l. Exsilium, Kitiltás és Proscriptio.
számtan (arithmetica), a számolás mestersége és magasabb fokon a számolás tudománya. A Sz. a legrégibb tudomány, egyrészt mert egyszerü alapelemei ugy az egyén, mint az egész nép fejlődésében legkorábban jelennek meg, másrészt pedig, mert a kényszerüség a szellemi élet legprimitivebb stádiumában ráviszi az embert a számlálásra és számolásra. Az egyiptomiak, feniciaiak, zsidók és görögök már kitünő számolók voltak. A Sz. leginkább a kereskedelemmel együtt fejlődött és minthogy a kereskedelem igényeit a középkori iskolák nem elégítették ki, a gazdagabb városok külön számolókat (Rechenmeister) fogadtak, akiknek joguk volt a Sz.-t tanítani. Igy keletkeztek különösen Németországban már a XIII. sz.-ban Sz.-i sikolák. De ezekben, valamint később a latin iskolákban is mindenütt csak mesterségre tanították a gyermekeket; be kellett tanulni a szabályt és alkalmazni kellett. «Csináld utána», ez volt mindenütt a jelszó. A Sz. feladata volt, hogy megtanítsa a gyakorlati életben előforduló számításokat. Az egszerübb esetekben, majdnem kivétel nélkül, olyan mennyiségekről van szó, melyek között egyenes vagy fordított arányosság van, vagy csekély változtatással ilyen létesíthető; ezért az elemi Sz. egyedüli módszere a feladatok megoldására a hármas szabály; és az elemi Sz. körét éppen azzal lehet megszabnunk, hogy azokkal a gyakorlati feladatokkal foglalkozik, melyek egyszerü, vagy összetett hármas szabállyal megoldhatók. Ilyen a százalékszámítás, kamatszámítás, áru- és értékszámítás, arányos osztás, elegyítés-számítás, érme- és ötvényszámítás stb. De természetesen igen sok esetben a szóban forgó két mennyiség közötti összefüggés nem arányosság lesz, hanem másnemü, komplikáltabb összefüggés. Régebben ezekre is tanítottak olyan gyakorlati szabályokat, melyeket a jobb számolók alkalmaztak (p. a regula falsi); ma már ezeket a feladatokat, melyek rendszerint egyszerü egyenleteket szolgáltatnak, az algebra módszereivel oldhatjuk meg. Ebből a szempontból az algebrának ezen részeit az aritmetika körébe tartozónak tekintjük.
A Sz.-nek különböző fajait különböztetjük meg. Már a görögök megkülönböztették a tárgyakra vonatkozó számítások tanát, a logisztikát a puszta számokkal való számítástól, az aritmetikától. Ezt a megkülönböztetést ma is megtesszük: az első a gyakorlati Sz., a másik az elméleti, de magát a gyakorlati Sz.-t is különbözőképen osztályozzuk, amint más tárgyi körre vonatkozik. A legelterjedtebbek: a kereskedelmi Sz., mely a kereskedelem körében előforduló számításokkal (a föntebb felsoroltakkal és még tőzsdei számításokkal) foglalkozik. A politikai számtan (l. o.) leginkább a kamatos kamat-, járadék-, biztosítási számításokkal, sorsjegy- és kölcsönügyletekkel foglalkozik, az állami Sz. az államháztartás körében előforduló számításokat ismerteti; ezenkivül van gazdasági, ipari stb. Sz. a legrégibb magyar aritmetika az eredetiben 1540. kiadott Gemma-Frisiusnak 1577. Debrecenben nyomtatott fordítása, melynek teljes címe: Aritmetica, az az, A Szamvetesnec Tudomania, mell az Tudos Gemma Frisiusnac szamvetesbeol maggar nyelvre (ez tudomanban gyönyörködöknec hasznokra és hamarab valo értelmekre is moddal) forditatott. Azt akarom hog az io es hasznos dolgokban eszesek legyetek' az gonoz es artalmas dolgokban penig egiúgiúekj. Anno 1577. Szily Kálmán kimutatta (Műegyetemi Lapok, I. köt., 279. old.), hogy ez a munka, mely valószinüleg Laskai János műve, voltaképen nem is fordítása Gemma-Frisiusnak, hanem majdnem teljesen önálló. Ismeretesek voltak még Tolvaj és Onadi aritmetikái a XVI. sz.-ból. Legelterjedtebb volt Maróthi György debreceni tanár 1743. kiadott aritmetikája, melynek tekintélye maig fönmaradt. Mint a németek Riese Ádámra, mi Maróthira szoktunk hivatkozni. L. még Számelmélet.
a számadások vizsgálatával megbizott tisztviselő.
A minisztérium számfejtési ügyeinek ellátására és e tárgyra vonatkozó véleményezésekre az egyes minisztériumoknál Sz. van szervezve, mely Sz.-i főnök vezetése alatt a szükséges számu számtanácsosokkal, számvizsgálókkal, számellenőrökkel és számtisztekkel ellátva, mint a minsztérium alantas közege működik. A vármegyékben a számvevő a vármegye központi tisztviselőinek egyike, hatáskörét a vármegyei háztartásról szóló 1883. t.-c. korlátai között belügyminiszteri jóváhagyás mellett a vármegye állapítja meg. Sz.-et a törvényhatósági joggal biró városok is azbályrendeletileg szervezhetnek. Ugy ezeket - Budapest kivételével - mint a vármegyei számvevőket a főispán élethossziglan nevezi ki. Rendezett tanácsu városokban a számvevő az elüljáróságnak tagja.
általában minden államban az a hatóság, mely az állami vagyon kezelését és a költségvetésnek a törvények szerinti pontos végrehajtását a törvényhozás nevében szakszerüleg ellenőrzi. Hivatása természetéből foly, hogy a kormánytól függetlennek kell lennie. Az Ausztriával közös had-, kül-, pénz- és vámügyet, valamint a saját költségvetését, a Bécsben székelő közös Sz. számolja el, a delegációk által megállapított és a két államfél törvényhozása által elfogadott költségvetésre tekintettel. Ez fejezetek, címek és rovatok szerint oszlik föl. A zárszámadások, a Sz. véleményével, ismét a delegációk elé terjesztendők s aztán alkotmányos felülvizsgálat végett a két államfél törvényhozása elé kerülnek. A közös Sz. felállítását a király 1867 dec. 21. rendelte el s azóta működik. Poroszországban 1714-től, Szászországban 1707-től, Angliában 1667-től van az állami pénz és vagyon kezelésére nézve ily ellenőrzés, mindenütt kinevezett független tisztviselői karral. Legdrágább szervezetü Európában az olasz Corte dei Conti, melynek évi költsége másfél millió lirába kerül. Belgiumban a Sz.-et az országgyülés hat évről hat évre választja. A Sz.-et Gneist (Engl. Verfassungsrecht II., 851) a jogállam egyik alaposzlopának nevezi. Nálunk legutóbb az 1897. XX. t.-c. foglalkozott vele, de csak mellékesen, az állami számvitelről szóló törvény ekretén belül. E törvényből folyólag a miniszterek csak az állami Sz. elnökének előzetes hozzájárulásával bocsáthatnak ki a pénz- és vagyonkezelésre, valamint a számvitelre és ellenőrzésre vonatkozó utasításokat. Ily közös egyetértéssel készül el az állami költségvetés is. L. még Állami számvevőszék.
azoknak a feljegyzéseknek az összessége, amelyekből valamely vagyonnak vagy vagyonrésznek kezeléséről, felhasználásáról és időszaki állásáról számszerü felvilágosításokat lehet meríteni. E feljegyzések berendezése, terjedelme s tartalma a számadásra kerülő vagyonkezelés természete szerint nagyon különböző lehet; általában két csoportba lehet a Sz.-i rendszereket osztani s különbséget kell tenni a hatósági és az üzleti Sz. rendszerei között. A hatósági Sz. keretében pedig a közigazgatási és állami Sz.-t lehet megkülönböztetni. A közigazgatási Sz.-ről az 1886. XXII. t.-c. 141-147. §-ai, 1883. XV. t.-c. 1-17. §-ai, továbbá az 1886. XXI. és az 1886. XXVI. t.-c. 141-147. §-ai intézkednek, megbizatván ugyane törvénycikkek által a belügyminiszter, hogy a Sz.-re nézve szabályrendelet útján adjon a törvényhatóságoknak és a községeknek utasításokat. Az állami Sz.-t pedig, néhány törvény elszórt intézkedéseinek, országgyülési határozatoknak, fönmaradt utasításoknak és hagyományoknak kivételével, legelőször az 1870. XVIII. t.-c. 27. §-a kivánta rendezni. Az idézett § ugyanis kötelességévé tette az ugyanazon törvénnyel szervezett állami számvevőszéknek, hogy saját ügykezelése, az állam összes Sz.-i rendszere és az államadósságok ellenőrzése dolgában két év alatt törvényjavaslatot terjesszen a törvényhozás elé. Ez a törvényjavaslat azonban többszörös átdolgozás és hosszas tanácskozások után csak az 1897. XX. t.-c. által emelkedett törvényerőre. Belső berendezését tekintve, mindenféle Sz.-i rendszerben meg lehet különböztetni az egyszerü és a kettős Sz.-t. Az előbbi formánál minden egyes üzleti, illetőleg Sz.-i esemény egy tétellel könyveltetik s a könyvelésnél a számvevő jogi személynek valamely más személlyel szemben bekövetkezett tartozási vagy követelési viszonya tüntetendő fel. A kettős Sz.-nél ellenben minden eseményről olyan tételt kell szerkeszteni, hogy abból az is kitünjék, melyik kezelési vagy gazdasági ág vette át számadásába az illető vagyonalkotórészt a számvevőségen kivül álló jogi személlyel szemben. Ez a kettős Sz. ugyanazon alapelvek szerint vezetendő, amint ez az üzleti könyvvitelről e címszó alatt van ismertetve. Az üzleti Sz.-ről l. Könyvvitel.
rendszeres foglalata azon elveknek és formáknak, melyek szerint a más vagyonát s ennek minden növekedését vagy fogyását részenkint s egészében, előlegesen és utólagosan, minőségileg és mennyiségileg ugy tartjuk nyilván, hogy ennek folytán a céltudatos gazdálkodás vitelére kellő rend és átnézetesség folyton meglegyen. L. Számvitel.
v. szánkó, csúszó járómű. A nagy csúszósurlódás miatt csak oly utakon használhatni, ahol a surlódási tényező minimális, mint hóval vagy jéggel borított pályán. Már az egyiptomiak is szánon szállították az óriási emlékszobraikhoz való kőanyagokat, illetve magát a szobrot a Nilus partjáról a felállítás helyére és ez alkalommal a szán talpa alá folytonosan olajat öntögettek. Részei a talp az elül fölgörbülő orrzóval, a talpakba bevésik elül-hátul az eplényeket vagy szánkólábakat, melyekre keresztirányban a vánkosok, azaz keresztkötőfák jönnek. A vánkosokon nyugszik a korba, melynek oldalsó elcsúszását megakadályozzák a vánkosok szélein levő rakoncák. A szán elülső részén a szánrúd van. L. még Kézi szán és Nagy szánkó.
a busmánok benszülött neve (l. o.).
Tamás, esztetikai iró és kritikus, szül. Tisza-Füreden (Heves) 1844 jan. 1. Atyja Pál a vármegye alispánja volt, anyja Nagyoroszi Farkas Terézia, finom lelkületü nő, ki nagy befolyást gyakorolt fia irói hajlamainak fejlesztésére. Sz. az alsóbb iskoláit a szülei házban magán nevelők vezetése alatt végezte; jogot Debrecenben hallgatott, az államvizsgálatot Kassán tette le 1866., egy évvel később pedig Pesten ügyvédi oklevelet nyert, de tényleg soha sem ügyvédkedett, hanem mint iró működött. Már debreceni tanuló korában jelentek meg a fővárosi lapokban egyes széptani dolgozatai s első önálló kötete, mely 1866. Szünórákra címmel látott napvilágot, szintén széptani és kritikai tanulmányokat tartalmazott. Ezt követték: Csokonai élete (1868); Nagy szellemek (külföldi költők élet- és jellemrajzai, 1870); Vázlatok (kisebb széptani és kritikai művek, 1875); A két Kisfaludy (1876); A művészet filozofiája (Taine könyvének fordítása, 1878); Moliere élete és művei (1879); Magyar költők szerelmei (1887); A könyv régen és most (bibliográfiai tanulmány, 1888); Ujabb elbeszélők (1889); Petőfiné Szendrey Julia (1890). Újabb időkben a műtörténelem művelésére adta magát s Magyar művészek címmel kétkötetes nagy illusztrált díszmunkát bocsátott közre (1886-89), mely a legjelesebb magyar festők és szobrászok élet- és jellemrajzait tartalmazza. Megirta A magyar művészet századunkban c. könyvét (1890); Az örök emlékek (1892); Olasz földről (1896) köteteit, melyek csaknem kvétel nélkül műtörténelmi dolgozatokat tartalmaznak; Izsó Miklós élete és munkáit (1897); lefordította, előszóval ellátta és jegyzetekkel kisérte Benvenuto Cellini Önéletrajzát (2 köt., 1890-91). Fordította ezenkivül Ovidiustól a Szerelem művészetét (1883); Xavier de Maiste Utazás szobám körül címü kötetét (1884); Guy de Maupassant és Ludovic Halevy elbeszéléseinek Ráth Mór kiadásában megjelent négy kötetét (1892-93); Gabriele d' Annunzio Giovanni Episcopo címü regényét (1893). A magyar irodalom és művészet külföldön való ismertetése körül nevezetes tevékenységet fejtett ki. A 70-es években a Lipcsében megjelent Dramaturgische Wochenschrift-be irt kritikákat; magyar költőkről, elbeszélőkről tanulmányokat adott közre az Auf der Höhe és La Revue Internationale c. folyóiratokban s csaknem megalapítása óta munkatársa a Kunst für Alle müncheni vállalatnak. Szerkesztésében megjelentek a 60-as évek végén: a Szépirodalmi Közlöny hetilap; a 70-es években a Figyelő irodalmi és kritikai szemle, később a Petőfi-társaság lapja s az ebből alakult Koszoru havi folyóirat. Szerkesztette 1893-94. a Fővárosi Lapokat is. Műtörténelmi és kritikai dolgozatokat nagy számmal közöltek tőle a különböző napilapok és folyóiratok. 1876. részt vett a Petőfi-társaság megalapításában, melynek főtitkára. Jelenleg Markó Károly és a tájfestészet c. kötetét rendezi sajtó alá. E lexikonba a magyar művészek életrajzát irja.