l. Thór.
Strömö sziget főhelye, l. Fär-öer.
Albert (Bertel), dán szobrász, szül. a tengeren Izland és Kopenhága között 1770 nov. 19-én, megh. Kopenhágában 1844 március 24-én. 11 éves korában a kopenhágai művészeti akadémia növendéke lett és tehetségével Reventlow miniszter figyelmét is magára vonta, ugy hogy ez három évre szóló olaszországi ösztöndíjat eszközölt ki számára. 1797. érkezett Rómába és itt, főleg Carstens hatása alatt, művészi lelke egész fogékonyságával kezdte az ókori szobrászat remekműveit tanulmányozni. Szorgalmáról a Bacchust és Ariadnét ábrázoló csoport (1798) Kopenhágába küldött mintája tanuskodott, 1801. elkészítette a Kolchiszból távozó Jason hires szobrának mintáját, melyet a következő évben újra kidolgozott; de 1803. haza utazott volna a nélkül, hogy valami nagyobb márványmunkát elkészített volna, ha az elutazásra kitűzött napon Hope angol műbarát meg nem rendeli nála Jasonnak márványból való kivitelét. Ez csak 1828. készült el, de T. Rómában való tartózkodása biztosítva volt és egymás után keletkeztek művei, melyek azt mutatják ugyan, hogy művészi fölfogása mindvégig változatlan maradt, de bámulatos alkotó erejéről és szellemének különböző tárgyak iránti fogékonyságáról tanuskodnak. 1805. készültek el: Bacchus, Ganymedes Jupiter sasával, Apollo és az almát tartó Venus hires szobrai, melyek a természetnek olyan naiv és mégis finom tanulmányozását és az ókori szoborművek hatását árulják el. Ugyanazon évben a kopenhágai művészeti akadémia tagja és a bolognai művészeti akadémia tiszteleti tagja lett. Egymás után keletkeztek: Adonis (1810, müncheni gliptotéka); A művészet női géniuszát ábrázoló dombornű; Hektor csatára szólítja Párist, és négy dombormű, u. m.: Amor, az oroszlán megszelídítője; Venus születése; A méh megsebzi Amort, s Mercurius átadja Bacchust Inónak, melyek mintegy előtanulmányul szolgáltak leghiresebb művéhez, a Nagy Sándor bevonulását Babilonba ábrázoló domborművü képszalaghoz (1812), melyet Napoleon rendelt meg a római Quirinál-palota számára (későbbi márvány kivitelei a Carlotta-nyaralóban a Como-tó mellett 1828. és a kopenhágai Christiansborgban 1829.). Elkerülve az újkori szobrászat dombormóveinek festőiségét, szinte klasszikus szellemmel, fölfogással, egyszerüséggel oldotta meg ezt a nehéz föladatot. Méltón sorakozik hozzá: az éjt és a napot jelképező két, végtelenül bájos domborműve (1815), mely az újkori szobrászat legtökéletesebb, legnépszerübb alkotásai közül való; Ganymedes szobra; Byron lord mellszobra; Pásztorfiu kutyájával; A remény (Tegel kastély Berlin mellett); Mercurius megöli Argust; Krisztus és tanítványai a tengerek (dombormű a firenzei Pitti-palota kápolnájában); a három grácia szobra, amely ugy mint női alakját általában, a nő szépség komoly, Canováénál kevésbbé érzéki, azért az ókori művészetet jobban megközelítő felfogásáról tanuskodik. 1819. visszatért Kopenhágába, ott a királyi család tagjainak mellszobrain kivül részben elkezdte az ottani Boldogasszony-templom díszítésére szolgáló műveit, és pedig Keresztelő szt. János prédikációját az oromfal számára, a Krisztus bevonulását Jeruzsálembe ábrázoló domborművű képszalagot, és Krisztus világhirü, nemes szobrát és az apostolok szobrait, melyek azonban csak a következő évtizedekben készültek el és világosan mutatják, hogy főleg antik jellegü tehetsége dacára is, éppen elfogulatlan, naiv, egyszerü fölfogásánál fogva, a keresztény művészetben is milyen nagyot volt képes alkotni. 1820. ismét Rómába utazott és ez időtől fogva számos emlékszerü munka megrendelésében részesült, amelyek azonban, minthogy tehetsége kevésbbé volt alkalma az egyéni jellemző vonások kifejezésére, főleg allegoriai alakjaikban érvényesülnek. Későbbi művei: Coppernicus bronz-szobra Varsóban (1830); Poniatowski herceg bronz lovasszobra (1830, u. o.); VII. Pius pápa márvány síremléke a római Szt.-Péter-templomban (1830); Leuchtenberg Jenő herceg síremléke a müncheni Szt.-Mihály-templomban; T. Miksa bajor választó-fejedelem szobra Münchenben; Gutenberg szobra Mainzban (1837); Schilleré Stuttgartban (1839). 1838. ismét visszatért Kopenhágába és befejezte a Boldogasszony-templom szoborműveit, elkészítette IV. Keresztély király bronz-szobrát (roeskildei székesegyház) és Holberg, Öhlenschläger, Steffens meg a saját mellszobrát. 1841. Rómába utazott, hol elkészítette a hét napjait ábrázoló géniuszokat a württembergi király számára, az év szakait ábrázoló domborműveket. 1842-ben utoljára tért vissza Kopenhágába, hol a Christiansborg kastély szobrászi díszítését tervezte és egy Luther-szobor előmukálatain dolgozott. Szinházi előadás közben hirtelem halt meg. Hagyatékából építették a kopenhágai T.-muzeumot (1846), ahol sírja közelében összes művei, részint eredetiek, részint másolatban, valamint gyüjteményei láthatók. Tanítványai közül a legkiválóbbak: Bissen, Wolff Emil, Schadow Rezső, Schwanthaler, Tenerani stb.
máskép Tot, Thout és Tehut is; egyiptomi istenség az istenek dinasztiájába a tudományok védura és a könyvtárak őre. L. Hermes Trismegistos és Egyiptomiak vallása.
(ejtsd: tú) Jakab Ágoston de, latinosított alakban: Thuanus, francia történetiró és államférfiu, szül. Párisban 1553 okt. 8., megh. 1617 máj. 7. Orléansban és Valenceban tanulta a jogot. Később mint III., majd IV. Henriknek bizalmas embere, jelentékeny politikai szerepet játszott és több diplomáciai feladatot oldott meg. Alkudozott nevezetesen a protestánsok vezéreivel Guienneben; ő vette rá III. Henriket, hogy megkösse (1588) a szövetséget Navarrai Henrikkel; bejárta Német- és Olaszországot, hogy a liga ellen pénzt szerezzen. 1594. a parlament alelnöke s a királyi könyvtár főnöke lett. Nagy része volt a nantesi rendelet (1598) kidolgozásában. IV. Henrik meggyilkoltatása után a kormányzónő, Medici Mária, nem nevezte őt ki a parlament elnökévé, amint ez neki megigérte volt, amiért T. a nyilvános élettől visszavonult s csak történetirással foglalkozott. Fő munkáj a Historia mei temporis (1543-1607). Az első 18 könyvet 1604. adta ki; 1606. megjelent a 2. kiadás, mely a 49. könyvig ért; a 3. kiadás (1614) 80 könyvre oszlik. Az eredeti terv szerint a munka I. Ferenc halálától IV. Henrik haláláig terjedt, de a munkát T. közbejött halála folytán Dupuy és Rigault végezték be. Az első teljes kiadás az eredeti szöveggel 1733. jelent meg Londonban 7 kötetben. A pompás latin nyelven irt munkának ezen kiadását 1734. franciára fordították (Páris, 16 köt.). T. kortörténete, mint oly szemtanu műve, ki részrehajlatlan itéletre törekszik, különösen a franciákra igen nagy becsü. Arra a vádra, hogy az egyház ellensége és a hugenottákkal rokonszenvez, megirta 1616. a Commentarius de vita sua, libri VI. c. védelmi iratot (Orléans 1620, németül megjelent Seybold Selbstbiographien berühmter Männer címü gyüjteményében). Pompás latin költeményeinek gyüjteménye megjelent: Posteritati; poematum opus notis perpetuis illustratum a J. Melanchtone c. alatt (Amsterdam 1678). V. ö. Düntzer, De T.-s Leben, Schriften u. historische Kunst (Darmstadt 1837). - Fia Ferenc Ágoston de, szül. Párisban 1607., lefejeztetett 1642 szept. 12. Méltó volt nagy atyjához. Nagyon fiatalon tagja lett a parlamentnek; továbbá a királyi könyvtár őre, később pedig államtanácsos lett, de mint a Cinq-Mars-féle összeesküvésnek részesét, Richelieu lefejeztette.
(ejtsd: tuár), város Deux-Sevres francia départementban, 26 km.-nyire Bressuiretől, a Thouet jobb partján, szép vidéken, vasút mellett, (1891) 5170 lak., ásványvizforrással, borkereskedéssel; két a XII. és XV. sz.-ból való érdekes templommal, amelyek egyikében gyönyörü üvegfestmények láthatók és eg XIII. Lajos korabeli hatalmas kastéllyal, amelynek szép lépcsőháza van és amely most javítóintézetül szolgál. V. ö. Imbert, Histoire de T. (Niort 1871).
v. P. Th., latin növénynév után du Petit-Thouars L. M. A. nevének jelölése. Szül. Boumois várában (Anjou), beutazta a Maszkarénákat meg Madagaszkárt, megh. Párisban 1831. A délafrikai szigetek flóráját meg a gyümölcsfákat ismertette.
(ejtsd: turú), város Ny.-Flandria belga tartományban, 18 km.-nyire Brüggétől, vasút mellett, (1890) 9464 lak., posztó-, vászonszövéssel, csipke-, kalapkészítéssel, cikória-, szappan-, bőrgyártással, lenkereskedéssel.
egyiptomi istenség, máskép Thot (l. o.)
(ejtsd: tuvnel) Ede Antal, francia államférfiu, szül. Verdunben 1818 nov. 11., megh. Párisban 1866 okt. 19. Jogi tanulmányainak befejezése után a Keletre utazott s ezen alkalommal adta ki első művét: La Hongrie et la Valachie (Páris 1840). 1844-45. mint követségi titkár Brüsszelben, illetve Athénben működött; 1848. ugyanott követté léptették elő; 1850. hasonló minőségben Münchenbe helyeztetett át. Mint Bonaparte Lajos Napoleon egyik legbuzgóbb hive, az 1851 dec. 2-iki államcsiny után a külügyminisztérium politikai vezetésével bizatván meg, III. Napoleon császár bizalmas munkatársa lett s midőn 1855. mint francia nagykövet Konstantinápolyba ment, arra törekedett, hogy az orosz befolyást ellensúlyozza és annak rovására Franciaországét emelje. 1859. szenátorrá neveztetett ki, 1860 jan. 24-től kezdve 1862 okt. 15-ig a külügyminiszteri tárcát vezette. V. ö. Le secret de l'empereur. Correspondance confidentielle et inédite entre M. T., le duc de Grammont et le général Flahault 1860-63. (kiadta T., Páris 1888). Emlékiratai (Souvenirs) is megjelentek. Fia Th. Léon továbbá a következő munkákat adta ki atyja hagyatékából: Correspondance de Th. avec sa famille. La Grece du roi Othon (Páris 1890); Episodes d'histoire contemporaine. 1844-52 (u. o. 1890) és Nicolas I. et Napoléon III. Guerre de la Crimée (1891); Trois années de la question de l'Orient 1856-59 (Páris 1897).