(ejtsd: tuvenen) Lajos István, francia tábornok, szül. Moyenvicben (Meurthe) 1791., megh. 1882-ben. 1811. tüzérhadnaggyá lett, kitüntetéssel harcolt az 1813-15-iki hadjáratokban; 1823. Spanyolországban küzdött, 1828. Görögországban s 1853. mint osztálytábornok nyugalomba lépett. T. kiváló szaktekintély volt a lövőfegyverek terén, melyen számos javításokat eszközölt. Már 1840. a vontcsövü fegyverek célszerüsége mellett nyilatkozott és rendszere 1846. elfogadtatott Európa több hadseregében, főleg a vadászezredek számára; találmányát csak a Minié- s a gyútűs fegyverek használata szorította háttérbe.
l. Pecekfegyver.
-család (késmárki). A család eredete ismeretlen. Már a XIV. sz.-ban virágzott egy ily nevü család. Andrásnak fia László 1360 körül élt, ennek leánya Erzsébet, Bánóczy János özvegye, 1386. Mária királynőtől adományt kapot. Mátyás király idejében Miklós és András mint vitéz katonák szerepelnek, de ezeknek a T.-családdal való rokonsága nem bizonyítható.
[ÁBRA] A Thököly-család címere.
Legelső őse e családnak Sebestyén, aki a régi késmárki monda szerint lókereskedő volt. Őse lett volna János, ki 1446. királyi zászlótartó volt, ennek fia Lipót, ennek fia Ferenc s unokája Sebestyén. Leginkább valószinü lesz az, hogy midőn már T. Sebestyén meggazdagodott s nemessé, báróvá lett, másokhoz hasonlóan ő is meg akarta hosszabbítani családfáját. 1569 körül vagyonos kereskedő Nagyszombatban. 1572. fiával és testvérével együtt felvétetett a nemesek sorába, tekelházi előnévvel, de üzleteit azért még tovább folytatta. 1578. megveszi a Fuggerektől Vöröskőt százezer tallérért, Rudolf király azonban nem hagyta jóvá a tételt, de megigérte, hogyha más jószágot vesz, még pénzzel is fogja segíteni. Ez időtájban első neje meghalt s ő 1580. nőül vette nagylucsei Dóczy Gábor leányát Zsuzsannát. E házasság révén a Dóczyak, Forgáchok s Nyáriak előkelő családjába jutván, ezentúl az udvarnál nagy tekintélyü rokonai befolyását is érvényesíthette. Ügyességével a Laszky Albert által nála még 1579-ben elzálogosított késmárki és savniki uradalmakat az udvarral való hosszas alkudozások után megszerzi. A főurak közt mindinkább növekedett tekintélye. 3 országgyülésen mint nevezetes bizottságok tagja szerepel. Részt vesz Győr ostromában Schwarzenberg mellett. Ennek eredménye lett a bárói cím. Később Bocskay táborában látjuk s nevét a legelőkelőbbek közt emlegetik; a bécsi béke előkészítésében is részt vesz mint Bocskay kiküldöttje. A T. család férfiágában Imrével halt ki, nőágon ennek leányaiban. - I. István, Sebestyén fia, szül. 1581 dec. 12., megh. 1651 nov. 8. Beutazta egész Nyugat-Európát, visszajövet királyi apród, majd királyi táblai ülnök lett. Első neje Hoffmann Zsófia meghalván, 1620. elvette Thurzó György nádor leányát Katalint, kivel az árvai vár és uradalom reá szállt. II. Ferdinándnak oly hű alattvalója volt, hogy inkább veszni hagyta 70,000 forinton vásárolt bodrogkeresztúri uradalmát, mintsem hogy Bethlenhez álljon. - II. István, az előbbinek fia, szül. 1623 febr. 5. 1654-ben grófi címet nyert s később Árva vármegye örökös főispánjává neveztetett ki. Birta az árvai, likavai, késmárki és rózsahegyi uradalmakat s rátóti Gyulaffy Máriával (iktári Bethlen Mária leánya) való házassága után Erdélyben is nagy értékü birtokokra tett szert. Wesselényinek és Nádasdynak meghitt barátja volt, kiknek terveit tetemes pénzösszeggel igyekezett elősegíteni. Ezért támadta meg Lipót tábornoka, de midőn Árva várát, melybe zárkózott, bevették, már halott volt. Ennek fia volt T. Imre. - III. T. Zsigmond, az előbbinek testvére, szül. 1618., megh 1678. Savnik várát és uradalmát örökölte. Várkastélyát renoválta és kápolnát építtetett. III. Ferdinánd tanácsosa, a kir. tábla birája s egy ízben nádorjelölt. Midőn az összeesküvőkkel való egyetértéssel gyanusították, savniki uradalmát az ottani apátság részére a kir. ügyésznek bocsátotta át, maga pedig a kat. hitre tért.
T. Imre, II. István fia, szül. Késmárkon 1657 szept. 25., megh. ismidi birtokán Nikomédia mellett (Kis-Ázsia) 1705 szept. 13. Két éves korában már elvesztette anyját. Nyolc éves korában Apafi Mihály kinevezte Máramaros vármegye főispánjává s a főispánság adminisztrátorául atyja beleegyezésével Teleki Mihály neveztetett ki. Atyja tiz éves korában az 1667. megnyilt eperjesi új lutheránus kollégiumba küldte, ahonnan azonban a beállott zavaros viszonyok miatt csakhamar haza hozatta. 1670 nov. az ostrom alá fogott Árva várából a liptóvármegyei Likavába menekült, ahonnan atyja halála után dec. 4. még a vár ostroma előtt álruhában Husztra ment, majd innen Erdélybe menekült Apafi fejedelem védelme alá. Itten gyakran érintkezett a magyar menekültekkel, a bujdosókkal, kik nagy reményeket fűztek a nagy tehetségü és vagyonos ifjuhoz, kinek magyarországi birtokait lefoglaltatta ugyan a kamara, de anyai nagybátyjától, Rhédei Ferenctől máramarosi uradalmait örökölve, nagy vagyonhoz jutott. Az I. Lipót uralkodása által előidézett elégedetlenség ez időben érte el tetőpontját. A Zrinyi, Frangepán és Nádasdy-féle összeesküvésből a kormány egy cseppet sem okult. Kapva kapott az alkalmon, hogy az alkotmányt és a vallásszabadságot megnyirbálja. A katonaság szaporíttatott, törvénytelen adók vettettek ki, a protestánsok templomai s iskolái bezárattak, papjaik és tanítóik vagy elűzettek vagy fogságba kerültek. Midőn 1672. az elégületlenek és menekültek száma már 15,000-re ment, a felvidékre törtek, de Kopp tábornok legyőzte seregüket. Ekkor Lipót 1673 febr. 27. felfüggesztette az alkotmányt és Ampringen János Gáspárt teljhatalmu kormányzóvá nevezte ki. Pozsonyban vértörvényszéket állítottak fel, mely 450 prot. lelkészt fosztott meg tisztségétől, 67-et pedig gyályarabságra itélt. Az újabb felkelés elmaradhatatlan volt. Még inkább előmozdította ezt Ausztria kedvezőtlen politikai helyzete és XIV. Lajos francia király azon igérete, hogy őket felkelésükben pénzzel és hadsereggel fogja segíteni. A felkelők a harcot meg is kezdték s győzelmesen haladtak előre, mire Lipót tanácskozást hitt össze Pozsonyba a béke helyreállítása végett, de az ügyetlen és gőgös Hocher megsemmisítette a reményeket. A harc újra megindult s a népszerütlen Teleki helyébe a még akkor csak 21 éves T.-t választották vezérül, ki már előbb is részt vett a fölkelők harcában. Ekkor kezdődik fontos szerepe hazánk történelmében. A protestánsok csakhamar mind hozzá csatlakoztak. Rövid idő alatt Felső-Magyarországot a bányavárosokkal együtt elfoglalta. A bányavárosokban nagy mennyiségü arany- és ezüstércrudakra tett szert, melyekből a maga nevére (pro libertate et justitia) pénz veretett. A Szilézia ellen küldött, Petróczy vezérlete alatt levő serege azonban megveretett. 1680 nyarán Késmárkot és Lőcsét is elfoglalta. 1681 ápr. Lipót Sopronba országgyülést hivott össze, mely azonban eredménytelen volt. Még be sem fejezték, midőn T. ismét megkezdte a háborut. Apafi tizezer és a nagyváradi pasa hétezer emberrel segítette. Elfoglalta Nagy-Kállót, Böszörményt. Ezután fegyverszünetet kötött s 1682 jun. 15. megesküdött Zrinyi Ilonával, I. Rákóczi Ferenc özvegyével. A már előbb említett soproni országgyülés nagy változást idézett elő minden eredménytelensége dacára. A bajok nagyobbrészt ugyan mind megvoltak, mint eddig, a protestánsok sérelmeit sem orvosolták, de az alkotmány mégis vissza lett állítva. Ezért többen visszatértek Lipóthoz. Ily körülmények közt T. ismét a szultánhoz fordult, vele szerződést kötött, melyben a szultán őt elismeri Felső-Magyarország fejedelmének, megigéri, hogy minden erejével segíteni fogja, viszont T. és utódai évi 40,000 arany adót tartoznak fizetni a szultánnak. Miután T. a francia királytól is újabb segélyt nyert, 1682 jul. a háborut megkezdi. Elfoglalja Kassát, Eperjest, majd az egész Felső-Magyarországot a bányavárosokkal és újabb pénzt veret. Majd meghódítja Füleket, Lévát s hatalmát egész a Vágig kiterjeszti. A szultán királynak kiáltja ki, de ezt el nem fogadva, csak fejedelem lett. Ezután fegyverszünetet köt és 1683. országgyülést hiv össze Kassára, mely gyülésen már a rendek egy része bizalmatlan iránta, de még inkább a rövid idővel ezután tartott tályai gyülésen, ahol tapasztalhatta népszerüségének hanyatlását. T. itten személyes felkelést kivánt a rendektől és seregének két hónapig tartó ellátását. A rendek mindenekelőtt azt kivánták tudni, vajjon nem áldoztatott-e fel a török pártfogásért az ország függetlensége? T. megtagadván a választ, a rendek sem szavazták meg a személyes felkelést, sem a kivánt adót, ugy hogy T.-nek önkényesen kellett az adót kivetnie és csak erőszakkal hajthatta be. E közben a török ismét készülődött Magyarország ellen. A császári udvar erről értesülvén, nagy előkészületeket tett. Nagy segítséget nyert Lipót XI. Ince pápában, kinek közbenjárására XIV. Lajos abbanhagyta a Németország elleni harcot s megvonta segítségét a felkelőktől; Sobieski János szintén nagy segítséget igért arra az esetre, ha a török Bécset megtámadja. Ily előkészületek mellett biztos volt a török veresége. 1683 tavasza elején be is tört a török. A nagyvezir Kara Musztafa akadálytalanul haladt előre Bécsig, melyet hét hétig sikertelenül ostromolt, ekkor azonban a Sobieski János és Lotaiai Károly egyesült hadserege által teljesen szétveretett az óriási török sereg, a hadjáratban résztvevő T. pedig Pozsonynál gyözetett le. A nagyvezir serege romjaival Győrig futott, ahonnan a szultánt értesítette vereségéről, melynek okául Ibrahim budai pasát és T.-t tüntette ki, aki, hogy tisztázza magát a vád alól, Drinápolyba sietett a szultánhoz. A császáriak győzelmének hatása mindkét részen igen nagy volt; T. is érezte ezt s ezért Sobieski János útján lépéseket tett Lipótnál a kiegyezésre; megigérte, hogy leteszi a fegyvert, ha Lipót a vallásszabadságot biztosítja és hercegi címet ad neki a 13 északkeleti vármegyével együtt. Lipót azonban feltétlen megadást kivánt. T. ezután tovább folytatta a harcot, 1685 tavaszán Ungvár alól visszaverte Schultz tábornokot, de ezután többször megveretett s Eperjesnél mind elfogták. Egymásután vesztette el Eperjest, Tokajt, Kassát és más erődített helyeit. Segítséget nemcsak hogy nem nyert a töröktől, hanem ezek, midőn Váradra ment, elfogták és vasra verve küldték Belgrádba. Az elfogatás oka valószinüleg az, hogy a török neszét vette, hogy T. a császárral alkudozásba bocsátkozott s megigérte, hogy kedvező béke esetén a török ellen fordul. T. elfogatásának hire a felkelők nagy részét Lipóthoz vezette, kinek hadai ezalatt győzelmesen nyomultak előre, elfoglalták Budát, Kaposvárt, Szegedet s T. városainak nagy részét. Munkácsot is ostrom alá fogták, melyet azonban még ekkor Zrinyi Ilona hősies védelme folytán nem tudtak bevenni. Lipót, hogy T. újabb támadásai ellen biztosítsa magát, Apafival titkos szerződést kötött, mely szerint Apafi a törököt és T.-t nem segíti, esetleg, ha titkon is, segíti a császáriakat s ennek fejében, ha a törököt Magyarországból kiűzik, Lipót kötelezi magát, hogy Erdélyt minden régi jogaiban meghagyja, a bevett négy vallás jogaiban háborítatlanul marad, Apafi Mihályt és fiát elismeri Erdély törvényes fejedelmeinek s haláluk után Erdély szabadon választja fejedelmét. T.-t 1686. a szultán szabadon bocsátotta s 9000 emberből álló sereget adott neki. T. azonban nem igen talált támogatásra; e mellett a törökök ismét annyira bizalmatlanok voltak hozzá, hogy 1867. ismét elfogták és Konstantinápolyba vitték. E közben a császáriak Magyarországot végkép meghódították, 1688 jan. 14. Munkácsot is bevették s Zrinyi Ilona gyermekeivel együtt Bécsbe vitetett. T. visszatérvén Konstantinápolyból, kiáltványt intézett a magyar nemzethez, de alig tudott összehozni 8000 embert, kiket Heister tábornok Nagyváradnál teljesen szétvert. Apafi halála után a szultán erdélyi fejedelemmé avatta s ekkor 16,000 emberrel Erdélybe sietett s a Heisterrel egyesült Teleki Mihály hadait 1690 szept. Zernyestnél megverte; maga Heister is fogságba esett s 1692. Zrinyi Ilonával cseréltetett ki. E győzelme után T. az erdélyi rendeket a kereszténymezei (Szeben mellett) gyülésre hivta össze, ahol magát erdélyi fejedelemmé választatta. Badeni Lajos herceg hadai elől Oláhországba vonult, de midőn Köprili Musztafa seregei Magyarországon ismét győztek, visszament Erdélybe. 1691. győzelmesen harcolt Ágoston hannoveri herceg seregével szemben, de a rossz időjárás miatt ismét Oláhországba vonult vissza. A Diploma Leopoldianum (l. o.) kiadása után T. végleg elvesztette Erdélyt. A töröknek slankameni nagy veresége alkalmával a török lovasságot vezényelte s ezután is részt vett a töröknek Ausztria elleni hadjárataiban, melyek a török folytonos gyengüléséről tettek tanuságot. Az 1697 szept. 11-iki nagy zentai ütközet után a szultánnal együtt Törökországba menekült. A hosszu háboru végkép kimerítette a törököt s a zentai vereség elvette minden kedvét a támadástól; Ausztriában is kivánták a békét. T. a béketárgyalásokban a török követ által igyekezett érdekeit képviseltetni, de midőn ez látta, hogy ezzel a porta érdekeit veszélyezteti, megszünt T. érdekeinek szószólója lenni. A békét 1699 jan. 26. meg is kötötték s T.-t párthiveivel együtt száműzték. T. hiveivel, mintegy 1400 emberrel, Törökországban maradt. A következő évben még egy utolsó kisérletet tett fejedelmi méltósága visszanyerésére, de sikertelenül. Ezután nejével Zrinyi Ilonával együtt Konstantinápoly Galata nevü külvárosában élt. Még megérte mostoha fiának, II. Rákóczi Ferencnek felkelését, melyre azonban már semmi befolyással nem volt. A portától 1695 óta tekintélyes kegydíjat húzott, majd birtokot és viddini gróf címet is kapott a szultántól. Hamvai a nikomédiai nagy örmény temetőben nyugszanak. 1691-92-iki leveleskönyvét Thaly Kálmán közölte a Magyar Tört. Emlékek II. oszt. XXXIV. kötetében. Kiadta a m. tud. akadémia (Budapest 1896).
l. Trákia.
vitéz athéni hadvezér a peloponnezusi háboruban, Lykos fia. Testestül-lelkestül a demokrácia hive levén, mindent elkövetett, hogy az athéni hajórajnak szamoszi expediciója alkalmával (Kr. e. 411.) az oligárkiának 400-as tanácsát megbuktassa. Később Alkibiades vezetése alatt ismételten babérokat aratott: különösen a Helleszpontoszban, s az Arginuzák melletti ütközetben; majd Theramenesszel neki kell vala a hajótörötteket biztonságba hoznia, de a nagy vihar miatt eme megbizatásának eleget tenni nem tudott. Mikor az oligárkia a harminc zsarnok (l. Athén története) személyében új erőre kapott, T. egyike volt az elsőknek, kiket száműztek. Tébába vonult és onnan szervezte bátorsággal és önmérséklettel azt a hazafias államcsinyt, mely a zsarnokokat megbuktatta, egyúttal azonban a régi alkotmányt is eltávolította és az igért amnesztiát szigoruan megtartotta. Később népszerüsége elhalványodott, a belügyek terén más népvezérek lépnek előtérbe. Midőn 391. tekintélyes hajóhad élén a Helleszpontoszba küldötték, sikerült ugyan annak mellékén a demokráciát és az athéni befolyást talpra állítania, de másfelül ugy ellene, mint vezértársa Ergokles ellen a legsúlyosabb természetü vádak merültek fel. Ergoklest árulással, T.-t sikkasztással és a szövetséges városok felprédálásával vádolták. T. kikerülte azt, hogy törvényt lássanak felette, mert Aszpendosz lakói, akik T. katonáitól sokat szenvedtek, sátrában orozva megtámadták és megölték; ugyanakkor, amikor éppen új harcokra készült. Ergoklest azonban halálra itélték és kivégezték.
(ejtsd: thri riversz), város Quebec kanadai tartományban, a St.-Maurice és Szt.-Lőrinc összefolyásánál, vasút mellett, (1891) 8334 lak., vasiparral, fakereskedéssel, szép katolikus templommal.
thrombus, l. Trombózis.
l. Flint (4).
(Drontheim), város és Söndre-T. kerület (18,621 km2 ter., (1891) 123,750 lak.) székhelye, a róla elnevezett fjord D-i partján, a Nid torkolata mellett, vasútnál, (1891) 24,746 lak., fémolvasztással, gép-, bőr-, dohánygyártással, szalagszövéssel, szeszfinomítással és hajógyártással, élénk kereskedéssel; 1891-ben érkezett 368 hajó (233,539 t.) és távozott 374 (231,674 t.). A behozatal fő cikkei: gabona és liszt, szén, só, fűszer, gép és vas; a kivitelé: épületfa, besózott hering, cellulóza, halak és réz; Norvégia belsejével is élénk közlekedésben áll. Közművelődési intézetek: 1774. alapított gimnázium, politechnikum, szépművészeti iskola, siketnéma-intézet, 1760-ban alapított királyi tudományos társulat 50,000 kötetből álló könyvtárral, természetrajzi és régiséggyüjteménnyel. A félszigetet, amelyen a város épült, egy keskeny szoros köti a kontinenshez; ezen áll Ihlevolden külváros. A várossal szemben van Munkholm nevü megerősített sziget. A rendesen, de nagyobbára faházakból épített T.-nek fő utcái Munkgaden és Kongensgaden; egy híd köti hozzá Bakkelandet külvárost. Legszebb épülete az 1093. alapított és most restaurálás alatt álló angol-román székesegyháza; belseje 105 m. hosszu és 39. m. széles; 1 fő- és 24 mellékoltár díszíti. Benne koronázták a norvég királyokat. T.-et Nidaros néven 996. Olaf Tryggvason alapította és szt. Olaf nagyobbította. A röskildei béke és 1718 után rövid ideig a svédeknek volt a birtokában.
l. Thukydides.