a biztosítási ügyletek egy fajtája, amellyel némely biztosító társaság és takarékpénztár foglalkozik. Lényege abban áll, hogy előre megállapított évi díjfizetések ellenében bizonyos számu év eltelte után a biztosító meghatározott tőkét fizet vissza a biztosítottnak; ha azonban a biztosított időközben elhal, akkor a díjfizetések megszünnek s a biztosító a befizetett díjakat kamatos kamatokkal együtt fizeti ki a kedvezményezettnek, illetőleg a biztosított örököseinek.
az a tüzelő-berendezés, mellyel a konyhában az ételek sütésére és főzésére való meleget fejlesztik. A T.-eknek zárt tűzfészkük van s a meleget csatornákban kanyarogtatva hasznosítjuk. A T.-eknek két rendszerét különböztetjük meg; nálunk és Ausztriában igen gyakoriak a melles tűzhelyek, Németországban, Franciaországban és Angliában pedig az asztaltűzhelyek. Az előbbieknek tűzfészkéből elszálló égéstermékek először a főzőlap alatt vonulnak el s innen jutnak a főzőlap másik oldalán kiemelkedő sütőkbe, az utóbbiakban az égésterméek először szintén a főzőlapot melegítik fel, csakhogy a sütők nem a főzőlap felett, hanem alatt vannak. A melles tűzhelyek kezelése és füstjárása könnyebb mint az asztaltűzhelyeké, azonban az utóbbiakban az égéstermékek kihasználása tökéletesebb. A T.-ben kisebb-nagyobb izüst is van, a mosogatáshoz v. más konyhai célra való víz felmelegítésére. A melles tűzhelyekben a vizüst a sütők mellett v. felett, az asztaltűzhelyekben mindig a sütők mellett van. A módosabb polgári családok konyhai szükségletének kielégítésére elegendő kétsütős tűzhely. Ezekről csak azt jegyezzük meg, hogy a füst útjának szabályozására rendszerint csak az asztaltűzhelyekben használunk füsttolókát vagy szellentyüt, ez akképen van elrendezve, hogy nyitott állása esetén a füst közvetlenül a kéménybe áramlik s csak a főzőlapot melegíti fel, zárt állása esetén pedig a főzőlap 2/3-ának felmelegítése után a sütők körül kanyarog s végül a vizüst mellett felszállva a kürtőbe áramlik. A bűzhelyek kezlésében járatlan szakácsné még akkor is nyitva hagyja a szellenytüt, ha sütni akar és szidja a lakatost, hogy a sütő hideg marad, noha ugyancsak megrakta a tűzfészket. ezen a bajon Szabó Samu győri lakatosmester ugy segített, hogy a tűzhelyajtót a füsttolókával kapcsolta; ha a szakácsné sütni akar, a sütőajtót be kell csuknia, már pedig ekkor a füsttolóka is becsukódik, mert az ajtó pereme annak kiálló rúdjába ütkozik és azt betolja. Szegényebb családoknál rendszerint egysütős melles és asztaltűzhelyeket használnak, az előbbieket a lakatos tréfásan csikónak, az utóbbiakat kecskének nevezi. Urasági lakokban, vendéglőkben, kórházakban, szóval oly helyeken, ahol egyszerre sok embernek kell főzni, a tűzhelyeket három, négy, sőt még ennél is több sütővel szerelik fel. A melles tűzhelyeket rendesen háttal állítják egymásnak; közbül az emelt részen van 4-6 sütő s jobbra-balra, a főzőlap végében van a tűzfészek. Az asztaltűzhelyeket pedig leginkább ugy szerkesztik, hogy a tűzhely közepén van a tűzfészek s jobbról balra két-két sütő, s a tűzhely egyik végében a vizüst, másik végében pedig tányérmelegítő. A francia és angol tűzhelygyárosok a nagyobb családi tűzhelyeket felszerelik rostélyos vagy nyárson sült készítésére való nyilt tűzfészekkel is. Újabb időben a T.-ek feles melegét téli időben szobafütésre is felhasználják. Legjobban beváltak a vizfütéssel kapcsolatos T.-ek; ezekben esetleg külön tüzelőberendezéssel felszerelt kisebb kazán vagy kazánok vannak, melyeket azonban a tűzhely tűzfészkéből felszálló égéstermékek is hevítenek. A meleg víz csöveken jut a szobákban levő fütőtestekhez, melegét leadja s külön csővezetéken újból a kazánba jut vissza. Budapesten ilyenek készítésével Knuth Károly foglalkozik. A T.-eket manpság jobbára hengerelt vasból készítik, azonban a díszesebbek oldalait csempékkel, márványlapokkal stb. rakják ki. A tűzfészek vagy öntött vasból való, vagy pedig téglával van kifalazva. A füstcsatorna némely részét, különösen a fenéklapot, szintén kifalazzák. A tűzhely főzőlapját öntött vasból késíztik, melyen a fazekak befüggesztése céljából karikákkal kisebbíthető vagy nagyobbítható lánglyukak vannak. Sok lánglyuk nem célszerü, mert a karikák résein beszívott hideg levegő a tüzet nagyon hűti.
l. Margarin.
a kádárságban használt, a hordó simítására való gyalu.
minden anyag, mely állati tápanyagokat tartalmaz, s e miatt etethető. Ilyenek a zöld T., széna, szalma, törek, polyva, gyökök, gumók, gyümölcsök, szemes anyagok, gyári hulladékok és némely állati eredésü anyagok, mint p. a tejhulladékok, hús- és vérliszt. A különböző T.-ok táphatása nagyon változik, és pedig tápanyagtartalmuk s vegyi összetételük szerint. Ugyanis minden T.-ban a vizen és emészthetetlen anyagokon kívűl 4 féle tápanyag van, u. m.: 1. fehérjefélék (főleg növényi fehérje, sikér és sajtanyag), 2. zsírok, 3. szénhidrátok (keményítő, cukor) és 4. ásványi anyagok. Ezek közül a fehérjefélék, zsírok és ásványi anyagok az állati testet építik fel, a szénhidrátok pedig melegítőanyagul szolgálnak, mert a vérben elégvén, az állati meleget állítják elő, de ha az állat fölös mennyiségü szénhidrátot fogyaszt, akkor utóbbinak egy része zsírrá változik át s a szervezetbe lerakódik, valamint megfordítva elégtelen szénhidrát etetése alkalmával ugy a takarmányzsír, valamint a szervezetbe lerakott zsír is tüzelésre használható, sőt esetleg mér a fehérjét is erre a célra fordíthatja az állat. A zsírok és szénhidrátok tehát helyettesíthetik egymást, vagy esetleg fehérjefélék által helyettesíthetők, ellenben a ffehérjeféléket s ásványi anyagokat semmi sem pótolhatja s ezért utóbbiak a legfontosabb és legnélkülözhetetlenebb alkotórészei a T.-nak. Azonban az ásványi tápanyagok csak kis mértékben befolyásolják a T. pénzértékét, mert rendszerint a konyhasó kivételével fölös mennyiségben fordulnak elő s azért első sorban a fehérjetartalomtól, másodsorban a zsírtól és harmadsorban a szénhidráttartalomtól függ a T. táphatása s pénzértéke. Az említett tápanyagokon kívűl még bizonyos íz- és szaganyagok is vannak a T.-ban, s ezek is befolyásolják táphatását, mert a kávéhoz és teához hasonlóan igatják az állati szervezetet, de ezen anyagok összetételéről és közelebbi hatásáról alig tudunk valamit. L. még Takarmánynövények.
alatt a szecskázást, darálást, a répa, burgonya s olajpogácsa felaprózását, az áztatást, leforrázást (l. o.), főzést, gőzölést (lásd Gőzölő), füllesztést stb. értjük. E különféle T.-ek célja különböző, nevezetesen az evés könnyítése, a takarmány emészthetőségének vagy ízletességének fokozása, a takarmány természetszerübbé tétele, a romlott takarmány megjavítása stb., de megjegyzendő, hogy a kifogástalan takarmányt célszerübb természetes minőségben etetni, mert az elkészített takarmány elkényezteti az állat emésztő szerveit s gyakran betyhítőleg is hat. Leginkább csak hízó s tejelő állatokkal etetünk elkészített takarmányt, míg a lóval, növendék- és apaállatokkal inkább természetes minőségben etetjük azt.
l. Fű, Füves here és Takarmánynövények.
l. Gózoló.
alatt rendszerint csak a szálas takarmányt vagyis szénát szolgáltató növényeket szokás érteni, melyek legfontosabb képviselői a különböző lóher- s lucernafélék, a baltacim, a szeradella s csibehúr, a csalamádé, zöld rozs, zab, árpa, a mohar, különféle réti füvek és a bükköny s borsó keveréke gabonanemüekkel; ide számítandók továbbá a takarmánynak termelt gyök- és gumósnövények is, p. a takarmányrépa, murokrépa, tarlórépa, csicsóka stb. Régebben a T. termelése a szántóföldön nem játszott szerepet, mivel az állatok nyáron át a legelőn tartózkodtak, télen át pedig szalmán és réti szénán lettek tartva. Azonban részint a rétek és legelők területének fokozatos csökkenése, részint az állattenyésztésnek és állattartásnak belterjesb irányban való fejlődése magával hozta, hogy a szántóföldön folytatott u. n. mesterséges takarmánytermelés előbb a nyugateurópai kulturállamokban, későbben századunk második felében nálunk is folyton tért hódított, ugy hogy jelenleg a helyes gazdálkodás egyik fő elvének tekintik, hogy a T. és a piaci növények (l. o.) termelése közt megfelelő arány legyen, mert csak akkor lehet a talajerőfentartás igényeinek eleget tenni, lehet a gazdaságban annyi trágyát nyerni, mely a szántóföld megfelelő megtrágyázására elegendő. Hazánkban a T. termelése 1870 óta ugyszólván évről évre fokozatosan emelkedett. A hetvenes években még csak 272,655 ha.-on, a szántóföldnek 2,5 %-án termeltek takarmányt, a nyolcvanas években emelkedett a terület 416,523 ha.-ra, illetve 4 %-ra, 1891-95-ig pedig 567,924 ha.-ra, illetve 4,75 %-ra.
(növ.), a jószág etetése céljából termesztett nagyrépáju cukorrépa v. burgundi répa. Egészséges és tápláló takarmány, de a kerekrépa fajtáját (Brassica rapa communis), a tarlórépát is nevezik T.-nak. Ez egész 10 kg.-nyira megnő és szintén a jószágot etetik vele.