nagyközség Veszprém vármegye pápai j.-ban, (1891) 1440 magyar lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral.
(növ.), l. Hélyakut; a textiliparban l. Csinozás.
(növ.), l. Bursera, Elaphrium és Calophyllum.
azelőtt Szanuki tartománynak, most Kagavak kerületnek fővárosa, Sikoku japán sziget É-i partján, (1894) 34,672 lak.
kikötőváros Formosa japán szigeten, Tai-van-futól D-re, (1892) 100,000 lak. 1864 óta nyitva áll az európai kereskedelem előtt; csak a cukorexportnak van fontossága; 1890-ben 97 hajó fordult meg benne 66,266 tonna tartalommal.
l. Gonorrhea.
igy nevezik néhol az aratást. A kertészetben l. Betakarás.
takarékpénztáraknak és népbankoknak olyan kis összegről szóló nyugtatványai, amelyek arra szolgálnak, hogy a szegényebb emberek azok segélyével igen kis összegekkel is takarékoskodhassanak. A T.-kel való eljárás igen egyszerü; aki valamely kis összeget kiván félre tenni, hogy biztosíthassa magát annak elköltése ellen, vásárol érte megfelelő értékü T.-et s azután mikor ily módon összegyüjtött a T.-ben annyi pénzt, amennyit a jegeket kibocsátó pénztár legkisebb betétül elfogad: akkor a T. visszaszolgáltatásával kamatozó betétül (l. o.) helyezi el pénzét az illető takarékpénztárnál vgy banknál. Nálunk az ilyen t. csak a postatakarékpénztárnál (l. o.) és némely szövetkezetnél vannak alkalmazva.
l. Gázlángzók.
hitelközvetítő intézet, amely eredetileg többnyire emberbaráti intézmények gyanánt keletkezett, később azonban sok helyen átalakult s napjainkban jobbára mint nyerészkedő vállalat működik. eredetileg az volt a céljuk, hogy a kisiparosok és kisgazdák a legcsekélyebb nélkülözhető pénzüket is biztos helyre és gyümölcsözően helyezhessék el s ez által az alsóbb néposztályok szerzési és takarékossági ösztöne fokozódjék. A nyugati államokban legtöbbnyire hatósági felhivásra vagy legalább hatósági felügyelet alatt keletkeztek s majd mindig jótékonysági közérdekek szolgálatával voltak összekapcsolva. Az első T.-ak a mult század második felében (Lipcsében 1765. a Herzogliche Leihkasse, Hamburgban 1778. egy magánvállalat T.-a, Oldenburgban 1786-ban, Kielben 1896. stb.) keletkeztek Németországban, a század vége felé pedig Svájcban (Basel, Bern), majd Angliában (Londonban 1798.), későbben Franciaországban (Párisban 1818.), azután Ausztriában (Bécsben 1819.), Svédországban (Stockholmban 1821.), Velencében és Lombardiában (1822). Ezután egész Európában gyorsan terjedtek el. Hazánkban a hitelközvetítő intézetek közül T.-ak terjedtek el legkorábban; már 1827-28. a bécsi első osztrák T.-nak Pozsonyban, Nagyszombatban, Érsekújváron, Győrben, Zólyomban, Szegeden, Eszéken és Varasdon fiókjai voltak, de ezek nagyobb részt már 2-3 év mulva megszüntek, legtovább (1841-ig) maradtak fenn közülök a pozsonyi és nagyszombati fiókok. Ezen első kisérletnek még sikertelensége mellett is megvolt az a nagy haszna, hogy megismertetvén hazánkban a T.-i intézményt, kétségtelenül nekik köszönhetjük az első magyar T.-akat. Azokon a helyeken, ahol e rövid életü fiókok működtek, már a negyvenes években mindenütt önálló T.-ak alakultak. Az említett osztrák fiókoktól függetlenül alakult meg 1836. a brassói általános T., amely Lange Péter helytartósági tanácsos kezdeményezésére s a nürnbergi T. mintájára jótékonysági célokkal kezdette meg működését s e jellegét mind e mai napig megtartota. Időrendben utána, fontosságra és hatásra nézve azonban sokkal előtte kell felemlítenünk a pesti hazai első T. (l. o.) megalapítását 1840. Ez intézet példája adta meg az egész országnak a mintát és az impulzust a T.-ak alapítására s már a negyvenes években gyors egymásutánban alapítottak T.-akt: 1840. Aradon, 1841. Nagy-Szebenben, 1842. Pozsonyban és Sopronban, 1844. Esztergomban, Győrben, kassán, Kőszegen, 1845-ben Eperjesen, Komáromban, Miskolcon, Nagykanizsán, Pécsen, Szegeden, Székesfejérváron, Veszprémben, Besztercebányán, Losoncon, 1846. Budán, Debrecenben, Egerben, Iglón, Lőcsén, Nagyszombatban, Szegszárdon, Temesváron, Zágrábban, 1847. Jászberényben, Körmöcbányán, Nagyváradon, Selmecen, Szatmár-Németiben, 1848. Baján és Érsekújváron. Tehát a század közepéig összesen 36 T.-a volt az országnak. E T.-ak megalakulásuk előtt, sőt egy darabig néha még működésükben is, a pesti hazai első T.-t tekintik követendő példának s általánosan terjesztették azt a Fáy Andrástól származott elvet, hogy a T.-ak «se puszta könyörületivé, se nyerekedővé ne váljanak»; csakhamar azonban átalakultak a pozsonyi T. mintájára részvénytársulatokká s általánosan uralkodott bennük a spekulativ üzleti szellem. Ez az átalakulás, amely egészen megfosztotta a magyarországi T.-akat eredeti humánus jellegüktől, egyedül áll az európai hitelintézetek történetében. E jelenségnek az adja meg a magyarázatát, hogy amig Európában s különösen Németországban és Ausztriában a T.-ak községi alapítások voltak, addig nálunk a községi élet pangása mellett majdnem mindig hatósági támgoatás nélkül, sőt sokszor egyenesen a hatóság akarata ellenére keletkeztek s igy a T.-ak alapítói semmiképen sem voltak hajlandók a hatóságok amugy is nagy hatalmát növelni.
E T.-ak foglalkoztak jelzálog- és lombardkölcsönök adásával, továbbá leszámítolási ügyletekkel. A betétek folytonos növekedését részint új T.-ak alapítása, részint pedig a régiek gyors és hatalmas gyarapodása idézte elő. A főváros túlsúlya azonban ekkor még egyáltalában nem mutatkozott annyira, mint ma s csak 1845 óta magaslik ki a pesti hazai T. testvéregyesületei közül, de még 1849. sem érik el betétei a pozsonyi és a nagyszebeni T.-ak betéteit együttvéve. Igy állott hazánkban a T.-ak ügye a szabadságharc idejét megelőzőleg. Ekkor következtek a háborunál is rosszabb polgárháborunak tőkeromboló hatásai: a betéteket rohamosan szedték ki a T.-akból, viszont a T.-ak meg az üzleti viszonyok pangása és az 1848. IX. t.-c. által az úrbériséggel terhelt földbirtokokra adott moratorium miatt nem voltak képesek követeléseiket behajtani. Ezekhez járult azután a szabadságharc leveretése után az a csapás, amely az egész ország hiteléletét érte azzal, hogy a magyar bankjegyek teljesen elveszítették értéküket. Súlyos évek következtek ekkor a legtöbb hitelintézetre s a T.-ak évekig nem voltak képesek részvényeseiknek osztalékot fizetni. Nagyon megnövelte a gazdasági, társadalmi és politikai bajokat a T.-akra nézve az 1852 nov. 26-án nyilt parancsban statuált egyesületi törvény, amelynek alapján a kormány tekintet nélkül arra, hogy az egyes T.-ak alapszabályai a helytartó tanács által annak idején jóvá hagyattak-e vagy sem, a T.-akra kivétel nélkül alkalmazni kivánta azt az 1844-iki osztrák egyesületi regulativumot, amely tisztán jótékony egyesületek számára készült. A kérdéses regulativum 12. §-a azt rendelte, hogy a tiszta nyereségnek a tartalékalap dotálásán felül megmaradó része jótékony közcélokra fordítandó s igy a magyar T.-ak részvényesei elestek volna tőkéik jövedelmeitől. Hosszu és bosszantó kérvényezésekkel, nagy bizonytalanságban telt el majdnem az egész abszolút korszak s a legtöbb T. csak a 60-as évek elején kapta meg alapszabályainak jóváhagyását. Ez idő alatt természetesen igen lassu volt a T.-ak fejlődése is; az 1850-54 közötti években a betétek összege 79.667,900 forintra, 1855-59 között 131.296,500 forintra, 1860-64 között pedig 216.862,200 forintra rúgott, amely adatok a negyvenes évek gyors lendületéhez képest nagyon szerények.
Ugyanez idő alatt, 1853 máj. 1. lépett nálunk életbe az osztrák polgári törvénykönyv, amelynek 994. §-a megállapította, hogy zálog mellett adott kölcsönökért 5 %, zálog nélküliekért pedig 6 % kamatot lehet kikötni. Természetes következménye lett ennek az, hogy a jelzálogos kölcsönök egyre kisebb arányokat, a váltóleszámítolási ügyletek pedig folyton nagyobbodó terjedelmet tüntettek fel. Ez a visszás és kényszerü állapot csak 1861 után változott meg, amikor az országbirói értekezlet a régi kereskedelmi törvények visszaállításával a kamatkorlátozásokat megszüntette. Az üzleti életben ekkor beköszöntött szabadság új T.-ak alapításában is csakhamar lendületet idézett elő. A kiegyezés után a T.-ak kivétel nélkül megváltoztatták a regulativum által reájuk erőszakolt alapszabályokat. Az újonnan alapított T.-ak általában kis alaptőkével alakultak, ugy hogy 1869 végén 133 T.-nak összesen 5.898,677 forint befizetett részvénytőkéje volt, amelyből egyre-egyre átlag 52,166 frt jut. A betétálladék 1867 végén 64,04 millió, 1869 végén pedig 109,71 millió frt volt, ami e két év alatt 58 % emelkedést jelent. Ezután az 1869-iki bécsi börzeválságot leszámítva, folytonosan gyarapodtak egyéb hitelintézeteinkkel együtt a T.-ak is; 1872-ben már 260 T. működött az országban, amelyek 13,9 millió frt befizetett alaptőke mellett 150,6 millió frt betétet kezeltek. Az egymást követő rossz termések dacára egymást érték a nagy alapítások s mindenki bizalommal és reménnyel volt eltelve, mikor 1873 máj.-ban kitört a nagy európai börzeválság, mely csakhamar áltlános gazdasági válsággá növekedett. E csapást hosszu és meddő szünet váltotta fel, a takarékpénztárak fejlődését is megakasztotta, jóllehet maga a válság ez intézeteket közvetlenül alig érintette.
Amint a katasztrófa elmult, újra megindult a haladás a T.-ak körében is, s ennek végső eredményeit a következő táblázatok tüntetik fel:
[ÁBRA]
A T.-ak számának, az alaptőkének, a tartaléknak s a betéteknek állandó növekedése az elhelyezést kereső tőkék szaporodását jelenti; a nyereség %-ának bár kis mértékü, de állandó csökkenése viszont azt mutatja, hogy egyre kisebb lesz a szedett és a fizetett kamatlábak közötti különbség.
A betéti könyvek számát és az egyes könyvekben elhelyezett tőkék nagyságát a következő táblázat adatai mutatják:
A külföldi államok takarékpénztárainak mai állapotára vonatkozólag a következő adatok nyujtanak tájékozást:
Az iskolai T.-ak. A tanító az iskolában a tanítás végeztével összegyüjti s minden egyes tanulónak gyüjtő-könyvecskéjébe bejegyzi bármily kis betétjeit, aztán közös számlára megkisérti azokat gyümölcsöztetni. Állítólag Angliában a mult század végén alapította az első iskolai T.-t. Wakefield asszony Tottenhamben, de csak 1866 után jutott nagy diadalra Gentben, ahol Laurent tanár kezdeményezését oly siker követte, hogy 16,700 tanuló között 1000-nek összesen 154,000 frank megtakarított pénze volt. Olaszországban törvény szabályozza, Francia-, Angol- és Németországban e célra alakult egyesületek támogatják az iskolai T.-akat. Hazánkban 1875. Weisz Bernát Ferenc kezdeményezésére indultak virágzásnak s 1884. már 541 iskolában 900 tanító 200,000 frtnál nagyobb összeget kezelt az iskolai T.-akban. Az országos képviseleti tanítógyülés javaslatára 1881. a közoktatásügyi miniszter rendelettel szabályozta ez ügyet. Azóta azonban annyira hanyatlott, hogy ma csak szórványosan fordul elő egyes iskolákban. Ellenzőik azt hozzák fel, hogy a gyermeket önzővé, kapzsivá és irigykedővé teszi, azután meg szerzési munka nélkül csakugyan nem lehet senki sem takarékos. Ezek a pszichologiai és pedagogiai ellenvetések annyival is nyomatékosabbak, mert az iskolai T.-aknak gazdasági jelentősége is nagyon problematikus. L. még Postatakarékpénztár.