József, hirlapiró, szül. Aradon 1858 nov. 6-án, u. o. végezte gimnáziumi tanulmányait; Budapesten az egyetem bölcsészeti fakultásán filozofiai, irodalmi és nyelvészeti tanulmányokat folytatott. Első irodalmi kisérletei lirai versek, melyek előkelő szépirodalmi lapjainkban, majd két kötetben (A bánat dalaiból és Traviata, dalok egy tévedt nőhöz) jelentek meg. 1877 óta szakadatlanul újságiró. Tizenöt éven át a hazai német nyelvü sajtónak volt munkása; ez idő java részét a Pester Lloydnál töltötte, amelynek vezércikk- és tárcairója volt. Az egyházpolitikai küzdelmek idején a heves publicisztikai harcokból vezető rész jutott ki neki. 1894 elején a Pesti Napló élére jutott, amelynek főszerkesztői állásától 1896 őszén megvált, hogy a Budapesti Naplót alapítsa meg. Azóta ennek a lapnak főszerkesztője. Az intranzigens szabadelvüség egyik képviselője a publicisztikában.
(ném. Nothsignal; franc. signal d'alarma), a vasúti vonatokon található berendezés, melynek segélyével bármily veszély esetén az utasok részéről jel adható a vonatvezetőnek. Legelterjedtebb módja a szoba-telegráféval azonos s ha a kocsiban egy rendesen papiroslappal elfödött fogantyut, markolatot meghúzunk, csengetyü szólal meg a vonat elején levő kalauzkocsiban, mire a vonatot megállítják. A drótvezeték a kocsik végein, a vonó és ütköző készülékek közt, kábelben végződik és lóg le s alkalmas kontaktusok segélyével kapcsoltatik kocsiról kocsira a vonaton végig. Újabb időben az u. n. önműködő, folytatólagos fékek (l. Fék) elterjedésével mindinkább háttérbe szorul a külön vészjelző alkalmazása, amennyiben az ilyen fékkel ellátott kocsi belsejében elhelyezni szokott egy-egy működtető emeltyünek egyszerü elfordításával a vonat a lehető leggyorsabban meg is áll; ezt a berendezést vészféknek hivják.
kisközség Sopron vármegye kapuvári j.-ban, (1891) 1085 magyar lak.
az a lövés, melyet veszélybe jutott hajók adnak a célból, hogy a figyelmet magukra felhivják és segítséget kapjanak.
lett a neve Kézai szerint a ménfői csatatérnek, hol 1044 jul. 5. Aba Sámuel csatát vesztett ugyan, de igen sok németet vágatott le.
1. vármegye (l. a mellékelt térképet), hazánk dunántúli részében; határai É-on Sopron, Győr és Komárom, K-en Fejér és Tolna, D-en Somogy és Zala, Ny-on Vas vármegye.
[ÁBRA] VESZPRÉM VÁRMEGYE.
Területe 4166,36 km2. A vármegye közepe táján a Bakony (l. o.) emelkedik, mely annak legnagyobb részét borítja. E hegység ÉK-DNy-i irányban terül el és legnagyobb emelkedései É-on a Kőröshegy (713 m.), Somhegy (653 m.), középső szakaszában a Feketehegy (648 m.), Papodhegy (646 m.) és Köveshegy (575 m.), déli szakaszában a Kabhegy (601 m.). Ezen hegységet túlnyomóan bükkerdők borítják; É. és D. felé kisebb-nagyobb völgyek nyilnak. A Bakonytól Ny-ra a Marcal folyó felé tágas róna terül el, melynek hullámos keleti szegélye csakhamar átmegy a kis magyar alföld alacsony (140 m.) rónájába. E róna déli részében a boráról hires Somlyó magányos kúpja (435 m.) emelkedik fel. A vármegye DK-i része a Balatonon túl ismét hullámos lapály. Vizei közül a Balaton tó csak É-i csücskével nyulik be V. vármegye területére és kifolyása, a Sió Somogy vármegye felé a határt képezi. A Bakonyban számos kisebb folyócska ered; igy a vármegye Ny-i határát jelölő Marcalba siet a Bakonyban eredő Hajagos, Bittva, Tapolca és Gerence, mig Bakonyér és Csuha már a Duna közvetlen mellékvizei. K-i részében ered a Gaja, közepe táján a Séd és a dél felé folyó Eger patak. Mocsarai csekély kiterjedésüek, leginkább a Marcal mentén. Éghajlata mérsékelt, csapadékban gazdag. Az évi közepes hőmérséklet a síkságon fekvő Pápán 10,1, a hegyek övezte Veszprém városában 9,8, a Bakony mélyében épült Bakonybélben 8,3°; szélsőségei Pápán 33,2 és -22,6, Bakonybélben 36,6 és -28,5. A csapadék évi mennyisége Pápán 597, Devecserben 661, Veszprémben 529 és Bakonybélben 729 mm.
[ÁBRA] VESZPRÉM VÁRMEGYE CÍMERE.
Terményei az ásványországból barnaszénen (Ajka, Szápár), és mészkövön kivül alig vannak. Talaja, mely a sík és dombos vidéken agyagos, a Bakonyban többnyire meszes, egészben véve elég termékeny; a termőterület 368 608 ha., miből szántóföld 191 724, kert 3985, rét 25 145, legelő 48 060, nádas 747, szőllő 4223 és erdő 94 724 ha., mig a nem termő terület 27 065 ha. Legfőbb terményei: a búza (43 491 ha. területen termett 658 692 q), rozs (34 265 ha. területen 491 336 q), árpa (29 368 ha. területen 418 324 q), továbbá zab (13 632 ha.), tengeri (15 440 ha.) és burgonya (15 472 ha.), továbbá kétszeres, cukorrépa, takarmányfélék, hüvelyes vetemények. Gyümölcse, bora bőven van, bár szőllőterülete a filloxera pusztításai folytán, mely már 66 községben lépett fel, 1882 óta 5191 ha.-ról 2721 ha.-ra szállt alá. Legjobb bora a Somlyón terem. A vármegye területén 6 közcélu szőllőtelep van. Erdőségei igen kiterjedtek, túlnyomó részben (55 724 ha.) bükkösök, kevesebb a tölgyes (32 869 ha.) és csak igen kevés a fenyves; az erdők nagy mennyiségü fát szolgáltatnak. Az állattenyésztés fejlett; a vármegyében van az 1895-iki összeirás szerint 94 540 szarvasmarha (ebből 63 116 magyar-erdélyi, 19 401 piros-tarka fajtáju), 25 263 ló, 688 szamár, 24 öszvér, 477 kecske, 125 477 sertés és 161 331 juh. A lótenyésztés emelésére 28 fedeztető állomás szolgál, Szolga-Győrön, Kőkúton és Várpalotán ménes van; nagyobb gulya Devecseren, tehenészet Pápán, Kéttornyulakon és Enyingen, juhászat Devecseren és Puszta-Gyimóton van. A baromfitenyésztés is gyakori, a létszám 480 147. A gazdaság érdekében fennálla a V.-vármegyei gazdasági egyesület, a devecservidéki és papkeszi gazdakör, a V.-vidéki és enyingvidéki méhészegylet, a pápai kertészeti társulat és a somlyóhegyi filloxera ellen védekező egyesület, továbbá 2 vizlecsapolási társulat. A méhészettel is sok helyen foglalkoznak; a méhcsaládok száma 8436.
A lakosság száma 1870-ben 201 431 volt, 1891. 215 280 polgári és 507 katonai. Egy km2-re 51,8 lakó esik és igy V. a közepes sűrüségü vármegyék közé tartozik. A lakosok közt van 177 073 magyar (82,2%), 35 962 német (16,7%) és 1971 tót. A magyarság az utolsó évtizedben 5359 lékekkel (3,1%) gyarapodott. A nem magyar anyanyelvüek közül 18 567 (48,6%) beszéli a magyar nyelvet. Hitfelekezet szerint van 136 019 r. kat. (63,2%), 23 542 ág. evang. (10,9%), 45 399 ev. ref. (21,1%) és 10 220 izr. (4,7%). Foglalkozásra nézve ekként oszlik meg a népesség: értelmiség 1600, őstermelés 45 088, bányászat 279, ipar 12 578, kereskedelem 2474, hitel 48, közlekedés 466, járadékból élő 1715, napszámos 24 836, házi cseléd 5630, háztartás 39 946, egyéb foglalkozásu 526, foglalkozás nélküli 14 éven alul 71 389 és 14 éven felül 8124. A lakosság fő foglalkozása a földmívelés, szőllő- és gyümölcstermelés és állattenyésztés. Az ipar még kevéssé fejlett, de emelkedőben van; nagyobb iparvállalatai az ajkai csingervölgyi kőszénbányán kivül a herendi hires porcellángyár, 1 dohánygyár (Pápa), 1 üveggyár (Herend), 4 szeszgyár, több téglagyár stb. A Bakony német ajku parasztsága (Zirc vidékén) jelentékeny házi faipart űz, mely lapát, favilla, talicska és egyéb szerszámok készítésére terjed ki; a régi elterjedt csutorás-ipar majdnem teljesen megszünt. Sokfelé foglalkoznak faszénkészítéssel, valamint kendertilolással és fonással. A hiteligények kielégítésére fennáll 1 bank, 10 takarékpénztár és 17 szövetkezet, összesen 2 millió frt alaptőkével. Közlekedési hálózata: 201 km. vasút (30 állomással), 51 km. állami, 546 km. törvényhatósági és 146 km. községi út.
Közművelődés tekintetében V. vármegye helyzete meglehetős kedvező; a 6 éven felüli férfi-lakosságnak 18,7, a női lakosságnak 25,4%-a nem tud irni-olvasni, és a tanköteles gyermekeknek 6,4%-a nem jár iskolába. A vármegyében mindössze 229 tanintézet van, u. m. 2 hittani intézet (Pápa, V.), 3 gimnázium (Pápán ref. fő- és kat. algimnázium, V.-ben kir. főgimnázium), 1 gazdasági tanintézet (Pápa), 6 ipari és kereskedelmi iskola, 1 tanítónőképző intézet (V.), 4 polgári és 298 elemi népiskola, 12 kisdedóvó, 1 árvaház és 1 börtöniskola. A szellemi élet Pápán és V.-ben összpontosul.
Közigazgatás. V. vármegye 5 járásra és 2 rendezett tanácsu városra oszlik, u. m.:
A vármegyében a 2 városon kivül 28 nagy és 155 kisközség van. A községek általában véve középnagyságuak, 2000-nél több lakosa 18-nak van. Legnépesebbek: Pápa 14 261, V. 12 655, Vár-Palota 5161, Szilas-Balhás 4424 és Devecser 4339 lak. Székhelye V. Az országgyülésbe V. vármegye 6 képviselőt küld.
[ÁBRA] Veszprém város pecsétje.
2. V., rendezett tanácsu város V. vármegyében, a Séd folyó partján, 4 dombon (Temetőhegy, Cserhát, Jeruzsálemhegy és Várhegy a Benedek-heggyel) és az ezek közti völgyekben, felette sziklás, szakadékos talajon épült. A Temetőhegyen terül el a Csapószer városrész, a kanonokok majorjaival, tövében a Davidicum nevü árvaház és a görög apácák zárdájának romjai. A Várhegy ősidőktől fogva nevezetes erősség volt és bástyái ma is fennállanak; itt vannak a V.-i püspök és a kanonokok palotái, a régi vármegyeház, a városi őrtorony, a törvényszéki épület, a püspöki székesegyház a Szent István korából való Gizella-kápolnával, a püspöki papnövelde és szeminárium, a kegyesrendiek háza. A Várhegy DNy-i oldalára nyiló völgy oldalában terül el a jeruzsálemhegyi városrész, a ref. templommal és az angol kisasszonyok zárdájával. A város legnagyobb része a Cserháton terül el, a Táborszállással, ahol a nagy piac, több templom, a kórház és az új vármegyeház van. V. a vármegye törvényhatóságának, a V.-i járás szolgabirói hivatalának, kir. törvényszéknek és járásbiróságnak, pénzügyigazgatóságnak, államépítészeti hivatalnak, kir. tanfelügyelőségnek, kir. ügyészségnek, közjegyzőségnek, állami állatorvosnak és csendőrszárnyparancsnokságnak széke. Itt székel a V.-i r. kat. püspök, káptalannal és szentszékkel, van itt több zárda, kegyesrendi főgimnázium, püspöki liceum és papnövelde, kórház, árvaház, több nevelő intézet, adóhivatal, pénzügyőrség, számos egyesület és társulat, továbbá vasúti állomás, posta- és táviróhivatal és postatakarékpénztár. Itt a következő hirlapok jelennek meg: V. (´III. éfv.), V.-i Független Hirlap (XVII. éfv.), V.-i Hirlap (V. éfv.), V.-megyei Lapok, Tanodai Közlöny (XIV. évf.) és a V.-vármegyei gazdasági egyesület Értesítője (XVII. évf.). A lakosság száma 1850-ben 10 468 volt, 1870-ben 12 002 s jelenleg (1891) 12 655 polgári és 230 katonai; a lakosok közt van 11 744 magyar, 830 német és 36 tót; hitfelekezet szerint 9660 r. kat., 213 ág. evang., 1238 ev. ref. és 1538 izr. A lakosok fő foglalkozása a kézműipar, gabona- és baromkereskedés. A házak száma 1550. Határa 5078 ha. V. hajdan Szvatopluk morva fejedelem székhelye volt s a honfoglalás idejében Öcsüb és Ős vezérek foglalták el; Szent István fejedelem korában itt történt Kupa somogyi vezér veresége és halála; püspökségét Szent István alapította s a város körül fekvő falvak tizedét a káptalannak ajándékozta; a XII., mások szerint a XI. sz.-ban már Szent István királyunk alatt iskolája, a XIII. sz.-ban pedig már egyeteme volt; 1490 nov. 1. Székely Jakab közbenjárására a várost Miksa osztrák főhercegnek adták át, de ez még ugyanazon évben odahagyta. 1552 jun. 1. a törökök árulás folytán elfoglalták, 1564 jun. 24. Salm gróf a törököktől rohammal visszafoglalta; 1594-98. ismét a törökök tartották megszállva, 1620. Bethlen Gábor erdélyi fejedelem foglalta el. 1704 május 23. a Rákócziaktól Heister császári vezér foglalta vissza, aki itt kegyetlen pusztítást vitt végbe.
Alapította Szt. István király 1009. és hatóságát Veszprém, Somogy, Zala, Fejér és Pilis vármegyékre terjesztette ki, ugy hogy még Budavára is ez egyházmegyéhez tartozott. Ugyanakkor épült a székesegyház is Gizella királyné bőkezüségéből, ki azt dús kincsekkel és egyházi szerekkel ajándékozta meg, utóbb temetkezési helyül választotta. A veszprémi püspökök a legrégibb időtől azzal a kiváltsággal birnak, hogy a magyar királynékat ők koronázzák és a királynék kancellárjai. Zsigmond király, midőn ezt 1425. megerősíté, Szt. István királyra vezette vissza. Püspökeinek száma eddig 89. Első püspöke I. István volt (1009-től). Jelenlegi püspök Hornig Károly báró (l. o.). Az egyházmegye jelenleg Somogy, Veszprém és Somogy vármegyékre terjed és öt fő-, 18 alesperesi kerületre van osztva. Van 222 plébániája és 542 000 kat. hive. A káptalan 12 kanonokból áll. V. ö. Szt.-István-társulat Encycl., XIII. köt. 335. old. és Veszprémi egyházmegyei névtár 1895-ről.
l. Megvesztegetés és Etetés.
(hajózás), tág értelemben azon idő, mely alatt a hajó, bármely okból, útját fel nem veheti vagy nem folytathatja. Ide számítják tévesen a hajónak rakodására szükségelt időt is, bár az a hajó- és árutulajdonosok között rendesen külön egyezmény tárgyát képezi, melynek külön díjazása csak az esetben esedékes, ha az előre kikötött rakodási idő be nem tartatott.
A középkorban, nevezetesen a XIV. sz.-ban uralkodott pestisbetegség behurcolását az egyes államok járványfenyegette határuk elzárásával (katonai kordonnal), majd a határon létesített V.-kel (quarantaine-nel) törekedtek megakadályozni; az utóbbiakban ugy, hogy a pestis sujtotta országból érkezett személyeket, akár betegek, akár egészségesek, tárgyaikkal együtt a határnál bizonyos ideig (eredetileg 40 napig) visszatartották, vesztegelni hagyták s csak a kiszabott veszteglési idő elteltével bocsátották tovább. Ezt az eljárást nemcsak a pestis, hanem a sárga láz s a jelen század harmincas éveiben Európába tört kolera ellen is alkalmazásba vették. A V. azonban, ahol aránylag szűk helyen sok ember zsufolódott össze, ahol az egészségesek és betegek ellátásáról megfelelő gondoskodás nem történt, csakhamar megannyi járványfészkek s igy nagy veszedelem okozói lettek. A szárazföldi határzárakkal (kordonokkal), belátván hasztalan s egyúttal veszedelmes voltukat, már régen felhagytak, a tengeri V. rendszerében pedig, különösen az utóbbi időben, az illető betegségek természetének behatóbb ismeretével nagy változások történtek. Egyrészt arra törekszenek, hogy bizonyos járványok (kolera, pestis stb.) támadásuk helyére korlátoztassanak; a további rendszabályok arra irányulnak, hogy az egyes államok megakadályozzák a baj bejutását s elterjedését. A védekezés rendszerét manapság nemzetközi egyezmények (Páris 1852, Konstantinápoly 1866, Bécs 1874, Róma 1885, Velence 1892, Drezda 1893, Páris 1894, Velence 1897) szabják elő. A drezdai egyezmény a kolera, a velencei (1897) a pestis behurcolásának s terjedésének megakadályozására köttetett. Mindkettő részletesen szól ugy a szárazföldi határokon teendő intézkedésekről, mint tengeri s egyéb vizi közlekedésnél követendő rendszabályokról.
A szárazföldi vesztegzárak manapság egészen elesnek. Az utasok, a podgyász, épp ugy az áruk nem tarthatók vissza a határon. Az orvosok a határon csupán revizióra szorítkoznak (ami a megszemlélésen s a betegek, valamint a gyanusak megfelelő elkülönítésén s gondozásán túl nem megy). Szennyezett kocsik s szennyezett tárgyak fertőtlenítés végett esetleg visszatartatnak. Az Európát fenyegető kolera, pestis stb. ragályának elhurcolásában a Mekkába menő s onnan jövő zarándokok játszanak legnagyobb szerepet. Fontos tehát, hogy a Vörös-tengeren s a Persa-öbölben mindazok az intézkedések megtétessenek, melyek a ragály elhurcolásának s terjedésének megakadályozására alkalmasak. A nemzetközi egyezmények tényleg kiváló tekintettel vannak a hajók, nevezetesen a zarándokhajók egészségügyére, ugyszintén a kikötők megfelelő egészségügyi berendezésére, nemkülönben a kellő egészségügyi felügyelet létesítésére.
A magyar tengerparton a martinschizzai kis öböl mellett létesíttetett az egészségügyi intézet; el van látva kórházzal, a fertőzött vagy gyanus hajó utasainak elkülönítésére szolgáló lakásokkal (veszteglővel), fertőtlenítő berendezéssel, fürdőkkel, megfelelő raktárakkal, igazgatói s gépészi lakással s ezeken kivül temetővel, kápolnával. Az intézet a magyar kir. tengerészeti hatóság felügyelete alatt áll. A megérkezett hajók s a rajtok levők orvosi vizsgálatát a kikötő-orvos teljesíti a révkapitányság közegeivel, akiknek e célra a tengerészeti hatóság naszádjai állnak rendelkezésükre. Hogy a fertőtlenítés a helyszinén gyorsan, közvetetlenül a hajónál történhessék, intézkedés történt, hogy a naszádok egyike fertőtlenítő készülékkel legyen fölszerelve. A tengerészeti hatóság fontos egészségügyi kérdések elbirálására, nevezetesen a hajó s a rajta levők fertőzöttségének, vagy a fertőzöttség gyanujának megállapítására három tagból álló orvosi szaktanácsot szervezett.
A magyarországi folyókon közlekedő hajókon előforduló kolerás betegedések, illetve halálozások esetére a kereskedelemügyi m. kir. miniszter 1892. évi 70 318. számu rendelete a következőkben intézkedett: A hajó vezetője köteles a hajó fertőzött voltát fölismerhetővé tenni, és pedig nappal egy élénk sárga szinü, háromszögü, a hajó árbocára vagy őrfájára, vagy külön zászlónyélre tűzött csúcslobogóval; éjjel. 1. gőzhajókon: a) menet közben élénk zöld fénnyel égő lámpával, a jelző lámpa szelvényének közepével egy magasságban a hajó jobb oldalához megkötött, zsinórra felhúzott lobogóval, b) ha horgonyoznak, vagy a parthoz kikötve állnak, a szabályszerü zöld lámpán kivül ezzel egy magasságban függő fehér lámpával. 2. egyéb (gőzerőre be nem rendezett) hajón, ugy menet, mint állás közben a hajó fedélzetének, vagy tetőzetének legmagasabb részén, ennek hosszában egymás mögött 50 cm. távolban elhelyezett 2 db. világos, fehér fényü s minden oldalról látható lámpával. Ha a fertőzött hajók részére külön megállóhely van kijelölve, akkor itt, különben pedig a rendes állomáshelyen kötnek ki. A hajókról mindaddig, mig a hatósági közegek az orvossal meg nem érkeznek, senkinek sem szabad kiszállni, sem a hajóra felszállni. A beteg v. halott ezután a hatóság által megfelelő óvó intézkedések mellett a hajóról kiszállíttatván, fekhelye azonnal lezáratik; az utasok pedig a hajót, miután egyenkint fertőtlenítettek, elhagyják. Miután minden podgyász kihordatott s a szükséghez képest fertőtleníttetett, a hajó alkalmas helyen horgonyt vet s vesztegzár alá helyeztetik. E közben alaposan fertőtleníttetik a hatóság felügyelete alatt, személyzete pedig folytonos egészségi megfigyelés alatt tartatik. Ez a vesztegzár legalább is a betegség megállapításáig tart, de azonnal feloldatik, ha a szakvizsgálatok eredménye a kolerát kizárja. Kolera esetében a személyszállító hajók az utolsó eset fölmerülésétől számítva legalább 10, vontató gőzösök 8, uszályhajók, dereglyék, tutajok stb. 14 napig szigoru vesztegzár alatt tartatnak; a vesztegzár megszegése az 1878. V. t.-c. 316. §-a szerint hat hónapig, illetőleg három évig terjedhető fogházzal büntettetik. A ruhájukban s podgyászukkal együtt fertőtlenített utasok útjokat tovább folytathatják, azonban az a törvényhatóság, illetve a község is, amelynek területére lép, megérkeztükről értesíttetik; maguknak az utasoknak szigoru megtorlás terhe alatt meghagyatik, hogy megérkezésükkor azonnal jelentkezzenek s lehetőleg még a pályaudvarról vagy a hajóállomásról tudósíttassák a hatóságot. Az utasok vesztegzár alá helyezése a hajón nem ajánlatos, szárazföldön pedig csakis külön kikérendő miniszteri engedély alapján, nyomós okok fenforgása esetén történhetik. A fertőzött helyről érkező utasok első letelepedési helyöket az ötnapi észlelési időn belül új megtelepedési helyök előre értesítése mellett és addig egészségesen kiállott észleltetési idejök beszámítása mellett elhagyhatják. Azok az utasok azonban, akik kolerás beteggel érintkezvén, esetleg fertőzve lehetnek, az egész ötnapi egészségügyi észleltetést szabadon bár, de első megtelepedési helyökön tartoznak kiállani.
Hajóállomásokul, amelyeken a szóban levő hajók betegeik v. halottjaik kiszállítása és vesztegzáruk kitölthetése végett kiköthetnek, a következők jelöltettek ki: 1. A Duna mentén: Pozsony, Győr, Komárom, Esztergom, Szob, Nagy-Maros, Vác, Szt.-Endre, Budapest, Ercsi, Adony, Dunaföldvár, Paks, Baja, Szekcső, Mohács, Bezdán, Apatin, Német-Palánka, Ó-Futtak, Újvidék, Orsova, Báziás, Ó-Moldova; 2. A Tisza mentén: Szolnok, Csongrád, Szeged, Ó-Kanizsa, Ada, Moholy, Török-Becse, Titel; 3. A Dráva mentén: Barcs.