(növ.), l. Gentianeae.
község, l. Somogy-Tarnóca.
Márton, ev. püspök, szül. Beckón, ahol tanulmányait is kezdte. Vágújhelyen, Győrben, Pozsonyban, Rajecen és Lőcsén (itt 4 évig) tanult még, majd külföldre ment, s 1644 okt. 23. a vittenbergai egyetemre iratkozott be, honnan négy év mulva magiszteri címmel tért vissza hazájába. Itt mindjárt 1649 elején szenici, 1650-ben pedig trencséni iskolaigazgató lett. Ez állásából 1652. a privigyei egyház lelkészének hivta, míg 1656. a bajmóci egyházkerület püspökévé választotta. Miután Privigyéről 1660. hite miatt elűzték, nemsokára Divékújfaluba ment lelkésznek. 1673. a pozsonyi delegatum judicium elébe idéztetvén, kötelezte magát, hogy hazájából távozik. Németországba költözött, hol szintén sok viszontagságon ment keresztül, míg 1681. visszatérhetett Divékújfaluba előbbi állására. Meghalt 1685-ben. Munkái: Antiglypice metrica tornate enucleata (Lőcse 1643); De pseudosophia cacodosorum et sobria philosophia orthodoxorum (Vitteenberga 1646); De theologia heterodoxa et orthodoxa (u. o. 1648); Clenodium raptum sed non ereptum sive oratio in exequiis Pauli Ostrosith (Trencsén 1653); Schematismus funebris sive oratio exhibens Nicolai Ostrosith lares, virtutes, labores, honores, cineres (u. o. 1660); Threnographia prosapiae Kalinkianae (Zittau 1678); Halcyonia svevico-danico-germanica (u. o. 1682); Misnia celebris delineata (u. o. 1683).
nagyközség Fejér vármegye váli j.-ban, (1891) 2211 magyar lak., vasúttal, posta- és táviróhivatallal és postatakarékpénztárral. L. még Tárnokvölgye.
l. Tárnokmester.
l. Tárnokmester.
l. Tárnokmester.
(némelyek szerint [Korbuly, Hegedüs stb.] főtárnokmester, Tavernicorum regalium magister). E cím valószinüleg az ősmagyar «tár» gyökszóból ered. Az épületet, melyben a királyi kincstárt hajdan őrizték, tárháznak, a királyi jövedelmeket kezelőket tárnokoknak (tavernici) nevezték és ezeknek főnöke volt a királyi T., de II. András előtt e címmel nem találkozunk; ugy látszik azonban, hogy a T. és a királyi kincstárnok címe egy hivatalra vonatkozott. Hatáskörébe tartozott a királyi jövedelmek, a királyi kincstár és a pénzverők fölötti felügyelet. A szorosan vett kincstárnoki hatáskör azonban a mohácsi vész után a királyi pénzügyi kamarára szállott. Továbbá a tárnoki szabad királyi városok (Bártfa, Buda, Debrecen, Eperjes, Győr, Kassa, Korpona, Kismarton, Kőszeg, Modor, Nagyszombat, Pest, Sopron, Szakolca, Szatmár-Németi, Szeged, Temesvár, Újvidék, Zágráb, Zombor) fölebbezési birósága a tárnoki szék volt és a T. mint az ország egyik nagy birája e városokhoz birói parancsokat küldhetett. Esküjét a király kezébe teszi le. Az országnak nagy zászlósa (bárója) lévén, neve a királyi végzemények (törvények) záradékában fölemlíttetett. Régente a főrendi táblának a nádor és az országbiró akadályoztatása esetében elnöke, valamint a hétszemélyes táblának és a magyar királyi helytartó tanácsnak tagja és ez utóbbinak rendesen, a nádor és az országbiró távollétében, elnöke. Jelenleg a T. cím puszta méltóság címe, mely tiszteleti jogokkal jár, de mint az országnak negyedik nagy zászlós ura, a mai főrendiháznak is tagja (1885. VII. t.-c.), s a koronázáskor a király előtt a keresztet viszi.
kisközség Zala vármegye novai j.-ban, (1891) 1155 magyar lak.
Tinnye és Perbál mellett Pest vármegyében ered, s Biától délre Sóskút határában Fejér vármegyébe kanyarodik, elhalad Tárnok mellett, mely jobb partján fekszik s a Zámori patakot fölvéve, Battától délre nyilik a Dunára. Detrik és Macrinus, a monda szerint, Potentiánál megütközvén a hunnokkal, ezeket a Tárnok völgybe szorította vissza. Hagyomány szerint itt, a régi római út mellett, mellyel körülbelül párhuzamosan halad az országút és vasút, hatalmas halmok alá temették el Attilát, Bélát, Kadosát és Kevét. L. még Hunn sírok.