kisközség Udvarhely vármegye udvarhelyi j.-ban, (1891) 135 lak. Itt 1853 aug. két durva edényben 826 római éremre akadtak. T. a rómaiak egyik határállomása lehetett. V. ö. Archiv für Landeskunde (XIII., 138); Mommsen, Römisches Münzwesen 771.
németországi (Kézai szerint fanbergi, a Budap Krónika és Thuróczy szerint sambergi) gróf., még Géza vezér idejében vándorolt be Magyarországba. Oklevelesen 1269-97. emlegetik ezt a nemzetséget, melyből a Babocsayak és Szencseyek származtak. Fő birtoka Szencse (Szencse-Szent-Márton) és Szencse-Szent-Demeter Kőrös vármegyében. Ezeket a javakat a hűtlenségbe esett Szencseyek a XIV. sz. végén elvesztették, de 1405. Zsigmond ismét visszaadta azokat T. fiának, Jánosnak.
kisközség Borsod vármegye egri j.-ban, (1891) 18884 magyar lak., postahivtallal és postatakarékpénztárral.
l. Stibor.
Albius, római elegiaköltő, szül. Kr. e. 54., megh. Kr. u. 19. vagy 18. Előkelő lovagi családból, jóbaráti viszonyba jutott M. Valerius Messalla Corvinusszal, kit az Antonius elleni háboruba is elkisért, de útközben megbetegedett és Korkirában súlyos betegen feküdt. Rómába visszatérve, megénekli Messallát, aki Aquitaniából győzedelmesen tér vissza. Alighanem a következő évben (26) adta ki köteményeinek I. könyvét; az egyetlent, mely még a költő életében került a közönségnek kezébe. A II. könyv szerelemről beszél, melynek tárgya egy Nemesis nevü leány, akihez ragaszkodva lehelte ki lelkét az ókor legnagyobb elegiairója. Költeményeiből az a baráti kör, melynek központja Marcus Valerius Messalla Corvinus volt, nemcsak a II. kötet tartalmát válogatta ki, hanem egy hagyatékot is bocsátott világgá, melyben kétségtelenül T.-tól eredő költemények vegyest fordulnak elő Lygdamus és Sulpioia költeményeivel.
ókori város Litiumban, melyet az ősi hagyományok szerint szikulok alapítottak jóval Róma előtt. A város, mely az Anio bal partján a Monte Ripoli hegynek lejtőjén épült, eleinte Rómának hatalmas versenytársa volt és a latin háborukban nagy szerepet játszott. Kr. e. 338. Furius Camillus megtörte és azontúl már csak a köztársaság utolsó éveiben jutott némi jelentőségre, amennyiben Rómának nyaralóhelyei között első helyre küzdötte fel magát. Itt voltak nyaralói és kastélyai Hortiusnak, Hadrianus császárnak és sok más előkelő embernek, melyekből az ásatások nem egy ritka műemléket hoztak elő a napvilágra. A magánépületeken kivül szép középületek is voltak T.-ban, egyebek közt a Vesta körtemploma (képét l. Építészet IX. mellékletén). A XVI. sz.-ban T. (akkor már Tivoli) az Este-családnak kezére jutott, melynek egyik tagja Ippolito bibornok 1549. olyan díszkertet készíttetett, mely a renaissance legkiválóbb alkotásai közé tartozik. V. ö. Viola, Storia di Tivoli (2 köt., Róma 1819); Winnefeld, Die Villa des Hadrian bei T. (a német régészeti intézet évkönyveiben, 1895, 3. pótfüzet).
(franc., ejtsd: tik) a. m. rángatódzás; az orvosok megkülönböztetnek tic convulsif-ot, l. Arcideggörcs; és tic douloureux-t, l. Arczsába.
József Alajos, osztrák énekművész, szül. a cseh Oberwerkelsdorfban 1807 jul. 11-én, megh. Drezdában 1886 jan. 18. Szegény takács szülői orvosnak szánták, de 1827. Bécsben az opera énekkarába lépett, végre Cicimera oktatásával annyira vitte, hogy 1837. a drezdai opera hőstenorjául szerződtette; ez maradt is 1872-ig. Sokoldalusága mellett is kitünő volt minden szerepében. Az első Rienzi, Tannhäuser is T. volt.
(ejtsd: ticsborn) Roger sir, angol báró, szül. 1829 jan. 5. és elveszett valószinüleg a Bella gőzös hajótörése alkalmával 1854 ápr. Halálának hirére rokonai gazdag örökségét maguknak követelték és meg is kapták; 1866. azonban egy Orton nevü mészároslegény az eltünt T. Rogernek mondva magát, az örökségre igényt emelt. T. Roger anyja fiának ismerte el az idegent és a közönség 60 ezer font sterlinget gyüjtött az örökségi per megindítására, mely 1872-ig huzódott, amikor a törvényszék Ortont csalónak nyilvánította, 1874. pedig kétszeres hamis eskü miatt 14 évi fegyházra itélte. Egyideig még azután is érdeklődött a közönség iránta, de midőn 1884. a fegyházból kikerült, már csak keveset törődtek vele. V. ö. Der neue Pitaval (új folyam, 10. köt., Lipcse 1875).
l. Tihvin.