füles nyelü, ágas végü vaseszköz (l. Horgony); azután vaslábakon álló, a tűzhelyen keresztül fekvő vas-szál, melyre a fát rakják.
l. Elektrodinamika és Krizik-féle vasmag.
kisközség Szabolcs vármegye bogdányi j.-ban, (1891) 1098 magyar lak.
l. Vért.
l. Acélmetszet.
(l. a mellékelt két képet). A kovácsvasnak az a tulajdonsága, hogy vörös izzó állapotában a kalapács ütésének, a véső s lyukasztó nyomának, szóval a tűzi szerszámok behatásának jól enged, fehér izzó állapotában pedig két, sőt több rész egymáshoz hegeszthető, valamint vékony lemezeinek az a tulajdonsága, hogy hidegen is domboríthatók, a műiparnak egyik kiválóan fontos ágát: a V.-et, rossz magyarsággal a műlakatosságot teremtette meg. A V. a fiatalabb műiparok közé tartozik, mert a rómaiak és görögök a vas művészi feldolgozására kevés súlyt vetettek s nem számítva a kulcsokat (l. képmelléklet, 1. ábra) és a ládavasalásoktól egyéb nem maradt reánk, noha a görög és római irók vasból készített szobrokról is megemlékeznek. A V. először a román építészeti stílus korában lép fel s csakhamar elsőrangu alkotásokkal gazdagítja a középkor műiparát. A kezdés dicsősége a francia iparosokat, illetőleg barátokat illeti meg; Európa többi országaiban, a leletek után itélve, a X-XII. sz. folyamán kevés vasmunka készülhetett. Hazánkban kettőnél több (a szepesszombati templom ajtókopogtatója és sekrestye ajtajának kulcspaizsa) nem is maradt, pedig az Árpádok alatt a román stílus nálunk is nagyon virágzott. Az első kiválóbb munkák egyike Matsys Quentin angol vasműves-mestert dicséri, aki a 978-ban meghalt II. Eduárd angol király windsori sírjának kovácsvas-rácsát készítette. Nemsokára ezután Bordier Péter II. János és II. Artur ploermeli sírrácsát kovácsolja meg. A vasművesek ebbeli készítményeik stilizálásában jobbára az építészeti elemekhez ragaszkodtak, aminek az volt a természetes következménye, hogy a tárgyak alakja és díszítése igen gyakran az öntöttvasra emlékeztet.
A román stílusban készített vasmunkák levelei az erek irányában rendszerint homoruak s az építőművészet használta levelekhez hasonlóan jobbára tompán v. hegyesen és tompán csipkézettek. A legjellemzőbb a levelekbe helyezett v. azokból kidudorodó szőllőfürtalaku dísz, mely a kontyvirágra emlékeztet. Az indavégeken ezeket a leveleket jobbára díszes csokorba kötötték. A szóban forgó leveleken és csokrokon kivül gyakran találkozunk rozettaszerü díszítményekkel. Különösen a pántok leerősítő szegeit és ezek feje alá helyezett párnákat alakították ilyen módon Az állati alakok közül leggyakrabban találkozunk a középkori babona hirhedt sárkányával. Az ebfej különösen a tűzi kutyák és ajtókopogtatók (l. o:), az oroszlánfej pedig az ajtófogantyuk és a kardhüvelyek megszokott dísze volt. Mindezeket az akkori izlésnek hódolva, rendszerint jelképiesen alkalmazták. Az ember vagy annak egyes testrészei a díszítmények sorában már kevésbbé szerepelnek; noha az építő művészet jó példák adása dolgában nem szűkölködött. A román vasstílus díszítményeinek legnagyobb részét odorokban kovácsolták és a törzshöz hegesztették, vagy pedig a törzsből kivágott ágakat idomították a kivánt alakra. A román vasstílus fejlődésének nyomait követve arra az eredményre jutunk, hogy a kiinduló pontot a kapu- és ajtóvasalások dolgában kereshetjük. A középkor elején az olaszországi és németországi bazilikák kapuit leginkább bronzból öntötték: ez a divat költséges volta miatt sokáig nem uralkodhatott. A román időszak építészei elkezdtk a fakapukat is használni, melyek legkezdetlegesebb alakjukban eresztékek nélkül egymás mellé rakott fapallókból állottak s mivel ezeket keretfákkal nem foglalták össze, a pallók szoros összetartása céljából az ajtó vaspántjainak szárát ugy alakították ki, hogy annak díszítményi részletei több deszkára terjeszkedtek ki. Ha a kapu túlságosan nagy volt, az egyes pántok szára közé vakpántot v. más egyéb díszítményt iktattak. A középkor kezdetén a pánt szárait leginkább C vagy kétszáru horogalakra kovácsolták. A XII. sz. felé kezdenek a díszesebb pántok szerepelni; ebből a korból valók a V. legkiválóbb remekei, melyek élén a párisi Notre-Dame templom pántja áll. ennek egy részletét a II. képm. 1. ábrája láttatja. Ezeket a pántokat leginkább vörösre festett bőrre vagy fára erősítették, hogy a díszítmények annál jobban érvényesüljenek, sőt részben dekorativ célból, részben pedig a rozsdásodás meggátlása végett a vasat is befestették, ónozták v. aranyozták. A román stílus korában a vaspántokon kivül még nagy fontosságuk volt a templomi gyertyatartóknak, az oltárrácsoknak s a szobaberendezések körében a kandallóba való tűzi baknak v. kutyának. A 2-4. ábrák ezeket tüntetik elő. Újabban a román vasmunkákat különösen a francia építészek karolták fel, azonban másutt is kultiválják. Budapesten a ferencvárosi templom pántja és a Mária-utcai templom rácsos ajtaja ezt a stílust láttatja. A román V. s XII. sz.-ban éri el virágzását, a XIII. sz.-ban pedig hanyatlani kezd s lassankint átengedi a tért a gót vagy csúcsíves stílusnak, mely a XII. sz. derekén az Isle de France-ban keletkezett (st. denisi templom). A csúcsíves vasstílus Európa minden országában remek alkotásokkal gazdagította a műipart. Nálunk különösen a felvidéki városokban virágzott. A csúcsíves stílus teljes uralomra jutásával végképen eltünnek a román stílus gömbölyü és barázdás, lapos vasai s helyüket elfoglalják az éllel vagy lappal kifelé fordított, néha pedig megcsavart lapos, négyzetes vagy hatszögletes kovácsolt vasrúdak. A gömbölyü vas legfeljebb mint gally-utánzat v. rúdnyaláb szerepel, melyet a legtöbb esetben a fény- és árnyékhatás növelése céljából megcsavartak. A négy- és sokszögü vasakat, a geometriai alakok készítésének könnyebbségét nem számítva, a csúcsíves stílus mesterei különösen azért kedvelték oly nagy mértékben, mert az építészet használta rügyszerü díszítményt, az u. n. kúszó levelet vagy virágot (Krabbe) ezek éleinek beirdalásával könnyen kialakíthatták, a vas megcsavarásával pedig a fény- és árnyékhatást sikerült tetemesen fokozniok. A román stílusnak legfontosabb díszítő eleme, a csiga elveszti sűrü csavarodását és kacsszerü diszítő elemmé válik; önállóan ritkábban szerepel. A csiga helyét elfoglalják a körvonalakból összeállított és a vas természetével jó részt ellenkező geometriai alakok. Ezek után az idomok után való törekvés, különösen a késői csúcsíves stílusban, még azokból a szalagdíszítményekből is kiérzik, melyeknek alapidomát a hullámos vonal alkotja. Még a díszítő kacsokat és leveleket is ugy alkották és helyezték el, hogy azok körvonalai a szóban forgó geometriai alakok egyikét vagy másikát zárták be. Igy természetes, hogy a geometriai alakok után való törekvés a művész kezét nagyon megkötötte. Megérzik ez a V.-en is, mely a mondott okból oly élettől duzzadó díszítményeket, minőkkel a román stílus dicsekedik, ritkán és csak akkor alkotott, mikor csinján használta a szóban forgó geometriai alakokat. A legtöbb életet a csúcsíves vasstílus már teljesen a halhólyag-motivumok szertelen alkalmazásának bilincsébe került. Az elfajult ízlés sovány geometriai formáival megölte a csúcsíves stílus aranykorában alkotott ornamentika életét. Valóban bámulatos az a mesterkéltség, amellyel a türelmes vasat a neki nem illő komplikált építészeti formákba kényszerítették. A csúcsíves stílus vasműves-mesterei a vasból plasztikus ékítményeket is készítettek. Igy a díszítmény vázát alkotó rúdakat igen gyakran gallyalakra kovácsolták és a sík ornamentikában használatos díszítő elemekből plasztikus csokrot, kelyhet, levelet és virágot formáltak. Ilyen plasztikus virágalakok a csúcsvégződések gyanánt szerepelnek u. n. keresztrózsák is. Általában a csúcsíves stílus aranykorában élt vasműves-mesterek díszítésül használt növények stilizálásához kitünően értettek. A csúcsíves stílus vasműves-mesterek díszítésül használt növények stilizálásához kitünően értettek. A csúcsíves stílus vasműves-munkáinak díszítő elemei között szerepelnek a stilizált állatalakok is; különösen a sárkány-, kutya-, szarvas- és gyíkalakokat kedvelték.
A csúcsíves stílusu vasmunkák készítése dolgában a műkovács- és a műlakatos-ipar egyaránt osztozott. A kovácsok a nehezebb munkát végezték, az ő feladatuk volt a rácsok, rácsos kapuk, kandeláberek, csillárok s más effélék növényi és állati díszítményeinek tűzből való kikovácsolása s beirdalással, illetve bevagdalással való teljes kialakítása, mely célra az üllőn és kalapácsokon kivül különösen a tűzi vágót használták. Az irdalt és vagdalt munkák mellett az odorokban való alakítás ritkán s legfeljebb az állati és emberi alakok kikovácsolása dolgában szerepelt. A vas alakításának ez a módja a román stílus megszünte után vesztett fontosságából, mert a csúcsives stílus a sablonszerü díszítményt nem szerette. A V. műlakatos-ága az áttört, domborított, rovott, vésett és faragott munkákban jeleskedett, szóval a vas hidegen való alakításának minden módját hasznára fordította. Mig a kovácsok a díszítmények részleteit hegesztéssel v. kötéssel, addig a lakatosok leginkább aklálással (szegecseléssel, niteléssel) kapcsolták össze. A csúcsíves stílus korában a legszebb alakítások közé tartoztak az ajtókopogtatók (II. melléklet 5. ábra és I. melléklet 11., 24., 25. ábra), pántok (I. melléklet 2. ábra), zárak (II. melléklet 6. ábra), gyertyatartók, csillárok (II. melléklet 7. ábra), oltárrácsok, rácsos ajtók (II. melléklet 8. ábra), vasajtók és keresztek (I. melléklet 12. ábra). A pántok a XIV. és XV. sz.-ban is megtartották gazdag tagozásukat, mert a nagyobb ajtókat és kapukat még mindig deszkákból rótták össze, ugy hogy ezek pántjának szárai, a román stílusu pántokhoz hasonlóan, nemcsak díszítésre, hanem arra valók is voltak, hogy a deszkákat összefoglalják. A XIV. és XV. sz.-beli zárak legnagyobb részét az ajtó, illetve kapu belsejére szegezték s ha a zár kivülről is nyitható volt, ezen az oldalon a kulcslyuk környékét az u. n. kulcspaizzsal díszítették. Ha a kulcs csak belülről nyitotta a zárt, akkor az ajtót kilinccsel is felszerelték. A szekrény-, fiók- és láda-zárak ütközőjét tolóreteszre vagy csuklóra aklált horog alkotta.
A XIV. sz. vége felé a középkor szigoru világnézetét, korlátolt gondolkodását és vallási fanatizmusát életvidámsággal és képzelettel teljes világnézet váltja fel s egy századig tartó küzdelem után megteremteni a renaissance korszakát, mely hódító útjára Olaszországból indul ki. Itt is találjuk a renaissance-kor V.-ének első alkotásait, melyeken még nagyon sok gótikus elemet találunk. Ilyen alkotást láttat az I. melléklet 19. és a II. melléklet 9. ábrája; azonban az olasz mesterek csakhamar meglelték az antik csigadíszben, a virág- és groteszk-alakokban az új építészeti formákhoz és a vas természetéhez legjobban alkalmazkodó ornamentikát, mely Olaszországból Közép-Európába jutván, egyszerü idomait kivetkőzte és sokszor az émelygősségig tömötté, a pazarlásig gazdaggá válik. Az olasz renaissance idomaihoz még legjobban csatlakozik a francia. A német elüt a kettőtől s az osztrák, cseh és magyar készítményekkel rokon. A renaisance stílus formáinak kerekdedsége s motivumainak sokasága a V.-nek igen kedvezett. Az építészettől bőven teremtett dekorativ elemeket a XV. és XVI. sz. lakatosmesterei nagyon jól értették a vas természetének megfelelően átalakítani, ugy hogy alkotásaik az architektonkus keretbe remekül illettek. Ennek tudható be az, hogy a vasat, mint építészeti dekorativ elemet, a renaissance mindenütt alkalmazta. A renaissance vasstílus legjobban kifejlett ágát, a német renaissance stílust, mely Németország, Alsó- és Felső-Ausztria, Stíria, Karintia, Tirol, Salzburg, Csehország, Felső-Magyarország és Erdély városaiban a legremekebb alkotásokat produkálta, a következő markáns tulajdonságok jellemzik. A német renaissance legkedveltebb ékítménye a csiga, mely központos díszből ndulva ki, jobbára 2-szer, 3-szor, néha azonban többször csavarodik, és mind a központos dísszel, mind egymással szervesen összefügg. A csigavonalat csak ritkán szakították meg egyenes vonallal. A román stílustól elütően a csigák egymásba is fonódnak s ugyanegy csigából egy v. több hasonló nagyságu és jellemü csiga fut ki. A központos díszt valamelyes oszlop, a magyar vitézkötésre emlékeztető háromszögletes, négyszögletes, nyolcas v. más alaku fonadék, néha címer, gyakran pedig stilizált ember- vagy állatalak, kehely stb. alkotja. Az olasz és vele igen közel rokon francia renaissance formái hasonlók ugyan a német renaissancehoz, azonban sokkal egyszerübbek; ezek könnyü csigadíszét fonadékok nem teszik nehézzé, átlátszóságát a túlságos gazdagon alkalmazott levél-, virág- és fejdísz nem befolyásolja. Mivel az olasz renaissance jobban ragaszkodott az antik alapalakokhoz, fejlődésében és elterjedésében bizonyos mértékü korlátoltság mutatkozik, motivumai gyérebbek s ezek felhasználása nagyon gyakran a kurrens munka jellegét láttatja.
A renaissance V. technikái részében csak három újdonságot találunk, egyik a tausolás, másik a damaszolás (dömöckölés) és a harmadik a maratás. Tausia (berakott munka) alatt azt az ötvös-munkát értjük, mely a közönségesebb fémek, jelesen a vas, acél és bronz felszinének nemesebb fémekkel való berakását tanítja (l. Berakott fémmunkák). A tausia mellett lábra kapott az u. n. beégetés is, melynek technikája abból áll, hogy az aranyat a tárgy felszinére égetik. A damasz technikáját l. Damaszkusi acél. Az acél damaszának létrehozására szükséges savvaló való kezelés a renaissance korában a maratás (l. o.) technikáját állapította meg. Állítólag Dürer Albert találta volna fel 1515. A dologban csak az lehet való, hogy ő volt az első, aki ezt az eljárást rajzok sokszorosítására használta. A franciák a tausolást is damasznak (damasquiner) nevezik, talán azért, mert Damaszkuszban a tausolás művészete is nagyon virágzott. Az indiai Wootz-acélnak is megvan az a tulajdonsága, hogy maratás esetén a dömöckacélhoz hasonló rajzot láttat; azonban ez Stodart és Faraday kisérletei szerint (1822) az acél aluminiumtartalmának tudható be. A renaissance kor vasművesei a vasipar minden ágában jeleskedtek. Különösen magas foku fejlődéssel dicsekedett a fegyverkovácsság, mely munkáinak finomságával a középkor mestereit is felülmulta. A többi munkák közül kiemeljük a vasalások (I. melléklet 3., 4., 7., 9., 15., 17., 18. és II. melléklet 10. és 11. ábra), a rácsozatok (I. melléklet 5., 8., 10. és II. melléklet 12. ábra), a vasajtók (II. melléklet 13. ábra) és a keresztek remek munkáját. Általában a renaissance kor vasművesei megtartották, sőt a lakások belső berendezése dolgában tetemesen tágították azt a kört, melyet a középkor lakatosai a V.-nek kivívtak, csupán a vasalások dolgában észlelünk némi fogyatékosságot, mert a középkor végén divatossá vált s később általánosságban elterjedt keretes ajtók a nagyobb szabásu pántok felerősítésére elegendő teret nem engedtek.
A XVII. sz. elején a renaissance V. is elérte fejlődésének legmagasabb fokát; hanyatlani kezdett s XIV. Lajos francia király építészeinek és vasműves mestereinek buzgólkodása következtében a divatossá vált barok stílus díszítő elemeiből csakhamar megteremtik a V. megfelelő stílusát, mely a XVII. sz. végén és a XVIII. sz. elején a francia ízlés domináló hatása következtében Európa minden országában uralkodóvá lesz. A barokk vasstílus sok eleme rokon a renaissance-szal, hisz ebből fejlődött ki. A barok stílus is megtartja az ornamentika szimmetriáját és a díszít elemek szerves egésszé való egyesítését, csakhogy sokkal lazább formában. A gömbölyü vasat elhagyja és G-alaku csigáit négyzetes vagy lapos vasból kovácsolja ki. A csigák rendszerint kosszarvalakban végződnek s levéldíszüket gazdagon tagozott akantusz alkotja. Az akantusz mellett legkevesebb díszítő elem a palmetta, melyet rendszerint centrális díszképen alkalmaznak és igen gazdagon díszítenek. Sajátos díszítő elemként szerepel az egyenes rúdakból alakított s a rúdak keresztező pontjában rozettával díszített rácsozás, mellyel a rácsozatoknak csigákkal nehezen díszíthető szögleteit töltötték ki, sokszor azonban centrális díszképen (címerbe téve) is használják. A csigákat megtörő egyenes rúdak profilozásával s bojtok, párnák vagy más effélék ráhelyezésévl igen jó hatást értek el. A csigákat igen gyakran golyók vagy karikák közbeiktatásával kötötték össze. A barok vasmunkákat különösen a monumentális jelleg emeli ki, mely különösen a rácsos kapuk dolgában érte el legpregnánsabb kifejezését. A XVII. sz. elején készített kapukhoz hasonló nagyságuak csak a mai kor vasműveseinek műhelyeiből kerültek ki. A kapukat gyakran kovácsvas-pillérek közé foglalták s ha szabadon állottak, hatalmas szemöldökráccsal díszítették. Az erkély-, lépcső- és egyéb rácsok díszítő elemei között nagyban szerepel a baluszter (korlátbáb), melynek keletkezését a divatossá váló öntöttvas-rácsozatoknak tudhatjuk be. A II. melléklet 14. és 15. ábrájában két osztrák vasmunkát mutatunk be, mind a kettőt a XVIII. sz. első felében készítették. Az I. melléklet 6. ábrája zárat, 13., 16. és 20. ábrája kulcsokat, 14. ábrája ablakrácsot és 21. ábrája gyertyatartót láttat.
A XVIII. sz. első felében a barok stílust a V. terén is felváltotta a rokokó, mely az egyenes vonalnak és a szimmetrikus ornamentikának hadat üzent. Sok műkritikus elitéli ugyan a rokokót, de ez az itélet a V.-re nem vonatkozhatik, mert ha az építészetben joggal meg is róhatják azt, hogy a rokokó az anyaggal épp oly önkényesen bánt, mint a formával, a V.-ről, ami az anyag alakítását illeti, nem mondhatjuk ezt. A kovácsvas igen alkalmas a kerek formák s a jellemző rokokó akantuszok, kartusok és tarajalaku levelek alakítására. A kovács és lakatos keze soblonszerü levélformákhoz nem lévén kötve, azokat sokkal szabadabban és merészebben formálhatja, hisz az anyagon ezzel erőszakot nem követ el, mert a hideg lemez épp oly könnyen ölti fel a leggroteszkebb alakot, mint az izzó kovácsrúd. A rokokó vasstílus a merészen stilizált akantuszlevélen kivül nagy előszeretettel használta a természetes virágokat is, melyeket folyondár alakjában ügyesen szőtt a látszólag rendszertelenül egymás mellé rakott C-alaku csigák közé s az extrémek találkozásával nagyon emelte a munka szépségét. A rokokó Közép-Európában nagy hódításokat tett s noha uralkodása XV. Lajos francia király halálával megszünt, mégis mindenütt érdekes műemlékekkel gazdagította a V.-et. Különösen szépek az osztrák vasmunkák. Magyarországban a legtöbb rokokó vasmunkát Pozsony városában találjuk. Idevaló az a gyertyatartó is, melyet a II. mell. 16. ábrájában mutatunk be. Szépség dolgában még a külföldi munkák sorában is a legelső helyen áll az a rácsos kapu, melyet a II. mell. 17. ábrája láttat. Ez Heves vármegyének egri székházáról való s az ezredéves országos kiállításon a nevezett vármegye pavillonját díszítette. Kompoziciójának szépsége, részleteinek formagazdagsága, a kovácsmunka szabatos s kifogástalan voltával meglepően szép harmonikus egésszé olvadnak össze. E kapu rajz a mult század derekén divatos ízlésre vall, azonban se tervezőjét, se készítőjét nem ismerjük. Valószinü, hogy Barkóczy Ferenc egri püspök, ki egyúttal Heves és Külső-Szolnok egyesült vármegyék főispánja is volt (1745-61), készítette, mert ő építette az említettük vármegyék egri székházát s mint a tudományok és szépművészetek buzgó pártfogója, sok szép alkotással örökítette meg nevét. Igaz ugyan, hogy Esterházy Károly gróf, ki 1761. lett egri püspök és Heves vármegye főispánja, még többet tett az iparművészetek előmozdítására, azonban alig hihető, hogy e kaput ő készítette volna; egy idős az a vármegye székházával. A rokoko stílus formáit láttatja az I. mell. 22. ábrája és a 23. ábra címeralaku része.
[ÁBRA] 1. ábra. Balkonrács XVI. Lajos idejéből.
A XVIII. sz. utolsó negyedében kezdtek beleunni a rokokó nagyon is túlhajtott cikornyáiba s XVI. Lajos francia király uralkodásának idejében újra visszatértek az antik motivumokhoz. Igy keletkezett XVI. Lajos stílusa, mely a V.-ben abban nyilvánult, hogy visszatértek újból a szimmetrikus idomokhoz, az egyenes vonalhoz és a csiagdíszítmény szerves összefoglalásához, oly értelemben mint ezt az 1. szövegábra láttatja. A csigákat az antikra emlékeztető húsos akantuszokkal és rozetákkal díszítették, de legjellemzőbb a rendszerint borostánlevelekből összeállított koszoru és girland alkalmazása, mely utóbbinak varkocsszerü vége miatt ezt a stílust copf-stílusnak is elkeresztelték. Örömest használták még a vázákat is, melyek centrális díszképen az erkélyrácsokon gyakran fordulnak elő. XVI. Lajos stílusát 1792-től kezdve az empire-stílus rideg, sivár formái váltják fel.
[ÁBRA] 2. ábra. Záradékrács empire-stílusban.
Ez a stílus az egyenes vonalat juttatja érvényre, a csigát amennyire lehet mellőzi, helyette inkább meander-szalagot és egymást keresztező csúcsíveket használ. A levéldíszt gyéren alkalmazott akantusz és a copf-stílustól örökölt girland képviselik. Ilyen munkákat láttat a 2. és 3. szövegábra. Az empire-stílus merev egyenes vonalai s gyér levéldísze megakasztotta a V. érvényesülését, mely a vasalások terén is elvesztette jelentőségét a miatt, hogy költségkimélés szempontjából a szerkezeteket a fába rejtették. A rávert pántot, zárat és tolóreteszt kiszorította a használatból a bevésett pánt, zár és tolóretesz. A mondott okokból ez a fontos műiparág teljesen elvesztette talaját s helyébe az öntött vas tolakodott.
[ÁBRA] 3. ábra. A miskolci református templom két kapujának egy-egy fele. Készült 1809-ben.
Századunk első negyedétől kezdve egész a 70-es évekig V.-ről nem is szólhatunk. A kovácsolt vasmunkák iránt kihalt az érzék s az olcsó öntött vas minden téren dominált. Már-már mester se volt, kire tisztességes kovácsmunka készítését bizni lehetett volna; ekkor hirtelen fordulat következett be. A bécsi építő művészek a renaissance stílus felkarolása következtében elkezdték a régi építményeket tanulmányozni s ez rá késztette őket az elhanyagolt kovácsművészet újból való felkarolására. Nálunk Ybl Miklós volt az első, aki 1875-ben a várkerti bazár kerítésrácsának készítését Jungfer Gyulára, a magyar vasművesek doyenjára bizta. Azonban legalább egy évtizedig tartott, mig a kovácsvas jellemének megfelelő ornamentika teljes diadalt arathatott. Az első tervezők nem tudtak szabadulni a megszokott öntöttvas-alakoktól és ezért kezdetben nagyon is az öntött vasra emlékeztető vasmunkák készültek (különösen Berlin építőművészeti és iparosai jártak elő a rossz példával), azonban a régi vasmunkákról közzé tett tanulmányok és rajzok, valamint az a körülmény, hogy az iparmuzeumok ezeknek rendszeres gyüjtését elkezdték, ezen a bajon is segítettek. Általában Bécs és Budapest vasműveseiről dicsérőleg emelhetjük ki, hogy a helyes nyomról nem tértek le. Mi több, Berlin vasművességének modern irányát is részben a soproni születésü Mikstis B. lakatosmester éremének tudhatjuk be. Korunk vasművessége újból a helyes nyomon halad, fő súlyt a kovácsmunkára és a vas jellemének megfelelő alakításra vetvén. Azonban a dolgot teljesen megnyugtatónak még se mondhatjuk. Mivel a mai kor építő művészete a közönség változó ízlése szerint minden stílusban dolgozik, az építő művészettel rokon, a V.-ben is önálló, a mai kor lelkületének megfelelő vasstílus nem fejlődött ki, pedig az a modern irány, hogy a népiest tanulmányozva alkossunk új iparművészeti ízlést, már az 1885-iki kiállításon észlelhető volt.
Nem hagyhatjuk említés nélkül azt sem, hogy a naturalisztikus irány meghonosítása dolgában is sok érdekes kisérlet történt. Ezt az irányt nálunk Jungfer Gyula kezdette el, kinek az 1878-iki párisi, majd a székesfehérvári és az 1885-iki budapesti kiállításon bemutatott vasrózsái és vasból való virágcsokrai oly nagy feltünést keltettek, hogy a müncheni vasművesek ezt a modort felkarolták és egy évtized óta a vasművesség terén egész rózsakultuszt honosítottak meg; azonban mig Jungfer Gyula igen helyesen csak a bijouteria-tárgyaknál maradt, addig a müncheniek és több hazai vasműves ezt a modort a használati tárgyak készítésére is kiterjesztette, nem gondolván meg, hogy olyan tintatartó, gyertyatartó, virágasztal, vagy más használati tárgy, mely tele van szerte ágazó naturalisztikus díszítménnyel, céljának meg nem felel, már pedig az ipar produktuma igazi műtárgy csak akkor lesz, ha díszítménye hivatásos használatát nem nehezíti meg. Efféle virágdísz inkább helyén van toilette-asztalokon. Legújabban a divatossá vált szecesszionista stílussal próbálkoznak meg.
(pentlandit), vasnikolszulfid, (Fe.Ni)S, nikolérc, szabályos rendszerbeli kristályokban, de leginkább vaskosan, világos bronz-sárga. K. 3,5-4, fs. 4,6. Norvégia némely vidékén, Skóciában, Cornwallban stb.
közül az 1. ferronitrát, Fe2(NO3)4, cserebomlás révén képződik akkor, ha ferroszulfátoldatot báriumnitrátoldattal elegyítünk; ilyenkor az oldatban ferronitrát van. Kristályos alakban e só rendkivül nehezen állítható elő, mert a levegőn gyorsan oxidálódik. 2. Ferrinitrát, Fe2(NO3)6, a vasnak salétromsav fölöslegében való feloldása és az oldatnak kikristályosítása útján készül. Hexaéderekben és monoklinkristályokban kristályozódik; vizben könnyen oldható; ferrihidroxiddal melegítve bázisos ferrinitráttá alakul át.
l. Hematit és Limonit.
l. Vas.
l. Éridegzet.