Vizille

(ejtsd: vizil), iparos város Isere francia départementban, a Romanche jobb partján, vasút mellett, (1891) 4252 lak., pamutfonással, papirosgyártással, malmokkal és gipsztrágyakészítéssel. A XVII. sz.-ban Lesdiguieres connétable által épített kastélyt Périer Kázmér restauráltatta.

Viziló

(Hippopotamus L.), a nem kérődző pároscsülkü emlősök egyik neme, rövid úszóhártyától összekötött lábujjakkal, barázdáktól kisebb-nagyobb, pikkelyforma terekre osztott, igen vastag, gyér és rövidszőrü bőrrel, mindenik oldalon 2/2 metsző-, 1/1 szem- és 7/7 zápfogból álló fogsorral. Egyetlen faja a nilusi V. (H. amphibius L.). Feje négyszögletü, fölei és szemei kicsinyek, arcorra elül szélesedett, felső ajka vastag, szája széles, mély vágásu, nyaka rövid és vastag, törzse formátlanul duzzadt, esetlen, lábai igen rövidek, esetlenek, háta feketés-barna v. vörhenyes-barna, hasa világosabb; testhossza 4 m., vállmagassága 1,5 m., farkhossza 45 cm. Szemfogai néha 3 kg. néhezek és 60 cm. hosszuak is; súlya mindnestül 2500 kg. is lehet. Hazája Dél-Afrika Abissziniáig és Szenegambiáig s itt a nagyobb tavakat és folyókat lakja. A szárazra csak éjjel jön ki s ekkor tápláléka után lát, ami legfőkép fűből áll. A mezőgazdaságra igen kártékony. Igen békés természetü, de ha felingerlik, az embert is megtámadja. Húsát, de különösen nyelvét és szalonnáját igen ízletesnek mondják. Bőréből szíjakat hasítanak s ezekből ostort készítenek. Szemfogait elefántcsont gyanánt értékesítik s belőlük főleg műfogakat faragnak. Egy rokonának, a H. majornak Közép- és Dél-Európában kövült maradványai ismeretesek.

Vizi malmok

l. Hajómalom és Malomjog.

Vizi mérték

l. Libella.

Vizin

Ivanovics Dénes, orosz iró, l. Fonvizin.

Vizi növények

(plantae aquaticae, hydrophyton, l. a mellékelt szines képet), a közös életkellék összehozta csoportja a növényeknek. Külső magaviseletük szerint 1. lemerültekre (pl. submersae) és 2. úszókra (pl. natantes) szokás őket megkülönböztetni.

[ÁBRA] VÍZI NÖVÉNYEK.

Az 1. csoport hazai fajai között nagy a hajlandóság a vékony szárképzésre meg a széthasadozott levelekre. Ezenkivül a bőrükön szájnyilás sincs, bőrsejtjökben pedig klorofillum fejlődik. Száruk ritkán törpült (Lobelia Dortmanna, Littorella), ekkor keskeny, lándsás, lankadós levelökből sűrü levélrózsa keletkezik. Nagyobb részöknek (süllőfű, csillaghinár, uszányfű, Zannichellia, Ruppia, Zostera stb.) megnyult, hajlékony és vékonyka, nagyon ágas szára van, a belsejét számos légcsatorna hatja át, azért a viz szinén vagy hozzá közel lebeg vagy úszik. A szár megnyulása a viz mélységéhez alkalmazkodik. A hinár 5 m.-nyire megnyulhatik, ha ellenben a szár nem ereszthető, akkor a vizi növény v. a fenéken marad vagy mélyebb vizben meg nem él. Edénynyalábjok tengelyirányu szállá egyesül, a fásodott elemei kevéssé vannak kifejlődve, azért gyengék és hajlékonyak. Az Utriculariának, Aldrovandának, borzhinárnak gyökere sincs, másnak hosszu, ágatlan, a szár csomóiból eredő mellékgyökere van. A 2. csoportbelieknek, vagyis úszó növényeknek széles, tojásdad v. veseforma levelök van, ennek a felszine fénylő, szerkezete is olyan, mint a légi leveleké és szájnyilása van. A Wolffia nevü békalencse kivételével gyökerök jól kifejlődött, s vagy a fenék sarában gyökeresednek meg vagy mint a békalencse és békatutaj szabadon a viz szinén élnek. A Potamogetonnak, boglárkának, sulyomnak, tündérrózsának a fenék talajában tőkéje van, ebből úszóleveleket és virágzó szárat bocsát. A hidőrfű, nyilvű, békabuzogány, néhány boglárka (Ranunculus sceleratus var. heterobios Borb.), keserüfű stb., melyet inkább vizparti növénynek szokás mondani, alkalmazkodás útján, az elárasztott helyen, a viz szinén másféle szélesebb úszólevelet tud fejleszteni, p. a Polygonum amphibium var. natans.

A V. tőkéjökkel vagy gumójokkal telelnek ki, vagy pedig bizonyos ágacskájok, egyéb részök elkorhadván, téli rüggyé (hibernaculum) alakul, a fenék iszapjában kitelel és tavaszkor kisarjadzik (hinár). Sok vizi növény a virágját hosszu nyelén fejleszti, a virág rendesen a viz felszinére jut, hogy a termékenyítést a szél vagy a bogár elősegíthesse (Hottonia, tündérrózsa, sulyom, Lobelia stb.). A Vallisneria, Hydrilla, átokhinár himsejtcsoportja a viz szinén úszik, igy lehetséges a fogantatás. Kevesebb vizi növénynek (tündérhinár, Zostera, Ceratophyllum) termékenyülése a vizben történik, a nyilatlan virágban. A V.-nek rendesen úszható termése a levegőn ritkán érik meg, gyakrabban a viz alatt. Nem ritkán nagyon kemény benső héja van, sőt néha, p. a sulyomnak az iszapban való megkapaszkodásra sok erős tüskéből alakuló horogkészüléke is van. A V. földrajzi elterjedése nagyon nagy, de azért leginkább az alacsonyabb vidék vizeiben maradnak, a magas hegyekre csak kevesebb hat fel. A Kárpátok tavaiban alig van valami vizi növény. A tengerben élő vizi virágzó növényeknek a békatutajfélék meg a hinárfélék közül ma csak 27 faját ismerjük, az elterjedésök nagyon sajátságos, s a mai tengerpart keletkezésével függ össze. V. ö. Schenk, Die Biologie, der Wasserpflanzen (Bonn 1885).

Vizió

l. Álomlátás és Látomány.

Vizi olló

(növ.), l. Kolokán.

Vizi óra

l. Klepszidra.

Vizi orgona

l. Orgona.


Kezdőlap

˙