l. Hangszer.
mindazt magában foglalja, ami a zene művelésére vonatkozik, akár a tudomány, akár pedig a végrehajtás terén. Ily értelemben a Z. számos külön ágra oszlik, de amelyeknek mind az a célja, hogy a zenét mint művészetet minden irányban érvényre emelje s vele a közművelődést és a szépérzéket terjessze. Két fő ága mégis a zeneköltészet és zeneelőadás, az első a zeneirókat, a másik a virtuózokat s a professzionátus zenészeket termeli.
v. hangrendszer, az összes zenészeti hangoknak bizonyos elméleti s gyakorlati rendszerbe való foglalása, melynek meghatározott szabályai szerint a zeneműnek minden faja nemcsak koncipiáltatik, hanem elő is adatik. A Z.-ek már a legrégibb korban különbözők voltak s manapság is különbözők a szerint, amint más-más kiindulási alapokra támaszkodnak. Mert egészen más Z.-rel birnak a keleti népfajok, mint a nyugateurópaiak, más Z. uralkodott a régi művelt népeknél, mint uralkodik a maiaknál, más uralkodott a görögöknél, rómaiaknál, mint későbben a kereszténység első századaiban, majd későbben a közép-, s végre a mai korban. Minden Z. alapját az annak alapjául szolgáló skálai zöngesor képezi, mert a szerint alakulnak a hangzatok, a szerint érvényesül a dallamhajlítás, olvad össze a ritmus az egész rendszerrel s a szerint állnak elő az illető rendszernek megfelelő hangszerek. A notáció, a hangmagasság, a hangtemperatura, a hangjegyek értéke, szóval: az egész dinamika mindig szoros összefüggésben áll a Z.-rel. Megállapodott Z.-ről még a keresztény világban is csak alig másfél évszázad óta lehet szó, vagyis: a hangtemperálás óta, mely aztán az összes hangszerek hangmagassági viszonyát szabályozta. A régibb keresztény egyházi Z.-t sem lehet összehasonlítani azzal, mely már a XVII. sz.-ban kifejlődött s még kevésbbé azzal, melynek alapján már Bach s Händeltől fogva egészen korunkig a zeneszerzők működnek.
(állat, Syloridae), az éneklő verébalkatuak rendjébe, az árcsőrüek csoportjába tartozó madárcsalád. Első evező tolluk rövid, csüdjük táblás, nagyon ritkán csizmás. Csőrük vékony, árformáju, a rovarok megfogására nagyon alkalmas. Szárnyuk középhosszuságu, lekerekített tiz elsőrendü evező tollal. Tollazatuk lágy, selyemszerü, mindkét ivarnál körülbelül egyforma. Mintegy 250 faja ismeretes, melynek mind az óvilágrészek lakói. Leginkább lombos erdők lakói, rovarokkal meg bogyókkal táplálkoznak. Alacsonyan, bokrokon fészkelnek. A madárvilág legjelesebb énekesei tartoznak ide. A Magyarországon élő 22 faj közül nevezetesebbek: a havasi és a közönséges csattogány (Accentor alpinus Bechst. et A. modularis L.), királykák (Regulus), a poszáták (Ficedula), a különböző Sylvia-fajok, a barátka (S. atricapilla L.), a nádi poszáták (Acrocephalus, Locustella) stb.
mai értelemben többfelé oszlik, amint tudniillik ezt v. amazt a kifejezést kiinduláspontot vesszük tekintetbe. A Z. sokféleségét részint történeti fejlődésre, részint pedig az újabb korban mindjobban érvényesülő nemzetiségi aspirációkra lehet visszavezetni. Európában lehet szó olasz, francia vagy spanyol Z.-ról, továbbá német, németalföldi, dán, norvég, vagy orosz, cseh, lengyel, vagy magyar s más nemzetiségü Z.-ról lehet szó, de nem lehet hasonló különlegességü, egy alapon álló khinai, japáni, indiai, arab vagy persa Z.-ról, mert a Z. - magas művészeti szempontból - rendszeresen kifejlesztett dallami, harmoniai, formai s kidolgozási esztetikai szabályokat igényel, amire pedig csak a kiművelt nyugateurópai zene emelkedett. Az európai Z.-okat az u. n. kozmopolitikus zeneáramlat veszi körül. Történelmi fejlődés szempontjából az európai Z. általában csak két fő ágra oszlik, u. m. egyházi és világi stilusra; az egyházi sokkal kevesebbet divergál minden vallásfelekezettel szemben, mint a világi, mert mindennemü keresztény egyházi Z.-ba csakis egy fő alaphangulat játszik bele, u. m. a vallásos és a felemelkedő áhitat, amely általában a lassu, nyugodt menetü zenekifejezést kivánja; amig a világiba minden külön nemzetiségnek a speciális jellegü tánc és a népdalra alapított végtelen sokféle kedély- és hangulatárnyalata játszik bele, minélfogva egyik a másiktól különbözik. A Z.-ok legfőbb ismertetési jelei kétségkivül a különféle nemzeti nyelvekkel kapcsolatos prozodikus lejtések, súlyozások s temperamentumi kifejezésekre vezethetők vissza, amelyeknek az eltérő zenei ritmusok, a harmoniai kiséretek, formai beosztások és a tempomozzanatok felelnek meg; igy p. azonnal könnyü felismerni a tiszta olasz Z.-t, amely a kötött dallamosságra s harmoniai kiséretre támaszkodik, a franciát a pikáns ritmikai zöngeképletekről, a németet a polifonikus harmoniai egymásutánokból, a szláv stílust a búsongó dalhangulatról, a spanyolt az ábrándos és a szilaj vérmérsékletről, a magyart a mindenféle kedélyhullámzásba átcsapó ritmusokról.
a zenetudománynak az a része, amely a zeneszerzés összes kellékeit tárgyalja, s amelyek a következők: u. m. összhangzattan, ellenpont, forma, dallamtan és hangszerelés. Mind e tananyagok a nagy világirodalomban külön-külön is számtalan irány és rendszerü szakművet mutathat fel, de vannak olyanok is, amelyek mind ez anyagokat a maguk összességében tárgyalják; az ily művek a legritkábbak, de egyszersmind a legértékesebbek is, mert egyenlő s nem divergáló fonalon vezetik be a tanulót a zeneszerzés titkaiba. Az ily komplet Z.-i művek közül legkimagaslóbbak az egész világirodalomban a mult századból: Marburg, Albrechtsberger, Weber művei, és e századból a Reicha Antalé, a Marxé s a Lobe-é. A magyar zeneirodalom, fájdalom, egy ily irányu s a zeneszerzés minden ágát felölelő munkával még nem rendelkezik, habár egyes ágrészeket már képes felmutatni, mint p. Ábrányi Elméleti és gyakorlati összhangzattana s Beliczay Gyula félbenmaradt ellenpontozati s zeneszerzési munkája. Ellenben a különféle hangszerek elsajátítására vonatkozó pedagogiai munkák örvendetesen szaporodnak.
olyan szervezettel biró művészeti és társadalmi egyesületek, amelyek speciális célja a zene egy vagy több ágának a művelése, pártolása és terjesztése. Ily értelemben vannak minden állam fő- és kiválóbb városaiban egyesületek különböző címen, amelyek azonban mind egy célra törekednek. Legnagyobb és legkihatóbb társulatok e nemben a dalegyesületek, amelyek speciálisan a férfinégyesek vagy négyes énekkarok ápolására fektetik a súlyt, a filharmoniai társulatok a klasszikus és modern zenekari irodalmi termékeinek szereznek érvényt; a kamara-Z. a klasszikus és modern kamarazenével foglalkoznak s igy tovább. A zenetársulati élet legnagyobb mértékben Londonban van kifejlődve, ahol több mint hatezer olyan társulat van, amely pusztán csak énekelőadásokkal foglalkozik, Németországban leginkább a dalegyesületek magasulnak ki ugy számban, mint művészeti értékben. E tekintetben Franciaország és Olaszország kevésbbé fejt ki oly intenziv tevékenységet, mint Németország egymaga. Az osztrák-magyar monárkia is szerfelett nagy számu zenetársulattal rendelkezik, Magyarországon különösen meghonosult a daláregyesületi élet, amely élén az országos magyar daláregyesülettel időnkint országos dal- és zeneünnepeket rendezve, nagyban terjeszti az egész országban a magasabb műízlést és a nemzeti zene iránti fogékonyságot. A magyar fővárosban a legelőkelőbb Z.: a filharmoniai társulat, a budai ének- és zeneakadémia, a zenekedvelők társulata, a kamaranégyes társulatok, a Major Gyula által alapított női karének-társulat s a mintegy 30-40-re menő férfidaltársulat.
l. Egyházizene, Görög zene, Magyar zene és Opera.
(olaszosan a. m. Ginevra), teljes néven Z. Nogarola Veronensis, hires olasz humanista nő. L. Isota.
l. Vajkay.