politikai község Zágráb vármegye jaskai j.-ban, (1891) 1432 horvát lakossal.
alexandriai bölcsész és csillagász, élt Kr. e. az I. sz.-ban 50 körül. Julius Ceasar Rómába hivta. Floriusszal együtt megalapította az u. n. juliáni naptárt, ameyet XIII. Gergely pápa koráig használtak. S. t. i. az évet 365 napra és hat órára határozta meg és minden negyedik évet szökőévvé tette. Műve: Peri anellittouswn (de revolutionibus).
savanyu lapu (növ., Rumex L.), a róla nevezett családnak egy-kétnyáréltü füve ízelt szárral, bütykein lent nyeles, felfelé nyeletlen, elszórt egyszerü levelekkel, ágtetőző, jobbadán özvegy, sőt kétlaku fürtben apró pirosas virágokkal, melyek takarója kétszer hármaslevelü, himje kétszer hármas, termője három, illetve kétélü. Valamennyi főzeléknövény; S.-sav van benne, ezt azelőtt leveléből főzték, de most más módon, olcsóbban gyártják (lásd Oxálsav). Gyakoribb faja a réti v. erdei S., sós-lórom (R. acetosa L.), 30-50 cm. magas, szárán hosszukás nyilastövü levelekkel. A széleslevelü, dárdástövü hegyi v. francia S. (R. arifolius All.), havas vidéken, hazánkban is terem, de Nyugat-Európában sokkal gyakoribb. Nagyobb városaink körül mind a kettőt termesztik. A kerti, kerek v. spanyol S. (R. acetosella L., apró S.), Nyugat-Európából származik; kerek, dárdástövü levele kékesen hamvas. A madár-S. (R. acetosella L., apró S.), bokros tövü, alacsony szárán keskenyen lándsás levelinek dárdás töve szétáll. A veséslevelü kétanyás S. (R. digynus L.) a hegyek hóhatárához közel terem; termőjéért külön génusznak (Oxyria Hill.) is tekintik. A S. gyökerét a nép szorító, levelét lágyító orvosszerü használja. L. Lósóska, Angol spenót.
sóskatövisk, sóskafa, sóskafatövis (növ. leánysom, Berberis L., borbolya), a róla nevezett család cserjéje, mintegy 50 faja (hazánkban 2) mind a két földségnek mérsékelt és forró vidékein nő, sok faját dísznek ültetik. Legismeretesebb s hazánk verőfényes dombjain is terem a B. vulgaris L. (fai sóska, ürömborbolya, sóskaborbolya). 1-2 1/2 m. magas. Tövise 3-5 águ, levele visszás tojásdad, pillásan fürészelt. Virágfürtje szép sárga, csüngő; bogyója hosszas, szép piros. A B. Baleana Borb. (B. emerginata Friv., nem Willd.) gyümölcsfürtje felálló. Eredetileg Európa délkeleti részén, hazánkban és Ázsiában honos, mint díszcserje most nagyon elterjedt; Észak-Amerikába is eljutott és több fajtája támadt. Ezeknek a gyümölcse különböző szinü, édes vagy magvatlan is. Gyökeréből, fájából meg a kérgéből való a berberin (l. o.), festenek vele (sárgafa); erre a célra a délamerikai B. flexuosa R. et. Pav. és más faj is használatos. Kemény, finom, sárga szinü fáját az esztergályos dolgozza fel, vagy az asztalos finom butort von be vele. Fogtisztogató is lesz belőle, levelét pedig salátának lehet megönteni. Bogyójában (ecetbogyó) sok a szabad almasav, ezért officinális; cukorral befőzik, sőt szirupot, fagylaltot, lekvárt is főznek belőle, cukorlepényt csinálnak vele, piros festék is készül belőle. Kisajtolt levében almasav, borkősav és citromsav van; citromsav pótolható vele. Magvában sok az olaj. Ennél a haszonnál azonban több a kár, amit a S. az embernek okoz. Mint sárga vagy piros pecsét él a levelén a gabonarozsdának (Aecidium Berberidis Pers.) egyik fejlődésszaka. Ezért a S.-t nem kell gabonához közel megtűrni (l. Rozsda és Gabonarozsda; a S. rozsdáját l. a Növénybetegségek mellékletén). A B. Darwini Hook. chilei és patagoniai kedvelt díszcserje. Itt a S. fajai a Colletiákkal vegyest, nehezen átjárható szúrós sűrüséget alkotnak a Cordillerák lejtőin. Törpe cserje, kurta águ; levele nyeletlen, apró bőrnemü, virága jókora nagy, sátorozó. Ajánlásra méltó, de télre jól be kell takarni; gyakrabban hidegházban ápolják.
(növ., Berberideae, Berberidaceae), a kétsziküek osztályában a sokanyásak rendjének családja. Fűnemü vagy cserjés növények, váltakozó levelekkel. Mintegy 100 faja kivált az északi mérsékelt vidéken, valamint a magasabb hegyeken terem. A Berberisnek néhány faja már a geologia harmadkorából ismeretes. Ide tartozik még a Mahonia, Epimedium meg a Podophyllum. V. ö. Baillon, Histoire des plantes (3 köt.).
(növ.), l. Sóskabokor.
(növ., Polygonaceae), kétszikü növénycsalád a centrospermák rendjében. Füvek, ritkán cserjés növények, cikkekre tagolt, merev, ritkábban felfutó szárral, egyszerü, többnyire váltakozó levelekkel, melyeknek széle fiatal korban hátra van göngyölődve. Mintegy 700 fajuk az egész föld keretségén terem, nagyobb részük az északi mérsékelt vidékre szorítkozik s a síktól a csúcsig terjed. A Rheum palmatum, undulatum és compactum gyökere Közép-Ázsiából mint rebarbara jön a kereskedésbe. A Polygonum tinctoriumból Khinában az indigóhoz hasonló kék festék, a Coccoloba uviferából a nyugatindiai kinó lesz. A S. zöld részét ételnek főzik (angol spinót, sóska) v. a jószágnak adják, a tatárkát vagy pohánkát lisztes magváért termesztik. A S.-et Meisner dolgozta föl De Candolle Prodromusának 14. kötetében, aki a Polygonum monográfiáját (Genf 1826) is megirta.
l. Oxálsav.
a. m. oxálsav (l. o.).
1. nagyközség Fehér vármegye váli j.-ban, (1891) 2317 tót és magyar lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral. Nevezetes óriási mészkőbányájáról, melynek anyaga leginkább Budapest építkezéseihez szállíttatik. A kőbányát lóvasút köti össze a déli vasút tárnoki állomásával. - 2. S. (Salz), kisközség Vas vármegye németújvári j.-ban, (1891) 508 horvát és német lak. Itt három égvényes konyhasós-vasas savanyuvizforrás fakad, melyek mellé primitív fürdő van építve.