gesztenyeszinü, barna haj.
l. Dioptra.
v. testszöglet. Hogyha három vagy háromnál több szöget ugy illesztenek össze, hogy csúcsaik egybeessenek és mindegyiknek végső szára a másiknak kezdő szárára essék a nélkül, hogy két ilyen egymásra következő szög ugyanabba a síkba essék, végre pedig az utolsónak végső szára az elsőnek kezdő szárával essék egybe, akkor Sz.-et vagy test-Sz.-et nyerünk. A Sz. annyi oldalu, ahány szög összeillesztéséből azt származtatják. Az összeillesztett szöget közös csúcsa a Sz. csúcsa, azoknak páronként egybeeső szárai a Sz. élei, az összeillesztett szögeket pedig a Sz. oldallapjainak vagy élszögeinek nevezik. A Sz. minden élének megfelel egy lapszög, amelyet az ebben az élen egymással összefüggő élszöget síkjai alkotnak. A Sz. élszögei és lapszögei között fennálló kapcsolatot megállapítja a gömbháromszögtan.
l. Hnegerelt vas.
l. Goniometer.
egyes, állandó nagyságu szögek mezőn kitűzésére szolgáló üvegprizma, melynek egyes lapjai a fény teljes visszatükrözése céljából ezüstözve vannak. Alkalmazhatóságukat a szögkitűzésre először Bauernfeind müncheni tanár fedezte fel. Különösen használatban vannak a derékszögü egyenszáru háromszög keresztmetszetü Bauernfeind-féle Sz.-k, melyek 90° kitűzésére alkalmasak. A föntebbi ábrán látható az ily prizmán áthaladó sugarak útja. Az O-ban levő szem az A pontból jövő fénysugár törése és tükrözése folytán A pont képét A'-ben látja OA', az eredeti AB irányra merőleges irányban. O-ban állva kitűzhető beintés által az OA' vonalba egy D karó, ugy hogy az ACD szög derékszög legyen. L. még Prizmakereszt.
Szög triszekciója
egyike ama három hires problemának (Sz., kör quadra urája, kocka megkettőzése), amelyeknek megtoldása az ókor kiváló matematikusainak egyik fő törekvése volt. E feladat megköveteli, hogy valamely tetszés szerinti j szöget három egyenlő részre osszanak fel. Minthogy e problema megoldásával algebrailag egyenlő értékü az x3=cosj+i sinj általánosságban irreduktibilis harmadfoku egyenleg megoldása, világos, hogy a Sz. a j egyes speciális értékeitől eltekintve, pusztán körző és vonalzó segítségével nem oldható meg. Az ókorban e feladattal különösen Nikomedes és Pappus foglalkoztak, akik megoldását a konchoida segítségével végezték el.
műszer, mely egyes állandó nagyságu szögek, különösen 90° mezőn, kitűzésére szolgál. Áll két síktükörből, melyek egymással egy bizonyos szöget (nyilásszög) zárnak be. A kitűzhető szög ennek kétszerese. A két síktükör tükröző lapjai a műszer helyes használata mellett függőleges helyzetben kell hogy álljanak. Az ábrán látható a Sz.-re eső sugár útja, egy 45° nyilásszögü Sz.-ben. Az O-ban levő szem az A pontból jövő fénysugár tükrözése folytán A pont képét A'-ben látja OA', az eredeti AB vonalra merőleges irányban. O-ban állva kitűzhető beintés által az OA' vonalba egy D karó ugy, hogy az ACD szög derékszög legyen. Alkalmazásban vannak még az u. n. kettős szögtükrök, melyek 90°-on kívűl 180° kitűzésére is szolgálnak (p. a Coutureau-féle), tehát ama gyakori mérnöki feladat megoldására, hogy adva lévén egy egyenes vonal két pontja, határoztassék meg egy harmadik pontja ezen egyenesnek, mely a két adott pont közé esik. V. ö. Bodola L., A prismatikus tükörrendszerekről s a háromélü prismákról, különös tekintettel a szögkitűzésre (M. mérnök- és építészegyesület közlönye, 27. köt., 1893).
Szögyény
(magyarszögyéni) család, ősi fészke az esztergomvármegyei Magyar- és Német-Szögyén helység volt, mely jelenleg primási birtok, s Sz. Máté a XVI. sz. végén Esztergom vára kapitánya volt. A család azután elágazott Pozsony, Nyitra, Gömör, Zemplén és Szabolcs vármegyékbe, hol tagjai főbb hivatalokat viseltek. A poszonyi, nyitra, gömori ágak kihaltak, a Szabolcs és Zemplén vármegyékbe telepedett ág, mely 1466. évben I. Mátyás királytól adományt nyert, jelenleg is él s az adományi javak egy részét ma is birja. A szabolcsi ágból az 1705. elhalt Ferenc fiai közül II. Ferenc (megh. 1758.) pozsonyi kanonok; a másik pedig János Máté (szül. 1702., megh. 1757.) tartományi biztos és a magyar királyi helytartó tanács szervezése után III. Károly király által kinevezve, helytartótanácsos volt. Ennek fia Jékey Máriától Imre szabolcsi alispán (szül. 1752., megh. 1806.), Krucsay Máriától, e család utolsó ivadékától, nemzette Zsigmondot, a királyi személynököt s alkancellárt (l. o.), a család legmagasabb hivatalokra emelkedett ágának megalapítóját. - Imre alispán testvére volt Lőrinc őrnagy, aki (szül. 1741., megh. 1805.) Lamberg grófnőt vette nőül s a hadi pályán szerezve érdemeket, utóbb Laibachban telepedett meg, ott egyedül a tudományoknak élt, szép és értékes könyvtárt s Krajnában tetemes birtokot hagyva hátra. A maig is a család birtokában levő könyvek kötetein a családi címer és e jelige áll: «Praestat esse, quam videri». Másik testvére: József, II. József császár rendszere alatt szabolcsvármegyei törvényszéki elnök, kinek fiai: II. Lőrinc magyar királyi kamarai tanácsos, ki 1855. nyugalmazva Erdélybe telepedett s ott alvinci birtokán halt meg és Sándor királyi táblai ülnök (megh. 1853.), ez utóbbinak fia István (szül. 1824.) váltófeltörvényszéki biró. - zsigmondnak testvére pedig III. Ferenc zempléni alispán (szül. 1764., megh. 1852.), kinek fiai valának János pénzügyi tanácsos s a Lipót-rend vitéze (megh. 1858.) és Imre szintén zempléni alispán (1844-48). A leghiresebb ág tagjai három egymás után következő nemzedékben; Zsigmond (l. o.), ennek fia I. László (l. o.), második magyar királyi udvari kancellár, ki Marich Máriát vévén nőül, a magáéhoz a Marich nevet kötötte, s II. László berlini nagykövet (l. o.). - Zsigmond leánya volt Anna (szül. 1804.), világosvári Bohus János neje, jótékonysága s magas műveltségéről általánosan tisztelve ismert úrnő, kinek maradékai báróságot nyertek főrendiházi üléssel.
1. Sz. László (I.), Zsigmond királyi személynök fia, szül. Pesten 1806 jan. 2., megh. 1893 nov. 19. Gondos nevelését részint az atyai háznál, részint a bécsi Theresianumban nyerte; bölcsészeti s jogi tanulmányait a pesti egyetemen végezte be, hol már 18 éves korában a bölcsészet doktorává avattatott. Hivatalos pályáját Pest vármegyében kezdte meg mint tiszteletbeli jegyző, innél 1832. felment az udvari kancelláriához mint tiszteletbeli titkár, 1834. királyi kamarássá neveztetett, 1840. nádori itélőmester lett a királyi táblánál s mint ilyen a főrendiház üzeneteit szerkesztette a pozsonyi országgyülésen, 1844. a magar királyi udvari kancelláriánál előadó tanácsos, majd a magyar királyi helytartó tanácsnál alelnök és a magyar királyi tanulmányi bizottság elnöke, valóságos belső titkos tanácsos és 1846. magyar királyi udvari alkancellár lett, mely utóbbi méltóságáról 1848. a magyar királyi alkotmányos minisztérium felállsítása s a magyar királyi udvari kancellária feloszlatása után lépett vissza. Ő adta át a volt magyar királyi udvari kancellária katáit s kulcsait az új kormánynak s ekkor a magalkotandó államtanács tagjává neveztetett ki. A magyar nemzetőrség felállítása után két községnek is volt nemzetőri kapitánya, de a szabadságharcban nem vett részt. 1851. a bécsi birodalmi tanácsba hivatott meg, hol a régi magyar alkotmány visszaállítása érdekében működött; 1854 ápr. 22. a Szt.-István-rend középkeresztjét kapta; 1859. pedig az u. n. megerősített birodalmi tanácsnak egyik alelnöke volt, hol több mérsékelt konzervativ honfitársával (Majláth Györggyel, Sennyei Pál báróval, Barkóczy János gróffal stb.), újra erélyesen küzdött az ősi magyar alkotmány mellett, az abszolutisztikus irányzatok ellen és legalább erkölcsi sikert aratott. Midőn ugyanazon évi okt. 20. a magyar királyi udvari kancellária újabban helyreállíttatott, Vay Miklós báró mellett második kancellárrá neveztetett ki, a legjobb szándékok- s reményekkel, melyekben csalatkozván, az 1860-iki országgyülést feloszlató rendelet után Vay báróval együtt önként lemondott állásáról s hivatalt csak az alkotmány helyreállítása után fogadott el, midőn egyenesen a király kivánatára Fejér vármegye alkotmányos főispánja lett, mely hivatalát 1883-ig viselte. Mint ilyen s egyszersmind főkamarás zászló úr a főrendiháznak is tagja volt, melynek 1875-től fogva másodelnöki székén is ült. Ugyanez évben jan. 5. a Lipót-rend nagykeresztese lett. 1875. s 1877. a delegáció s egy ízben a magyar-horvát országos választmány elnöke volt. 1883 márc. végén pedig, Majláth György országbiró halála után, ő emeltetett a főrendiház elnöki székére. Cziráky János gróf elhunytával a megüresedett főtárnokmesteri méltósággal ruháztatott fel. De még ezentúl sem maradtak el további, most már lehető legnagyobb kitüntetései, mert 1885 végén, aggott kora miatt lemondván a főrendiház elnökségének terhéről, az aranygyapjas rendeel díszítette fel az uralkodó, Sennyey Pál báró halála után pedig az országbirói méltóságot adta neki. Időközben, 1855 óta, a magyar tudományos akadémia igazgató tanácsának tagjává is megválasztatott s 1860. a magyar tudományos akadémia tőkéjéhez 1050 forintnyi alapítvánnyal járult. Családja jövendőjére lényeges befolyással volt házassága Marich Máriával, a dúsgazdag szolgaegyházi Marich Dávid belső titkos tanácsosnak, Torna, Győrs s utóbb Veszprém vármegyék főispánjának, a Szt.-István-rend középkeresztesének és Kray Franciska bárónőnek egyetlen leányával, csillagkeresztes hölggyel, ki családjának tuolsó ivadéka lévén, 1841 jan. 1. a fiágat illető Marich-javakban is fiusíttatott és örökösödött, minek folytán férje 1854 jul. 31. s majd újolag 1862 jan. 22. kelt királyi oklevélben ősrégi családi nevének s címerének a fiágon kihalt szolgaegyházi marich-nemzetség régi nemesi címerével s vezeték- és előnevével egyesítését nyerte meg, ugy hogy ő és mindkét nemü gyermekei s utódai ezentúl magyarszögyéni és szolgaegyházi Szögyény-Marich nevezettel és egyesített kettős címerrel élhessenek.
2. Sz. László (ifj.), államférfi, az előbbinek fia, szül. Bécsben 1840 nov. 12. Középiskolai tanulmányait Székesfejérváron végezte, jogot a bécsi egyetemen hallgatott. 1861. Fejér vármegye aljegyzője, két évvel később a pesti kir. itélőtábla joggyakornoka lett. 1864. Kállay Béni társaságában nagyobb külföldi tanulmányútra indult. Visszatérve 1865. fejérvármegyei szolgabiróvá, 1867. pedig főjegyzővé választották. 1869. a bodajki kerület országos képviselője lett, mely kerület azután még négyszer újította meg mandátumát. Parlamenti pályáját a Deák-párt sorában kezdette s kiváló szellemi s mérsékelt politikai nézetei folytán csakhamar népszerü lett az ellenzéki párton is. Már 1869. beválasztották a delegációba, ahol a külügyi bizottságnak volt előadója. Az 1870-71. a porosz-francia háboru idején az Andrássy által nagy nehézségek leküzdése után érvényre juttatott semlegességi politikának vált hivévé. Midőn 1875. a Deák-párt és balközép között a fuzió létrejött, a volt Deák-párt egy része Sennyey Pál báró vezénylete alatt a fuzionált pártból kiválván, jobboldali konzervativ ellenzékké alakult; közéjök tartozott Sz. is, kihez Sennyey Pál báró valóságos atyai szeretettel ragaszkodott. Midőn azonban a jobboldali ellenzék a később támadt u. n. független szabadelvü párttal egyesült, Sz. a legközelebbi képviselőválasztáson már szabadelvü programmal választatta meg magát. 1882-ben a külügyminisztériumba II. oszt. osztályfőnöknek hivták meg s 1883. I. osztályfőnökké nevezték ki s valóságos belső titkos tanácsosi címmel tüntették ki, miután már előbb csász. és kir. kamarás lett. Rudolf trónörökös bizalmát oly mértékben birta, hogy két évvel halála előtt irt végrendeletében őt kérte fel iratainak rendezésére. 1890. elnöke volt ama konferenciáknak, melyek az osztrák-magyar monárkia és a német birodalom kiküldöttjei közreműködése mellett a két birodalom között létesített vám- és kereskedelmi szerződés pontozatait megállapították. 1890 dec. 24. a Szápáry-kabinet tagja lett, ő felsége személye körüli miniszterré neveztetvén ki. Egyúttal a főrendiház élethossziglani tagjává is kinevezték. 1892. csász. és kir. nagykövetté neveztetett ki a német császári udvarhoz; egyszersmind megbizták a monárkia diplomáciai képviseletével a mecklenburg-schwerini, mecklenburg-strelitzi és az oldenburgi udvaroknál, nemkülönben a braunschweigi regensnél és Hamburg, Lübeck és Bréma szabad városok tanácsainál. Birja az I. osztályu vaskorona-rendet, továbbá a maltai rend tiszteletbeli lovagkeresztjét, a porosz vörössas-rend, az olasz Mauritius- és Lazarus-rend, az orosz fehérsas-rend nagykeresztjét.
3. Sz. Zsigmond, Sz. Imre szabolcsi alispán és Krucsay Mária fia, szül. Kis-Várdán (Szabolcs) 1775 márc. 27., megh. 1826 febr. 8. Hivatalos pályáját 1796. a fiumei kormányszéknél kezdte meg, 1800. a szabolcsi nemesi felkelő seregnél századosi ranggal hadbiró volt, 1801. a közalapítványi igazgatóságnál ügyész, 1810. a királyi táblánál biró, 1814. udvari tanácsos, 1821. királyi személynök és Pest-Pilis-Solt törvényesen egyesült vármegye főispáni helytartója, 1824-ben a Szt.-István-rend vitéze lett. Az 1825-iki zajos országgyülés kezdetén, melyen királyi személynöki minőségében elnökölni volt hivatva, a király József főherceg nádor által személyesen betegágyához hozott királyi kézirattal magyar királyi alkancellárjává nevezte s egyszersmind a Szt.-István-rend középkeresztjével díszítette s ezzel belső titkos tanácsosi rangra is emelte.
László, l. Szögyény (2).
(állat, Saltatoria), az egyenesszárnyu rovarok egyik csoportja, ahová a sáskák, szöcskék és a tücskök tartoznak.
István, pedagogus, szül. Zichben (Somogy) 1848 dec. 8-án. A gimnáziumot Veszprémben végezte, azután Pestre jött s itt végezte a tanítóképezdei tanfolyamot. Azután fővárosi tanító lett, sokáig volt igazgatója a Mayer-árvaháznak is, jelenleg pedig a bajnokutcai népiskola igazgatója. Mint népiskolai tankönyviró megirta a reáliák négy könyvét (természetrajz, természettan, földrajz, történelem). Munkatársa volt a székes fővárosi iskolákban jelenleg használt magyar olvasókönyveknek. Mint lapszerkesztőnek vezetése alatt jelent meg három éven át a Népnevelők Lapja. Az egyesületi életben is tevékeny részt vesz, a másfél ezer tagot számáló fővárosi tanítótestületnek elnöke. többször tett tanulmányutat Nyugat-Európa művelt államaiban s tapsasztalatairól közleményeket adott a nagyobb napi lapokban.