Alekszandrovics Vladjimir gróf, orosz iró, szül. Szt.-Péterváron 1814., megh. Hamburgban 1882 jun. 17. Dorpatban tanult, azután a diplomáciai pályára lépett s a bécsi orosz nagykövetségnél kapott állást, majd Dél-Oroszországba ment a belügyminisztérium kiküldetésében, hogy statisztikai adatokat gyüjtsön az ottani krományzóságokról. Az államszolgálatból kilépve, Dorpatban telepedett meg. Igen kedvelt, szapora munkáju regényiró volt. Legkiválóbb műve a Tarantasz (1845), mely csaknem minden európai nyelvre le van fordítva (magyarra is) s amelyben pompás humorral rajzolja a vidéki társadalmi életet. Egyéb munkái közül felemlítendők: Njeokoncsennyja povjesztji (Befejezetlen elbeszélések, Szt.-Pétervár 1850); Isztorija dvuh kalos (Két sárcipő története, u. o. 1851); Balsoj szvjet (Nagyvilág, u. o. 1853); Csinovnyik (A hivatalnok, vígjáték, u. o. 1857). ezenkivül visszaemlékezéseket irt Gogoljról, Puskinról és Ljermontovról.
1. rendezett tanácsu város Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében, a Zagyvának a Tiszába való torkolatán alul, utóbbinak jobb partján fekszik, s egyike az Alföld legszebben fejlődő városainak. Kedvező fekvésénél s azon oknál fogva, hogy a vasúti forgalom egyik legjelentékenyebb gócpontjává lett, a legutóbbi évtizedekben rohamosan haladt előre, csinosbodott és városiasodott. Legcsinosabb utcája a Molnár-utca, a nagy piactér és a Fő-utca; legnevezetesebb épületei: a díszes új vármegyeháza, a városháza, az állami főgimnázium épülete, a Ferenc-rendiek kolostora s az ahhoz csatolt leányiskola (azelőtt nagyimnázium), a régi vármegyeházsa stb. Sz. a vármegye törvényhatóságának, kir. törvényszéknek, járásbiróságnak, kir. közjegyzőségnek, pénzügyigazgatóságnak, államépítészeti hivatalnak, kir. tanfelügyelőségnek, a 68. hadkiegészítési kerületnek, valamint csendőrszakaszparancsnokságnak székhelye; van dohánybeváltó felügyelősége és hivatala, sóhivatala, magyar kir. folyammérnöki hivatala, állami állatorvosa és adóhivatala; van továbbá állami főgimnáziuma, nőipariskolája, kereskedelmi bankja és takarékpénztára, két hitelszövetkezete, több nagy gyári vállalata (malmok, gőzfürészek, szeszgyár, magyar államvasúti műhely), ipartestülete, vasúti és főzhajóállomása, posta- és táviróhivatala és postatakarékpénztára. Lakóinak száma 1850-ben csak 10,617 volt, 1870. már 15,847 és 1891-ben 20,748, ezenkivül 346 katona; a lakosok közt van (1891) 20,398 magyar és 205 német, hitfelekezet szerint 18,097 róm. kat., 198 ág. evang., 915 ref. és 1455 izraelita. A házak száma 3051. Lakói nemcsak földmíveléssel, baromtenyésztéssel és halászattal foglalkoznak, de nagy mértékben kereskedelemmel és iparral is; forgalma ugy a vasutakon, mint a gőzhajón igen élénk, fa-, búza- és szarvasmarhakereskedése igen nag. Sz.-on jelennek meg a Jász-Nagykun-Szolnokmegyei Lapok (VIII. évf.) és Gazdasági Értesítő (XIII. évf.) c. lapok. Van itt számos közművelődési, közhasznu s emberbaráti egyesület és ipartársulat.
[ÁBRA] Szolnok város pecsétje.
[ÁBRA] Szolnok vára a XVI. században.
Sz. már az Árpádok idejében királyi sólerakóhely vagy raktár volt; a város eleintén a korona vagy kincstár birtoka volt és csak később adományoztatott egyes családoknak. 1422. Zsigmond király kiváltságlevelet adott a városnak, mely szerint polgárai és lakói a királyi harmincad és mindenféle vám alól felmentettek. 1513-tól fogva a Palóczy-család birta, 1527. Szapolyai János Krón Gothárd budai várnagynak adományozta, de már 1538-ban Verbőczy István birta. Azonban I. Ferdinánd is jogot támasztván a városra, azt a Palóczy-család kihalta után 1527-ben Félegyházy Miklósnak adományozta, majd ennek magvaszakadtával 1530. devecseri Csoron András veszprémvármegyei alispánnak, de ezen adományai nem érvényesíttethettek, mivel a város akkor tényleg Szapolyai pártján állott. Verbőczyről ennek örököseire szállt, kiket 1561. Ferdinánd is megerősített birtokukban; ezekről a Zeleméry-családra szállt át, mely a XVII. sz. közepén birta. Amióta 1710-ben Cusani Jakab császári hadvezér a várat a felkelőktől visszahódította, a város már nem adományoztatott senkinek. A törökök alatt elpusztulván a hajdan virágzó egyház, ide 1686. az eltörökösödött lakosok megtérítésére Ferenc-rendi szerzetesek telepedtek be, kik 1723. kolostort és 1835. gimnáziumot (most leányiskola) építettek. 1849 márc. 5. Damjanics és Vécsey gróf itt Karger osztrák tábornok dandárát szétverték
[ÁBRA] Szolnok
Sz.-on már ősi időkben létezett földvár; ennek helyén 1549-50. a törökök feltartóztatására (részben Dobó István tervei szerint) új vár épült (l. az ábrát), melyet I. Ferdinánd több évre való hadi és élelmi zserekkel látott el. Ali basa 1552. ostrom alá vette a várat, majd Amhád nagyvezér is csatlakozott az ostromló sereghez; a nagyobbrészt idegen katonákból álló várőrség a túlnyomó ellenség láttára a várból gyáván megszökvén, törökök szept. 4. könnyen foglalták el a bedeghi Nyáry Lőrinc várnagy mellett megmaradt 50 magyar katonától a várat, melyet 1685-ig birtak (kivéve az 1678-83. éveket, amidőn Thököly Imre kezén volt). 1685. Heister és Mercz tábornokok a várat ostromolván, a törökök, miután a várat és a várost felgyujtották, a várból megszöktek. Caraffa Antal fővezér a várat kijavíttatta és 1687. magának is téli szállásul választotta. 1697. Thököly emberei felgyujtották. 1703. II. Rákóczi Ferenc vezére, Deák Ferenc bevette Sz. várát, de midőn 1706. Rabutin császári hadvezér annak visszafoglalására indult, a felkelők azt felgyujtották és elhagyták. Rabutin császári hadvezér annak visszafoglalására indult, a felkelők azt felgyujtották és elhagyták. Rabutin még tüzet elolthatá és a jobbára már romladozó várat ágyukkal megraká, de látván ennek tarthatatlan voltát, a várat elhagyá, kerítéseit és bástyáit leromboltatá. 1710. ismét elfoglalták a felkelők és újra kezdték építeni, de midőn ez év telén Cusani Jakab császári hadvezér annak visszahódítására indult, az őrség a várat elhagyá, mire parancsnoka okt. 10. azt feladá. A vár később pusztulásnak indult, utolsó felmaradványait az árviz 1879. romba dönté; ma csak árkok, dombok és földhányások jelzik régi helyét. V. ö. Albert Ferenc, Heves és Külső-Szolnok vármegyék leirása (Eger 1868); Karkec A., Sz. város közoktatásának és plébániájának története (Eger 1885).
2. Sz. (Moson-Sz., Zanegg), nagyközség Moson vármegye magyaróvári j.-ban, (1891) 2497 német és magyar lak., vasúttal, posta- és táviróhivatallal és postatakarékpénztárral. Határában érdekes bronzkori leleteket találtak.
község, l. Abony (1).
alakult 1863-ban a Tisza bal partján, Szolnok alatt fekvő varsányi, mártfű-cibaki és nagyrév-ugi öblözetekből, melyekhez 1876-ban a cibak-sápi társulat is csatlakozott. Célja a Tisza bal partján Szandától ugig fekvő árterületek vizmentesítése. Székhelye: Cibakháza; árterületének nagysága 19,033 m. hold; védő töltéseinek hossza 39,150 folyóméter, belső vizeinek levezetésére 74,000 folyóméter csatorna, 3 vascsőszilip és egy szifon szolgál; 1895 évig befektetett építési tőkéje 849,629 frt 35 kr.
vármegye (l. a mellékelt térképet) hazánk királyhágóntúli részében; határai É-on Szatmár és Máramaros, K-en Beszterce-Naszód, D-en Kolozs, Ny-on Szilágy és Szatmár vármegyék. - Területe 5149,82 km2. A vármegye területe egészen hegyes; legmagasabb hegyei É-i határán vannak, ahol a Lápos hegység (l. o.) és a Cibles csoportja (l. o.) emelkednek; amaz a Priszlopban 1836, emez 1842 m. magasságot ér el. Az utóbbiból DNy. felé jelentékeny hegysor ágazik ki, mely Ilosvai hegycsoport (l. o.) neve alatt a Lápos és Szamos völgyének terjedelmes körét hálózza be, átlag 7-800 m. magas hegysorokkal. A Szamos völgyétől D-re alacsonyabb hegyvidék terül el, mely DK. felé lassan a Mezőségbe megy át, mig DNy. felé erősebb hegységi jelleget vesz fel. Ezen hegységeket több nagyobb folyó szeldeli; D-ről a Kis-Szamos, K-ről a Nagy-Szamos lép a vármegye földjére, kacskaringós folyás után Désnél egyesülvén, ahonnan kezdve az egyesült folyó ÉNy-i irányt követ Resztolcnak, ahol ismét DNy. felé fordul s Szurduknál a vármegye területét elhagyja; a Nagy-Szamos a Sajó, Mejjes és Ilosva vizét, a Kis-Szamos a Lóna és Füzes patakot veszi fel; az egyesült Szamosba a Deberke patak, a Csobánka és Gorbó ömlik. A vármegye É-i része a Lápos vizterületéhez tartozik, mely a beléje ömlő Kapnikkal együtt a Lápos hegység összes vizeit gyüjti magába. A vármegye DK-i, már a Mezőséghez számítandó részében több nagyobb tó is van, minő a cegei, széki és kisszéki. Éghajlata É-i részében meglehetős zord, de D. és különösen DK. felé jóval enyhébb; az évi közepes hőmérséklet Désen 8,7° C., a legmelegebb hónap a jul. 19,9, a leghidegebb a jan. -7,5° hőmérséklettel. A csapadék Dés vidékén és a Mezőségen kevés (évenkint 536 mm.), de a hegyes vidék felé jóval több.
[ÁBRA] Szolnok-Doboka vármegye
[ÁBRA] Szolnok-Doboka vármegye címere.
Terményei az ásványországból szép számmal vannak; a bányászat fő tárgyai arany-, ezüst- és vasércek; legjelentékenyebb Oláh-Láposbánya vidéke, ahol királyi bánya- és kohómű van, mely aranyat, ezüstöt, rezet és ólmot termel tetemes mennyiségben, míg Rojahidán királyi vasmű áll fenn. A vármegye termő területe 459,379 ha., ebből szántóföld 178,717, kert 11,730, rét 66,465, legelő 51,555, nádas 417, szőllő 1190 és erdő 149,305 ha.; nem termő terület 16,488 ha. Terményei közül legfontosabb a búza, melyet 26,581 ha. területen termelnek (1894-ben 281,185 q); rozsot (5390 ha.) és árpát (1596 ha.) keveset termelnek, ellenben igen sok tengerit (50,583 ha.) és zabot (21,331 ha. területen); tenyésztenek még burgonyát, kétszerest, lent és kendert. A mezőségen a gyümölcs is szépen díszlik. A szőllőmívelés a filloxera pusztításai folytán csökkent; 1882-ben még 1706 ha. szőllője volt, ma csak 1190 ha. Az erdők túlnyomóan bükk- és tölgyesek, fenyves csak igen kevés van. Az állatlétszám: 79,458 db. magyar és 555 nem magyar fajtáju szarvasmarha, 4028 bivaly, 7888 ló, 134 szamár és öszvér, 55,651 sertés, 131,995 juh és birka és 12,569 kecske. Nevezetesebb lótenyészetek Apa-nagyfaluban és Kendi-Lónán vannak, utóbbi helyen magyar gulya, pinzgaui tehenészet és sertéstenyésztés is. A juhtenyésztés leginkább a hegyes vidékeken dívik, ahol havasi legelők vannak. A lótenyésztés emelésére 4 fedeztetési állomást tartanak fenn. A házi szárnyasok száma: 291,381 tyúk, 4426 pulyka, 53,271 lúd, 20,861 kacsa és 3427 galamb. A méhkasok száma 13,422.
Lakóinak száma 1870-ben 210,597 volt, 1891-ben 217,550, mihez 210 katona járul; a lakosok közt van 38,961 magyar (17,9 %), 6234 német, 255 tót, 166,806 oláh és 5294 egyéb. A magyarság 10 évi szaporulata 6408 lélek, vagyis 16,4 %. A nem magyar ajkuak közül csak 10,271 (5,7 %) beszél magyarul. Hitfelekezet szerint van 8670 r. kat., 133,198 gör. kat., 1358 örm. kat., 35,032 gör. kel., 1941 ág. evang., 27,283 helv., 173 unit. és 9890 izr.
Foglalkozásra nézve ekként oszlik meg a lakosság. értelmiség 1546, őstermelés 63,449, bányászat és kohászat 443, ipar 5495, kereskedelem 121, hitel 31, közlekedés 358, járadékból élők 914, napszámosok 14,579, házi cseléd 2654, háztartásban 46,352, egyéb foglalkozásuak 342, foglalkozás nélküli 14 éven alul 73,174 és 14 éven felül 5666. A lakosság fő foglalkozása a földmívelés, állattenyésztés és erdészet, utóbbival kapcsolatban a cserhéjtermelés. Az ipar jelentéktelen, leginkább a bánya-, kohó- és faiparra szorítkozik; van 6 gőzmalom, 1 ipari és 6 mezőgazdasági szeszgyár. Kereskedelme nem nagy, főbb cikkei állatok (élénk vásárok Désen, Magyar-Láposon, Szamos-Újváron), ásványi termények és faáruk. A hiteligények kielégítésére szolgál 10 részvénytársaság és 13 községi hitelszövetkezet.
Közlekedésének fő erei a vasutak, melyek három irányban (Déstől Beszterce, Kolozsvár és Zilah felé) hasítják a vármegyét; hosszuk 157 km., az állomások száma 16. Van 132 km. állami és 576 km. törvényhatósági útja (ebből 54 km. kiépítetlen), továbbá 985 km. községi közlekedési útja, de ebből 154 km. képítetlen. Hajózható folyója nincs.
Közművelődési viszonyai igen kedvezőtlenek; Hunyad vármegye után itt van a legtöbb irni-olvasni nem tudó (a 6 éven felüli férfiaknak 78,8, a nőknek 87,9 %-a) és a tanköteles gyermekeknek 41,6 %-a nem jár iskolába. Sz. területén összesen 355 iskola van, u. m. egy hittani intézet, 1 fő- (Szamos-Újvár) és 1 algimnázium (Dés), 2 ipari és kereskedelmi iskola, 1 tanítóképző intézet (Szamos-Újvár), 2 polgári iskola sé 338 elemi iskola, 8 kisedóvó, 1 árvaház és 1 börtöniskola. A népiskolák közül 68-ban magyar, 6-ban német és 266-ban oláh a tanítás nyelve; a 372 tanító közül 118-nak nincs oklevele és 97 nem képes a magyar nyelven való oktatásra. A szellemi élet csak Szamos-Újváron és Désen lüktet élénkebben.
Közigazgatás. Sz. vármegye 7 járásra oszlik és van benne 2 rendezett tanácsu város, u. m.:
Sz. vármegye területén van összesen 2 rendezett tanácsu város, 4 nagy- és 314 kisközség, végül 123 puszta és telep. A községek általában véve igen kicsinyek; 2000-nél több lakosa csak 8 községnek van, legnépesebb Dés 7728, Szamos-Újvár 5793 és Szék 3203 lakóval. Székhelye Dés. Az országgyülésbe Sz. 7 képviselőt küld. V. ö. Kádár J., Belső-Sz. vármegye története 1848-49. (Dés 1890).
Története. A mai vármegyének alsó fele a Szamos völgyétől délre a római Dácia északi szélét alkotta. Nevezetesebb pontjai voltak az alsóilosvai, az alsókorályi és a szmasoújvári táborhelyek; utóbbinak neve alkalmasint Congri volt, a másik kettő nevét nem tudjuk. Alsó-Ilosván és Szamos-Újváron a castrumok mellett fürdők is épültek, melyeket Torma Károly ismertetett. Más római pontok: szék (sóbányászat) és Csáki-Gorbó, hol néhány görög nyelvü feliratban egy gyógyfürdő nyoma maradt fenn. A rómaiak távozása után gótok tanyáztak a vármegye területén és a Szamos mentén húzódtak nyugat felé, igy kerültek a földbe a hires szilágysomlyói gót aranyedények és ékszerek, melyek a nemzeti muzeum legbecsesebb kincsei közé tartoznak. A vármegye mint sótermő vidék minden korban nevezetes szerepet játszott. A magyar honfoglaláskor itt a sótermelést szlávok űzték, akik terményeiket a Szamoson és a Tiszán szállították. Alkalmasint már Szt. István meghódítja a Szamos vidékét sóbányáiért, mely egy nagy, a Tiszáig érő földterülettel együtt Szolnok nevet viselt (Szolnok a. m. sótermő). A területből később három vármegye alakult, Külső-, Közép- és Belső-Szolnok. Hogy a honfoglaló magyarok a Szamos mentén jöttek az országba s Désen megállapodtak («Deus, Deus kiáltának»), XVI. sz.-beli koholmány. A vármegye, mely az 1876. XXXIII. t.-c. alapján alakult meg mai terjedelmében, három alkotórészből áll; egyik a régi Szolnok keleti részéből kivált Belső-Szolnok (l. o.), a másik Doboka vármegye nyugati része s Kővár vidékének legnagyobb része. Doboka körülbelül a XI. sz.-ban alakult mint várispánság s Belső-Szolnok területével való összefolyása miatt többször egységet is képezett. Legrégibb emléke a kunok beütése I. László korában, ki őket Kerlésnél megverte (Cserhalom, a leányrabló kun). Harmadik alkotórésze Kővár, mely az Árpád-korban lakatlan erőség, s melyet Kékös névalatt Róbert Károly Nagybánya városának adományozott. Zsigmond 1392. Kővárt Balk és Drág oláh vajdáknak adományozta (Drágffyak). Később az erdélyi fejedelmek korában katonai területté lőn. Belső-Szolnok és doboka egyesülése természetes fejlődés volt. ugy látszik az Árpád- s vegyes korban az utóbbi terület is a nagy szolnoki főispánság hatáskörébe tartozott. Doboka vármegye első külön főispánja Theke Lukács volt 1540-47. Heltai krónikája ellenben (1575) csak Doboka vármegyét ismer Dés várossal, «mely mellett egy jeles sóakna vagyon, közel a Nagy-Szamoshoz». A XVIII. sz. végén Erdély új felosztás alá esvén (1790-ig), Doboka Belső-Szolnokba van foglalva; 1849 után Wohlgemuth báró császári altábornagy, Erdély polgári és katonai kormányzója megszüntetve az eddigi vármegyéket és székeket, Erdélyt hat katonai kerületre osztotta fel; e katonai parancsnokságok egyike volt a szolnokdobokai területeket magába foglaló kerület Retteg központtal. A vármegye legrégibb (szláv) lakosságát magyarok követték, a XII. sz.-ban érkeznek a szászok, kik itt hamar megmagyarosodtak, Máramaros és Bukovina felől a XIV. sz.-ban kezdtek oroszok és oláhok beándorolni, utóbbiak tulajdonképen a XVI-XVII. sz.-ban lépnek föl tömegesebben a vármegye északi hegyesebb vidékein. Legújabb lakosok az örmények, kik Apafi Mihály uralkodása alatt honosodnak meg Erdélyben. Országos fontosságu esemény: az 1437-iki alparéti pórlázadás, ennek következtében lép a három nemzet (magyar, székely és szász) a kápolnai unióra (szintén Sz. vármegyében), amiből a későbbi önálló Erdély származott.
(lat.) a. m. egyedül. A tarokk kártyajátéknál használt kifejezés, midőn a játékos a talon igénybe vétele néllkül kijelentett játszmát akar keresztül vinni. L. még Solo.
olyan vadászatra használt agár, mely a nyulat más kutyák segítsége nélkül is elfogja.
l. Magyar táncok.
azok, melyeknek előadó eszköze a zengő hang, minő a költészet és a zene (muzsikai művészetek).
tunguz néptörzs Nonui, a Szungari mellékfolyójának partján.