varjutövisk, fejér disznó-, macska-, szarvas-, ebtövisek, festő-kökény (növ., Rhamnus L. proparte Cervispina Dill.), a kutyafaféléknek cserjenövénye, a kutyafával rokon, gyakran vele egyesítik is. Néha kisebb fa tövises ágain átellenes, egyszerü levelekkel és négyestagu apró zöldes vagy fehér virágokkal. Vagy 30 faja az északi mérsékelt égöv lakója. Nálunk gyakori a festő V. (varjubingó, hastisztító vagy hashajtó kökény, kereszttövis, Rh. cathartica L.), apró zöldes-fekete bogyója (baccae spinae arrinae) félig éretten sárga festékül (sárga bogyó) alkalmas. A népnek hashajtó szere. A déleurópai örökzöld V. (Rh. Alaternus L.) elágazó tövisü bokor, hazájában gyepünek szeretik. A déleurópai bozót (macchia) jellemző növénye. Üvegházban tarka levelü változéka terem, folyosó díszítésére nevelik. A sziklai V. (Rh. rupestris Scop.), az apró V. (Rh. pumila L.) és a havasi V. (Rh. alpina L.) sziklára lapuló bokraikkal Dél-Európában gyakoriak. Sétakertjeinkben itt-ott kőcsoportozatok és romok tövén találjuk. L. Bënge és Cascara sagrada.
l. Kapu.
megerősített, védelmi állapotba helyezhető kastély. Különösen sok keletkezett nálunk a XVI-XVII. sz.-ban; a felsőmagyarországiak többnyire (Micsinye, Frics stb.) igen nevezetes építőművészeti alkotások. L. még Kastély.
v. Kesző, váromladék a Rába és Marcal összefolyásánál, Vas vármegyében. Legelébb 1560. fordul elő, mint a győri püspökök vára. 1566., bizonyosan a török elleni oltalmul, királyi őrség tanyázott benne. a XVII. sz. közepén Széchenyi György győri püspök 7000 frt költséggel kijavíttatta. A kuruc-világ alatt is fennállott még. Falait csak 1795. romboltatta le a győri püspökség, s útcsinálásra hordatta el. Most csak alapfalai és egy roskatag pince vannak meg belőle.
-család (nobschützi). A család első ismert tagja a sziléziai származásu Varkuch Kristóf Szapolyai István nejével, Hedviggel a tescheni hercegnővel jött hazánkba, ki Kristófot Késmárk kapitányává nevezte ki és Straszka, Szentkereszt stb. helységekkel adományozta. Magyar nemességet nyervén, nevét a magyaros V. és Varkóczy alakban használta. Háromször nősült és mindháromszor előkelő magyar családokból. Egy utóda György 1541-ben Pestet védte a törökkel szemben. 1543. Székesfejérvár kapitánya volt és annak védelmében esett el. Még ismertebb Kristóf egy unokája, Tamás egri kapitány. Egerben ő építtette a vár egy bástyáját, melyet nevéről Varkócs bástyájának neveztek el. 1549. váradi kapitány, 1552. bihari főispán. Meghalt 1576. A család a XVII. sz.-ban halt ki.
1. nagyközség Borsod vármegye ózdi j.-ban, (1891) 2202 magyar lak., vasúti állomással. Hozzá tartozik Bánszállás (l. o.) kőszénbányatelep. - 2. Tisza-V., nagyközség Jász-Nagykun-Szolnok vármegye tiszai alsó j.-ban, (1891) 2312 magyar lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral. A történelemben különösen arról nevezetes, hogy 1058. András király itt próbálta ki öccsének Béla hercegnek önzetlenségét, midőn a kard és korona közt választásra szólította fel; 1103. pedig, szintén testvérháboruban, itt állottak egymással szemben Kálmán király és Álmos herceg, kik azonban itt fegyverszünetet kötöttek.
(varchoniták), az avarok (l. o.) egyik neve, mely az avar népet alkotó két őstörzs, t. i. az uar és khun nevének az összefoglalása. Maga az avar név sem egyéb, mint az uar alak változata.
oly löveg, melyet védelmi állások megtámadására és védelmezésére alkalmaznak. Az itt első sorban szándékolt, szilárd célok elleni hatás miatt ezen lövegek nagyobb (9 cm.-en felüli) ürméretüek. Miután a V.-ekkel való felszerlés igen költséges, azért minden állam a régibb rendszerü V.-eket legalább kevésbbé fontos pontokon még tovább is használja és az újabb rendszerü tökéletesebb lövegekkel csak a legfontosabb állásokat szereli föl. Ennek megfelelően az osztrák-magyar monárkiában a várak felszerelése a szabályszerü és a kisegítő lövegekből áll; mindkettő ostromló és védő lövegekre oszlik. (Újabb lövegekből alkalmazzák: a 12 cm.-es huzagolt bronz ostromlöveget, a 9 cm.-es ostrom- és 15 cm.-es huzagolt bronz védelmi mozsarat.) Nagy súlyuk miatt a V.-ek erősebb talpakon és az oldalirányzás könnyebb megadása végett ezen utóbbiak görgő kerekeken nyugvó, külön aljazatokon állanak. Az aljazatok vagy a kemény anyagból (kőből) készült talajon, vagy a talaj puhasága esetén gerendákból és pallódeszkákból álló ágyazaton állanak. Az ostromlövegek feladata a födözék (mellvéd stb.) szétrombolása vagy lesodrása (romboló, réstörő lövés), a védő tüzérség elhallgattatása (leszerelő lövés) és a védő őrség elleni hatás. A védőlövegek feladata, az ostromló tüzérség távoltartása és leküzdése, az ostromműveknek (vívóárkok, szárnysáncok stb.) szétrombolása és lehetőleg az ostromlónak táborhelyei, sánc-szerszám, tüzérség stb. telepei elleni hatás. Mindkét esetben a rombolo hatás gyors elérése végett újabb időben erősen lobbanó anyaggal töltött ürlövedékeket (robbantó gránátokat) alkalmaznak: pl. nálunk az ekrazittal töltött 21 cm.-es bombákat, Németországban a heilhofit-gránátokat, Franciaországban a melinite-gránátokat, Olaszországban a lőgyapot-gránátokat stb. L. Löveg.
A V. eredeti szervezete a Szt. István által alapított várszerkezet volt; az ország várkerületekre volt osztva, melyeknek élén a király által kinevezett várispánok (l. Főispán) állottak és kezelték a királyi jövedelmeket, kormányozták az alsóbb néposztályokat és a várkerületben vagy V.-ben levő kir. haderő vezérei voltak. A nemesek ebben az időben nem tartozak a V. hatósága alá. A későbbi Árpád-korszakban azonban, amikor a világi és egyházi főurak elhatalmasodása a köznemesség függetlenségét kezdette fenyegetni, ezek a várkerület felsőbb elemeivel a várjobbágyokkal (l. o.) szövetkeztek s részt kezdtek venni a várkerületi gyüléseken s ezeknek a nemességre is kiterjedő hatáskörét hovatovább elismerték. A nemesség a kinevezett alispán elnöklete alatt itélni hivatott birák választásába is befolyt, e birák: a szolgabiró és esküdtek voltak a V. első választott tisztviselői. Mindazonáltal hosszu ideig tartott, mig a túlnyomólag hadi szervezetü várkerület közigazgatási és biráskodási önkormányzattal biró V.-vé alakult át. A V. önkormányzati jogköre a XV. sz.-ban kezd biztos alapokat nyerni; a mohácsi vész után beállt szomoru idők pedig teljesen kifejlesztették a V.-k önállóságát, ugyannyira, hogy a V.-k már nemcsak közigazgatási, önkormányzati és biráskodási, hanem alkotmányjogi testületekké váltak. L. Magyarország (XII. köt. 131. old.), Megye és Törvényhatóság.
A vármegyék a török hódoltság és a bécsi kormány beolvasztási törekvéseinek idejében az önálló magyar állam védő bástyáiként jelentkeztek. Amikor azonban a magyar állam a jelen század első felében államiságának öntudatára kezdett ébredni s kiváló vezérférfiak arra törekedtek, hogy a sok tekintetben elavult magyar alkotmány az új időknek megfelelően javíttassék és átalakíttassék, különösen mikor az u. n. centralisták a 40-es évesben Eötvös József báró, Csengery Antal és Trefort Ágoston vezérlete alatt a parlamentáris kormányforma behozatala mellett törtek lándsát, a figyelem egyszersmind a vármegyéknek elavult és a parlamentáris kormányformával össze nem egyeztethető szervezetére is ráfordult s a centralisták a kormányzat központosítását tűzték ki vezérelvül zászlajukra. Ámde erős ellenzékük akadt, melynek élére Kossuth Lajos állott, aki a parlamenti kormányt a vármegyei rendszerrel összeegyeztethetőnek tartotta és az 1848-iki törvényekben az ő felfogása győzött. Az alkotmánynak 1867. helyreállítása után ismét hangok emelkedtek a közigazgatás államosítása mellett s kivált Grünwald Bélának a közigazgatás államosítása érdekében közrebocsátott röpiratai okoztak mélyebb hatást. Az egyesült ellenzék a közigazgatás államosítását felvette programmjába s éveken át kitartóan harcolt e programmpontja mellett. Végre a szabadelvü párt is, mely a fuzió óta a kormány pártja volt, belátta a V.-nak szükségességét s Szápáry Gyula gróf mint a belügyminisztérium vezetésével megbizott miniszterelnök 1891. beterjesztette a képviselőháznak törvényjavaslatát a közigazgatás és az önkormányzat rendezéséről a vármegyékben, melynek alapelve az volt, hogy az állami közigazgatás a helyi önkormányzattól elkülöníttessék, amaz a kormánytól kinevezett tisztviselők által láttassék el, az önkormányzati teendőket pedig a vármegyei közgyülés és járási tanácsok intézzék el. Ez a törvényjavaslat azonban, mert a kormányi beavatkozást igen nagy mértékben ki akarta terjeszteni, hatalmas ellenállásra talált, különösen a 48-as és függetlenségi párt részéről és többi hónapi parlamenti harc után az eredmény egy kétszakaszos elvi kijelentést tartalmazó t.-cikk megalkotása lett, mely kimondja, hogy a közigazgatás a vármegyékben állami feladatot képez, melyet kinevezett állami közegek intéznek, részint önállóan, részint a törvény korlátai közt önkormányzati elemek közreműködésével (1891. évi XXXIII. t.-c.).