(Passer domesticus L.), az éneklő V.-alkatuak rendjébe, a kúpcsőrü pintyfélék családjába tartozó madárfaj. Erős csőre rövid, tövén vastag, kiválóan alkalmas a magvak felszedésére, ezenkivül még hernyók és rovarok megfogására is alkalmas, amelyek közül különösen tavasszal és nyáron pusztít el sokat és hord el fiainak. Egy V.-pár hetenkint 300 drb hernyót visz el fiainak, igy tehát kártétele mellett még hasznot is hajt. Különben zömök testü állat, rövid s tompa szárnyaival nem igen jól tud röpülni. Tollazata változó szinü. A tojó egyszinü, barnás-szürke, hátán sötétebb, hasán világosabb. A him szebb szinü, amennyiben háta barnább, begye fekete és szárnyai fehér sávval díszítettek. Fiatalon a két ivar egymáshoz hasonlít. Hossza 16, szárnyhossza 7,5, farkhossza 3,7 cm. El van terjedve egész Európában, Ázsiában és Afrikában, sőt újabb időben még Amerikába s Ausztráliába is bevitték. Kora tavasszal fészkel. Egyszerü, mesterkéletlen fészkét szalmaszálakból, tollakból és rongyból rakja a háztető alá, tornyokba, odvas faágakba. Fészekalja 8-10 szürkés-barnán pettyezett fehéres tojás, melyeket a nőstény a himmel felváltva 14 nap alatt költ ki. Fészeklakó, nagyon szapora évenkint ötször is költ.
nagyobb faja angol bulldog. Képét l. a Kutyák mellékletén.
(Passerinae, l. a mellékelt két képet), a tarajos mellü madarak egyik rendje, ahová többnyire kisebb, viaszhártya nélküli, különböző száralkotásu és csőrü madarak tartoznak, melyek fészeklakók. Csüdjeik v. csizmásak, vagy tollasak; lábaik pedig járók v. lépkedők, ritkán fogódzók. Mintegy 5700 élő faja isméretes, ahová a legjobb éneklők is tartoznak és amelyek az egész világon elterjedvék. Leginkább rovarokkal, meg magvakkal táplálkoznak; egyesek hasznosak. Számos közülök vándorló és költözködő. Felosztatnak két alrendre: I. Rikácsolók (Clamatores), melyeknek csökevényes éneklőkészülékük van, az új világrészekben élnek; lépdelő lábakkal, minők a Cotingidák, Tyrannidák, Anabatidák, lantmadarak és Formicariidák családja. II. Éneklők (Oscines), teljesen kifejlődött, 5 pár izomból álló éneklőkészülékkel. Lehetnek kúpcsőrüek (conirostres), árcsőrüek (subulirostres), hasadt csőrüek (fissirostres), vékony csőrüek (tenuirostres), fogas csőrüek (dentirostres) és vastag csőrüek (magnirostres).
[ÁBRA] Sövényposzáta és szürke poszáta
[ÁBRA] Erdei pinty
[ÁBRA] Barázdabillegető
[ÁBRA] Phyullopneuste supercilliosa
[ÁBRA] Bájdalú fülemüle
[ÁBRA] Búbos pacsirta
[ÁBRA] Éneklő rigó
[ÁBRA] Keresztcsőrü pinty (Loxia pintyopsittacus).
[ÁBRA] Tehénmadár (Molothrus pecoris).
[ÁBRA] Sárga rigó (Oriolus galbula).
[ÁBRA] Ökörszem (Troglodytes parvulus).
[ÁBRA] Széncinke (Parus major).
[ÁBRA] Kurta kalapács (Sitta caesia).
[ÁBRA] Tövisszúró gébics (Lanius excubitor).
[ÁBRA] Selyemfarku locska (Ampelis garrula).
kisközség Bars vármegye verebélyi j.-ban, (1891) 2270 lak., a járási szolgabiró, királyi adóhivatal széke, járásbirósággal, posta- és táviróhivatallal és postatakarékpénztárral.
László, orvos, szül. Trencsénben 1841 jul. 5. Orvosi tanulmányait a pesti egyetemen végezte, ahol 1865. orvos- és sebészdoktorrá, valamint szülészmesterré avattatván, tanulmányai gyarapítása céljából Bécsbe ment. Ugyanez év őszén a pesti egyetem sebklinikáján ösztöndíjas műtőnövendék lett; 1867. pedig tanársegéd. Az 1866-iki hadjárat alkalmával a sebesültek számára felállított barakkok egyikében mint főorvos volt alkalmazásban. Balassa halála után a tanszék betöltéséig a klinikai előadások és gyakorlatok folytatásával bizatott meg. 1869. a Schordann-féle ösztöndíjjal és a közoktatásügyi minisztérium által adományozott külön segélydíjjal Bécsben, Berlinben, Párisban és Londonban tartózkodott. 1870. hazatérve, a pesti szegénygyermekkórház sebésze lett, mely minőségben még ma is működik. 1870-71. a műtősebészetből magántanári képesítést nyert. Tagja számos hazai tudományos társulatnak. Kiválóbb irodalmi dolgozatai: Tapasztalatok sebek, különösen lőtt sebek körül (Orvosi Hetilap 1866); Vesekövek hathetes csecsemőnél (u. o. 1868); Észrevételek Listernek a tályogok és a sebek körüli eljárása felett (u. o. 1870); A végtagok ízületi csonkításáról (u. o. 1870); Az állandó nyujtás csipő- és térdízületben (u. o. 1871); Tapasztalatok a budapesti szegénygyermekkórház-egylet (Stefánia-kórház) ágyain 18 év alatt ápolt húgykőbetegek körül (Gyógyászat 1889); Koponyaboltozat törése, lék kiemelése, gyógyulás (u. o. 1893); A veleszületett végbélrendellenességek (u. o. 1893); Dermoid tömlők a száj-ürben (u. o. 1897).
1. Alsó-V., kisközség Bereg vármegye szolyvai j.-ban, (1891) 1506 ruten és német lak., járásbirósággal, posta- és táviróhivatallal és postatakarékpénztárral. Alsó-V. az u. n. Verchovina hegyvidék központja, a Schönborn gróf féle uradalom majorságával. - 2. Felső-V., kisközség u. o. (1891) 1139 rutén és német lak.
(helyesebben hágó), a keleti Beszkédeken átvezető egyik jelentékeny hágó, mely Alsó-Verecke felől a Latorca völgyéből Klimiecre a Stryj folyó völgyébe (Galiciába) vezet át; magassága 841 m. (a magyar határon). E hágón jöttek be Árpád vezetése alatt a honfoglaló magyarok. 1896 jul. 21. a magyarok bejövetelének emlékére a völgy északkeleti oldalán egy sziklatömbön emléktáblát állítottak s fényes ünnepéllyel avattak föl. Az emléktáblán ez a felirat olvasható: «Az ezer év emlékére». Közpen az ország címere, balról «896 Árpád», jobbról «1896 I. Ferenc József». A címer alatt félkörben: «Isten áldd meg a hazát».
a vért vivő erek, tehát az artériák és vénák megbetegedése. Kórtani szempontból az előbbiek fontosabbak, de talán még jelentőségteljesebb a két érrendszer közé iktatott hajszálérhálózat, mivel a szövetek táplálását tulajdonképen ez közvetíti. A V. különfélék, a nevezetesebbek: 1. a világra hozott érbajok, ezek főleg két alakban ismeretesek, mint a verőerek általában szűken maradása, aminek az életben többnyire nem igen javuló kevésvérüség és általános gyöngeség a következése és mint helybeli szűkület a fő verőér kezdeti részén. Ez utóbbi mellett teljes egészségnek is örvendhet az illető, ha a vérkeringés pótló utakon létesülhet. 2. Az akut V., ezek többnyire fertőzési eredetüek, s bár kisebb területre szorítkoznak, nagy zavarokat okozhatnak az által, hogy bennök támadt véralvadék a vérkeringés útján fontos szervekbe kerülhet s ott a vérkeringést elzárhatja (embolia). Az ilyen arteritisz és flebitisz folyamán az érfal megvastagszik, beszűrődik, ürtere megszűkül, néha egészen eldugul, a vastag fal ellenálló képessége csökken, miután a beszűrődés zsíros elfajulásra vezet s megrepedhet. A vénák gyulladása szintén megvastagodással, szűküléssel jár, de itt a repedés nem igen fordul elő, miután a vérnyomás ezen erekben igen kicsiny. Nagy fontosággal birnak a bujakóros eredetü arteritiszek. Klinikailag az akut V. tünetei: az illető hely jelentékeny fájdalmassága, a testrész erős duzzadása, ami a vérpangásból keletkezett vizkóros beivódás következménye; e mellett az általános vérfertőzés képe: heves láz, delirium, szivgyöngeség fejlődhetik ki. 3. Leggyakoribbak az idült V., amelyet a verőeres szakaszban artérioszklerózisnak (l. o.) vagy ateromás érgyuladásnak szokás nevezni.
vérerek (vasa sanguinis, vasa lymphatica), hártyás csövek, amelyek a szivtől a vért a testbe (arteriák) s onnét ismét a szivbe (venák) vezetik. A két rendszert egybekötő finom csatornarendszert a hajszálerek (capillarisok) alkotják.
l. Véredények.