DC. (növ.), l. Cerbera.
angol város, l. Devizes.
1. Árpád, iró, kritikus és műfordító, szül. Pozsonyban 1839 dec. 30. Elemi iskoláit és a gimnázium első osztályát szülővárosában, a középiskola többi osztályát a kegyesrendiek budapesti főgimnáziumában végezte; ugyancsak a budapesti egyetemen iratkozott be a klasszika-filologia hallgatójának. 1862-től 1869-ig Eperjesen az ottani királyi kat. főgimnáziumban tanított, magyar önképző kört és ifjusági könyvtárt létesített; 1869-től 1872-ig Pozsonyban, 1872-től 1889-ig a II. ker. budapesti gimnáziumban tanárkodott; azóta a budapesti II. ker. reáliskolában tanít. Tanulmányainak fonalán és ismereteinek kiegészítésére ismételten tett nagyobb külföldi utakat, jelesül 1874., midőn görög szinügyi tanulmányainak érdekében fölkereste Olaszországot, majd 1877-78-ban, mikor Németországot utazta be, hosszabb ideig tartózkodva Lipcsében, Drezdában és Berlinben; az utóbbi helyen fölfedezte II. Lajos magyar királynak legrégibb (nürnbergi) arcképét. Nyelvészeti művei: Latin nemi szabályok magyar versekben (kassa 1864); A theatron (Pozsony 1871); Ein neuer Lehrplan. Eine Curiosität (Budapest 1874); A görög szinpad gépei (u. o. 1875); Theognis (u. o. 1875); Faludi Ferenc mezőnyei (u. o. 1875); Német tan- és olvasókönyv (2. kiad. u. o. 1875); A schnh (Nyelvtudományi Közlemények 1876); Egy magyar mint görög versiró (Budapest 1877); XXXV Handschriften (Geschenk des Sultans Abdul Hamid II., u. o. 1878); Magyar nyomtatott munkák a XVI. és XVII. sz.-ból (u. o. 1882). Kritikai művei: Pandora (Arany János Nagyidai cigányainak birálata, (u. o. 1871); Sinngedichte (u. o. 1876); Magyar nyelvbuvárlatok (I-III. füzet, u. o. 1881); Petőfi-e vagy Arany? (a Petőfi-házra vonatkozó indítványból kifolyólag, u. o. 1881); A Petőfi-szobor leleplezésének emlékére (u. o. 1882); Ágnes asszony Arany Jánostól (u. o. 1882); Simányi nyelvtana (kritikai tanulmány, németül is, u. o. 1883); Das älteste Bildniss Stephan Báthorys und des ungarischen Königs Ludwig des II. im Berliner Museum (u. o. 1884); Immensee és Miscellen (u. o. 1892); Ein preisgekröntes Unikum (Simonyinak Német és magyar szólások c. könyvéről, u. o. 1896). Ezen munkákon kivül T. nagy tevékenysget fejtett ki a tudományos folyóiratok és a napi sajtó terén (A Petőfi-ház; Liszt Ferenc hamvainak hazaszállítása; Az állatvédelem érdekében); 1885-86. szerkesztette a Haza és Külföld c. tudományos és kritikai folyóiratot, melynek a főváros budai részének magyarosítása körül szép feladat jutott.
2. T. Aurél, l. Török.
3. T. Emil, filologus, nyelvtudós és műfordító; szül. Pozsonyban 1838 febr. 10. Középiskolai tanulmányait Pozsonyban és Pesten végezte, 1857. pedig letévén az érettségi vizsgálatot, a pesti egyetemre iratkozott be. Tanárai Télfy és Halder voltak. 1857-59. Pesten tanult, 1859. külföldi ösztöndíjjal Grazba ment, hol Tangel és Karajan előadásait hallgatta; e mellett azonban összehasonlító nyelvészettel is foglalkozott, mely téren annyira kitünt, hogy az európai hirü Weinhold szemináriumában egy ideig ő vezette az Ulfilas-féle bibliafordításra vonatkozó fejtegetéseket. Grazból Bécsbe ment, ahol Bonitz, Vahlen és Hoffmann vezetése alatt fejezte be szaktanulmányait. Tanári működését a budai (u. n. egyetemi) főgimnáziumnál kezdette meg; 1872. a József műegyetem hivta meg a magyar nyelv és irodalom tanszékére, majd - miután a fentebbi meghivást el nem fogadta volt - 1874. a budapesti tudományegyetemhez nevezték ki a klasszika-filologia nyilvános rendkivüli tanárává. 1877 óta ugyanennek a tudományszaknak nyilvános rendes tanára. Mint ilyen rendkivüli tevékenységet fejtett ki a klasszika-filologiának Magyarországon való fellendítése körül, 1874 aug. 8. megalapította a budapesti filologiai társaságot, melynek kebelében nemcsak a filologiát sikerült az ifjabb nemzedékkel megkedveltetnie, de a klasszikus tanulmányoknak közepette a nemzeti eszmét is folytonosan ápolnia. Ebbeli működésével kapcsolatosan megalakította, illetőleg megindította az Egyetemes Philologiai Közlönyt, melynek hosszu időn által klasszika-filologiai főszerkesztője volt, s mely teret nyitott az általa nevelt és buzdított tehetségeknek. Majd az akadémia kebelében is tudott a klasszikusoknak annyi érvényt szerezni, hogy szakemberekből egy külön bizottságot alakított, melynek T. az előadója, s mely tervszerüen adja kezébe a magyar közönségnek a legjelesebb latin és görög klasszikusoknak hűséges és magyaros fordítását. Irodalmi működésében három fő irányt kell megkülönböztetnünk. Az első a szorosan vett klasszikus filologiai. E téren az egyes hazai és külföldi hirlapok és folyóiratokban elszórt kisebb-nagobb birálatokon, szövegkritikai és magyarázó tanulmányokon kivül önálló munkái időrendben a következők: Homér Iliása (iskolák számára magyarázva, I. ének, Pest 1862); P. Vergili Aeneidos liber II. Ex Ribbecki recensione recognovit et perpetua annotatione illustravit (u. o. 1863); Római és görög pénzszámítás (u. o. 1868); Cornelius Tacitus Germaniája (magyarázatos kritikai kiadás (u. o. 1871); Codex Festi Breviati Corvinianus (u. o. 1878); Sexti Pompei Festi de verborum significatu quae supersunt cum Pauli epitome (I. rész, Budapest 1889, a Marczibányi-díjjal koszoruzott akadémiai kiadvány); Codex Festi Farnesianus XLII. tabulis expressus (u. o. 1893). Azonkivül sajtó alá rendezute, bevezetésekkel és glosszáriummal elláta Arany János Aristophanes-fordítását (Budapest 1880), szerkeszti és ellenőrzi a Bibliotheca Scriptorum Graecorum et Romanorum c. vállalatot (u. o. 1889 óta), 1893. pedig a Budapesti filologiai társaságnak, illetve a társaság védnökének József főhercegnek képviseletében ő vezette a magyar filologusokat a bécsi vándorgyülésre, melynek szaktudósai előtt beszámolt Festus-tanulmányainak eredményéről. Nyelvészeti és ritmikai műveinek főbbjei: A hang mint műanyag (költészet-művészeti értekezés a magyar zene eredeti voltának bebizonyítására, Pest 1866); A nyelvészet mint természettudomány (u. o. 1869); A nyelv optikája (u. o. 1870); A gyermeknyelvről (u. o. 1871); A magyar zene ritmusa (u. o. 1881); Bevezetés és irodalmi kalauz József főherceg Cigány nyelvtanához (u. o. 1888); A magyar zene tudományos tárgyalása (akad. értek., u. o. 1890). Működésének harmadik tere a műfordítás, mely téren atyjának, T. Józsefnek nyomdokaiba lépett és a műfordításhoz való hajlandóságot is az atyai ház falai között szívta magába. Ezzel kapcsolatban eredeti költeményeket is irt, melyekben mint a disztichonnak egyik mestere lép föl. Már 10 éves korában egy kötet költemény jelent meg tőle e címmel: P. T. Emil nyelvgyakorlatai (Pozsony 1848); majd később követték: Józsa (költemények, Pest 1862) és különféle alkalmakra szerzett, többnyire epigrammatikus költemények (egyebek közt a Gerlachfalvi csúcs ezredéves emléktáblájának verses felirata), melyek elszórva jelentek meg és eddig összegyüjtve nincsenek. Műfordításai közül önállóan megjelentek: Homér Iliása, műfordítás, VI. ének (Pest 1865); Anakreon, görögül és magyarul, mintakiadás a görög és latin remekirók akadémiai gyüjteménye számára (Budapest 1885); Görög antologiabeli epigrammák, görögül és magyarul (u. o. 1890). Azonkivül lefordította a Vergiliusnak tulajdonított kisebb költemények közül a Copa és Moretum címüeket (Kisfaludy-társaság évlapjai, 1883); 50 epigrammát mutatványul teljes magyar Martialisából (Hunfalvy-Album, 1891) és számtalan kisebb antik költeményt részben napilapok és folyóiratok, részben egyetemi előadásai számára. Kéziratban megvan ezenkivül Festusnak, az Iliász több énekének és Goethe Egmontjának fordítása. Valamennyi műfordítást tartalmi hűség, alaki tökély és az jellemzi, hogy mindig meg tudja találni azt a fordulatot, melyben az antik nyelv és a magyar észjárás lehetőleg fedik egymást. Nagy tevékenységének elismeréséül és érdemeinek jutalmául a m. tud. akadémia először levelező, majd rendes tagjainak sorába iktatta; hasonlóképen beválasztották itthon: a Kisfaludy-társaság, a természettudományi társulat és a magyar zeneművelő társaság; külföldön a Gypsy Lore Society és a Berliner Gesellschaft für das Studium der neueren Sprachen. A budapesti egyetemen ő lett a klasszika-filologiai szeminárium és a Télfy által szervezett görög filologiai muezum igazgatója, a budapesti filologiai társaság pedig egymásután huszonnégyszer választotta meg elnöknek, s e minőségében mondott maradandó becsü közgyülési beszédei (1875-85) külön kiadásban is megjelentek (Budapest 1897).
4. T. István, iró és hirlapiró, az előbbinek fia, szül. Pesten 1863 jul. 28. Végezte a gimnázium nyolc osztályát, majd a tudományegyetemen a bölcsészeti szakot. Még gimnáziumi tanuló volt, midőn a Magyarország és Nagyvilágba kisebb elbeszélő cikkeket kezdett irni. Majd a zenei pályára akart lépni és mint a magyar daloknak egyik legeredetibb előadója a zongorán több nagy vidéki hangversenyen aratott nyilvános tetszést. Később mégis iró és hirlapiró lett. Az egyetem elvégeztével vidékre került újságirónak. Szegeden, Aradon, Békés-Csabán, Nagyváradon és Győrött működött hosszabb-rövidebb ideig, mint az ottani lapok munkatársa és felelős szerkesztője, de mindig inkább iró volt, mintsem hirlapiró. Munkásságának gyümölcse tiz önálló kötet. Elbeszélések s tárcagyüjtemények: Azok a lányok! (Jankó János rajzaival, Budapest 1885); Mosolygó kisasszonyok (Pataky László rajzaival, u. o. 1886); Budapesti élet (u. o. 1887); A mamák (u. o. 1889); Modern élet (Arad 1890); Nincsenek többé lányok (Budapest 1895); A szerelem iskolája (u. o. 1897). Országos érdeklődést két nagyobb díszművével keltett, címök: József főherceg (u. o. 1893); és László főherceg életéből (u. o. 1896). 1897. kinevezték tollnoknak a győri tankerületi főigazgatósághoz. Ekkor irta: Neveld önmagadat! (olvamányul a tanuló ifjuságnak, Győr 1897).
5. T. József, iró és polihisztor, szül. Déván (Hunyad) 1793 ápr. 2., megh. Budapesten 1870 nov. 4. Középiskolai tanulmányait a szászvárosi ref. gimnáziumban végezte, hol 1813 óta maga is tanított és tanítványait a magyar nyelven kivül az esztetikával is megismertette. 1817. Szászvárosról Marosvásárhelyre ment királyi táblai jegyzőnek, 1820. letette az ügyvédi vizsgálatot, de nem maradt Erdélyben, hanem Pestre utazván, felesküdött királyi táblai jegyzőnek és 1823. a magyarországi ügyvédi oklevelet is megszerezte. Eleinte Pesten akart megtelepedni mint gyakorló ügyvéd. Nagy értékü gyüjteményeinek eltolvajlása azonban annyira elvette a kedvét, hogy lakását Pozsonyba tette át, ahol aztán csaknem kizárólag az irodalomnak élt. 1828. egy festővel beutazta Magyarország nevezetesebb vidékeit, meglátogatta Kazinczyt s azontúl rendszeresen kezdett mindent gyüjteni, ami a magyar irodalomra, történelemre és művészetre vonatkozik. 1845. átvette Orosz Józseftől a Hirnök szerkesztését, de ugyanazon évben nagy csapások érték, becses képgyüjteménye tűzvész áldozatává lett, azonkivül felesége is meghalt. 1852. Pestre ment lakni, vidéki gyüjtéseit azonban, melyeken már megelőzőleg sikerült a róla elnevezett kódexet (l. Thewrewk-kódex) fölfedeznie, ezentúl is folytatta. Utolsó éveiben túlnyomóan szépirodalmi működést fejtett ki, bár nyelvészeti gyüjteményeinek kiegészítéséről ekkor sem feledkezett meg. Irodalmi munkássága nagyon sokoldalu volt, kiterjedt nem csupán a történelem, régészet és nyelvtudományra, de a társadalmi tudományokra (nevelés), sőt az egyházpolitikára is. Szépirodalmi műveit illetőleg, melyek többnyire szatirikus vagy alkalmi természetüek, utalunk a következő bibliográfiai gyüjteményre: Petrik Géza, Magyarország bibliográfiája. Azonkivül sok régi, ritka magyar dolgot újra kiadott; sok új magyar szót (honvéd, úrbér) alkotott és még több régi (különösen székely) szót elevenített fel. Népköltési és nyelvtörténeti gyüjteményei fiánál Emilnél vannak.
magyar nyelvemlék. Hat kéz irása; közte némelyek már XVII. sz.-beliek. Leirói mind ismeretlenek. Készülésének éve 1531, mely két helyen is föl van jegyezve. Tartalma: imádságok. Nevezetes darabjai a Peer-kódexben is előforduló Vásárhelyi András éneke a Szűz Máriához s a Czech-kódexben is meglevő Szent Bernát hymnusa. Nevét Ponori Thewrewk Józseftől viseli, ki először adott róla hirt. Az érsekújvári ferenciak adományából az akadémiai könyvtár tulajdona (M. Cod. kis 8-r. 17. jelzet alatt). Kiadva és ismertetve Volf Györgytől (Nyelvemléktár 2. k.). Verses részei: Vásárhelyi András éneke és Szent Bernát hymnusa, magyarázatokkal kiadva Szilády Árontól (Régi magyar költők tára, I. 206. és 208. old.).
sziget, l. Ithaka.
(Tien-san a. m. égi hegység. Tengriteg a. m. szellemhegy), hegylánc Közép-Ázsia É-i határán, az É. sz. 40 és 44, a K. h. 65 és 95°, illetőleg 105° közt. Iránya leginkább KÉK-i, ÉNy-on pedig ÉNy-i. A főláncból számos ága nyulik ki kulisszaszerüleg a nyugatázsiai steppébe. É-i részében nagyobbára régi pala- és eruptiv kőzetekből, D-i oldalán pedig üledékes kőzetekből áll. É-i lejtője meredek, a D-i szelidebb. Legmagasabb csúcsa a Tengri-khán (körülbelül 7320 m.), melytől K-re a Muszart-hágó a Tarim-medencéből a Tekesz-völgybe vezet át. Csakis az Isszik-kult (l. o.) átmetsző délkör alatt van az egész T.-on átvezető hágó. A legnagyobb folyók az Ili, É-on a Narin, a Szir-darja felső folyása középen és a Szerafsan D-en. Az erdő- és hóhatár K. felé magasabb; az utóbbi 3600-5000 m.-ig, az előbbi 1500-2800 m.-ig emelkedik. Két kereskedelmi út szeli át. Az egyik a Terek-hágó, Ferganából Kasgarba visz; már az ókorban használták; ez volt azon kapu, amelyen a mongolok Ny.-Ázsiába törtek. A másik az Ili völgyében vezet fölfelé Kuldsán át a K-i Tarim-medencébe. DNy-on a T. határul szolgál az orosz és a khinai birodalom közt.
(ejtsd: tiboden) János, francia tábornok, szül. Moulins-Engilbertben (Nievre) 1822 nov. 13-án. 1841. a st.-cyri katonai intézetbe lépett s 1843. gyalogsági hadnaggyá lépett elő. Algeriában, 1859. pedig Olaszországban harcolt mint százados. 1870. a 67. sorezredet vezénylé a rajnai hadseregben. Metz kapitulációja után német fogságba került s Mainzban internáltatott, honnan azonban becsületszavának megszegésével Franciaországba szökött s magát a hadügyminiszter rendelkezésére bocsátá s egyúttal anyja után a Comagny nevet vette fel. Erre mint dandárparancsnok Bourbaki hadtestébe osztatott be, mellyel 1871 febr. 1. Svájc területére lépett. A háboru befejezése után a német hatóságok reklamációja folytán egy időre szabadságolták, de 1872. a 32. ezred parancsnokává tették. Nemsokára a gyalogság felügyelőjévé, majd hadosztályparancsnokká lett s az Orléans hercegekkel szemben tanusított magatartása, valamint köztársasági megbizhatósága folytán 1883. hadügyminiszterré neveztetett ki. De már néhány hónap mulva kénytelen volt állásáról lemondani, mert vonakodott a spanyol királynál hivatalos látogatást tenni. 1885. Páris parancsnoka lett, de a hirhedt Limouzin asszony pörében való szereplése miatt 1887. állását elveszté s a magánéletbe vonult vissza.
(ejtsd: tibó) Antal Frigyes Jusztusz, német jogtudós, szül. Hamelnben 1772 jan. 4., megh. Heidelbergában 1840 márc. 28. Professzor lett 1789. Kielben, 1802. Jenában, 1806. Heidelbergában. Hirét Über die Notwendigkeit des allgemeinen bürgerlichen Rechts für Deutschland (Heidelberga 1814, új kiad. 1840) címü műve alapította meg, amely ellen Savigny fellépett. Fő műve: System des Pandektenrechts (Jena 1803, 2 köt., 9. kiad. Buchholtztól 1846). Mint nagy zeneismerő s a zene barátja Palestrinának hódol Über Reinheit der Tonkunst (Heidelberga 1825, 7. kiad. Freiburg i. Br. 1893) c. művében. Juristischer Nahlass-át Guyet (2 köt., Berlin 1841-42) adta ki. V. ö. Baumstark E., A. F. J. T. (Lipcse 1841).
(Thidrikssaga) v. Vilkinasaga, északi és német mondák norvég gyüjteménye, a német hősmonda egyik legfontosabb és leggazdagabb forrása. A mű középpontja berni v. veronai Detre (l. o.), de egyes elbeszélések semmi kapcsolatban sem állnak vele. Nagy szerepet játszik benne Vilkina-ország (a Keleti-tenger német partvidéke), miért is első kiadója Vilkinasagának nevezte. A T. Norvégiában 1250 körül jöt létre, részben alnémet elbeszélések, részben norvég költemények alapján. T. a skandináv irodalom legértékesebb prózai terméke. A monda norvég szövegén kivül, mely egyetlen régi kéziratban maradt reánk (kiadta Unger Károly Rikárd, Kristiana 1853), fontos még ó-svéd földolgozása (kiadta Olof Hyltén-Cavallius, Stockholm 1850-1854); az eredetit németre fordította von d. Hagen H. Fr. (Nordische Heldenromane I-II., 1814) s Rassmann Ágost (Die deutsche Heldensage II, 1863).
németalföldi város, l. Tiel.