(lat.). A Sz. kifejezését valószinüleg Owen használta először, Reybaud pedig forgalomba hozta, ugy hogy azóta e kifejezés alatt egy sajátságos társadalmi rendszert értenek, mely lényegesen eltér attól, mely a magántulajdonjogon s a munkabérrendszeren felépült. Nehéz volna róla általánosan elfogadott fogalmat adni. Annyira zavaros a fogalom, hogy John Stuart Mill magát önéletrajzában szocialistának nevezi, mert bizik a javaknak a jövőben igazságosabb megoszlásában. Ellenben kiváló tanítványa Cairnes ezt helyteleníti, mert szerinte nem az jellemzi a Sz.-t, hogy reméli, miszerint valaha a társadalom igazságosabb alapon fog nyugodni, hanem hogy ezt állami hatalommal jelenleg akarja keresztül vinni. Közös a Sz. rendszereivel az elégedetlenség a mai társadalmi renddel, de ez végre minden társadalmi reformnak a kiinduló pontja; közös, hogy a mai társadalmi rend több alapintézményeinek fentartását ellenzi, de ily felfogást más nem szocialisztikus iróknál is tlaálunk; közös több szocialisztikus rendszerrel, hogy erőszakos, gyors változtatását a társadalmi rendnek követeli, de másfelől Fourier épp ugy ellensége volt minden forradalomnak, minden erőszaknak, mint az újabb marxizmus, mely a szocialisztikus rend megváltoztatását a fejlődési törvény alapján reméli, oly annyira, hogy az idő előtti forradalmi kisérleteket és irodalmi buzdításokat cél nélkül valóknak tartja.
A Sz. rendszerei többnyire abból a felfogásból indulnak ki, hogy a gazdasági élet, különösen a jövedelemeloszlás, a fogyasztás, a tulajdonjog társadalmi alapra fektethetők, de vannak olyanok is, melyek igen erős individualisztikus vonással birnak. Látni ezekből, hogy a Sz.-ról általánosan kielégítő meghatározást adni nem lehet, már azért sem, mert a Sz. eszméje is a fejlődés törvényének van alávetve; a modern Sz., amint látni fogjuk, leginkább a tőke ellen harcol, és egyik leghivatottabb képviselője szerint «a Sz. a modern proletármozgalomnak elméleti kifejezése» (Engels). Némelyek azzal jellemzik a Sz.-t, hogy az alsóbb, szenvedő osztályok nemzetgazdaságtana.
Ebből érthető, hogy a Sz. terén igen különböző irányokat és iskolákat kell megkülönböztetni. Nagyjában a következő csoportokat lehet megkülönböztetni: 1. fantasztikus (utopisztikus) és tudományos Sz.-t; az első az emberi természet, a történelem törvényeit átugorva, képzeleti intézmények által akarja a tökéletes társadalmi rendszert megvalósítani, míg a tudományos Sz. a tudomány alapjából indul ki, keresvén annak fonalán a kibontakozást, egyúttal arra törekedvén, hogy tudományos meggyőződések érlelése által tegye az emberiséget képessé egy tökéletes társadalmi állapot létesítésére; 2. békés és forradalmi Sz., amaz békés eszközökkel, emez erőszak útján akarja az emberiséget a szociális államba átvezetni; 3. arisztokratikus és demokratikus Sz., amaz számolván az emberek tehetségeinek különböző mérvével, nem törekszik a teljes egyenlőségre, ilyen p. Plato reszpublikája; a demokratikus Sz. a teljes egyenlőség elvéből indul ki; 4. gazdasági és általános Sz., amaz csak a gazdasági átalakulásra törekszik, emez a társadalom összes intézményeit: a családot, az államot akarja átalakítani; 5. a gazdasági Sz. ismét integrális, amely a teljes gazdasági élet számára új rendet akar létesíteni, míg a részletes csak a termelési eszközöket akarja államosítani, avagy csak a termelési eszközök egyikét, a tőkét avagy a földet; 6. a Sz. továbbá materialisztikus, mely az emberi társadalom csak egy rúgóját ismeri: az anyagi szükségletek kielégítését és erre építi fel rendszerét, v. etikai, számolván az ember erkölcsi szükségletével, vagy vallási, mely az embernek transzcendentális életét is elismeri.
Céljai szerint pedig következőkép osztályozom a Sz.-t: 1. a lemondás, önmegtagadás Sz.-a (kereszténység); 2. sz élvezet Sz.-a (Fourier stb.); 3. az egyenlő felosztás Sz.-a (tulajdonképeni kommunizmus); 4. a henyélő proletáriátus Sz.-a (a régi Rómában); 5. a munkás proletáriátus Sz.-a a munkatermékre való jog megszerzésére, még pedig a) a termelési eszközök államosításával, b) a termelési eszközök községi tulajdonba vételével (collectivisme communale), c) a termelési eszközök szövetkezeti alapon aló használata céljából. Marlo a következő csoportokat különbözteti meg: kommunistákat, még pedig ó-kommunistákat, teljes kommunistákat s új-kommunistákat, asszocialistákat 8községieket és foglalkozásiakat) és a saját rendszerét követő panpolistákat, kik az eddig uralkodó és csak egyes osztályoknak élvezetet biztosító monopolizmus ellen küzdenek. A Sz. alapelvét tekintve, azt tapasztaljuk, hogy többnyire a következő premisszákból indult ki: 1. az ember teljes egyenlőségéből; 2. a földi javak közösségéből (la terre n'appartient a personne, les fruits a tous, Rousseau); 3. a létre való jogból; 4. az élvezetre való jgoból; 5. a munkára való jogból; 6. az ingyenes hitelre való jgoból; 7. a munkaeszközökre való jogból; 8. a tulajdonra való jogból; 9. a teljes munkatermékre való jogból (különösen Locke, Hall, Godwin, Thompson s a modern Sz. többé-kevésbé).
A Sz. olyan régi, mint az emberi társadalom; időről időre megújuló tiltakozás a földi igazságtalanság ellen teszi forrását. Költők, próféták, vallásújítók, tudósok, világboldogítók számtalanszor adtak e tiltakozásnak kifejezést. Mindenütt és mindenkor jelentkezik e vágy, mihelyt a társadalom fejlődésével az anyagi javak eloszlásában nagyobb különbség mutatkozik. Görögországban a jövedelemeloszlás diszparitásaival ugy látszik igen gyorsan terjedtek el a tömegek között szocilisztikus nézetek, a legvadabb elméletek, melyeket Aristoteles az Ekkleziuziákban erős humorának tárgyává tett. Plato is valószinüleg eszményi államával, melyet Politeiájában leir, az akkor már veszedelmes egoisztiko-kommunisztikus nézetek ellen szállott síkra. Zeno,m Dikiarchos, valószinüleg Pythagoras is, mind szocialisztikus nézeteket vallottak. Plato munkája, mely évezredeken keresztül forrása maradt a legnemesebb Sz.-nak, főleg arra törekedett, hogy az osztályérdekeknek kiszolgáltatott államhatalmat ismét a társadalom fölé helyezze; mint a szó legnemesebb értelmében vett szocialista a közérdeket akarta irányadóvá tenni, az egoizmust pedig zabolázni. Róma, mely közös tulajdonnal kezd, a vagyonkülönbségek növekedésével látja a nagy harcot az ager publicus körül és ha szocialisztikus teoriákban gyakorlati irányu todománya nem is gazdag, annál kiválóbb harcosokat állít a szociális igazságosságért küzdő tábor élére, első sorban Manliust, Tibrius s Cajus Gracchust. Áttérve a bibliai népre, ott is azt látjuk, hogy a vagyonegyenlőtlenség terjedésével terjed az elégületlenség, melyet különösen a próféták táplálnak és keletkeznek szocialisztikus szekták, mint az ebionizmus és esszenizmus.
A kereszténység háttere is nagy társadalmi harc, sőt némelyek szerint ez volt fő oka. A kereszténység is felszólal a vagyonegyenlőtlenség ellen, a szegényeket veszi védelme alá a gazdagokkal szemben. A kereszténység alapítóinak eszménye a becsületes szegény munkás és az egyházatyáknál először olvassuk azon tanok formulázását, melyek az újabb Sz.-nak is alaptanait teszik, sőt Cabet azt mondja, hogy kereszténység és kommunizmus szinonim kifejezések. A kommunizmus iránti hódolatát a közös étkezésekben juttatta kifejezésre. A kereszténység felfogásában akkor áll be változás, midőn a felsőbb osztályokat is meg akarja hódítani és még inkább, midőn uralkodó vallássá lett. Az uralkodó felsőbb osztályokat kimélni kellett, mihez még az is járult, hogy maga az egyház is nagy vagyonra tett szert, különben is terjedésével a kereszténység kénytelen volt világi feladatairól lemondani és azokat az államnak átengedni. A vagyonközösséget a laikusokra nézve feláldozza s csak azok számára tartja fenn, kik szorosan az egyháznak élnek: a papokra nézve, későbben azokra nézve sem Azonban a szocialisztiksu eszmék az egyházban még gyakran visszatérnek a középkorban. Számos szekta keletkezett, melyek kisebb-nagyobb mértékben vagyonközösségre törekedtek: a valdensiek, az apostoltestvérek, humiliaták, poveri di Lyon, patarénusok, beghardok és lollhardok, a szabad szellem testvérei stb., melyek részben nőközösséget is hirdettek. Azonban ezen szektákkal szemben már maga az egyház kénytelen volt állást foglalni, sőt az eretnekség bélyegét sütötte rájuk. A reformáció nem csatlakozott a kereszténység szocialisztikus irányához; a kereszténység alapgondolataként tanítja a földi szenvedés, szegénység, lemondás szükségességét, Melanchton egyenesen a magántulajdonjog nélkülözhetetlenségét tanítja, Luther szerint pedig a szegényekről való gondoskodás nem az egyházat, hanem az államot illeti. Az e korban kitörő szocialisztikus mozgalmak, milyenek a parasztháboruk stb., azért nem nélkülöznek minden vallási hátteret; a reformáció hátterén kiemelkedő vallási mozgalmak viszont mind szocialisztikus hitvallással birtak, mint a taboriták, nikolaiták, adamiták, cseh testvérek, különösen pedig az anabaptisták. Azobnan mind inkább kidomborodnak a világi szempontok. Az ipar s kereskedelem fejlődése ismét érezteti a vagyonegyenlőltlenség súlyát, a klasszikus tanulmányok felelevenítik az ókor eszméit és Plato eszmekörében egy új csillag tünik fel: Morus Tamás hires Utópiájával.
Ezen könyv háromszáz éven át uralkodott a Sz. terén, mig Jean Jacques Rousseau (l. o.) átveszi vezetését; ő a modern Sz. atyja. Kiindulván a létező állapotok tökéletlenségéből, a társadalmi és politikai rend hiányaiból, azon eredményhez jutott, hogy minden baj a társadalom helytelen szervezéséből származik. E szervezetet alapjában meg kell változtatni észszerü természetes alapon Rousseautól származik a gyülölet a tulajdonjog és vagyonegyenlőtlenség ellen. Nem adott elméletet, mert egyes elmélkedéseiben ismét helyesen itél a tulajdonjog keletkezése felől, de adott erős jelszavakat. Őtet többen támogatják. Mably szerint egyenlőség és kommunizmus annyira természetesek, hogy a tulajdonjog keletkezése csak a lusták és szorgalmasak ellentétéből magyarázható. Belátta azonban, hogy a vagyonközösséget ma nem lehet létesíteni és a sz. alkalmazásában óvatos és mérsékelt volt. Morelly ellenben műveletlen, közönséges gondolkozásu volt, ki az egész életet részletesen szabályozni akarta. Hasonlóan kiméletlen volt Brissot, az első, ki a tulajdonjogot lopásnak nevezte. Ezen eszmékből táplálkozott a francia forradalom. Robespierre a vagyonegyenlőséget kimerának nevezte, de a tulajdonjog szabályozására négy elvet állított fel: 1. a tulajdonjog a jog a javak azon része felett intézkedni, mely a törvény által mindenki számára biztosíttatik; 2. a tulajdonjog korlátolt mint minden egyéb jog; 3. a tulajdonjog nem veszélyeztetheti a mások létét; 4. minden tulajdon, mely ez elvet sérti, törvénytelen és erkölcstelen. Igaz, hogy ez időtájt még küzdött a girondisták ellen; mikor ezeket legyőzte, a hatalom birtokában, ez elveket elejtette. A francia forradalom azonban csak a bourgeosie győzelmét hozta, mely a vagyon nélküli proletáriátus fegyverbarátságát elfogadta addig, míg a régi kiváltságolt osztályok ellen küzdeni kellett. Az ezentúl terjedő kisérletek a francia forradalomnak hiábavaló rázkódtatásokat, vérontásokat okoztak minden siker nélkül. A világtörténelemnek egy újabb lépést kellett tenni és ez az individualizmus és a gazdasági szabadság árnyéka alatt kifejlődött kapitalizmus erősbödése és vele a bourgeoisie és a proletáriátus ketté szakadása. Ezen állapotból új erőt és irányt nyer a szocialisztikus eszme és a szocialisztikus propaganda. Amaz befolyásolja a Sz. tanrendszerét és átalakítólag hat a rokon tudományokra, a társadalmi tudományokra és különösen a nemzetgazdaságtanra; emez új törekvéseket, új mozgalmakat idéz elő a társadalmi politika terén.
A) A szocialisztikus tanrendszerek.
Az első szocialisztikus rendszerek, melyek legalább részben e tényállást kifejezésre hozzák, már inkább a jövendőbeli fejlődés előérzetéből indulnak ki és azért az utopisztikus jellegtől nem tudnak egészen szabadulni. Ide tartozik főleg a saintsimonizmus, a fourierizmus és az owenizmus.
1. Saintsimonizmus. Saint-Simon gróf (l. o.) rendszere részben mitikus volt, amennyiben azt egészében tulajdonképen megbizhatóan terjedelmesebb irodalmi tevékenysége dacára megállapítani nem lehet. Ő többeket inspirált, kik aztán eszméig megirták. Tulajdonkép alig is nevezhető szocialistának a szó leghasználtabb értelmében, mert ő a tulajdonjogot fentartotta, sőt a nagy vagyonoknak tekintélyes szerepet juttatott. Szerinte a régi társadalom, mely a háborura és a babonára volt építve, megbukott. Az új társadalmi rendszer két új tényen alapul: a munkán és a tudományon; a munka alapján kell azt szervezni és a tudósok által kell azt vezéreltetni. A liberalizmus feladata volt a régi társadalmat megsemmisíteni; ez a forradalom által történt; a XIX. sz.-nak jutott a szervezés feladata. Az új társadalom feladata nem a szabadság, melyet társadalmon kivül is megtalálhatni, hanem a föld meghódítása hasznos dolgok előállítása által. A munkást nem állítja ellentétbe a birtokos osztállyal, sőt arra bizza a vezetést, ugy hogy rendszerének inkább plutokratikus jellege van. Későbbi éveiben kifejti tanának humanisztikus és vallásos oldalát. Az egyenlőségnek sem volt ő feltétlen hive. Rendszerét tanítványai, különösen Bazard, Enfantin tovább fejlesztették és ez alakban már közelebb lép a Sz.-hoz. Tanítványai a Sz. feladatát abban látják, hogy az ember társulás útján meghódítsa a természetet, míg eddig minden társadalom csak az ember meghódolását más emberek előtt célozta. A termelés eredményének felosztása történjék azon elv szerint, melyet Enfantin sírkövére vésetett: «Mindenki képessége, minden képesség munkája szerint». A magántulajdonjog terén tagadta az örökösödési jogot, a vallási eszmék terén a «hús rehabilitációját» hirdette szemben a kereszténység önmegtagadási elvével, a család terén a nőemancipációt követelte.
2. Fourierizmus. Fourier (l. o.) egyike volt a legnagyobb társadalmi gondolkozóknak, kit csak kicsapongó képzelete és hiányos tudományos műveltsége vezettek tévútra. Ő szolgáltatta a Sz.-nak a legtermékenyebb eszméket és a társadalmi állapotok birálatában is nagy elmeélt tanusított. Alapgondolata, hogy az emberi természet hiányos ismerete oka minden bajnak; csak azt kell megfigyelni és e megfigyelés alapján rendezni a társadalmat és a bajok megszünnek. A civilizációval járó bajoknak szingazdag ábrázolásában máig sem multa felül senki. Rednszerében a tulajdonjognak is enged helyet és ennyiben a merev Sz.-tól eltér. Alapgondolata, hogy az egész természetben a jelenségek mozgásokra vezethetők vissza, melyek ösztönökből származnak. Az ösztönök bizonyos célok elérésére vannak irányozva, melyek rendeltetéseiket alkotják. Az ösztönök követése vezet tehát rendeltetésünkhöz és ezzel a boldogsághoz. A természetben három elv van: Isten v. a szellem az aktiv, mozgató, az anyag a passziv, mozgatott és az igazságosság vagy a mozgást szabályozó. Hasonlókép áll az ember ösztönökből (mozgató), testből (mozgatott), észből (szabályozó). Négy fő mozgalom van: az anyagi, szerves, állati, társadalmi. Az ösztönök tanulmányozása vezet a társadalmi mozgás törvényeinek ismeretéhez. Az ösztönök pedig háromfélék: érzékiek, indulatiak és szabályozók. Az érzékiek vezetnek az érzéki szükségletek kielégítéséhez, az indulatiak vezetnek csoportképzésre (család, barátság), a szabályozók vagy sorösztönök közül az egyik vezet egymás közötti versenyre, a második vezet foglalkozásunk változtatására, a harmadik a szellemi és testi erők egyesítése által vezet lelkesedéshez. Az ösztönök összhangjából keletkezik a közjó iránti szeretet és a vallási érzület. A munka ugy szervezendő, hogy kellemes legyen. Ez eléretik a phalange által, mely alapjában egy mezőgazdasági szövetkeezt, mintegy 1800-2000 tagból, mert e szám mellett valószinü, hogy minden munkára akad, aki azt kedvvel végzi. E kedvet még fokozza az a körülmény, haogy a munka yakrabban cseréltetik, hogy mulatságról, zenéről, kitüntetésekről gazdagon gondoskodva van. Minden foglalkozás alkot egy sort (série), minden sor áll több csoportból, minden csoport áll 7-9 tagból. A phalangeok phalansterekben laknak, hol a munka és az élvezet közös módon van szervezve. Ezen phalansterekben oly boldogság jut az embereknek osztályrészül, hogy a legszegényebb is többet fog élvezni, mint ma a leggazdagabb, mert a termelés óriási mértékben fog emelkedni. Ez az asszociáció korszaka, mellyel az emberiség gyermekkora végződik, mellyel az emberek boldogsága kezdődik, annál is inkább, mert ekkor a természet is, mely az emberiség fejlődésével szoros összefüggésben áll, szintén átalakul. Ellenben - ami elég sajátságos - a társadalmi rendszer és a politikai, vallási renszerek között semmi összefüggés nincs, azért fordul ő majd Napoleonhoz, majd Thiershez, majd Rothschildhoz, kinek a jeruzsálemi királyságot is kilátásba helyezte, hogy rendszerének megvalósításában támogassák. Fourier későbben fantasztikus tanait visszavonta, hiányos ismereteire hivatkozván, de mind a mellett rendszere a társadalmi bölcselet, a pedagogia szempontjából nagy értékkel bir, a társulás nagy horderejét pedig ő helyezte először kellő világításba.
3. Owenizmus. Míg Saint-Simon és Fourier a gyári munkások életviszonyait közelebből nem ismerték, addig Owen (l. o.), ki maga gyáros volt, ezek tanulmányozásából indul ki. Szerinte a feltétlen verseny és a vállalkozói nyereség okai a munkások degenerálásának, melyet csak két módon lehet megszüntetni: neveléssel és a körülmények, a medium, megváltoztatásával. Ezt pedig csakis az által lehet elérni, ha a termelés szövetkezeti alapra fektettetik. A munkát tekinti egyedüli értékmérőnek, melynek alkalmazásával a munka megszünik áru lenni, vételképessége nagy mértékben emelkedik és igy a túltermelési válságok megszünnek. Ezen eszmének megvalósítására alapította a munkatőzsdét, hova mindenki áruit elhozta, itt azok a bennök rejlő munka szerint becsültettek és az értéköknek megfelelő papirospénzért kicseréltettek. Későbben mindinkább az utópiák terére tévedt. Az ő rendszere is különösen a szövetkezés elvét hangsúlyozza («mutual cooperation», mint nevezte) és ez által tényleg ő lett tulajdonképen Angliában a kooperativ mozgalom kezdeményezője.
4. A tudományos Sz. (kollektivizmus, antikapitalizmus, marxizmus). A Sz. újkori alapítói, Saint-Simon, Fourier, Owen oly időben léptek fel, midőn a modern nagytermelés és az abból származó társadalmi bajok még nem léteztek; a fejletlen törétneti helyzetnek következménye voltak éretlen elméleteik, mint Engels mondja, mert egyszerüen az észből akarták azokat az elveket levezetni, melyekkel az egész emberiséget boldogíthatni. A modern Sz. pedig kiindul azon felfogásból, hogy az emberiség történetében az anyagi érdekek viszik a fő szerepet, hogy ezek visszahatnak az összes egyéb életkörökre és emberi eszmékre és hogy az anyagi érdekek behatása alatt a történelem tulajdonkép osztályharcokból áll, mely harcok következményei a létező termelési és jövedelmi viszonyoknak. Ilyen harc állott elő jelenleg a tőke és a proletáriátus között és e harc tulajdonképeni oka abban rejlik, hogy jelenleg a termelés társadalmi alapon van szervezve, a forgalom is, csak a jövedelemeloszlás, illetve a közösen előállított termelvények elsajátítása történik még a magántulajdonjog, illetőleg a magántőke alapján. Ez az ellentét szüli a jelenlegi harcokat, melyeknek tudományos kifejezése a modern Sz. E szerint a Sz. nem véletlen találmánya valamely lángésznek, hanem szükésges eredménye két történetileg keletkezett osztály, a proletáriátus és a bourgeoisie küzdelmének; feladata pedig nem valamely tökéletes társadalmi rendszer felállítása, hanem a történeti gazdasági fejlődést vizsgálni, melyből ez osztályok és ellentétük szükésgszerüséggel keletkeztek és az ebből származó helyzetben a harc befejezésére szolgáló eszközöket megtalálni (Engels). A tudományos Sz. Hegelhez csatlakozván, tehát a történeti fejlődés tényéből indul ki, a régi Sz. idealizmusa helyébe az u. n. materialisztikus történetfelfogást helyezi és nem ábrándozik valamely végleges társadalmi rendszerről, hanem csak a ma fenforgó ellentétek kibékítéséről. Ezen ellentétek kútforrását pedig a modern Sz. felfedezte az u. n. értéktöbbletben, mellyel Marx egyfelől a tőke keletkezését és szaporodását, másfelől a munkások kizsákmányolását magyarázza. E kizsákmányolás, a tőke központosítása addig halad, míg a társadalom «tőkehüvelye» szükségkép magától szétreped és a termelés és elsajátítás megint összhangba jut. Ezen fejlődés be fog következni, amidőn a jelenlegi viszonyok tarthatatlansága előáll és azt siettetni nem lehet. Azért a tudományos Sz. fő feladata a kapitalizmus dialektikai törvényeinek felfedezése volt, mi Marxnak sikerült; ezen törvények érvényesülése és a helyes tudományos felfogás terjedésével a mai viszás állapodok külső forradalom nélkül fognak bekövetkezni; azonban ennek dacára a tudományos Sz. képviselői forradalmi hajlamaikat nem tudták mindig megtagadni és alkalomadtán forradalom szítása által akarták eszméik győzelmét siettetni. A tudományos Sz. legkiválóbb képviselői Rodbertus (l. o.), Lassalle (l. o.), Marx (l. o.), Engels (l. o.). Az első három lényeges pontokban is eltér egymástól és csak Marx és Engels között létezik teljes összhang; folytonosan együtt működtek a tudomány és a tett terén és együtt szerkesztették a modern Sz. egyik legnevezetesebb okmányát, a kommunisztikus manifesztumot. A szociális mozgalom terén jelenleg Marx eszméi uralkodnak. Marx és Engels eszméi egyúttal kiegészítői és folyományai a közgazdaságtan terén uralkodó eszméknek. Valamint ez az egoizmusból indul ki, ugy Marx is hirdeti az osztályérdeket, mely a munkásosztályt egyesülésre készíti és küzdelemre. Nem az emberi természet jósága, nem az idealizmus, mely többé-kevésbé az eddigi szocialisták - kik azrét utópisták is maradtak - vezércsillaga volt, hanem a mai társadalmi szervezetből származó közös érdeke a munkásoknak képezi a Sz. életerejét és azért már Lassalle által előkészítve, ez alapon indul meg a modern munkásmozgalom. Ezzel vége minden utópizmusnak, revolucionizmusnak és pucsizmusnak, mint Sombart mondja: «Marx tette a felszabadítást a frázis alól társadalompolitikai téren». Tekintettel arra, hogy a modern Sz. főleg a tőkeuralom ellen irányul, gyakran antikapitalizmusnak nevezik; a kollektivizmus nevét pedig azért viseli, mert közvetlen célja a termelési eszközök (föld és tőke) közössé tétele.
Egyéb nevezetesebb irányok. A saintsimonizmus és fourierizmus hajótörése után Franciaországban egy ideig két különböző irány emelkedett nagyobb jelentőségre. Az egyiket Louis Blanc (l. o.) képviseli, a másikat Proudhon (l. o.). Az egyik a munka szervezésének elvét hangoztatja, a másik a hitel szervezését; amaz a vállalatokat nemzeti műhelyekké akarja átalakítani, emez ingyenes hitel által akarja a fenálló rendszert sarkaiból kiforgatni és ebben annyira bizik, hogy e kijelentést teszi: bölcseletem sarkköve a hitel ingyenessége; ha ebben tévedek, akkor a Sz. csak álom. Különben Proudhon lényeges pontokban különbözik a Sz.-tól, sőt azzal ellentétbe is helyezi magát, maennyiben tőle az egyéni szabadságot félti. Mennyire tér ő el a Sz. rendes követeléseitől, abból is látszik, hogy ő ellensége a demokráciának, az általános szavazatjognak, a nőemancipációnak, de védője az örökösödési jognak, a házasság felbonthatatlanságának, a szerzett jogok tiszteletének. Míg az uralkodó nemzetgazdaságtani felfogás az igazságjogot veszélyezteti, addig a Sz. Proudhon szerint a szabadságot veszélyezteti. A szabadság és az igazságosság biztosítását olyan rendszertől várta, mely minden gouvernementalismust kizár és igy jutott ő el az elméleti anarkizmushoz (l. o.), mely igy újból föllép a történelemben, aminthogy ott kisért a kereszténység első tanaiban, Luther tanaiban, későbben Godwinban és többé-kevésbé a modern tudományos Sz.-ban, de amelyhez másfelől a modern Sz.-nak az evolució elvéből kiinduló tanával szemben csatlakoznak azok, kik nem akarják a Marx által hangoztatott dekompozicióját a tőkén alapuló társadalomnak bevárni, hanem forradalomban sietnek annak véget vetni. Másoknál az anarkizmus csak erős tiltakozás az állam mai túlterjeszkedése ellen. Proudhon az anarkizmus keresztülvihetetlensége miatt azonban arról lemond és helyébe teszi a federalizmust. Az anarkizmus egyik irányának, az etikai anarkizmusnak nálunk is akadt szószólója Schmitt Jenőben. Posszibilizmus ama francia szocialista párt (fédération des travailleurs socialistes) rendszere, mely egyelőre a lehetőség határain belül iparkodik a szocialista eszmének megvalósítására, szemben a marxista párttal (parti ouvrier socialiste révolutionnaire). Kommunizmus alatt a teljes vagyonközösséget követelő rendszereket értették régebben, szemben a Sz.-sal, mely főleg az individualizmus ellen a társadalmi egyetemlegességnek akart a jövedelemoszlás terén nagyobb érvényt szerezni. Azonban mig egyfelől a teljes kommunizmus csak államregényekben szerepel, addig a Sz. is részleges kommunizmus és a modern szocialisták Marx vezetése alatt kommunistáknak nevezték magukat, hires hitvallásukat pedig «kommunistisches Programm»-nak. Keresztény Sz. (l. o.). Agrár-Sz. Ez a kollektivizmus egyik árnyalata, mely a földbirtoknak államosítását, esetleg a földjáradéknak adó által való lefoglalása útján kivánja, fő képviselője George Henrik. Ezzel szemben érdekes, hogy épp a szociáldemokrata párt Franciaországban s Németországban az utolsó években a parasztbirtokra nézve kollektivisztikus programmjából enged és a parasztbirtok védelmére vállalkozik.
B) A szocialisztikus propaganda.
Szocialista (proletár-) munkásmozgalom. A Sz.-ról adott fejtegetésekből kitünik, hogy szocialisztikus természetü mozgalmak a legrégibb időktől kezdve előfordultak, de oly nagy jelentőségre nem emelkedtek soha, mint a XIX. sz.-ban. Ez a gazdasági élet óriási emelkedésén kivül főleg annak tulajdonítandó, hogy a francia forradalom képezi azon válpontot, melyen a középosztály, a bourgeoisie győzedelmeskedvén, a munkásosztálytól elválik, mely most már kénytelen érdekeit külön és a bourgeoisieval szemben érvényesíteni. Igy más a francia forradalom alatt szövődik az első szocialista összeesküvés, Babeuf összeesküvése, mely azonban még kitörése előtt felfedeztetik. Ettől kezdve egészen a XIX. sz. közepéig a szocialista mozgalom több ízben megindul, itt-ott kitörésre jut, rázkódtatásokat idéz elő, de még mindig összevegyül egyéb politikai mozgalmakkal, igy Franciaországban a karbonárizmussal, Angliában a kartizmussal. Még legerősebb megnyilatkozását e mozgalomnak a februári forradalom mutatja, midőn a kormány a munkára való jog garantálását elvállalja és ennek megvalósítására első sorban a Louis Blanc-féle nemzeti műhelyek szervezését megindítja, melyeknek sikertelensége aztán a juniusi forradalmat idézi elő, amidőn Cavaignac ágyuszóval csitítja el a Sz.-t Páris utcáiban. A munkásmozgalom nagyobb erővel csak e század második felében tör ki, melyben már erősebb szervezettel birt, kiváló vezérekkel rendelkezett és a gazdasági élet fejlődésével főleg a gyári munkások sok szenvedései mellett az ellentét a tőkések és munkások között élesebbé vált. Ez időben szervezi Lassalle (l. o.) az áltlaános német munkásegyesületet és rövid, diadalmas pályán a forradalmi eszmék és szózatok elragadó erejével beviszi a munkások körébe a forrongás magvát. A Schulze-Delitzsch által hirdetett önsegély elvével szemben az államsegély elve emelkedik fölényre, melynek érvényesítésére biztató kilátást nyujtott Németországban a Bismarck által behozott általános szavazati jog, mely kétségtelenül leginkább mozdította elő a szocialista propagandát. Lassalle elmélete kiindul a mai «ércmunkabér-törvény» szigorából és eljut az általános szavazati jogon alapuló népállamon keresztül a mai vállalatoknak államhitel segítségével termelési társulatokká való átalakításához. Lassalle agitációja egész szellemében nemzeti volt. Lassalle letünése után előtérbe lép Marx és szervezi az internationalet (l. o.). Egy ideig küzd Lassalle nimbusza Marxéval, de már az eisenachi programmban a szociáldemokrata munkáspárt alapításával Marx eszméi jutnak diadalra, a gothai kongresszuson egyesülnek Lassalle hivei Marx pártjával és végre az erfurti programmban Lassalle befolyásának utolsó nyomai is jóformán eltünnek. A munkásmozgalom szellemi vezére Marx és társa Engels lesz, még pedig nemcsak Németországban, hanem jóformán az egész világon és e befolyást megtartják még akkor is, midőn az internationale (l. o.) felbomlik. A szocialista eszmék is azóta uralkodó befolyást nyernek. Németországban e befolyás az 1878. kibocsátott és a szocialistákat üldöző törvény óta még nő, olyannira, hogy ezen párt évről évre nő és az utolsó választásoknál 1.786,738 szavazat felett rendelkezett; ez ma Németország legerősebb politikai pártja. Igaz, másfelől észlelhető a mérsékelt irányoknak erősbülése; a munkások lassankint megunják a jövőről szőtt álmokat és annak számlájára tett igéreteket és ez irány befolyása alatt kénytelen a szocialista központ, mely eddig csak az egész kapitalisztikus társadalom rombadöntésére törekedett, a társadalmi reform munkájában is részt venni, mely már jelenleg is, főleg az uralkodó osztályok és az állami kormáynzat részvétele mellett, munkásvédő törvények, munkásbiztosítás által mozdítja elő a munkások érdekeit. Míg igy Németországban a munkásmozgalom szocialisztikus heve egy kissé enyhül, addig Angliában, mely főleg a Trades-Unionsban egy konzervativ munkáspárttal rendelkezett, a szocialisztikus eszme mindinkább hódít, megteremtvén oly társadalompolitikai milieut, mely a helyes középút megtartását helyezi kilátásba. Franciaországban a szocialista párt politikai jelentősége is emelkedett, de a párt maga sok töredékre szakad szét (marxisták, blanquisták, broussisták, allemanisták, független szocialisták, intranzigens szocialisták, guesdisták) és egymást erősen megostromolják. A többi államokban is terjed a marxizmus és a munkásmozgalom az egész világon jóformán a marxizmus vezetése alatt halad. Az internationale szétrobbantása óta abbahagyott nemzetközi munkáskongresszusok ismét felélesztetnek; az első megtartatott Párisban 1889-ben, melyen kimondták a nyolc órai munkanap törvénybe iktatását és megtették május elsejét általános munkásünnepnek, mely ünnepnap először 1890. meg is tartatott. 1891. tartották a második kongresszust Brüsszelben, hol az anarkistákat kizárták, 1893. Zürichben a harmadikat, melyben az angol Trades-Unionok képviselői is megjelentek s 1896. a negyediket Londonban. Hivők gyüjtése, pártközlönyök fentartása, irodalmi munkák kibocsátása és ezzel a szocialisztikus eszme terjesztése és tisztázása, kongresszusok rendezése, parlamenti képviseltetés és törvényes intézkedések sürgetése egyfelől, másfelől a szocialista párt érdekeinek általános előmozdítása képezi ma minden országban a szocialista munkásmozgalom fő tartalmát, míg a forradalmi propaganda határozottan háttérbe szorult. Hazánkba is átszivárgott a Sz. azon iránya, mely a német szociáldemokrata párt álláspontjának megfelel; nagyobb jelentőségre nem vergődött, ami fejletlen ipari viszonyaink és a magyar munkás hazafia érzülete mellett csak természetes; inkább csak tengődik. Azonkivül belső házi bajok, nagyobb szellemi képességek hiánya és kétes politikai magatartás megbénítják működését. Az újabban elharapódzott agrár-Sz. is szociáldemokrata jelszavakat hangoztat. Az állam, a vallás, a család, a tulajdon elleni szokásos jelszavakat halljuk az alföldi magyar paraszt szájából és ezen osztály nagy száma ezen módon, ha ez áramlat meg nem szünik, biztosítja a szocialisztikus eszméknek sokkal gyorsabb elterjedését, mint az ipari munkások között folyó agitáció.
Ami különösen ezen magyar agrár-Sz.-t illeti, ez tulajdonkép csak végső jajkiáltásaiban bir szocialisztikus jelleggel, lényegében a mezei munkás küzdelme kedvezőbb létfeltételért. E létfeltételek rosszabbulásának okai közé tartoznak: a nagyobb terjedelmü, jól jövedelmező ágvédelmi munkák megszünése, megváltozott termelési viszonyok és ebből következő kedvezőtlen kereseti viszonyok, egészségtelen birtokállapotok, kedvezőtlen munkabérrendszerek (az u. n. uzsora és robot), rossz lakásviszonyok, hozzá sűrü népesség, gyors népszaporodás, a nép nyugtalan, lobbanó szelleme, a hatóságok tapintatlan és tudatlan eljárása. Ezek az okok vezettek ama kitörésekhez, melyek Magyarország gazdag Alföldjén a szocialisztikus eszmék hódításait elárulták, és melyeknek első szinhelyei 1891-ben különösen Orosháza, Békés-Csaba, Battonya, Hódmező-Vásárhely voltak, 1894. Hódmező-Vásárhely és melyek folytonosan fenyegetőznek. Érdekes annak megfigyelése, hogy az első kitörés összefügg május elsejének a nemzetközi szocialisztikus kongresszus által elhatározott első megünneplésével. A baj orvossága a munkabérszerződés feltételeinek javítása, a kisbirtok és kisbérlet kiterjesztése, a gazdasági műveltség emelése, helyes cselédtörvény létesítése, a termelés belterjességének emelése, az egyoldalu magtermelés megszorítása, megfelelő iparágak felkarolása, a munkásvédelem és munkásbiztosítás szervezése, a terhes adóügy reformja (különösen az útadó ellen nagy a panasz), munkaközvetítés, a szocialisztikus izgatás megakadályozása, az egyesületi ügy szabályozása, patriarkalizmus, a hatóságok tapintatos és céltudatos eljárása és - last not least - a vallási érzületek erősbítése.
Végül még említendő, hogy az utopisztikus Sz. különböző alakzataival gyakorlati kisérleteket is tettek, igy Fourier, Cabet, Owen, Proudhon, részint maguk, részint hiveik, de e kisérletek nagyobbára siker nélkül elenyésztek. Jelenleg is 70-80-ra teszik az Amerikában létező szocialista községek számát. Legnagyobb sikert mutatnak azok, melyek vallási jelleggel birnak és melyeknél a Sz. csak másodrendü.
l. Socinianusok.
(lat.), a társadalom tudománya. Comte Ágost (l. o.) francia filozofus kezdte a kifejezést használni. Szerinte van a szervetlennek és a szervesnek tudománya; amahhoz tartozik emelkedő sorrendben: a matemetika, asztronomia, fizika és kémia; ehhez a biologia és a Sz. A biologia az élővel foglalkozik, növénnyel, állattal s emberrel, amennyiben egyén. A Sz. pedig az embert a társadalom, az emberiség egy részének tekinti. E fejtegetés rokon azzal, melyet a németek a történetfilozofia alatt már Herder óta űztek. A Sz. művelése terén különösen Spencer válik ki.
a nyelvtanban oly szók csoportja, melyek egy közös alapszóból (l. o.) származnak. L. Szófejtés és Szóképzés.
(Szocsen), kisközség Krassó-Szörény vármegye resicai j.-ban, (1891) 1098 oláh lak.
tölcséralaku pléhcső, mely arra szolgál, hogy a szájhoz illesztve a hang koncentrálása mellett annak tovább vezetését idézze leő a cső által megadott irányban. Főleg a hajósok használják.
a. m. nátriumkarbonát, l. Nátrium karbonátjai és Sziksó.
(ásv.), klórtartalmu nátrium-aluminium-szilikát (3NaAlSiO4+NaCl), szabályos rendszerbeli kristályokban terem, többnyire vulkáni kőzetekben és pedig majd egészen szintelen, üvegfényü, majd fehér, sárga, szürke, zöldes, lazurkék szinü, gyakran mindenféle apró ásványzárványokkal tele. K. 5,5, fs. 2,1-2,3. F. e. többnyire puffadással olvad, sósav megtámadja, kovasav válik ki belőle. Hazánkban szép kék szinben a ditroit (l. o.) nevü hazai speciális kőzetben található. A Sz.-hoz sorozzák a noseant, mely legfőképen abban különbözik a Sz.-tól, hogy a klór helyett kénsavat tartalmaz. Szürke, zöldes és fekete szinü, gyakran tele van ásványzárványokkal. A szép kék szinü noseannak haüyn a neve, ritkán zöldes, vöröses vagy fekete, igen ritkán szintelen. Haüy világhirü krisztallografus tiszteletére nevezték el.
nagyobb (4-6 atm.) nyomás alatt széndioxid-gázzal telített forrás-, kút- v. folyóviz, amelynek készítéséhez alkalmas gépekben mnapság folyékony széndioxidot használnak. A Sz. a levegőn erősen pezseg, mert a széndioxidnak legnagyobb része elillan belőle és csak annyi marad benne oldva, amennyit a víz az adott hőmérsékleten és közönséges nyomás alatt feloldani képes. Borral, különféle szörpökkel elegyítve vagy magában üdítő italul használják.
Nándor, 1848-49-iki honvédezredes, szül. Győrben 1819 okt. 7., megh. u. o. 1881 jan. 30. Győrben végezte iskolai tanulmányait s 1835-ben a 29-ik gyalogezredbe lépett. 1842-ben Olaszországba küldetett s itt 1848. főhadnagy lett. Még ugyanez év jul. 1. százados a 2-ik honvédzászlóaljnál, okt. 15. őrnagy, 1849 jan. 10-én alezredes Görgey seregében. Több csatában vett részt Görgeyvel, Guyonnal, Vetterrel és Perczellel, igy Branyiszkónál, a turai ütközetben stb., mely után ezredessé nevezték ki. Az alkotmányos harc leveretése után elfogatott s várfogságra itéltetett. 1852. kiszabadulván, egy ideig mint mérnök Magyarországon, 1858-62. Ausztriában, Svájcban és Olaszországban élt. 1866. Görögországban, majd Kréta szigetén próbált szerencsét. 1867. részt vett a kandiai ütközetben, 1869-ben hazatérve vasúti mérnök, 1876. a rábaszabályozási társulat osztálymérnöke.