(teng., ném. Flaggenoffizier) a. m. lobogós tiszt, a hadi tengerészet azon tisztje, aki rangjánál fogva egy ranglobogónak a viselésére jogosítva van: tengernagy, minden rangban és a commodere. L. Ranglobogó.
igy nevezték nálunk hajdan, tágabb értelemben azokat az előkelő, nagy birtoku urakat, kik a birtok alapján külön katonai csapatokat tartoztak az ország védelmére kiállítani és saját zászlóik alatt szálltak a táborba (l. Banderium). Szorosabb értelemben véve pedig Z. és igy e kifejezés használata közjogunkban mind a mai napig megmaradt, az országos főméltóságok és udvari főtisztségek viselői, kik a banderiális rendszer idejében, legnagyobb részt hivatali állásuk és javadalmuk után állítottak zászlóaljat (banderia officialia) s e kötelezettségük legtovább, még a banderiális rendszer hanyatlásának idejében is fönmaradt; az ország kormányzására jelentékeny befolyással birtak, rendszerint a királyi tanács tagjai voltak, az ország igaz báróinak (veri barones Regni) neveztettek (Verbőczy, Hármaskönyv I. 94., l. Országnagyok), a kétkamara-rendszer keletkezésével a főrendi táblának tagjai (1608. k. u. I., 1687. X. t.-cikk) és nevök a királyi végzeményekbe egész 1848-ig beiktattatott. Jelenleg Z.: 1. nagy zászlósok a nádor, országbiró, Horvát-Szlavon- és Dalmátországok bánja, a tárnokmester; 2. kisebb zászlósok a főudvarmester, főkamarás, főajtonálló-, főasztalnok-, főpohárnok-, főlovászmester és a magyar királyi testőrség kapitánya. A Z. ma is tagjai a főrendiháznak (1885. VII. t.-cikk); koronázásnál szerepkörük van és az 1893 nov. 20. kelt legmagasabb rendelkezés szerint a magyar királyt, midőn az mint ilyen feladatainak teljesítésére udvarával megjelen, kizárólag a m. kir. udvari főtisztviselők, vagyis a kisebb Z. környezik.
egyházi szertartással egybekötött katonai ünnepély, mielőtt az új zászlót az illető csapatnak átadják. A zászlószövet megerősítése a vallásos szertartást megelőzi. Az első szöget vagy a hadúr, vagy a legmagasabb parancsnok veri be s őt követik a jelenlevők rangjuk szerint s az illető csapattest minden rendfokozatának egy-egy képviselője. Ezután következik a zászlónak egyházi megáldása és átadása a csapatnak, mely díszben felállítva az előirt tiszteletadással fogadja. L. még Szertartások.
(ném. Fahnenträger, azelőtt Fähnrich, Fahnenjunker), ez utóbbiak 14-16 éves nemes ifjak voltak, kik a katonai pályát választották s akikre mint különös kitüntetést a zászló hordását bizták. Fähnrich középkor, de később is használt elnevezés, a. m. zászlóhordással megbizott katona. A német landsknechteknél minden századnak külön zászlója volt, melyet magasan lengve hordtak, tehát tartása nagyobb erőt igényelt. A fähnrch tehát, aki a tisztekhez tartozott, kipróbált bátorságu, erős férfiu volt, ki a zászlót lebegtetni tudta, de dobolni is tudott. A fähnrich a landsknechteknél hatszoros zsoldot kapott. Még a Mária Terézia korabeli szabályzatban áll: «Der Fähnrich soll ein tüchtiger Bengel sein, der die Fahne gut schwingen kann». Később a fähnrich szót a legalsóbb tiszti rendfokozat megjelölésére használták és pedig a gyalogságnál és a dragonyosoknál, a többi lovasságnál kornett-nek és a tüzérségnél Stückjunkernek hivták. Ez a rendfokozat mai napig is fennáll Angliában és Oroszországban. Németországban 1807 óta a Z. altiszt, aki rangban az őrmester után következik és ezüst kardbojtot visel, innen a portépéefähnrich elnevezés (tengerészhadapród, Seekadet a tengerészetnél).
(növ., Veratrum Tourn.), a kikiricsfélék virága, kilenc fája (hazánkban kettő) Európában, Ázsiában és Észak-Amerikában terem. A V. album L. (fehér Z., fehér hunyor, ördögrakolya és trüsszentőfű Benkőnél), 1/2-1 m. magas, levele elliptikus, hosszredős; virágzata összetett fürt, fehéres, a magasabb hegyvidéki fajtájáé (V. Lobelianum Bernh.) zöld. Nálunk tőzeges réten (Budapest) vagy a hegyvidéken terem. Tőkéje (radix hellebori albi) officinális, tartalomrésze a veratrin (l. o.). A V. nigrum L. déleurópai és hazai. Szép sötétpiros virága van. Kertbe ültetik. Gyengébben hat, mint az előbbi. Fejes vagy törpe Z. a. m. kikirics (l. o.).
Vjéra, l. Nihilizmus.
l. Saaz.
Emilia, a székely nemzeti muzeum alapítója, született Olaszteleken (Udvarhely) 1824 nov. 21-én. 1842. nőül ment nagyajtai Cserey Jánoshoz. férjét 1875-ben hirtelen veszté el, özvegyi gyásza alatt elhatározta a háznál levő nevelő s később muzeumőr tanácsa folytán, hogy az általa mindig kedvelt és gyüjtött régiségeket összeállítva, egy muzeumnak alapját vesse meg boldogult férje nevének maradandó emlékéül. Fáradhatatlan kitartással fogott Ákos és Gyula fiaival a muzeum gyüjtéséhez, melyet annak buzgó őre Vasady N. Gyula rendezett és osztályozott; 1878. Kossuth levele és adománya következtében felajánlá a székely nemzetnek s az még ez évben elszállíttatott állandó székhelyére Sepsi-Szentgyörgyre. L. még Székely nemzeti muzeum.
a folyómeder, tó- vagy tengerfenék oly része, melyet a hordalék feltöltött. A folyami Z. igen sokféle; van parti Z., mely a part mentén és fenék-Z., mely a meder közepén húzódik. Ismerünk oly Z.-t, mely még legkisebb viz idején is viz alatt marad, mig a Z.-ok egy része fölbukkanó, vagyis alacsony vizálláskor száraz. Az oly Z.-on, melyet a viz csak ritkán lep el, növényzet, néha fák és cserjék is vernek gyökeret s ilyenkor már inkább szigetnek vagy lapos partnak nevezik. A Z.-ok elhelyezkedése a folyó hosszában bizonyos törvényszerüséget mutat; a kanyarulatokban, a meredek és homoru partok mentén ritkán, az egyenes szakaszokban és a domboru lapos partok mentén majdnem mindig jelentkeznek. Az egyenes szakasz inkább a fenék-Z., a lapos part a parti Z. képződését segíti elő. Ha a folyó medrét, kanyargásait változtatja, vele együtt változi a Z.-ok helyzete is s a nem szabályozott folyóknál általános törvény, hogy a Z.-ok felülről lefelé húzódnak. A Z.-ok anyagukra nézve többfélék, a folyó mozgatta hordalék minőségéhez képest. Vannak iszap-Z.-ok, melyek csöndes vizben, leginkább a folyó alsó szakaszában rakódnak le s leginkább finom földes részekből összetettek; vannak homok-Z.-ok, melyeknek részei érdesebb, nehezebb szemekből állanak s melyek valamivel gyorsabban mozgó vizből rakódnak le, mint az iszap-Z.-ok; végül ismerünk kavics-Z.-okat, melyek gyorsvizü folyókban, rendesen a vizfolyások felső szakaszán képződnek s a körülményekhez képest dió-, ököl- vagy fejnagyságu kövekből állanak. Természetes, hogy a Z.-ok e három fő tipusai között átmeneti alakok is ismeretesek. A tengeri Z.-ok rendesen a part mentén, v. a parttal párhuzamosan képződnek, a folyamok, tengeri áramlatok és a partszaggató hullámverés hozta hordalékból. Néha a tengerfenék fölmagasodását korallok okozzák (lásd Korall-szigetek) s ilyenkor korall-Z. képződik. L. még Rekesz-zátony.
l. Auschwitz.