l. Biblia.
V. Miklós pápa által a XV. sz.-ban alapított s a Vatikánban elhelyezett nyilvános könyvtár. Miklós pápa utódai elhanyagolták a V.-t és széthordatták; helyébe jött azután a IV. Sixtus által gyüjtöt könyvtár, mely előbb a sixtusi kápolna alatt volt elhelyezve s csak V. Sixtus idejében vittetett át a Domenico Fontana által épített épületbe (1588). Vétel és ajándékok útján gyarapodott ezután; ugy egyesítették a heidelbergai Palatina, a Krisztina svéd királyné által átutalványozott Reginensis (1690), a VII. Sándor által megvett Ottoboniana (1746) könyveivel. Jelenleg körülbelül 26,000 kéziratból, 19,000 latin, 4000 görög, 2000 keleti nyelvü és 200,000 nyomtatott könyvből áll. A vatikáni levéltár rendkivül gazdag a magyar történelemre vonatkozó adatokban, melyek kiaknázására alapította Fraknói Vilmos (l. o.) a Vatikáni Magyar Okirattárt (1884). L. még Korvina.
a kat. egyházban a 21. (mások szerint 20.) közzsinat, melyet IX. Pius pápa hivott össze a Vatikánba 1869 dec. 8-ára és e napon a Szt.-Péter-templomnak egyik keresztágában meg is nyitott. 1044 jogosult közül 750 zsinati atya jelent meg. Összesen 4 nyilvános ülést tartottak: I. a megnyitót; II. 1870 jan. 6. a zsinati atyák ünnepélyes hitvallástétele; III. 1870 ápr. 24. a teremtő Istenről, a kinyilatkoztatásról, a hitről, a hit és az ész között való viszonyról szóló kat. tanok, amelyek egyben a panteisztikus, naturalisztikus és racionalisztikus tévelyeket kárhoztatják; IV. 1870 jul. 18. az apostoli főnökségről és a római pápa tévmentes tanítótisztjéről szóló végzések (l. Csalatkozhatatlanság). A zsinatot az Egyházi Állam elfoglalása miatt a pápa 1870 okt. 20. Postquam Dei munere bullával bizonytalan időre elnapolta.
lágy, bolyhos gyapjuszövet.
(franc., ejtsd: va tú), hazárdjátéknál a. m. áll az egész (tétel).
kártolt pamutból készült lap, amelyet, hogy bélésnek használható legyen, felületén gyöngén beenyveznek. L. még Kötözőszerek.
(ejtsd: vobán) Sebestyén le Pretre de, francia hadi mérnök és marsal, szül. St.-Leger-de-Foucherban 1633 máj. 1., megh. Párisban 1707 márc. 13. Condé alatt, ki őt mint mérnököt alkalmazta, harolt, a királypártiak fogásába jutott s itt mérnökkari tisztté lett s mint ilyen már 25 éves korában Cravelines, Ypern és Oudenarde ostromát önállóan vezette. Dünkirchen újra való megerődítésénél 1662. és később Lille fellegvárainak építésénél mint lángeszü várépítő tüntette ki magát. A Hollandia ellen viselt háboruban 1667. több várat ostromolt és meghódított. A nymwegeni békekötés után a francia várak nagy részét újra felépítette, igy többek között: Longwyt, Saarlouist, Belfortot, Brestet, Strassburg fellegvárát, Kehl erődeit stb. A többieket tetemesen javította, mint Sedant, Bitschet, Besançont, Luxemburgot stb. Később megint új erődök és várak építése következett, mint: Landum, Port Louis, Neu-Breisach stb. Kiváló érdemeket szerzett a várépítészet közül, hogy a párhuzamműveket (futó-árkok) alkalmazta (először Maastricht előtt 1673-ban) és a támadó műveleteit egy rendszerbe hozta, melynek alaptételei még most is érvényesek. V. elvei tapasztaláson alapulnak, melyeket személyesen vezetett támadásoknál szerzett. Ő volt az első, ki az erődítés alaprajzát a terepviszonyok után határozta meg és a harcászati elveket a várharcban is alkalmazta (l. Erődítési rendszerek). Ő találta fel továbbá a szökeltető lövést (ricochet). 1669. az összes francia várak főfelügyelőjének nevezték ki és 1703. marsallá lett. Ötvenhét évig tartó szolgálata alatt 53 ostromban és 140 ütközetben vett részt. Béke idején sokat foglalkozott ugy a szárazföldi, mint a vizi közlekedéssel, az adóügyekkel stb. Noha XIV. Lajosnál nagy kegyben állott, mindig egyszerü és szerény maradt; látszólagos szigoruság alatt nemes jellem és alárendeltjei iránt érzett jó indulat rejtőzött. Vajjon nézeteit a várépítészetről és a várharcról saját szerkesztésü művekben leirta-e, nincsen felderítve. Valószinü, hogy a későbbi irók V. várait tanulmányozva és irományainak töredékei után állították össze elveit. Hátrahagyott kéziratai közül egy rész Oisivetés de M. de V. címen 1843-46. 4 kötetben megjelent. Előbb jelent meg saját neve alatt a Projet d'une dîme royale (1707) címü emlékirata. A következő munkákat pedig saját kézirata felhasználása alapján rendezték sajtó alá: Traité de l'attaque et défense des places (1737, 2 köt., új kiad. 1829); Traité des mines (1737); Traité des siéges (1747), új kiad. 1829); Oeuvres militaires (1793, 3 köt.); Mémoires militaires (1847); Mémoires inédits du maréchal V. sur Landau, Luxembourg stb. (1841). V. ö. Chambray, Notice historique sur V. (1840); Michel G., Histoire de V. (1879); Ambert, Le maréchal de V. (1882); Lohmann, V., seine Stellung in der Geschichte der Nationalökonomie und sein Reformplan der Finanzen (Lipcse 1895).
v. neubreisachi csatorna, építését Vauban tábornagy rendelte el és pedig anyagszállítási célokra a neubreisachi erőd építéséhez s 1699. fejezte be. A V. Ensisheimnál a Quatelbachból, az Ill egyik ágából 214 m. tengerszin feletti magasságban kiindulva, 20,6 km. hosszuságban Neubreisachba vezet, innen pedig 5,5 km. hosszuságban, amely részt widensoli csatornának is nevezik, mintegy 189 m. tengerszin feletti magasságban a Blindachba, az Ill egyik mellékfolyójába. Csekély keresztmetszete, 7 m. viztükörszélessége és 1 m. mélysége miatt hajózási célokra nem használják, hanem csak öntözési és vizlevezetési célokra.
(ejtsd: vosam, falu Marne francia départementban, Montmirail mellett, az Epernaybe vezető úton; ismeretes azon harcokról, amelyek 1814. Etoges (l. o.) körül folytak.
(ejtsd: voklűz), 1. francia département Drôme, Basses-Alpes, Bouches-du-Rhône és Gard között, 3544 km2 területtel, (1896) 236,313 lak. A Rhône völgye körül elterülő rész sík, egyebütt hegyek, a Drôme-Alpok takarják, amelyek É-on a Mont-Ventouxban (1912 m.) és DK-en a Lubéronban (1125 m.) érik el a legnagyobb magasságukat. Ny-on a Rhône, D-en a Durance határolják; amannak mellékfolyói az Eygues és Sorgues az Ouveze-zel, a Duranceé a Leze és Coulon; ezen kivül V.-nek még több csatornája is van. Az éghajlat enyhe és egészséges, a talaj termékeny. A melegebb völgyekben pompás borok (1893. 383,403 hl., 10 évi átlagban évenként 180,663 hl.), füge, olajfa, déli és egyéb kitünő gyümölcsök teremnek; nagy kiterjedésü eperfaültetvények a selyemhernyó-tenyésztés szolgálatában állanak. A magasabban fekvő helyeken termelnek búzát (1893. 920,345 hl.), rozsot (12,300 hl.), zabot, kölest és burgonyát. A hegyeket erdők és legelők takarják. Vadászható vad bőven van. Az állattenyésztés főbb ágai: a juh- (282,314 darab), sertés- (39,743), kecske- és öszvértenyésztés (15,116 db.). V. gazdag kénben (3792 t.); vannak azonkivül vasérc- és barnaszénbányái (1893. 3470 t.). A főbb iparágak: selyemszövés, gép-, sör-, szesz-, papirosgyártás, posztó- és bőrárukészítés. Járásai: Avignon, Orange, Apt, Carpentras; fővárosa: Avignon. 1891. Avignon és Venaissin grófságokból meg Orange hercegséből alakították. V. ö. Joanne, Géogr. de V. (Páris 1893). - 2. V. (latinul Vallis clausa), falu az ugyanily nevü francia départementban, 24 km.-nyire Avignontól, vad romantikus sziklás völgyben, 652 lak. Ismeretes mint Petrarca lakóhelye 1337-53.