l. Darazsak.
Titus Flavius, római császár, szül. Kr. u. 9 nov. 17. Reate közelében, megh. 79 jun. 23. Fiatal korban lépett a közpályára, Trákiában katonáskodott, azután Krétának és Szirenének helytartója volt, 43. pedig Claudius császártól megkapta a britanniai főparancsnokságot, mely állásában a rábizott tisztnek kitünően megfelelt. Minthogy észrevette, hogy sikereivel kihivta a bizalmatlan Agrippinának féltékenységét, hosszabb időre visszavonultan élt é csak nagy sokára fogadta el az afrikai helytartóságot. Nero 67. azzal bizta meg, hogy pacifikálja a fellázadt Judeát, amit a következő két évben meg is tett, csak az egy Jeruzsálemet nem tudta megfékezni. Nero halála után, ügyet sem vetve a trónért való versengésekre, nyugodtan folytatta a Judea ellen megkezdett katonai intézkedéseket s csak akkor vett tudomást a hatalmi kérdésről, midőn a keleti légiók megunván Vitellius viselkedését, V.-t kiáltották ki császárrá (69 jul.). A többi légiók csatlakoztak a keletiekhez és az események oly gyorsan követték egymást, hogy Vitellius meghalt és a hatalom V. ölébe hullott, mielőtt az utóbbi kezét nyujtotta volna utána. Hadvezérei mindent elvégeztek helyette, római útja diadalmenetté alakult, a fővárosban lelkesedve fogadták. Nem is csalódtak benne, kilenc éves uralkodása külső és belső sikereknek folytonos láncolata volt. A pártusokat megfékezte; a szarmatákat, tatárokat, britannokat leverte; Jeruzsálemet elfoglalta; a szenátus tekintélyét helyreállította, hogy az államháztartásban rendet, a hadseregben fegyelmet honosított meg; a közéletben engesztelékeny, magánkörbne kedélyes volt. Nevéhez fűződik Róma műemlékei közül az Amphitheatrum Flavium, máskép kolosszeum (l. o.). Történelmi feljegyzéseinek Josephus Flavius vette nagy hasznát.
Vesperugo, az esti csillag mitologiai megszemélyesítése. L. Phosphoros.
vagy vespera a. m. esti idő, vacsora, továbbá nyugat. V. a katolikus egyházban a. m. vecsernye (l. o.).
(állat), a sima orru denevérek egyik neme, egymástól különálló, a fejjel egyenlő hosszu vagy a fejnél hosszabb fülekkel, melyeknek külső szegélye a szájzugtól messze, a fülcsap alatt végződik. A fülcsap csúcsa egyenes, vagy kifelé hajlott, keskenyedett. A félholdforma orrlyukak az arcorr csúcsán nyilnak. A koponya lapos, a fogsor 2/3 metsző-, 1/1 szem- és 6/6 zápfogból áll egyik oldalon. A szárnyak meglehetős szélesek és rövidek, a sarkantyu hártya nélküli. A fark legföljebb testhosszu, de rendesen rövidebb. Legtöbb faja a mérsékelt övet lakja s hazánkban hétnél több faj ismeretes, melyeknek repülése meglehetős nehézkes; este meglehetős későn jelennek meg. Leggyakoribb faj a V. murinus Schreb., mely főleg a házak fedele alatt, régi kőfalakban tartózkodik.
Keys. et Blas. (állat), sima orru denevérek csoportjának egyik neme, egymástól különálló, a fejnél rövidebb fülekkel, melyeknek külső szegélye a fülcsap alatt a szájzugig terjed, belső szegélye tompán kerekített. A fülcsap belső oldala vájt. A félholdforma orrlyukak az arcorr csúcsán feküsznek. A fogsor 2/3 metsző-, 1/1 szem- és 4/5, 5/5 zápfogból áll egyik oldalon. A szárnyak meglehetős hosszuak és nyulánkak; a sarkantyu hártyás. A fark valamivel hosszabb a testnél. Legtöbb faj a mérsékelt övet lakja, hazánkban tiz fajnál több ismeretes, melyek magasan és gyorsan repülnek, este korán megjelennek. Legnagyobb fajok a V. noctula Keys. et Blas. s a V. Leisleri Keys. et Blas. A V. siculus Dad. fajt hazánkból irták le mint újat.
(ejtsd: veszpuccsi) Amerigo, olasz tengerész, akiről Amerika nevét nyerte, szül. Firenzében 1451 márc. 9., megh. Sevillában 1512 febr. 22-én. Gondos nevelésben részesült s különösen fizikát, tengerészeti asztronomiót és földleirást tanult. Mint kereskedő 1493-ban Sevillába ment; 1499-1500. részt vett Hojedas első venezuelai expediciójában. 1500 végén portugál hajókon Lisszabonból kiindulva, még két utazást tett az új kontinensre, az elsőt 1501 máj.-tól 1502 szept.-ig, a másodikat Gonzalo Coelho admirális alatt 1503 máj. 10-től 1504 jun. 18-ig. A második utazás alkalmával a hajóraj Brazilia partján a 26° déli szélességig jutott. Ez alkalommal fedeztetett föl a Roque-fok (1501 aug. 17.), Rio San Francisco (okt. 4.), Rio de Janeiro (1502 jan. 1.). Harmadik útján nem történt újabb felfedezés. Ez utazások alkalmával V. nem annyira mint parancsnok, hanem inkább mint kozmografus és kormányos szerepelt. Kolumbustól aragoniai V. Ferdinánd királynak ajánlva, V. 1505. ismét spanyol szolgálatba lépett; 1508 márc. 22. piloto-majornak, azaz főkormányosnak neveztetett ki az indiai utakra. V. levelei utazásairól s különösen a legjelentékenyebb második útjáról (1501) sok kiadásban, latin, olasz, francia és német nyelvne jelentek meg, mint röpiratok terjesztettek, 1507 óta már gyüjteményekben adattak ki s kiegészítve a Raccoltába (Új utazások gyüjteménye) vétettek föl. Már 1507. megjelent névtelenül Vicenzában hat könyvben Paesi novamente retrovati et Nouo Mondo da Alberico Vesputio Florentino intitulato, és pedig nem, amint hitték, Fracanzio da Montalboddótól, hanem Alessandro Zorzi velencei kozmografus és térképrajzolótól. Ezen Új Világot publikálta Ruchamer Jobst nürnbergi orvos 1508. német és du Redouer 1515. francia nyelven. Igy V. neve általánosan ismert és népszerü lett, holott Kolumbusról már életében megfeledkeztek. Ebben rejlik az oka, miért nem nevezték el az új világot felfedezőjéről. Már V. második útjáról szóló levelének első kinyomatása alkalmával az új világ (Mundus novus) és Albericus Vespucius neve kapcsolatba hozattak, mintha V. fedezte volna fel azt. Az ajánlat, hogy az új világot Amerikának, azaz V. földjének nevezzék, Waldseemüller Mártontól ered Br.-Freiburgból, egy tudóstól Saint-Dié lotaiai városból, aki 1507. Hylacomylus vagy Ilacomylus görögösített név alatt V. utazásait franciából lefordítva, Cosmographiae introductio, insuper quatuor Americi Vespucii navigationes c. könyvben kiadta. Waldseemüller könyve feltünést keltett, 1507. négy kiadást ért s 1509. még egyszer kinyomatták Strassburgban. E mű nem cserélendő össze Apian Cosmographiae introductio-jával, amely 1535. és 1554. jelent meg. Waldseemüller, avagy Waltzemüller ajánlata, hogy az új világot V. tiszteletére Amerikának nevezzék, nemsokára általános tetszésre talált.
(növ., virga, virgula, vimen v. vimentum), a fáknak vékony, hosszu, kevésbbé ágas, merev vagy hajlékony, ekkor csüngő és suhogó ága, különösen a fűzfáké, azért a V.-s fűzekből kosarat, kast, kerítést stb. szoktak fonni.
V. (gör. komma), az irásban a legkisebb szünetet jelző irásjel, részint egyenrangu mondatrészek, részint apróbb összetartozó mondatok elválasztására; rendszerint V. van a fő- és a mellékmondat között.
fűzvesszőből kötött haltartó.
testi büntetés, melyet még a század elejéig minden hadseregben kiszabtak nehéz fegyelmi vétségek esetén a hadi törvényszék v. rögtönitélő törvényszék útján. Ezt a kegyetlen büntetést ugy hajtották végre, hogy az elitéltnek egy a társaiból alakított kettős soron (utcán) át kellett futnia, mialatt ez utóbbiak mindegyike fűzfavesszővel ütést mért meztelen hátára. A vétség vagy bűn nagyságától függött, hogy a sor hány emberből állott és hogy hányszor kellett ezen az elitéltnek végig szaladnia. Olykor a végrehajtást több napra kiterjesztették, mely alkalommal olykor egy napot kihagytak (átugrottak), ami a büntetést súlyosbította, mert az új ütések az alig behegedt sebekre estek s igy erősebb fájdalmat okoztak.