(declamatio), szépprózai vagy verses műnek ékes előadása, ugy hogy a tartalom ne csak világosan, hanem egyszersmind ugyszólván megtestesülve, kerek alakban és eleven szinekben álljon a hallgató előtt, szivére és kedélyére mélyen hasson és mintegy valódi esemény folyjon le lelki szemei előtt. A Sz. vagy önálló, lirikus és epikus, vagy pedig drámai. A lirikus Sz. fő mestersége a hangulat előidézése, itt a lélek szaval, itt örömet, bút, reményt, elcsüggedést, bátorságot, kétségbeesést kell kifejzni és a hallgató lelkét csupa érzésekben ringatni. Ez a lirikus Sz. a legnehezebb, mert nagyon érzékeny lelket tételez fel a szavalónál, kinek a vígság és bú közti lajtorján biztosan kell mozognia. Az epikus Sz. könnyebb, itt fő dolog az események egymásutánját és összefüggését világosan kidomborítani és a meglepetés hatását elénri. Itt nem annyira lágy, mint erős hangra van szükség, mely a heroikus tettek, a tragikus szenvedések ecsetelésére, a jellemek ábrázolására szolgáljon. A drámai Sz. vagy szinpadon kívűl, vagy magán a szinpadon, játékkal egyesülve, esik meg. A drámai magán Sz. nagyon szinezett lehet, mert ugy érzelmeket, eseményeket, mint jellemeket kell rajzolnia, a nélkül, hogy a gesztikulációt vagy a dekorációkat segítségül hivhatná. Az ily drámai szavalók közt, kik egész szcénákat, sok személlyel, szavalnak el egymaguk, de mégis teljes illuziót tudnak kelteni, legnevezetesebb volt a német Holtei, mostanában pedig földink Strakosch Sándor (l. o.). Minden Sz.-nak alapja a tiszta kiejtés, következik a mondatok érthető, világos előadása. Szavalni ugyanis csak annyit tesz, mint a szavakat tisztán kimondani. Aki tisztán, érthetően szól, az már félig jól szaval. A szavalási mesterség tetőpontja pedig a hármas hangsúly eltalálása. A hangsúly vagy logikai, mely a mondat legfontosabb szavát emeli ki, vagy festői, mely a különböző személyeket, tárgyakat, helyzeteket hangalkalmazás által hozzánk közelebb hozni iparkodik, vagy végre kedélyi (etikus), mely a változó hangulatoknak ad kifejezést. E hármas hangsúly csak akkor érhető el, ha az organum elég hajlékony, ha minél finomabb modulációra képes. E modulációk a hang mélységében vagy magasságában, erősbödésében és lágyulásában, az átmenetek és ugrások lehetőségében, a szivbeli rezonanciában, a tempo kellő gyors változásaiban rejlenek. Erre nézve a jó Sz. sok évi rendszeres gyakorlat eredménye. A hang modulációképessége annyira fontos, hogy a hellén szavalókat egy fónászkosz (hangtanító) kisérte minduntig. Mult időkben a Sz. még sokkal szinezettebb volt, mint ma, mert a modern élet, mint mindenben, ugy itt is egyszerüségre és természetességre törekszik.
(spany. sabana), Kelet-Indiában a száraz monszunövhöz tartozó pázsitos sík. A mérsékelt földöv síkjaitól részint a bujább növényzet, részint az különbözteti meg, hogy ritkás erdőt is megtűr. Magas pázsitok is jellemzik, amelyeket Sz.-pázsitnak neveznek.
(szent), szerb királyi érdemrend. Alapította Milán király 1883 jan. 23. (febr. 4.). Öt osztáyla van. Jelvénye - az V.-nél ezüstből, a többi osztálynál aranyból - a takovo-kereszt mintájára, az András-kereszt nélkül, kékszegélyü, fehérzománcos nyolcágu kereszt, csúcsain arany golyókkal. Középpaizsa tojásdad, rajta szt. Száva képe, körülötte kékzománcos gyűrüben a rend jelszava. Hátlapján arany M. I. monogramm a koronával, körülötte kék karikában arany koszoru. A jelvény sarkában koronás kétfejü sas, mellén a szerb címerrel. A jelvényt a koronával arany, ill. ezüst liliom köti össze. Szalagja fehér-világoskék, habozott. Csillagja nyolcsugaru, gyémántozott, ezüst, rajta a rendjelvény előlapja. A rendjel viselésére a Takovo-rend szabályai irányadók, de a csillagot az I. és II. osztáyl a jobb mellen viseli.
a mai Mitrovic területén Radó nádor (l. o.) alapította. III. Honorius pápa 1218. a szt. Vazul rendjén levő görög szertartásu szerzetesek birtokában levőnek mondta. 1228-37. a kolostor a pannonhalmi apátsággal perelt. 1247., midőn IV. Ince pápa azt ajánlotta a kői püspöknek és káptalanának, hogy a tatárok esetleg megújuló támadása elől esetleg ide meneküljenek, bencés kolostor is volt itten; hogy a görögök monostora nem szünt meg, egy 1344. évi oklevélből tudjuk. 1458. említik plébánosát, de 1344-ben túl nincs szó kolostorairól.
l. Szavatosság, Postai szavatolás és Szállítmányozási ügylet.
az, aki szavatossággal (l. o.) tartozik.
vagy szavatolás, annak felelőssége, aki valamely dolgot visszteher mellett másnak átenged. E Sz., melynek jelesül adás-vevési és csereszerződésnél van helye, kiterjed: a) arra, hogy a szerző a dolgot meg is tarthatja, azt tehát más valaki tőle egészben vagy részben elvonni jogosítva nincs; b) arra, hogy a dolog egyrészt a kikötött vagy a dolog természete szerint feltételezhető tulajdonságokkal bir, másrészt ment oly hiányoktól, amelyektől mentessége határozottan ki volt kötve vagy a dolog természete szerint feltételeztetik. Az első esetben, ha a szerző az egész dolgot elveszti, p. a dolog nem volt az eladó tulajdona, az átruházó teljes kártérítéssel, vagyis a tényleges kár (damnum emergens) és az elmaradt haszon (lucrum cessans) megtérítésével tartozik. A dolog részleges elvonása esetében a szerző hasonlag teljes kártérítést igényelhet vagy pedig jelesül akkor, ha a szerződésből kétségtelen vagy a körülményekből vélelmezhető, hogy ha a dolog részleges elvonását előre látta volna, a szerződést meg sem kötötte volna, a szerződésnek felbontását követelheti. Az erre irányuló kereset neve: redhibitoria actio (l. o.).
A második esetben különös szabályok állanak fenn az állatok átruházásánál. Az általános szabály ugyanis itt is az, hogy a szerző tartozik bizonyítani, hogy az állaton észlelt hiányok már az átruházás idejében léteztek. Bizonyos hibákra, az u. n. fő hibákra azonban a törvény azt a tételt állítja fel, hogy ha azok az átruházás után bizonyos határidő alatt jelentkeztek, ez azt a vélelmet szüli, hogy az illető hiányok már az átruházás idejében, illetőleg már akkor léteztek, amidőn az átruházó Sz.-gal tartozott. Ez azobnan csak u. n. egyszerü vélelem (praesumptio juris) vagyis az eladó nincs elzárva az ellenkezőnek, t. i. annak bizonyításától, hogy a hibák - a betegség - már a vevőnél keletkeztek. Viszont, ha az ilyen fő hibát a szerző a vélelemre alapul szolgáló idő után veszi észre, ő sincs elzárva a Sz. érvényesítésétől; csakhogy ilyenkor ő tartozik bizonyítani, hogy a hiba az állatot már az átruházás idejében terhelte. Ennek a vélelemnek alapja az, hogy bizonyos állati hibák és betegségek nem egyszerre keletkeznek, hanem észrevehető jelentkezésül előtt már léteztek. A vélelem alapjául szolgáló határidők aránylag mindig rövidek, különben az állatok és a betegségek szerint változnak, az osztrák polgári törvénykönyvben p. 24 óra, 8, 15, 30 nap. Nálunk a határidők tételes törvénnyel nincsenek meghatározva, s azért a hibák, betegségek keletkezésének ideje esetről-esetre szakérőkkel állapítandó meg. Az osztrák polgári törvénykönyv szerint továbbá a vevő a jgovélelmet csak ugy veheti igénybe, ha az észlelt hibáról az eladót azonnal tudósítja vagy az eladó távollétében a hibát szemle útján megállapíttatja. Nálunk ez irányban sincs tételes jogszabály, de miután a vevő kötelessége bizonyítani, hogy a baj a vélelemre alapul szolgáló határidőben jelentkezett, a vevő saját érdekében cslekszik, ha a hibát azonnal birói szemle útján állapíttatja meg. A hiányokért való Sz. következménye rendszerint az, hogy a vevő vagy a szerződés felbontását vagy pedig a vételár, illetve a részéről teljesített viszontszolgáltatás aránylagos leszállítását követelheti. Az erre irányuló keresetet actio quanti minorisnak nevezik. L. Actio.
l. Szavatosság.
oly állati betegségek, melyek jelenléte az eladott állatban a vevőt az ügylet felbontására, illetőleg árcsökkenés iránti kereset megindítására jogosítja. Sz.-ul csak olyan betegségek tekinthetők, melyek különös szakismeret nélkül nem, vagy csak nehezen ismerhetők fel, az állat értékét jelentékenyen csökkentik és vagy gyógyíthatatlanok, vagy pedig csak nehezen és nagy költséggel, illetőleg igen hosszu idő alatt gyógyulhatnak. Ott, hol a szavatosságot az állatkereskedésre vonatkozólag a germán jogelv alapjn rendezték, az illető törvény vagy jogszabály egyenkint megnevezi azokat a betegségeket, melyekért az eladó szavatol. Ezek az u. n. szavatossági vagy törvényes fő hibák, melyekre vonatkozólag a megfelelő szavatossági határidők is meg vannak állapítva. Az osztrák polgári törvénykönyv, mely részben szintén a germán jogelv alapján áll, 924. és 925. §-ában a következő Sz.-at sorolja fel: Lovaknál: takonykór, gyanus mirigy, fuladozás (száraz keh) 15 napi, bőrféreg, időszaki szemlob (havi vakság), szépvakság (fekete hályog), butaság (butacsira) és csökönyösség 30 napi szavatossági határidővel; szarvasmarháknál: a gyöngykórság (gümőkór) 30 napi határidővel; juhoknál és kecskéknél: himlő és rühösség 8 napi, senyv (tüdőférgesség és májmétely) 60 napi határidővel; sertéseknél: a borsókakór 8 napi határidővel. V. ö. Hutyra, Szavatosság az állatkereskedésben (Budapest 1895).
az, mely a szavatossági (l. o.) igény érvényesítését célozza. A felperesnek jogában áll a szavatost ugyanabban a perbe idézni, amelyet a közvetlen alperes ellen indított; de e joggal csak az alapkeresetben élhet; ezt elmulasztván, a szavatos elleni kereset külön perútra tartozik. Bonyolultabb a dolog, s inkább eltérők az egyes tételes törvények intézkedései akkor, ha az alperes akar szavatosra hivatkozni. E tekintetben hazánkban az 1868. LIV. t.-c.-kel szabályozott törvénykezési endtartás lényegileg eltérő intézkedéseket tartalmazott azoktól, amelyek az u. n. novella (1881. LIX. t.-c.) léptetett életbe. Az 1868. LIV. t.-c. szerint: a) sommás eljárásban Sz.-nek helye nem volt; ha tehát alperes szavatosra hivatkozott, s a biró a szavatosságnak helyét látta, felperest a rendes eljárásra utasította; b) a rendes eljárásban az alperes, ha szavatosra hivatkozni akart, e jogát az igen rövid határidőhöz kötött s a szavatos ellen intézendő u. n. alkeresettel tartozott érvényesíteni; c) az alkeresettel megindított Sz. a fő perben az itélethozatalt felfüggesztette, amennyiben a biróságnak a szavatosság kérdését a fő perrel együtt egy közös itéletben kellett megoldania. A novella e szabályok helyett az u.n. perbehivás (litis denunciatio) intézményét hozta be. Az a peres fél ugyanis, amelyik pervesztés esetére valaki ellen szavatossági igényt kiván érvényesíteni, jogosítva van azt, aki ellen ily igényt támasztani akar, a pernek folyamatban létéről u. n. perbehivással értesíteni. Ezt a felet perbehívónak (litis denunciatus) nevezik. A perbehivás perbehivási kérvénnyel történik, amelyet rendes eljárásban az ügynek ítélet alá bocsátásáig, sommás eljárásban az érdemleges tárgyalás befejezéséig bármikor lehet benyujtani. Ha a perbehivott a védelmet el nem vállalja, a biróság a fő ügyet a perbehivásra való tekintet nélkül folytatja és dönti el, s a perbehivó és a perbehivott közti jogviszony a perben eldöntés tárgyát nem alkotja. Ha a perbehivott a perbehivónak védelmét elvállalja, a pert közösen folytathatják, a védelem elvállalásából azonban a szavatossági kötelességnek elsimerését következtetni nem lehet. Az új sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. t.-c.) ezeket a szabályokat fentartotta.