(1701-14), a spanyol trónörökösödés kérdése miatt keletkezett nagy európai háboru a XVIII. sz. első tizedében, melynek a Rákóczi-féle szabadságharc hazánkban egyik részét alkotta. A XVII. sz. utolsó évtizedeiben Spanyolországban II. Károly uralkodott, a Habsburgok spanyol ágának utolsó férfitagja s az európai udvarok már II. Károly életében élénk tárgyalásokat folytattak Spanyolország felosztása iránt, amely ország minden tekintetben szánandó, tehetetlen állapotban volt. A II. Károly halálával megüresedő trónra több fejedelem tartott igényt. Első sorban XIV. Lajos francia király, kinek neje Anna, IV. Fülöp legidősebb leánya és II. Károly nővére volt. XIV. Lajos nem maga, hanem unokája Anjou Fülöp számára követelte a spanyol koronát. Továbbá I. Lipót német császár és magyar király, IV. Fülöp ifjabb leányának Mária Teréziának férje, ki azonban szintén nem magának, hanem második fiának Károly főhercegnek igyekezett a koronát megszerezni. Harmadszor igényt tartott a spanyol örökségre József Ferdinánd bajor herceg, kinek anyja Mária Antonia, I. Lipót és Mária Terézia leánya volt. Ezek az örökösök titokban alkudozásokat is folytattak egymás közt, miközben különösen két célt tartottak szem előtt: tekintetbe vették ugyan a rokonságot, de másrészt nem tartották az európai egyensúly szempontjából megengedhetőnek, hogy egy örökös örökölje az egész spanyol monárkiát annak melléktartományaival és gyarmataival együtt. III. Vilmos angol király, ki az európai egyensúly veszedelmét látta abban, ha a már is annyira hatalmas Habsburgok vagy Bourbonok nyernék el az egész spanyol örökséget, Hollandiával egyetértve, a bajor herceg igényeit pártolta. II. Károly is végrendeletében a bajor herceget jelölte ki örökösének, de József Ferdinánd még II. Károly előtt halt meg. Erre XIV. Lajos és III. Vilmos kötöttek szerződést (1700 márc. 2.), hogy t. i. II. Károly halála után Károly osztrák főherceg örökölje a spanyol koronát, Anjou Fülöp pedig kapja Nápoly-Sziciliát, Guipuzcoát és Milanót. Mivel azonban I. Lipót ezt az osztozkodási tervet nem helyeselte, XIV. Lajos király is (Harcourt követe által) elvégre a többi hatalom háta mögött arra birták II. Károlyt, hogy ez újabb végrendeletet tett, melyben a spanyol monárkia oszthatatlanságát proklamálta és összes országai örököséül Anjou Fülöpöt jelölte ki, azon reményben, hogy a hatalmas francia király képes lesz a monárkia egységét megvédelmezni. II. Károly 1700 nov. 1. meghalt s a spanyolok meghódolták V. Fülöpnek, ki Lajos helyeslése mellett és az elhalt király végrendelete értelmében az egész örökséget birtokába vette. Azonban I. Lipót és III. Vilmos felháborodva XIV. Lajos hamis eljárásán, tiltakoztak a végrendelet ellen, s midőn XIV. Lajos az angol és hollandiai érdekeket tekintetbe venni vonakodott, Anglia és Hollandia (Heinsius) Lipóttal szövetségre léptek, hogy a spanyol örökséget a Bourbonok kezéből kiragadják és a régibb szerződések értelmében felosszák. E szövetséghez később a német birodalom és Portugália is csatlakoztak. De XIV. Lajosnak is akadtak szövetségesei, ilyenek a szavójai herceg, a bajor (Miksa Manó) és kölni választó-fejedelem és (1703 óta) Rákóczi Ferenc, ki francia támogatás mellett Magyarországban kitűzte a felkelés zászlóját.
A háborut 1701. Eugén szavójai herceg, Lipót hadvezére kezdte meg Felső-Olaszországban. Jul. 9-én Carpinál, szept. 1. Chiarinál győzött a franciák fölött, Pálffy és huszárjai pedig Legnagónál szalasztották meg azokat; 1702 febr. 1. Eugén a cremonai ütközetben magát a francia fővezért, Villeroit is fogságba ejtette. E győzelmek következtében a szavójai herceg a császárhoz pártolt át, de az új francia fővezér, Vendôme, Eugén előnyomulását feltartóztatta. 1702. az Alsó-Rajnánál az angolok is megjelentek Marlborough herceg vezérlete alatt, ki a Maas melletti erődöket és Kölnt foglalta el, mig ugyanakkor a Közép-Rajnánál Lajos badeni herceg Landaut szállotta meg. 1703. Villars francia tábornok a bajorokkal egyesülve Landaut és Breisachot visszafoglalta s az osztrák örökös tartományokat fenyegette, mig ugyanakkor keleten, Magyarországon Rákóczi diadalmasan foglalta el az egész felvidéket és majdnem Bécsig nyomult. A Tirol elfoglalására tervezett kettős (francia-bajor) támadás azonban dugába dőlt. A fenyegetett örökös tartományok védelmére Eugén s Marlborough 1704. végre egyesítették haderejüket és az egyesült francia-bajor hadsereget előbb Donauworthnél (jul. 2.), majd Höchstätt és Blenheim mellett (1704 aug. 13.) döntőleg megverték. Maga a francia fővezér Tallard is fogságba esett s egész Bajorország a győzők kezébe került. I. Lipót 1705 máj. 5. meghalt, de utóda I. József erélyesen folytatta a háborut. A háboru szintere most Belgium és Olaszország lett. 1706 máj. 23. Marlborough herceg Ramilliesnél vívott ki fényes győzelmet, melynek eredményeképen Belgium nagy részét Brüsszellel együtt kiragadta a franciák kezéből. A következő évben (1707) Eugén herceg a szavójai herceggel és a Dessaui Lipót alatt érkező poroszokkal egyesülve, a franciákat Torino falai alatt döntőleg megverte (szept. 7.), mire a franciák Olaszországból is kiszorultak. E győzelem felbátorította a szövetségeseket, hogy a harcot magában Spanyolországban is erélyesebben folytassák; Károly főherceg már 1704. kikötött Barcelonánál s ugyanakkor az angolok Gibraltart elfoglalták. 1705. Valencia, Katalonia és Aragonia Károlyhoz csatlakoztak s 1706. a szövetséges angol-portugál hadsereg Madridot is megszállotta. Mindazonáltal a franciák Spanyolországban erősebbek maradtak. Berwick marsal az angolok és portugálok fölött almanzánál (1707 ápr. 25.) kivívott diadalával Spanyolország legnagyobb részét V. Fülöpnek visszaszerezte.
Az olaszországi és belgiumi vereségek arra birták XIV. Lajost, hogy 1707. a szövetségeseknek békét ajánljon. Kész volt unokája nevében Spanyolországról lemondani és a csak az olasz tartományokat követelte Fülöp számára. Azonban a szövetségesek a kedvező alkalmat Franciaország túlhatalmának megtörésére akarván felhasználni, az egész spanyol örökséget követelték Károly főherceg számára s tovább folytatták a háborut. 1708. Eugén és Marlborough Oudenardnál újra győztek, ez ízben Vendôme fölött, s Brabonat és Flandria nagy részét elfoglalták. XIV. Lajos erre ismét békét ajánlott, de a szövetségesek követelései a győzelemmel együtt fokozódtak, s most már azt is követelték, hogy unokáját ő maga űzze ki Spanyolországból. A büszkeségében megsértett francia király ismét fegyverhez nyult, de hadai a malplaqueti ütközetben (1709 szept. 11.) ismét vereséget szenvedtek és Franciaországot e háboru veszteségei iszonyuan kimerítették. Spanyolországban is a szövetségeseknek kedvezett a szerencse, Stahremberg tábornok az almenarai és zaragozai győzelmek után Károly főherceget Madridba vezette (szept. 28.) Olaszországot Daun ragadta ki a franciák kezéből, Magyarországon is lehanyatlott Rákóczi Ferenc szerencséje. XIV. Lajos ügye teljesen veszve látszott.
E nagy szorultságból a francia királyt több váratlan esemény mentette ki. Mindenekelőtt Spanyolországban ismét a franciák felé fordult a szerencse, Vendôme herceg Villa Viciosa táján döntő győzelmet aratott (1710 dec. 10-én) Stahremberg fölött. Fontosabb volt, hogy Angliában a whig-minisztérium megbukott s az új tory-minisztérium (Bolingbroke) békét óhajtott, annyival inkább, mert 1700 ápr. 17. I. József császár meghalt, s mivel figyermeke nem volt, a Habsburg-ház összes koronái öccsére Károlyra, a spanyol trónjelöltre szállottak. Hogy Károly kapja meg a német császári koronát, Ausztriát, Magyarországot és még azonfelül a spanyol örökséget, ez nagyon is megingatta volna az európai egyensúlyt. Az angol kormány tehát titokban megegyezett XIV. Lajossal s Károly minden tiltakozása dacára 1712 jan. 29-én megkezdték a béketárgyalásokat Utrechtben, s miután V. Fülöp a maga és utódai nevében igényeiről a francia trónra ünnepélyesen lemondott, amit XIV. Lajos is megerősített, 1713 ápr. 11-én az utrechti békét aláirták. Ennek feltételei szerint V. Fülöp megtartotta Spanyolországot a gyarmatokkal, de kiköttetett, hogy a francia és spanyol korona egy főn nem egyesülhetnek; Franciaország elismeri az angol trónörökösödés rendjét s átengedi Angliának Új Foundlandot és Új-Skóciát, Spanyolország pedig Gibraltart és Minorcát engedi át Angliának. Poroszország kapta Geldern egy részét és neufchacircumfelxtelt, Szavója Sziciliát, Hollandia az u. n. barriere-erődítést. Károly császár még egyideig folytatta a háborut, de midőn Villars tábornok Denain mellett Eugén herceg fölött győzelmet aratott s már Badent pusztította, ő is kibékült a franciákkal Rastattban (1714 márc. 7.) A német birodalommal a békét a rastatti béke alapján Badenben (Aargau) irták alá (1714 szept. 7.) E szerint Károly megtartotta a megszállva tartott Belgiumot, Nápolyt, Milanót, Mantovát és Szárdiniát. Franciaország kapta a német birodalomtól Landaut. A földönfutó bajor és kölni választó-fejedelmek visszatérhettek és elvesztett országaikat visszanyerték. A nagy és vérengző háboru az európai egyensúly dogmájának érvényre jutásával ért véget, ugy amint ezt III. Vilmos elejétől kezdve sürgette.
A török hódoltság alatt elnéptelenedett temesi bánságnak 1716. történt visszafoglalása után Mercy (l. o.) kormányzó franciákon, olaszokon, vallonokon kivül Barcelona és Biscaya vidékebeli spanyolokat is telepített, még pedig közvetlenül a visszacsatolás után. Ezek azonban a mocsaras vidék éghajlatának csakhamar áldozataivá lettek. A második kisérlet 1736. történt, mikor az 1732-iki lengyel örökösödési háboruban Ausztriába menekült spanyolok az osztrák kincstártól fizetett évi nyugdíjjal a Bánságba telepíttettek, ahol leginkább selyemtenyésztéssel foglalkoztak. Főleg Temesváron, Versecen, Mercyfalván s Becskereken telepedtek meg, mely utóbbi helyen az összes bánsági spanyolok leendő egyesítésére külön spanyol város alapítását tervezték. Azonban ezek is egynéhány év mulva elpusztultak a gyilkos klimától, ugy hogy a század ötödik tizedében már csak az anyakönyvekben volt meg nyomuk.
állítólag Nyugat-Indiából származó és nem Spanyolországban, hanem főleg Angolországban és a Németalföldön tenyésztett elkényeztetett természetü díszbaromfi, melynek tetszetős a külseje, de kevés a gyakorlati értéke. Különben jó tojó, mely egyforma gömbölyü végü, szép és nagy tojásokat szolgáltat. Rossz kotló. Magas állásu, délceg magatartással. Kakasa 55-60 cm. magas, súlya 3-3,5 kg., a tyúkja 2,25-2,75 kg. Tollazata fényes fekete, zöldes fémes fénnyel. Ritkább a fehér tollazat, mely rendesen sötét csőr és lábakkal társul, néha azonban a csőr, lábszárak és lábak is fehérek (fehér Minorca), vagy kékes-szürke a galambkéktől palaszürkekékes szinárnyalat közt változva (andalusiai faj); végül a kakuk- vagy dominikszin: szürke alapon kékes-szürke haránt sávok vagy rajzzal (Ancona). Mint egyéb dísztyúkok, ugy a S. is szűk, körülkerített helyen tartható, de a hidegtől gondosan megóvandó, különben elfagy a taraja, mikor az állat is rendsen utána pusztul.
l. Pecsétviasz.
(növ.), a Lupinus albus, l. Csillagfürt.
l. Ablak (I. köt. 33. old.).
Fr. (növ.), l. Lombgomba.
(nyúlárnyék, Asparagus Tourn.), az ugyanazon nevü család tagja vagy 100 fajjal (hazánkban 4), melyek közt az északi melegebb mérsékelt égövben vad és meghúsosodó szárhajtásáért termesztett közönséges S. (A. officinalis L.) a legnevezetesebb. Ez tőkéjéből köpcös, húsos, fehéres-pirosas, leves szárat hajt, melyen húsos pikkelylevelek csavarodó sorban fakadnak. E szárhajtás a felszinre jutva 0,6-1,5 m. magas, sima és elágazó kóróvá ágazik szét. Tűlevélforma meddő virágnyelek vannak rajta. Apró virága pároséltü, illetve kétlaku; bogyója vörös. Folyók partján vagy árnyékos, nyirkos helyen vadon nő; de termeléssel több fajtája keletkezett. Laza, könnyü és vizet nem tartó földet követel, amiért a vizenyős helyeken fenékcsöveket kell rakni. A földet ősszel 1,9 m. szélesen egy ásónyira kiemelik, 0,6 vagy 0,9 m. távolságban rudacskákat dugdosnak bele és ide a kiásott hely kerületének magasságáig oly földet halmoznak föl, melynek kétharmada szarvasmarha-, vagy vegyes trágya. Ezekre rakják a S. kétévi növényét és reá 3 cm. vastagon tiszta vagy pedig trágyaföldet és csak a növény szabadon hagyott hegyére hintenek tiszta földet. Zöld hajtását ősszel 16 cm.-re lenyesik, az ágyát fellazítják és 8-10 cm. ó-trágyával födik be. Következő tavasszal a halmot a durva hajtások eltávolítása után 9 cm.-nyire ismét földdel takarják be; a harmadik évben pedig annyival, hogy az fölötte 16 cm.-es legyen. Ekkor már szedni lehet, azonban csak május végéig. Ezután a fészekből 25 éven át szedhetik a hajtását, de a földjét minden tavasszal lazítsuk meg, hintsük meg hamuval vagy kálival, nyáron locsolgassuk trágyalével és ősszel trágyázzuk meg. Egy faját (A. horridus L.), a tüskés S.-t díszül tenyésztik, a fiumei A. acutifoliusból L. pedig kerítés lesz.
(kötöző cérna), l. Kenderfonás.
(növ.), l. Bársonyborsó.