(állat), kihalt cetféle emlős.
(gör. szó szerint a. m. összekötés), nyelvtani, illetőleg stilisztikai alakzat, mely szerint p. egyetlen és tényleg csak egy alanyhoz illő állítmány a mondatnak több alanyára vonatkozik, p. a zsoltárban: «Az Úr szemei néznek az igazakra és fülei az ő kiáltásokra.» V. ö. Nyelvtudományi Közlemények, 26, 289. L. még Hipozeuxis.
város az idősebb ág uralma alatt álló Reuss hercegségben, a Weida folyó közelében, erdős vidéken, vasút mellett, (1890) 8785 lak., pamut-, és gyapjuharisnya- meg kelmekészítéssel, fémárugyártással, vászon- és marhakereskedéssel.
Gusztáv, német fizikus, szül. Chemnitzben 1828 nov. 30. A freibergi bányászakadémiát végezte, azután hosszabb ideig Párisban tanult. 1855. a zürichi műegyetemhez a mekánika tanárává, majd 1859-68. annak igazgatójává választatott és nagyban hozzájárult az intézet kitünő hiréhez. 1871-73. a freibergi bányászakadémia igazgatója, mely állásában az akadémia ujraszervezését kezdte meg, de azt már mint a drezdai politechnikum igazgatója fejezte be. Főbb munkái: Die Grundzüge der mechanischen Wärmetheorie (Freiberg 1860 és később új kiadásokban franciául is. Páris 1869); Über das Wanken d. Lokomotiven (Zürich 1861); Abhandlungen aus d. matematischen Statistik (Lipcse 1869).
a görög mitologiának fő istene, aki, mint a hellének nemzeti istensége, megtartotta azt a szerepet, melyet már az osztatlan indogermán népek őskorában is játszott. Ilyeténkép Z., miként nevének etimologiája is mutatja, mindenekfelett a verőfénynek és napvilágnak megszemélyesítése; a verőfény s napvilág istenéből uralkodó és király lesz, aki ugy az erkölcsi világrend, mint a társadalom és a család fölött őrködik s belsőleg, mint külsőleg az uralkodónak mintaképévé alakul ki. Ilyen alakban megörökítve lép fel a Hesiodos és Homeros által feltüntetett hőskor felfogásában. Szülei Kronos (ezért Kronion) és Rhea; testvérei Poseidon, Hades, Hestia, Demeter és Hera, kinek egyúttal férje is. Testvéreivel szövetkezve, megbuktatja Kronost és megosztozik a mindenség uralmán; ugy hogy neki az ég jut, Poseidonnak a tenger, Hadesnek az alvilág; közös birtoknak megmarad a föld és az Olympos. Z. hatalma azonban nagyobb, mint a többi isteneké együttvéve; ő az istenek királya. Egyes istenek (Hera, Poseidon, Athene), hol nyiltan, hol csellel feltámadnak ellene, de hasztalan teszik és súlyos büntetéseket vonnak magukra. Trónja az Olympos, ahonnan az égi tüneményeket intézi, derült napot és kedvező szelet küld. Rémítő eszköze az Aigis (l. o.). Még az évszakok szabályszerü változása is tőle indul ki, mert a hórák az ő szolgálói és Themistől született leányai. Az emberek sorsát aranymérlegen ő mérlegeli, s házában két edény áll, amelyből tetszés szerint osztogat ajándékokat és csapásokat. De bár ekkora hatalma van, azért mégsem azonos a sorssal, mely mint külön hatalom, mint elháríthatatlan végzet áll vele szemben (l. Moirák). A homéri kor óta Z. ismeri nemcsak a jelent, hanem a jövőt is. Z.-tól ered továbbá és az ő védelme alatt áll minden rend, jog és igazság az emberek életében. Ő a királyság alapítója és őre, ügyel a törvényeknek végrehajtására, az eskü szentségére (Herkios), gondozza a népgyüléseket (Agoraios), amiben segítségére vannak Themis, Diké és Nemesis. Mint a család és házi tűzhely istenének oltára, az udvar közepén áll (Herkeios), őrködik a vendégnek, menekülőnek és védelmet esdőnek feje fölött (Xenios), aminthogy általában minden intézménynek védője, mely a törvényben és szokásban, vallásban és erkölcsben gyökerezik. Legfényesebb ünnepei Olimpiában folytak le, mint a jóslás istenének, Dodonában áldoztak neki (l. o. és Epirusz). Az utóbbihoz hasonló volt Z. tisztelete Kréta szigetén, ahol az isten állítólag titokban és a saját gyermekeit felfaló Kronos tudtán kivül született, s ahol őt a kurétek (l. Kybele) őrizték és ápolták, Adrasteia és Ida nimfák tejjel és mézzel tartották, s igy hatalmas, talpig erős istenné nevelték fel. Ezen túláradó erőnek jelképéül gondolták és ábrázolták Z.-t a krétai mindák bika alakjában, igy rabolja el Europát, kitől Minosnak, Rhadamanthysnak és Sarpedonnak atyja lett. A krétai Z.-nak párja az arkádiai (Lykaios), kinek tiszteletét Lykaonra, Pelasgos fiára vezették vissza. Z.-nak egyiptomi alakját l. Ammon. Mint földbeli (chthonikus) istenség még Z. Trophonios játszik különleges szerepet. Mindezen Z.-alakok a mitologia keretében jelentékeny genealogikus csoportoknak alkotják központját. Z.-nak Herától született gyermekei Ares, Hephaistos és Hebe; Létóval nemzette Apollót és Artemist, Maiával Hermest, Demeterrel Persephonét, Dionéval Aphroditét, Semelével Dionysost, Themisszel a hórákat és moirákat, Eurynoméval a chariszokat, Mnemosynéval a múszákat. Athenét saját fejéből adta ki, miután első feleségét, Metist elnyelte volt. Azonkivül földi asszonyokhoz alászállva, számos félistennek és hősnek apja lett, akik közül említendők Herakles és Perseus, Kastor és Polydeukes. Z. képein és szobrain akövetkező jelvények láthatók: a sas, a királyi kormánypálca és a villámokat szóró bot, az áldozati csésze és a szárnyas Nike (a győzelem és a versenybeli siker istenasszonya).
[ÁBRA] Zeus.
Műtörténelmileg fontosak és tanulságosak Z.-nak művészeti ábrázolásai, melyek azonban aránylag későn, még a többi isteneknél is későbben kezdődnek. Az archaisztikus korból mindössze az eginai Anaxagoras óriási érc-Z.-áról van tudomásunk. Erről azonban csak annyi biztos, hogy 15 láb magas volt, Z.-nak művészi tipusáról, mely benne megnyilatkozott, szó sincs; azt Pheidias alkotta meg az utókor számára, midőn Olimpiában alakot adott Homeros egyik plasztikus leirásának (Iliasz, I. 528. s köv.). Az egész alaknak alapfelfogása az, mikor a mindenható, minden téren győztes isten kegyesen meghallgatja a halandók kérelmét. Z. a Pheidias szobrán trónon ülő alak volt, testmagassága a trónnal együtt 40 láb, az emelvény mely alatta volt külön 12 láb. A szobor teste elefántcsonttal volt borítva, csípőre csúszott ruhája arannyal. Hasonlókép arannyal és elefántcsonttal volt díszítve az isten trónja is. A szobor elhelyezéséről fogalmat nyujt az Építészet c. hipetrális templomképe (VII. tábla, 1. ábra) egész alakját kisded utánzatban a későbbi (kivált eliszi) görög érmek mutatják (l. az Antik érmek c. mellékleten a 4. sz. eliszi érmen Z. fejét, a 7. sz. négydrachmáson az egész szobrot). Pheidias Z.ának az utókorra nézve mondhatni egyedúri jelentősége volt. Csak az attributumok (sas, Nike) változnak, de a tipus megmarad, legföljebb az arckifejezés lesz valamivel élénkebbé, szenvedélyessé (Z. Otricoli a Vatikánban, l. az ábrát). Nagyobb változatosságot tüntetnek fel az álló Z.-szobrok, de azért az olimpiai Z. tipusnak fontosságára egy sem emelkedtet, sőt az egész Z.-fogalommal és a rá vonatkozó hagyománnyal annyira ellenkeztek, hogy a felvetődő emlékeket, hol Neptunnak, hol Asklepiosnak egészítették ki (vatikáni Neptun, pétervári Asklepios). Egészen különleges Z.-tipusok a dodonai (cserkoszoruval, l. a Gemmák mellékletén jobb felül alulról harmadiknak számított kameát), a kos-szarvu Ammon és a fején mérőedényt emelő Z. Serapis, melynek hires szobra a Vatikánban látható. A Z.-ra vonatkozó mitoszok közül kiemelendő a kurétek védelme alatt növekvő gyermek Z. ábrázolása a kapitoliumi oltáron s a gigászokkal való küzdelem képe Athenion gemmáján (l. a Gemmák mellékletén). Z. római alakját l. Juppiter. V. ö. Overbeck, Griechische Kunstmythologie, 1. köt. Z. (Lipcse 1871) és Sybel, Das Bild des Z. (Marburg 1876).
(állat), a tüskeparás halak rendjének egyik faja, mely a Földközi-tenger és az Atlanti-oceán európai partjait lakja. Testének fekete foltjáról azt tartja a monda, hogy szt. Péter hüvelykujjának a nyoma. Heringkirálynak is nevezik, mert a heringcsapatokat követi s azokat megtizedeli. Húsa igen jó ízü.
(tulajdonképen Zeuxippos), ókori görög festőművész, szül. Herakleiában (Alsó-Itália); 430 körül athéni Apollodorosnál tanult, s azután Efezusban működött. nagy vetélytársával Parrhasiossal egyetemben ő a jónai (kisázsiai) festőiskolának (v. ö. a Görög festészet cikket is) egyik főképviselője, aki a fény és árnyékhatások művészi felhasználása tekintetében határozottan az úttörők egyike. Művei közül, melyeknek fő jellemvonásai a lágyság és érzéki elpuhultság, kiemelendők Helenája (a krotoni Hera-templomban), továbbá Penelopéja, az istenek körében trónoló Z. képe és kentaur-családja. Néha-néha a genreképekkel is megpróbálkozott (szőllőgerezdeket tartó fiu, öreg asszony), sőt egyet-mást agyagba is mintázott.
(állat), l. Farágó lepkék.
falu és az ugyanily nevü járás székhelye Stade porosz kerületben, (1890) 1284 lak.
-család (zejkfalvi báró és nemes), Hunyad vármegyéből származó régi család. Eredete azonban még nincs tisztába hozva. A családfát Kőváry László állította fel és a család legelső ősének Zayek Lászlót nevezi meg, ki 1236. élt. Ennek dédunokája Péter jelen volt Nikápolynál s 1372. László vajdától Okloson adományt kapott; ennek fia László 1404. kapott adományt Zejkfalván s ő vette fel a zejkfalvi előnevet. László unokája Miklós Szapolyai egyik vezére volt még Zayek néven s csak fia Mihály vette fel a Z. nevet. Unokája János 1605. dévai kapitány Bocskay alatt. Ezzel egy korban élt Miklós, 1582-1602. Hunyad vármegye főispánja. János egyik dédunokája Mózes Fejér vármegye főispánja volt, másik Péter, kinek unokája volt idősb Z. Miklós (l. o.). Mózses négy fiat hagyott hátra. Ezek közül Eleknek fia János mint iró és költő volt ismeretes. Irt hőskölteményeket, továbbá Krisztus a földön, A kenyérmezei diadal stb. címü verseket, megh. 1760 febr. 9-én 74 éves korában. Fia I. Dániel 1770. királyi táblai ülnök, 1777. itélőmester, majd kormányszéki és kancellária udv. tanácsos, 1795. pedig a kir. tábla elnöke; megh. 1796. Ennek fia II. Dániel kir. táblai ülnök, majd marosszéki főkapitány, kormányszéki tanácsos, 1837. Fejér vármegye országgyülési követe. II. Dániel fiai: Károly (l. o.), József (szül. 1806 nov. 30-án, megh. 1852 szept. 24-én), ki 1834. Gyula-Fehérvár ellenzéki követe az országgyülésen. Domokos mint honvédtiszt a segesvári csatában esett el. Károlynak fia III. Dániel, országgyülési képviselő (szül. 1851 dec. 20.) A család 1895 jun. 29-én bárói rangra emeltetett. József (szül. 1836) személyében, ki az előbbi Józsefnek fia, 1892 febr. 27 óta a főrendiház örökös tagja. Károly, szül. 1811 nov. 19-én, megh. Enyeden 1885 ápr. 23. Tanulmányait a marosvásárhelyi kollégiumban végezte és az ottonai itélőtáblán volt kezdetben fogalmazó. Később ugyanazon minőségben a bécsi adókancelláriához került. 1837. több évi megyei szereplés után Kolozs vármegye követe lett az országgyülésen, amely vármegyét képviselte azután az 1846., 1848., 1865. és 1866-iki országgyüléseken is. 1848. a magyar kormánynál mint belügyi osztályfőnök működött. Később a kiegyezés után Alsó-Fehér vármegye főispánja lett.
1. Z. Albert József, miniszteri tanácsos, szül. 1828 körül, megh. 1896 jul. 13-án. 1844. végezte be jogi tanulmányait és három év mulva mint táblai irnok jeles eredménnyel tette le az ügyvédi vizsgát. Alig 20 éves korában érte a szabadságharc kitörése. A segesvári hőssel, Domokossal küzdött. Mint honvédhuszár először a bácsbánsági, később az erdélyi hadsereghez osztatott be. A lelkében élő hazaszeretet szinte rajongóvá tette s rettenthetetlenül harcolt minden alkalommal, de különösen a piski-i hidnál és Nagyszeben ostrománál, amiért Bem kapitánnyá nevezte ki. Kossuthtal együtt ő is menekült Törökországba, honnan Párisba, majd Londonban ment, hol technikai és vegyészeti tanulmányokat folytatott. Ezeknek befejeztével 1850. Braziliába utazott és ott egy társulatnál segédmérnöki állást nyert. Később Uruguaj és Paraguajban folyók szabályozásában vett részt. Közben a tengerészetet tanulta, hogy az Egyesült-Államok szolgálatába állhasson. 1860-ig működött itt, még pedig annyi sikerrel, hogy Lincoln Ábrahám diplomáciai küldetésekre használta. 1866. Tarantóba küldötte politikai megbizással. Közben letette a konzuli vizsgálatot s azután több európai államban képviselte az Egyesült-Államokat mint főkonzul. Végre 1885. a magyar kormány meghivta őt a fiumei tengerészeti hatósághoz miniszteri tanácsosnak. Ezen állásában hathatósan előmozdította tengeri kereskedelmünk fejlődését. Később Budapestre helyezték át, hogy itt a kereskedelmi minisztériumnál működjék a magyar tengerészet kifejlesztésén.
2. Z. Miklós id., megh. 1850. Egyike volt kora legjelesebb természetbúvárainak. Betegeskedése miatt majdnem egész életét szobában töltötte. A tudományok közül különösen a kémia és fizika voltak kedvelt tárgyai. Nagyenyedi laboratoriumában dolgozott a szabadságharc idejében. 1849. jan. 8. Nagy-Enyed pusztulásakor kéziratai elégtek. Kolozsváron újból hozzá fogott naplója megirásához, de haláláig csak nagy vonásokban tudta feljegyezni. Unokaöccsére ifj. Z. Miklósra bizta ennek kiadását, aki azonban szintén meghalt, mielőtt elvégezhette volna. Végre Z. Ádám, ifj. Z. Miklós fia, adta ki ily címen: Idősb Z. Milós hátrahagyott irományai.