai védelmében azoknak útját állotta, győzött ugyan, de testvére Ivánka a csatában elesett. 1300. Abaúj vármegye főispánja volt. János, szintén György fia. Részvétele az 1304-iki cseh hadjáratban,1317. Komárom visszafoglalásában és sok más érdemei, miket - a királyi levél szerint - hosszu volna annak rendje szerint előszámlálni, visszaadták neki a hűtlensége miatt elvesztett királyi jóindulattal együtt a beregvármegyei Király-Papi (ma Csonka-Papi) birtokát is.
(Brusztur), kisközség Szilágy vármegye zsibói j.-ban, (1891) 335 oláh lak., kőszénteleppel.
(sárdi gróf és nemes) -család, Somogy vármegye előkelő birtokos nemzetsége, mely sok jeles férfit adott az országnak. Elődei Horvátországból, Kőrös és Varasd vármegyéből, a XVII. sz. végén jöttek át először zala vármegyébe, hol köztisztségeket viseltek s magukat csakhamar kitüntették. Miklós csáktornyai várkapitány volt, ennek fiai: Pongrác, Péter és Mátyás 1716-ban új címeres nemes levelet nyertek III. Károly királytól. Közülök Pongrác Zala vármegye főadószedője volt s ennek fia, az 1689-ben született Antal lett a maig virágzó sárdi S.-család megalapítója.Ez a maga hivatalos pályáját Zágrábban kezdte mint királyi ügyigazgatósági ügyvéd, Somogy vármegyében folytatta, mint e vármegye alispánja s az 1741-iki nevezetes országgyülésen követe, utóbb az udvari kancellária előadó tanácsosa 1760-ig, ekkor nyugalomba lépve, 1779. hunyt el; miután Mária Teréziától királyi adománylevelet nyert a somogyvármegyei sárdi uradalomra, mely azután a családpredikátuma lett. A család ekként a vagyonos főnemesek közé emelkedve, sógorságba s rokonságba jutott a dunántúli előkelő nemzetségekkel (Inkey, Zarka, Niczky, Tallián, Siskovich, Ürményi stb.). Első Antalnak második nejétől Niczky Borbálától született egyik fia Lázár 1792. királyi helytartósági tanácsos és udvarnok, az 1790-iki országgyülésen Zala vármegye követe, igen nagy tudományu ember és több tudományos társaság tagja volt s fiu nélkül halt el; másik fia János a papi pályára lépett, teologiai doktor, győri kanonok s püspöki titkár, nagyprépost és címzetes püspök lett. Többi fiai: II. Antal és I. József pedig tovább terjesztették a családfa ágait. II. Antalnak, ki somogyvármegyei főszolgabiró volt, fiai lettek: II. János dsidáskapitány és királyi kamarás, ki grófi rangot nyert, és II. József huszártiszt, szinte kamarás, ki 1860. halt el, s könyvtárát a magyar tud. akadémiának hagyta. Az 1805. elhunyt I. József és neje, Ürményi Mária adtak életet II. Miklósnak, a hires országgyülési követnek, Pál atyjának (l. o.), ki 1846. ismét egy fennálló grófi ágat alapított, melyből fia József, a hetesi és kaposújlaki családi hitbizományok birtokosa, császári királyi kamarás, főrendiházi tag, 1812 aug. 18. született Mikén. A bécsi katonai akadémiában neveltetett s a Nádor-huszárezredben kapitány volt, de 1847. somogy vármegyei birtokaira vonult gazdálkodni s 1848. a vármegye részéről nemzetőrtisztté (őrnaggyá) neveztetvén ki, e minőségben működött a szabadságharc alatt; 1849. ismét jószágai kezeléséhez tért vissza, de a művészetek ápolására is sok időt fordított, s újlaki kastélyának termei tele vannak szép olajfestményekkel. Ő maga is jeles műkedvelő festő, ki Munkácsy hires képét (Krisztus Pilátus előtt) kitünően másolta s az újonnan épült kaposvári templom számára két szép oltárképet festett. Jelenleg is a főrendiházban ülnek az idősb. grófi ágból Adolf, ki 1839. született Sternbergben (Csehország) és Imre, ki az ifjabb grófi ág hitbizományának birtokosa s 1843 ápr. 4. szül. Gmundenben.A képviselőházban pedig mint Somogy vármegye marcali kerületének választottja ül Andor (a nemes ágból), Lőrincnek Pál testvérének, Somogy vármegye alispánjának fia, ki 1844 május 10-én született Sörnyén; miután atyja birtokát s a nagybátyja Pál által birt hitbizományt is kezelése alá vette, a gazdaságban tüntette ki magát mint juh- és lótenyésztő, kiállító, homokszőllő-telepítő s a somogyvármegyei gazdasági egyesület elnöke; e téren több első rendü érmet is nyert.
1. S. Miklós (II.), I. József fia Ürményi Máriától, Ürményi országbiró nővérétől, szül. Sárdon (Somogy) 1784 dec. 6., megh. u. o. 1870 dec. 17. A művelt családi körben kitünő nevelésben részesült s kora fejlődést mutatott. Otthon, azután Nagykanizsán és Pécsen tanult; a jogot a pesti egyetemen végezte, s már 22 éves korában megyei szolgálatba lépett, 1806. aljegyző, 1808. főjegyző lett s a megyei ügyekben vezérszerepet vitt, ugy hogy már 1811. követnek választották a pozsonyi országgyülésre, hogy egyike volt a legfiatalabb s Nagy Pál és Vay József vezérlete alatt a legalkotmányosabb érzelmü követeknek 1813. vármegyéjében az alispáni székre helyettesítették, de erről csakhamar lemondott, mert hivatalt viselni nem akart s csupán az árvaszéki elnökséget tartotta meg, mint Deák Ferenc zala vármegyében. E mellett gazdaságának, családjának és nagyreményü fiai nevelésének élt. A megyegyüléseken azonban buzgó részt vett s vezére és feje maradt a vármegyének s ebben az ellenzéknek az 1811-től 1825-ig terjedő alkotmánytipró időszakban. Az 1830-iki országgyülésre elvállalta vármegyéje követségét, hol egész tekintélyével az azon országgyülés nagy nevü vezéreihez, Deák Antalhoz, Nagy Pálhoz, Pázmándy Déneshez és a még akkor első rangu ellenzéki szónok Ragályi Tamáshoz csatlakozott. Még fontosabb szerepet vitt az 1832-36-ik évi hosszas tartamu s reformáló szellemü országgyülésen. Az elnyomás idejében visszavonult s csak 1860. kezdett ismét részt venni a közügyekben. Még 1861-ig szerepelt a vármegyében, ekkor tartotta utolsó beszédét s ezentúl jószágainak nagy részét gyermekeinek átadva, sörnyei birtokára vonult s ott teljes visszavonultságban élt. V. ö. Vasárnapi Újság 1876, 1. sz. arcképpel.
2. S. Pál, legkitünőbb államférfiaink s országgyülési szónokaink egyike és publicista iró, szül. Sárdon (Somogy) 1811 jan. 13., megh. Budapesten 1888 márc. 7. Gondos nevelésben részesült az atyai háznál, majd a pécsi s kaposvári középiskolában tanult s már akkor kitünt társai között. A filozofiát a pesti egyetemen, a jogot a győri királyi akadémián, a jogi gyakorlatot (jurateriát) pedig nagybátyjának, akkor már királyi személynöknek oldala mellett végezte, kinek nagy befolyása lett politikai egyéniségének képzésére. A klasszikusokat, ugy a régieket, mint az újabbakat, szeretettel olvasta s ezek remekművein képezte ízlését, ezeknek köszönte zamatos, eszmékben gazdag, logikus, nyelv tekintetében is tiszta s ékes, bár minden dagálytól s cifraságtól ment szónoklatát. Hasonló kedvvel űzte, a szűk keretü iskolai tanulmányokat kibővítve, a politikai és történeti tudományok kultuszát, egész életén keresztül gyarapítva ismereteit. Atyjától vette át rendíthetetlen magyarságát s erős alkotmányos érzelmeit, Pongrác bátyjától nagyobb simaságát, óvatosságát s konzervatív hajlamait. A közszolgálatot Somogy vármegyében kezdte, hol előkelő nemes ifjak szokása szerint jegyző volt s mind ügyes volta, mind talpraesett szónoklatai által magát annyira kitüntette, hogy már 1843-ban vármegyéje országgyülési követévé választották, hol a konzervativ, mérsékelt szabadelvü párthoz csatlakozott, ennek egyik vezérszónoka lett s ezért az országgyülés bevégzése után a magyar királyi helytartó tanácshoz tanácsossá neveztetett ki, ami azonban nem gátolta, hogy 1847. ismét követté választassék nem ugyan szülő vármegyéjében, az ellenzéki Somogyban, hanem a konzervativ Baranya vármegye részéről. Ez országgyülésen ő volt a nézete szerint túlságokba csapó ellenzékkel szemközt a mérsékeltebb párt egyik vezére s érvekben erős fő szónoka. Pártja nem volt népszerü s a gyors haladás árjában megsemmisült. Válaszfelirati javaslata heves vitákra adott alkalmat; Kossuthtal kellett küzdenie, kivel előbb baráti viszonyban volt s kinek lapjába cikkeket is szolgáltatott. A márciusi napokban szerepe megszünt; ő a lojális téren maradva, 1848. a magán életbe vonult és sem a szabadságharcban részt nem vett, sem az osztrákok által magát elcsábíttatni s felhasználtatni nem engedte, sőt a régi magyar alkotmánytalaposan védő, meleg hazafias érzületü s bátor hangu publicistai dolgozataival, melyek közt legnevezetesebb az 1850. kiadott Das legitime Recht Ungarns und seines Königs címü önálló nagyobb műve, oly térre lépett, mely nevét, az ekkorig népszerütlent, a hazafiság nimbuszával vette körül. E műben s hirlapi cikkeiben is, nem gondolva vele, hogy abban a korban fejével játszott, a bécsieknek s a külföldnek meleg hangon s kristálytiszta világossággal terjesztette elő az ország jogait s a hatalom tévedéseit. Fordította továbbá s elő és végszóval ellátva adta ki 1851-ben Guizot hires munkáját: Értekezés az angol forradalom felett. De nemcsak mint fényes tollu publicista iró, hanem egyéb hazafias, nemzeti vállalatok terén is sokat tett és mozgott oly irányban, mint konzervativ társa Ürményi József, kinél e nehéz időkben senki sem volt erősebb és buzgóbb védője a nemzetiségnek, nyelvnek, irodalomnak s társadalmi reformoknak. Ilyen érdemei többek közt S.-nak: a kaposvári gimnázium újjá alakítása, melynek épületére nagy gyüjtést rendezett, a Berzsenyi-szobornak Niklán (Somogy) kezdeményezése s létrehozása, melynek leleplezésénél Deák Ferenccel, Ürményivel s az akadémiai nagy küldöttséggel ő is jelen volt; munkás részt vett az első magyar biztosító-társaság alapításában, melynek későbben igazgatósági elnöke is lett; tevékeny tagja és szakosztályi elnöke volt az országos gazdasági egyesületnek, elnöke a somogyvármegyei gazdasági egyesületnek s Dráva-szabályozási bizottságnak, részvényese s igazgatósági tagja több pénzintézetnek s gyárvállalatnak, amelyek mig az elalélt nemzeti életet új mozgásba hozni segítették, egyszersmind lehetségessé tették, hogy az ügyes üzletember nagy vagyonra s teljes függetlenségre tett szert. Magatartásában keményebbnek bizonyította magát volt konzervativ társai nagyobb részénél, a birodalmi tanácsba őt is meghivták, de ő a meghivást nem fogadta el. Midőn azonban az idők jobbra fordultával a vármegyei termek zárt ajtói újra megnyiltak, ő is azonnal sorba állott s hallatni kezdte örvendező s jogvédő ékesszólását. Az országgyülés 1860-ban összehivatván, a kaposvári kerület egyhangulag kiáltotta ki képviselőjéül. Megválasztatása alkalmával tartott beszéde nagy hatást tett s megerősítette népszerüségét. Megigérte, hogy az 1848-iki demokrata törvényeket fentartani, az alkotmányos felelős kormány visszaállítását követelni szent kötelességének tartja, bár a régi arisztokrácia érdemeit elismeri. Mind 1861., mind az 1865-iki országgyülésen, melyre újra megválasztatott, hiven s erősen, minden utógondolat nélkül csatlakozott Deák Ferenc politikájához s pártjának egyik legkitünőbb s tiszteltebb tagja lett. A ház a Deák-párti kör elnökségével s Andrássy Gyula gróf miniszterelnökké kineveztetése után ennek helyébe az első alelnökséggel tüntette ki. Az 1861-iki országgyülés feloszlatására következett provizóriumban tárgyalások folytak arra nézve, hogy elvállalja az udvari alkancellári állást, de ezek sikerre nem vezettek. Szilárd alkotmányos érzületének erős kifejezést adott többek közt abban is, hogy az Ausztria által Rómával kötött konkordátumot Magyarországra nézve érvénytelennek jelentette ki, miután azt meg nem koronázott király irta alá. 1869. ismét a kaposvári kerületben lépett fel, de az akkor erős pártküzdelemben, Kossuth nevével szemközt, megbukott s a bácsvármegyei rigyicai kerület ajánlott neki helyet az országgyülésen, melyen nem hiányozhatott. A köztiszteletben oly fokra hágott, hogy 1869. elérte s 1872-ig viselte a legszebb polgári kitüntetést: a képviselőháznak, melynek már előbb alelnöke volt, elnökévé választatott s 1872. belső titkos tanácsossá is neveztetett. Első előkészítői közé tartozott a Deák-párt és a balközép egyesülésének, de midőn a fuziótól várt reményeit meghiusulni látta, elhagyta a fuzionált pártot s vele szemben határozott ellenzéki állást foglalt el. Képviselő maradt s a mérsékelt ellenzékhez tartozott egész 1887-ig, midőn aztán e szerepét az újjá szervezett főrendiházban folytatta, melynek tagjául kineveztetett. Erősen birálta különösen a kormányok pénzügyi politikáját, mint amely az országot mind mélyebben eladósítja. V. ö. Vasárnapi Ujság 1861, arcképpel; 1869, 19. sz., arcképpel; 1888, két arcképpel; Magyarország és a Nagyvilág 1866, 9. sz. s 1872, 17. sz., arcképpel; Győri Közlöny 1869, 3. sz.; Hazánk és Külföld 1872, 17. sz. arcképpel; Hajnik, Országgyülési Emlékkönyv arcképpel s több nevezetes beszédével; az Országgyülési Naplók stb.
3. S. Pongárc, I. József s Ürményi Mária fia, II. Miklós ifjabb testvére, szül. 1776., megh. 1849 aug. 29-én. Somogy vármegyében kezdte meg fényessé vált hivatalos pályáját, hol kisebb hivatali után 1824 máj. 4-én alispánná választották. Az alispáni hivatalból, kitünő képességeiről szerzett meggyőzés után, az 1825-iki országgyülésre követté választatott s a vármegyét eleinte ellenzéki szellemben képviselte, de csakhamar elragadtatván a magasabb méltóságok elérhetésének vágyától, a nádor által, kinek kedvence lett, alnádorrá s 1833. királyi személynökké s ezzel a királyi tábla és az országgyülés alsó táblájának szinte elnökévé nevezték ki. Ugyanez évben lett Pest-Pilis és Solt egyesült vármegyék főispáni helytartója, két év mulva Baranya vármegye főispánja; 1839. státus- és konferenciális tanácsos s a Szt.-István-rend középkeresztese; s végre 1846. grófi rangra is emeltetvén, a családban egy második (ifjabb) grófságot alapított, mely a régibb adatu, II. János által alapított első grófi ágtól, melynek tagjai többnyire a katonaságnál szolgáltak, abban különbözött, hogy annál magyarabb volt s maradt. Neje (nemes) Zichy Juliánna volt, kitől fia, a fentebb említett, művészi hajlamu József gróf született.
(Sumvix), helység Graubünden svájci kantonban, a Rajna és S.-i völgy találkozásánál, 1054 m.-nyi magasban, (1888) 1169 lak.; 10 km.-nyire tőle 1273 m.-nyi magasban van a S.-i vagy Tenigi-fürdő.
(ol., ejtsd: szonáta), hangzó zenedarabot jelent, ellenkezlőleg a cantatéval, mely énekhangokra irt zeneművekre vonatkozik. Mai értelemben a S. tisztán instrumentális műformát jelent, mely rendesen csak egy, legfeljebb két hangszerre van irva, p. zongorára v. orgonára, v. zongorára s hegedüre, vagy zongorára és gordonkára. Első kimagaslóbb kezdeményezője Bach Sebestyén volt, aki már tartalmi részletekre osztotta, a különböző hangulatokat festett általa, de még csak korlátolt kidolgozásban s rendesen ellenpontozatos alakban; utána Fülep Emánul már szélesbítette a formáját s főleg zongorára irt S.-ivel új irányba terelte, mely számos követőre talált. Leghatalmasabb fejlesztője aztán Haydj József lett, kinek nyomdokain Mozart is haladt, mig végre Beethoven a megmagasabb formai s tartalmi szinvonalra emelte az ő 36 S.-jával, melyek az elévülhetetlenség jellegé hordják magukon. A S. formai kidolgozásának szabályai szorosan meg vannak határozva, melytől eltérést az újabb iskoal reformjai sem voltak képesek meghonosítani, kivévén, hogy az új iskola S.-i kevésbbé ragaszkodnak az eredetileg kijelölt tonalitási modulációkhoz s kevésbbé átlátszó, szimmetrikus gondolatokat, dallami s harmoniai fűzéseket halmoznak egymásra, ez által törekedvén az újabb irányt megkülönböztetni a régitől. Előnyére vagy hátrányára-e a műfajnak? e felett még mindig foly az eszmeharc az esztetikusok és a kritikusok közt. A S. általános formai berendezése a következő: az első tétel, melyet rövidebb-hosszabb bevezetés előzhet meg s mely expoziciónak (fő gondolatnak) is neveztetik, bármely hangnemben felléphet s terjedelme tetszés szerinti lehet, mely azonban túlhosszura még sem nyulhat; azután következik az u.n. melléktétel, mely ha a kezdő tétel kemény hangnemből indul ki, annak felső uralgója hangnemében lép fel (ritkábban az alsó uralgóéban) s a kettőt rövidebb-hosszabb modulacionális híd köti össze; a melléktétel mindig a maga hangnemében végződik s az igy alakult első rész ismételtetik; második rész a tématikus kidolgozásra fekteti a súlyt s ismét visszatér az expozicióhoz annak eredeti hangnemében, azután következik újfent az első rész melléktétele, de már nem modulált, hanem az expozició, a fő gondolat eredeti hangnemében, melyben aztán magát be is végzi leggyakrabban codával v. orgonapontra épített tematikus frázisokkal. A S. többi részei, melyek az elsőtől hangulatra nézve eltérők, annak formai beosztásától jóformán mit sem különböznek, csakis terjedelemre nézve divergálnak tőle s hogy kevesebb visszatérésre szorítkoznak.
(ol.), kisebbítő elnevezése a rendes sonatának, mely attól csak a legszűkebb keretbe foglalt kidolgozás által különbözik.
L. (növ.), l. Csorbóka.
latin növénynevek után Sonder Vilmos (1812-81) német bonatikus nevének rövidítése.
sebészeti eszköz, l. Kutató.
az ugyanily nevü járás székhelye Schleswig porosz kerületben, az Alsen sziget Ny-i partján, az Alseni-sund D-i bejáratánál, ahol csak 250 m. széles és ahol hajóhíd köti össze a Sundewitt félszigettel, (1890) 5120 lak., jó kikötővel, hajó- és sörgyártással, gőzmalmokkal, vászonszövéssel és látogatott tengeri fürdőkkel; egykro kastéllyal (most kaszárnya), amelynek szép kápolnájában a régibb S.-i és az augustenburgi családnak számos tagja van eltermetve; e kastélynak most lebontott tornyában volt 1532-1549. II. Keresztély dán király fogságban. A város az előtt a csak 2 km.-nyi távolságban fekvő düppeli sáncokkal összefüggő erősséget alkotott. S. azon erősség tövében keletkezett, amelyről 1203. történik először említés. Az oldenburgi családi birtokok felosztásánál 1564. az ifj. János herceg, a S.-i dinasztia alapítója, S.-ot választotta székhelyéül. Dédunokája Keresztély Adolf herceg azonban már 1667. kénytelen volt róla lemondani, amikor III. Frigyes dán király vette birtokába. V. Frigyes király 1764. ez erősséget az augustenburgi ágnak engedte át és ennek birtokában meg is maradt, mig 1852 dec. 30. Keresztély Károly Ágost herceg azt a dán államnak eladni nem volt kénytelen. Frigyes Vilmos a nagy brandenburgi választó 1658 dec. havában itt kel át az Alseni-sundon, hogy mint a dánok szövetségese a svédeket Alsen szigetéről elűzze. A düppeli sáncok megostromlásánál a schleswig-holsteini háboruban S. is sokat szenvedett. De azóta újból fölépült.