Téglakötés

téglafalban a tégláknak kötésbe való rakása, vagyis azoknak egymás mellé, fölé és mögé olyaténkép eszközölt elhelyezése, hogy az egész egy szilárd szerkezetet alkosson. E miatt szükséges, hogy 1. közvetetlenül egymás fölött fekvő két téglasor álló hézagainak nem szabad sehol sem egymásra esniök; 2. az egyes téglasorok álló hézagai vizszintes irányban egyenesen nyuljanak át a falon; 3. az álló hézagok a falban lehetőleg váltakozzanak; 4. a fal külső szinén egymásra következő két téglaréteg futó- és kötősorai váltakozzanak; 5. a fal belsejében minél több futósor legyen, melyek egymást hosszuságuk és szélességük felére takarják és végre 6. a falban minél több legyen az egész tégla. A fal rétegeinek téglái vagy párhuzamosan feküsznek a fal hosszához, vagy merőlegesek reá; az első esetben a téglákat futóknak hivjuk és ha a futók a külső falszinén vannak, az egész réteget futórétegnek; a második esetben a téglák kötők és a réteg kötőréteg. Ugy a futók, mint a kötők egész téglák; azonban, hogy a falszerkezetben a hézagokat váltakoztathassuk, vagyis a téglák kötésben legyenek, szükségünk van még darabtéglákra is, melyeket ugy nyerünk, ha az egész téglát hosszusága irányába felezzük (l. 1. ábra A jegyü tégla; ezt a tégladarabot fejelőnek hivjuk), vagy szélessége irányában egy-, két-, v. háromszakosan (1214 és 34 tégla) darabokra osztrjuk. Az állóhézagok (l. Hézag) adják meg a T.-nek jellegét; azok csoportosításának különfélesége szerint megkülönböztetünk: kéménykötést, bekötő kötést, kétsoru kötést, keresztkötést, lengyel v. gót kötést,hollandi kötést, átlós kötést, mintás kötést és pillér- vagy oszlopkötést.

[ÁBRA] 1. ábra. Földarabolt tégla.

[ÁBRA] 2. ábra. Kéménykötés

[ÁBRA] 3. ábra. Bekötő kötés.

[ÁBRA] 4. ábra. Kétsoru kötés.

A kéménykötés csak féltégla-vastagságu, terhet nem hordó falak kötése (l. a 2. ábrát); csupa futósorokból áll. A bekötő kötés (l. a 3. ábrát), egy tégla-vastagságu falaknál használatos; minden rétegben csak kötők vannak, melyek egymást fél tégla-szélességnyire födik. Furósorok hiányában hézagai könnyen szétnyilnak. A kétsoru kötésben (l. a 4. ábrát) minden harmadik réteg hasonló egymással és futó- és kötőrétegek váltakoznak. A legelterjedtebb kötőmód. A keresztkötésnél szintén futó- és kötősorok váltakoznak, de itt minden második futóréteget az alatta levő fölött, a fal hosszusága irányában a téglahosszuság felével odább tolunk (l. az 5. ábrát).

[ÁBRA] 5. ábra. Keresztkötés.

[ÁBRA] 6. ábra. Lengyel v. gót kötés.

[ÁBRA] 7. ábra. Hollandi kötés.

[ÁBRA] 8. ábra. Átlós rétegkötés.

[ÁBRA] 9. ábra. Mintás kötés.

[ÁBRA] 10. ábra. Görögkereszt-alaku pillér.

[ÁBRA] 11. ábra. Nyolcszögü pillér váltakozó rétegei.

A falszinén igy támadt görögkereszt-alaku idomok adták a kötés nevét. Szilárdabb az előbbinél. A lengyel vagy gót kötés (l. a 6. ábrát) lényegesen különbözik az előzőktől, mert ebben egy és ugyanazon rétegben váltakoznak a futó- és kötőtéglák. A hollandi kötésnél a kötőrétegben csak kötők vannak, ellenben a futórétegben kötők és futók váltakoznak (l. a 7. ábrát). Az átlós rétegkötést vastag falaknál (várfalak) alkalmazzák. Ebben 6 réteg kötése változó; a fal külső szine keresztkötést mutat (l. a 8. ábrát); belsejében azonban 4 rétegben a téglák 45° -u irányban fektetvék (8. ábrában az alaprajz B-E mintái), két rétegben pedig (FG) a rendes keresztkötésben. A mintás kötés (l. a 9. ABC és D ábrák) csak a fal külső fölületének díszítésére szolgál; az előbbi kötések bármelyike lehet, a díszítményt különböző szinü v. fénymázas téglákkal rakjuk ki. A pillér- és oszlopkötés a pilléreknek v. oszlopoknak keresztmetszete szerint váltakozó. A hézagoknak ezeknél is lehetőleg jól kell egymást födni; irányuk sokszor sugaras. Egy görögkereszt-alaku pillér egymás fölötti két rétegét a 10. ábra mutatja, egy nyolcszögü pillérét a 11. A-B ábra.

Téglalap

téglány, l. Négyszög.

Téglás

nagyközség Hajdu vármegye balmazújvárosi j.-ban, (1891) 2178 magyar lak., vasúttal, postahivatallal és postatakarékpénztárral.

Téglás

1. Gábor, archeologus, szül. Brassóban 1848 márc. 30. A középiskolát Nagy-Enyeden, felsőbb tanulmányait a budapesti egyetem bölcsészeti karán végezte. 1871. az akkor felállított dévai állami főreáliskolához tanárrá neveztetett ki s 1883 óta mostanig ez intézetnek igazgatója. Mint ifju tanár kedvvel foglalkozott Hunyad vármegye geologiai és természetrajzi viszonyaival s irta: A nagyágit és sylvanit hazájáról; A felfutó és kacsos növények élettani viszonyai, valamint A természetrajz a bécsi világtárlaton c. idevágó munkáit. Kutató kirándulásai közben keltették fel érdeklődését a barlangok, az őskori cseréptöredékek s római bányászeszközök és nemsokára kutató vággyal fordult az ercheologia felé. Tanulmányai kiegészítésére a külföld nagyobb muzeumait és régiségtárait tanulmányozta s 1877. kiadta első nagyobb őstörténelmi munkáját: A kőkorszaki ember nyomai Hunyad vármegyében címmel. Azóta sűrü egymásutánban jelentek meg archeologiai munkái, nagyobbrészt az akadémia kiadásában. Újabb alapvető és az aldunai római feliratok és utak kérdését tisztázó munkája: Újabb adalékok az aldunai zuhatagok sziklafelirataihoz, melyben a Marsigli Lajos báró (1640) által hasztalan keresett Gospodin szirt hármas feliratát tisztázza és a Lukács Béla miniszter támogatásával lemásolt Domitianus-táblát megfejti. 1894 nyarán Udvarhely vármegye keleti részén a Hargita alján elvonuló Kakasbarázda, Ördögárok stb. nevü sáncokat tanulmányozta s a Limes dacicus keleti szakaszát mutatta ki. 1895 nyarán a Peutinger-táblának Dáciába vonuló nyugati útvonalát fejtette meg s terjesztette a magyar tud. akadémia elé. Német nyelven is számos archeologiai tárgyu értekezés jelent meg tőle. Mint tanügyi iró is jelentékeny tevékenységet fejtett ki. Megirta az Első erdélyi vasút monográfiáját s számos közgazdasági, etnográfiai és archeologiai cikke jelent meg az Archeologiai Értesítő, Budapesti Szemle s a Hunyadvármegyei történelmi és régészeti társulat Évkönyveiben, valamint az Erdélyi muzeumegyesület és a Földrajzi Közleményekben. Szerkesztette az EMKE Úti kalauzát s szerkesztője Hunyad vármegye monográfiájának. 1888 óta a magyar tud. akadémia levelező, 1896 óta az országos közoktatási tanács tagja, ugyanakkor a főigazgatói címet kapta. A hunyadvármegyei történelmi és régészeti társulatnak alapítása óta muzeumigazgatója s mint ilyen Király Pállal együtt vezette a sarmizegethusai (Várhely) ásatásokat s a várhelyi amfiteátrum feltárási munkálatait. A hunyadvármegyei történelmi és régészeti társulat muzeuma a nyugateurópai archeologusok által is elismert gazdagságát az ő buzgóságának köszönheti.

2. T. István, pedagogus, az előbbinek öccse, szül. Sepsi-Szent-Györgyön 1853. Középiskoláit a sepsiszentgyörgyi kollégiumban és a nagyenyedi Bethlen-főtanodában végezve, 1871. az újonnan szervezett dévai állami tanítóképezdébe lépett. 1875. oklevelet nyervén a fograsi ev. ref. népiskolánál, majd négy évig a brassói állami elemi iskolánál, egy évig a petrosenyi állami elemi iskolánál szolgált. 1880. a nagyszebeni állami népiskolák igazgatójává, 1891. Nagy- és Kis-Küküllő vármegyék segédtanfelügyelőjévé, 1894. Torda-Aranyos tanfelügyelőjévé neveztetett ki. A népismével, régészettel és tájismertetéssel foglalkozó cikkei a Nemzet, Fővárosi Lapok és Kolozsvár c. lapok hasábjain, az Archaeologiai Értesítőben, továbbá a Kárpát-egyesületnek Erdély c. közlönyében az azokhoz tartozó illusztrációkkal jelentek meg.

Téglázás

l. Vasalás.

Tegnér

Ézsaiás, svéd költő, szül. Kyrkerudban (Wermland) 1782 nov. 13., megh. Wexiöben 1846 nov. 2. A lundi egyetemre járt, 1802. az esztetika magántanára lett, 1805. az esztetika segédtanárává és az egyetemi könyvtár alkönyvtárosává, 1812. a görög nyelv tanárává nevezték ki. Már ez idő alatt is megalapította hirnevét, mint lirai költő. 1811. megjelent Svea c. hazafias költeménye nagy feltünést keltett. 1818. az akadémia tagja lett és ugyanez évben a teologia doktorává is felavattatván, 1824. wexiöi püspökké nevezték ki. Ez állásában T. mint pedagogus és szónok is kitünt tanügyi beszédeivel. Idilljei (Nattvardsbarne, 1821) s románcai (Axel, 1822, v. ö. Győry Vilmos cikkét, Budapesti Szemle 1869) révén költői dicsősége is egyre nőtt, de legszebb ragyogását akkor érte el, amikor Frithjofssaga-ját (Stockholm 1825 és más ízben) kiadta. A svéd irodalomnak e remekművében, amely majdnem minden élő nyelven megjelent s melyet mesteri magyar fordításban birunk Győry Vilmostól (Budapest 1871, Athenaeum; díszkiadás is van Eckwall Kanut 12 fénynyomatu képével), T. a Frithjof-mondát dolgozza fel. Másik nagy költeményét, a Gerda-t nem fejezhette be; 1840 óta különben is elmebetegségben szenvedett. Halála után az egész nemzet adományából óriási szobrot emeltek neki Lundban (1853 jun. 22.). Összes műveit veje és életrajzirója Böttiger gyüjtötte össze (7 köt., Stockholm 1847-51, díszkiad. u. o. 1882-1885). Hátrahagyott irásait unokája T. Elof adta ki (3 köt., u. o. 1873-74).

Tegucigalpa

Honduras középamerikai köztársaságnak és T. departamentónak (9000 km2 ter., 60,170 lak.) fővárosa az áthidalt Choluteca partján, 1032 méternyi magasban, 12,600 lak., egyetemmel; szép székesegyházzal. Az amfiteátrumszerüen épült város 1880 óta székhely; környékén egykoron sok volt az arany- és ezüstbánya, számuk ugyan apadt, de azért T. még most is fontos bányaterület középpontja; azonkivül élénk a marhakereskedése.

Tegzérek

(állat, Phryganeidae), a recés szárnyu rovarok egyik családja. Mellső szárnyaik pikkelyesek, mig a hártyás hátsók összehajthatók és redősek. Rágószájuk szívásra is alkalmas. Lárváik mindenféle anyagból készült önalkotta csövekben elrejtve a vizben élnek és fonalalaku tracheobranchiákkal lélekzenek. Tökéletes átalakulók. Kiválóan a vizek környékén élnek. Hazánk némely vidékén gizgazlakóknak, vagy tegzes szitakötőknek is hivják. Mintegy 80 élő fajuk ismeretes, melyek az egész földön, de leginkább a mérsékelt égöv alatt élnek. Hazánkból eddig 10-12 faj ismeretes. Legközönségesebb alakok: Phryganea grandis L., Phr. striata L., Limnophilus griseus L., Setodes lacustris Pict. stb.

Téhely

(elytra), a bogarak mellső szárnyának régebbi neve.

Téhelyröpüek

(állat), l. Bogarak.


Kezdőlap

˙