(ejtsd: szubíz), régi francia nemzetség, melynek címei és nagy kiterjedésü jószágai 1575. Parthenay Katalinnak, a család örökösének Rohan II. René vicomte-tal kötött házassága révén a Rohan-nemzetségre szállott át. Ezen házasságból származott a hugenották két nagynevü feje és védelmezője: Henrik, Rohan herceg (l. o.), és Rohan Benő, Frontenai báró, mint anyja örököse Mr. S., szül. 1583., meghalt Londonban 1642 okt. 9-én. Vitézül harcolt Oraniai Móric oldalán a németalföldi háborukban s 1615. Condé herceghez csatlakozott. A vallásháborukban, melyek XIII. Lajos alatt 1621-ben újból kitörtek, a hugenották fővezérségével volt felruházva Poitou, Bretagne és Anjou tartományokban és kitünt St.-Jean-D' Angely védelménél. 1622. azonban kénytelen volt La Rochellebe visszahúzódni. 1625. az ősz elején Montmorencytól véres tengeri ütközetben vereséget szenvedett, mire kénytelen volt Oléron szigetét kiüríteni. Ismételve Angliába utazott, hogy I. Károly támogatását megnyerje. Ámbár az 1629 jun. 29. megkötött békében S. teljes kegyelmet nyert, nem tért vissza hazájába, hanem továbbra is Angliában maradt, hogy a francia protestánsok ügyét annál erélyesebben védelmezhesse. Jószágait és a S.-ház címét egyik mellékági rokona Rohan Ferenc örökölte. Ennek egyik utódja volt Rohan Károly, S. herceg, pair és francia marsal, szül. 1715 jul. 16., megh. 1787 jul. 4. Mint hadsegéd kisérte XV. Lajost az 1744 és 1748-iki hadjárataiban s 1746. az erős Mechelnt kényszeríté megadásra, minek következtében maréchal de camp, 1751. pedig Flandria és Hennegau kormányzója lett. A hétéves háboru kitörésekor d' Estrées tábornagy alatt egy 24 ezer emberből álló sereget vezényelt; Rossbach mellett pedig csúfos vereséget szenvedett. Mindazonáltal XV. Lajos nem vonta meg tőle kegyét, sőt megtette őt hadügyminiszterré. 1758. Broglie herceggel ismét megjelent a németországi harctéren; s ámbár a két hadvezér nem volt ment a féltékenységtől, Lutternbert mellett egyesült erővel diadalmaskodtak a poroszok felett, minek folytán Hessen tartomány kezükbe került, S. marsallá lépett elő s a főparancsnokságot a béke megkötéseig (1763) megtartá. Pompadou halála után Dubarry pártfogását nyerte meg, s az egyetlen udvaronc vala, ki XV. Lajos holttestét egész annak eltakarításáig nem hagyta el. Ebbeli hűségét XVI. Lajos azzal jutalmazta, hogy meghagyá S.-t a minisztertanácsban. Benne kihalt a Rohan-S.-család férfiága.
(franc., ejtsd: szubretta) a. m. szobaleány, szolgáló; később a S. elnevezést főként a szinpadi szobalányszerepekre alkalmazták s víg női szerepeket értettek rajta bohózatokban és víg dalművekben.
(franc., ejtsd: szús, a. m. valaminek a vége, csonkája), pénzbeszedőknek a nyugtatványkönyvei, sorsjegyeladóknak, jegyárusítóknak stb. füzetei, a check-könyvek stb. ugy vannak egybekötve, hogy az egyes számozott lapok az illető könyvekből kiszakíthatók; a kötés mellett megmaradó szeletek, a S.-ok, ugyanazzal a számmal és egyéb jelzésekkel vannak ellátva, mint a leszakított laprészek s igy a S.-csomók megmutatják, hány lapról kell elszámolnia a megbizottnak. Az ellenőrzést e berendezés nagyon tökéletessé teszi.
Lajos Rattuit gróf, császári hadvezér, szül. La Rochelleban 1608., mint egy hugenotta nemesnek fia, megh. Brünnben 1683 (nem 1862) aug. 6. Elhagyván szülőföldjét, 1630. II. Ferdinánd császár zsoldjába szegődött, és végig küzdötte a 30-éves háborut. 1644. felmentette Olmützöt. 1645. részt vett Brünn város védelmezésében a svédek (Torstenson) és az erdélyi csapatok (I.Rákóczi György) ellenében. Erre 30,000 frtot kapott, 1649. pedig azon föltétel mellett, hogy katolikus hitre tér, a császár őt nemesi rangra emelte és azonfelül 90,000 frtot utalványozott neki. 1657. S. Montecuccoli alatt Lengyelországban, 1659. pedig Pomerániában harcolt. 1660-ban Várad felmentésére vállalkozott, de késedelmezése folytán a vár mégis török kézre került. 1663. a felvidéken tett némi hódítást; visszavette Nyitrát és Lévát, de mert mesterének, Montecuccolinak elveit követvén, e diadalokat ki nem aknázta és nem lépett föl támadólag, e sikerek meddők maradtak. 1664. a Garam mellékén, Szt.-Benedeknél verte meg Ali érsekújvári pasát; azután Párkányt vette be és szétrombolta a Duna-hidat. Erre kamarássá, az udvari hadi tanács tagjává, a tótországi (szlavon) határőrvidék fejévé, Komárom parancsnokává, táborszernaggyá és utoljára gróffá tették. 1674 Németalföldön harcolt, de mivel itt is megvesztegethetőnek és engedetlennek bizonyult, a többi hadvezér, különösen Sportk, feljelentette; sőt azzal vádolták S.-t, hogy a Seneffe mellett vívott csatában a franciákkal cimborált. Erre elbocsátották, mire S. Brünnbe vonult vissza. V. ö. Horváth Jenő, Az 1664. évi felsőmagyarországi hadjárat (Hadtörténeti Közlemények, VII. évf., 1894. 285. és 573. old.); Allgem. Deutsche Biographie (34. köt. 698. old.).
(franc., ejtsd: szuflőr) a. m. sugó.
Haiti császárja, l. Faustin.
(ejtsd: szult) Miklós János, Dalmácia hercege, francia marsal, szül. St.-Amans-la-Bastideban (Tarn) 1769 márc. 29., megh. u. o. 1851 nov. 26. Szegény pórszülőktől származott s mint közkatona lépett 1785. a hadseregbe, hol a forradalmi háboruk kitörése után gyorsan emelkedett s már 1794. dandártábornokká lett. 1796-97. és 1799. a rajnai hadseregben küzdött s kitüntette magát 1799 márc. 25-én a stockachi ütközetben. Az 1799-iki svájci hadjáratban is nagy dicsőséget aratott: mig Masséna az oroszokat győzte le, ő az osztrákokat verte meg s e mellett részt vett a visszavonuló oroszok üldözésében. 1800. az olasz harctéren harcolt; Genovánál súlyosan megsebesülve, osztrák fogságba került, honnan csak a marengói ütközet után szabadult ki. 1802. az első konzul gárdájának parancsnokává, Napoleon trónra lépése után pedig marsallá neveztetett ki. Napoleon nagy hadjáratiban kiváló tehetségü alvezérnek bizonyult be; mint a 4-ik hadtest parancsnoka küzdött 1805-től 1807-ig Austerlitz, Jena és Eylaunál. A tilsiti békekötés után Dalmácia hercegének címét kapta s 1808. a spanyol hadjáratban a közép hadsereg főparancsnokává neveztetett ki és Portugáliáig nyomult. Mint szárnysegédének, Chennans grófnak emlékiratiból kitetszik, a nagyratörő S. Portugáliában csellel és pénzzel oda hatott, hogy alkirály, esetleg trónörökös lehessen. Wellington angol hadvezér partra szállása azonban mámorának véget vetett. 1809 jun. 16. a corunai véres ütközetet vívta az angolokkal s röviddel utóbb az angol-portugál hadsereget Portóig szorította vissza. Miután Jourdan helyébe a spanyolországi hadsereg táborkari főnökévé kinevezték, 1809 nov. 12. a spanyolok fölött Ocanánál győzött; 1810. elfoglalta Sevillát és a spanyol hadsereget Cadizig űzte vissza. Szerencsével harcolt a következő évben is Badajoznál a spanyolok, Albueránál pedig az angolok és portugálok ellen. 1813. a német harctéren küzdött, Bautzennél ő vezényelte a francia centrumot, de Napoleon még ugyanazon évben Bayonneba küldötte, hogy az előnyomuló Wellingtont feltartóztassa. Ekkor azonban csekély hadseregével hősiesen, de szerencsétlenül harcolt az angolok és spanyolok ellen, és Franciaországba volt kénytelen visszavonulni, ahová Wellington nyomban követte. 1814 ápr. 10-én 20,000 emberével a toulousei véres ütközetet vívta. Napoleon lemondásának hirére ápr. 19. fegyverszünetet kötött s meghódolt a Bourbonoknak. XVIII. Lajos a 13. katonai hadosztály parancsokává, 1814 dec. 3. pedig hadügyminiszterré nevezte ki. Midőn Napoleon Elbáról visszatért, S. lemondott állásáról s St.-Cloudba vonult vissza, honnan csak többszöri felhivásra jelent meg Napoleonnál, aki őt máj. 11. táborkari főnökévé kinevezte. E minőségben S. részt vett a ligny-i és waterloói ütközetekben s Napoleon távozása után ő vezette vissza a hadsereget Soissonsig. Az 1816 jan. 12. kelt királyi rendelet őt is száműzte Franciaországból, mire S. Düsseldorfba távozott, honnan felsőbb engedéllyel 1819. visszatért; 1821. ismét felvétetett a marsalok sorába s 1827. pairré nevezték ki. Lajos Fülöp 1830 nov. 18. hadügyminiszterré nevezte ki s 1832-34. a minisztériumban az elnökséget is vezette. Molé bukása után (1839) S. alakított minisztériumot, de a dotáció kérdései miatt 1840 jan. kénytelen volt lemondani. Thiers visszalépése után 1840 okt. 29. ismét átvette a minisztérium vezetését és a hadügyi tárcát, s midőn 1847. visszavonult, Franciaország mréchal généraljává neveztetett ki. Jóllehet tudományos képzettséggel nem dicsekedhetett, józan paraszt esze, katonai tehetségei és nagyravágyása a francia tábornokok sorában helyet biztosítottak neki. Emlékiratait fia adta ki (1. rész: Histoire des guerres de la Révolution, 1854, 3 köt.). V. ö. Combes, Histoire anecdotique de jean de Dieu S. (Páris 1870); Clerc, Campagne du maréchal S. en 1813-14. (u. o. 1893); Chennans gróf, Mémoires (u. o. 1896). - Fia S. Hector Napoleon, Dalmácia hercege, szül. 1801., megh. 1857 dec. 31-én. A restauráció alatt a táborkarban szolgált, a juliusi forradalom után a diplomáciai pályára lépett s mint követ működött előbb Németalföldön, majd Torinóban, 1844 óta pedig Berlinben. 1850. a törvényhozó gyülés tagja lett s az Orléansok ügye mellett küzdött, az 1851 dec. 2-iki államcsiny után azonban visszavonult a magánéletbe. A marsal öccse S. Péter Benő (szül. 1770 jul. 20., megh. Tarbesban 1843.) a forradalom és a császárság háboruiban tábornoki rangra emelkedett.
(franc., ejtsd: szupé) a. m. vacsora, vacsora ideje.
Manuel, l. Faria y Sousa.
l. Préfectures.