Károly, pedagogus, szül. Pesten 1844 aug. 1. A középiskolai osztályokat a kegyesrendiek budapesti gimnáziumában végezte, 1859-től 1863-ig a rendnek tagja is volt, 1865-1868. tanári pályára készült a budapesti egyetemen. Mint ilyet Roder Alajos Eötvös miniszter figyelmébe ajánlotta, ki aztán alkalmat is nyujtott V.-nek, hogy a berlini s lipcsei egyetemeken szélesebb körü pedagogiai tanulmányokat tehessen. Különösen Lipcsében töltött több időt, hallgatta a herbartista professzorok (Ziller, Drobisch, Strümpel) előadásait, tagja volt a Ziller-féle szemináriumnak, tanított a gyakorló-iskolában s 1871 aug. 29. Planmässige Erziehung c. értekezése alapján megnyerte a bölcseletdoktori oklevelet. 1871. hazajött s az iglói tanítóképzőben lett rendes tanár. 1872. a modori állami tanítóképző igazgatását bizta rá a miniszter. 1876. Herbart Frigyes születésnapjának századik évfordulója alkalmából Herbartról figyelemre méltó tanulmányt adott ki. 1876-ban abaujtornavármegyei tanfelügyelő lett. E működése közben irta Abaúj-Torna vármegye népoktatási állapota cimü munkáját (1883). Munkássága elismeréséül 1887. királyi tanácsossá nevezték ki. Még ugyanebben az évben átvette a fővárosi királyi tanfelügyelőséget s az azóta lefolyt tiz évi időköz alatt, a mellett, hogy az ország legtöbb s legkülönfélébb népoktatási intézetei felett viszi a felügyeletet, nagy munkásságot fejtett ki a tanítói állás társadalmi és anyagi emelése érdekében. Irodalmi munkásságát tekintve, már 1863. kezdett egyes lapokba dolgozni. Kiadta még a következő munkákat: A kézimunka tanítása a népiskolában (1876); Népiskoláink felnevelése és a tanszermuzeumok (1882); Pedagogiai enciklopedia (1886).
v. vérehullófű, vérehullatófű, cinadonia, vérfű Tompánál, nagy fecskefű, gódirc (növ., Chelidonoum Tourn.), a mákfélékhez tartozó fajaszakadt, kitelelő gyökerü, sárgatejü ó-világi dudva, elszórtan sorakozó, szárnyasan hasogatott levelekkel, öblös, csipkés szélü felfelé nagyobbodó levélkékkel. A Ch. maius (sárga festőfű, minden zárt feltörő és vérrel harmatozó fű) elhagyatott helyeken terem. Sárga tejéért orvosszerül használták; a nép fogfájás csillapítására sikerrel alkalmazza. A V. a magyar népnek babonás és szerencsefüve. A székely v. oláh nép tenyerébe vágva kinyit minden zárt, még ha 100 mérföldre lenne is. V. ö. Borbás, Nehány mesés füvünk (Természettudományi Közlöny 1896).
ókoi helység Pannoniában, a Drága mentén, Poetovio (Pettau) és Mursa (Eszék) közt; ez idő szerint Podgajci Horvát-Szlavonországban (Verőce vármegye).
két vagy több személy kölcsönös tettleges bántalmazása a nélkül, hogy testi sértés okoztatnék. Ha a V. az utcán vagy nyilvános téren, korcsmában, vendéglőben, vagy más nyilvános vagy a közönség használatának nyitva álló helyen történik (ha testi sértés nem követtetett el), akkor mint a közrendet sértő kihágást nyolc napig terjedhető elzárással és ötven forintig terjedhető pénzbüntetéssel büntetik. A büntetést mindazok ellen kell alkalmazni, akik a V.-ben részt vettek vagy másokat a V.-re felhivtak v. bátorítottak. Aki ilyen V. közben fegyvert vagy más veszélyes eszközt ragad, tizenöt napig terjedhető elzárással és száz forintig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő (1879. XL. t.-cikk 75. §). A biráskodást a V. fölött a közigazgatási hatóság gyakorolja. Az eljárást hivatalból indítják meg és folytatják.
Hajdanta óriási mértékben űzött, ma nagyon szűk javallatra korlátolt orvosi eljárás, amellyel régente a gyuladások legszembeszökőbb tünetét: a bővérüséget (l. o.) iparkodtak enyhíteni. A V. klinikai tanulmányozása kimutatta, hogy az általános vérvételt csak igen ritkán, hirtelen támadt életveszedelem esetében használhatjuk fel, igy tüdőgyuladásban, gutaütésben, mig a helybeli vérelvonások hevenyés gyuladások esetén, midőn a gyuladt szerv nem fekszik nagyon messze a vérelvonás helyétől, adnak némi eredményt, bár ezen eredmények még nem könnyen magyarázhatók. A V. módszerei a következők: a bőrvörösítő szerek (l. Hólyaghúzó szerek); véres köpöly, Heurteloup francia sebész készüléke, ezekkel apró bemetszéseket ejtünk a bőrbe s levegőritkítással szívjuk a bemetszett hely fölé tartott üvegedénybe a vért; a piócázás, amidőn 2-10 piócát helyezünk közel egymáshoz a megbetegedett testrész fölött a bőrre, s ha már teleszívták magukat, a csipési helyeken esetleg még hosszabb ideig fentartjuk a vérzést; végre az érvágás (l. o.).
a gabona eltartására szolgáló földalatti, rendszerint palackalaku helyiség, melyet egyszerüen kiásnak s esetleg cmentbe rakott téglafallal kibélelnek. Az ásott vermet kiégetik s ugy töltik bele a gabonát. A V. nyakát szalmával töltik ki, fölé kavicsot vagy köveket és később földet, tetejébe lapos követ raknak. Ha a V. erre alkalmas, azaz a föld árjától teljesen ment, tehát eléggé magasan fekvő helyen készül, benne a gabona nemcsak hogy rendesen jól eltartható, hanem az eltartás e módja egyúttal a legolcsóbb is, mivel a V. építési költsége aránylag csekély, térfogata teljesen kihasználható és a gabonának további kezelési költsége, valamint tűz ellen való biztosítása elesik.
Zsófia, német irónő, l. Alberti (3).
kisközség Krassó-Szörény vármegye teregovai j-ban, (1891) 1780 oláh lak., barnaszénbányával.
a. m. vivőér (l. o.).
l. Éridegzet.