Finom homokos talajban, különösen tengerparti építkezéseknél, ahol a facölöpök leverése a viz által okozott ingadozások következtében nem megbizható, facölöpök helyett némelykor V.-öket szoktak használni, amelyeknek a kellő mélységig való behatolását nem leverés, hanem becsavarás által eszközlik. E célból az üregesen, csőszerüen öntött vagy kovácsolt V. hegyét széles csavarmenetekkel látják el, s a becsavarást a cölöp fejére erősített keréknek kézi vagy gépi erővel való forgatása által végzik.
(ásv.), l. Hematit.
(lat.), áttört művü ókori üvegedény, mely nagy értéket képviselt ama nehézségnél fogva, mely az okozott, hogy az edény testétől elálló áttört művü díszítményeknek, betüknek stb. magával az edénnyel egy összefüggő egészet kell alkotniok. Ilyen a szegszárdi is ez idő szerint a nemzeti muzeumban. V. ö. Gyárfás, Pannonia őskeresztény emlékei.
község, l. Dobra (3.).
l. Drót.
Az öntött vasból vagy hengerelt vaslemezből készített fazekakat, lábasokat, tepsiket, tálakat, tányérokat, korsókat s más efféle főző-, sütő-, evő- és ivóedényt általában V.-nek nevezzük. 1. Az öntött V.-eket a következőképen gyártják: A homokba beformázott s azután megöntött edényt a formából kiveszik s először a homoktól s öntelékektől (vendégfej, beöntő csatornák, öntvényvarratok) megtisztogatják, azután tokos kemencében a vörös izzásig felhevítik, majd pedig lassan lehűtik, hogy az öntvény merevségét elveszítse. Az ekképen meglágyított V.-eket a csiszoló műhelybe viszik és a fazekasok használta korongozó készülékhez hasonló szerkezetü csiszoló géppel a belsejét lecsiszolják. A csiszolás után következik a V. csávázása 90 rész viz és 10 rész kénsav keverékében. Midőn a sav az oxidréteget már kellőképen lemarta (mintegy 12 óra multával), a V.-eket kiveszik a csávából, ezután homokkal, majd kefével megsurolják, hideg és meleg vizzl leöblítik és végül a szárítóba rakják. A tökéletesen száraz edény belsejére kenik az alapzománcot, mely kovaliszt, póris (borát) és földpát keveréke (50 kg. kovaliszt, 22,5 kg. pörköletlen póris és 7,5 kg. földpátliszt = 80 kg.), ezt agyagtégelyekben megolvasztják s a nyert maszát (68-69. kg.) az agyagcserepektől megtisztogatván, porrá törik; ebből a porból vesznek 16 kg.-ot s összekeverik 12,5 kg. kovával, 6,5 kg. szürke agyaggal és 0,5 kg. pórissal. Ezt a keveréket vizzel nedvesítve megőrlik s az őrlött pépet vagy vizzel vagy vizzel őrlött szürke agyaggal a szükséges mértékig higítják. A leirt összetételen kivül másféle összetételü alapzománcot is használna, de mindmegannyi tulajdonképen pórisüveg, mely a beégetéskor nem olvad meg, hanem tésztanemü halmazállapotuvá válik, kissé porózus lesz s a vas kiterjedésének enged. A nyers V.-re kent alapzománcot melegített öntöttvaslapon (melyet oly formán hevítenek, mint a takaréktűzhelyek főzőlapját) megszárogatjuk s ezután tokos üstben beégetik. A beégetés után a fedő zománcot kenik az edény alapzománcára. A fedő zománc összetétele is sokféle s rendesen a zománcoló műhelyek féltve őrzött titkát alkotja. Példaképen egy ón- és egy ólomtartalmu keveréket mutatunk be:
Ezeket a lyukas fenekü tégelyben megömlesztik s a tégelyből kicsepegő üveget alátett edényben felfogják. Ily módon a keverékből mintegy 92 rész zománcot kapnak, melyet összezúznak, a rátapadt idegen agyagoktól megtisztogatnak és végül porrá törnek; ezt a port 6,5 r. kovaliszttel, 3,75 r. ónoxiddal, 0,75 r. szénsavas nátronnal és 0,75 r. égetett magnéziával összekeverve és vizzel megnedvesítve finom iszappá őrlik. Ezzel az iszappal befedik az alapzománcot és azután öntöttvaslapon egyenletesen fokozott meleggel (olyformán, hogy a tűzfészektől mindig messzebb és messzebb tolják az edényt) megszárogatjuk s azután a világos vörös izzó tokos kemencébe rakják és beégetik. A kemencéből kikerült s mintegy 50 C° -ra lehűlt edények külsejét fekete festékkel (kátránnyal) kenik be. A jó zománc minél kevesebb ólmot tartalmazzon, mert az ólomsók mérgesek; felszine teljesen sima, tiszta fehér és repedések nélkül való legyen. 2. A lemezedényeket hengerelt vaslemezből sajtolással vagy nyomással alakítják. Igen természetesen egyszerre a kivánt alakot nem kapjuk meg, ez csak többszörös sajtolás vagy nyomás eredménye, miért is a művelet közben merevvé vált edényt ki kell lágyítani, ami ugy történik, hogy a V.-eket vastokba rakják, ennek fedelét fojtóan elzárják, illetőleg letapasztják és az izzásig hevítik. A sajtolt és nyomott edényrészleteket szegecsekkel kötik össze (a fazék fülét és lábát, a korsó orrát, a merítő kanál nyelét az edény testéhez szegecselik), esetleg kiperemezik. Ezután következik az előkészítésnek már leirtuk módja és végül a zománcozás. A V.-ek gyártásával nálunk a kincstár zólyombrézói vasfinomítója foglalkozik, zománcolással pedig két losonci zománcoló gyár. L. még Zománc.
l. Vazelin.
a vas gyártására a következő érceket használják: mágnesvaskő 72% vassal, vasfény és vörös vaskő 70% vassal, barna vaskő 60% vassal, sárga vaskövek, limonitok 25-40% vassal, pátvaskő 48% vassal, szferosziderit 35-40% vassal.
l. Öntészet.
rendszerint tömör rudakból, csövekből vagy csővé hajlított abroncsvasakból készülnek. Nálunk leginkább az utóbbit használják. Az abroncsvasat valamely húzópad tölcsérén áthúzzák, mely azt csővé hajlítja össze. Ezeket a csöveket fémfürésszel a szükséges hosszuságra összedarabolják, az egyes darabokat alakzók (chablon) segítségével a butor megfelelő részének alakjára görbítik, ezután pedig összeaklálják. Az ülőhelyeket szokták fából átlyuggatott lemezből, vagy a nádszékek módjára font lapos drótból is készíteni, a háttámaszt pedig valamelyes csigadíszítménnyel töltik ki. Igen gyakoriak az ernyős padok és az összecsukható székek. A kerti padokat rendszerint öntöttvas-lábakkal szerelik fel, épp igy a modern iskolapadokat is. A legtökéletesebbek az angol vaságyak. Ezeket ugy készítik, hogy az ágy összeerősítendő részleteit kokillákba (öntöttvasformák) helyezik s fémmel kiöntik. Az ágy oldalait nem kapcsokkal, hanem kúpalaku villával (az oszlopokon) s ebbe illeszkedő kúpalaku nyulványnal (az oldalakon) kötik össze. Az ágyak ily módon való összeépítése és összeállítása a férgek elszaporodását akadályozza meg. A fa- s vasgyárakba gyakran használnak drótból font v. rúgókból összeállított betétet. A kórházakban használt ágybetétek fejfelőli része rendszerint emelhető, általában a kórházi ágyakat a kivánalom szerint szerkesztik. A használtabb vasbutorok közé tartoznak még a gyermekágyak, bölcsők, összecsukható és szilárd asztalok, virág- és mosdóasztalok, kályhaernyők, széntartók, ruhafogasok stb. A V.-ok közé sorozhatjuk a tűz és betörés ellen biztos pénzszekrényeket is (l. Pénztár). Ezek külső burkolatát nálunk és Ausztriában rendszerint három mm. vastag, belső falát pedig még ennél is vékonyabb lemezből gyártják. A két fal közti, mintegy 100 mm. vastag hézagot rossz hőszigetelő anyaggal (átszitált faszénhamuval) töltik ki. A lemezeket a szekrény vázát alkotó szegletvasakhoz szegecselik. A szekrény belsejét rendszerint két részre osztják, a felső egyharmadot, az u. n. trésort, külön ajtócskával, az alsó kétharmadot pedig polcokkal szerelik fel. Az előbbiben a pénzt, az utóbbiban pedig az üzleti könyveket tartják. A nagyobb szekrények ajtajára három zárat erősítenek. Mivel a szóban forgó szekrényeket feszítővasakkal, fúrókkal v. más módon könnyen feltörhetik, a szekrény külső falait ikerlemezből (összehegesztett kovácsvas s acél), v. vastag cémentált vaslapokból készítik; ez utóbbiak különösen jók, mert felszinük igen kemény, belsejük pedig szívós; ezeket nevezik páncélos pénzszekrényeknek. Az angol, német és francia gyárosok azoknak a pénzszekrényeknek vázát, melyektől a legnagyobb biztosságot követelik, mind a külső, mind a belső burok éleit hegesztéssel kötik össze és az ajtó tokját, külön e célra hengerelt alakvasból állítják össze. A nagyobb szabásu pénzszekrényeket gyakran oly zárral szerelik fel, mely kulccsal egyáltalában nem nyitható. A zár az ajtó belső felére van erősítve és óraművel kapcsolatos. A tulajdonos az üzletből való távoztakor, illetőleg midőn a szekrényt bezárja, az óraművet arra az időre állítja be, midőn visszatérni s a szekrényt kinyitni óhajtja. Ezután beteszi az ajtót s nyugodtan távozhat, mert az óramű a zár reteszeinek rúgóit 1-2 mp. multával kioldja s ezek a szekrényajtót elzárják. Midőn a szekrény kinyitásának ideje elkövetkezett, az óramű a reteszeket visszahúzza és az ajtó újból nyitható. Addig, mig az óramű le nem jár, a szekrényt még a tulajdonos se nyithatja ki.