ókori hadvezér, született Korintusban Kr. e. 411., megh. u. o. 337. Előkelő nemes családból származott és már kor ifjuságában olyan szenvedélyes hive lett a demokráciának, hogy részt vett saját bátyjának Timophanesnek megöletésében, aki Korintusban tiranniszt akart alapítani. Ezen esemény után 20 évig teljesen visszavonult minden politikai szerepléstől és elvonultságából csak akkor lépett elő, midőn szülővárosa egy kis zsoldos sereg élén gyarmatvárosa Szirakuza érdekében Sziciliába küldötte. T. szerencsésen működött, csakhamar Szirakuzának ura lett, Dionysiost elűzte, az utóbbinak várát lerontatta; majd az elnéptelenedett városrészekbe korintusi gyarmatosokat telepített. Működését szabadelvü alkotmányrevizióval koronázta. Plutarchos és Cornelius Nepos életrajzban dicsőítették.
Beksics Gusztáv (l. o.) álneve.
bizánci hires ókori festő; különösen két festménye jutott nagyobb jelentőségre, melyeket Caesar (mások szerint Octavianus) keres 80 talentumon (450,000 korona) vásárolt meg. Az egyik a dühöngő Ajast ábrázolta, a másik Medeát, amint gyermekeit készül megölni. Az utóbbi festmény, mely a kampaniai falfestészet utánzatai útján nagy népszerüségre tett szert (egyik utánzata Herculaneumból a nápolyi muzeumba került), a pannoniai művészetre is hatással volt (aquincumi Medea-szobor).
1. embergyülöletéről hiressé vált athéni férfi, akit ezért Misanthroposnak (embergyülölő) neveztek el. Sokrates kortársa volt és a legerősebb gúnnyal üldözte korának erkölcsi romlottságát. Senkivel sem érintkezett és egy toronyszerü házban lakott, amelybe senkit sem bocsátott. A komédia és szatira irói erősen megtámadták; igy egyebek közt Antiphanes róla nevezte el egyik komédiáját, mely elveszett, de melyet Lukianos egy ilyen címü párbeszédében felhasznált. Shakespeare egyik szinművének hősévé tette. Monográfiát Binder irt róla (Über T. den Misanthropen, Ulm 1856).
2. T., a Szillográf, Peloponnezusból, szül. Kr. e. 325 körül, megh. 235 körül. A filozofiának élt, amelyben megarai Stilpon és az eliszi Pyrrhon voltak tanítói, de ugy látszik az orvostudománnyal is foglalkozott. Kalcedonban és Athénben élt és tanított; Alexandriában Pyrrhon szkeptikus tanát, melyet ez csak szóval adott elő, irásba foglalta és terjesztette. Számos, részben költői, részben prózai munkái közül kiválnak gúnyversei (szillói).
az állóbárka kormánya.
1. Ákos, jogi iró és egyetemi tanár, szül. Egerben 1850. Ugyanabból a régi nemesi családból származik, amelyből T. Sámuel, a történelmi iró (l. o.). A gimnáziumot Budán, a jogi tanfolyamot 1874. a budapesti egyetemen végezte. Doktori szigorlatainak letevése után a közoktatásügyi miniszter állami ösztöndíjjal külföldi egyetemekre küldötte, hogy az egyetemi tanári pályára készüljön. Külföldi útjáról visszatérvén, 1877. a győri királyi jogakadémián a jogtörténet és az egyházjog tanára lett. 1890. a budapesti egyetemre a magyar alkotmány- és jogtörténet tanszékére nevezték ki. Ezzel egy időben József főherceg ő rá bizta elsőszülött fiának, József Ágost főhercegnek két évig tartó jogi oktatását, amelyen Mária Dorottya főherceghő, Fülöp orléansi herceg neje is részt vett. 1897 októberétől kezdve ismét a főherceg magyar közjogi oktatását vezeti. Amikor az országos katolikus kongrua-bizottság Samassa egri érsek elnöklete alatt új szervezetet nyert, 1892. ezen újjá szervezett kongrua-bizottság központi előadójává T.-t választották. Ő készítette a lelkészi, valamint a nagyobb egyházi javadalmak jövedelmeinek összeirására vonatkozó szabályzatokat. Ezeket ugy a kongrua-bizottság, mint a püspöki kar némi csekélyebb jelentőségü módosítások mellett elfogadván, 1895 ápr. 16. a király mint fő kegyúr jóváhagyta és ekként a kongruarendezés ügye tiz évi vajudás után a megvalósulás stádiumába jutott. E téren szerzett kiváló érdemei elismeréséül 1896. a király a miniszteri tanácsosi címmel tüntette ki és egyszersmind a kormány őt bizta meg az összeirási szabályzatok gyakorlati keresztülvitelével, valamint a kongruarendezéshez szükséges további munkálatok előkészítésével. 1891 óta tagja a Szt.-István-társulat igazgató tanácsának, valamint az ott működő tudományos és irodalmi osztálynak és a második szakosztálynak előadója. Önálló munkái: A germán ősalkotmány (1881); A párbér a katolikus egyházjogban (1882); Az osztrák konkordátum és a magyar közjog (1883); Visittio canonica a magyar egyházjogban (1884); A párbér Magyarországon jogtörténeti fejlődése és jelen állásai szerint (1885). E forrásmunka, amelynek alapján a királyi kuria teljes-ülési döntvénye szabályozta a párbér ügyét, nagy vitát támasztott. A vitairtok közül, amelyek T.-tól megjelentek, említendők: A párbér jogi természete és Zárszó a párbérvitához (1886); A városi kegyuraság Magyarországon (1889, német nyelven is megjelent).
2. T. Béla, mérnök, az előbbinek öccse, szül. Egerben 1852 jun. 1. A gimnáziumot részben ott, részben Budán végezte. A műegyetemet öt évig Bécsben hallgatta. Oklevelet a budapesti műegyetemen nyert. Tanulmányai befejezése után 18 évig váltakozva, hol a középtiszai, hol a heves-szolnok-jászvidéki ármentesítő társulatnál volt mint mérnök alkalmazásban. 1894 aug. 1-től az egri főkáptalan uradalmi mérnöke. Neve akkor lett ismertté, mikor az országos vizépítési hivatalnak a Tisza-szabályozás tovább folytatására vonatkozó tervezetét 1891-93. megjelent tanulmányaiban megbirálta. Eme röpiratok: A Tisza folytatólagos szabályozására vonatkozó törvényjavaslat egyik hiányáról; Hogyan szabályozzák nálunk a Tiszát? Elfogadható-e a Tisza folytatólagos szabályozására vonatkozó törvényjavaslat? Újabb adalékok a Tisza-szabályozási törvényjavaslathoz; Néhány szó a Tiszaszabályozásról. Egyéb csaknem kizárólag vizügyi kérdésekkel foglalkozó cikkei és tanulmányai a Mérnök és Építész-Egylet Közlönyében, a Gazdasági Mérnökben és egyéb szaklapokban jelentek meg. A 11. kötetig e lexikon vizépítészeti részét szerkesztette és irta.
3. T. Sámuel (schmarhoffi), történetiró, szül. Turnán (Trencsén) 1675., megh. 1736. Jezsuitává lett s több helyen tanított, legutóbb Nagyszombaton és Kassán. Leginkább történelmi művei vannak. Legjelentékenyebbek a következők: Imago antiquae Hungariae, repraesentans terras, adventus et res gestas gentis Hunnicae (Kassa 1733, 2. kiad. Bécs, Prága és Trieszt 1762, 2 köt.); Synopsis novae chronologicae regnorum Hungariae (I-III. köt., Nagyszombat 1714); Purpura Pannonica sive vitae et gestae cardinalium (u. o. 1715); Imago novae Hungariae (Kassa 1734); Tibisci Ungariae fluvii notis (u. o. 1735, 2. kiad. 1767).
a Kis-Szunda-szigetek legnagyobbika, a T.-i és a Banda-tenger, illetőleg Rotti, Szamao, Ombai és Wetter-szigetek közt, 30,296 km2 területtel, amiből 13,448 németalföldi, a többi portugál birtok, mintegy 786,000 lak., akik közül 250,000 németalföldi alattvaló. A partok nagyobbára nehezen megközelíthetők; legjobb kikötője a delii és a kupangi. A benszülött lakosok három törzsre oszlanak; ezek nevei: atuli-kupang, atuli-timor és belo; valamennyi negroid; hozzájuk járulnak malájok, bugik, khinaiak, nehány hollandi és portugál. A fő kiviteli cikkek: a szantálfa, a vad méhek méze és viasza, lovak, narancs és kávé; a bevitelé: rizs, szeszes italok és iparcikkek. A sziget hollandi része T. residentiehez tartozik Kupang székhellyel. Ennek részei még: Szamu, Kambing, Rotti, Landu, Dau, Szavu, Szumba, az Allor-szigetek, a Szolor-szigetek, Flores keleti része és más kisebb szigetek, összesen 55,000 km2 területtel és több mint 1/2 millió lak. A portugál rész 47 u. n. fejdelemségre oszlik; fővárosa Deli. V. ö. Bastian, Indonesien II. (Berlin 1885); Forbes, A naturalist's wanderings in the Eastern Archipelago (London 1885).
a Tenimber-csoporthoz (l. o.) sorozott szigetek, amelyek közül Jamdena (2820 km2), Szelaru (775 km2), Larat (620), Vordate (40), Molu (175) és Maru (30) a lakottak, összesen 5782 km2 területtel és 16,000 lakossal.
athéni államférfi és tengeri hadvezér; Kononnak fia, Isokrates tanítványa volt. Ő volt az, aki a második tengeri szövetséget Athén hegemoniája alatt létrehozta. Utána aztán Kr. e. 375. legyőzte az ellenfelének, Spártának hajóhadát és megszerezte az athénieknek Akarnánia és Epirusz lakóinak szövetségét. 372. a persa király szolgálatába lépett. Miután honfitársai visszahivták volt, Szamosz szigetét megszerezte az athénieknek (365) hatalmi állást teremtett Athénnek a Helleszpontoszon, utoljára pedig megkapta a trákiai parancsnokságot, melyet Iphikratestől vettek volt el (364). Később a szövetségesek háborújában Chabrias halála után közösen volt parancsnok Charessel és Iphikratesszel. Ámde Kiosz szigete mellett vereséget szenvedtek, melyért ugyan Charesnek kellett volna a felelősséget viselnie, de ő ezt vezértársaira hárította, akiket aztán vissza is hivtak és felelősségre is vontak. T.-t elitélték és 100 talentumnyi birságot róttak rája. Ezen annyira elkeseredett, hogy Kalkiszba vonult el és onnan haláláig ki sem mozdult. Életrajzát az ókorban Cornelius Nepos irta meg, az újkorban Rehdantz, Vitae Iphicratis, Chabriae, T. (Berlin 1845).
szent, Pál apostolnak tanítványa és segédje. Likaoniában, valószinüleg Lisztrában született. Midőn Pál második nagy misszióútjában Lisztrába ment, T.-t választotta kisérőül, ki legbuzgóbb és legkedvesebb munkatársa volt. A hgyomány szerint Efezus püspöke volt és 97., midőn a Katagogia nevü pogány ünnepen a pogányok bálványimádása ellen fellépett, ezek agyonkövezték. A latinok jan. 24., a görögök 22. ünneplik emléknapját.