István, fizikus, szül. Szegeden 1746., megh. Kalocsán 1816 máj. 12. Tizenhat éves korában a kegyesrendbe lépett, s közel félszázadot töltött a tanári pályán. Tanított Vácon, Veszprémben, Tatán, Pesten (1781-84), Szegeden (1785-90), Kis-Szebenben és Nagy-Károlyban. Szegeden mint gimnáziumi igazgató működött, de a helytartó tanács elmozdította, mire a vármegye önhatalmulag visszahelyezte állásába a heves magyar érzelmü tanárt. Rendkivüli ellensége lévén II. József germanizáló törekvéseinek, a vezetésére bizott gimnáziumban megszüntette a német nyelv tanítását. Mint a fizika tanára, számos eredeti kisérleti készüléket talált fel, de szegénysége miatt nem értékesíthette azokat. Pesti tanárkodása idején 1783., mikor Nyemetz egyetemi tanár államköltségen hiába tett kétszer kisérletet az ekkor feltalált Montgolfier-féle léghajó felbocsátására, Sz. saját költségén készített egyet és aug. 15. felbocsátotta kicsi léghajóját.
egyélü s kisebb-nagyobb mértékben görbe kard, melynek külső széles van kiélesítve s ez különbözteti meg azoktól a sarlómódra belső felükön kiélesített görbe kardoktól, melyek az európai árjáknál a régi dákoktól kezdve egész a Sz. elterjedéséig voltak használatban. A Sz. elnevezés már a népvándorlás korában meghonosodott a szlávoknál s az őket környező népeknél (ó-szláv, orosz, délszláv: sabjla, lengyel: szable; cseh: savle; bolgár: sabija; litván: szoblis; oláh: sabiu; albán: sáblye), de még a Nesztor korabeli oroszok csak a kozárok, bessenyők s már turánok kardját említik sablja néven, a saját kardjukat mec-nek hivták. Később a nyugati nyelvekben is mindenfelé elterjedt szó a görbe kard megjelölésére (német: Säbel; holland és skandináv: sabel; olasz: sciabla, sciabola; velencei: sabala; francia, portugál: sabre; spanyol: sable).
A Sz. Magyarország területén legelőbb a népvándorlás korában tünik föl s két változatban fordul elő, egyik a szarmata-hunn, másik az avar Sz. A penge mindegyiknél keskeny, nem valami hosszu, görbülése is csekély, sőt a csúnyi Sz. egyenes, a markolat szintén egyenes mindkét változatnál, csupán a keresztvas alkotásában van köztük eltérés, mely a szarmata-hunn Sz.-nál egyenes, hosszu, négy oldalu pálcát képez s közepe felé jól megnyult végekkel ellátott romboid idomba megy át, míg az egykoru német forrásokban «gladius Huniscus»-nak nevezett avar Sz. keresztvasa rövid és széles lemezből áll, mely tojásdad csúcsban végződik és középrésze szabályos rombust alkot s erre néha préselt díszítésü négyszögü aranyozott ezüst lemezkét erősítettek. Mindegyiktől különbözik a honfoglaláskori magyar Sz., melyből ez idő szerint Magyarország területéről hat példány ismeretes, u. m.: a nemes-ócsai, székesfehérvári, tarcali, bezdédi, egyik szolyvai (a másik avar jellegü) s a gombási. Sokkal ritkábbak a középkori magyar Sz.-k. Ezen időben nagyon elterjedtek nálunk a jobb vasu egyenes nyugati kardok, a nélkül, hogy a Sz.-t teljesen kiszorították volna a használatból. Az Anjou-kori sz.-t csak képekből ismerjük, minők: Nagy Lajos udvari vitézei, Attila, Lél stb. Sz.-ja a Képes Krónikában, Aquila Jánosé (1377) a veleméri templom falfestményein stb., de főbb sajátságai ezekből is megállapíthatók. A penge itt már a vége felé erősen meggörbül, hossza csak 50-60 cm., ellenben a markolat már két kézre való s egész szabásában megfelel a nyugati kardok nagyságát: 90-92 cm. hosszu, a markolattal együtt pedig 105-110 cm. Jellemzi ezeket a kiugró pengehát, ami oly módon állt elő, hogy a penge végét harántosan levágták a XV. sz. vége felé annyiban alakult át a pengevég, hogy a pengehát kiugró részétől kezdve kiszélesbült s mindkét felén ki volt köszörülve, ami ettől fogva egész a XVI. sz. végéig a Sz. jellemző sajátsága maradt. Ezen Sz.-k leginkább Olaszországban, különösen Genovában és Velencében s talán még Milanóban készültek, mely városok a XVI. sz.-ban is ellátták ugy Magyarországot, mint a Keletet Sz.-pengékkel, u. n. fringiákkal (l. o.); a török uralommal azonban a damaszkusi és más keleti, persa stb. Sz.-k is nagyon elterjedtek nálunk, amelyeknek különösen a magyar Sz.-idom további fejlődésére volt nagy befolyásuk, amiben nem kis részt tulajdoníthatunk annak a körülménynek, hogy a magyarországi legrégibb Sz.-formák a keleten még folyton megvoltak, ugy hogy a mi avarkori Sz.-ink s a XVI-XVII. sz.-beli középázsiai Sz. jellemző sajátságai közt alig találunk egyéb különbséget, mint hogy ez utóbbinál a markolat kissé előre görbülő fejben végződik, meg hogy a penge görbébb, míg a XVI. sz.-ban a magyar Sz.-nál a hunn-szarmata és Árpád-kori tipus hosszu, egyenes pálcát alkotó keresztvasa tünik fel ismét, középrészén keresztbe fektetett pálcaszerü hosszu nyulvánnyal ellátva, a markolat vége kissé előrehajlik s madárfejre emlékeztető idomba megy át. A markolatnak ezen alkotása a későbbi időkben annyi változáson ment keresztül, hogy a XVIII. sz.-ban a keresztvas hátsó vége megrövidült, elül pedig derékszögben a markolatfej irányában fölhajtották, mint p. a kuruckardoknál, majd pedig azzal összekötötték, mint a mult századbeli fringiáknál s egész 1848-ig a huszárkardoknál, ugy hogy ilyen módon a markolat régebbi alkatrészeihez egy újabb tag, a kézfejvédő vagy ökömentő vas járult, ami helyettesítette a nyugati kardoknál alkalmazott kardkosárt.
a ruházati iparcsoport körébe tartozó iparos, aki az ember felső ruháit (a fövegek és lábbeliek kivételével) készíti. Rendszerint kétféle Sz.-t különböztetnek meg: férfi- és női Sz.-t; ezenkivül van férfi- és női Sz., olyan t. i., aki mindkétféle ruhát készít; továbbá szűr-Sz.-t, és a szerint, amint az illető katonai, illetve egyenruházati vagy polgári ruhákat késízt inkább, katonai és polgári Sz.-t. E két utóbbi azonban nem külön faja a Sz.-iparnak és csak inkább az üzletkör megjelölésére szolgál. A Sz.-ipar általában kisipari jellegü; tulnyomó azok száma, kik 2-3 segéddel és tanonccal dolgoznak; vannak nagyipari Sz.-üzemek, melyeket a konfekció fogalma alá szoktunk foglalni. Ez utóbbinak legnagyobb helye csaknem egész Európában Bécs, ahol nagy iparággá fejlődött s a családok ezreit foglalkoztatja. Nagyobb városokban a Sz.-iparnak az a neme terjedt el, midőn egy Sz.-üzlettulajdonos csak a szabással foglalkozik, üzletében csak nagyon kevés számu segédszemélyzetet foglalkoztat, nevezetesen a minduntalan előforduló javítási munkák számára, míg a ruhákat megvarrásra házon kivül adja ki, vayis Sz.-knak, kik saját lakásaikon más Sz.-k részére munkabérért dolgoznak. Az 1890-iki népszámlálás adatai szerint a Sz.-k száma hazánkban, beleértve Horvát-Szlavonországokat, a következő: önálló vállalkozó férfi-Sz. 22,923 (ebből 22,708 férfi és 215 nő); férfi- és női Sz. 13 (mind férfi); női Sz. 5171 (ebből 1186 férfi és 3985 nő); foltozó Sz. 236; ezen üzemekben alkalmazva van: tisztviselő 152 (ebből 142 férfi- és 10 női Sz.-nál); családi kisegítő 1391 (ebből 929 férfi-, 460 női és 2 foltozó Sz.-nál); segéd 19,001 (ebből 15,176 férfi-, 53 férfi- és női, 2757 női és 15 foltozó Sz.-nál); 10,267 tanonc (ebből 8797 férfi-, 5 férfi- és női, 1453 női és 12 foltozó Sz.-nál); munkás, 16 éven aluli 114 (ebből 30 férfi-, 7 férfi- és női, 67 női Sz.-nál); 16 éven felüli 536 (ebből 194 férfi-, 59 férfi- és női, 281 női és 2 foltozó Sz.-nál); napszámos 18 (ebből 14 férfi-, 1 férfi- és női, 3 női Sz.-nál); szolga 92 (ebből 85 férfi-, 1 férfi- és női és 6 női Sz.-nál). A Sz.-iparban foglalkoztatott összes egyének száma tehát 59,914.
1. Aladár, ref. teologus, szül. Tácon (Fejér) 1860 dec. 12. Középiskoláit Pozsonyban és Pápán, a teologiai tanfolyamot Budapesten végezte 1884. Edinburgból, hol fél évig tartózkodott, haza jőve, Budapesten lett hitoktató, majd Kőbányán segédlelkész; 1888. a budapesti ref. gimnáziumban s teol. akadémiában a bölcsészeti tudományok helyettes, 1891 óta rendes tanára, megszerezvén e közben az újabb szervezet által követelt teologiai tanári minősítvényt. Kora ifjusága óta sokoldalu egyháztársadalmi és irodalmi tevéknységet fejt ki; a szorosabb értelemben vett hivő irnynak hazánkban egyik legkiválóbb előharcosa, a gyakorlati kereszténység széles mezejének fáradhatatlan munkása. Egyik alapítója és titkára a református ifjusági egyesületnek, választmányi tagja a magy. prot. irodalmi társaságnak, a Lorántffy-Zsuzsánna-egyesületnek, az Evangeliomi Szövetségnek. Művei: Locke (Budapest 1890); Lelki harmat (u. o. 1894); Mult és jelen (u. o. 1895). Szerkesztője a Hajnal belmissziói folyóiratnak a Keresztyén Hiradó-nak; az Új Óramutató-nak; ezen kívűl szorgalmas munkatársa a Prot. Egyh. és Isk. Lapnak és a Prot. Szemlének.
2. Sz. Albert, a. m. kir. Kuria tanácselnöke, szül. Nagy-Kőrösön 1830 máj. 4. Tanulmányait szülővárosában, Pesten és Pápán végezte. Azután joggykornok, majd Hubay József országbirói itélőmester oldala mellett a királyi itélőtáblának hites jegyzője (juratus tabulae). Részt vett az 1848-iki szabadságharcban mint honvéd. 1854. a sárbogárdi szolgabirói hivatalnál tollnok; 1855. a kecskeméti megyei törvényszéknél törvényszéki segéd, majd előadó biró; 1858-ban Nagy-Kőrösön a törvénykezési osztály vezetője, 1861. Pesten gyakorló ügyvéd és váltójegyző, 1870-ben u. o. kir. táblai biró, 1882. kuriai kisegítő biró. 1884. u. o. rendes biró, 1892. a budapesti kir. táblán tanácselnök, 1897 márc. a kir. Kurián tanácselnök.
3. Sz. Antal, szinész, szül. 1845. A szinészi pályát 1861. kezdte, és ugy a vidéken, mint a fővárosban nagy sikereket aratott. Jelenleg budapesti népszinház oszlopos tagja, hol mint jellemszinész egyszerü sé temészetes játékával ragadja el a közönséget. Legkitünőbb alakításait A cigány, Falu rossza és A csikós népszinművekben látjuk.
4. Sz. Dávid, műfordító és hires nyelvújító, l. Barcafalvi Szabó.
5. Sz. Dávid, költő, l. Baróti Szabó.
6. Sz. Dénes, orvostanár, szül. Pesten 1856. Orvosi tanulmányait Budapesten és Strassburgban végezte, 1879. orvosdoktottá avatták. 1880-ban állami ösztöndíjjal külföldre ment, előbb Bécsben, majd Drezdában működött hirneves tanároknál, végül pedig Edinburgba és Londonba is elment az angol viszonyok tanulmányozására. 1881. visszatért Budapestre, hol a szülészeti klinikán eleinte mint gyakornok, később mint tanársegéd működött. 1889. a szülészetből és nőgyógyászatból magántanárrá képesítették. 1892. a kolozsvári egyetem szülészeti és nőgyógyászati tanszékére nevezték ki. Számos nagyértékü dolgozata magyar és német szaklapokban jelent meg.
7. Sz. Elek, nyomdász, szül. Kis-Kun-Halason 1844 aug. 30. A gimnázium 6 osztályának elvégzése után 1861. Szegeden Burger Zsigmond nyomdájába került, hol 1864 szept. 18-ig a nyomdászatot kitanulta. 1867. került fel Pestre a Bucsánszky-nyomdába. Dolgozott mint szedő, korrektor és revizor a Heckenast -féle, az Athenaeum stb. nyomdákban. 1882. az állami nyomdába ment korrektornak, honnan 1891. az általa jelenleg is betöltött egyetemi nyomdai főművezetői állásra neveztetett ki. Sz. Budapestre érkezése óta kiváló szerepet játszott egész állami zolgálatba lépteig a nyomdásztársadalomban. A nyomdászegyleti életben hathatós támgoatója volt a szabad irányban való szervezkedésnek és a magyar elemnek az egyleti életbe vonásában. Ő indítványozta a Typographia megindítását 1868. s a lapnak, valamint a Nyomdászok Közlönyének munkatársa volt. Irt időnként az Évkönyvekbe.
8. Sz. Endre, költő, szül. Nagy-Toronyán (Zemplén) 1849 jun. 3., hol atyja előbb tanító, később gazdatiszt volt; anyja egyszerü földmíves leánya abból a fajból, melyet Nekraszov A fagy címü költeményében dicsőít. Már hat éves korában árván maradt, de atyjának barátai gondjukba vették az életre való, eszes gyermeket. A gimnázium első három osztályát Késmárkon végezte, hol németül is megtanult. Tanulmányait Sárospatakon folytatta, ott végezte a jogot is. Tanuló évei alatt jelent meg Három szatirája, melyek egyikét, a Divat-ot országszerte nagy hatással szavalták. Sárospatakon ismerkedett meg Szemere Miklóssal, ki az ifjuság örömeinek élő, szilaj kedvü fiatal költő becsvágyát fejlesztette. Iskolái bevégzése után Gálszécsen volt joggyakornok, majd önkéntesi évét szolgálta le Kassán, míg végre 1874 dec. a fővárosba juthatott. Szemere Miklós tört neki utat az irodalomban, a Baloldal címü lap tárcájában ismertetve egy erőshangu hazafias költeményét. Ezentúl a Vasárnapi Újságban, a Magyarország és Nagy világban, a Családi Körben és több más lapban sűrün szerepeltek költeményei. Sikerei hatása alatt abbahagyta a jogi pályát és az Üstökös munkatársa lett. Az irodalomban egyre nagyobb tért hódított. Kocsi Sándor buzdította versei kiadására, melyek 1876. Sz. költeményei címen jelentek meg. E kötetet a közönség néhány hónap alatt elkapkodta, a kritika magasztalta; e nagy siker felbuzdította költőtársait is: Endrődi Sándor, ki őt még nem ismerte, Grazból üdvözölte levélben, mely voltakép prózában irt ditiramb volt. Az akkor alakult Petőfi-társaság egyhangulag választotta tagjául Sz.-t, Jókai Mór pedig megbizta az Üstökös szerkesztésével. E mellett Toldi istván Nemzeti Hirlapjának, majd később a Hon-nak irodalmi és szinházi rovatát vezette. 1882. az Üstökös az ő tulajdonába ment át és e lapnak maig is tulajdonosa és felelős szerkesztője. 1879. adta ki költeményeinek második verskötetét, mely szintén kedvező fogadtatásban részesült. De a folytonosan emelkedő költő verseinek legteljesebb, legértékesebb gyüjteménye 1892. jelent meg vaskos, 19 íves kötetben Dalok címen. E könyv tárja fel Sz. költészetét teljes gazdagságában és fejti meg e költészet erős hatását. A 70-es évek elején visszahatásul az Arany és Petőfi utánzóinak mesterkélt népieskedésére az idegen költők, különösen Bíron és Heine utánzói leptek el a magyar parnaszust beteges érzelgésükkel, bágyadt reflexióikkal, negélyezett világbánatukkal. Sz. nem követett sem magyar, sem idegen költőket, elkerülte a népieskedők üres ízléstelenségeit és a kozmopoliták nyavalyáit. Férfias erő, fiatalos merészség, hév, dévaj gúny és igaz érzés színes változatokban nyilatkoztak meg nála. Regényei a politika és a társas élet fonákságait egészséges humorral és maró szatirával festik. Fordított franciából és németből, de legtöbbet oroszból. Felismerte a népünk és az orosz nép élete közti rokonságot, többször bejárta Oroszsországot, alaposan megismerte az orosz irodalmat és folytonos érintkezésben áll az orosz irók kiválóbbjaival. Orosz regények és költemények sikerült fordításaival új világot tárt a magyar közönség elé. 1880. nőül vette elbeszélő irodalmunk egyik kitünőségét, Nogáll Jankát (l. Szabóné Nogáll), kivel boldog házas életet él. Legutóbb Ezsau, Göthe és Napoleon c. költeményei keltettek feltünést. Eddig mejelent munkái: Három szatira (Sárospatak 1872); Költemények (Budapest 1876); Újabb költemények (u.o. 1879); Kardos menyecske (regény, u. o. 1885); Hét szilvafa (regény, u. o. 1887); A szusz (humorisztikus regény képekkel, u. o. 1888); Sirva vigadók (szatirikus regény, u. o. 1890); Dalok (összegyüjtött költemények, u. o. 1892); Orosz költők (műfordítások, u. o. 1892); Girigáré (humoreszkek, u. o. 1889); Bűn és bünhődés (Dosztojevszkíj regényének fordítása, u. o. 1888); A párbaj (Csehov regényének fordítása, u. o. 1896); Mujkosék kalandjai (2 kötet, u. o. 1890 és 1897). Irt essayket a Budapesti Szemlébe (A panszlávizmusról), az Életbe, a Magyar Szalonba (Nekraszovról és Puskinról és más orosz költőkről), ezenkivül temérdek tárcát a különféle napilapokba és még több aktuális vezérverset az Üstökösbe. Munkatársa e lexikonnak, melybe az orosz irodalomra vonatkozó cikkeket irja. Van tőle egy orosz nyelvtan is: Zsebbe aló orosz nyelvtan (Budapest 1888).
9. Sz. Ferenc (hunyadi), ref. püspök, szül. Mezőtelegden 1743 jul. 23., megh. Sárospatakon 1795 jul. 7. Diószegen s 1758-tól Debrecenben tanult, hol a teologiát elvégezve, 1765. diószegi akadémikus rektor lett. Két év mulva külföldre ment s a svájci egyetemeket, főleg a baselit látogatta. Innen 1768. tért vissza hazájába, amikor is Debrecenben káplán két évvel később pedig lelkész lett. 1786 jan. 17. generalis notariussá, 1791 jun. 29. püspökké választotta a tiszántúli egyházkerület. Részt vett a budai zsinatban. Rövid ideig tartó püspöki működése különben a Sinaival aló viszálykodásban telt el. Munkái: Diaetai prédikációk (Pest 1791); Keresztyén arkhivárius (2 köt., Vác 1794); József eladatása versekben (Pozsony 1795); Tzenhét prédikációk (Diószeg 1795); Közönséges prédikációk (5 köt., Vác 1797-1802); Halotti prédikációk (2 köt., u. o. 1805); A heidelbergi katechismusnak urnapok szerint való magyarázatja (u. o. 1808). Számos munkája maradt kéziratban is, melyek többnyire tudományos irányuak. Részt vett a debreceni grammatika szerzésében.
10. Sz. Ferenc, szerkesztő, kat. áldozópap, szül. Nagy-Becskereken 1843 nov. 12-én. Középiskoláit szülővárosában és Szegeden, a teologiát Temesváron végezte. Pappá szentelték 1866. Segédlelkész olt Zichyfalván, Nagy-Becskereken és Makón; helyettes lelkész Buziáson és Moldován; lelkész Lázárföldjén, Német-Eleméren, 1897 óta Nagy-Becskereken. Az általa kiadott történelmi munkák száma 74 kötetet tesz ki. Nevezetesebbek: Holzwarth, Világtörténet (9. köt., Temesvár 1887-92); Európa története 1789-1815 (2 köt., Nagy-Becskerek 1888); A legújabb kor története 1815-85 (4 köt., Temesvár 1890-91); Angolország története (4 köt., u. o. 1892-93). Legújabban kiadja Weisz János dr. 22 kötetből álló nagy világtörténelmét magyar nyelven, amelyből 1896. 4 kötet és 1897. szintén 4 kötet jelent meg. Sz. összes kiadványaiból eddig több mint 75 ezer kötetet ajándékozott szét az országban lévő különféle rangu iskolák között.
11. Sz. Imre, r. kat. püspök, egyházi és szépirodalmi iró, szül. Békáson (Veszprém) 1814 okt. 14., megh. Szombathelyen 1882. Iskoláit Mező-Lakon, Pápán és Győrött, a teologiát Veszprémben és Pesten végezte. Pappá szentelték 1837. Rövid ideig mint segédlelkész, majd a veszprémi papnevelőben mint tanulmányi felügyelő sé aligazgató működött. 1845. csicsói plébános, 1847-ben pesti egyetemi hitszónok. A szabadságharc alatt elfoglalt hazafias magatartása miatt 1850. hitszónoki állását el kellett hagynia és iszkázi plébános lett. 1861. és 1866. országgyülési képviselő, 1868. vallás- és közoktatásügyi minisztériumi osztálytanácsos, 1869-ben veszprémi kanonok, 1871. szombathelyi püspök. Nagy része volt a pesti papnövendékek egyházirodalmi iskolájának megalapításában. Első irodalmi művei a Regélő sé Religio hasábjain jelentek meg. 1847-ben a Katholikus Néplap címü hetilapot indította meg, mely erőtelejs magyar nyelve és élénk tartalma által csakhamar közkedveltségre tett szert. 1848-ban a Szt.-István-társualt kiadta Tanácsadóját a köznép számára, továbbá Zsöllérleány és Elveszett fiu címü népies elbeszéléseit. Szorgalmas munkatársa volt a Szalay Imre Egyházi beszédek gyüjteményének. Jeles egyházi beszédeit kiadta Tárkányi Béla (Eger 1854, 3 köt.); később ő maga Néphez alkalmazott egyházi beszédek (u. o. 1860); újabban Tóthfalussy Béla (3 köt., Szeged 1893). Érdemeiért a magyar tudományos akadémia 1869. tiszteletbeli tagjának választotta.
12. Sz. István, Homeros jeles fordítója, egyik legkitünőbb hellenistánk, szül. szentkirályon (Veszprém) 1801 jul. 4., megh. 1892 márc. 27-én. 1813. Rozsnyóra jutott Esterházy László gróf püspök konviktorai közé, hol 1819. kispapnak öltözött s 1826. felszenteltetett. Egy évig irnok volt a püspöki hivatalnál, azután káplán lett Karancskesziben, aztán osgyáni s 1827. guszonai lelkész. A görög nyelvben nagy előmenetelt tévén, főleg a hellén klasszikusok tanulmányozására fordította idejét. A Tudományos Gyüjteménybe becses közleményeket adott a karancsvidéki palóc nyelvjárásról s e tájnyelven adta u. o. Herodotos után a termopilei csata leirását (1836). Már 1834. Kssán Werfernél jelentek meg tőle Görög virágok az Anthologiából. Az akadémia tagjává lévén 1839., ott adta elő Szikrák a hellén szónokokból dolgozatát s aztán angyobb feladatokat tűzvén ki, fordította Homeros Odisszeáját s Iliászát, mely fordítás irodalmunknak valódi díszére válik, továbbá Isocrates Pareinesisét s Tetrologiáját s Aesop meséit. Ez érdemeiért a műfordítás terén a Kisfaludy-társaság is tagjává választotta 1842., hol A hellén s magyar próza c. jeles értekezésével foglalta el székét s a társaság munkálkodásaiban folyvást szorgalmas és lelkes részt vett. E társaság Évlapjaiban láttak világot Aesop és Kendőlakás c. költői beszélyei. V. ö. Magyarország és a Nagyvilág (1875. évf. 49. sz., arcképpel); Vasárnapi Ujság (46. sz., arcképpel); Honderü (1847, II. 19., Severustól).
13. Sz. István (kis-geresdi), honvédezredes, szül. 1825., megh. Londonban 1862 jul. 23-án. 1839. a császári királyi mérnökakadémiába lépett, hol katonai kiképeztetést nyert; 1848. a honvéd hadseregbe lépett, ezredes lett; 1849 nyarán Temesvár megszállása körül tanusított kiváló katonai zsenialitást. A szabadságharc leverése után először Törökországba, 1850. Londonba ment, hol kereskedői üzletet nyitván, meglehetős vagyonra tett szert, melyet azonban Genfben egy játékbarlangban elveszített; ezen dolgot annyira szivére vette, hogy megtébolyodott.
14. Sz. Iván, pedagogus és filologus, szül. Lesence-Istvándon (Zala) 1859 jan. 9. elemi iskoláit otthon, atyjának vezetése alatt, gimnáziumi tanulmányait Veszprémben kezdte, Győrben folytatta és Pannonhalmán fejezte be, hol mint a szt. Benedek rendjének tagja, teologiai és szaktanulmányainak is eleget tett. Fiatalsága miatt nem lévén azonnal felszentelhető, 1881-82. Pannonhalmán tanította az újoncnövendékeket, 1882-1885. Győrött, 1885-87. Esztergomban tanárkodott az ottani főgimnáziumokban, 1887. Pannonhalmára nevezték ki a filologus tanárjelöltek vezetésére s ez idő óta kilenc éven át vezette őket a klasszika-filologiában és indogermán nyelvészetben. 1896. Győrbe helyezték át az ottani főgimnáziumhoz. A pannonhalmi tanárképzőben használt jegyzetei közül litográfiában megjelent King és Cookson összehasonlító grammatikájának szabad átdolgozása. Irt azonkivül több cikket és tanulmányt a szakfolyóiratokba; e lexikon V-X. köteteibe a görög-római mitologiára vonatkozó cikkeket irta.
15. Sz. János (váradi), pedagogus, szül. Szilvás-Újfaluban (Zemplén) 1783 aug. 27., megh. Debrecenben 1864 márc. 12. Kiképeztetését Sárospatakon kapta meg, hol a gimnáziumi és akadémiai tanfolyamokat tanulta s 1807. bevégezte. Ekkortájban már a Pestalozzi-eszmék különösen a magán nevelés terén lábra kaptak. Vay Miklós báró tábornok s neje gyermekeik neveltetését szintén esz eszmék szerint akarták intézni. Maguk mellé nevelősegédül Sz.-t nyerték meg s mielőtt gyermekeik nevelését rá bizták volna, 1807 őszén kiküldték a heidelbergai egyetemre s azután 1810. Pestalozzihoz Yverdonba, hogy ott a nagy mester mellett annak elemi nevelés- és tanításmódját elsajátítsa. 1811 nyarán visszatért hazájába és nevelői működéséhez fogott. Mint nevelő tanítványai számára maga dolgozta ki Pestalozzi elvei szerint az egyes tárgyak vezérfonalait. 1816. tanítványait a felsőbb tudományok hallgathatása végett Pestre hozta. 1822. az ifju Vayak bevégezték az egyetemi pályát és nevelőjükkel Magyar- és Lengyelországban utazgattak s két évet a bécsi politechnikumban töltöttek. Azután egy nagyobb európai útra készültek, de tervöket Vay tábornoknak 1824-ben bekövetkezett halála megsemmisítette. Sz. ekkor megvált növendékeitől (Vay Miklós és Lajos bárók) s 1826-ban Bártfai Sz. Erzsébetet feleségül vette. 1830-ban Debrecenbe ment és ezután csak irodalmilag dolgozott a nevelsügy terén s a debreceni főiskola pedagogiai tanszékére szóló meghivást sem fogadta el. Irodalmi művei: Descriptio Persiei Imperii stb. (Heidelberga 1810); A hazabeli kisebb iskoláknak jobb lábra állításokról (Pest 1817); Pestalozzi elemi tanításmódja (Nevelési Emléklapok, 1846) s több kéziratban maradt pedagogiai dolgozat.
16. Sz. János, szamosújvári gör. kat. püspök, szül. Bihar vármegyében 1836. Középiskoláit Nagyváradon végezte. A teologiát elvégezvén, 1859 szept. 4. pappá szentelték. Rövid ideig tartó lelkészkedés után cssakhamar nagyváradi naonok lett s mint ilyen a gör. kat. szeminárium igazgatója volt. 1879 febr. 18. szamosújvári püspökké nevezték ki. A római pápa római gróffá, pápai trónállóvá és házi főpappá nevezte ki és a király 1881. a Ferenc-József-rend közép- és 1883. ugyane rend nagykeresztjét, 1895. pedig a belső titkos tanácsosi méltóságot adományozta neki.
17. Sz. Jenő, főrendiházi tag, szül. Fancsikán (Ugocsa) 1843 szept. 30. A gimnáziumot Ungváron, az egyetemet Pesten végezte. 1868. az akkori közmunka- és közlekedésügyi minisztériumban kapott hivatalt. Eleinte mint elnöki titkár működött, utóbb a vasúti szakosztályba került, ahol 1874. osztálytanácsos s 1887. miniszteri tanácsos lett. A Tisza-kormány megalakulása után a bonyolult kamatbiztosítási és az építési kártalanítási ügyeknek ő volt az előadója. Ugyanekkor főleg az ő közreműködésével sikerült az összes magyar vasutak kárbiztosítási szövetkezetét megalakítani, melyhez később az osztrák vasutak is csatlakoztak. 1880-92. az összes vasútállamosítási ügyeknek ugyancsak Sz. volt az előadója, 1892. a király a magyar-román vasúti csatlakozási szerződés megkötésére megbizottá nevezte ki. 1893. nyugalobma vonult, megkapta a Lipót- és vaskoronarend III. osztályu, illetve kis keresztjét és a román koronarend nagy tiszti jelvényét, 1896. a főrendiház tagjává nevezték ki. Sz. a szakirodalom terén is működött. A Budapesti Szemlében megjelent: Baross Gábor művei és rendszere címü cikksorozata, melyben Baross vasúti politikája ellen intézett támadást, élénk feltünést keltett. Ugy ez a munkája, mint Vasúti politikánk történetéhez c. könyve külön is megjelent.
18. Sz. Józsa, iró, l. Oroszhegyi.
19. Sz. József, felszentelt püspök, érseki helynök, egyházi iró, szül. Mező-Komáromban 1805 márc. 17-én, megh. Esztergomban 1884 ápr. 27. Középiskoláit Veszprémben és Pozsonyban, a bölcsészetet Nagyszombatban, a teologiát Bécsben végezte. Pappá szentelték 1830 szept. 30. Több helyen való káplánoskodás után 1841-54. teologiai tanár Nagyszombatban, 1854-ben hercegprimási irodaigazgató és t. kanonok, 1858-ban esztergomi kanonok, 1859-ben pápai prelátus, 1860. címzetes apát és a Lipót-rend kiskeresztese, 1862-66. pesti papnevelőintézeti kormányzó, 1868 jul. 19. nikopoliszi felszentelt püspök, esztergomi érseki helynök és mint ilyen causarum auditor generalis, a zsinati vizsgáló bizottság elnöke. Önálló művei: Oratio academica (Esztergom 1850, az esztergomi papnvelő felavatásakor); Az ó- és újszövetségi szentirás kétszáz képpel (2 köt., Pest 1851); Breves notitiae de sacris exercitiis etc. (Esztergom) stb. Azonkivül számos értekezés a Rligio és Nevelés c. folyóiratban. V. ö. Zelliger A., Egyházi irók csarnoka.
20. Sz. József (szentmiklósi), kiváló mineralogus és geologus, egyetemi tanár, szül. Kalocsán 1822 márc. 14., megh. Budapesten 1894 ápr. 11. Apja Sz. Ferenc József érseki uradalmi főpénztáros volt Kalocsán. 1837-41. a pesti egetemen a filozofiát és a jogot hallgatta. 1842. jogi gyakorlatra Selmecbányára ment a kamaragrófi hivatalba. Itt, a bányászati főiskola városában, fejlődött ki benne természetkuttás iránt való hajlam. 1843-1844. a bányászakadémia tanulója, de jogi tanulmányait is folytatván, 1846. ügyvédi oklevelet szerzett. Zsarnócán, Nagybányán, Felsőbányán hivatalnokoskodott. 1848. Kossuth Lajos első magyar pénzügyminiszter Pestre a bányászati osztályba nevezte ki segédfogalmazónak. A szükségessé vált magyar puskaporgyártás érdekében 1849-ben pestkerületi salétrom-főfelügyelőnek neveztetvén ki, e hivatalos működéséből származott első tudományos kutatása: Salétromtermelés Magyarhonban (Természettud. Évk. II. köt.). Megelőzőleg szerepelt már nyilvánosan a magyar orvosok és természetvizsgálók Pécsen tartott hatodik vándorgyülésén 1845., ahol Némely általános nézetek a bányászatról címü értekezését olvasta fel (Orv. és Természettud. Munkálatok, Pécs 1846), 1848. pedig a minisztérium bányászati osztálya hivatalos használat végett bányaműszótárt adott ki tőle. 1850. a pesti egyetemen a mineralogia helyettes tanárává lett. 1851. a filozofia doktorává avatták, s azon évben a bécsi kormány a londoni első iparműkiállítás tanulmányozására küldte, amelyről szóló jelentése: Jegyzetek és ásvány- és vegytani technika köréből (Pest 1852). 1855-ben igaz magyar volta miatt mellőztetvén az egyetemi rendes tanszéken, a budai állami főreáliskolához került rendes tanárnak. 1858. a pesti kereskedelmi akadémiához hivták meg a kémia és kisérleti fizika tanárának, 1860. ez intézet igazgatója, ebben az évben Peters K. tanár eltávozása folytán az egyetem bölcsészeti kara újra meghivja az ásvány-földtani tanszékre, kezdetben helyettesnek; 1862-ben rendes tanár lett, mely állásában megmaradt haláláig, óriási és sokoldalu tevékenységet fejtvén ki. Működése közben számos megtiszteltetés érte és sok kitüntetésben volt része. A magyar tudományos akadémiának 1858. levelező, 1867. rendes, 1888. igazgatótanácsi tagja, 1870-től haláláig a III. oszt. titkára, 1872. a királyi magyar természettudományi társulat alelnöke, 1878. az akadémia matematikai és természettudományi bizottságának alelnöke, 1872-1890. a magyar orvosok és természetvizsgálók vándorgyülésének alelnöke, 1890-től elnöke, 1870-1883. a magyarországi földtani társulat alelnöke, 1883-tól elnöke, évekig az állat- és növényhonosító társaság elnöke, Budapest főváros törvényhatósági bizottságának tagja, 1883-84. az egyetem rektora, az dinburgi és bolognai egyetem tiszteletbeli doktora, a Société minérealogique de France tiszteletbeli tagja, királyi tanácsos, a Ferenc-József-rend lovagja, az olasz Szt.-Móric- és Lázár-rend lovagkeresztese volt; 1890. szentmiklósi előnévvel nemességet kapott. Részint tanulmányának bővítése, részint összehasonlító tanulmányok céljából, részint, hogy a magyar tudományt a külföldön képviselje, beutazta nemcsak Európa nevezetesebb geologiai vidékeit és országait, hanem megfordult Afrikában és Észak-Amerikában is. Sz. működésének első 10 évében a bányászatnak, az ásvány- és vegyiparnak irodalmi művelésével foglalkozott, csak miután az egyetemi katedrát elfoglalta, kezd a tiszta tudomány kérdésével is foglalkozni és mint hazánk első geologusa roppant sok tárgyat és jelenséget ölel fel kutatásai keretében. Tanulmányainak fő tárgya azonban a magyarországi harmadkori vulkánosság volt. Hazánkban a tudomnyos petrográfia megalapítójává lett és vulkáni eredésü vidékeink tüzetes tanulmányozásával, trachit-rendszerének kifejtésével maradandó nevet biztosított magának a vulkanologia és a petrográfia terén. A harmadkori vulkánosság terén fáradhatatlan sok évi munkásságának koronája utolsó nagy munkája: Selmec vidékének geologiai leirása, melyet az akadémia 1891. adott ki. Mint úttörő működött az Alföld geologiai tanulmányozásának, ugyszintén a tudományos talajvizsgálatnak terén is. Az ásványtan terén is jelentékeny munkásságot fejtett ki. Az ásványok olvadásának új meghatározási módját, még inkább pedig a földpátok meghatározásának módszerét külföldi laboratoriumokban is végezik és külföldi szakkönyvekbe is átvették. A szarvaskői wehrlitről, melyet sokáig ásványnak tartottak, kimutatta, hogy kőzet; az urvölgyitet mint új ásványfajt ő irta le; számos ásványnak hazai, ugyszintén külföldi előfordulásait, elváltozási alakjait, pszeudomorfózisait ismertette, egyes fontosabb termőhelyek ásványjegyzékeit kiegészítette stb. Jelentőséges Sz. érdeme a gyakorlati geologia terén is. A salétrom magyarországi előfordulása meleltt ismertette az Alföld sziksóelőjövetelét, irt a hazai timsókőről és timsógyártásról, talajvizsgálatokat végzett, a főváros érdekében megvizsgálta a kövezésre szolgáló kőzetanyagot, a káposztásmegyei vizvezeték létesülése az ő szaktanácsainak köszönhető stb. Egyike legkiválóbb érdemeinek a budapesti egyetemi ásványtani-kőzettani intézet olynemü berendezése, felszerelése, gyüjteményeinek olynemü gyarapítása és felállítása, hogy méltán vetekedik az a külföld bármely hasonló intézetével. Irt tankönyveket is, népszerü geologiai meg földrajzi értekezéseket nagy számban. Munkáinak, értekezéseinek száma százakra róg. A már idézetteken kívűl nevezetesebb munkái: Ásványtan (4. kiadás Budapest 1893); Geologia, kiváló tekintettel a petrográfiára (u. o. 1883); Előadások a geologia köréből (királyi magyar természettud. társ. könyvkiadó vállalata, 1893); Az ásványok olvadásának új meghatározási módja (Akad. Ért., III. kötet); Új módszer a földpátok meghatározására kőzetekben (u. o., IV. kötet); Egy kontinentális emelkedésről és sülyedésről Európa délkeleti részén (u. o., X. kötet); Budapest geologiai tekintetben (Budapest 1879); Geologiai viszonyok és talajnemek ismertetése (Pest 1861); Timsókő és timsógyártás honunkban (Magyar- és Erdélyország képekben, III. köt.); Széksóvidékeink (u. o., IV. köt.); Köveink és kövezetünk Pest-Budán (Földt. Társ. Munk., II. köt.); A Tokaj-Hegyalja obszidiánjai (u. o., III. köt.); Szegzárd környékének földtani leirása (u. o., II. kötet); Tokaj-Hegyalja és környékének földtani viszonyai (Math. és Természettud. Közl., IV. köt.); A történelmi geologiai halmokról (Akad. Ért., I. és II. köt.); Heves és Külső-Szolnok vármegyék földtani leirása (Orv. és Természetv. Munk., Eger 1869); Beregszász vulkáni képletei (Akad. Ért., VII. kötet); Az abrudbánya-verespataki bányakerület monográfiája (Math. és Természettud. Közl., XI. kötet); Tokaj-Hegyalja geologiai viszonyainak újabb alakulása (Akad. Ért., XV. évf.); Selmec geologiájának története (Budapest 1885); Selmec geologiai viszonyainak előzetes ismertetése (Akad. Ért., XV. kötet); Selmec környékének geologiai viszonyai (Selmecbánya 1886); Stassfurt kálisóbányáiról (Népsz. Természettud. Előad. Gyüjt., VIII. köt.); A jégkorszak hatása Magyarországban (Orv. és Természetv. Munk., 1887); Az ivóviz kérdése Budapesten (Népsz. Természettud. Előad. Gyüjt., I. kötet); A salgótarjáni kőszénbánya részvénytársaság bányászatának leirása (Math. és Természettud. Közl., XI. köt.); Göd és Duankeszi forrásvizeinek geologiai viszonyai (Akad. Ért., VI. kötet); A trachytok osztályozása a természetes rendszer szerint (Földt. Közl., III. köt.); Moravica-Vaskő eruptiv kőzetei (u. o., XI. köt.); A piroxén andezitek geologiai tipusainak megálapítása (Math. és Termsézettud. Ért., XII. kötet); Urvölgyit, egy új rézásvány (Értek. a Természettud. Köréből, IX. köt.); Helvit Kapnikról (Akad. Ért., XVI. kötet); Magyarország nevezetesebb fluoritlelőhelyei (Földt. Közl., XV. köt.); Avarnit ásványról (u. o., XXI. köt.); A budapesti egyetem ásványtani intézetének százados története (Pótfüzet a Természettud Közl., 1888); A bécsi világtárlat drágaköveti (Természettud., Közl., VI. kötet); A mormonok földjén (Budapesti Szemle, XLV. köt.); Algériáról, különös tekintettel annak alfaiparára (Földt. Közl., XV. köt.); Északamerikai utam vonala (Népsz. Természettud. Előad., 1883); A párisi 1889-iki világtárlat tudományos szempontból (Budapesti Szemle, 1889); Az idegen szók használatmódja (Akad., 1891); Az egyetem története (rektori beszéd, Budapest 1884); Mozgalmak világszerte az egyetemi rendszer ügyében (u. o. 1884) stb. A magyarországi földtani társulat a gyüjtés útján összekerült Szabó-József-emlékalapítvány (4000 frt) kamataiból érmet alapított és eredeti ásványföldtani kutatásokat elősegít. A földtani társulat a Szabó-érmet minden 3-ik évben adja ki (A szentmiklósi Sz. József nevét viselő emlékalapítvány kezelésére és felhasználására vonatkozó ügyrend, Földt. Közl. 1897). V. ö. Inkey Béla, Sz. emlékezete (emlékbeszéd az akadémián, Akad. Ért., VI. köt., 8. füzet); Koch Antal, Sz. J. (emlékbeszéd a földtani társulatban, Földt. Közl., 1895); Staub Móric, Sz. J. (Természettud. Közl. 1895).
21. Sz. József (S.), ref. tanár, szül. Serkében (Gömör) 1862 aug. 15. Tanult szülőfalujában, Rimaszombatban s 1880-tól Sárospatakon, hol a teologiai tanfolyamot 1886. végezte. Ettől fogva egy évig Fügén (Gömör) nevelősködött, egy évig pedig rimaszombati helyettes tanár volt, míg az 1888-89-iki tanévben a budapesti egyetemen tanári pályára készült. 1889. karcagi tanár lett, de már 1890. Naprágyra ment lelkésznek, 1892. pedig újra tanári állást foglalt el Rimaszombatban, egy év mulva Kisújszálláson, 1894. Debrecenben, ahol azóta működik. Számos egyházi, tanügyi, történelmi, irodalomtörténeti dolgozata és birálata, továbbá elbeszélése és költeménye jelent meg különböző lapokban és folyóiratokban. Önállóan megjelent művei: Ifjukorom emlékei (költemények, Karceg 1890); Károlyi Gáspár élet- és jellemrajza (Sárospatak 1890, 2. kiad. u. o. 1891); Epitaphiumok (Karceg 1892); A mi zsinatunk (u. o. 1892); Egyházi dolgozatok (Miskolc 1894); Vége jó, minden jó (népies elbeszélés, Budapest 1894); A Lórántffyak (u. o. 1896); Emlékkönyv a debreceni jótékony nőegylet 25 éves fordulójára (Debrecen 1896); Az ó-klassikai költészet nevelő hatása (u. o. 1896). E lexikonba történeti cikkeket ir.
22. Sz. József, ref. pap és pedagogus, l. Láczai Szabó.
23. Sz. Károly, történetiró és bibliografus, szül. Kőrös-Tarcsán (Békés) 1824 dec. 24., megh. Kolozsváron 1890 aug. 31. Elemi iskolát szülőföldén végezvén, 1833. Debrecenbe ment s itt tanult 1842-ig. Ez évben jogot tanulni Késmárkra ment s itt Hunfalvy Pál vezetése alatt különösen a görög klasszikus irók felé fordult figyelme, azonkivül az ifjuság között alakult magyar nyelvgyakorló társaságnak is tagja volt. Ezután egy évet mint törvénygyakornok, egy másikat mint kir. táblai hites jegyző töltött el s 1845. köz- és váltóügyvédi oklevelet szerzett. Az ügyvédi pályán haladásra semmi kedvet nem érezvén magában, 1846. Fiuméba ment azzal a szándékkal, hogy tengerész lesz s a tengerészeti első tanfolyamot el is végezte. Ekkor veszélyes betegségbe esett s szüleihez tért vissza. Itt teljesen felépülve, 1847. tavaszán Toldy Ferenc meghivására Pestre ment és segített neki Magyar Tudósok Tára c. irodalmi vállalatában, mely munka kéziratban maradt. Ez időben lépett föl az irodalom terén. 1848. a Kisfaludy-társaság egy ülésén felolvasta Mutatvőány Thukydidesből c. fordítását, mely az Új Magyar Muzeum 1851. év. jelent meg. 1849. a görög tragédiák fordítására adta magát, igy adta ki szintén a Kisfaludy-társaság Hellen Könyvtárában (V., VI. köt.) Euripides válogatott szinműveit (Elektra, Iphigenia Auliszban és Iphigenia Tauriszban) s Sophokles Óidipus királyát, mely csak később, 1857. jelent meg. A szabadságharc kitörése őt is a küzdők közé hivta: a békési szabadcsapat-zászlóaljba állott s két hónapig az aradi ostromseregben, 1849 ápr.-máj. Perczel tábornok vezérlete alatta bánáti hadjáratban «mint hivatásának kitünő buzgósággal és szorgalommal megfelelő tiszt működött» s a főhadnagyságig emelkedett, különösen kitüntetve magát Szent-Tamás ostrománál, ahol 40 nemzetőrrel lőszert szállított egy honvédszázadnak. A szabadságharc elnyomása után egy ideig szülőföldén húzódott meg, 1850 elején a Teleki-levéltárat rendezte s 1850 ápr. 25. Geringer báró saját kérelmére az egyetemi könyvtárhoz fizetés nélkül való gyakornoknak nevezte ki, de e közben Toldy Teleki József grófhoz, a Hunyadiak kora rendezéséhez munkatársnak ajánlotta s ő ezt készséggel elfogadva, 1850-55. (a gróf haláláig) itt dolgozott s az ő közreműködésével jelent meg öt kötet (1-4, 10) belőle s a gróf halála után (febr. 14.) szintén ő rendezett a hátrahagyott kézirati anyagból még négy kötetet (5., 6., 11., 12.) sajtó alá. Azon öt év alatt, míg a Teleki oldala mellett dolgozott, mellékesen régi magyar történeti forrástanulmányokkal és kutatásokkal si foglalkozott. Még 1850. készült és Priszkosz szónok és bölcsész életéről s történetirata töredékeiről cím alatt az Új Magyar Muzeumban (1850-51, I. köt.) megjelent fordítása, melyben az Attilához követsége küldött görög utazását s Attila udvarában s a hunnok között szerzett tapasztalatait irja le; ezt követte a ugyanott megjelent másik fordítása: A magyarok hadszerkezetéről Árpád korában. Bölcs Leon császár adatai (1851-52. I.); Biborban született Konstantin császár munkái (Akadémiai Ért. új foly., fil. és tört. oszt. I.) s hasonló tárgyu tanulmányai: A bolgár-magyar háboru Kr. u. 888.; Előd vajda; A hét magyar nemzetségről (Új Magyar Muzeum, 1851-52); A X. századi besenyőkről (u. o. 1853). Ugyancsak e folyóirat hasábjain vette védelmébe Kemény József gróffal szemben Az 1533-iki székely krónika hitelességét (1854, II.), s erre a tárgyra még később is visszatért A székely krónika güyéről c. felolvasásában (Erd. Muz.-Egyl. Évk., 1862) és még több kisebb értekezésben. Ezek mintegy előtanulmányul szolgáltak a tervezett székelyek történetéhez, mellyel nem készülhetett el s ide vonatkozólag csupán a Székely oklevéltár két első kötetét (1872-76) s a Régi székelység cím alatt összegyüjtött tanulmányait adhatta ki. Irodalmi működését Nagy-Kőrösön is foyltatta, melynek gimnáziumába a görög tanszékre 1855 szept. 17. hivták meg. Itt tanítottak ekkor Arany, Salamon, Szilágyi s ezeknek társasága ily irányu működésére még inkább buzdítólag hatott. 1855-ben magyarra fordította Thierry Amadé Attila, történeti kor- és jellemrajz c. művét, s Szalay ajánlatára Thierryvel is levelezett s a hires francia történetiró műve későbbi kiadásában Sz. adatait csakugyan értékesítette. Thierry után még később is fordított, igy 1863. az Attila-mondák, 1865. az Attila és utódai történelme a magyarok Európába telepedéséig (2 rész, Pest) magyar fordítását adta ki. Régi krónikáink védelmére szállt síkra a Budapesti Szemlében a Büdinges Oesterreichische Geschichte-jének birálatában (1858, II.) s Béla király névtelen jegyzője és német birálói c. értekezésében, melyet Röslernek a troppaui gimnázium értesítőjében megjelent Zur Kritik älterer ungarischer Geschichte c. tanulmánya hivott ki. Sorra veszi ebben Rösler ellenvetéseit s egyenként cáfolja azokat, kiterjesztve figyelmét Schlözer iskolája többi tagjának, Dümmlernek, Büdingernek bizonyítékaira is. A krónikáinkkal foglalkozás ébresztette föl benne azt a gondolatot, hogy az Árpádok korának forrásait fel is dolgozza. Igy jelentek meg A magyar vezérek kora. I. Árpád. II. Zsolt c. tanulmányai a Budapesti Szemlében (1858-59, III-V. köt.) s később Taksony kora 947-972 s Gyeics kora 972-997. s ezeket együtt megbővítve s átdolgozva 1869. A magyar vezérek kora cím alatt újra kiadta. A vezérek korának mintegy folytatásául később még megirta: Péter és Aba (székfoglaló akad. értekezés 1872) s Kun László 1272-90. c. tanulmányait, ez utóbbit a Magyar Történelmi Életrajzok II. évfolyama számára. Szintén ez időbe esik egy másik vállalat megindítása: Magyarország történetének forrásai magyarra fordítva s a közönség számára magyarázó jegyzetekkel ellátva. 1859. indult meg a Béla király névtelen jegyzőjének könyvét A magyarok tetteiről magában foglaló első füzettel s a következő években még három füzetben folytatta: Rogerius mester siralmas éneke Magyarországnak a tatárok által történt romlásáról. Tamás spalatói esperes: A tatárjárás. Nagy Magyarország dolgáról (1860-61); Kézai Simon mester magyar krónikája (1862); Emlékiratok a magyar kereszténység első századáról (legendák, 1864). Irodalmi működéseért a magyar tud. akadémia 1858. levelező, 1871. rendes tagjává választotta. 1859 nov. 25. az Erdélyi muzeum-egylet könyvtárnokká megválasztotta. Ez új hivatal új irányba terelte irodalmi működését; ettől kezdve kutatásait a régi magyar bibliográfiára is kiterjesztette. Előbb könyvészeti adatokat közölt, régi magyar műveket ismertetett az Erdélyi Muzeum-Egylet Évkönyveiben, Budapesti Közlönyben, Századokban stb., majd 1879. a magyar tud. akadémia megbizásából kiadta e kutatások és gyüjtés eredményét Régi magyar könyvtár cím alatt, melynek 1. kötetében az 1531-1711 közt megjelent magyar nyomtatványok pontos betüsoros könyvészeti leirását adja s melyet 1885. a 2. kötettel, az 1473-1711. megjelent nem magyar nyelvü hazai nyomtatványok leirásával egészített ki. A 3. kötethez a magyar szerzőknek külföldön nyomatott idegen nyelvü művei könyvészeti kézikönyvéhez is összegyüjtött mintegy 2000 címmásolatot, de a gyüjtés befejezését nem érte meg s félbenhagyott művét halála után Hellebrant Árpád rendezte sajtó alá (I. része megjelent 1896, saját gyüjtésével is kiegészítve). A történet művelésével ezután sem hagyott föl s eddig fölemlített művein kivül több értekezést irt és szerkesztette az Erdélyi történelmi adatok 4. kötetét (1862). Kolozsváron a könyvtárnokság mellett a tanári pályával szakított sel, előbb a ref. kollégiumban a görög nyelvet tanította, 1873-tól kezdve pedig a kolozsvári egyetemre a magyar történeti tanszékre neveztetett ki s az 1882-83. iskolai évben egyetemi rektor is volt. 1873. összegyüjtötte s két kötetben Sz. K. kisebb történelmi munkái címen kiadta a folyóiratokban szétszórva megjelent értekezéseit s két év mulva magyarra fordította Kritobulosz II. Mehemet élete (akad., Mon. Script. 22.) c. művét; 1877. Teleky Domokos gróf hátrahagyott irataiból sajtó alá rendezte A székely határőrség történetét, 1881. pedig Gyulafi Lettár feljegyzéseit (1565-1605) bocsátotta közre szintén az akadémia Monumenta Hung. Hist. c. sorozatos vállalatában (Script. 31. köt.).
24. Sz. Lajos, költő, l. Balkányi Szabó.
25. Sz. László (szentjóbi), l. Szentjóbi Szabó.
26. Sz. Miklós (nárai), jogtudós, a magyar királyi Kuria elnöke, szül. Nárában (Vas) 1821. birtokos nemes családból. A középiskolát Szombathelyen, a jogot Pesten 1841. végezte s 1842. az ügyvédi vizsgálatot kitünő minősítéssel tévén le, először Vas vármegyében mint akkor kezdő fiatal ügyvéd működött. 1845. a magyar királyi kancelláriánál alkalmaztatott s 1848. Esterházy Pál herceg a király oldala melletti miniszternél fogalmazó volt. A szabadságharc után ismét Szombathelyen folytatta ügyvédi foglalkozását s jogtudománya és tiszta jelleme méltatásával előkelő és keresett ügyvéd, több főúri család s uradalom, az Esterházyak, Batthyányak, Erdődyek ügyésze lett, párhuzmaosan legkedvesebb barátjával Horváth Boldizsárral. 1861. a félig-meddig helyreállított alkotmányos élet rövid ideje alatt mint vármegyei bizottsági tg vett részt a vármegyei közéletben, annak fennakadásával újra visszavonult s ügyvédi munkáinak élt. 1867. Horváth Boldizsár hivta fel maga mellé államtitkárnak és ugyanakkor a kőszegikerületben országgyülési képviselővé választatott, 1871. pedig ugyanaazon miniszter által az újjá alakított, akkor egész Magyarországra kiterjedő, budapesti királyi tábla elnökévé neveztetett ki. E fontos helyet foglalta el, míg a magyar királyi Kuria másodelnöki székére s egyszersmind a főrendiház tagjai közé emelkedett. Már 1877. a Lipót-rend középkeresztjét, 1882. pedig még mint királyi táblai elnök a belső titkos tanácsosi rangot nyerte el. Perczel Béla királyi kuriai elnök halála után, kinek hosszabb ideig tartott betegeskedése alatt a Kuria vezetésének terhe egészen reá szállott, 1888. ő lett a Kuria elnöke s e legmagasabb birói polcon is bebizonyította erélyét, vezéri nagy tehetségét és példaadó birói jellemét. Mint államtitkár fő részt vett Horváth Boldizsár, a tisztelve ismert reformminiszter szervezési s kodifikáló munkáiban s e mellett nagy erélyt és ügyességet fejtett ki a közigazgatásban. A magyar jogászgyülés 1872. elnöki székére ültette s e szerepében nemcsak bölcsen és tapintatosan vezette a független jogászok gyülekezetét, hanem irodalmilag is működött, nagy tudományos készültséggel s gyakorlati érzékkel megirt véleményes indítványt nyujtva be a még teljesen meg nem oldott nehéz kérdés felett: A szóbeliség elvén alapuló polgári perrendtartásban engedtessék-e tér s mily mérvben és hatállyal az előkészítő iratoknak? A király jubiláris ünnepe alkalmából a Lipót-rend nagykeresztjét kapta, az ezredésves ünnepélyek során pedig a budapesti s kolozsvári egyetemek tiszteletbeli jogdoktorrá avatták fel. A nemzeti kaszinó ismételve egyik igazgatójává választotta.
27. Sz. Rikárd, novellairó, szerkesztő, szül. Szt.-Györgyvölgyén (Zala) 1820 máj. 6., megh. Felső-Kázsmárkon 1873 aug. 9. Iskoláit Vácon és Pesten végezte. Előhaladt korában adhatta magát kedves foglalkozására, a novellairásra. Ügyes tollának első kisérleteivel a Rajzolatokban, majd a Kovacsóczytól szerkesztett Közleményekben telálkounk; a nagy közönség figyelmét azonban csak az Életképekben megjelent novelláival vonta magára. Ugyane lapban jelentek meg Nők világa c., a amgyar irodalomban akkor még újszerü töredékes levelei, melyek 1847. külön kötetben jelentek meg s nagy tetszést arattak (2. kiad. Pest 1870). Ettől fogva a nők kedvelt irója volt, kivált mint elbeszélő. A lapokban közölt elbeszéléseit 1856. adta ki 3 kötetben Beszélyek c. alatt. Szerkesztette az 1856. megjelent Erdélyi Muzeumot; 1858. Pestre tette át lakását s a Délibábba dolgozott. 1860. A Kazinczy-Albumot adta ki. Sokáig szerkesztette a Császártól megindított Divatcsarnokot, továbbá a Gyermekbarát c. ifjusági lapot, élte végső szakában pedig a Magyar Bazárt. Volt munkatársa az Üstökösnek, a Honnak; a Corvin-társulat ügyeit is vezette. Ezeken kívűl sokat fordított s egyáltalán a szépirodalom és az időszaki sajtó igen szorgalmas munkása volt. Megjelentek még a következő munkái: Vegyes cikkek nők számára (Pest 1862); Újabb beszélyek (u. o. 1863); Eredeti és fordított beszélyek (u. o. 1864); Lassu víz partot mos (regény, 2 köt., u. o. 1868); A bécsi márciusi napok 1848-ban (u. o. 1871). Lajos Dénessel együtt lefordította Herbert Lucián munkáját Napoleon Lajos 1808-tól 1848-ig c. alatt (u. o. 1864). Végül megjelent még tőle Biztosítási ügy c. munka (u. o. 1865) és nsegély. megj.: valamilyen betű hiányzik a szó elejéről Élet- és jellemrajzok által fejtegetve (u. o. 1870).
28. Sz. Samu (iklódi), jogtudós, szül. Bödögén (Veszprém) 1813., megh. Zala-Egerszegen 1890 máj. 27. A szabadságharc alatt honvédszázados volt, előbb és azután ügyvédkedett Egerszegen, hol mint úrbéri perekben és szabályozásokban jártas szakértő, Esterházy herceg uradalmi ügyésze s a zala-somogyvármegyei ügyvédi kamara elnöke is volt; Deák Ferenccel megismerkedve s ez által ajánltatva az Apponyi György gróf országbiró által összehivott országbirói értekezleten is munkás részvéttel tüntette ki magát, országgyülési képviselővé is megválasztatott. Horváth Boldizsár, ki barátja s rokona is volt, a vármegyéből, hol tekintélyes szerepet vitt, 1867 máj. 15. minisztériumába hivta fel mint tanácsost és úrbéri kodifikáló munkákkal bizta meg; azután pedig 1869 máj. 5. az átalakított királyi táblához tanácselnökké nevezte s végre a királyi Kuriához ugyane minőségben tette át, hol az úrbéri tanácsot vezette. 1886. egészségi okokból nyugalomba lépvén, ez alkalommal a Szt.-István-redn kiskeresztjét kapta s Egerszegre, előbbi működése kedvelt helyére ment lakni, hol még négy évet élt, vezérszerepet vitt a községi s társadalmi életben s versei gyüjteményét is kiadta, melyekben kevés költői ér és formaszépség, de bizonyos magyar zamatu eredetiség mutatkozik.
oly iparoktatási intézet, mely szabóiparosok, illetve ezek segédszemélyzetének képzésével foglalkozik. Ily iskolák különösen Németországban vannak nagy számban, nagyobbára magán jellegü intézetek. Nálunk volt ily Sz. Budapesten, de ez az érdekeltség körében felmerült egyenetlenségek következtében megszünt.
(ásv.), nem egyéb, mint egy kevéssé megváltozott hipersztén (l. o.) az aranyi hegy (Hunyad) andezitjében. Koch Antal eleinte külön ásványfajnak tartotta, Krenner kimutatta, hogy nem egyéb hiperszténnél.
zsírkő vagy szalonnakő (l. Szteatit), melyet puhaságánál fogva a szabó a ruha szabásakor jelzésre használ. Gyakran különböző festékekkel meg is festik.
(Schneider) Adolf, a magyar ipar apostola, szül. Budán 1821 szept. 9., megh. Budapesten 1880 jul. 22. Tizenhat éves korában a ekgyesrendbe lépvén, tanulmányai elvégzése után Kanizsán 1840. kezdte meg tanári pályáját. Néhány évi szegedi és kolozsvári tanárkodása után rendje 1850. Pestre helyezte, ahol teljes harminc éven át pártját ritkító tevékenységet fejtett ki a hanyatló magyar ipar és az iparosok érdekében s a mellett buzgóan szolgálta az oktatásügyet. A bécsi közoktatásügyi minisztérium 1850. kiadta a Tanrendszerterv a gimnáziumokat és reáliskolákat illetőleg c. munkáját. ezen kívűl több mint negyven részint eredeti, részint fordított munkával gazdagította irodalmunkat. Ezek közül számos matematikai kézikönyve tiznél is több kiadást ért. Méltó feltünést keltett az érsekújvári kódexről irt két irodalomtörténeti tanulmánya: Régi szent beszédek az érsekújvári kódexből (1858) és Szűz szent Orsolya legendája. Szerkesztője volt a Katholikus Néplap és a Der katholische Christ c. folyóiratoknak s egyik oszlopa a Jó és olcsó könyvkiadó-társulatnak. Ő alapította a budapesti legényegyesületet, melynek 25 éven át vezetője volt; ő agitált a népbankok, iparsegélyezési és kölcsönzési pénztárak felállításában. Nagy érdemei vannak az országos iparegyesület létrehozásában, mely megalakulása után igazgatósági tagjává, később alelnökévé választotta. Több mint husz jótékony egyesületnek volt elnöke és védnöke. Élénk részt vett a londoni, párisi, bécsi és hazai kiállítások alkalmával a magyar ipar méltó bemutatásában. A király ezért legfelsőbb elismerésben részesítette, azonkivül a Ferenc-József- és a vaskorona-renddel is kitüntette. Mint a fővárosi törvényhatóság tagja, éveken át védte és képviselte ott az iparosok érdekeit. A magyar iparosok hálája monumentális síremléket állított emlékének a kerepesi temetőben. Szülőházát (Fazekas-tér 3. sz.) márvány emléktáblával jelölték meg.
(l. a mellékelt térképet), hazánk Tiszabalparti részének egyik vármegyéje, határolja É-on Zemplén és Ung, K-en Bereg és Szatmár, D-en Bihar és Hajdu, Ny-on Borsod és zemplén vármegye.
[ÁBRA] SZABOLCS VÁRMEGYE TÉRKÉPE
[ÁBRA] Szabolcs vármegye címere.
Területe 4917,34 km2. Sz. nagy terjedelmü, túlnyomóan homokos síkság (Nyírség), melyet azonban sok helyen tarkít a részben természetes, részben mesterséges képződményü halmok (őr- vagy úrhegyek, Leshegy, Tetemhegy stb.) nagy mennyisége; a lapályt elborító homokzátonyok közt számos völgyteknő képződött, melyekben kisebb-nagyobb tócsák vannak elszórva. ezen kiterjedt róna egészben véve délen és keleten legmagasabb, ahol a tenger szine fölötti magassága 140-160 méter között váltakozik; Nyiregyháza, Nagy-Kálló, Nyír-Bátor körül nátriumsókban gazdag vizü tavak vannak. Általában véve igen nagy a kisebb-nagyobb álló vizek, tavak és mocsarak száma, bár azoknak nagy része már le van csapolva; egyedüli nagyobb folyóvize a Tisza, ezenkivül a nyugati határon még a Takta vize említendő. Éghajlata az alföldi klima jellemvonásait, a hőmérséklet nagy szélsőségeit és a csapadék csekélységét tünteti fel.
Termékei, földjének termékenysége folytán, sokfélék; a vármege termő területe 415,934 ha., miből szántóföld 285,839, kert 1769, rét 41,771, legelő 54,011, nádas 5428, szőllő 3051 s erdő 24,065 ha.; a nem termő terület 47,998 ha. Főbb terményei a rozs (74,490 ha. területen termett 859,136 q), tengeri (44,438 ha. területen 308,858 q), búza (41,811 ha., 564,589 q termés), továbbá árpa, zab, kevesebb mennyiségben köles, repce, len, kender, cukorrépa; igen nagy mennyiségben termelnek burgonyát (22,046 ha. területen 1.547,337 q), valamint nagyon jelentékeny a dohány (8290 ha. területen 91,841 q) és dinnye termelése; bőségesen terem még répa, tök, káposzta, különféle takarmánynövények, zöldségek stb. A szőllőmívelésnek csak azóta van nagyobb jelentősége, amióta kiderült, hogy a nyíri homok teljesen filloxeramentes és egyúttal bizonyos finom szőllőfajok rajta kitünően díszlenek; az évi bortermelés 1894-ben 7641 hl. volt. A Tisza mentén sok jó gyümölcs is terem. Ásványkincsek teljesen hiányoznak. Az állattenyésztés virágzó; az állatlétszám a következő: 73,997 magyar fajtáju és 1401 nem magyar fajtáju szarvasmarha, 605 bivaly, 27,050 ló, 231 szamár és öszvér, 106,239 sertés, 225,531 juh és birka és 20 kecske. A lótenyésztés különösen Nyiregyházán virágzik; nevezetesebb ménesek Büd-Szt.-Mihályon, Királytelken és Mándokon vannak; a lótenyésztés emelésére 13 fedeztetési állomás szolgál. A szárnyas állatok száma: 370,138 tyúk, 10,856 pulyka, 89,105 lúd, 77,475 kacsa és 18,675 galamb. Van továbbá 13,865 méhkas. Nagy mennyiségben van hala és vizi madara, kivált a Tisza körüli ingoványokban. A mezőgazdasági viszonyok javításán négy gazdasági egyesület és gazdakör fáradozik.
Lakóinak száma 1870-ben 218,791 volt, 1880-ban csak 214,008, 1891-ben ellenben 2444,945, mihez még 230 főnyi katonai népesség járul; egy km2-re 49,8 lakos esik s igy Sz. vármegye a közepes sűrüségü vármegyék közé tartozik. A lakosok közt van 234,920 magyar (95,9 %), 1357 német, 6897 tót (2,82 %), 714 oláh, 596 rutén és 461 egyéb; a magyarság tiz évi szaporulata 35,868 lélek, vagyis 17,4 %. A nem magyar ajkuak közül 6479 (vagyis 64,6 %) beszél magyarul. Hitfelekezetek szerint 65,119 róm. kat (26,6 %), 46,597 gör. kat. (19 %), 15,490 ág. ev. (6,3 %), 96,435 ref. (39,4 %), 21,178 izraelita (8,6 %) és 126 egyéb. Foglalkozásra nézve ekként oszlik meg a lakosság: értelmiség 1628, őstermelés 51,733, ipar 9451, kereskedelem 2170, hitel 58, közlekedés 460, járadékból élő 1287, napszámos 29,305, házi cseléd 5411, háztartásbeli 45,491, egyéb foglalkozásu 472, foglalkozás nélküli 16 éven alul 88,686 és 16 éven felül 7658. A lakosság fő foglalkozása az őstermelés és állattenyésztés; ipara jelentéktelen, nagyobb iparvállalata néhány gőzmalmon s egy vasöntőn és gépgyáron (Nyiregyháza) kivül nincs. A háziipar azelőtt igen jelentékeny volt; ma a kendertermesztés és a fonás-szövés már nagyon csökkent, azonban erősen el van terjedve a vesszőfonás. Nevezetes jövedelmi forrás volt azelőtt a nyírfaerdőség, mert a lakosság a nyírfából nyírvizet csapolt, nyíírolajat és nyírbalzsamot készített s a galyaiból seprőt, fájából különféle házi szerszámot készített; a nyírfaerdőségek pusztulásával azonban a házi ipar ezen neme is eltünt. A kereskedelem leginkább Nyiregyházán és Nagy-Kállón központosul. A hiteligényeket 4 bank, 7 takarékpénztár és 1 szövetkezet elégíti ki.
Közlekedésének fő erei (a Tiszán kivül, melyen élénk hajózás folyik) a vasutak, melyek 192 km. kiterjedésben hálózzák be a vármegyét; a vasutak négy irány felől Nyiregyházán futnak össze; a vármegye területén 25 állomás van. Állami útja nincsen, a törvényhatósági utak hossza 478 km., miből azonban 395 km. kiépítetlen; úthálózata e szerint még nagyon hiányos.
Közművelődés tekintetében még sok a teendő; a 6 éven felüli férfilakosságnak 43 %-a, női lakosságának éppen 53,4 %-a sem irni, sem olvasni nem tud és a tanköteles gyermekek 15,9 %-a nem jár iskolába. A vármegye területén 348 iskola van, u. m. 1 gör. kat. hittani intézet (Mária-Pócs), 1 ág. evang. főgimnázium (Nyiregyháza), 1 reáliskola (Nagy-Kálló), 8 ipari és kereskedelmi iskola, 1 polgári iskola, 317 elemi népiskola, 17 kisdedóvó, 1 árvaház és 1 börtöniskola. A szellemi élet központja Nyiregyháza és Nagy-Kálló.
Közigazgatás. Sz. vármegye 7 járásra oszlik és van benne 1 rendezett tanácsu város, u. m.:
|
Járás, város |
Községek |
Lakosság |
Lakott házak |
|||
|
száma |
száma |
Ebből |
száma |
|||
|
magyar |
német |
tót |
||||
|
Bogdányi járás |
20 |
27744 |
26344 |
175 |
1104 |
3958 |
|
Dadai alsó járás |
13 |
35547 |
35293 |
81 |
118 |
5652 |
|
Dadai felső járás |
14 |
24083 |
23631 |
105 |
298 |
3468 |
|
Kisvárdai járás |
19 |
31820 |
31123 |
331 |
266 |
4263 |
|
Nagykállói járás |
19 |
43348 |
41762 |
153 |
582 |
6219 |
|
Nyirbátori járás |
23 |
33494 |
32661 |
108 |
227 |
5058 |
|
Tiszai járás |
25 |
21895 |
21530 |
208 |
118 |
3384 |
|
Nyiregyháza r.t.v. |
1 |
27014 |
22576 |
196 |
4184 |
3823 |
|
Összesen |
134 |
244945 |
234920 |
1357 |
6897 |
35825 |
A vármegyében van összesen 1 rendezett tanácsu város, 50 nagy- és 83 kisközség, továbbá 690 puszta és telep. A községek általában véve meglehetős népesek, 2000-nél több lakója 36 községnek van; legnépesebbek Nyiregyháza 27,014, Tisza-Polgár 9387, Új-Fehértó 7898, Szent-Mihály 6903, Kis-Várda 6458, Nagy-Kálló 5632 és Nyír-Bátor 5061 lakossal. Székhelye: Nyiregyháza. Az országgyülésbe Sz. vármegye 6 képviselőt küld.
Egyházi tekintetben Sz. vármegye róm. kat. egyházközségei közül 38 az egri érseki, 1 a szatmári püspöki, gör. kat. egyházközségei közül 33 a munkácsi, 3 a nagyváradi püspöki egyházmegyéhez, egyetlen ág. evang. községe a tiszai, 105 ref. egyházközsége közül 10 a tiszáninneni, 95 a tiszántúli egyházkerülethez tartozik; az izr. községek száma 17. Állami anyakönyvi hivatala 81 van. Törvénykezési szempontból az egész vármegye a debreceni kir. itélőtábla alá tartozó nyiregyházai kir. törvényszék területét alkotja; kir. járásbiróságok Nyiregyházán, Kis-Várdán, nagy-Kállón, Nyír-Bátoron és tisza-Lökön vannak, az első kivételével mind telekkönyvi ügyekben birói hatáskörrel felruházva. A vármegye területére illetékes kir. főügyészség, sajtó- sé pénzügyi biróság Debrecenben, bányabiróság Szatmár-Németiben van; kir. közjegyzőségek Nyiregyházán és Kis-Várdán vannak. hadügyi tekintetben a vármegye nyirbátori és nagykállói járása a szatmárnémeti 5-ik, többi járások a munkácsi 65-ik hadkiegészítési parancsnokság területéhez, hasonlóképen a 12-ik és illetőleg 10-ik honvéd gyalogerzed területéhez van beosztva; alakítja a 39. és 33. számu I. osztályu és a 135. és 129. számu II. osztályu népfölkelő zászlóaljat. Csendőrszakazsparancsnoksága Nyiregyházán, államépítészeti hivatala Nyiregyházán van; postai és távirdaügyekben a nagyváradi igazgatóság alá, közutak tekintetében a nagyváradi kerületi felügyelő hatósága alá tartozik. A vármegye területén 20 gyógyszertár van.
Története. A névtelen jegyző Sz. vármegye és vidékének őseink által lett elfoglalásáról azt hagyta emlékül, hogy e korban a Szamos-Maros között a meszesi kapuig és Igfon erdőig terült s igy Sz. vármegyét is magába foglalt földet a kazarok vezére Marauth birta. E hunn örökséghez Árpád előbb szép módjával kívánt jutni, s midőn az nem sikerült, bizta meg Zabolch és Tas vezéreket, hogy azt fegyverrel is hódítsák vissza. A megbizottak a tiszán a ládi révnél 893. léptek Sz.-ba, de előbb a Szamos mellett állott Saruvárat ostromolták ki. Innen mentek át a Nyírségbe, melyet minden vérontás nélkül elfoglaltak, Szabolcs vezér oda várat építtetett, mely vár róla s a vár után a vármegye is Sz.-nak neveztetett (l. Szabolcs vezér). A névtelen szerint a honfoglaláskor kazarok lakták e vidéket. A székelyek Sz-ban való honosságát igyekezett Révész Imre az Etellaka címü művében az által bizonyítani, hogy Attila B.-Újváros mellett, ezen a helyen székelt. A népvándorlás ezen szakában, hogy a kazarokon kívűl más népfajok is voltak itt, igazolja a Józsa András dr. (szabolcsvármegyei főorvos) értesítése. E szerint az eszlári, bezdédi honfoglalás korából való sírleletek után több itt lakott népfajra lehet következtetni. Honfoglaláskori lelőhelyek: Balkány, Bököny, Bezdéd, Anarcs, Eszlár, Mándok, Oros, Halász, Karász, Zalkod. Némelyek az e vidéki néhány szláv helynevek után szláv lakókra is következtetnek és Szilágyi Sándor (Magyar nemzet története, 113.) szinte azt véli, hogy e korban e vidéknek szláv lakói voltak. Sz.-ban a honfoglalók nevezetesebbjei Szabolcson kívűl megörökíttettek még: Tas, Megyer, Acsád helynevek által. E helynevek után következtethetjük, hogy a vármegyét e nemzetségfők alatt élt népek lakták, megjegyezvén, hogy Sz. vármegye régibb eredetü helyneveinek nagy többsége azt mutatja, hogy a települők nagy többsége is magyar volt. Acsád kun vezér volt, és emléke van, hogy a foglalás után Itej és György nemzetségfők alatt kunok is lakták e vidéket, kiknek földje «Koos» v. Kelenföldnek neveztetett. E birtoklást igazolja az, hogy András király itt a kunok földjéről 1276. intézkedik, 1296. pedig a nemzetségfők kihaltával a kun birtokokat az Olivér fia Miklós mesternek adományozza (Andrássy Béla, Sz. vármegyéről, Reform 1872).
Sz.-ban a kereszténység kora terjedését látjuk abban, hogy itt már Szent István nagy adományt adott az egri püspökségnek. 1067-ben pedig ugyanitt a zástyi apátság alapíttatott. E korból visszamaradt emlékeink ezek: 1070. a palóc név alatt ismert kunok ága Erdélyen át tört a Nyirségbe és midőn Bereg vármegyét is elpusztították, visszatértükben Geiza és László hercegek által 1074. Cserhalomnál tönkre verettek (Lehóczky). E korból nevezetesebb események ezek: 1073. Geiza herceg Biharban és a Nyirben gyüjtött hadat Salamon ellen (Budai, I. 135.). 1074-ben Geiza és Salamon között Kemecsénél ütközet volt (Asztalos, Nagy-Károly története és Lehóczky). Később I. László Feszterédnél a lázongó besenyőket győzte le, s ennek emlékére Kisvárdán templomot építtetett. Ugyancsak I. László Sz.-nál 1092-ben gyülsét tartott (l. Szabolcsi zsinat). Az 1241-iki tatárjárás Sz.-ban csaknem mindent elpusztított, de Sz. vára alkalmasint kikerülte a veszélyt, mert várispánsága 1245. is említtetik. 1256. Dobi Miklós és 1282. Bodoló várjobbágyról van emlékezet (Pesty F., Váripánságok). Emléke van még 1259., amikor I. Lajos király Anarchy Jakab fiait a Sz.-i várjobbágyságból nemesekké emelte (Zichy-levéltár). 1245-ben IV. Béla Timárt, Nagyfalut a Sz.-i vár alól felmentette és Gáva (Godva) nevű földdel, mely a Sz.-i várjobbágyoké volt, továbbá Halászt, hol a vár halászai laktak, István országbirónak adja (Wenzel, VII. 187.). 1265. a Gútkeled-nemből Kozma kapja Pazony pusztaföldjét. 1265. Harangh és 1284. Ekőcs, mely a Sz.-i várnépeké volt (Fejér, Dipl. VI. 390. és Hazai okmánytár 185 és 398.), továbbá Vencsellő - mely szinte várbirtok volt - lakatlanoknak mondatnak. Sz. törzsökös hirneves, ma is virágzó családja a Kállay-család (l. o.). A Kállayak mellett ugy gazdagság, mint országos méltóságok viselése által feltünik Sz.-ban a kihalt Báthory fejedelmi család (l. o.). Régi családjai meg Sz.-nak: Marczaly Lukács, aki 1322. Egyházason, Ibrányban és Zóthon birtokos (Nagy Iván). Továbbá a Zeleméryek, kik 1332-ben Zelemért birják (Anjoukor, II. 594). szinte e korból valók a dobi Doroghok és az Ibrányiak (l. o.).
Nevezetesebb események: 1437. az Erdélyben kitört lázadás hirére a Nyiren Márton nevű ember vezetése alatt pórhad gyült, kiket a szatmári és Sz.-i nemesség levert s a főcinkosokat kegyetlenül kivégeztette (Lukács, Nyiregyháza tört.). Az 1505-iki rákosi gyülésen Parlaghy Menyhért és petri Derzsi Kelemen voltak Sz. vármegye követei (Szirmay). 1526 után a vármegyét helyrajzi fekvése a legnagyobb veszélybe juttatta, mert ugy a király, mint a fejedelmek hadai gyakran meglátogatták s ott változó szerencsével sokszor küzdöttek egymás ellen. ez állapotukban a Sz.-iak meggyőződésük szerint egyik párthoz sem sorakozhattak, mégis azért semlegességük dacára is, hol a királypárttal jött idegenek, hol a fejedelmeket pártoló török hordáktól nagyon sokat szenvedtek. E korból következők említhetők fel: 1542-ben 15 vármegye között Sz. vármegye is Ferdinándtól kéri sérelmei orvoslását (Reform, 1872). 1545-ben az Izabella által Debrecenben tartott gyülésen a semlegesség dacára is több Sz.-vármegyei is megjelent. 1549. Salm Miklós, Báthory András Ferdinánd részéről és Martinuzzi mitn Izabella megbizottja Nyír-Bátorban találkoznak. 1550. a vármegye kéri Ferdinándot, hogy miután a török Szolnokon várat épített s e fészek alkalmas leend szokásos rabló járásokra: küldjön védelmükre elegendő hadat. 1552. Petrovics hadai pusztítják a vármegyét, de Tahy Ferenc császári kapitány által innen Munkácsig űzetnek. ezt előzőleg 1556. Parlaghy Ferencet mint Ferdinánd hivét Szapolyai elfogatta és Váradon lefejeztette (Szirmay). Ugyanekkor Pazonyt a török elpusztította (Lukács, Nyiregyháza története). 1558-ban már Sz. is Izabellához pártolt. Ugyanez évben a kalandor Balassa Menyhért Kis-Várda alól Báthoryt elűzi s aztán Sz.-ban pusztít, mely miatt 1562. a vármegye Miksa királynál eredménytelenül panaszkodik (Reform, 1872). 1566. Újváros és Debrecen között a böszörményi gátnál János Zsigmond a rabló törökök közül 200-at levágat s tőlük sok rabot megment. 1580-ban Nádudvarnál Sasvárt (volt magyar) szolnoki béget Borbély Endre, Geszty Ferenc és Reibitz Albert királypártiak ugy megverték, hogy 300 török elesett, 400 foglyul ejtett (Varga, Hajdu vármegye története). 1585. Bartha Boldizsár krónikája szerint a Husztnál betört tatárok Sz.-ban is dúltak. 1588. Báthory Zsigmond Kállónál a törököket megverte (Pallás B.). 1593. a tarcali gyülés Báthory Andrást bizta meg Sz. oltalmával, de azért - kivált Várad eleste után - a török Sz.-ban szerte pusztított. Szinte 1593. Bódogh János irja Báthory Zsigmondnak, hogy ha Kállót és Várdát ez évben el nem foglalja - amint erről a törököktől értesült - a török a fejedelem birtokait fogja pusztítani (Tört. Tár, 25). 1594. Szovátot és Nádudvart a tatárok csaknem egészen kiirtották (Szücs, Debrecen története). 1596., midőn Nádasdy Ferenc Báthory Zsigmondot visszakisérte, visszafelé utaztában a szolnoki bég Újváros és Debrecen közt megtámadta, de Nádasdy győzött (Varga, Hajdu vármege tört.). 1604. Belgiojoso császári kapitány Rakamazon táborozott s ide idézteté meg a volt bihari főispán Bocskay Istvánt, mint az osztrák kormányzat erőszakoskodásai miatt elégületlenek fejét. Bocskay vzonban megjelenés helyett várait erősítette meg és hadat gyüjtvén, midőn Kereki és Álmosdnál győzelmes eregével a császáriakat Tokajig űzte és Kálló várát elfoglalta: a Sz.-iak is nyomban pártjára állottak.
Nevezetes időpont Sz. vármegye történetében a Bocskay fejedelemsége, mert a török zsarnokság által lakhelyeikről elűzött, vándoréletet élt, sokszor nemcsak a törökre, de a hazafiakra is veszélyes hajdukat ugy Bihar mint Sz. vármegyében is ő telepítette s tette az eddig kártékony népet hasznos polgárokká (l. Szabad hajduk). 1619. Bethlen Gábor győzelmes seregével Debrecen alá szállott, hol a Sz.-vármegyei nemesség és hajduság hozzá csatlakozott. Kállóban Lónyay András is hódolt s igy Sz. vármege ismét a fejedelemséghez került (Lukács, Nyiregyháza tört.). 1631. Esterházy nádor Rákóczi ellen hadat vezetett, azonban miután Rákóczi vezérei Bethlen István és Zólomy Dávid többnyire németekből álló seregét előbb Kálló, majd rakamaznál tönkre verték: Rákóczi a király által is elismertetett (Szalay). 1632. a Nyírben Császár Péter alatt rabló pórhadat Rákóczi szétverette. Császár Kassán felnégyeltetett, társai megbélyegeztettek. Rákóczi ekkor, sőt 1645. is a rakamazi sáncokban tartotta hadát és csak Pucheim elől vezényelte el (Reform, 1872). 1644 febr. 17-én Rákóczi Nagy-Kállóból bocsát kiáltványt a nemzethez. 1657 jul. 21-én a jolsvai gyülés a lengyel pusztítás megvizsgálására Sz. vármegyében Fancsikay Ferenc ugocsai főispánt bizta meg (Bereg vm. tört.). 1658. Rákóczi Kállót a királypártnak ugy adja át, hogy az a veszély multával neki visszabocsáttassék, azonban még 1664. is német őrség volt benne. 1660. a szejdi dúláskor Földest a török elpusztította (Debrecen tört.) és Várad elestével Sz. vármegyében alig maradt hódolatlan hely (Lukács, Nyiregyháza tört.). 1664-ben a székelyhídi várkapitány, Boldvay Márton a fejedelemhez irt jelentésében irja, hogy a szatmári német őrség a közelében esett helyeket, még Debrecent is, hódolás és adózásra kényszerítette s igy egyszerre adóztak a királynak, a fejedelemnek, a török császárnak, a magyar és török öldesuraknak. 1666. a böszörményi és nánási hajduknak tudomásukra jutott, hogy a velük rossz viszonyban élő Vid és Malador falu rác lakosai mikor szándékoznak rájuk törni. E napon tehát Szakálas Daróczi veeztése alatt csatakészen várták a rácokat és azokat egy lábig levágták, Vid falut pedig a földdel tették egyenlővé (B. Pap Lajos, hajdu várm. tört.).
1670. Wesselényi Ferenc társa Zrinyi Tokajt, Ónodot, Kállót elfoglalja (Bereg várm. tört.). 1669. az eperjesi viharos gyülésen Sz. vármegye is képviselve volt (Reform, 1872). 1672. Kende Gábor, Petróczy István a magyar táborral Nyiregyházáról intéznek kiáltványt a nemzethez, de e felkelés ekkor elnyomatott. 1674. Barkóczy István főispán, Ferenc testvére és Pálffy Miklóssal a Béltek körül bujdosott kurucokból 500-at Nánásnál elfogtak (Reform, 1872). 1674. Spankau császári parancsnok Kassáról újból felhatalmazza a vármegyéket, hogy a kálvinistákat, kik felkelőkhöz szítanak, üldözzék, fogdossák, ártalmatlanokká tegyék, mert ezek a pápistákat és a király hiveit bántják. Tegyék velük azt, amit ő, t. i. sanyargassák őket (Lehóczky, Bereg várm. tört.). 1676-ban török hordák Nyiregyháza és Királytelekről rabolnak (Lukács, Nyiregyháza tört.). 1676-ban a kurucok Kállónál vereséget szenvedtek. 1677 január 7-én Sz. vármegye Kis-Várdán tartott gyüléséből a vármegyékhez átiratban panaszkodik a végtelen kalamitások és nyomoruságok felől, melyeket ott a német katonák elkövetnek s azok ellen közös felterjesztésre hivja fel Bereg vármegyét is (Lehóczky, Bereg várm. tört.). 1679. a kállai várat s templomot a török összelöveti, fölégeti. Az őrség egy része meghódolt, más része a rakamazi táborhoz vonult (Rform, 1872). Ez eset Lukács szerint 1681. Thököly alatt történt, amikor az országgyülési felirat szerint Sz. vármegyében kat. templom és pap nem volt. 1680. Zichy István gróf főispán Bécsből igazgatja a vármegyét (Lukács, Nyiregyháza tört.). 1681. Thököly seregének egy része Sz. vármegyében van és a vármegyékből Bátorba szállíttat élelmi szereket (Lehóczky, Bereg várm. tört.). 1683. Kálló vára ismét felépíttetik, Thököly Harangodnál nagy hadi szemlét tart. 1684. török, tatár, labanc, kuruc rabolnak össze-vissza. 1686. Kállóban német őrség van. Thököly elfogatása után a kurucok hódolnak. Igy Szücs János és Deák Ferenc a mezei had egy részével Kállóban hódolnak. Ekkor hódolt Petneházy Dávid is. 1686-ban Újváros egész évi gabonatermését 600 német elrabolta, Nyiregyháza, Királytelek elpusztíttatott. Caraffa üldözteti a prot. papokat. 1695. Nyiregyházára ismét rablóhad ütött s azt feldúlja. E korból való emlékeink Sz. vármegye helységeit kizsákmányolt, elnéptelenedett helyeknek mondják. Ekkor pusztították el a tatárok Fejértót is, melybe azután Bolt, Myske és Segesegyhza szinte elpusztított falvak kevés lakói költöztek (Vasárnapi Újság, 866).
A II. Rákóczi kora alatt Sz.-ban többnyire kurucok szállásoltak, de olykor a labancok is beütöttek. Igy 1706. Rabutin alatt a rácok Egyekig pusztítottak. Egyeket is felégették (Varga, Hajdu várm.). Sz.-ban voltak Rákóczi hadai az utolsó időkben is, mert Baktáról, Gyulajról és Kisvárdáról levelezett Károlyi Sándor Pálffyval és Komáromi Györggyel (Reform, 1872). Maga Rákóczi is értekezett Vaján Pálffyval, s itt látta utoljára seregének azon romjait, kik 1711 ápr. 27. Majténynál a fegyvert elég tisztességes feltételek mellett lerakták (Varga, Hajdu várm.). rákóczi bukása után csakhamar itt is elkezdődött a protestánsok üldöztetése. Igy 1730. a zalkadi, semjéni, leveleki templomok elvétettek és több helyekről a protestáns lakosok elűzettek. Ezek közt vannak az egyekiek, honnan 1774. az egri káptalan 140 református családot űzetett a világba. Ezek közül 40 család Bakonyszegen (Biharban) és sokan Békés vármegyében találtak új otthont. Ezt előzőleg 1768. a nyiregyházai, akkor 3804 lelket tartalmazott ágostai evangelikus egyház papja a papi szolgálattól eltiltatott és kérelmezés útján 1770. csak ugy engedtetett az meg, ha a hivek a katolikus papnak is fizetnek (Lukács, Nyiregyháza tört.). 1732. Sztáray Mihály gróf a főispán (Magyar Hirmondó, 1788). 1745. Sz.-ban egy fő-, két alispán, két szolgabiró, két esküdt és négy komisszárius igazgatták a nagy vármegyét. 1749. Mária-Pócson a Vazul-rend hittani intézetet alapított. 1743. a Dessewffy-család perelte Nyiregyházát, hol birtokos is lett. 1800 körül Vay József a főispán (Szirmay, Szatmár várm.). 1809. O'svát Lajos alispán (Lukács). 1810-15. Fáy Barnabás adminisztrátor, 1825. főispán. 1836. Kállóban véres vármegyei tisztújítás. 1840 körül Eördögh vagy Ábrányi Alajos alispán, ki után 1844. Elek Mihály választatott. Ezen Elek Mihály vezénylete alatt volt 1848. azon őrsereg, mely a szabadelvüség zászlaját lobogtató Binis Sámuel országgyülési képviselőt (később kormánybiztos és koronaőr) Kállóban lelkesen fogadta. 1848 májusban toborzás útján a Debrecenben alakult tizedik önkéntes zászlóaljhoz Sz.-ból 300-nál több jelentkezett. Szép számmal volt közte képviselve az értelmiség és a nemesség. 1849 jun. 29. és utána való napokban 15-20,000-nyi orosz sereg vonult Sz.-ba, kik az élelmiszereket és vágómarhákat ha nem adták is, elvették. Ezek jul. 6-7. csupán Nyiregyházán 300 kolerás beteget hagyva, visszamentek, a betegek pedig 2-3 kivételével mind elhaltak. 1849 julius 10-én Kossuth a vármegyéhez feddő levelet irt az oroszok eltűrése miatt s általános népfelkelést parancsol. Aug. 7-8. több ezred orosz érkezett s ment itt át Debrecen felé, honnan 10-én a Nagy Sándor hadtestéből 500 foglyot, közte 16 tisztet hoztak vissza a muszkák Nyiregyházára. aug. 16. paskievics és 19. Konstantin nagyherceg utazott Nyiregyházán át Kassa felé. Aug. 30. Görgeyt és Ármin testvérét foglyokként itt vitték tovább. Szept. 5. Forgách gróf. cs. kir. biztos a muszkák által tett kártalanítás gyanánt Nyiregyházának 100 db. ökröt adott. Szept. 27. osztrák katonák fegyvert koboznak, elfogatások történnek. Ostromállapot, elkeseredés mindenfelé; csak 1860. kezdődött az ébredés, amikor Degenfeld Imre gróf elnöklete alatt Nyiregyházán a Sz.-i gazdasági egyesület megalakult. 1876. Nagy-Kállóból a vármegye székhelye Nyiregyházára tétetett.
1., kisközség Baranya vmegye pécsi j.-ban, (1891) 3530 magyar és német lak., vasúttal, postahivatallal és postatakarékpénztárral. Itt van a dunagőzhajózási társulat kőszénbányászatának (l. Pécs) egyik főtelepe, azonkivül a pécsi székesegyház is űz itt jelentékeny szénbányászatot. A bányatermelés mintegy 11/2 millió q kőszén. A községen kívűl egy tó mellett láthatók hajdani erős földvárának romjai, melyet a honfoglalás idején Sz., Tass és Töhötöm vezérek hányattak; régebben jelentékeny hely volt, a királyok gyakran látogatták; 1097. I. László király itt országgyülést is tartott. - 2. Sz., nagyközség Fejér vármegye adonyi j.-ban, (1891) 1051 magyar lak.