(ejtsd: ticsino), 1. a Pónak baloldali összesen 248 km. hosszu mellékfolyója Svájcban és Olaszországban. A Szt.Gotthárdot a Tessini-Alpokkal összekötő Nufenen-hágón ered; felső völgye Airolóig a Val Bedretto, Airolótól Biascáig, hol mg mindig magas hegyek közt folyik, a Leventina. A Dario Grande nevü szorosnál elhagyja a magas hegyi vidéket. Biascánál veszi föl első jelentékenyebb mellékvizét a Brenót, lejebb a Moesát. Bellinzona alatt szétágazik és Magadino közelében a Lago Maggioreba ömlik; ennek Locarnói-tó nevü részét iszapjával lassan kitölti. A Lago Maggiorét D-i végében Sesto Calendénél hagyja el; Castelnovaténél kilép a síkságra, számos szigetet alkot é Paviától 5 km.-nyire torkollik. Felső részében gyakran nagyon az áradásai; alsó részében bárkák járhatnak rajta. Tornaventónál kiágazik belőle az 50 km. hosszu Naviglio Grande, Galliaténál a Cavour-csatorna; ezenkivül is számos öntöző csatorna ágazik ki belőle. Homokjából aranyat mosnak. - 2. T., svájci kanton, l. Tessin.
Pavia (l. o.) latin neve.
(ang., ejtsd: tikit) a. m. cédula, bárca; T. továbbá a totalisateurnél (l. o.) föltett fogadási tét elismerése gyanánt adott jegy. A jegyen a versenynap kelte, a futam és a ló száma, a tét összege, továbbá az ellenőrzési jelek láthatók. - Railway-T., menetjegy (l. o.). - T. of leave a. m. feltételes szabadságra bocsátás.
György, angol irodalomtörténetiró, szül. Bostonban 1791 aug. 1., megh. u. o. 1871 jan. 26. A Dartmouth Collegeban nevelték és jogi pályára készült, de nem maradt meg ezen a pályán és 1815. Európába utazott, ahol öt évet töltött Londonban, Göttingában, Párisban, Rómában, Madridban és Lisszabonban. Miután hazaérkezett, kinevezték a Harvard-egyetemen a francia és spanyol nyelv, valamint a szépirodalom tanárává. Hirnevét The history of Spanish literature c. műve által szerezte (3 köt., New-York 1849, 4. kiad. 1872). Megirta azokivül Lafayette (1825) és Prescott történetiró életrajzát (1863, új kiad. 1882); Syllabus of lectures on the history and criticism of Spanish literature (1823); Remains of Nathan Appleton Haven (1827). V. ö. Hillard, Life, letters and journals of George T. (2. köt., Boston 1876).
(ejtsd: taikonderoga), város New-York amerikai állam Essex nevü countyjában, a Tongue-hegyek É-i végében, a Champlain- és George-tavak közt, 3980 lak., ceruzakészítéssel; mellette vannak az északamerikai szabadságharcból ismeretes T. vár romjai.
Yukatan állam területe, Meridától 50 km.-nyire délre, nevezetes romokkal és sírokkal.
Adolf, norvég festő, szül. Mandalban 1814 aug. 14., megh. Kristianiában 1876 aug. 25. Eleinte a kopenhágai művészeti akadémián tanult, azután Düsseldorfban Hildebrandt Tivadarnak és Schadow Vilmosnak volt tanítványa; később Münchenben tartózkodott, Olaszországban is járt, 1846 óta pedig Düsseldorfban élt, de Norvégiát majdnem minden évben meglátogatta. Hirnevét nem annyira történelmi festményeinek (p. Wasa Gusztáv a morai templomban Delakarlia lakóinak beszédet tart, 1841) és norvég templomok számára festett vallásos tárgyu képeinek (Krisztus megkeresztelése; Krisztus föltámadása; Krisztus), mint inkább a norvég nép életéből vett ábrázolásainak köszönheti.
a Molukkok egyike, 10 km.-nyire Halmahera Ny-i partjától, 78 km2 területtel, 8157 lak. A vulkáni sziget termékei ugyanazok, mint Ternatáé. 1521. fölfedezték a spanyolok; 1527. elfoglalták a portugálok, 1607. a hollandusok.
(arab) a. m. kereskedés, ebből tádsir kereskedő (mely a törökség révén nyelvünkbe mint tőzsér nyomult be). T. mehkemeszi a. m. kereskedelmi törvényszék.
1. Keresztély Frigyes, német szobrász, T. Lajos öccse, szül. Berlinben 1776 aug. 14., megh. u. o. 1851 máj. 14. Berlinben Schadow Gottfriednak, Párisban Davinak volt tanítványa. 1805. bátyjával Olaszországba ment, azután Svájcban, Münchenben és Carrarában tartózkodott, 1820. pedig a berlini művészeti akadémia tanára lett. Legkiválóbb művei: a berlini muzeum számára készített, lovászokat ábrázoló bronzcsoportok; dombormű a berlini királyi szinház oromfalán és Iffland szobra a szinház belsejében; Schinkel szobra a berlini muzeum oszlopcsarnokában; II. Frigyes Vilmos porosz király emlékszobra Neuruppinban stb. Számos kitünő mellszobrot készített, Goethe mellszobrát háromszor elkészítette, azonkivül Humboldt Sándorét, Schellingét, T. Lajosét, Lessingét, Rotterdami Erazmusét, Grotiusét, Bürgerét, Wallensteinét stb.
2. T. Lajos, német költő, szül. Berlinben 1773 máj. 31., megh. u. o. 1853 ápr. 28. Költői fejlődésében három korszakot különböztetünk meg. Az első önállótlan szárnypróbálgatásainak kora, melybe ifjukori művei esnek. Történelmi és irodalomtörténeti tanulmányait Halléban, Erlangenben s Tübingában végezte s már ekkor alaposan foglalkozott Shakespere életével és műveivel. Berlinbe visszatérte után Nicolai fölszólítására a Musäus és Müller J. G. által megindított Straussfedern címü gyüjtemény számára több fordított, átdolgozott és eredeti elbeszélést irt, mely utóbbiak közül a Die beiden merkwürdigsten Tage aus Sigmunds Leben (1796) a legbecsesebb. Ez időbe esik Abdallah (1795) és William Lovell (3 köt., 1795-96) c. két regénye, melyeket túlhajtott romantika és valótlan fantasztika jellemeznek. Természetesebb és egészséges humorával megnyerőbb Peter Lebrecht (1795-96, 2 köt.), melyhez Volksmärchen von Peter Lebrecht (3 köt., 1797) csatlakozik. A művészetek dicsőítése és rajongó vallásosság jellemzik Herzensergiessungen eines kunstliebenden Klosterbruders (1797) c. művét, mely legnagyobbrészt ifjukori barátjának, a korán elhunyt (megh. 1789., 25. évben) Wackenroder Vilmosnak munkája, Phantasien über die Kunst (1799) könyvét, melyet Wackenroder hagyatékából kiegészítve kiadott, és Franz Sternbalds Wanderungen (1798) c. regényét, mely kétségtelenné teszi, hogy T. ez időben a katolicizmus felé hajlott. Nicolai ezért elfordult tőle és T. most Schlegel Ág. Vilmoshoz csatlakozott, aki őt a romantikus iskola elveinek és irányának megnyerte. Ezzel kezdődik a költő fejlődésének második, romantikus korszaka, melyben főleg a lapos fölvilágosodás és értéktelen korabeli költészet ellen küzdött. Ekkor (1798) vette nőül Alberti lelkész leányát és telepedett le Jenában, hol Novalisban rokon lelkü barátot talált. Ez időből fő művei: Romantische Dichtungen (2 köt., 1799-1800), mely a Zerbino c. vígjátékot és a Genovefa c. tragédiát tartalmazza. A Zerbinóban folytatja a már első korszakában (Blaubart és Die verkehrte Welt c. vígjátékaiban) megindított harcot a lapos fölvilágosodás és költőietlen világnézet ellen, melyekkel szemben a romantikát dicsőíti. Ez irodalmi vígjátékokhoz járult Kaiser Octavianus (1804) c. komédiája, mely, mint a Genovefa is, csak részletekben tartalmaz kiváló költői szépségeket. Kitünő a Don Quijota fordítása (4 köt., 1799-1801); a korra nagy hatást tett Minnelieder aus der schwäbischen Vorzeit (1803), mellyel a középkori német költészetre irányzott tanulmányai megindulnak. Jenában nem sokáig maradt; 1801-02. Drezdában élt, azután Münchenben és Rómában, mindenütt a középkor egyetemes irodalmának tanulmányozásán fáradozva. Rómából visszatérte óta (1806) kezd szakítani a romantikával és tudatosan iparkodik a való életet befejezett és művészien megalkotott költői művekben rajzolni. Ez T. munkásságának harmadik korszaka, melyben Goethe nyomdokait követi. Ide tartoznak Phantasus (3 köt., 1812-17) és számos novellái (Novellenkranz, 4 köt., 1831-35; összegyüjtött novellái, 14 köt., 1835-42 stb.), melyek Németországban e műfajnak Goethe mintájára első rangu termékei; egyesek (Dichterleben, Der Tod des Dichters, Musikalische Leiden und Freuden, Der Aufruhr in den Cevennen, Vittoria Accorombona stb.) a német költészetnek maradandó becsü remekei, melyeket nagy műveltség, kitünő stíl és szellemes irónia jellemeznek. Egyúttal folytatta irodalomtörténeti működését; modernizálta az Ulrich von Lichtenstein önéletrajzát (Frauendienst, 1812.) megirta a régi német szinház történetét (Deutsches Theater, 2 kötet 1817); jellemezte és fordította Shakespere kortársait (Altenglisches Theater, 2 köt., 1811), mig nagyszabásu Shakespere-műve, melynek érdekében 1817. Angliában járt, csak terv maradt. A költő 1819 óta Drezdában élt, hová mint kitünő fölolvasó egész Európából és Amerikából vonzotta a műértőket. Nagyon foglalkoztatta a drezdai szinház is, amelynek tanulmányozásából származtak kitünő szini birálatai (Dramaturgische Blätter, 2 köt., 1825; 3 köt., 1852) és esztetikai cikkei (Kritische Schriften, 4 köt., 1848-52), melyek a kor irodalmi műveltségére nagy befolyással voltak. A Schlegel Ág. Vilmos által megkezdett Shakepere-fordítást is ő fejezte be, leányának, Dorottyának (1799-1841) és Baudissin Farkas grófnak (l. o.) közreműködésével. Végre kiadta Novalis, Müller (a festő), Kleist Henrik és Lenz Reinhold munkáit, melyekhez ez iróknak becses életrajzát és szellemes jellemzését csatolta. Midőn Poroszországban IV. Frigyes Vilmos trónra lépett, a romantikus király tekintélyes évdíjat és a titkos tanácsosi méltóságot adományozta a költőnek, ki most Berlinben és Potsdamban élte, sokat betegeskedve, de folyton munkálkodva, utolsó éveit, környezve kortársainak meleg, néha túlzó tiszteletétől. Mert T. kétségtelenül a jelen századnak egyik legnagyobb, önálló és sokoldalu tehetsége, de romantikus téves nézeteinél fogva kiváló költői ereje csak elvétve alkotott befejezett, maradandó értékü műremeket. Költeményeit (3 köt., 1821-23) és munkáit (Schriften, 20 köt. 1828-46) maga adta ki, de nem fejezhette be; hátrahagyott műveit Köpke adta ki (2 köt., 1855). Válogatott munkái sokféle kiadásban jelentek meg. Személyes érintkezésből irtak róla: Köpke, Erinnerungen aus dem Leben des Dichters (2 köt., 1855) és Friesen, Erinnerungen eines alten Freundes (2 köt., 1871); hozzá intézett leveleit Holtei adta ki (Briefe an T., 4 köt., 1864). V. ö. Steiner, Ludwig T. und die Volksbücher (1893); Klee, T.-s Leben und Werke (1894, jó áttekintés).