1. kisközség Alsó-Fehér vármegye verespataki járásában, (1891) 4248 oláh lakossal. - 2. Sz., kisközség Fogaras vármegye törcsvári j.-ban, (1891) 1161 oláh lak. - 3. Vakóh-Sz. (l. o.).
kisközség Bihar vármegye belényesi j.-ban, (1891) 1160 oláh lakossal.
a nyelvészetben valakinek egyéni nyelvszokása (szavajárása), különösen az egyénre nézve jellemző állandó szólásmód.
a beszédben hasonló hangzásu szavaknak egymás mellé állítása, ugy hogy e kapcsolatnak élces csattanója legyen (p. Hogy Feri jó költő, azt senki tagadni ne merje. Nem jól költ-e, ki már kétszer a csődbe került?). L. még Calembourg.
most már egészen eltatárosodott szamojéd törzs, többnyire nomádok, amelyek a szajoni hegység, az altáji és changai közt laknak, részben Mongolországban, részben Szibériában.
az a jog, mely nem irott törvényen, hanem a népnek állandó alkalmazással nyilvánított jogi meggyőződésében gyökerezik. Mint minden népnek, ugy a magyarnak joga is eredetileg nagy részben Sz. volt, mert a törvéyni jog keletkezése az államélet magasabb fejlődését tételezi fel. Hazai magánjogunk jelesül nagy részben ma is Sz. (jus consuetudinarium). Verbőczy Hármaskönyve, mint címe: «Opus tripartitum Juris Consuetudinarii Incliti Regni Hungariae» is mutatja, de tartalma is bizonyítja, kiválóan Sz.-ot tartalmaz. A tartalom a címnél azért irányadóbb, mert a jus consuetudinarium alatt nem feltétlenül Sz.-ot, hanem a hazai jogot, ellentétben a római és a kánoni joggal kell érteni.
A Sz.-nak kellékei: a) a közmeggyőződés - egyeseknek különben is soha ki nem kerülhető ellentétes nézete természetesen nem jő tekintetbe - mely közmeggyőződés szempontjából azonban külön Sz.-nál, p. a kereskedelmi szokásnál, vagy helyi, partikuláris, szokásoknál csak a nép bizonyos osztályai, illetve bizonyos területek jöhetnek tekintetbe. b) Szükséges, hogy a közmeggyőződés jogi szabályozás tárgyát képezhető állapotokra vagy viszonyokra vonatkozzék, igy p. a halotti torok Sz.-ot nem állapíthatnak meg. c) Nem szabad a közerkölcsiséggel vagy az államrenddel ellentétben állania. Ezt a kelléket Verbőczy ugy fejezi ki, hogy a szokás okszerü (rationabilis) kell hogy legyen. Okszerü nedig az a szokás, mely a jog céljára (ad finem juris) törekszik és jut. d) Szükséges, hogy a gyakorlat hosszabb ideig tartson - az időtartam számszerü meghatározása lehetetlen - és folytonos legyen. Végül e) hogy a törvényhozás Sz.-nak kifejlődését legalább kifejezetten el ne tiltsa, lehetőségét tehát kifejezetten vagy legalább hallgatag elismerje. Nem szükséges ellenben, hogy a szokást birói ítélet szentesítse.
A Sz.-nak háromféle erőt szokás tulajdonítani, u. m.: törvénymagyarázó, törvénypótló és törvényrontó erőt. A törvénymagyarázó erőre (vis interpretativa) mondja Verbőczy, hogy a szokás a törvénynek legjobb magyarázója (optima interpres legum). De a törvénymagyarázat általános szabályaival, a törvény szellemével s céljával ellentétben nem állhat. Ellenkező esetben nem törvénymagyarázat többé, hanem törvényrontás, a hiteles törvénymagyarázat pedig csak a törvényhozót illeti meg. A törvénypótló erőt Verbőczy utánzuó erőnek (vis imitativa) nevezi (quia imitatur legem, ubi deficit lex). Kétségtelen, hogy Sz. keletkezésének legfőbb alkalma tételes törvénynek hiánya. Épp ez oknál fogva vált a Sz. hazai magánjogunk legfőbb forrásává. A törvényrontó erő (vis derogativa) iránt eltérők a nézetek. Némelyek - igy Verbőczy is - elismerik, mások tagadják, utalván arra, miként a Sz. törvényrontó erejét elismerni annyi volna, mint ismételt jogsértésekből jogokat származtatni akarni, s hazai jogunk szempontjából utalván különösen az 1723. XV. és 1791. XII. t.-cikkekre, melyeknek elseje a törvény ellenére keletkezett szokást egyenesen hatálytalannak nyilvánítja; másik pedig azt rendeli, hogy törvényeket megszüntetni egyedül az országos törvényhozás van jogosítva. Mások ismét különbséget tesznek a törvényrontó szokás (consuetudo contraria) és a törvénynek elavulása (consuetudo derogatoria v. desuetudo) között, mely utóbbi alatt az az eset értendő, midőn a törvény a változott viszonyok és körülmények folytán annyira ellentétbe jő a korszellemmel, hogy annak alkalmazása a közvéleménnyel ellenkeznék; s törvényesnek ismerik el az ily törvénynek mellőzését, amelyet az arra hivatott törvényhozás eltörölni v. módosítani elmulasztott. De nem lehet tagadni, hogy ez a desuetudo (törvénymellőzés) nem más, mint a törvényrontó Sz.-nak egyik oldala, s a kettő között a különbség csak az, hogy amannál elmarad a törvénynek alkalmazása, emennél pedig ezenfelül egyúttal a törvényben kifejezésre jutott jogszabálytól eltérő jogszabály nyer alkalmazást.
Vitás kérdés, vajjon a Sz.-ot kell-e bizonyítani. A kérdést az 1893. XVIII. t.-c. 63. §-a oly értelemben döntötte el, hogy csak a helyi és a különszerü szokások és ezek is csak akkor bizonyítandók, ha a biróság azokat nem ismeri. A biróság azonban a jogszabályok megismerése végett felhasználhat a felektől fel nem hozott bizonyítékokat is s az e végre szükséges lépéseket hivatalból is megteheti. A Sz. kötelező erejét a) ellenkező Sz.; b) a törvény megszüntetheti. L. még Kereskedelmi szokások.
l. Népszokások.
(kép, gör.-lat. tropus), a szólásnak az a módja, mikor az egyik fogalmat egy másik fogalommal fejezzük ki, egyik képzetet egy másik képzettel tükrözünk, p. a népnyelvben galambom, virágszálam stb. Ez részint bizonyos érzelmi okból, részint a szemléletesség kedvéért történik. Természetesen csak oly képzeteket lehet egymással kifejezni, tükrözni, melyek bizonyos viszonyban vannak egymással. E viszonyok többfélék, u. m. lehet a két fogalom a nem és faj viszonyában, ok és okozat, anyag és készítmény és a hasonlóság viszonyában, szóval a Sz.-ek a jelentésváltozás rendes módjai szerint alakulnak; e jelentésfejlődések nagy része elfeledett Sz., azonban a friss Sz. abban különbözik ezektől, hogy egyéni helyzetből fakad. A költő azonban a régi Sz.-eket is felhasználja, de egyénileg szinezi. E Sz. azzal hat, hogy a magában általános és viszonyítatlan fogalmat egy iráynban igen jellemzően kidomborítja akkor, midőn egy más fogalom nevével illeti. Mikor Toldi György félre vonult öccsét gubbasztó túzoknak mondja, a Sz. Miklós akkori helyzetének egy vonását emeli ki, mely komikusan hat. Mivel a Sz. ily határozott jellemvonást ád a fogalomnak, az elvontat igy érzékíti, a költői beszédnek egyik legnélkülözhetetlenebb eszköze. Használatuk arányban áll a költő nyelvalkotó fantáziájával. L. még Metafora.
a nyelvtanban, valamely szóból (az alapszóból) új szó (származékszó) alakítása bizonyos hangok v. szótagok segítségével, melyeket képzőknek nevezünk. P. az ír alapszóból vannak képezve ezek a származékok: irhat, irkál, irat, irás, iromány, iró, irodalom stb. A Sz.-nek legtöbb faja összetételből keletkezett s a képzők nagyrészt egész szók voltak, melyek idővel - az összetételnek elhomályosodásával - jelentésökben megfogyatkoztak s végre kiejtésükben is rendszerint rövidséget szenvedtek. Ismert példák e tekintetben a mi -hat, -het, -ság, -ség, -beli, -féle képzőink.
A jelentésbeli megfogyatkozás, illetőleg az eredeti jelentésnek elhomályosodása különösen fontos, mert csak ezáltal válik lehetővé, hogy egy-egy képző idővel olyan széleskörü használatra tesz szert. Amig p. a -ség képzőnek érezték idői jelentését, addig csak olyan kifejezések alakulhattak vele, minők p. gyermekség, ifjuság, vénség. Mihelyt azonban ezek a szók metonimia útján a gyermeki, ifjui s vénkori állapot és tulajdonság jelentését vették fel: mindjárt keletkezhettek mintájukra egyéb ilyen elvont kifejezések, p. szépség, rútság, vitézség, gyengeség, szerencsétlenség, boldogság stb., melynek aztán se szeri, se száma. Az utóbbi kifejezések már az előbbieknek analogiájára keletkeztek s igy látjuk az analogiát szerepelni a Sz.-nek minden fajában. Az analogiának ezt a szereplését arány-analogiának nevezhetnők, mert p. midőn a ggyöngeség főnevet képezték, voltaképen a következő arányt egészítették ki: vén: vénség = gyenge: x.
De az arány-analogia nemcsak olyan szókat hoz létre, melyekben kész alapszóhoz egyszerüen hozzájárul valamely járatos képző, hanem sokszor hamis analogiává lesz, amely egyik vagy másik irányban megtéveszti a nyelvérzéket, ugy hogy vagy alapszónak vesz olyasmit, ami azelőtt nem volt meg mint önálló szó, vagy pedig képzőnek olyasmit, ami előbb nem volt képző. Kódexeink korában egyetem főnevet nem ismertek, csak ezt az adverbiumot: egyetemben, ez pedig lehet, hogy az egyett, együtt százmazéka volt. Minthogy azonban egyetemben olyan ragos alaknak látszott, mint veremben, kezemben, s minthogy az utóbbiak mellett ilyen melléknevek divatoztak: verembeli, kezembeli, a Döbrentei-kódex fordítója ezt a melléknevet is megalkotta: egyetembeli (egyetembeli tisztelet: collaudatio). Ugyanilyen analogia alapján hozták divatba a nyelvújítők magát az egyetem főnevet (eleinte: világ-egyetem, mindenség jelentésével). Ez az u. n. elvonás által való szóképzés, melynek egyes esetei egészen kétségtelenek; p. licitál: licita, vekszál: veksza, irkál-firkál: irka-firka. Látszat által keletkezett képző a műveltető -aszt, -eszt képző, mely az újabb mul-aszt, fogy-aszt-féle igékben van alkalmazva. A nyugosz-ik: nyugosz-t, vénhesz-ik: vénhesz-t-féle szópárok, továbbá a válasz, eresz-féle főnevek bizonyítják, hogy a válasz-t, eresz-t igékben tulajdonkép csak a t volt a műveltető képző. De a választ-félékben a nyelvérzék idővel az egész -aszt szóvéghez fűzte a műveltető jelentést, mintha vál(ik)-féle igék származékai volnának. Hasonló eredete volt a gyakorító -gat, -get képzőnek: ütöget, olvasgat stb.; ilyen párjuk eleinte csak a -g végü gyakorítóknak lehetett, p. lóg: lógat, mozog: mozgat, hunyorog: hunyorgat, csavarog: csavargat. Minthogy pedig ezek nagy számmal voltak, az egész -gat, -get szóvéghez lassanként hozzáfűződött a «gyakorító átható» jelentés s igy lett belőle külön új gyakorító képző. Igy keletkezhetett a legtöbb más u. n. képzőbokor is, melyekben két, sőt három képző idővel egységes képzővé forrt össze. A Sz.-nek rendes módjairól részletesebben l. Igeképzés és Névszóképzés.
l. Kombináló szóalkotás.