l. Löveg.
a geologiában a rétegek zavarodásának, diszlokációjának azon módja, midőn a réteg megszakad, részei egymás alá v. fölé kerülnek, avagy oldalt egymástól eltolódnak. Azon hasadék, amely az eltolást lehetségessé tette és amelynek mentén a szakadás megesett, a V. síkja, az eltolódott rétegrészek között a távolság adja a V. magasságát. Ez nagyon különböző szokott lenni; majd csak néhány cm., egynéhány méter, majd pedig több száz, több ezer méter. A mozgás, melynek a V. következménye mindig merőleges irányu és többnyire a Föld szilárd kérgének összehúzódásával kapcsolatos. Nagyon gyakori a V. kőszéntelepeken. A rétegek sorrendje természetesen a V. dacára ugyanaz marad, ami nagyon jó útmutató a V. felismerésére, illetőleg a vetődött réteg feltalálására.
a gyorsvetélőnek az a része, amely közvetlenül a vetélővel érintkezik. L. Gyorsvetélő és Szövőgép.
(l. a mellékelt képet), feladatuk az előre meghatározott mennyiségü vetőmagvat a szántóföld bizonyos területen egyenletesen elosztani, a földbe megfelelő mélységben lerakni és részben alá is takarni. A mindinkább okszerüvé való növénytermelés megköveteli, hogy bizonyos darab földbe csak annyi magot vessünk, mint amennyi éppen szükséges s ez a mennyiség lehető legegyenletesebben legyen a szántóföldön elosztva. A növényeknek ugyanis oly távol kell egymástól állniok, hogy fejlődésükben egymást ne gátolják, másrészt hogy legnagyobb termést hozzanak magban vagy szárban, a szerint, amint mag- vagy takarmánytermelés a vetés fő célja. Az elhelyezés távolsága a növények szerint más és más, a vetéshez kerülő szemek nagyság szerint különböznek egymástól. Néha a vetéssel egyidejüleg más műveletet is akarunk végeztetni; ilyformán a vetés módja is más és más, meg kell különböztetnünk ugyanis szórvavetést, sorbavetést, fészekbe vetést és kevert vetést. Ezen vető módok mindegyike kézzel és géppel is eszközölhető, azonban a kézi munkát főleg csak szórva- v. fészekbe vetésnél alkalmazzuk, mig sorba- és kevert vetésre főleg gépeket szokás használni.
[ÁBRA] 1. ábra. Szórvavető gép vetésre készen.
[ÁBRA] 2. ábra. Szórvavető gép szállításra készen.
[ÁBRA] 3. ábra. Sack Rudolf sorbavető gépe.
[ÁBRA] 4. ábra. Melichár kanalas-tárcsás sorbavető gépe.
[ÁBRA] 5. ábra. Kühne E. sorbavető gépe.
[ÁBRA] 6. ábra. Összetett trágyázó és sorbavető gép fészekbe vető készülékkel.
[ÁBRA] 7. ábra. Hooiser-féle nyomókorong.
Szórvavetőgépek. Ezeknél a vetőmag felvételére 2,5-4 m. hosszu szekrény szolgál, mely többnyire két részre, t. i. a tulajdonképeni magszekrényre s egy merítőtérre van osztva. A mag a magszekrényből szabályozható nyilásokon át jn a merítőtérbe, honnan a járó kerekek által hajtott vető készülék a magot a gép egész szélességében egyenletesen kivezeti. A mag az alkalmazott nyilásokon keresztül vagy szabadon szóródik vagy pedig elosztó deszkára hull. Az osztódeszkák peckekkel vagy élekkel vannak ellátva, ezekről a szemek lepattannak, tovább szétoszlanak s a gép szélességében egyenletesen szóródnak szét. Hogy szél s eső ne akadályozzák az elosztást, sokszor védő deszkát erősítenek az osztó deszka fölé. Egyes amerikai szórvavető gépeknél a szórást vezető csövek eszközlik. Az 1. ábra egy szórvavető gépet vetésre készen tüntet fel, ugyanezen gépet mutatja a 2. ábra szállításra készen, amikor is külön kereszttengelyt használunk s ugy vontatjuk a különben széles gépet. Szórvavető gép alkalmazásánál már majdnem 10% vetőmagot takaríthatunk meg a kézzeli szórással szembne, mert kézzel való szórvavetésnél a vetés egyenletessége mindinkább a munkás ügyességétől függ s még ügyes munkások alkalmazása mellett is alig vagyunk képesek a vetni való mennyiséget előre megszabni. A szórvavető gép függetlenít az időjárástól is, mig kézzel szeles időben csak igen ügyes munkás tud vetni. Az ily géppel elvetett mag azonban még a szántóföld felszinén van és külön készülékkel (borona vagy eke) takarandó.
A sorbavető gép egyesíti a sorbavetés előnyeit a gépi munka előnyeivel. Ámbár 2-4 fogatos gép naponta nem vet el sokkal többet, mint egy ügyes vető ember szórva vetne, a munka első esetben mégis szaporább, mert a gép egyúttal a vetőmag alátakarását is végzi. A vetni való mennyiséget előre pontosan meghatározhatjuk s az egyenletes elosztás folytán a kézzel való szórvavetéssel szemben 25-35% vetőmagot takaríthatunk meg. Szerkezetére nézve meg kell különböztetnünk a mag felvételére, elosztására, valamint vezetésére és takarására szolgáló készülékeket. A magot rendesen egy szekrény veszi fel, mely v. osztatlan tért alkot, vagy hosszirányban két rekeszre, a magszekrényre és merítőkamarára oszlik. Az átlagos 2 m. munkaszélesség mellett a vető szekrény 0,6-1 hl. vetőmagot képes felvenni. A mag a merítőtérbe vagy önmagától ömlik az alkalmazott és szabályozható nyilásokon át, vagy pedig a magszekrényben elhelyezett ide-oda menő vagy forgó keverők biztosítják akadálytalan átömlését. A merítőtérben van elhelyezve a vetőmag elosztására szolgáló készülék, mely az u. n. vető tengelyből s az ezen elhelyezett forgó részekből áll, a járó kerekektől nyeri mozgását, felveszi a kitóduló magot s azt egyenletesen kiüríti. Ez a V.-nek leglényegesebb része s a gyakorlatban igen sokféle kivitelben van alkalmazva a magvak különfélesége, valamint a vető módok szerint. A vető készülék működhetik szabad esés folytán, amikor is a szem a vető szekrény legmélyebb helyén alkalmazott nyilásokból tódul ki. Az esetleges eltömődések kikerüléére a szemeket a nyilások közelében folyton mozgásban kell tartani, amire vagy vető tárcsák vagy vető szelencék szolgálnak. A Reid-féle vető tárcsák zeg-zugban elcsavart karimával birnak, melyek a vető tengely forgatásával jobbra-balra térnek s a szemek kitolását eredményezik. Tolatás által működő vető készüléknél a vetőmag szintén saját súlya folytán ömlik a toló készülékekhez, melyek a magot közvetlen nyomás vagy súrlódás által tovább tolják s egyenlő nyilásokon kikotorják. A toló készülék állhat ide-oda mozgó tolókból, a vető tengelyre helyezett tolókerekekből vagy nyomókorongokból. Utóbbiak a vetőmagot közvetlen nyomás által szállítják tovább s lehetővé teszik a vetőmennyiség szabályozását, amennyiben a vályuzott vetőkorong ide-oda tolható a merítőtokban (7. ábra). Emelés v. merítés által működnek a cellás korongok (vető kerekek) és kanalas tárcsák; ezek a vetőmagvat a merítőtérből felmerítik s a magvezető készülékbe ürítik. Első esetben kerületükön mélyedésekkel ellátott korongok, második esetben kis kanalakkal ellátott tárcsák ékeltetnek a vető tengelyre. Mozgathatjuk a magot gyorsan forgó kerekek által és kidobatjuk szabályozható nyilásokon a centrifugál erő által. A vető készülék a járó kerekektől nyeri forgását, amennyiben a kerékagyra ékelt fogaskerék egy vagy több közbeiktatott kerék segélyével forgatja a vetőtengelyt. A sebesség változtatására a közbeiktatott kerekeket felcserélhetjük. A vető tengelyt s vele a vető készüléket gyorsan kapcsoláson kivül helyezhetjük egy emelő kar sülyesztésével. A vető készülékből a mag a vezető készülékbe jut, mely azt a vető saruk által húzott barázdákba vezeti. A vezetéket ugy kell készíteni, hogy szükség szerint rövidülést vagy hosszabbodást engedjen meg, azért egymásba hatoló tölcsérekből vagy csövekből készül. Alkalmaznak gömbcsuklós, valamint kaucsukcsöveket; Kühne szilárd pléhcsövet, Sack teleszkópikus csővezetéket használ. Újabb időben spirális acéllemezcsöveket használnak előszeretettel. A vezető készülékből lehulló magot már most csak megfelelő mélységbe lerakni és alátakarni kell. Ezen célból emelő karokra erősített vető saruk hatolnak a talajba s a mag a saru oldalán levő tokon keresztül a húzott barázdákba hull s az újra összeomló föld által betakartatik. Fordulás és szállításnál az összes sarukat a talajból ki kell emelni s a talaj felszine fölött tartani. Ezt ugyanazon emelő karral eszközölhetjük, mely a vető tengelyt kikapcsolja. A vető szekrény a járó kerekeket vagy közvetlenül hordja, vagy a járó kerék tengelye külön alvázhoz van erősítve; a szállító készülék készülhet kormánytaligával vagy a nélkül. A 3. ábra Sack R. plagwitz-lipcsei gyáros 17-soros sorbavető gépét mutatja cellás vető korongokkal és teleszkópikus vezető készülékkel. A 4. ábra Melichár kanalas tárcsás sorbavető gépét, az 5. ábra pedig Kühne E. mosoni gyáros Hungaria Drill nevü sorbavető gépét tünteti fel. Jelen szerkezetükben a sorbavető gépek sík talajon már teljesen megfelelnek feladatuknak, nem végeznek, azonban tökéletes munkát halmos-völgyes talajon. A lejtőn való vetéshez különböző készülékeket alkalmaztak a V.-ekre, de a legtöbb ily készülék nem hozza meg a várt eredményt. Alkalmaztak állítható vető ládát, melyet a V. után járó munkásnak kell igazítania; az ily gép egyenletes működése természetesen a munkás ügyességétől függ. Az önműködő készülékeknek leginkább az a hibájuk, hogy csak akkor kezdenek szabályozni, mikor a vetés egyenletessége már megszünt. Wüst hallei tanár önműködő beállító készüléket alkalmazott, mely a szekrényt állandóan közel vizszintesen tartja s igy lejtőn is elég egyenletes munkát eredményez.
Fészekbe vetésre minden sorbavető gépet alkalmazhatunk, ha a vető készüléket ugy készítjük, hogy az a szemeket csak bizonyos időközökben merítse fel. Leginkább olyan szerkezetek vannak elterjedve, melyeknél a szemek egy ideig a vezeték végén összegyüjtetnek s időnként egyszerre üríttetnek ki. Az időközök szerint a fészkek nagyobb vagy kisebb távolokban készülnek. Kerti mívelésre készítenek egysoros ézi V.-eket, melyek fészekbe vető készülékkel is fel lehetnek szerelve.
Összetett V.-ek. Előfordul az az eset, hogy egyidejüleg két növénynemet kell keverve v. különféle rétegben elvetni, p. ha gyenge növényeket gabonával akarunk megvédeni. Ilyenkor két V.-et egyesítünk, ezek az összetett V.-ek. Lehet a vetéssel egyidejüleg műtrágyát is elszórni, e célra szolgálnak a trágyaszóróval egyesített sorbavető gépek. Ilyen egyesített V.-et mutat a 6. ábra, hol a gép még répaültetésre szolgáló fészekbe vető készülékkel is fel van szerelve. V. ö. Lázár Pál, A talaj- és növénymívelő eszközök (Budapest 1886); Eisbein C. J., Die Drillcultur (Bonn 1880).
Az erdészeti vetőeszköz két faját különböztetjük meg: a csemetekertekben a vetőágyak, erdősítendő területeken a vágások bevetésére használtakat. Vetőágyak bevetésére különféle eszközöket használnak. Ezek valamennyien a kisebb magvak vetésére szolgálnak, mert a nagyobb magvakat, amilyen a tölgy-, bükk- és gesztenyemag, valamint a szárnyastul vetendő magvakat, mint a juharok, kőris és szil magját kézzel, vetőeszközök nélkül vetik. A fenyvek, ákác, éger stb. magjai vetésére használják a vetővályut, vetőollót, vetőszarut, vetőlécet stb. Ezeknél valamivel összetettebb a Fekete L.-féle tolókás magvető, mellyel az apró szemü magvakat igen egyenletesen s nagy munkamegtakarítással lehet elvetni. Előnye még az, hogy a tolókák megválasztása által a magszem számát szabályozhatjuk s azonfelül a barázdákat maga a V. készíti. Nagyobb csemetekertekben, ahol a magvakat a vetőágyak hosszában vetik el, célszerüen lehet alkalmazni a Látos-féle magvető ekét. Erdősítendő területek vetésére különféle szerkezetü V.-eket használnak. Valamennyi jobbára csakis sík területen alkalmazható. Kisebb magvak, mint lúc- és erdei fenyő, valamint az ákác magjának elvetésére síkságon célszerüen alkalmazhatók a mezőgazdasági gépek is. Az erdőgazdasági gépek közül említésre méltók az Ivanich-féle mag-V. (hazai találmány), mely tölgymakkvetésre valamennyi külföldi gépnél célszerübben használható; a Drehwitz, Ahlborn, Hacker-féle V.-ek. V. ö. Vadas Jenő, Erdőműveléstan.
l. Halászat (VIII. köt. 573. old.).
l. Erdőkert.
Minden vetőmaggal szemben szükséges felállítani ama követelményt, hogy a mag azonos, tiszta és csirázóképes legyen, miért is a vetőmagvak első sorban e szempontokból vizsgálandók meg. Azonos a mag akkor, ha csakugyan az (az a faj és varietás), aminek állíttatik, amely név alatt forgalomba kerül; ellenkező esetben a mag hamis. Tiszta a mag akkor, ha sem idegen magvat, sem egyéb idegen anyagot nem, v. csak csekély mértékben tartalmaz. A tisztaság megállapítása mérlegelés útján történik és súlyszázalékokban fejeztetik ki. A vizsgálat abban áll, hogy az áru jó összekeverése után belőle a magvak nagysága szerint 1-50 g.-nyi pontosan lemért próbát vesznek, amelyből kiterített nagyobb papiroslapon csiptető vagy ehhez való kés segítségével (némelykor megfelelő rosták, szelelők és egyéb a kiválogatásra szolgáló eszközök is használtatnak) szorgosan kiválasztják: 1. az azonos és ép magvakat, 2. a tört magvakat, polyvákat, szár- és levélrészleteket, gyomokat és egyéb idegen anyagokat (szemetet), s ezeket külön-külön ismét lemérik. Az 1. alattiak adják meg azután súlyszázalékban kifejezve a mag tisztaságát. A tisztaság megállapításánál nem közönyös, hogy az áruban az azonos és ép magvakon kivül mi van. Mert egyes esetekben az előbbieken kivül csak szemetet s oly gyommagvakat találunk, melyek az azonos magvak learatásánál a termőföldről, tehát természetes úton, kerültek az áruba. Az ilyen anyagoknak, ha nem nagy mennyiséget tesznek ki, s különösen akkor, ha az áruból kitisztíthatók, a magvak vizsgálásánál nagyobb jelentőség nem tulajdoníttatik, kivévén, ha veszélyes gyomok magjai, milyen p. a herefélékben az aranka (l. Arankavizsgálat) és a kis szádorfű (Orobanche minor Sutt., l. Herefélék), melyek a vizsgálat eredményében mindig külön megjelölendők. Azonban igen gyakran megtörténik, hogy az azonos magvak közé, a vevők megtévesztése céljából, készakarva kevertetnek a keresett maghoz hasonlatosságot mutató idegen magvak és anyagok. Ilyen esetekben az áru hamisítottnak mondatik. A csirázóképességet csiráztatási próba útján (l. Csiráztatás) állapítják meg s számszerinti százalékban fejezik ki. A tisztaságból és a csirázóképességből szokás a vetőmagvak használati értékét kiszámítani, még pedig ugy, hogy a tisztasági és csirázási százalék szorzata 100-zal elosztatik. Ha p. valamely áruban az azonos és ép magvak 80%-ot tesznek, amelyek 70%-kal csiráznak, akkor ezen áru használati értéke 80 ´ 70/100 = 56.
Habár az azonosság, tisztaság és csirázóképesség határozza meg első sorban valamely vetőmag értékét, kiváló szerepet játszik a vetőmagvak fejlettsége, súlyossága is, mert általában mennél súlyosabbak a magvak, annál erőteljesebb növény fejlődik belőlük. A vetőmag súlyosságát vagy a térfogati súlyban (1 hl. vagy 1 lit. mag súlyában) vagy az u. n. abszolut súlyban (1000 azonos mag súlya g.-okban) fejezik ki; az előbbi, mert a térfogati súly a mérő edény alakja, a beöntés módja s az idegen anyagok (melyek a hektoliter súlynak a közéletben szokásos megállapításánál szintén a mérőedénybe kerülnek) minősége és mennyisége szerint nagyon változik, kevésbbé megbizható adatokat szolgáltat, mint az abszolut súly, amelynek meghatározásánál csupán a nagyobb átlagpróbákból vett, kitisztított, azonos magvak méretnek le és olvastatnak meg. Az elősorolt vizsgálatoknál csekélyebb fontosságu a viztartalom meghatározása, mit főleg a cukorrépamag vizsgálatánál alkalmaznak, s mi bizonyos súlyu magnak mesterséges szárítás alatti súlyveszteségéből állapíttatik meg. Vannak ezeken kivül egyes speciális vizsgálatok, mint p. sörárpánál a héjvastagság s a lisztesség meghatározása (l. Árpahéj-vastagság meghatározása és Árpa lisztességének meghatározása). Hazánkban mindeme vizsgálatokat az állami vetőmagvizsgáló állomások (l. Magvizsgáló állomás) végzik.
l. Szántás.
rendszeresen kezelt gazdaságokban a szántóföldnek jövőbeli kihasználására vonatkozó kimutatás, tehát földhasználati kimutatás, mely csak egy évre vonatkozik s melynek célja kimutatni azt, hogy a szántóföldnek minden egyes része minő növénnyel lesz elvetendő.
a természetes úton történő u. n. fokozatos felújításnak a második vágása, mellyel a vágás területén álló fákat annyira ritkítják, hogy a magavetésből kikelő csemetk mindjárt kezdetben elegendő világossághoz jussanak. Ennek elérhetése végett a V. mindjárt a magtermést követő télen, fenyvesekben tavasszal foganatosítandó. A v.-sal a fatömegnek 15-30, igen kedvező helyeken egészen 50%-át lehet kivágni s ennél mindig az egészséges, erőteljes törzsü és közepes koronáju fákat kell meghagyni s csak a többit, a vágásterületen már előzetesen megtelepedett rossz növésü, elgémberedett fiatalossal együtt kivágni. Tölgyesek, jegenyefenyvesek és bükkösökben sokszor a V. el is marad s csak előkészítő vágást nyitnak, mely után, ha magavetette csemetés keletkezett, mindjárt a felszabadító vágást alkalmazzák. Különben a V. után 3-4 v. legfeljebb 6 év mulva nyitják meg a felszabadító vágást. Az erdőtörvény értelmében minden feltétlen erdőtalajon, vagy rendes gazdasági terv szerint kezelt erdő levágása után 6 éven belül felújítandó. A fokozatos felújításnál a felújítási kötelezettséget a V. beállításától számítják s ha ettől kezdve a vágásterület fel nem újul, mesterségesen kell beerdősíteni. V. ö. Vadas jenő, Erdőműveléstan.