l. Hiposztazis.
l. Anémia.
Magyarországnak legrégibb, de csak krónikákban fenmaradt alapszerződése. Midőn ugyanis a magyarok Lebediából Etelközbe indultak, a kazar fejedelem tanácára egyetlenegy vezért választottak Álmos személyében s neki hűséget fogadván, a hét vezér a hagyományok szerint (Névtelen Jegyző, 6. fej.) «saját véröket pogány szokás szerint egy edénybe bocsátva», a következőkre esküdött meg: 1. hogy mig életök tart, mind maguknak, mind maradékaiknak vezére mindig Álmos nemzetségéből legyen; 2. valami jót munkájokkal szerezhetnek, abból közülük senki se legyen kizárva; 3. hogy azokat a fejedelmi személyeket, kik Álmost szabad akaratukból választották urukká, se maguk, se fiaikat sohase rekesszék ki a vezér tanácsából és az ország tisztjéből; 4. hogyha utódaik közül valaki hűtelen lenne a vezér személye iránt, a vétkesnek vérét ontsák, miként az ő vérük omlott abban az esküben, melyet Álmos vezérnek tettek; 5. hogyha valaki Álmos és a többi fejedelmi személyek utódaiból esküjök állapotát meg akarná szegni, átok alá legyen vetve mindörökké. Ha nem gondolhatunk is rendszeres kodifikációra, bizonyos, hogy a honfoglaló magyarok már a Kárpátok északi részén megvetették a korlátolt monárkia egy nemének alapját, s hogy továbbfejlődésök történetével a V. lényege megegyezik. L. még Véráldomás.
az orosz mérföld = 500 szas. 3500 láb van benne és = 1066,78 m., ugy hogy 15 V. = 16 km., 100 V. pedig körülbelül egy középgeográfiai fok.
és páncél szavakat rendesen egyenlő értelemben használják, de helyesebben vérten az egész testet betakaró vasöltözetet, páncélon pedig csak a felső és alsó testet védő részeket érteni. A V. egyes részei a különféle korszakokban és az egyes népeknél soknemü változáson mentek át. Különösen eltérő az északi és a keleti népek vértezete egymástól, de ezen két nagy csoportban is megint sok eltérés fordul elő az illető nép többé v. kevésbbé előhaladott műveltségi foka szerint. Egyes időkben csak a fejet és felső testet, később a kart, a combot és a lábszárt is védőmezbe (bőr, vas) burkolták. Megkülönböztetünk főkép gyűrüs, pikkelyes és lemez-V.-eket. A normannok sajátos gyűrüs páncélját Haubertnek nevezték. A lemez-V.-ek, különösen Miksa császár idejében voltak elterjedve (Miksa-V.-ek). Fel- és alátolható, egymást részben fedező sínszerü vaslemezek alkották az u. n. lemez-V.-et és ennek fő részét a mell-V.-et (l. o.). Ez a fedezésnek ama neme, melyet a Crustaceáknál (rákok) találunk, s hogy a régi mesterek szeme előtt is ez lebegett, az mutatja, hogy ilyen egymásba tolt melldarabokat ráknak (Krebse) neveztek. Egy darabból álló mellvasak 1430 körül még a lemez-V. feltalálási és továbbfejlesztési helyén, Olaszországban is ritkák voltak. A sima gömbmellekkel egyidejüleg lépnek fel a Miksa császár utasításai után készült bordázott (gerippt, geriffelt) mell-V.-ek. Már 1400 körül léteztek olasz mell-V.-ek (vasak), melyek vizszintesen rendezett, felfelé tolt sinekből állanak. Ezen szerkezet igaz, hogy viselőjének nagyobb mozgási szabadságot engedett, de mindig saját biztosságának rovására, mert ilyen mell-V.-eknek csekélyebb ellentálló erejük volt. Talán ez okból történt, hogy nem alkalmazták az ilyen mellvasakat általánosan és csak 1520 körül használták előszeretettel könnyü lovasoknál. Ezen mell-V.-eket, akár Olasz-, akár Németországban készítették volt, mindig magyarnak neveztek, mert leginkább itt viselték. L. még Páncél.
(proditio fraterni sanguinis), Verbőczy Hármaskönyvének I. r. 39. c. szerint, «az, amikor az egyik fivér vagy nővér a másik fivért vagy nővért az ő törvényes jogaitól ravaszul, alattomosan és ármányosan megfosztja és az örökségből kitudja». A V. büntetése pedig az ebből eredő gyalázaton és becstelenségen felül az volt, hogy az elitélt vértagadó minden fekvő jószágától és örökségétől örök időre elesik és azok a jószágok és örökségek mind arra a fivérre vagy nővérre szállnak át, akit megrövidíteni s törvényes jogaitól megfosztani törekedett, de viszont a megtagadót holta napjáig élelmezni és ruházni volt köteles. V. volt az is, midőn a nemes ember felesége vagy leánya csak azért fiusíttatta magát, hogy nemzetségének többi nőtagját a jószágoktól megfossza. A V. intézménye már elavult és csak történelmi jelentőséggel bir.
Albától 1567. Németalföldön 12 tagból Inan de Vargas elnöklete alatt életbe léptetett kivételes biróság, melynek feladata volt a németalföldi fölkelés elnyomása s az eretnekség kiirtása. Ezen kivül perbe fogta a spanyol uralom ellenfeleit, kiket aztán tömegesen kivégeztek. L. Németalföld (története).
(lat. és gör. martir), neve azoknak, kik a keresztény hit megvallásáért erőszakos halállal multak ki. Tágabb értelemben V.-k azok is, akiket kínoztak vagy bántalmaztak, nehéz munkára kényszerítettek vagy száműztek keresztény hitük miatt. Az első értelemben vett V.-kat. mint szenteket, tiszteletben részesíti az egyház. Kezdetben a V.-k halálát a püspöknek jelentették be, ki megvizsgálta, vajjon az illető valóban V.-nak tekintendő és tiszteletben részesítendő-e; ez elismerés (canonisatio) folytán martyr vindicatus lett. E vizsgálatnak tudandó be a körülmény, hogy a martir cím a katakombák felirataiban igen ritkán fordul elő. A IV., még inkább a XII. sz.-tól kezdve ez a pápáknak fentartott jogai közé tartozik. (L. Boldoggá avatás és Szentté avatás). A történelem tanusága szerint a kereszténység első századaiban a V.-k száma felette nagy volt. A római martirologium szerint csak Rómára körülbelül 14 000 V. esik. L. martyrologium. Legáltalánosabb értelemben V.-nak nevezik mindazokat, akik közeszméért küzdve haltak meg. L. Aradi vértanuk.
(lat. Acta Martyrum), neve szűkebb értelemben a törvényszéki jegzyőkönyveknek a keresztény vértanuk kihallgatásáról, elitéléséről és szenvedéseiről; tágabb értelemben mindazok az iratok, melyek életükről és szenvedéseikről feljegyzéseket tartalmaznak. Első ilynemü gyüjtemények a szírai szt. Ignácé, szt. Polykarpé és különösen az Eusebius egyháztörténelme. Később 1525. Faber Jakab adta ki a január hó vértanui emlékiratait e cím alatt: Martyrum agones antiquis ex monumentis genuine descriptos; teljes kiadását 1689. Ruinart eszközölte, melyet később mások is kiadtak. L. még Acta Sanctorum (I. 72.).
a fonatos áru. Ilyen a csipke (l. o.) és a zsinór (l. o.).