szövetek és fonalak szárítására, l. Csinozás. - Sz. a malomiparban, l. Gabonaszárító gégek.
(exsiccantia), azok, amelyek folyadékok, különösen pedig gyuladásból eredő izzadmányok felszívására s igy a test egyes körülirt részeinek, sebeknek, sipolymeneteknek, fekélyeknek, bőrredőknek stb. kiszárítására alkalmasak. A tulajdonképeni Sz. (exsiccantia absorbentia) helybeli és külső alkalmazásra szánt, mekanikailag ható ugynevezett hidrofil anyagok, p. a sebkezelésben használt vatta, gaze; továbbá ilyen a boszorkányliszt (a Lycopodium clavatum L. spórái), a keményítő, konyhasó. Újabban azonban Sz.-nek nevezik az összehúzó szereket is, lásd Adstringentia. - Sz. a festészetben, l. Siccativ.
(állat, Pica caudata L.), a verébalkatuak rendjébe, a varjufélék családjába tartozó madárfaj. Hosszu ékformáju farka épp olyan hosszu mint a teste. Szine fénylő, zöldes-vöröses szinbe játszó fekete, hasa és válla fehér. Szeme barna, csőre és lába fekete. Hossza 45-48, szárnyhossza 18, farkhossza 26 cm. Hazája Európa, északi és nyugati Ázsia, továbbá Afrika északi vidékei. Magyarországban mindenütt közönséges, különösen erdőkben, faültetvényekben, falvak, majorok és udvarok környékén szeret tartózkodni. Rovarokkal, gyümölccsel, maggal táplálkozik, de elrabolja a fiatal madárfiókákat is. Fákon fészkel, fészkét ágakkal fedi be. Fészekalja 7-8 zöldes, barnán pontozott vagy vonalzott tojás. Könnyen megszelidül. A háznál bohókás magaviseletével elég mulatságot okoz, sőt egyes hangokat is megtanul, csakhogy fényes tárgyakat szeret elcsenni. E tulajdonsága közmondássá is vált. Csengő hangja miatt a fecsegés és csacskaság jelképe.
József, fizikus, szül. Pozsonyban 1764., megh. Győrben 1827 szept. 27. Papi pályára készült, később azonban a tanítói pályára ment át s a pécsi kollégiumban 1802. a természettan tanára lett; 1809. hasonló minőségben Győrbe helyeztetett át, 1819. pedig a pesti egyetemre az államszámviteltan tanárának hivatott meg. Nyomtatásban megjelentek tőle: Dissertatio de vaporum mutationibus, quas in Atmosphaera terrae subeunt (Buda 1799); Lehrbuch der Comptalitäts-Wissenschaft (Bécs 1822-23); Tentamen publicum physica et re rustica in acad. (Pécs 1798) és egy államszámviteli tankönyv, mely öt pályázó között 2000 frt díjat nyert.
(állat), l. Bábaszarka.
sarkasfű, sarkantyufű vagy sarkvirág (növ., Delphinium Tourn.), a boglárkafélék egy- v. kétnyáréltü vagy kitartó gyökerü génusza, fűnemü szárán tenyeres oszlásu levelekkel és ágtetőző fürtben vagy bugában kék, violaszin, rózsaszin sarkantyus virágokból fejlődő többmagvu néhány tüszőterméssel. Az északi mérsékelt égövben vagy 40 faja ismeretes. A kerti Sz. (D. Ajacis L.), egész 120 cm.-es meredt szárán keskeny oszlásu levelekkel és dús virág fürttel. Az egynyári vetésbeli Sz. (D. Consolida L.) elágazó apró szárát hosszu sarkantyus virágok fürtje fejezi be. Egyes alakjait (viola-Sz., király-Sz.) kertben is tartogatják. A csípős sz. (etüfű, tetüölőfű, Szt.-István-mag, patkánymag, D. Staphisagria L.) molyhos bevonatu, többnyáréltü növényének lilaszin virágaiból szögletes magvu tüszők fejlődnek ki. Mind a három faj füve, kivált pedig magva többféle mérge miatt ezelőtt orvosszer hirében állott. Mérge között a bőrön hólyagot húzó, csípős delfinin a legbővebb; kevesebb a sztafiszgrin, továbbá a delfinoidin és delfizin. Régebben hánytatóul és hashajtóul, valamint kenőcsben vagy porképen rüh, tetü és más élősködő elvesztésére használták. A nép ma is megbecsüli. A persa horgas tüszőjü Sz. (D. camptocarpum C. Koch) virágzó hajtását összevagdalva Keleten sárga festékül becsülik. V. ö. Borbás, Az elzöldült Sz. mint morfologiai útmutató (Budapest 1881); Huth, Monographie der Gattung Delphinium (Engler, Botan. Jahrb. 1895).
l. Albino.
(állat, Spermestes cucullata), az éneklő verébalkatuak rendjébe, a kúpcsőrüek csoportjába tartozó afrikai madárfaj. Feje és torka fekete, háta és szárnya barna, hasa fehér. Mint könnyen tartható szobamadár ismeretes.
l. Lábszár.
(persa-ind) a. m. kormányzóság, kerület.