l. Ajóka.
Lidiának fővárosa a Tmolosz lejtőjén és az iszapjában aranyat görgető Paktolosz partján. A lidiai királység bukása után megmaradt a szatrapák székes fővárosának; a gyakori tűzvészeket, mik az ellenséges (kimmeri, görög, szírus) ostromokkal jártak, nemcsak kiheverte, sőt egyre szebben fejlődött s a római hódoltság idején törvényhozási központ volt. Timur korában (1402) érte csak a végpusztulás. Ezen művelődési folytonosság okozta, hogy régészeti nevezetességei (királyi vár és kincsesház, Kybele-templom és királysírok) meglehetős épen kerültek napfényre. V. ö. Curtius, Beiträge zur Geschichte und Topographie Kleinasiens (berlini akad. értek. 1872) és Spiegelthal, Die sardische Nekropole (u. o. 1858).
l. Aloza.
(Sardegna, Sardaigne, Cerdéna), Olaszországnak nagyságra nézve második szigete, a Tirreni- és Sz.-i-tenger közt, Korzikától D-re, amelytől a Bonifacio-szoros választja el, 157 km.-nyire Afrika partjától az El-Dukara-foktól. Legnagyobb hosszusága a Punta del Falcone és Teulada-fok közt 271, legnagyobb szélessége az Argentiera és Comino fokok közt 143 km. Területe 23,555, a mellette fekvő kis szigetekkel együtt 23,842 km2. Partjainak hossza 1017 km. Olaszország felől meredekek és nehezen hozzáférhetők; egyebütt többé-kevésbbé mély öblök nyulnak belé. D-en a Pulai és Carbonara fokok közt van a 45 km. széles Cagliarii-öböl. A kis sziklás Cavoli szigettől a partok hirtelen É-ra fordulnak; itt vannak a Serpentera sziget, Ferrato, San Lorenzo fokok, Chirra sziget, Palmeri, Bellavista fokok, a dell' Ogliastra sziget és végül a Punta Gena in Ireu. Ez utóbbinál a part Ny-nak fordul s a nyilt Dorgalii-öblöt alkotja, amelyen túl a hegyfokok sűrübben követik egymást. Itt van a Molara és Tavolara szigetektől védett terranovai biztos kikötő. A Punta di Monte Zoppón túl kezdődik a Bonifacio-szoros, amelyben a Caprera, della Maddalena, dei Sparagi, dei Budelli, dei Razzoli, Santa Maria és della Presa szigetek vannak elszórva; a del Falcone-fok nyulik el legmesszebb É-ra. A Bonifacio-szoros és a Testa-fok elhagyása után a partok egyenes vonalban húzódnak tovább Casitel Sardóig, ahol a nagy Asinara-öblöt alkotja, amelynél a Piana és Asinara szigetek feküsznek. A Ny-i part a legszaggatottabb; legfontosabb öblök: az Oristanói és a Palmasi; legnagyobb szigetek: a San Pietro és Sant' Antioco. A Sparlivento-foknál a part ÉK-i irányt vesz föl a Cagliarii-öbölig. Felszin. Sz. szigetén, amely a történelem előtti időkben több szigetből állott, 3 fő hegycsoport van; az É-iban a hegyek ÉK-ről DNy-nak húzódnak, a középsőben É-ról D-nek, végre a DNy-iban DK-ről Ény-nak. Az első kettő a Nieddu-hegy által van összekötve, míg a harmadikat a Campidano nevü széles völgy választja el. Az É-i hegyes vidéken a Gallura-tömeg (Punta Accia 526 m.) a Bonifacio-szorosnál emelkedik; ennek szélén vonul el a Limbara-lánc (Punta Balestrieri 1359 m.), amelynek folytatása az Ultana a Figari-fokig nyulik. A Gallura-tömegtől D-re keskeny mélyedés által elválasztva emelkedik a Budduso-fensík, amelyen túl Nieddu-hegytől (1000 m.) Ny-ra kis hegycsoportok (Monti d'Ala, Catena Marghine) terülnek el az Oristanói-öbölig; bennük Rasu (1259 m.) és Lerno (1093 m.) a legmagasabbak. A Nieddu-hegytől D-re emelkedik a középső hegyes vidék, a sziget igazi hátgerince. Ennek közepe felé van a Gennargentu nevü hegytömeg, amelyen trónol Sz. legmagasabb hegycsúcsa a Brunca Spina (1793 m.); csakis rajta láthatók nyáron át is a havazás nyomai. Körülötte más magas csúcsok (Picco di Corre Boi 1272 m., Monte Spada 1626 m., Monte Fontana Cungiada 1507m.) terülnek el, míg D. felé a hegyek már alacsonyabbak; legdélibb csúcs a Cagliarii-öböl mellett a Punta di Serpeddi (1076 m.) Az átlag 20 km. széles Campidano-völgyön túl van a DNy-i hegyes vidék; ennek fő tömege az Iglesias mészkőcsoport, amelynek legmagasabb csúcsa a Linas (1235 m.); e csoportban számos a kialudt vulkán és a meleg forrás (mintegy 15-nek 24-50°-os és 6-nak 50o-nál is melegebb a vize). Folyói közt a leghosszabb (150 km.) a Tirso, amely az Oristanói-öbölbe szakad; vizben gazdagabb azonban a Ny-i parton torkoló Flumineddu (122 km.). Kisebb vizei még a Coghinas vagy Termo (105 km.), a Samassi (84 km.), a Mannu vagyis Cedrino (70 km.), a Turritano (50 km.), Liscia, Padrogiano, Posada stb. A mocsarak különösen a partokon még mindig számosak. A legnagyobbak: a Stagno di Cagliari (58 km. kerületü), amely igen gazdag halakban, a Stagno di Cabras (45 km.), di Sassu (48 km.), di Santa Giusta, Marceddi stb., amelyek mind együttvéve 8690 ha.-nyi területet borítanak. Ezen lagunák és mocsarak még most is sok helyen egészségtelenné teszik Sz. éghajlatát. Legritkább az eső jan. és febr. hónapokban; májusban a növényzet már teljesen kifejlődött. A forróság szept. kezd ismét csökkenni. A fagy és hó a völgyekben csaknem ismeretlen. Az évi középhőmérséklet Cagliariban 17o; az évi esőmennyiség ugyanitt 436 mm. A bányák, amelyek a sziget DNy-i részében már az ókorban is ismeretesek voltak, leginkább cinket, ólmot és barnaszenet szolgáltatnak. 1890. az összes bányászati termékek értéke 20,5 millió frankra rúgott (cink 11,8, ólom 6,1, ezüst 2,1 millió frank). Montevecchio és Monteponi ólmot, az utóbbi cinket is, La Duchessa, Buggeru gálmát, Montenorba ezüstöt, Su Suergiu antimont szolgáltatnak. Az ásványvizfürdők helyei: Sardana és Fordungianus a Tirso mellett. A belső rész hegyein még sok az erdő (a területnek körülbelül 1/5-e); az alacsonyabb részeken és a tengerpatokon a föld igen termékeny; a déli gyümölcsök, különösen narancs- (Milias körül mintegy 500,000), mandula- és olajfa nagyon jól megteremnek és a kivitelre is szolgáltatnak anyagot; a bort is exportálják, legjobb borok a Bosanál termelt malváziai, a pirri- sé quartómelléki, a vörös Giro, a nascói, muragusi stb. A búza (évenként átlag 1,1 millió hl.) és rozs (0,4 hl.) nem mindig fedezik a szükségletet. Az állattenyésztés elég jelentékeny; a házi állatok: szarvasmarhák 279,438, juhok 844,851, kecskék 261,531, sertések 60,347, lovak 64,801, szamarak 31,981 és öszvérek 199. A halászat szintén jelentékeny jövedelmi forrás; tonhalakból évenként 18-20,000 kg.-ot exportálnak; a korallhalászat, habár csökkent, még most is elég fontos. A lakosság száma (1881) 682,002, az 1895-iki becslés szerint 751,255; két tartomány közt oszlik meg; ezek: Cagliari (462,895 lak.) és Sassari (288,360 lak.). Sz. lakói mind római katolikusok és nagyobbára olaszok, akiknek nyelvén azonban a spanyol és más népekkel való keveredés is észrevehető; miként a korzikaiak: komolyak, vendégszeretők, munkásak, de boszuállók; fő foglalkozásuk a földmívelés és állattenyésztés, kevésbé a halászat; igen rossz tengerészek. Az ipar, kereskedés jelentéktelen. A Navigazione Generale Italiana hajói Cagliariból hetenként háromszor mennek Livornóba; egyszer direkte, egyszer Maddalena és a K-i part kikötőinek érintésével és egyszer Bastián, Porto-Torresen, Algharon és a Ny-i partok kikötőin át; azonkivül hetenként egyszer mennek Nápolyba, Palermóba, Tuniszba és Figariba. A bevitel fő cikkei gyarmat-, pamut-, gyapjuáruk és szén. A szigeten van 3 érsekség (Cagliari, Oristano és Sassari) és 8 püspökség. A népiskolai oktatás eredményei csekélyek; 1889. Cagliariban az újoncok 72,9 és Sassariban 58 %-a nem tudott irni és olvasni. 1887-ben a népiskolák száma volt 1063, 38,463 tanulóval; az esti illetőleg vasárnapi iskoláké 192, 7434 tanulóval; a különböző középiskoláké 20; ezeken kívűl van egy Istituto di marina mercantile, egy egyetem Cagliari és egy Sassari városban. Igen érdekesek végül Sz. prehisztorikus régiségei, amelyeket Ny.-Európában alig lehet még valahol oly nagy számban találni mint itt. Legszámosabbak leginkább egyes magaslatokon csoportosan, főképen Macomer környékén a 12-20 m. magas, alul 10-30 m. átmérőjü kúpalaku, óriási faragatlan kövekből épített nuraghi (v. ö. Spano, Memoria sopra i Nuraghi di Sardegna, Cagliari 1867), továbbá az ugynevezett Tumbas de los Gigantes, négyszögü kövekből összerakott, 5-11 m. hosszu, 1-2 m. széles síremlékek. Gyérebbek a kelta menhireknek és dolmeneknek megfelelő kőemlékek.
Történelem. Sz. neve a görögöknél Szárdó, a rómaiaknál Sardinia; ezenkivül azonban emberi talpalakja miatt Ichnusa vagy Sandaliotis nevet is vislt. Az őslakosok eredetére nézve már a görögök és rómaiak sem voltak tisztában. A nyelvészeti kutatások szerint legvalószinübb az iberi eredet. Az első gyarmatosok a feniciaiak voltak, akiket a görögök váltottak föl. Kr. e. 500 körül megjelentek a szigeten a krthagóiak és a déli partokon alapították Caralist és Sulcit, ahonnan azután hatalmukat lassan kiterjesztették az egész partvidékre. 379. a szigetlakók sikertelenül kisérlették meg az idegen iga lerázását. Az első pún háboru után 238. a sziget a rómaiak birtokába került és Korzikával együtt egy tartományt alkotott Caralis (ma Cagliari) fővárossal. Kr. e. 215., 181. s 115. a benszülöttek megkisérlették, de eredménytelenül, a római iga lerázását. Sz. belseje nem is volt tlejesen meghódítva sohasem és inkább csak rabszolgavadászterületül szolgált. Kr. u. 458. a vandalok, 533. a bizánci császárok, a VIII. sz. közepén pedig a szaracénok foglalták el. 1052. végleg a pisaiak kerítették hatalmukba és kormányzására négy birót neveztek ki Cagliariba, Torresbe, Gallurába és Arboreába; a birák hatalmukat lassanként örökössé tették. A genovaiak segítéségével végre Bariso arboreai birónak sikerült magát az egész sziget főurává tennie, amelyet azután I. Frigyes császár királyságra emelt. Több rendbeli belső zavarok után II. Frigyes törvénytelen fiát, Enziót tette Sz. királyává; midőn pedig ez utóbbit a bolognaiak elfogták, a szigetet Arborea kivételével ismét a pisaiak kerítették hatalmukba. VIII. Bonifácius pápa azonban a királyság főhűbéruraságát magának tulajdonította és 1296. Sz.-t, valamint Korzikát II. Jakab aragoniai királynak adta; az aragoniaiak azonban csak 1324. tudták a szigetet pacifikálnni és 1386. Arboreát is birtokba venni. Katolikus ferdinánd koráig benszülött fejedelmek állottak a sziget élén, Ferdinánd azonban őket spanyol királyokkal helyettesítette. A spanyol örökösödési háboruban Sz.-t a spanyoloktól 1708. az angolok elfoglalták és Ausztria nevében megszállották; az 1713-iki utrechti béke pedig az osztrák Habsburgoknak adta. V. Fülöp spanyol király 1717. ugyan újra elfoglalta, de a hármas szövetség (Francia-, Angolország és Ausztria) kényszerítette, hogy róla ismét lemondjon. Erre ausztria Sziciliával cserélte ki és 1718. Sz.-t II. Viktor Amadeus szavójai hercegnek engedte át. Ez idő óta Szavója, Piemont stb.-vel a Sz.-i királyságot alkotta.
1718 (1720) óta 1860-ig egy olasz királyság neve, mely Szárdinia (l. o.) szigetén kívűl a szárazföldön még Szavója, Aosta, Montferrat, (1815 óta) Genova és Piemont hercegségekre és a nizai grófságra terjedt ki; területe 76,000 km2, (1857) 5.167.542 lak. Ennek egy részét, Szavóját és Nizzát 1860. Franciaországnak engedték át, a többit 1860-61. az olasz királyságba olvasztották.
Már a XIII. sz.-ban szerepelt Enzio (l. o.) mint a Sz. királya. Az 1296. aragoniai-spanyol, 1707 óta osztrák uralom alatt álló szigetet 1718. újra királysággá emelték és kárpótlásul II. Viktor Amadeusnak adták az utrechti béke (1713 ápr. 11.) alkalmából és azonfelül még Sziciliát is. 1717 aug. két spanyol hajóhad elfoglalta a két szigetet és miután az angolok a psanyoloktól visszafoglalták, Viktor Amadeusnak az Ausztria birtokába jutott Szicilia helyett Szárdinia szigete maradt. Fővárosul azonban Torinót tartotta meg. Fia I. Károly Emánuel Alessandriát, Demontét, Fenestrellét, Exillest és Brunettát megerősítette, utakat építtetett, a Pó folyót szabályoztatta és kikötőket építtetett ki. Fia III. Viktor Amadeus (1773-96) alatt az ország eladósodott az udvari fényűzés és a hadsereg létszámának lényeges gyarapítása által. Amidőn a franciák 1792 szept. 22. hadüzenet nélkül Szavójába törtek és dec. Nizzát és Onegliát is elfoglalták, a király Angliával szövetkezett. Az 1795. és 1796. év jelentékeny vereségeket eredményezett a szövetséges Ausztria hűtlen magatartása folytán; Bonaparténak Montenotte, Dego és Millesimo melletti győzelmei a királyt a cherascói békére kényszerítették (1796 máj. 15-én), amelynek folytán Szavóját és Nizzát Franciaországnak átengedni, a várakat lerombolni és az Alpok hágóinak francia csapatok által megszállását megengednie kellett. 1796 okt. 16. bekövetkezett halála után követte őt fia II. Károly Emánuel (1796-1802). Sem a Franciaországgal kötött szövetség, sem egyéb intézkedések meg nem menthették a királyságot és amidőn lázítások ellen intézkedéseket tett, 1798 jul. 3. a torinói fellegvár átengedésére kényszerítették. Novarát, Vercellit és Chivassót elfoglalták a franciák és dec. 9-én Joubert a királyt a trónról való lemondásra kényszerítette, mely lemondást azonban Cagliariból 1799 márc. 3. visszavonta. A győzelmes orosz-osztrák szövetségesek, kikhez sok elégületlen olasz felkelőcsapat is csatlakozott, azonban 1799 máj. 26. újra elfoglalták Torinót. Bonaparténak marengói győzelme (1800 jun. 16.) újra a francia uralmat állította helyre Piemontban, amelyet 1802-ben Franciaországba be is kebeleztek. Az amiensi béke után 1802 jun. 4. Károly Emánuel lemondott a trónról öccse I. Viktor Emánuel javára (1802-1821), aki 1804-ig Rómában, azután Gaetában időzött és csak 1806 febr. 17-én szállt partra Szárdiniában. Piemontba azonban csak 1814 máj. 20. térhetett vissza és csakhamar a 1798 óta fennálló törvényeket eltörölte. 1815-ben elfoglalta Grenoblet és a bécsi kongresszuson nemcsak az 1814. még vissza nem adott Annecyt és Chaméryt nyerte, hanem Genova bekebelezését (1815 nov. 20.) is keresztül vitte. Viktor Emánuel 1821 márc. 13. öccse Károly Félix (1821-1831) javára lemondott a trónról és a trónörökös megérkeztéig Károly Albertet bizta meg a kormányzással. Károly Félix ápr. 10-én 27,000 osztrák katona kiséretében bevonult Torinóba. Az osztrákok a király biztonsága szempontjából, aki zsarnoki rendszabályok alkalmazásával igyekezett fentartani a régi rendet, 1823-ig az országban maradtak. A párisi juliusi forradalom Szavóját újra fenyegette, de a király Ausztriának segélyajánlatát visszautasította és Alessandria mellett 40,000 embert állíttatott fel. Károly Alberttel (1831-49) 1831 ápr. az I. Károly Emánueltől származó ifjabb ág jutott a trónra. 1832 aug. 18. közzé tette a király kormányzási elveit: a régi monárkikus szellemnek fentartása mellett csupán tanácsadás jogával biró államtanácsot állított fel, melyben a püspökök is helyt foglaltak; a külügyet, hadsereget és hajóhadat azonban kizárólag a királyi főintendaturára bizta. A javított polgári törvénykönyvet 1837 jun. 20., a büntetőtörvénykönyvet 1840. tette közzé, ugyszintén az 1841-iki katonai büntetőtörvénykönyvet, mely még a súlyos testi fenyítéket is fentartotta. Gioberti, Balbi s d' Azeglio iratainak befolyása alatt szabadabb áramlat támadt és IX. Pius kibékítő intézkedései folytán a népképviseletet és az osztrákok elűzetését várták. A Nápolyban kikényszerített alkotmány hirére a liberálisok, élükön Cavour, Santa Rosa, Balbo és Durando, a királyt 1848 febr. 8. alkotmány elfogadására birták, mely a koronának előjogait, az első kamara tagjainak kinvezését, a második kamarának az elsőséget a pénzügyi dolgokban és a törvényjavaslattétel jogát biztosította, az adófizetőkből miliciát állított fel, a sajtónak feltételes szabadságát biztosította. A lombardiai forrongások és az 1848 febr. forradalom nem zavarták Piemont nyugalmát, csakis a hadsereg létszámát emelték 60,000-re. A bécsi felkelés folytán beállt lombardiai felkelés hirére, mely Radetzkyt Mantova és Veronába való visszavonulásra kényszerítette, Károly Albert átlépte a Ticinót, hogy ezáltal a köztársaság kikiáltását kikerülje. A piemonti hadsereg márc. 26. vonult be Milanóba. De a hadi szerencse Ausztria mellett döntött. Radetzky (aug. 6-án) Milano előtt termett, minek folytán a király 1848 aug. 9. kénytelen volt fegyverszünetet kötni, melynek értelmében a régi határba visszavonult és a lombardiai, velencei, parmai és modenai felkelés támogatásáról egyelőre lemondott. Anglia és Franciaország ezalatt Ausztriát Lombardia átengedésére igyekeztek rábirni, ez azonban a második bécsi felkelés (1848 okt.-nov.) leverése és az osztrák hadaknak 1849 elején Magyarországba való hatolása folytán új erőt nyert. Károly Albert a demokrata kamara által indíttatva, 1849 márc. 19. újra megkezdte a háborut és a lengyel Chrzanowskit bizta meg a fővezérlettel 85,000 főnyi hadserege felett, mellyel szemben Radetzky 70,000 főnyi kipróbált hadserege állott, és igy következett (márc. 21.) a mortarai és (márc. 23.) a döntő novarai vereség. A király még a novarai csatatéren lemondott a trónról II. Viktor Emánuel javára, aki márc. 26. fegyverszünetet eszközölt ki. A Milanóban 1849 aug. 6. létrejött béke az ország régi határait állította helyre és a királyság 75 millió frank hadi kárpótlás fizetésére kötelezte magát. A kamarai belegyezést csak az újonnan választott kamarától, 1850 jan. 9. lehetett kiegszközölni. L. Olaszország (története).
(Sardonius risus, Sardoniasis). görcsös nevetés, mely látszólag minden külső indító ok nélkül támad. Az elnevezés már Homerosnál is előfordul (Odyss. XX., 302.) és bizonyos fűről van véve, mely Szárdiniában terem és az ember szájába kerülvén, az illetőnek arcát görcsös nevetésre fintorítja. Általában jelent aztán erőltetett vagy gúnyos nevetést.
a Gangesz mellékfolyója, l. Gogra.
Miklós (kristallóci), Zsigmond királyunk vitéz embere volt, 1396-ban részt vett a nikápolyi ütközetben s 12 évig volt a törökök fogságában. 1423. zsigmond Kara-Juluk mezopotámiai helytartóhoz küldte követül, hogy azt és társait a török szultán ellen háborura buzdítsa. Szerencsésen járván, ezért 1428. Kristallócot kapta Kőrös vármegyében. utódainak vezetékneve Szerecsen. V. ö. Fejér, Cod. Dipl. (X., 6., 916-20).
folyó, l. Szerafsan.
1. (Zarpath), tengeri város a régi Feniciában, Tirusz és Szidon között, a mai Szarafand mellett. - 2. Sz., helység és a herrnhutiak gyarmata Szaratov orosz kormányzóságban, a Szarpa mellett, 1 km.-nyire a Volgától, (1890) 5647 lak., mustár- és dohánytermeléssel, mustárkészítéssel; közelében keserüsós forrással. V. ö. Glitsch, Gesch. d. Brüdergemeinde Sarepta (Nisky 1865).