tulajdonképen nem egyebek, mint konyhasós fürdők, azonban hatásuknál még a konyhasón kivül egyéb tényezők is számításba jönnek. Igy p. a viz hőmérséke, a hullámcsapás, ami a fürdő izgató hatását fokozza és ugy hat, mint az erős zuhany v. némileg mint a massage, továbbá a folytonos légáramlat, ózondús és sós párákkal telt levegő, végül fontos a végtelen viztükör, esetleg a háborgó tenger pszihikai hatása is, különösen idegbetegeknél. A tengerviz mint konyhasós viz erősen izgatja a bőrt, ezáltal vért von el a belső szervektől s emeli a bőr tevékenységét, emeli továbbá az anyagcserét. Javalva van edző kúrák céljából, különösen szellemi túlerőltetés esetén és hosszas betegségek után az üdülés előmozdítására, neuraszténia, ideggyengeség számos alakjainál, skrofulózisnál, vérszegénységnél; nem ajánlatos sziv- és edénybántalmakban szenvedőknél, aggoknál, túlságosan izgatott állapotu idegrendszer esetén. A T. az egyes tengerek szerint is különbözők. Az Északi-tenger a legsósabb (3,0-3,9%), legerősebb hullámverése van, 16-17° R. hőmérsékü, éles, hűvös levegővel, inkább erősebb egyéneknek való. Nevezetesebb fürdők: Helgoland, Sylt, Ostende, Scheveningen és Wight. A Keleti-tenger sótartalma 0,6-2,0% közt ingadozik, tükre sokkal nyugodtabb, hőmérséke 16-18° R., még gyenge egyéneknek is alkalmas. Nevezetes fürdői: Swinemünde, Heringsdorf, Travemünde, Colberg, Zoppot és Kranz. Az Atlanti-oceán sótartalma 2,5-3,3%, hullámcsapása közepes erejü, hőmérséke 20-23° C., fürdői: Biarritz, Arcachon, Ramsgate stb. A legtöbb tengeri fürdő van a Földközi-tenger mellett, melynek sótartalma 0,3-2,6%, hőmérséke 22-27° C., hullámverése alig van, levegője meleg, nedves. Gyenge, üdülőknek is igen alkalmas. Nevezetesebb fürdői: a magyar Fiume és Cirkvenica, továbbá az osztrák Abbazia, Lovrana, Lussin-Piccolo, olasz földön a velencei Lido, Castellamare, Ischia, Franciaországban Nizza, Monaco, Marseille, Cannes, Korzika stb. Nevezetesebb kelléke a T.-nek, hogy alkalmas homokos partja, u. n. Strand-ja is legyen, hol az erős napsütést is mint gyógytényezőt fel szokták használni s hogy a fenék a lábakat nem sértő homokos talajból álljon és csekély eséssel birjon, minek következtében még 100-200 m.-nyire is be lehessen menni a tengerbe a nélkül, hogy az embert a viz elnyelné.
(állat), a fejlábu lágytestüek, különösen pedig a Loligo- és Sepia-fajok peterakásai, melyeket az olaszok uva di mare (tengeri szőllő) név alatt ismernek.
általánosságban két ellenséges állam haderejének a tengeren való mérkőzése; megoszlik a parti háborura, amelynél az ütközetben a hajókon kivül a parti erődök is közreműködnek, és a sík tengeren vívott ütközetre vagy csatára, ahol csupán hajók harcolnak. Megfelelőleg annak, hogy a T. támadó vagy védő jelleggel birjon-e: az ellenséget a sík tengeren v. az ellenséges partok mentén keresik fel, vagy pedig annak megjelenését a saját partok vagy vizek területén várják be. Az utóbbi eset azonban, dacára védő jellegének, nyilt tengeri ütközetre vagy csatára is vezethet. Saját hadi tengerészetünk p. nincs arra hivatva, hogy idegen tengereken viseljen háborut, de kell, hogy egy ellenséges hajóhaddal a nyilt tengeren is megütközni tudjon. A T. viseléséhez tartozik még az is, hogy az ellenséges állam tengeri kereskedelme érezhetően megbéníttassék, mely főleg ellenséges kereskedelmi hajók, vagy csupán áruknak elvétele, lefoglalása által éretik el. Az ilyen feladattal gyors járatu, erős tüzérségi felszereléssel biró hajókat, cirkáló hajókat biznak meg, s miután az ellenfél tengeri kereskedelmének zavartalan folytatását szintén ily hajóknak kiküldése által igyekszik biztosítani, a cirkáló hajók egymás ellen működnek (cirkáló hajók háboruja). V. ö. Attlmayr, Studien über Seetaktik und den Seekrieg (Pola 1875-78); Henk, Die Kriegführung zur See (Berlin 1884, 2. kiad.). L. Tengeri csata, Tengeri harcászat és Háboru.
l. Hajózás.
l. Halászat.
hajók, hajóhadak, hadi flották egymással való megütközése alkalmával tanusított harcmódja. A tengeren vívott harcban használt fegyverek a következők: 1. a hajó maga, a homlokélen a viz felszine alatt előre nyuló sarkantyunak felhasználása által (vérteshajók, koshajó), 2. a tüzérségi lövegek, 3. a torpedó. A T. ezen fegyvereknek mikénti alkalmazását tanítja. A szerint amint egyes esetekben vagy egy éppen vívandó ütközetben az általános felfogás szerint ezen fegyvernemek közül az egyik v. másiknak használata előnyösebbnek mutatkozik, illetve az egyiknek vagy másiknak használatára nagyobb súlyt fektetnek, megkülönböztethető még döfő-, tüzérségi és torpedó-T. A nézet a mai napon az, hogy ha a harcviszonyok ezt lehetővé teszik, mind a három fegyver alkalmazásba jőjjön, ez pedig nagyon valószinü, miután tengeri ütközetben a harchelyzet csaknem minden pillanatban változik. Amig a hajók fordulataikat végezik, a lövegeknek tüzelésére fektetendő a fő súly, ha pedig a hajók egymást kellőleg megközelítették és a hajó iránya kedvező, ugy a torpedó lancirozására (kilökésére) kell törekedni; a döfés azonban, ha a hajók egymáshoz viszonyított helyzete azt lehetővé teszi, soha el nem mulasztandó, miután oly végzetes hatás, mint a döfés által, a másik két fegyverrel e nem érhető. A nehéz lövedékekkel az ellenséges hajót lehetőleg a viz felszine alatt kell eltalálni, hogy léket ütve a viz betóduljon, a hajó v. sülyedjen, v. kettős fenekü hajók kormányképessége csökkenjen, a hajó vitális részei, a gépezet, kazánok, töltényraktárak szétromboltassanak. Ha a hajók egymáshoz közel vannak, akkor a csata-árbocok kosaraiban, valamint a felső fedélzeten elhelyezett mitrailleuseök és gyorstüzelő ágyuk az ellenséges hajó fedélzetén lévő emberek ellen tüzelnek. Ellenséges hajónak megmászása és kézi tusával való elfoglalása a mai időben már alig képzelhető, mert mielőtt arra kerülne a sor, a mostani fegyverek a hajót bizonyára már tönkre tették. Ha a hajó harc közben nemzeti lobogóját lehúzza, ugy ez a megadásnak jele. A T. fegyvereihez számítandók még a tengeri rűzaknák, torpedónaszádok és a kikötők elzárásához szükségelt hadi anyagszerek. V. ö. Attlmayr, Seetaktik (Pola 1875); Mittheilungen aus dem Gebiete d. Seewesens (u. o., évenkint); Army and Navy Gazette (London, évenkint).
igy nevezik az államnak összes hadi hajóit; továbbá az államot magát, mely tengeri kereskedelmének, tengerpartjának, tengerentúli gyarmatainak megóvására céljából hadi flottát tart. A tengeri hatalmak között jelenleg Angolország a legnagyobb, azután következnek az Egyesült-Államok, Franciaország, Oroszország. A másodrendü tengeri hatalmak közé számít: Olaszország, Németország, Ausztria-Magyarország, Spanyolország, Brazilia, Japán, Görögország, Portugália stb. L. Tengerészet.
(Aphrodite aculeata L.), a gyűrüs férgek csoportjába, a sertelábuak rendjébe tartozó tengeri féregfaj. Hosza 18, szélessége 6 cm. A gyűrükön található serték hosszuak, fényesek, aranyos szinben játszók. Szabadon él. Ragadozó. Az európai tengerekben közönséges.
(növ., tang), tengeri testes algák, leginkább a fucaceák meg a virágmoszatok családjából; a tenger növényzetének legnagyobb részét ezek alkotják. Egyenként sajátságos, nagyon különböző formájok van, gyakran rendkivül nagyra nőnek. A legtöbb szorosan a sziklához, kőhöz vagy a kagylóhéjhoz tapad. Számtalan tengeri állatnak tartózkodó- vagy búvóhelye és tápláléka. Sok faja seregesen él együtt és mintegy tengeri erdőt vagy rétet alkot, mások a tenger szinén hullámzanak, mint a Déli-tenger Macrocystis pyriferája. Némelyek a tengerpázsitot (l. o.) is mondják T.-nak. L. Fucus, Sargassum és Hajónyüg.
a tengeri hajózásra vonatkozó jogszabályoknak foglalatja. Amennyiben e jogszabályok magánjogi viszonyokra vonatkoznak: a T. a magánjognak, s jelesül amennyiben tengeri kereskedelemről van szó, a kereskedelmi jognak; amennyiben államjogi viszonyokra s jelesül a közrend érdekében kibocsátott rendészeti szabályokról van szó, a közjognak; a tengeri államoknak egymás közti forgalmi viszonyait szabályzó részében végül a nemzetközi jognak alkotó része. A T.-nak némely intézkedései még az ősidőkbe nyulnak vissza. Nagyobb lendületet a T. csak a középkorban nyert, amiőn a fejlődő tengeri kereskedelem a törvényhozás figyelmét nagyobb mértékben a T.-ra irányította. Legnevezetesebb a barcelonai Consolato del mare 1400-ból, amely a mai T.-nak egyik kiváló alapja. Legnagyobb jelentőségre azonban a francia Code de commerce (kereskedelmi törvénykönyv) tett szert, amelynek második könyve a t.-ot tárgyalja. Nevezetes még a német kereskedelmi törvénykönyv, mely a T.-ra is kiterjeszkedik. A magyar kereskedelmi törvénkönyv (1875. XXXVII. t.-c.) azon felül, hogy a tengeri fuvarozást és hajókölcsönök kötését kereskedelmi ügyleteknek nyilvánítja és a hajós-elismervényeknek és hajós kölcsönleveleknek hátirattal való átruházását szabályozza, a T.-ra ki nem terjeszkedik, s az eddig tett kodifikácionális előmunkálatok eredményre nem vezettek. Hazánkban mindeddig a francia Code de Commerce T.-ra vonatkozó része tételes jog érvényével bir, továbbá annak egyes részeit módosító s 1774 ápr. 25. kibocsátott Editto politico di navigazione mercantile austriaca. Az 1868. XXX. t.-c. értelmében a T. Horvátországgal közös ügy; a 48. § szerint Horvátországnak a törvénykezés terén biztosított önkormányzat a T. kiszolgáltatására ki nem terjedvén, a jogegység nemcsak az anyagi, hanem az alaki jogra is kiterjed, s tengerészeti ügyekben a magyar állam egész területére nézve a fiumei királyi törvényszék, másodfokban a budapesti királyi itélő tábla, harmadfokban a m. kir. Kuria illetékes.
Kobozmánynak (ném. Prise; ol. una prisa; ang. a prize) nevezik a tengeri háboruban az elfoglalt ellenséges hajót és esetleg annak rakományát, vagy a neutrális nemzetiségü hajót, mely azonban hadi tiltott árut vagy portékát visz, végre oly bármely nemzetiségü hajót, mely a hajóraj által körülzárt kikötőt, miután a blokád kihirdettetett, engedély nélkül felkeresni kivánja v. onnan távozni akar. A kobozási jog az 1856-iki párisi egyezmény szerint csak a hadi hajókat illeti meg, mig annak előtte a háborut viselő nemzet, az egyszerü kobozási levél kiállítása által tetszés szerint bármely kereskedelmi hajójának is adhatott kobozási jogot (kaper-hajó), ha azt felszerelésében elég erősnek vélte. Hogy mi tekinthető jogosan kobozmánynak: a hajó-e vagy csupán annak rakománya, azt a nemzetközi T. törvényei határozzák meg. Az elfoglalt hajó mindenkor az elfoglaló hajó nemzetének tulajdonát képező kikötőbe vitetik, hol egy külön kobozóbizottság határoz a felett, vajjon a jogos elfoglalásnak feltételei fennállanak-e vagy sem.