általán minden jelentősebb beszéd, mely formailag is művészibb szinvonalon áll. A Sz.-nak Aristoteles szerint 3 faja van, t. i. a tanácskozó Sz., a törvénykezési, a dísz-Sz. Szokásos a Sz.-nak felosztása tárgyak (illetőleg alkalmak) szerint is: törvényszéki, parlamenti, egyházi, akadémiai, nép-Sz. stb., azonban az Aristoteles-féle osztályozás állandó, az esetleges tárgyaktól független kategoriákat állapít meg s azért helyesebb. A tanácskozó Sz. arról beszél, ami hasznos és jó, a törvénykezési ami igazságos, a dísz-Sz. (hova az alkalmi, akadémiai, sőt az egyházi szónoklatok nagy része is tartozik) azt fejtegeti, ami szép és dicső. Az első kettő gyakorlatibb irányu, egyik dönt a jővőre nézve, a másik itél a multra nézve.
l. Retorika.
nagyközség Bács-Bodrog vármegye apatini j.-ban, (1891) 4972 szerb (sokác), német és magyar lak., vasúttal, posta- és táviróhivatallal és postatakarékpénztárral.
(iglói és zabari) család. Ama Németországból származó nemes családok egyike, melyek a kereskedelem, bányászat és művészetek emelésére hivattak be. A család már előbbi lakhelyein is, Weimarban stb. szász lovagi rangban állott, mint ezt a magyar királyok által kiállított okleveleik (Rudolf királyé 1582. s II. Mátyásé 1610.) kétségen kívűl teszik. A család a magyarországi levéltárak latin okleveleiben Zontag, Zontog nevek alatt fordul elő, s vele már a XIV. sz.-ban találkozunk a Szepességen s bányavárosokban. A XVI. sz.-ban nevezetes emberek lettek: Bálint, Szepes-Béla koronaváros lelkésze, ki 1519., midőn a szepesi királyi városi egyházak maguk közt Luther-szövetséget (fraternitást) alapítottak, egyházával együtt Luther tanát elfogadván, annak terjesztésében rendkivüli buzgalmat fejtett ki, ezért 1523. esperessé választatott. 1556. élt Gáspár, Igló város birája s a XIII szepesi város főnöke, kit, mivel Szapolyai hive volt, I. Ferdinánd katonái vasra vertek. Ezzel egykoru volt Imre, késmárk város jegyzője, azután 1570-85. Laszki Albert lengyel főúr titkára, ki az akkori közrendháborítók elleni erélyes fellépése által Rudolf király figyelmét is magára vonván, 1582. szepesi részbirtokaira jóváhagyó királyi adományt, II. Mátyás királytól pedig 1610. Kristóf rokonával együtt címeres nemesi oklevelet nyert, s több új birtokot szerzett. Ez a Kristóf, ki 1543. született, 1570-ben a XIII szepesi koronaváros tanácsosa, utóbb főnöke, végre a felső-magyarországi bányavárosok kamarása volt. Fiai Lajos és Pál két családágat alkottak, melyek egyike II. Ferdinándtól 1632. nyert címere után két napos, másika pedig I. Lipóttól 1661. kapott külön címere után sasos Sz.-nak neveztetett. Kristóf fiának I. Lajosnak ága fiaiban Pálban és Gáspárban ismét két ágra oszlott, Pál az u. n. belső-iglói, Gáspár pedig az igló-dobsinai (Gömör) ágnak, továbbá ennek fia Pál az iglósáros-nógrádi, I. Lajos többi fiai közül II. Lajos az igló-árvai ágnak, jános a besztercei ágnak, Zsimgond a zabari ágnak lett törzsévé. A sasos ágbeli Pálnak fiai után szintén több vonal és ág származott le. Mindezek Bálint ősüktől, a szepesbélai reformátortól kezdve, a reformáció óta az ágostai hitvallást követték, s annak buzgó hivei, védői, részint a szuperintendensi és világi felügyelői polcokon ülve, egyházuk ügyének nagy áldozatokat hoztak, különben pedig a bányászat, ipar, iskola, tudomány s különösen a jog terén nagy érdemeket szereztek. Nevezetesek: I. Lajos, iglói gazdag kereskedő s városi tanácsos, ki 1569. született s 1661. halt el, városa s egyháza javára 70 éven át működött, a városi nagy templom újraépítésének vezetője s nagy adakozással létesítője volt, s a hálás egyház a templom tornyára az ő családi címerét, az arany napot tűzte fel. Fia I. Pál, iglói biró, szül. Iglón 1606., nagy bányamívelő, új bányák fölfedezője s gyártulajdonos Szepes és Gömör vármegyékben, vallásának rendíthetetlen hive s vértanuja. Az I. Páltól származó igló-dobsinai ágon bányászati és egyházi téren nevezetes férfia voltak: I. Gáspár, ez ág törzse, szül. Iglón 1649. mint nevezetes bányamívelő (bányái Igló, Dernő és Veszverés helységek határában léteztek) 1686-ban Lubomirski Szaniszló hercegtől, a lengyelek által birt szepesi városok főkapitányától több rendbeli kiváltságlevelet nyert az érctermelés érdekében, mint buzgó protestáns pedig a dobsinai ev. egyházat orgonával látta el, s a tiszolci egyház felszerelését saját költségén eszközlé. Mint gazdag ember halt meg 1711 szept. 22. Ennek 1671. született leánya volt Erzsébet, előbb Kubinyi Gáspár, aztán Okolicsányi József árvavármegyei alispán neje. E nemes és bátor nő vagyonos szüleitől 10,000 frtot eszközölvén ki, e pénzt 1687. személyesen vitte el vérváltságul Caraffának, minek folytán a Sz.-család egész rokonsága s ezzel Árva és Liptó vármegyék protestánsainak nagy része megmenekült az eperjesi mészárszéktől. I. Gáspár egyik fia II. Gáspár, ki Iglón 1675 jan. 1. született, szintén nagy bányamívelő volt, e szakbeli jártassága folytán királyi urburáriusi tiszttel bizatott meg; megh. Kassán 1729 nov. 17. Ennek fia I. Mihály, ki Eperjesen 1701. született Gömör vármegye táblabirája, főpénztárosa s 1730. a felülvizsgáló törvényszék előkelő birája volt. A rozsnyói templomból kiűzött evang. hittársainak saját házában Berzétén nyujtott menedéket, hol ezek 1784-ig gyülekeztek s isteni tiszteletet tartottak. Meghalt Hunfalván (Szepes) s a késmárki evang. egyházban temették el. Ennek fivére III. Gáspár, szül. Iglón 1711 szept. 8., meghalt 1786. Ismert nagy törvénytudományánál fogva Gömör vármegye táblabirájává, több ízben helyettes alispánjává s 1765. országgyülési követévé választatott. A gömörvármegyei evang. experesség felügyelője lévén, Dobsinán saját költségén oltárt állíttatott, s hitfelei jogait erélyesen védelmezte. Fiai közül III. Mihály dobsinai lakos s egyházi felügyelő hasonló buzgalmat fejtett ki, s emlékét ott fentartja az általa állított keresztelő-medence. Testvére IV. Gáspár (szül. 1745 okt. 6., megh. 1807 jun. 6.) szintén gömörvármegyei táblabiró s dobsinai egyházfelügyelő volt. Testvéreivel együtt Gömör, Szepes és Liptó vármegyékben a cigányok állandó megtelepítéséről gondoskodott s e célra dobsinai és csetneki birtokaikon egész utcákat építtettek csinos külsejü viskókból, s a települőket szegkovácsolási munkával foglalták el, kik aztán uraik hitvallását is elfogadva, magukat Sz.-vallásuaknak nevezték, amely elnvezés maig is fenmaradt. Másik fivére János, szül. 1751 máj. 22., megh. Csetneken 1825 okt. 25., gömörvármegyei táblabiró, s a kishonti esperességnek és rozsnyói evang. iskolának felügyelője volt. Másik testvére Ádám, szül. 1751., megh. Harkácson 1840 márc. 17., szintén jeles vastermelő, mint Gömör vármegye szolgabirája s a gömöri esperesség és sajógömöri evang. nemzeti iskola felügyelője, ugy a megyei, mint az egyházi életben nagy erélyt fejtett ki. 1802-ben egyik tagja volt annak a felsőmagyarországi protestáns küldöttségnek, mely az 1791-iki budai prot. zsinat által kidolgozott evang. egyházi törvények szentesítését a trón előtt sürgette. Ennek fia lett a tudós iró s magyar akadémiai tag, Gusztáv (l. o.). Fivére Ádám Tádé, szül. Csetneken 1794 nov. 2., megh. Szászdon (Hont) 1830. mint Steinlein grófné jószágkormányzója; előbb Gömör vármegyében szolgabiróságot viselt. Fia Albert, szül. 1823., Gömör vármegye jegyzője és 1848-50. főszolgabirája, 1861. ismét főjegyzője s a sajógömöri nemzeti evang. iskola felügyelője. IV. Gáspár fia Vilmos, szül. Nádasfalván (Liptó) 1776 nov. 6., megh. Dobsinán 1848 febr. 15., hol lakhelye volt. Az 1800. és 1809-iki nemesi fölkelésekben Gömör vármegye részéről kapitány, azután 29 éven át a megye számvevője volt. Mint szenvedélyes és kitünő kertészgazda 1829. a bajor frauendorfi kertésztestület által rendes tagsággal tiszteltetett meg. Leánya, Penthesilea Atalanta Léda Ifigénia, igalói Sz. Dániel kerületi táblai biró s királyi tanácsos neje lett; fiai közül pedig V. Pál országgyülési képviselő (l. o.), s Abrahám (l. o.). E családágból még Istvánt, János fiát említjük, ki 1777-ben szül, megh. Ráhón 1859 dec. 8-án, s korának nevezetes jogtudósa, gömörvármegyei táblabiró, a kishonti ev. esperesség buzgó felügyelője, a rimaszombati egyház s paplak felépítésénél bőkezü adakozó, s a rimabrezói vastermelő társaság egyik igazgatója volt. Az I. Pál vonalán Gáspár fiától III. Páltól származott nógrádi ágból, ennek egyik fia I. Sámuel eperjesi orvos (1704-65), ki 1727-31. német egyetemeken tanult s a hallei egyetemen szerzett orvosdoktori oklevelet, s 34 éven át Eperjes városa főorvosa volt, nemzé II. Sámuel (l. o.) szuperintendenst. Ugyanennek fia Mihály, jogkormányzó (1738-1822) Esterházy miklós herceg véglesi és bujáki uradalmaiban, s ennek udvari tanácsosa, a pesti evang. egyházközség felügyelője, aki nemzé Istvánt (1779-1851), Koburg herceg udvari tanácsosát, szécsényi lakost, s ez ismét V. Pált, képviselőházi alelnököt s főrendiházi tagok (l. o.). István, V. Pál atyja, előbb Esterházy herceg ügyésze, majd Forgách József gróf és Koháry herceg uradalmának igzagatója, végre Szász-Koburg-Gothai Ferdinánd herceg magyarországi uradalmainak főkormányzója s udvari tanácsosa volt. István testvére Lajos, szül. 1782 febr. 8., megh. Eperjesen 1848 nov. 14-én, Esterházy herceg uradalmi titkára, majd igazgatója, 1818-tól fogva pedig Erdődy József gróf uradalmi s jogigazgatója és köztiszteletü táblabiró volt. Fia Sámuel, ki Nagy-Szalontán 1810 máj. 29. született, az ügyvédi vizsga letétele után itteni birtokára telepedett, s 1842-43. Nógrád vármegye fő útbiztosa volt. 1848. honvédkapitány, a nagyváradi forradalmi vésztörvényszék birája, végre a 13. huszárezred őrnagya s hadosztályi titkára lett. A fegyverletétel után Aradon várfogoly, onnét 1849 nov. kiszabadult ugyan, de 1850. ismét hadi törvényszék elé idéztetvén, meg nem jelenés alapján halálra itéltetett, de szerencsésen külföldre menekült s Brüsszelben telepedett le. 1862. Pestre visszatérve, egy időre letartóztatták ugyan, de megkegyelmeztetett, s aztán több nagy vállalatnál, nevezetesen a vágvölgyi vasútnál mint a Riche bankárház ügynöke működött. - A fentebb említett árvai családágból, mely Zászkal helységben volt birtokos, legnevezetesebb tag Dániel, szül. Zászkalon 1809 jan. 3. és Sárospatakon Kövy alatt végezve a jogi tanfolyamot, 1832. ügyvédi oklevelet nyert s jegyzői, tiszti ügyészi s főszolgabirói, 1850-61. vármegyei törvényszéki birói, majd tencsénben úrbéri törvényszéki elnöki, s Árva-Liptó-Turócban megyei törvényszéki elnöki hivatalt viselt; ekkor a dunáninneni kerületi tábla közbirájává léptették elő s ugyanakkor királyi tanácsossá is neveztetett, ama különös érdeménél fogva is, hogy 1831. Árva vármegyében az ott dúlt kolera idejében rendkivüli áldozatokat hozott, 1847. pedig, éhség idején, a Bori nevü ingoványnak általa létesített lecsapolása által az inségeseknek keresetet nyujtott, s végre 1849. a hadjárat alatt az Alsó-Kubinba szállított sebesültek részére kórházi felszerelést a magáéból ingyen állított ki. Árva vármegyében, midőn az a Csaplovics-féle könyvtárt megkapta, e könyvtárhoz tudományos társaságot alkotott, melynek elnöke s vezérlő lelke volt. Minden közintézetnek pártolója s általában a hazai közművelődésnek s a tudománynak, főleg a jogi s történelmi szaknak buzgó művelője s jeles természetbuvár is lévén, fáradhatatlan kutatásai által nagy szolgálatot tett a hazai irodalomnak, Nagy Ivánnak a Magyarország családjai címü munkája megirásánál fő munkatársa volt s az időszaki lapokba is több alapos cikket irt. Ezen egész családrajznak forrásául egyenesen az általa 1864. Pesten kiadott munkája szolgált, melynek címe: Iglói és zabari Sz.-család származási története oklevelekkel. Önálló művei még: A felsőkubini Meskó-család nemzedékrende; Árva vármegye és szomszédságának növényországai; Árva vármegye helynévtára; Árva vármegye okmánytára s kútfői; A szláv mythus nyomai és a valachok, vagyis oláh juhászcsaládok telepei Árva vármegyeében; Czobor Erzsébet grófnő Árva vármegye főispánnője, s utolsó, kéziratban fenmaradt műve: Árva vármegye monográfiája. Megh. 1867 ápr. 4.
1. Sz. Ábrahám, homeopata orvos, szül. Dobsinán 1830 jan. 16-án. 1848. mint önkéntes tüzér a honvédseregbe lépett s Görgey hadtestében részt vett az iglói, branyiszkói s kápolnai ütközetekben, Komárom vára védelmében s a nyárádi és ácsi csatákban; azután mint komáromi kapituláns menekülvén, bécsben az orvosi tudományokat tanulta, 1856. orvosdoktori, 1857. szülészmesteri s hasonlszenvi orovsegyesületbeli rendes tagsági és sebészdoktori okleveleket nyert, s előbb Pozsonyban mint több nagy család s e mellett szegények rendelő orvosa, 1861-től Pesten mint kitünő hasonszervi orvos több szakbeli tudományos értekezést irt s a tornaegyesület egyik fő alapítója volt. 1863. fő részt vett a hasonszenvi orvosegyesület megalapításában, melynek sok éven át titkára volt. 1866-68. szerkesztette s kiadta a Hasonszenvi Lapok első két évfolyamát, melybe, valamint annak folytatásába, a Homöopatia címü szaklapba sokat irt. Az országos közegészségi tanácsnak is tagja. Külön kiadásban megjelent munkái: A tornaegyesület keletkezésének története (1888); Tátravidéki nyralóhelyek (1894).
2. Sz. Félix, orvos, szül. Lőcsén 1859 dec. 18. Orvosi tanulmányait a budapesti egyetemen végezte s 1884. orvosdoktorrá avattatott. 1885. a Stefánia-gyermekkórházban segédorvos lett s mint ilyen működött félévi tanulmányút levonásával 5 éven keresztül. Ez intézetből való kilépése után a székesfővárosi Szt.-János-kórházban a járó gyermekbetegek osztályának vezetését vette át mint kinevezett rendelő orvos. 1894. a budapesti egyetemen a gyermekgyógyászatból magántanárrá képesíttetett. Irodalmi munkásságot 1886 óta fejt ki. Tudományos dolgozatai ugyszólva kizárólagosan a gyermekgyógyászat köréhez tartoznak s idevágó cikkei s értekezéseinek nagyobb része hazai (Orvosi Hetilap, Gyógyászat,, Budapest főváros közkórházainak évkönyve stb.), kisebb része német szaklapokban (Jahrbuch és Archiv für Kinderheilkunde) jelent meg. A női tej s tehéntej nucleintartalmáról s Ujabb adatok a női tej és a tehéntej fehérjenayagainak ismeretéhez címü dolgozatai a magyar Orvosi Archivum 1892. és 1894-iki évfolyamában jelentek meg. A Belgyógyászat Kézikönyvének III. kötetében a szájbetegségekről szóló fejezetet, ezen lexikonban pedig a gyrmekgyógyászat körébe eső cikkeket irta.
3. Sz. Gusztáv, iró, szül. Csetneken 1793 ápr. 9., megh. Pesten 1858 jun. 7. A magyar nyelv megtanulása céljából Miskolcon egy s a mezőberényi iskolában három évet töltve, filozofiát Pesten, jogot Késmárkon végzett, de kiütvén az 1812-iki francia háboru, 1813. elhagyta a jogi pályát s kadét lett a 33-ik, akkor Colloredo-mansfeld nevet viselő gyalogezredben, s már három hó mulva hadnagy a Máriássy báró 37-ik számu ezredében. Katonai pályája kezdetén mint zászlótartó részt vett az 1814-iki táborozásban Franciaországban, névszerint: a mâconi, ville-franchei, lyoni és romansi ütközetekben. Máriássy András báró tábornok, az ezredtulajdonos, segédévé nevezte. 23 évi katonai szolgálat után kapitányi ranggal s nyugpénzzzel elhagyta a katonaságot s előbb Rozsnyón és Miskolcon, utóbb haláláig Pesten lakott s azóta kizárólag a tudományoknak élt. első magyar irodalmi kisérletei a Tudományos Gyüjteményben jelentek meg: A literaturai kritikus folyóiratokról s Bajnoki harc Takács Éva ügyében, az asszonyi nem érdemei s jussaiért s a Tudományos Gyüjtemény melléklapjában a Koszoruban egyfelvonásos vígjátéke: Bábelünkből egy jelent. A Musarionban jelent meg tőle Hit, remény, szeretet; az 1837-iki Aurorában: Pályakép; a Tudománytárban: Napoleon mint iró; Az Árvizkönyvben: Beszállásolás, vígjáték 1 felvonásban; a Bajza Athenaeuma s Figyelmezőjében számos és igen jeles bölcsészeti, nevelési, országtudományi és szépirodalmi értekezése s elmés talpraesett birálata, ezek közt az akkor fellépett új regényiró Jósika Miklós báró Abafijának érdekes ismertetése, mely e szavakkal kezdődik: «Uraim, le a kalapokkal». A m. tud. akadémiának már 1832. tagja lett, 1839. pedig, midőn a tudós világ figyelmét magára vonó nagy bölcsészeti munkája: Propylaeumok a magyar filozofiához megjelent, ugyancsak annak filozofiai osztályában vidéki rendes tagjává választatott, hol székét A magyar filozofiának fő elvei és jelleme c. értekezéssel foglalta el. A Kisfaludy-társaság alapításában részt vett tagok számának kiegészítésére annak első szervező gyülésén megválasztott legelső tagok közé Sz. is felvétetett, mint Kisfaludy Károlynak személyes barátja, s a Bártfay László házánál gyülekezni szokott irói körnek kedvelt tagja; már a társaság második ülésén 1839. felolvasta érdekes előadását: Kisfaludy Károly munkálkodásának kritikai irányáról. Későbben főleg a mezei gazdaság tudományára, s különösen a dinnye- és dohánytermesztésre fordította idejét; buzgó tagja lett a gazdasági egyletnek, e téren a Mezei Gazda folyóiratot jeles értekezésekkel látta el, s önálló műveket is irt kedvenc tárgyairól, u. m. a Szenvedelmes dinnyészt (Miskolc) s Útmutatást az okszerü dohánytermesztésre (Budán), egy koszoruzott értekezést a nép számára. Eltemettetett Pesten a kerepesi-úti katonai temetőben; sírja fölé az akadémia, a gazdasági egyesület s rokonai közös részvéttel állíttattak díszes emléket, szép arcképe pedig a m. tud. akadémia képes termét díszíti a kitüntetett tagok során. V. ö. Életképek (1845. évf, 9. sz., arcképpel); Vasárnapi Újság (1858. évf., 25. sz., arcképpel); Kiss Károly s Sz. G. életéből (Vasárn. Újság, 1866. évf., 11. sz. stb.).
4. Sz. Miklós, orvos, királyi tanácsos, az országos egészségügyi tanács rendkivüli tagja, szül. Alsó-Kubinban (Árva) 1843 aug. 11-én. Tanulmányait Bécsben végezte 1868. Már tanuló korában füvészkedett s mint gimnázista az Österreichische Botanische zeitschrift-ba florisztikai cikkeket irt. 1863. Árva vármegye s 1864. Sopron vármegye flóráját adta ki a bécsi állat-növénytani társulat évkönyveiben. 1869. a királyi magyar természettudományi társulat újjá alkotásában vett részt s a Természettudományi Közlöny növénytani rovatának vezetője volt 1873-ig. Ekkor Tátrafüreden a vizgyógyintézet vezetését vette át s 1876. Új-Tátrát alapította meg. Ez idő óta a balneologia, klimatologia s vizgyógytudomány teszi vizsgálódásainak szaktárgyát. A magyar Kárpát-egyesület Tátra-osztályának mindvégig elnöke volt. 1883-85. Tátravidék címen hetilapot szerkesztett és adott ki a tátrai hegyvidék felkutatása és ismertetése céljából. 1884. Tátrakalauzt szerkesztett és adott ki magyar és német nyelven s ez 1896. újabb kiadásban jelent meg. ugyanezen évben adta ki a Magas-Tátra és hegyvidéke címü vaskos kötetbe foglalt képes művét a Tátráról, mely e hegységnek ez időben legkimerítőbb monográfiája. Orvosi értekezései közül felemlítendők: Tüdőbetegek gyógytása az alhavasok védett tájain; Tüdővészesek hydrotherapeutikus kezeléséről; A hideg viz alkalmazásának haszna és kára; Tüdővérzések gyógyítása stb.
5. Sz. Pál, a főrendiház tagja, belső titkos tanácsos, szül. a Sz.-család nógrádi ágából Szécsényben 1820 szept. 11. Jogi tanulmányait s a jurateriát bevégezvén, Nógrád vármegyében működött mint jegyző és szolgabiró. Az 1847-iki országgyülésen Libetbánya kis szabad királyi város által országgyülési követté választatott, 1848. fogalmazó lett Esterházy Pál herceg első magyar külügyminiszter és ennek államtitkára Pulszky Ferenc mellett, Henszlmann Imrével együtt. E minőségében Bécsben tartózkodván, ott az októberi felkelésben való részvétel és Bem tábornok Bécsből menekülésének előmozdítása miatt két évi súlyos börtönre itélték, és egy ideig Olmützben raboskodott. Megkegyelmeztetvén, visszavonult Nógrádban fekvő horpácsi birtokára s ott gazdálkodva s politikai és szépirodalmi tanulmányait folytatva élt, szoros barátságban Madách Imrével, ki vele szokta közölni dolgozatait. 1861. fellépett képviselőjelöltül, de akkor sikertelenül; ellenben az alkotmány helyreállítása után, 1865. a nógrádvármegyei balassagyarmati, 1869. a csanádvármegyei nagylaki, 1872. s 1875. a somogyvármegyei tabi kerület választotta országgyülési képviselőjéül; mint ilyent, hogy a másik Sz. Pál gömörvármegyei képviselőtől meg legyen különböztetve, nógrádi Sz.-nak nevezték. Tisza Kálmán egyik benső barátja s a balközép vezértagja volt, ki fő részt vett a fuzió létrehozásában. 1878-tól fogva egész 1887-ig ismét a balassagyarmati kerületet képviselte s két ízben volt a ház alelnöke, s mint ilyen elnyerte a belső titkos tanácsosi méltóságot. 1887. a főrendiház élethossziglani tagjává nevezte ki a király. szépirodalommal annyiban foglalkozik, hogy a Kisfaludy-társaságnak alapító tagja, hű látogatója, s hogy olykor talpraesett epigrammákat pattogtat.
6. Sz. Pál, a család gömöri ágából, szül. Dobsinán 1821 ápr, 16-án. Jogi pályára készülve, letette az ügyvédi vizsgát, s 1840-44. Gömör vármegye tiszti ügyésze s táblabirája volt. 1844. a csetneki réz- és vasgyárak igazgatóságát vállalta el, s e téren szerzett kitünő avatottságának az irodalmi téren is jeleit adta. 1848-ban a küzdő hazafiak során látjuk, mint tagját a pánszláv lázítók felett itélt statariális bizottságnak; ugyanez évi dec. 8. mint mozgósított nemzetőrszázados részt vett schlick tábornok ellen a kassabudaméri csatában. 1849. mint a Madarász-féle csetneki réz-, vas- és papirosgyárak kezelője Debrecenben Duschek pénzügyminiszternek állampénzjegypapiros szállítására szerződött. De e mellett az evangelikus szellem is él benne mint őseiben, s a tiszai evangelikus egyházkerületnek jegyzője, a gömöri evangelikus esperesség felügyelője. Tekintettel sokoldalu szakértelmére, 1867., majd ismét 1869., 1876. s 1878. a rozsnyói kerületből országgyülési képviselővé választatott, s mint ilyen, hogy a másik Sz. Páltól, a nógráditól, megkülönböztessék, gömörinek neveztetett, s előbb mint Deák-párti, későbben mint mérsékelt ellenzéki a törvényhozásban s bizottságokban, ezek közt a fontos pénzügyi bizottságban részt vett. Előbb Csetneken lakott, újabban Budapestre tette át lakását, hol az iparegyesületnek munkás vezértagja s 15 év óta alelnöke.
7. Sz. Sámuel, ev. szuperintendens, szül. Eperjesen 1736 febr. 26., megh. u. o. 1822 jul. 7. Tanult az ottani killégiumban, azután Sajó-Gömörön és osgyánban. 1755. a pozsonyi liceumra ment, hol négy éven át teologiát és filozofiát hallgatott. A külföldi egyetemeket huzamos ideig látogatta. 1775. Kassára másodlelkészül választották s midőn külföldről hazatért, 1776. hivatalába beiktatták. 1784. Kassán első pap s ugyanazon évben a VI. szabad királyi városi experesség esperesévé lett. 1791 máj. 10-én helyettes szuperintendenssé választatott. 1806 okt. 28-án 30 évi lelkészi szolgálat után hivataláról lemondott. Mielőtt egyházától végképen elbúcsuzott volna, az u. n. Malom-utcában saját pénzén 1000 frtért telket vásárolt, melyen az új templom alapkövét letette. Eperjesre visszavonulván, nem sokáig élvezhette a magány nyugalmát, mert Nikolay Sámuel szuperintendens hirtelen bekövetkezett halála után, 1808 ápr. 27. a tiszai egyházkerület által szuperintendenssé választatott meg s következő napon be is iktattatott. 1809. Sáros és Torna vármegyék táblabiróvá választották. A göttingai egyetem 1817. a teologia doktorává tette. Összes vagyonát az evangelikus egyház anyagi felsegélésére fordítá. Dolgozatai közül szószéki beszédein kívűl említést érdemel: Occasionalia chronosticha és Epigrammata címü kéziratának egy kötete. V. ö. Mayer András, Sz. Sz. élettörténete (Kassa 1822); Hörk József, Az ev. tiszai kerület püspökei, szuperintendensei (u. o. 1888).
l. Szófejtés.
(Alsó-), kisközség Szilágy vármegye tasnádi j.-ban, (1891) 1273 oláh és magyar lak., vasúttal, posta- és táviróhivatallal és postatakarékpénztárral.
a fiatal kutyák és macskák heveny ragadós betegsége, mely a nyálkahártyák hurutjában, ezenkivül pedig sokszor ideges tünetekben és sajátszerü bőrkiütésben nyilvánul. A fiatal kutyák között rendkivül gyakori (innen a másik neve: kutyabetegség) és igen sok esetben elhullásra vezet. Kizárólag ragályozás útján támad és terjed állatról állatra. A betegség legtöbbször láz kiséretében, az orr és a szemek kötőhártyájának hurutjával kezdődik, mihez azután később a gége és a horgók hurutja, majd a súlyosabb esetekben hurutos tüdőgyuladás csatlakozik; gyomor- és bérhurut szintén gyakori jelenség (hurutos Sz.). A betegség elleni védekezés céljából a fiatal állatokat óvni kell a más kutyákkal való érintkezéstől és ily módon fel lehet azokat egészségesen nevelni, mert egyáltalában nem áll az, hogy minden kutyának át kell esni e betegségen. V.ö. Hutyra, Állatorvosi belgyógyászat (1. köt. 1894).
az újdonszült állat addig, míg az anyatejtől elválasztják. Házi állataink 3 hétig csakis tejjel képesek élni, de azután mást is kezdenek enni, s ezáltal mintegy előkészülnek az elválasztásra.
(ol. soprano), az énekhangfajok közt a legmagasabb gyermek- v. női hang, melynek terjedelme rendesen az egyvonásos C-től a kétvonásos a-ig terjed, műénekesnőknél gyakran a háromvonásos c-d-ét is eléri. E terjedelem épp ugy eloszlik mell- és fejhangokra, mint a többi emberi hangfaj. A Sz. hangjegyei ma már rendesen violinkulcsban [ÁBRA] notáltatnak; régebben külön Sz.-kulcs szolgált erre, u. m.: [ÁBRA] mely szerint a violinkulcs hangjegyei egy nagy harmaddal lejebb hangzanak, v. is a Sz.-kulcs szerint az első vonalra irt hangjegy: [ÁBRA] egyenlő a violinkulcs szerinti egyvonásos C-val: [ÁBRA]
Szoptatás
a csecsemőnek anya- vagy dajkatejjel való táplálása. Minthogy a csecsemő számára a női tej a legjobb tápszer, melyet semmiféle más tápszer pótolni nem tud, s minthogy az élettanilag normális állapot az, amikor a csecsemőt saját anyja táplálja, szabály gyanánt mondhatjuk, hogy minden anyának kötelessége gyermekét szoptatni. Az esetek legnagyobb számbáan az anyák erre képesek is, azaz elég s jó tejük lesz, főképen ha az ezen hivatásuknak megfelelő higienikus s dietetikus elveket s szabályokat betartják. Az emlők már a terhesség tartama alatt kellően gondozandók s a bimból - főképen elsőszülő nőknél - alkalmas eljárásokkal preparálandók stb. A Sz.-nak vannak azonban ellenjavallatai is, igy nincsen megengedve általános gyengeségnél, lappangó tüdővésznél stb., szóval bizonyos általános, nemkülönben némely szervi (vesebaj stb.) betegségek esetén sem. Kétség esetén mindenkor orvos döntse el, vajjon a Sz. megengedhető-e v. sem. A szoptató nőnél jelentkező havi tisztulás nem folyván be - legalább lényegesen nem - a tej mennyiségére s minőségére, a Sz. abbahagyását ugyszólva sohasem indokolja. Nagyobb óvatosságra van szükség szoptató nónek rendelt gyógyszereknél, igen sok közülük ugyanis a tejbe átmegy, s a csecsemőnél esetleg káros hatást fejthet ki. Hevesebb kedélymozgalmak (megrázkódtatás, düh stb.) a tejelválasztásra kétségtelenül gyakorolnak befolyást, de a csecsemőt illető ártalmas hatásukat igen sokszor túlbecsülik. A szülést követő első 24 órán belül is már emlőjére teheti az anya csecsemőjét. Egészséges és normális fejlettségü csecsemők 3 óránkint szoptatandók. E mellett még arra is kell törekedni, hogy a csecsemő éjjel egyáltalában ne tétessék emlőre. Gyenge vagy koraszülött csecsemőknél azonban gyakoribb Sz. lesz szükséges. Átlag 15-20 percig szokott a csecsemő szopni. Nem éppen elegendő tej esetén már az első féléven belül is tehéntej 1-2-szer naponta bátran adható, máskülönben az első félév végéig a csecsemő kizárólag szopjon. L. még Elválasztás.
vagy Soporka, a Tisza jobboldali mellékfolyója Máramaros vármegyében; ered a Krajna és Szerednya patakok összefolyása által, melyek délfelé folyva Kabola-Polyánánál egyesülnek; innen folyton délfelé tartva, körülbelül 40 km.-nyi út után Nagy-Bocskó mellett ömlik a Tiszába.