az emberek azon életmódja, mely mellett az állati táplálékot mellőzve, tisztán a növényországból vett anyagokkal táplálkoznak. A vegetariánusok tanai szerint az ember kizárólag növényi táplálékkal élhet s gyarapodhatik is, bár a tejet, vajat, tojást, sajtot többnyire ők sem vetik meg. A húst károsan izgatónak, betegségek okozójának mondják és a társadalom számos hiányait annak élvezetétől származtatják. Sokan még az orvoslás körül is az u. n. természetes gyógymód és a hidegvizkúrának egyedül hivei és elvetendőnek vélik az egész tudományos orvoslást. A V. tarthatatlanságát a fiziologiai kutatások minden kétségen felül bizonyítják. Az embert ugy a fogak alakja, valamint a gyomor és bél szerkezete, nem kevésbbé pedig az emésztő nedvek összetétele s emésztőképessége is a mindent evő emlősök közé sorozzák. L. Táplálkozás.
Flavius, római hadi iró; Kr. u. 384 és 395 között irt egy nagyobb szabásu katonai művet, melynek címe Epitome rei militaris, s melynek négy könyvét Nagy Theodosius császárnak ajánlotta. Az első könyv az újoncok megválogatásáról s begyakorlásáról szól, a második a katonai intézményekről és fegyelemről, a harmadik a tulajdonképeni háboruról és a hadi cselekről, a negyedik az ostromlás művészetéről. V. a munkát saját vallomása szerint régibb keletü és hasonló tartalmu munkákból tákolta össze és ebben rejlik igazi értéke, melyet csökkent az időbeli egymásutánnak figyelmen kivül való hagyása, a kritikának teljes hiánya, a stilusnak szintelen és kuszált volta. Legjobb kiadása a Lang-féle (2. kiad. Lipcse 1885). A V.-ra vonatkozó teljes irodalmat adja Teuffel a Geschichte der römischen Litteratur (5. kiad. 432. fej.), ahol az állatorvos V. azonosnak tünik fel a most említett iróval.
a. m. bütüfa, l. Bütü.
(verebi), előkelő adományos birtokos nemes család Fejér vármegyében, melynek több tagja a mult és jelen században magas hivatalokat viselt, s melynek egyik ága máig is él verebi ősi birtokán. A családból I. Péter kapta királyi adományul a fejérvármegyei verebi uradalmat, aki nejével Csúzy Juliannával Komárom s egyéb vármegyékben más szép birtokokhoz is jutott. I. Péter fiai I. Ignác és II. Péter két családágat alapítottak, melyek elseje máig is fennáll; a másik fiágban már kihalt. I. Ignác, ki 1722. született, 1760. m. kir. kamarai tanácsos, s a harmincadok és aranymosási ügy igazgatója volt, s megh. 1783. Ennek fia volt: II. Ignác, aki 1763. született s meghalt 1820.; ennek elsőszülött fia III. Ignác, szül. 1789 dec. 19., megh. 1842 aug. 26-án. Közszolgálatát Fejér vármegyében kezdte, hol főjegyző s az 1825-iki országgyülésen kormánypárti követ volt; onnét a magyar udvari kancelláriánál titkárrá, 1829. a pesti királyi táblához országbirói itélőmesterré s a váltótörvény behozatala után a váltó-feltörvényszék elnökévé neveztetett. Első nejétől Fiáth Borbálától egy fia maradt, János, ki a családot fentartotta, szül. 1817.; tanulmányait a pesti egyetemen végezte, hol nevelője a kitünő tudós történész s régiségbúvár Érdi János (l. o.) volt; fiatal korában megyei szolgabiró s tiszteletbeli főjegyző lett, azután pedig visszavonulva, családjának és a nagy költséggel élt ősök által megterhelt javai teljes rendehozásának szánva minden idejét, a verebi uradalomból párját ritkító minta-gazdaságot teremtett, melyet a székesfejérvári és budapesti gazdasági kiállításokon bemutatott. Fiai: István, Fejér vármegye bizottmányának jeles, ékesszóló tagja és János (l. o.). I. Ignácnak második fia volt Antal, született 1764-ben, ki birói pályáját a dunáninneni kerületi táblánál kezdte, azután királyi tanácsos és a hétszemélyes tábla birája lett; megh. Pesten 1841 febr. 6. Ága Antal nevü fiában kihalt. Az adományos I. Péter másik fia volt II. Péter, ki a családból legmagasabb polcra emelkedett; már 1770. királyi kamarai tanácsos, majd 1782 ápr. 19. baranyavármegyei főispán, 1789. királyi személynök, majd főtárnokmester és igy országbiró, végre 1795 jul. 20-án országbiró s igy a nádor után az ország legmagasabb hivatalnoka lett. Megh. 1802 ápr. 15. A Szent-István-rendnek is vitéze s kincstárnoka volt. Nejétől Nádasdy Erzsébet grófnőtől örököse csak egy maradt, István koronaőr (l. o.) kinek Almássy Amália grófnőtől csupán leányai maradván, benne a verebi V.-ek ily magas hivatali fokra emelkedett ága kihalt.
1. V. Artur (tassi), esztetikai s jogtudományi iró, V. Bertalan 1848-iki honvédhuszárezredesnek és ábrahámfalvi Ugron Juliának fia, szül. Budapesten 1850 febr. 20. Gimnáziumi tanulmányait Kolozsváron s az egyetemet Budapesten és Bécsben végezte; 1873. doktori szigorlatot, 1875. ügyvédi vizsgálatot tett s a magyar államvasutaknál kapott alkalmazást; de ettől 2 év után megvált s a magyar általános hitelbank helyettes titkára lőn s 1876. a pesti hazai első takarékpénztár ügyésze, majd főügyésze lett 1891-ig, amidőn az igazságügyi miniszter a budapesti királyi itélőtáblához biróvá nevezte ki, mely minőségben közel 2 évet töltött. 1893. visszatért a pesti hazai első takarékpénztárhoz, melynek helyettes igazgatója lett s 1896. Torda-Aranyos vármegye felvinci kerülete országgyülési képviselőjévé választotta; mint ilyen, tagja a közlekedési bizottságnak. 1897 óta a pesti hazai első takarékpénztár igazgató tagja. Az irodalommal korán foglalkozott, több nyelvet tanult s mint husz éves ifju az Ellenőr külföldi rovatát vezette, majd min előadó, felolvasó és vitatkozó élénk részt vett a magyar jogászegyletben s jogászgyüléseken. Önálló művei: A visszatartási és megtartási jogról (Budapest 1881); Lachaud védbeszédei (u. o. 1886). Az 1870-93. irt értekezései Tanulmányok címen, Boisser G., Virgilje pedig az Olcsó könyvtárban jelent meg.
2. V. István (verebi), a magyarországi tartománybiztosságok fő igazgatója, II. Péter országbiró fia, szül. Bécsben 1763 aug., megh. sopronvármegyei domonyai uradalmában 1834 szept. 30-án. Iskoláit a budai királyi egyetemen végezvén, a királyi helytartó tanácsnál lépett közszolgálatba, hol már 1783. titkár, 1787. pedig tanácsossá lett. Az udvar bizodalmát annyira megnyerte, hogy már 27 éves korában az országos tartománybizottságok másodigazgatójává nevezték, 1805. pedig Baranya vármegye főispáni helytartója s két év mulva ugyanannak főispánja és az országos tartomány-bizottság főigazgatója lett. E pályán kezdet óta rendkivüli munkásságot fejtett ki és ez okból bizták reá 1797., 1800. és 1805-ben a felkelt nemesség, 1809-ben pedig a királyi hadsereg általános főhadbiztossága összes teendőit. 1810-ben belső titkos tanácsos lett, s a Szt.-István-rend középkeresztjét is megkapta. Még magasabb méltóságra emelkedett 1825-ben, midőn az országgyülésen koronőrré választatott; ugyanez országgyülés után az adóügyi országos küldöttség elnöksgét viselte. Ugyanakkor kezdett a magyar akadémia dolgaiban részt venni, mint az alaprajz és szabályok kidolgozására megbizott országos küldöttség s az intézet megalakulása után annak igazgató tanácsának tagja. V. ö. Hazai és Külföldi Tudósítások, 1834. II. 30.; Magyar Kurir 1834. II. 31.; Ofner-Pester Zeitung 1834. 83.; Jelenkor 1834. 81.
3. V. János (verebi), kuriai biró, zeneszerző, szül. Vereben (Fehér) 1845 jun. 15. Jogi s egyetemi tanulmányai mellett kiváló szenvedéllyel és hivatottsággal tanulmányozta a zenét, amelyben Thern Károly vezetése alatt művelte ki magát a zongorajátékban, a zeneszerzésben pedig Mosonyi Mihály volt a tanára; szoros baráti viszonyba lépett Liszt Ferenccel, aki több művét át is irta zongorára, irt számos dalfüzetet, férfi- és vegyes kart, valamint nagyobb szabásu zenekari műveket is, melyek közül főleg kiválik Fent és alant és Ostermorgen c. vegyes kara zenekarkisérettel; Liszt Ferenc hirhedt Galopp chromatik-ját is nagy sikerrel irta át zongorára négy kézre és két zongorára. A 70-es években a hivatalnoki pályára lépett, 1881. a közoktatásügyi miniszter az országos zeneakadémia alelnökévé nevezte ki, mely állásában több éven át működött s tevékeny részt vett az intézet szervezésében, ez állásától aztán megvált, miután a királyi tábla ülnökévé nevezték k. 1879. a. m. kir. Kuria birája lett.
4. V. Kálmán, áldozópap, egyházi iró, szül. Pesten 1864 febr. 24. Középiskoláit Budapeten, Debrecenben és Egerben, a teologiát Egerben végezte. Pappá szentelték 1887. Káplán volt Domoszlón, Kálon, Miskolcon és Jászberényben. 1893-ban egri tanítóképzőintézeti tanár és székesegyházi hitszónok, 1896 őszén hevescsányi plébános. Önálló művei: Bibliai történetek magyarázata (a Schuster-Holzammer-féle illusztrált Handbuch zur bibl. Geschichte fordítása, 4 köt., Miskolc 1892-93); Iskolai hitelemzések (Dreher Elementarcatechesen, ford., Eger 1895); Holtak iránti kegyelet (Budapest 1890); Béketűrés (szent beszéd és emlélkedési ciklus, Eger 1890). Szerkesztője volt a Tanítsatok c. hitszónoklati és hitoktatási folyóiratnak. V. ö. Koncz Á., Egri egyházmegyei papok az irodalmi téren (Eger 1892).
5. V. Mihály, l. Kecskeméi Vég.
l. Határozók.
(Tót-Kovácsháza), nagyközség Csanád vármegye kovácsházi j.-ban, (1891) 976 magyar és tót lak., két gőzmalommal.
(Vechel), iparosközség É.-Brabant németalföldi tartományban, vasút mellett, 5744 lak., vászongyárakkal, szép városházzal.
Dezső, paleografus, Veszprém volt alispánja, szül. Veszprémben 1841., megh. Abbaziában 1897 ápr. 23-án. Családja a reformáció idején a humanisztikus irány szokása szerint Wechelius-ra változtatta nevét s csak 1848 óta használja a régi magyar V. nevet. (Atyja V. Imre 1867-72. szintén veszprémvármegyei alispán volt.) Középiskoláit Pápán a ref. kollégiumban, a jogi tanfolyamokat pedig Pesten végezte. 1875. lett vármegyéjében főjegyző, 1876. alispán. 1867. Veszprém város főjegyzője volt s mint ilyen megirta a város történetét. 1885. a vármegye közönsége a vármegye monográfiájának a megirásával bizta meg, de munkáját nem készíthette el, bár az adatokat óriási terjedelemben összegyüjtötte. A régi magyar okiratok latin irásának ő volt az országban egyik elismert legjobb olvasója. Mint a történelmi társulat buzgó tagja, a társulat kirándulásaiban 30 év óta részt vett s Rómer Flórissal, Mátyás Flóriánnal és Nagy Imrével együtt több nagybesü gyüjteményes munka szerkesztésében volt munkás.
község, l. Végles.
általában minden oly akaratkinyilvánítás, mellyel valaki egyoldalulag rendelkezik az iránt, hogy halála után, vagyonával mi történjék (l. Végrendelet). Jelenlegi jogrendszereink a V.-eknek nemcsak egy faját, t. i. a végrendeleteket, hanem az öröklési szerződéseket és halál esetére szóló ajándékozásokat is ismeri és szabályozza.