Szent-Mágócs

nemzetségének oklevelesen ismert legrégibb tagja Joakim 1145-ből. 1291-ben a nemzetségnek még 24 tagját említik; köztük Tamás boszniai püspököt, Miháyl nádort, István pécsi kanonokot, Maran bánt, Mikó mestert, György és Domonkos comeseket, amiből kitünik, hogy a politikai, egyházi és társadalmi téren egyaránt nevezetes szerepet vitt. 1352-ig a nemzetségnek Sáros, Szabolcs, Szatmár és Tolna vármegyében 36 birtoka ismeretes. V. ö. Wertner, Nemzetségek (II. 334-39).

Szent-Endre

rendezett tanácsu város Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyében, a Sz.-i vagy Kis-Duna partján, (1891) 765 házzal és 4260 lak. (közte 1124 magyar, 1187 német, 1004 tót s 815 szerb; hitfelekezet szerint 3219 római kat., 595 görög keleti, 186 ref. és 176 izraelita). Sz. érdekes régi város, mely vidékével együtt a XV. sz. első felében, Zsigmond és Albert királyok idejében nyerte szerb lakóit. A szerbek a Duna mentén emelkedő hegyre építették házaikat festői rendetlenségben és sűrü sorokban; az alsóbb, rendezettebb városrész újabb eredetü, élénkebb s szebb, legélénkebb a Dunapart. Sz. a budai görög keleti püspöknek és a járásbiróságnak széke; van takarékpénztára, többféle egyesülete, vasúti és gőzhajóállomása, postahivatala, telefonja és postatakarékpénztára. A közigazgatásilag hozzá tartozó Izbék tőle meglehetős távolságra fekszik. Sz. egész környéke azelőtt szőllőmívelésből élt; amióta a szőllők kipusztultak, a város is hanyatlott, csak a budapest-Sz.-i helyi érdekü vasút kiépítése óta vett újabb lendületet.

[ÁBRA] Szent-Endre város pecsétje.

Szentendrei sziget

a Duna egyik nagyobb szigete, mely Visegrádtól Kalázig húzódik, hossza 30, szélessége 2-3 km. A sziget egészen lapályos, rajta 4 község van. A sziget egészen Pest vármegyéhez tartozik.

Szent ének

a. m. egyházi ének (l. o.).

Szent-Erzsébet

1. (Hammersdorf, Gusterica), nagyközség Szeben vármegye nagyszebeni járásában, (1891) 1377 német és oláh lak., kik élénk fakereskedést űznek. Nevezetesek őslénytani és régészeti leletei. 1870 ju. 4-én a falutól észak-keletre a szélső háztelek és «Vorprich Weingärten» nevü szőllő között az Újfalura vivő úttól balra 50 lépésnyire egy agyaggal kidöngölt 1,3 méter átmérőjü veremben 4 métermázsa bronzkincsre akadtak. Törött bronznemüek, nyers bronzlepények (3 métermázsa) és kevés ón képezik e valamely ókori házaló készletéül minősíthető leletet. A töredékekből 18 bronzkard, 9 lándsa, 3 ép és 4 törött tőrpenge, 15 véső, 100 kis fejsze, 2 db kétélü szekerce, 70 sarló, 2 véső, 3 kalapács, több tokos és egyenes véső, számos fürészpenge, kisebb-nagyobb karikák, bronzgyűrük, pikkelyek, hajtűk, nagy vederszerü edények hallstadti jellegü fülekkel, állati (leginkább hattyu-) alakzatokkal. A Fundatura nevü határrészben is több bronzedényt (egyik 35 cm. átmérőjü), tálat és lábast találtak. Részben a budapesti nemzeti muzeumban, részben a nagyszebeni Bruckenthal-muzeumban vannak. V. ö. Reissenberger, Archiv f. Landeskunde. Neue Folge (X. 8. old.); Romer Flóris, Archaeologiai Értesítő (1871. évf. 269. old.); Téglás G., Az erdélyi medence őstörténetéhez (Kolozsvári Orvos- és Természettudományi Értesítő, 1887, I., II., III.); Koch Antal, Erdély ősemlős-maradányai és az ősemberre vonatkozó leletei (Erdélyi Muzeumegylet 1875. évf.). - 2. Sz., kisközség Udvarhely vármegye székelyudvarhelyi j.-ban, (1891) 1060 magyar és oláh lakossal.

Szent-Erzsébetfalva

vagy Szentfalva, a mai Budapest területén, a Lipót- és Molnár-utcák helyén, a Dunapart mentén (s nem a Gellért-hegy déli oldalán) feküdt. 1230 táján a domonkosok zárdája körül alakult. Már a Margit-legenda említi. IV. Béla 1255. itt is vámszedésre jogosította a Nyulak-szigetének apácáit, V. István azonban országos vámmentességet adott Sz. lakosainak. A XIV-XV. sz.-ban Pest és Pilis vármegyék e falu közelében tartották gyüléseiket. Földesura Ulving budai polgár volt, ki 1335. leányára Margitra és ennek utódaira nézve is kieszközölte az örökösödés jogát. A XV. sz. közpétől jogot tartottak egyik részéhez a serkei Lorántffyak, másik részének pedig 1446-1525. a Rozgonyiak voltak földesurai. A XVI. sz.-ban rajtuk kívűl a Kisvárdayakat és a Dóczyakat is a földesurak közt találjuk. A XVI. sz. közepén pusztult el. V. ö. Csánki Dezső, Sz. (Századok, 1893. 16-26. old.).

Szentes

rendezett tanácsu város Csongrád vármegyében, a Kurca ér partján s a Kőrös régi árterén; újabban csinosbodó s gyors fejlődésnek induló város; utcái rendezettek, épületei közül kiválnak a vármegyeháza, a városi gimnázium, a ref. iskola és templom. Sz. a vármegye törvényhatóságának, járásbiróságnak és kir. közjegyzőségnek széke; van községi főgimnáziuma, két takarékpénztára, kereskedelmi részvénytársulata, kőrös-tisza-marosi ármentesítő és belvizszabályozó társulata, városi muzeuma és könyvtára, vasútja, posta- és táviróhivatala és postatakarékpénztára. Lakóinak száma 1850-ben 22,136 volt, 1870-ben 27,658, jelenleg (1891) 30,791, ezek közt csak 290 nem magyar; hitfelekezet szerint van 11,773 róm. kat., 274 gör. kel., 514 ág. evang., 17,166 ref., 1023 izraelita és 41 egyéb. A lakosok túlnyomóan őstermelésből élnek, de fejlődésnek indul az ipar is, különösen a műasztalosság; van négy gőzmalma, több téglagyára és fürészmalma. Igen élénk kereskedést űz baromfival, miből évenkint több mint 200,000 db.-ot szállít el. Van többféle közhasznu és jótékony egyesülete. Itt jelenik meg a Szentesi Lap (XXVII. évf.) és a Szentes és Vidéke (XVIII. évf.). Sz. a mult századokban igen sokat szenvedett ellenségektől, virágzásnak csakis századunk második felében indult lakóinak nagy áldozatkészsége és erőfeszítése folytán.

[ÁBRA] Szentes város pecsétje.

Szentes

az álló bárka csárdájának homlokzata, amelyre rendesen a hajók védszentje van festve.

Szentes

Anzelm, kat. teologus, egyház iró, ciszterci rendü áldozópap, szül. Szt.-Gróton (Zala) 1857 ápr. 7. Középiskoláit Keszthelyen és Szombathelyen végezte. 1873-ban belépett a ciszterci rendbe. A teologiát Budapesten végezte. Pappá szentelték 1880 jul. 20. Teologiai tanár 1879-1889. a zirci hittudományi intézetben, egyúttal időközönként a növendékek felügyelője, apáti jegyző, lelkiigazgató és újoncmester, 1887. teol. doktor, 1889. újoncmester és egyúttal 1894. apáti titkár. Számos teologiai értekezésén kivül, melyek a Hittudományi és Bölcseleti Folyóiratban jelentek meg, önálló művei: Jézus feltámadásának valósága (Budapest 1887); A keresztény hit alapforrásai (u. o. 1896, pályanyertes munka) és több egyházi beszéd. V. ö. Emlékkönyv, melyet... közrebocsát a hazai ciszterci rend (Budapest 1896).

Szentes-hódmezővásárhelyi helyi érdekü vasút

Hossza 34,5 km. Tényleges építési költség pályakilométerenkint 22,990 frt. Címleteket nem adtak ki. A pálya síkjellegü. Üzemét a magyar kir. államvasutak kezelik.


Kezdőlap

˙