(lat.), az állandó hadsereg létesítése után a régi római császárok alatt, az evocati (l. o.) helyébe léptek; kiszolgált, de még el nem bocsátott katonák voltak, kiknek földbirtokra volt kilátásuk. Az elbocsátásig külön zászlók (vexillum, vexillarii) alatt maradtak, vagy elkülönítve gyarmatosítási célból más tartományokba osztattak be. Minden munkától mentek voltak s csak az ellenség visszautasítására alkalmazttak. A veterán szót ma is használják a kiszolgált vagy félrokkant katonák elnevezésére.
Frigyes gróf, osztrák tábornagy, szül. Velencében 1650., elesett a csatatéren 1695. Korán császári szolgálatba lépett s hirnevet szerzett a Bécs előtti dunai hídnak (1000 vértessel) hősies védelmével (1683). Dicsőségesen részt vett a következő török háborukban és a lugosi ütközet után súlyosan megsebesülve, janicsároktól megöletett. Emlékiratai (Memorie, Lipcse 1771) az 1683-95-iki hadjáratokat tartalmazzák. Ő volt az első, ki a Piscabara-barlangnak folyamzárlattá való átalakítását ajánlotta. Innen a neve Veterani-barlang, l. Kazán.
(lat.) a. m. állatorvos a rómaiaknál, és ma is ilyen értelemben használatos.
állatorvosi folyóirat. Alapította és az első öt évben szerkesztette Nádaskay Béla, állatorvosi tanintézeti tanár 1878. Az országos állatorvos-egyesület megalakulásával 1880. alapítója ennek tulajdonába bocsátotta és azóta az egyesület kiadásában jelenik meg. 1882-84. Azary Ákos, ettől kezdve 1887-ig Krausz Károly, 1887-96. Hutyra Ferenc szerkesztette, 1897 óta pedig ez utóbbi és Rátz István szerkesztik. Kezdetben kéthetenkint egy íven, 1884 óta havonkint két, majd három íven, 1897 óta pedig kéthetenkint két íven jelenik meg. 1895 óta vele kapcsolatban a Közlemények az összehasonlító élet- és kórtan köréből c. tudományos folyóirat jelenik meg, mely inkább elméleti, elvontabb tárgyu tudományos dolgozatokat közöl.
(vagy Rajeci havasok), a Kis-Fátra hegység egyik jelentékeny tagja, Trencsén, Turóc és Nyitra vármegyék határán emelkedve É-ról D. felé húzódik. A hegység a Vág sztrecsnói szorosánál meredekül emelkedve, közvetlenül a Vág fölött már 1116 m. magasságot ér el. Fő gerincének jelentékenyebb csúcsai: a Mincsol (1364 m.), Velka luka (1477 m.), Hornja luka (1293 m.), Knilicka Kicsera (1219 m.), Holespak (1193 m.), Klak vagy Orrkő (1353 m.) és Revan (1205 m.). Itt a Facskói hágó (809 m.), mely a Rajcsanka völgyéről a Nyitráéba vezet át, határát jelöli. Az egységes jellemü, hosszura nyuló és csak kúpdad tetőkkel biró fő gerinchez rövid oldalágak csatlakoznak, melyek ugy a Rajcsanka völgyére (Zsilinka), mint a Turóc lapályára gyorsan ereszkednek alá. Az oldalágakat mély völgyek választják el egymástól. A V. gránitalapra támaszkodó kristályos palákból áll s igy geologiai szerkezetét illetőleg a vágjobbparti Kis-Fátrával egy.
község Varasd vármegye zlatari j.-ban, (1891) 2226 horvát lakossal.
kisközség Szatmár vármegye csengeri j.-ban, (1891) 1612 magyar és oláh lakossal.
a mezőgazdaságban a V. ideje szerint tavaszi és őszi V.-t, a V. módja szerint pedig szórva-, soros s fészkes V.-t különböztetnek meg. A tavaszi V. alatt részint a tavaszi gabonanemüeket, részint általában a tavasszal eszközölt V.-eket szokásos érteni, szemben az őszi V.-sel (l. o.). E szerint a tavaszi V. fogalma alá a tavaszi gabonaféléken kivül a köles, tatárka, hüvelyesek, kukorica, burgonya, dohány, kender, len, répa- és takarmányfélék tartoznak, melyek területe hazánkban az utolsó évtizedben (1886-95) 5,6 millió ha.-t tett s általában emelkedő irányt mutat, minthogy 1881-1885. csak 5,14 millió ha. volt a tavaszi V.-nek szánva. A tavaszi és őszi V. közt fenforgó arány hazánkban 57:43-hoz, vagyis az összes learatott területből esik tavaszi V.-re 57%, őszire csak 43%, miből az is következik, hogy hazánkban a tavaszi V. mezőgazdasági termelésünk keretében fontosabb szerepet visz, mint az őszi. A szórva V.-nél a magvak kézzel szóratnak szét. Ez a vetésnek legrégibb, de egyúttal legtökéletlenebb módja, mivel a magvak sem az egymástól való távolság, sem a mélység tekintetében nem nyernek megfelelő elhelyezést, hanem hol sűrün, hol ritkán, hol mélyen, hol sekélyen esnek. Ezen okból igényel a szórvavetés több magot és egyenetlenebb az utána származó V., mint a többi módoknál. Soros V., a V.-nek az a módja, melynél a vetőmag egyenlő távolságu sorokban helyeztetik el. A kerti és kapás növényeknél a soros V.-t már régóta alkalmazzák, azonban nagyobb elterjedést s általánosabb alkalmazást csak a sorvetőgépek feltalálása óta nyert. Fészkes V., a V.-nek az a módja, melynél a vetőmagvak egymástól nagyobb távolságra elhelyeztetnek, hogy azáltal a növénynek bizonyos tenyészterület biztosíttassék; ennélfogva főképen a nagyobb tenyészterületet igénylő növényeknél (tengeri, burgonya, tök, babnál) nyer alkalmazást. - V. az erdőtelepítésnek v. az erdő mesterséges felújításának egyik módja, amidőn t. i. a gyüjtött erdei famagvakat a beerdősítendő területre erdőlétesítés céljából elvetik. Ma már inkább ültetéssel erdősítenek.
(ném. Schlag; ol. volta; ang. turn), tengerészműnyelven a. m. két kötélnek vagy láncnak egymás körül való csavarodása. A csavarodás minősége szerint egy fél, egész, kettős stb. V.-t különböztetnek meg.
vetésforgás, forgó, forda (calculatura, rotatio, turnus), azon sorrend, mely szerint a szántóföldön termelt növények évről évre egymásután következnek. A V. tehát évekre előre megállapított vetőterv, mely egyúttal a követett gazdálkodási mód vagy üzemrendszernek legjellemzőbb kifejezője, habár magában véve nem üzemrendszer. Minthogy a helyesen szerkesztett V. a gazdaság kezelését nagyon megkönnyíti s azonkivül a termésekre, valamint a jövedelmi eredményekre, nemkülönben a munkák megoszlására nagyon lényegesen befolyik: gazdaságok berendezésénél a V. okszerü megállapítására kiváló gond fordítandó. Első feltétel, hogy a forgóba csak oly növények vétessenek föl, melyektől az adott viszonyok közt a legbiztosabb termés s a legnagyobb jövedelem remélhető, hogy továbbá ezen növények sorrendje ugy állapíttassék meg, hogy minden növény oly növényre következzék, mely a földet megfelelő fizikai állapotban és trágyaerőben visszahagyja s mely után a talaj a következő növény alá kellőképen elkészíthető. Figyelemmel kell továbbá arra is lenni, hogy sem a fogatos, sem a kézi munkák nagyon össze ne torlódjanak. Ezen elveknek eleget teszünk, ha az őszi gabonaféléket vagy ugarba vetjük, vagy korán letakarítható ipari s takamránynövények (repce, gomborka, zabos bükköny, lóher stb.) után, a tavaszi gabonaféléket pedig csak későbben letakarítható növények (tengeri, burgonya, répa, csalamádé stb.) után követtetjük. Fontos továbbá, hogy a trágyázást a forgóba megfelelő helyen beillesztjük, mi tekintetben szabály, hogy az istállótrágyát részben az évi takarmánynövényekhez (zabos bükköny, csalamádé, muhar stb.), részben a kapás és ipari növényekhez adjuk. Ez által elérjük azt, hogy a gabona rendszerint a trágyázás utáni második évben jut a földbe s hogy az alkalmazott trágya legjobban fog értékesülni, amire a jelen viszonyok kiváló súly helyezendő. Ezeket az elveket p. a következő V.-nál látjuk megvalósítva: 1. répa v. tengeri*; 2. árpa lóherrel; 3. lóher kétszer kaszálva; 4. lóher egyszer kaszálva és fél ugar; 5. repce*; 6. búza; 7. zabos bükköny; 8. búza. (A * trágyázást jelent.) A V.-ba felveendő növények száma és területi aránya szerint a forgók különbözően alakulhatnak. Léteznek kettes, hármas, négyes stb., sőt huszas forgók, mely utóbbinál a forgóhoz tartozó szakaszok v. táblák száma 20, de nem célszerü ilyen sok szakaszra vagy évre terjedő forgókat alkalmazni, mert az áttekintést megnehezíti. A szokásos forgók többnyire csak 4-12 évre terjednek. Egy-egy gazdaságban pedig a gazdaság kiterjedéséhez és a talajviszonyokhoz mérten, vagy csak egy v. több forgó szerint gazdálkodnak. Közeli és jó földeken más V.-t kell alkalmazni, mint távoli v. rossz földeken. V. ö. Hensch Á., Jószágberendezés- és kezeléstan (1895).