a szász választófejedelmi család egyik mellékága, melyet I. János György második fia Ágost alapított 1656. és mely 1746. II. János Adolfban kihalt. L. Szász kirlyság (története).
a szász választófejedelmi család mellékága. Alapítója Móric, I. János György negyedik fia (1656). Az ág kihalt 1718. Móric fiában Keresztély Ágostban. L. Szász királyság (tört.).
v. szatinetfa (növ.), l. Ferolia.
Károly, iró, szül. Hódmező-Vásárhelyen 1824., megh. 1876. Iskoláit Debrecenben végezte, a szokásos ügyvédi gyakorlat után Pestre jött királyi táblai jegyzőnek, 22 éves korában Teleki Domokos gróf titkára lett s Kolozsváron a gróf vezetése alatt álló Erdélyi Hiradóba dolgozott. Ügyvédi diplomát az utolsó pozsonyi országgyülésen nyert, ahonnan mint a kereskedelmi minisztérium fogalmazója tért vissza Pestre, hol egyúttal kossuth Pesti Hirlapjának s ennek megszüntével a Közlönynek segédszerkesztője volt. A szabadságharc kitörésével ő is beállott a honvédek közé s Világos után Pesten nevelősködött, hol 1850. Az ó-konzervativek és új Magyarország c. röpiratot adott ki. 1856. szépirodalmi almanachot adott ki Gyulai árvizkönyv cím alatt. 1867. a pesti ref. gimnázium tanára lett. 1865. Magyarország anyagi érdekei c. közgazdasági heti lapot adott ki, melyet egész 1872-ig szerkesztett, amidőn az országos iparegyesület vette át tőle. A magyar dunagőzhajózási társaság megalapításakor őt választották a társaság igazgatójává s ez állásában nagy tevékenységet fejtett ki a vállalat szervezése körül. A társaság megszüntével a magán életbe vonult; sokat játszott a tőzsdén s merész spekulációk áldozata lett. Munkái közül megemlítendők még: Az alföld és Fiume (Pest 1864); A tervezett zimony-fiumei vasút és Magyarország érdekei (u. o. 1864); Az országos magyar gazdasági egyesület munkálata az olcsó vasutakról (u. o. 1865); Az emberi művelődés története (u. o. 1866).
István, ref. lelkész, Sárospatakon tanult, honnan Bodrogkeresztúrra akadémikus rektornak ment, 1649. pedig külföldre indult s ez évi jul. 18. a franekeri, 1650. az utrechti egyetemre iratkozott be. Hazatérte után, valószinüleg 1654. sárospataki tanár, 1656. érsekújvári lelkész s rövid időn esperes, 1663. pedig kocsi lelkész lett s itt 1665. meg is halt. Munkái: Az keresztyén és igaztudományu belgiumi eklézsiáknak hitökről való vallástétele (Amsterdam 1650); De studio verbi divini (Utrecht 1650); De sepultura mortuorum (u. o. 1651); Titkok jelenése (A Jelenések könyve magyarázata, Szeben 1668, Debreceni Kalocsa János adta ki).
1. Dániel, ref. teologiai tanár, szül. Mezőcsáton 1768 körül, megh. Kisgyőrben 1818 aug. 3. Sárospatakon tanult, honnan külföldre menvén, 1791. azt utrechti, 1792. a göttingai egyetemre iratkozott be. Hazatérte után Balmazújvároson lelkészkedett, honnan 1810. Sárospatakra ment a dogmatika tanárául. Élete utolsó idejét kisgőyri birtokán töltötte. Munkái: Keresztyén hittudomány (2 köt., 1815); Compendium juris Mosaici ad ductum J. D. Michaelis concimnatum (1818).
2. Sz. István, ref. püspök, szül. Marosvásárhelyen 1719., megh. Debrecenben 1791 márc. 2. Tanulmányait szülőföldén kezdte s 1734-től Sárospatakon folytatta. Innen külföldre ment s 1740 dec. 9. az oderafrankfurti, 1741 dec. 16. a franekeri egyetem hallgatója lett. 1744. még ott volt, de már a következő évben aszalói lelkésszé választatott. 1747. debreceni tanárrá választatott a történelem s kalsszikus nyelvek tanszékére, melyről 1760. a teologiaira lépett át. A tiszántúli egyházkerület 1764. debreceni tanárrá választatott a történelem s klasszikus nyelvek tanszékére, melyről 1760. a teologiaira lépett át. A tiszántúli egyházkerület 1764. főjegyzőjévé tette, miután már előtt is négy évig működött ez állásban helyettesképen. 1785. végül püspökségre emelkedett. Hivatali teendői mellett az irodalom terén is szorgalmasan működött, de munkáinak nagy része kéziratban maradt. Megjelentek közülök: Dissertatio Theologico-philologica in vers. 13. Cap. II. Hebr. (Franeker 1743); Dissertatio quinta ad vaticinia Danielis de posteriore parte regni quarti (u. o. 1744); Hat napra való allástevő vagy poenitentialis könyörgések (Debrecen, év nélkül); Sion siralma címü hosszu versét, melyet 1751. a magyar ref. egyház akkori üldöztetéséről irt, a Révész Figyelmezőjének 1875-iki folyama közölte.
3. Sz. Mihály, ref. teologiai tanár, szül. Mezőkászonyban 1681., megh. Sárospatakon 1744 jun. 2-án. Gyulafehérváron, Tállyán, majd miután egy ideig nagygyőri tanító volt, 1702-től az ideiglenesen Kassán levő ásrospataki kollégiumban tanult, mellyel együtt a következő év végén Sárospatakra ment. 1708. tokaji rektor lett, innen aztán külföldre ment s 1710. előbb a franekeri, később az utrechti egyetemre iratkozott be. Hazájába visszatérve, 1711 végén tokaji lelkész, 1716 febr. gyulafehérvári tanár lett. Innen még ez év tavaszán elűzött iskolájával előbb a szomszédos Krakkó nevü faluba, az év végén pedig Marosvásárhelyre kellett vonulnia, hol 1718-tól az egyesült sárospatak-gyulafehérvár-marosvásárhelyi kollégiumban folytatta működését, 1719-től a teologiai tudományokat adván elő. 1728. az erdélyi egyházkerületnek generalis notariusává válaszatott, a püspökségre következés jogával. Ezt azonban nem várta meg, amennyiben 1734. a sárospataki kollégium igazgatására hivatván meg, ez év aug. oda költözött s haláláig ott munkálkodott, ugy is mint a zempléni egyházmegye esperese. Jelentékeny irói munkásságának termékei: Physica contracta juxta principia Neotericorum (Kolozsvár 1719); Tyrocinium emblematico-propheticum seu meditationes in Jobi cap. XXXVIII. (Franeker 1732); Meditationes in Josuae cap. X. (u. o. 1732); Dissertatio de arbore scientiae boni et mali (u. o. 1736); Úri vacsora felett meggyujtatott szövétnek (névtelen vitairat Bernárd Pál minorita ellen, Utrecht 1740); Két áhítatos imádság (Franeker 1741); továbbá számos halotti beszéde. Gyászverset irt a Pápai Páriz Ferenc halálára (1717) s üdvözlő verset István nevü fiához (1743). A temetésén tartott öt halotti beszéd szintén ki van adva.
1. János, ref. lelkész, szül. Szatmáron 1657., megh. Kolozsváron 1708. Tanulmányait szülőföldjén végezte, honnan külföldre menvén, 1680 febr. 28. a lejdai, 1681 dec. 1. a franekeri egyetemre iratkozott be. Hazatérve, iskolaigazgató lett Nagybányán, 1685. pedig Székelyudvarhelyen, míg 1689. Zilahra, megj.: nem olvasható évszám. Désre ment lelkésznek. Itt esperességet is viselt 1696 májusig, amikor kolozsvári pap s később szintén esperes lett. Munkái: Philosophia prima seu metaphysica (Franeker 1682); Újesztendei ajándék (prédikáció, Kolozsvár 1699); Kegyes ajakak áldozó tulkai (u. o. 1707).
2. Sz. Mihály, ref. teologiai tanár, az előbbinek unokája, Zsigmond fia, szül. Kolozsváron 1737 szept. 28., megh. u. o. 1812 máj. 31. Tanulmányait szülővárosában végezte, hol 1756-60. könyvtárnoka volt a kollégiumnak. Ekkor külföldre ment s előbb a genfi és utrechnti, 1761 máj. 16-tól pedig a lejdai egyetem hallgatója volt. Midőn 1765. hazatért, a főkonzisztorium papja lett, míg 1767. kolozsvári teologiai tanárnak választatott. Nagy képzettségü, szabad gondolkozásu hittudós volt, ki Fogarasi Pap József biztatására s példája nyomán 1783-tól több német-alföldi teologiai pályakérdést fejtett meg, mindannyiszor teljes sikerrel. Nyertes pályaművei holland és latin nyelven mind megjelentek. A hágai tudós társaság érdemei elismeréséül tagjává választotta. Ugyanez időben sikerült harderwijki egyetemen újra kieszközölnie két magyar ifju rendszeres segélyezését. Tanári állásáról 1806. nyugalomba lépett. Számos halotti beszéde jelent meg, valamint a Mária Teréziáról mondott emlékbeszéde és az országgyülési tagok előtt a 133. zsoltár magyarázatául előadott prédikációja.
3. Sz. Zsigmond, ref. püspök, az előbbinek atyja, szül. Kolozsváron 1703., megh. u. o. 1760 ápr. 9. Tanulmányait szülőföldjén végezte, hol 1723-28. a kollégiumnak könyvtárnoka volt. Innen 1730. külföldre menvén, Utrechtben és Gröningenben volt egyetemi hallgató. 1733. tért haza s előbb Kemény Simon báró udvari papja, 1735. kolozsvári lelkész, 1748. kolozskalotai esperes, 1749. generalis notarius lett. 1760 februárjában megürülvén a püspökség, ez állást ő foglalta el, de alig viselhette pár hónapig. Hirneves szónok volt, kinek irói működése is erre a térre szorítkozik. Nagyon sok halotti beszédét adták ki. Megjelent még: Igazságnak kapui és az azoknak megnyittatásuk felől való szent elmélkedés (Kolozsvár 1735) c., valamint III. Károly emlékére elmondott prédikációja. Sajtó alá rendezte Kamarási György halotti prédikációit Emlékezet kövei c. alatt (1747).
1. György, miniszteri tanácsos, szül. Maros-Ilyén (Hunyad) 1845. Középiskoláit a gyulafehérvári és kolozsvári róm. kat. főgimnáziumokban, jogi tanulmányait a kolozsvári és budapesti egyetemeken végezte. Utóbbi helyen később középiskolai tanári vizsgát is tett. Már növendék korát erős nemzeti inspirációk közt töltötte el. Alig lépett be a Hon munkatársai közé, rögtön felemelte szavát a hunyadvármegyei magyarság érdekében. A hetvenes évek elején még csodaszámba ment ott az állami népiskola. Az ő hirlapi kezdeményezése indítá meg az akciót s később Réthi Lajos tanfelügyelővel ekezet fogva, már mint 1881 óta képviselő s 1890-től miniszteri tanácsos a megye minden jelentékenyebb pontjára állami iskolát eszközölt ki s Déván az állami főreáliskola és állami tanítóképző intézet mellett különösen a felső leányiskola létesítésén fáradozott, mely utóbbit miniszteri tanácsosi minőségében polgári iskolává fejlesztette. Kiváló érdemei vanak a dévai állami főreáliskola felvirágoztatásában és főleg az internátus létrehozatalában. Képviselősége általában sok irányban vált emlékezetessé Déván és vidékén, s Déva mellett Piski is az ő fáradozásának köszönheti a kereskedelmi minisztérium által emeltetett mintaszerü óvodáját és még díszesebb iskolaépületét. Választókerületében közintézményt, iskolát nem is kezdeményeztek az ő hozzájárulása nélkül. A parlamentben sem igen akadt oly lelkes szószólója az iskolaügynek, mint ő vala. Mint a közoktatásügyi bizottság előadója számos gyakorlati módosítással erősíté a középiskolai törvényben az állami felügyelet és ellenőrzés jogkörét. Sokágu kulturális tevékenysége, parlamenti elfoglaltsága közepette (a jegyzői nehéz tollat is viselvén 1884-től fogva) még komolyabb irodalmi alkotásokra is tudott időt szakítani. A Budapesti szemlében a Balán és népeiről megjelent terjedelmes tanulmánya után Trefort miniszter megbizásából Az amerikai verseny és a magyar mezőgazdaság c. könyvével jó idején rámutatott a tengeren túlról fenyegető közgazdasági verseny bajaira. Könyvének aktuális jellegét eléggé irazolja az is, hogy két kiadást ért. 1887. adta ki parlamenti felszólalásainak s tanulmányainak egy részét Tanulmányok címen. Újabb tanügyi tanulmányait Nemzeti állam címen 1892. adta ki. Castelartól A művészet és vallás, A római műveltség s a klasszikus művészet c. köteteket fordítá. A magyar tud. akadémia könyvkiadó vállalatában Sorelnek Európa és a francia forradlom c. műve I. kötetét és Huppének Lnegyelország alkotmányát ülteté át irodalmunka. Csáky Albin gróf kultuszminiszter is nem egy ízben bizta meg egyes nagyobb szervezeti javaslattal s az erdélyrészi nemeztiségi kérdésről szerkesztett emlékiratai lényegesen hozzájárultak azokhoz a tanügyi alkotásokhoz, melyek Csáky Albin gróf nevét megörökíték. A magyar tudományos akadémia 1896. levelző tagjává választotta.
2. Sz. Károly (P.=péterfalvi), regényiró, szül. szilágy-Somlyón 1831 jul. 24., megh. Budapesten 1891 jan. 14. Szülei művelt kisnemesek voltak. Iskoláit Somylón, Zilahon és Kolozsváron elvégezvén, 1847. felesküdt az erdélyi kir. tábla irnokai közé. 17 éves volt, mikor kitört a szabadságharc, sok csatában küzdött. Honvédfőhadnagy, utóbb egy utászcsapat vezetőtisztje eltt és Dévánál tette le a fegyvert. Börtönt szenvedett, majd újabb zaklatások elől Máramarosba menekült azután Pestre ment s ott mint nevelő, később egy magánintézet tanára tartotta fenn magát, egyúttal 1853. és 1854. a politechnikumot, 1854-57. pedig a bölcsészetet végezte és doktori vizsgálatot tett. Ez idő alatt a Viszhangnak, majd a Divatcsarnoknak volt segédszerkesztője. 1858. beutazta Nyugat-Európát. Ez év őszén Máramaros-Szigetre hivták meg tanárnak, hol négy évig buzgón működött. Itt szerkesztette Szilágyi Istvánnal a Szigeti albumot az 1859. leégett Sziget tűzkárosuljai javára. Ezalatt csaknem minden évben jelent meg egy-egy regénye, melyeknek tárgyát többnyire a történelemből, s nevezetesen az erdélyi fejedelmek korából vette, ugy hogy a történet eme szakát Jósika mellett ő népszerüsítette leginkább. 1862. Nagy-Enyedre hivták meg tanárnak, ott békés, munkás életet élt és családot alapított. 1867. a párisi világkiállítás pedagogiai és történeti gyüjteményeit tanulmányozta. 1868. a Kisfaludy-társaság tagjává választotta. Ugyanez évben Tisza Kálmán a megoszlott balközéppárt egyik részének Hazánk c. újsága szerkesztésére hivta meg; mikor a lap másfél év mulva a két pártárnyalat egyesültekor megszünt, Sz. a Hon főmunkatársa lett és maradt 1875-ig, midőn a Ludovika-akadémiában a történelem tanítását vállalta el. 1869-78. a nagyatádi kerület képviselője volt, 1878 óta az országgyülési naplő szerkesztője haláláig. A Petőfi-társasági is tagjául választotta. Sokat buzgólkodott mind parlamenti, mind társadalmi, mind pedig irodalmi téren a népnevelés, különösen a kisedóvás ügyében is. Élte újabb szakának éppen ez volt legfőbb munkaköre. 1872. megalkotta az országos kisdedóvó-egyesületet, ennek holtáig titkára volt, 1877 óta az országos kisdednevelési egyesület elnöke, s a hazai kisdedóvók miniszteri biztosa. Számos törvényjavaslatot is készített a kisdedóvás ügyében. Elnöke volt egy ideig a magyar pedagogiai társaságnak is. Mint szépirodalmi iró egyike volt a legtermékenyebbeknek. Gyermekkorában Jósika tett rá nagy hatást s a történeti regény volt mindvégig főtere; tárgyban és felforágsban mintegy a Jósika irányát folytatta a magyar regény újabb fejlődési fokozatában és alakjai közt is. Első műve a Remény c. folyóiratban jelent meg mint mutatvány Báthori Erzsébet c. regényéből. Hirnevét különösen Sirály c. 3 kötetes történelmi regénye alapította meg (Pest 1854), s növelte Samil címü történeti regénye (2 köt., u. o. 1855). További művei: Szinezett lapok a történet könyvéből (elbeszélések, 2 köt., u. o. 1860); Magyarhon fénykora (történeti regény, 3 köt., u. o. 1857, egyik legkedveltebb műve); Erdély vészcsillaga (tört. reg., 3 köt., u. o. 1857); Vetélytársak (tört. reg., 2 köt., u. o. 1858); Bethlen Miklós (regényes életrajz, u. o. 1858); Izabella (tört. reg., 1859); Történeti alakok (beszélyek, 1 köt., Nagy-Bánya 1860); II. Rákóczi Ferenc és nevezetesebb kortárainak némely kiadatlan eredeti leveleik (1861); Bujdosók (tört. reg., 2 köt. 1862); Kosztolányi hölgyek (tört. reg., 2 köt. 1864); Ábrándozók (tört. reg., 2 köt.); Bethlen Gábor ifjusága (tört. reg., 2 köt. 1866); Beszélyek az erdélyi honvédvilágból (Pest 1869); Történelmi csemegék (eredeti levelek a XVI-XVII. sz.-ból, 1872); Az ország sebei (tört. reg., 4 köt., u. o. 1871); Magyar regevilág (u. o. 1872); A fekete szekér (regény, 4 köt. 1873); Az újvilág (regény, 4 köt.); A nemzetek honfoglalása (mutatványok a Középkor története c. művéből, Budapest 1875); Az emberi mívelődés története (3 köt., u. o. 1867-77); A honboldogítók (regény, 2 köt., u. o. 1882); Tudósok harca (u. o. 2 köt.); A szabad szó vértanui (regény a 30-as évekből, 2 köt., u. o. 1883); A kiengesztelt átok; Balassa Bálint; A legszebb hercegnő, regények az Egyetemes regénytárban. Haása újabb időkben mindinkább csappant. A drámában kevés sikerrel próbálkozott meg Lukánusz c. 5 felvonásos szomorujátékával (Pest 1869) s a Kendyek, Csák Máté c. drámáival, melyek, mint a Lucanna is, a nemzeti szinházban adattak. Madách hatására irt egy szini költeményt: Az asszony komédiája, 12 képben (Budapest 1888); ez is hatástalan maradt. Irt népszerü füzeteket is, ő hozta létre a ponyvairodalom javítására a Jó köynvek c. vállalatot is, melybe több darabot irt. Megirta: a Nagyenyedi Bethlen-kollégium történetét (Bécs 1868); Az orsz. magyar gazdasszony-egyesület történetét (Budapest 1874); Gróf Teleki Blanka életrajzát (Leövey Klára jegyzetei nyomán). Szerkesztette az országos kisdedóvó-egyesület évkönyvét s készített emlékiratokat a kisdednevelésről (egyik Budapest 1878). Irt egy Általános magyar irály- és irodalomtant (u. o. 1880). A Kisfaludy-társaság pályadíját nyerte A beszély elmélete címü tanulmánya (Pest 1868). Megirta A magyar egényirodalom történetét (1871). Kiadta a Kemény-család fejedelmi ágának oklevéltárát (1871). Azonkivül a lapokba százakra menő novellát, esztetikai és társadalmi cikket irt. V. ö. Vadnay, Fővárosi Lapok (1891. 4. sz.); Abonyi Lajos (Kisfaludy-társaság Évk. 28 köt., emlékbeszéd); a kisdedóvó-egyesületben Berzeviczy Albert tartott fölötte emlékbeszédet.
nemes család. Első okleveles őse Király György (szül. 1527., megh. 1598.) Nagyvárad kapitánya. Ennek fia Albert (szül. 1550.), korának egyik legkiválóbb hadvezére, aki mint diplomata is működött. Ifju korát Báthory István lengyel király udvarában töltötte s ennek az orosz ellen viselt hadjárataiban 1578-81-ben részt vesz. Mint hirneves vezér, meghivást kap Báthory Zsigmond erdélyi fejedelemtől és ennek engedve, 1581. Erdélybe jön és a török ellen készülődő fejedelmi sereg vezérévé lesz. A sereget a török ellen vezeti Moldva-Oláhországba. Itt Szinán pasát több ütközetben megveri és elfoglalja Braila, Nikápoly s Akerman városokat. A Borsod-Mező-Keresztes mellett 1596. vívott nagy ütközetben az erdélyi csapatokat ő vezeti. Szatmár városát a török sereg ostroma alól felmentvén, a várost a fenyegető feldúlatástól megmenti. Ezen fegyvertényeért Szatmár városától egy nemesi udvartelket nyer hálaajándékul; a királytól pedig adománylevelet új nemesi címerrel és a Sz. kettős családnév használatára is kiterjedő jogosítvánnyal. Megerősítette a címer használatában a családot II. Mátyás király is. Miklós (1577-1647) Gömör vármegye alispánja; az országos összeiró deputáció tagja. István Gömör vármegye főjegyzője; az előbbinek fia. Tatár fogságra jutván, nyomtalanul elveszett. A család eredetére vonatkozó régi okiratok vele vesztel el. Ádám (l. o.). II. Miklós (1661-1724), Borsod vármegye főszolgabirája; 1697-98. években a Csáky-ezred alezredese. György, Borsod vármegyének ékesszólásáról, nagy tudományáról s gazdagságáról nevezetes követe az 1729, 1741, 1751 és 1764-iki országgyüléseken. Tagjai az 1730, 1737 s 1738-iki országos küldöttségeknek. Főgondnoka a tiszamelléki ev. ref. egyházkerületnek. I. Pál, a Mária Terézia királynő által felállított magyar testőrségben testőr, kapitányi ranggal. Kiválik a festészetben s a mérnöki ismeretekben. József (1750-1819), Borsod és Szabolcs vármegyék első alispánja. II. Pál, az 1809-iki nemesi felkelésben kapitány, Gömör vármegye főszolgabirája. II. József, Borsod vármegyének négy ízben egyhangulag megválasztott első alispánja, majd főispáni helytartója, III. Pál (1811-79), Ung vármegyének ügyésze, majd másod alispánja, 1861. Borsod vármegye követe, 1867. Torna vármegye főispánja Deák Ferenc egyik kedvelt embere. Felesége Platthy Ida (1826-95) jótékonyságáról vált ismeretessé. Miskolcon a fillér-egyletet alapította, az országos nőképző egyesületnek, nőiparegyesület választmányának munkás tagja volt. Fiuk IV. Pál (szü. Zsolcán 1849.), a bosnyák hadjáratot a 7. számu császári és királyi huszárezredben mint parancsőrtiszt Kees altábornagy mellett végig küzdötte, a hadi és Signum laudis érmet nyerve. Mint főhadnagy vált meg a hadseregtől. Az alsóborsodi ref. egyházmegye világi tanácsbirája, 1874 óta Borsod vármegye bizottmányi és közigazgatási bizottsági tagja, gazdasági egyesületi alelnök. Boldván mintagazdasága, messze földön nevezetes istállója van.
Sz. Ádám, naplóiró, II. Rákóczi Ferenc nemes apródja, majd «udvari bejárója», szül. Nyomáron (Borsod) 1692 jul. 9., megh. Boldván 1752 dec. 18. Urát hiven követte bujdosásában Lengye-, Angol- és Franciaországba s csak 1717., midőn a fejedelem Törökországba indult, tért vissza hazájába. Nagy becsü történelmi naplót vezetett 1711 febr. 29-től, munkács várából a már lengyel területen lévő fejedelemhez indulása napjától fogva, Bécsbe érkezéséig, 1717 ápr. 24-ig. Az egész emlékirat jóformán kizárólag csak a fejedelem viselt dolgairól szól, egyszerü napi följegyzések alakjában. Különösen becsessé teszi e forrásművet az, hogy Rákóczi bujdosásának azon első időszakáról ir, melynek napról-napra való történetét semmiféle más munkából össze nem lehetne állítani; a mellett a naplóiró szemtanu, pontos följegyző s igen megbizható. XIV. Lajos udvaráról, ünnepélyeiről, vadászatairól s haláláról nem egy adata van, mely francia történelmi szempontból is számot tesz, ámbár ő maga - kivált eleintén - semmit sem tudott franciául; Toulouse gróf nála Tulúz, Charolois Saroloa, Dangeau őrgróf Marki Dansó stb. Két kötetre menő naplójának eredetije Boldván volt, a Sz.-családnál, honnét Jankovich Miklós a hires gyüjtő lemásoltatta s ennek gyüjteményével került aztán a nemzeti muzeumba. A másolatból bő kivonatokat közölt először Szalay László 1864. II. Rákóczi Ferenc bujdosása c. félbemaradt regeszta-gyüjteményében; két év mulva pedig Thaly Kálmán az egész naplót kiadta a Rákóczi-tár I. kötetében. Hadműtani iratok és rajzok is maradtak tőle. Külön emlékiratban irta meg Rákóczi halálát, 1735 után, annak szokásait, udvartartását, ugy amint ő maga látta és tapasztalta. Ez a műve azonban az 1830-as években elveszett s azóta lappang. Arcképét és életrajzát Thaly közölte a Vasárnapi Újság 1869. évfolyamában.
v. szatti (Szanszkrit nyelven a. m. jó, hű). Ezt az elnevezést Európában a XVIII. sz.-ban tévesen az özvegy asszonyok megégetésére alkalmazták. Az özvegy nő megégetése férje halála után igen régi és előbb talán csak a harcosok kasztjánál volt szokásos. Már a Nagy Sándor korabeli görög irók említik és az indiai eposzban is többször fordul elő. Míg egyes indiai irók mint nagy érdemü szokást dicsőítik, addig mások dőre és haszontalan dolgot vetik el. Az angol kormány szigoruan eltiltotta és az angol befolyás alatt álló területeken ma már igen ritkán fordul elő. V. ö. Tavernier, Six voyages en Turquie, en Perse et aux Indes (2 köt., Páris 1676). L. még Hindu mozgalmak.