(csillagászati jegye [ÁBRA]), a Naptól kifelé számított 2-ik bolygó, mely körülbelül a Mercur és a Föld közepes távolságában kering, oly pályában, mely az összes bolygóké között legközelebb áll a körhöz. A Földdel majdnem teljesen egyenlő méretekkel bir, de tömege a Földének csak 81%-át teszi. Sűrüsége a Föld 0,95-e. A Nap és Hold mellett az égbolt legfényesebb csillagja, mely némelykor észrevehető árnyékot is okoz; a reá eső napfénynek 62%-át veri vissza. A Naptól mindkét oldalra mintegy 45°-ig távolodhatik; ha keletre áll tőle az esti égen mint alkonycsillag ragyog, ha nyugati oldalán áll, hajnalcsillag. Legnagyobb fényessége mellett nehézség nélkül nappal is látható. A régiek Hesperusnak és Phosphorusnak nevezték, s nem lehetetlen, hogy eleinte két különböző csillagnak tartották, a szerint, amint a Napot követte vagy megelőzte. Távcsőben a V. a Holdnak hasonló frázisokat mutat, melyeket először Galilei vett észre; egyszersmind különböző távolsága szerint látszó nagysága is tetemesen változó. Felső együttállásban a Nap mögött áll 256 millió km.-nyi távolságban a Földtől; ekkor 10 ívmp.-nyi átmérővel biró korong. Alsó együttállásban csak 40 millió km. választja el tőlünk, s ekkor 1 ív percnyi átmérővel bir. De mig az előbbi esetben teljesen megvilágított korongját fordítja felénk, az utóbbiban az újhold módjára láthatatlan. A két együttállás között a Hold minden fázisát mutatja; a sarló természetesen annál keskenyebb, minél közelebb áll a Földhöz. Az egész fényváltozás azonban csak 11/2 nagyságrendre terjed ki. A V. fényessége különböző fázisok alkalmával egészen más törvényeket követ, mint a Mercuré, amiből következik, hogy felületi minőségük is más. Tényleg minden jel arra mutat, hogy űrű légkörrel bir, ez nemcsak a V.-átvonulások alkalmával észlelhető, hanem a felületén itt-ott észrevehető sugártörési jelenségekből is. Ez utóbbiakból következnék, hogy a V. felületén a légkör sűrüsége majdnem kétszer akkora, mint a Föld felületén. A spektrálanalizis tanusága szerint egynéhány a földi légkör abszorpciója folytán keletkező vonal a V. spektrumában megerősödve fordul elő, a két légkör összetétele tehát nagyon lényegesen különböző nem lehet. Ha a bolygó vékony sarlót képez, akkor a sötét oldal is némelykor gyenge fényben foszforeszkál. A jelenség némileg hasonlít a Hold hamuszürke fényéhez, és minden valószinüség szerint északi fényhez hasonló jelenségnek köszönheti létét. Régebben, az első távcsövek idejében a V.-nak holdat is tulajdonítottak, de ily kisérő tényleg nem létezik, mint az eddigi kutatások mutatták. A V. felületén nagyon elmosódott foltok látszanak, melyek határozatlanságuk folytán igen kényes objektumok. Ezek megfigyeléséből vezette le Cassini D. azon eredményt, hogy V. közel 24 óra alatt végez egy tengelyforgást. Legújabban Schiaparelli foglalkozott a kérdéssel és saját, mint elődjeinek megfigyeléseire támaszkodva kimutatja, hogy a V. tengelyforgása 225 nap, tehát teljesen összeeső évének tatamával. A V. e szerint (valamint a Merkur is) mindig ugyanazon oldalát fordítja a Nap felé.
az alkémiában a réz neve.
l. Átvonulás.
l. Varázscsomó.
(növ.), l. Bábafésü.
l. Kézdi-Polyán.
(növ., Adiantum, vénusfodorka), a páfrányfélék füve. 108 melegvidéki fajából Európában és hazánkban a horvát földön csak egy terem. Az A. capillus Veneris L. harasztja 0,15-0,3 m. Dél-Európa nedves szikláin nő. Csinos, gyengéd páfrány, ahol töméntelen, a sziklát mint hullámzó gyep vonja be s a gyors elpárolgást gátolja, a földet pedig a meleg áramlattól védi. Alkotó részei: cukor, csersav és keserü anyag. Az A. caudatum L. Kelet-Indiában, az A. pedatum Willd Kanadában (capillaire de Canada), az A. trapziforme L. Kelet-Indiában, az A. aethiopicum L. (A. ssimile Sw.) A V. fajai általában az üvegház, szalon v. pálmaterem dísze.
(ásv.), l. Hegyi kristály.
a német népmondában és költészetben több hegynek elnevezése, melyekben Venus istenasszony tartja udvarát s ahol azoknak a halandóknak élete, akik oda egyszer bejutottak, örökös vigalomban és élvezetben telik el. Különösen két hegyről beszél a népmonda. Az egyik Ufhausen mellett van Freiburg közelében, a másik az u. n. Hosel- vagy Hörselberg Eisenach mellett. A Venus asszony udvarát keresők közül kiválik Tannhä user. Magában a mondában, mely egy 1357-iki németalföldi költeményben (Margrete von Limburg) jelenik meg legelébb, Venus nevéhez ősgermán mitologiai hagyományok (Holda, Berchta, l. ezeket) fűződnek. E hagyományok egy alvilági istenasszony jellemének felelnek meg, s az egyezést még megerősíti azon körülmény, hogy a hűséges Eckart (l. o.) a V. aljában is őrt áll és figyelmezteti az embereket, hogy a hegy belsejébe valamikép be ne menjenek.
l. Venosa.