bizánci császárné, szül. 943., korcsmáros leánya volt s 975. II. Romanos későbbi császár neje lett. Ő indította volna férjét arra, hogy atyját VII. Konstantinos Pophyrogennetost megmérgezze, sőt azt is mondják, hogy férjét is 963 márc. 15. méreggel végezte volna ki. Miután néhány hóig mint kiskoru gyermekei Basilios és VIII. Konstantin gyámja uralkodott, 963 szept. 20. férjhez ment Nikephoros Phokashoz. Ezt is megölette kedvesével Tzimiskesszel, aki mint I. János lépett a trónra, kinek megkoronázása után T. száműzetett. Romanostól való T. v. Theophania nevü leányát II. Ottó német császár vette nőül. V. ö. Marrast, Esquisses byzantines (Páris 1874); Schlumberger, Nicéphore Phokas (u. o. 1890).
l. Teoflantropizmus.
bizanci császár, l. Keletrómai birodalom (X. köt. 332. old.).
antiokiai, a II. sz. legjelesebb apologetája. Mint pogány kitünő kiképezésben részesült. A szentirás tanulmányozása folytán, bizonytalan időben, kereszténnyé lett. 168 körül antiokiai püspök, 181-186. kormányozta megyéjét. Életéről semmi sem ismeretes. Munkáiról Eusebius és Jeromos tesznek említést, melyek közül azonban csak egy maradt fönn: három könyv Autolykoshoz. Ennek kitünő volta sajnálattal tölt el a többieknek elveszte fölött. V. ö. Wetzer-Welte, Kirchenlexikon (X. köt.).
az ördöggel kötött szövetsége által Faust elődje. A legenda szerint a VI. sz.-ban vicedominus vagy püspökhelyettes volt Adanában, Kilikiában. Püspöke halála után egyhangulag utódává választották, amit azonban szerénységből visszautasított. Az új püspök megsértette és előbbi hivatalától megfosztotta. Ekkor egy bűvésznél keresett segélyt, ki aztán az ördögök gyülekezetébe vezette, melynek főnöke megtagadtatta vele Krisztust és Máriát és lelkét irásban kikötötte magának. Püspöke másnap reggel újra viszahelyezte méltóságaiba, megbánta tettét és negyven napi bőjt és ima által megindította Máriát, hogy fiánál bűnbocsánatot eszközöljön ki számára s az irást visszavegye az ördögtől. T. harmadnapra meghalt. Ezt a legendát, melynek szerzőségét valami teljesen ismeretlen Eutychianusra vezetik vissza, a X. sz.-ban egy ismeretlen Paulus nevü nápolyi pap nyugatra vitte, ahol csakhamar elterjedt. Már a X. sz.-ban versekben dolgozta fel Roswitha (l. o.) és hasonlóképen latin versekben 1123. Marbod rennesi püspök, a Freisingi Ottó folytatója (kiadta Meyer Vilmos, München 1873). Francia, német és hollandi nyelven is feldolgozták, részint önállóan, részint mint nagyobb művek epizódját. Drámai alakban dolgozta fel Rutebeuf (megh. 1280.) és a XIV. sz XV. sz.-ban németalföldi szindarabokban (kiadta Fallerslebeni Hoffmann, Hannover 1853-54, fordította Wedde, Hamburg 1888). A reformáció óta eltünik a T.-legenda az irodalomból. V. ö. Sommer E., De Theophili cum diabolo foedere (Berlin 1844).
(növ.-földr.), fás növények egyszerü törzzsel, de a koronájokat nem ág, hanem csak lomb alkotja. A levél hasítéktalan, széles, hálózatos erezetü. Theophrasta L. vagy Clavija R. et P. a Myrsineae család génusza, 25 fajjal Amerika forró vidékein.
görög filozofus, szül. Erezoszban (Leszbosz szigetén) Kr. e. 372., megh. Athénben 287. Athénben Platónak, azután Aristotelesnek tanítványa volt, aki utódául jelölte ki és a peripatetikus iskola fejévé tette. Mint ilyen 35 éven át működött és nagy hirnévnek örvendett. Sok dialektikai, metafizikai, erkölcstani és fizikai munka szerzője; Diogenes 200 munkáját említi. Filozofiája Aristotelesen alapszik, de mindazonáltal önállóságot mutat; különösen kiemelendők botanikai és fizikai munkái, továbbá etikai jellemrajzai. Műveit Wimmer adta ki (Lipcse 1854-1862, Páris 1866). V. ö. Die Charaktere T.-s, kiadja és magyarázza a lipcsei filologus társulat (Lipcse 1897).
l. Paracelsus.
bizánci irásmagyarázó, valószinüleg Eubeából származik, a konstantinápolyi hercegek nevelője, 1078. achridai érsek a bolgár birodalomban, megh. 1107. Irásmagyarázatai, különösen az újtestamentomé, a középkor legjobb irásmagyarázatai közé tartoznak. A keleti és nyugati egyház harcában közvetítő állást foglalt el. Összes műveit, életirásával együtt, Maria de Rubeis és Bonif. Finetti (4 köt., Velence 1754-63) adták ki.
ó-görög történetiró; kioszi Damasistratos fia, szül. Kr. e. 380 táján. Mint gyermek került először Efezusban, azután Athénbe, mely utóbbi helyen Isokratesnek vezetése alatt szónokká képezte ki magát. Művei közül csak töredékek jutottak reánk, melyeket kiegészítenek sziciliai Diodorus és Trogus Pompejus művei, akik T.-t sokszorosan felhasználták. A T. -töredékeket a többi történetirók töredékeivel kiadta Müller a Fragmenta Historicorum Graecorum I. kötetében; külön Wichers (Lipcse 1829).