1. vármegye (l. a mellékelt térképet) hazánk dunabalparti részében; határai É-on Liptó, K-en Gömör, D-en Nógrád és Hont, Ny-on Bars és Turóc vármegye.
Földrajz Területe 2730,17 km2. Z. hazánk leghegyesebb vármegyéi közé tartozik; É-i részében az Alacsony-Tátra hatalmas hegybástyája emelkedik. E hegységnek Z. vármegye területére eső szakaszai a Gyömbér (2045 m.) és Prassiva (1754 m.); ezen hatalmas hegységek K. felé az Ördöglakodalma (Csertova svadba, 1236 m.) hátó határolja, itt választja el a Királyhegy csoportjától, mig Ny-on a Stureci hágó (1010 m.) választja el a Nagy-Fátra csoportjához tartozó Krizsnától (1575 m.). Ehhez D. felől a Körmöcbányai hegység csatlakozik a Goldbrunn (1266 m.) és Laurin (1026 m.) csúcsokkal. A Garam völgyén túl egészen más jellegü hegységek terülnek el; egyik a Polyána csoportja, mely a Garam és Szalatna völgyei közt emelkedik s az Ocsova patak kerek katlana által tünik ki legkivált, a katlan párkányán a Polyána-csúcs 1459 méterig emelkedik. A Szalatnán túl az Osztroski hegycsoport emelkedik Z. és Nógrád vármegye határán; fő csúcsa a Javorja (1024 m.). Ezt a Kriványi hágó (432 m.) választja el a Vepor hegységtől, melynek jelentékenyebb csúcsai az Ipolyhegy (1058 m.) és a Vepor (1341 m.), mig a Tiszolc és Erdőköz közti nyergen túl már a Fabova csoport (1441 m.) ágai hálózzák be Z. vármegye legkeletibb részét. Ezen hegyek közé több folyó völgye mélyed; legnagyobb a Garamé, mely átlag csak 1-2 km. széles, sok helyen ennél is keskenyebb, de Besztercebánya és Z. közt tágas lapállyá szélesedik. Legnagyobb mellékvize a Vepor hegységben eredő Szalatna, mely a hasonnevü község körül tágas lapállyá szélesedik. A Szalatnába ömlik a Polyána katlanában eredő Ocsova és ebbe a Zona patak. A Garam ezenkivül több jelentékeny vizet vesz fel: É. felől a Sebesért, Fejérkő, Jecenye és Beszterce patakot, D. felől a Feketevizet és a libetbányai patakot. Állóvize nincsen.
Éghajlata meglehetősen zord; Besztercebányai évi közepes hőmérséklete 8,5 °C.; a legmelegebb hónap a julius 19,5 °, a leghidegebb a december -3,7 ° közepes hőmérséklettel; a hőmérséklet szélsőségei 32,1 és -25,1 °, abszolut ingadozása 57,2 °C. A csapadék évi mennyisége 883 mm., de a vármegye hegyes részein jóval több.
Terményei a természet mindhárom országából bőven vannak. Az ásványország hajdan bőven ontotta kincseit, melyek már a XIII. sz.-ban élénk bányászatot hoztak létre. A mai bányászat jóval jelentékenyebb; arany-, ezüst- és rézércekre Úrvölgyön és Ó-hegyen bányásznak, ugyancsak ezüst- és rézérceket tár fel Besztercebánya városa homokhegyi bányájában; előfordulnak ezenkivül vasércek (Libetbánya, Bikás, Breznóbánya, Lehota), továbbá kén (Kálnok), barnaszén (Kovacsova) és homokkő (Királyka). A vármegye talaja a Garam D-i irányában folyó szakaszától Ny-ra agyagos, K-re kavicsos és trachit s bazalttufa; egészben véve kevéssé termékeny és csak a tágabb lapályokon nyujt bő aratást. Z. vármegye termőterülete 255,525 ha., miből szántóföld 44,697 ha., kert 1884 ha., rét 40 587 ha., legelő 22 120 ha. és erdő 146 237 ha. Terményei: zab (9912 ha. területen), búza (7038 ha. területen), rozs (8425 ha. területen), árpa, burgonya (9120 ha. területen), kender és len. A zord éghajlat és a talaj a nemesebb gabonafajok termesztésének nem kedvez, de a gazdálkodás terén egészben véve haladás tapasztalható az újabb időben. A városokhoz közel fekvő falvakban a kertgazdaság fejlődött ki s ezek látják el a városokat tejjel, vajjal, baromfival. A nagy kiterjedésü erdőknek nagyobbik fele (77 023 ha.) fenyves, 51 552 ha. bükkös a többi tölgyes.
Az állattenyésztés nem igen jelentékeny; a szarvasmarhatenyésztés mint a mezőgazdaság mellékága fordul elő, a faj silány s csak a nagyobb birtokosok fordítanak gondot annak nemesítésére; a lótenyésztés állapota kevéssé elégíthet ki, a fennálló két fedező állomást a nép alig veszi igénybe. Legjelentékenyebb a juhtenyésztés, különösen a vármegye É-i részében elterülő nagy havasi legelőkön, melyeken kitünő sajtot (liptói túró) termelnek. Az állatállomány az 1895-iki összeirás szerint: 40 325 db. szarvasmarha (ebből 21 397 piros-tarka, 4738 magyar-erdélyi, 3221 riska, 1639 borz-deres, 9247 egyéb szines), 6577 ló, 104 szamár, 1452 kecske, 22 158 sertés, 79 461 juh és 92 984 db. baromfi. A méhészetet 132 községben és pusztán űzik; a méhkasok száma 6148 s a termett méz 1895-ben 143 q.
[ÁBRA] Zólyom vármegye címere.
A lakosok száma 1870-ben 98 216 volt, 1890-ben 112 413 (és 516 katona). Egy km2-re 41,4 lakos esik, Z. vármegye tehát a ritkábban népesített vármegyék közé tartozik. A lakosok közt van 4549 magyar (4,0%), 3268 német és 103 648 tót (92,2%), a magyarság tiz évi szaporulata 1792 lélek. A nem magyar ajku lakosságból 9243 egyén (8,6%) beszéli a magyar nyelvet. Hitfelekezet szerint van 81 637 r. kat. (63,7%), 38 067 ág. ev. (33,9%), 202 helvét és 2422 izraelita. Foglalkozásra nézve ekként oszlik meg a lakosság: értelmiség 850, őstermelés 23 036, bányászat és kohászat 554, ipar 9916, kereskedelem 1480, hitel 26, közlekedés 604, járadékos 1862, napszámos 6252, házi cseléd 3402, háztartásban 23 057, egyéb foglalkozásban 186, foglalkozás nélküli gyermek 37 908, felnőtt 2803. A lakosság fő foglalkozása a földmívelés és állattenyésztés; a bányászaton kivül (l. fentebb) a kohászatnak van jelentősége, leginkább kiválik a tajói m. kir. kohómű, mely aranyat, ezüstöt, rezet és ólmot állít elő. A kisipar állapota nem kedvező, de jelentősége van a posztó- (Radvány), késes- és asztalos-iparnak (Radvány, Z.-Lipcse), valamint a háziiparilag űzött csipkekészítésnek (Óhegy, Úrvölgy). Jelentékeny a nagyipar, nevezetesen a vasipar, melynek kiváló telepei a Z.-brézói nagy állami vasmű (hengermű, csőgyár, gép- és lakatosműhely, 1700 munkással), a kisgarami állami öntőmű, lemezedénysajtoló műhely, zománcgyár és reszelővágó (350 munkással), a pieszoki hengermű (80 munkással), a libetbányai vasmű (170 munkással) és a bikási vasgyár (300 munkással), végül még a Z.-i Unio vaslemezgyár. Igen jelentékeny iparvállalatok még a hermaneci nagy papirosgyár (250 munkással, nagy kivitellel), a besztercebányai és Z.-i hajlított-fabutor-gyár, a besztercebányai posztógyár, az ugyanottani henger- és műmalom, a Z.-i pipagyár, a herencsvölgyi, sziklai és kiskapocsi üveggyárak, a besztercebányai és jakabfalvai rézpöröly, a besztercebányai sörgyár, 7 gőzfürész, 15 lőpormalom és 1 vasúti javítóműhely. A kereskedelem főbb cikkei az ipari termékek és marha (Zólyom). 17 község lakossága házaló kereskedésből él. A forgalom eszközei: 130 km.-nyi vasúti hálózat (26 állomással), 59 km. állami, 200 km. törvényhatósági és 206 km. községi út. Hitelintézetek: 2 bank, 3 takarékpénztár és 2 szövetkezet, összesen 691 000 forintnyi alaptőkével.
A közművelődés állapota elég kedvező; a hat éven felüli férfinépesség 23,5, a női népességnek 30,2%-a nem tud írni, olvasni és a tanköteles gyermekek 18%-a nem jár iskolába. A vármegyében összesen 214 tanintézet van, u. m. 1 hittani itnézet, 2 gimnázium, 1 felsőbb leányiskola (mind Besztercebányán), 4 ipari iskola, 2 polgári és 168 elemi népiskola, 34 kisdedóvó és 2 emberbaráti intézet. A szellemi élet központja Besztercebánya.
Közigazgatás. Z. vármegye 4 járásra és 3 rendezett tanácsu városra oszlik, u. m.:
A vármegyében van 3 rendezett tanácsu város, 13 nagy- és 114 kisközség. A községek általában véve igen kicsinyek; 2000-nél több lakosa 10-nek van. Legnépesebbek Besztercebánya 7480, Gyetva 6268, Herencsvölgy 6083, Z. 5125 és Fekete-Balog 4284 lakossal. Székhelye Besztercebánya. Az országgyülésbe Z. vármegye három képviselőt küld.
Története. Az a terület, melyet ma Z. vármegyének nevezünk, már Kr. e. lakott volt, amint erről az ottani kő- és bronzkorszakokból való leletek tanuskodnak s minek egyik nevezetes tanuja a szielnicai ősvár romja is, hol a falazat kövei mészvakolat helyett tűzzel vannak összeforrasztva. Csehország déli részeiben több ilyen tűzolvasztással épült ősvárat vizsgáltak meg tüzetesebben a tudomány szempontjából s a vizsgálat eredménye szerint ez ősvárak már a Kr. e. IV. sz.-ban léteztek. Ez időből azonban az arcehologiai leleteken kivül nem maradt fenn semmi irott emlék, mely Z. vármegyének akkori történetére legkisebb fényt is deríthetne. A homály csak Kr. u. századokban kezd oszladozni s hiteles története csak a XIII. sz.-dal kezdődik, amióta t. i.irott okmányok szólnak a vármegyéről. 1222. találkozunk először egy Z.-i comessel, még pedig a liptóvármegyei Kacsics-nemzetségbeli Detrével. Ez azonban - utódaival egyetemben a XIV. század közepéig - nemcsak mint a mostani Z. vármegye főispánja szerepel, hanem mint Z.-i comes a jelenlegi Árva, Liptó és Turóc vármegyéknek, továbbá a hajdani Susol nevü provincia (Bars vármegye északi fele), Hont és Nógrád vármegyék északi részének legfőbb feje, hadvezére, birája s közigazgatási főnöke is volt, ki egyedül a király fenhatósága alatt áll és gyakran valóságos fejedelmi joghatóságot gyakorol. E körülményből joggal következtethető, hogy a hajdani Z. nagymegye valaha épp oly önálló fejedelemség volt, mint a régi Bosznia nagymegyéi. Midőn azonban Z. nagymegyével először találkozunk, akkor már Magyarország királyának fenhatósága alatt állott. A XI. sz.-ban sokáig Lengyelországhoz tartozott. Különös, hogy Z. vármegye azon időben, mig nagymegye volt, az okmányokban egyszer sem említtetik; mindig s mindenütt csak a Z.-i comesekkel találkozunk, holott Árva, Liptó és Turóc vármegyék, valamint a mai Bars vármegyének Újbányától északra eső része gyakrabban provinciáknak (tartományoknak) neveztetnek és közvetlenül a castellanusok (várnagyok), közvetve azonban a Z.-i comesnek voltak alárendelve. A Z.-i comesek rendes székhelye a mostani Pusztavár volt egészen a nagymegye megszüntéig. Eredetileg Z.-nak nevezték s romjainak 40 kataszt. holdnyi területe arra vall, hogy a nagymegyének ezen középponti és legfőbb erődítménye meglehetősen nagy város volt, ahol szükség esetén több ezer ember találhatott menhelyet. 1241. a tatárok a mostani Z. vármegyét is felkeresték s a területén létező helységeket elpusztítva, lakosságának legnagyobb részét kiirtották. Csak a fővár közelében fekvő községek lakosai, kik az erőd hatalmas védő falai közé vonultak, mentették meg életüket s néhány év mulva régi szabadalmaikat s kiváltságaikat IV. Béla király által újra kiállíttatták. Igy tettek 1244. a mostani Z. és Korpona városok fennmaradt lakosai, 1254. a dobronaiak és bábaszékiek és 1255. a tatárok által megsemmisített Besztercebánya területén novam villam (új helységet) alapító német gyarmatosok (hospites, vendégek). A tatárjárás után a német bevándorlók, kikkel addig sehol sem találkoztunk, a mostani Z. vármegye területére is özönlenek s alig egy század mulva a Z.-vármegyei községek nagy részét hatalmukba kerítik. Ezek a németek leginkább a bányászattal foglalkoznak s ennek következtében nemcsak Besztercebányát, melyet majdnem kizárólag németek laktak, és a tőle északra fekvő s Z. vármegyét Liptóval összekötő hosszu völgyet s elágazásait népesítették be sűrüen, hanem Libetbányát, mely 1379., Breznóbányát, mely 1380. lett szabad királyi várossá s ezek környékét is elárasztották és magában Z. városában is túlsúlyra jutottak s a várost sokáig hatalmukban tartották. Épp ugy állt a dolog Korpona városával is, melynek németjei már a tatárjárás előtt telepedtek le itt nagyobb számban. Detre utódai a Z.-i comességben egész a XIII. sz. végéig mind a Kacsics-nemzetből valók voltak, miből látható, hogy Z. nagymegye a Kacsics-nemzetséget mint valódi örökös comeseit uralta egészen az Árpád-házi királyok kihaltáig. Ezen nagymegyének utolsó comese Dénes (Dionysius, Doncs) mester volt, aki 1310-38. említtetik, mint olyan. Halála után a régi várrendszer helyébe a banderiális rendszer lépvén országszerte, a hajdani nagymegye helyébe 1345 körül a mostani Z. vármegye lép, melyhez Korpona és környéke is tartozott; a provinciák önálló vármegyékké alakultak, a Susol provincia Bars vármegyéhez, a nagymegyének Korponától délre eső része Hont vármegyéhez, a mostani gyetvai Krivántól kelet felé fekvő része pedig Nógrád vármegyéhez csatoltatott. A nagymegye megszüntével megszünt a középponti várásnak jelentősége és szereplése is és Nagy Lajos király romlásnak hagyva a kis Z. vármegye számára túlságosan nagy régi Z. várát, a mostani Pusztavárat: 1531. a Z. város tőszomszédságában fekvő halom tetején felépíttette a mostani Z.-i várat, mely az új főispánok székhelye lett és sok éven át nem annyira hadi, mint inkább luxus-vár és fényes ünnepélyek szinhelye volt, mivel alapítója nagyon kedvelte, gyakrabban felkereste s nemcsak vadászati s más hasonló célokra használta fel, hanem fontos állami ügyeket, mint a lengyelekkel való tanácskozásoka tés békealkudozásokat is itt folytatta s fejezte be.
Kiválóbb szerep jutott Z. vármegyének Albert király halála után, midőn az országnak egy része özvegyéhez Erzsébethez s fiához Lászlóhoz maradt hű továbbra is, más része pedig Ulászló lengyel királyt választotta meg Magyarország királyává. Z. vármegye, mely akkor elkőbb Schellendorf Haskó (1441-42), azután pedig Giskra János főispánsága s egyszersmind főkapitánysága alatt állott, Erzsébet királyné hivei közé tartozott, holott a szomszéd Nógrád és Hont vármegyék Ulászlót ismerték el királyuknak, miből a két vármegye s a felsőmagyarországi hét bányavárossal szövetkezett Z. vármegye közt kemény harc támadt, mely először 1441 okt. 3-án, másodszor pedig 1442 szept. 15. kötött fegyverszünettel lett egyelőre beszüntetve s csak a szerencsétlen várnai csata után, melyben Ulászló király is elesett, végződött teljesen. Az erre következett időszakban Z. vármegye déli része több ízben volt Hunyadi János és hadvezéreinek csapataival elárasztva, de mig Giskra volt főispánja s a Z.-i vár főkapitánya, addig egyszer sem sikerült az ellenségnek a várat s a vármegyét elfoglalni. Mátyás király idejében, ki gyakrabban és szivesen tartózkodott itt, megújultak Z. vármegyére nézve a Nagy Lajos korabeli szép napok és a Z. meletti Rákosmezőn megint tartattak fényes ünnepélyek és fontos tanácskozások, mert a fegyver szünetelt mindaddig, mig a mohácsi vészután Ferdinánd és Szapolyai János királyok közt a trónért való háboru ki nem tört. Mielőtt azonban ez megtörtént volna, Z. várát és vármegyét a hét bányavárossal együtt nászajándékul megkapta Mária királyné (1522) s ez idő óta ő nevezte ki Z. vármegye főispánjait s a Z.-i vár főkapitányait, kik a vármegye ügyeit erélyesen vezették és mint főkapitányok a bányavárosokkal együtt ugy Szapolyai hadai, mint később az időnkint betörő török csapatok ellen is sikeresen védelmezték. Közülök Behm Bernát, ki 1524-ben neveztetett ki Z. vármegye fősipánjává, valamint utódai: Thurn Kristóf (1528-38), Zelking György (1539-40), Gynn Máté (1541-43), Prossinovszky Miklós (1544-46) és Pucheim Farkas (1547-53) egyszersmind főkamaragrófok is voltak. Pucheim idejében a törökök már a szomszédos Hont és Nógrád vármegyékben is megvetették hatalmukat, minek következtében betöréseik is gyakoriabbak lettek Z.vármegyébe s a bányavárosok felé. Közvetlen utóda a Kacsics-nembeli Balassa János volt (1553-66), ki mint főispán és főkapitány azután is majdnem folytonosan harcolt a törökökkel. Végre elhatározta, hogy az állandó ellenséget nagyobb haderővel megtámadja s Hont és Nógrád vármegyék végleges elhagyására kényszeríti. Azért 1562 márc. végén összeszedte Z. vármegyének egész hadi erejét, valamint a hét bányaváros tekintélyes csapatait, elhivta Krusics János korponai és Fáncsy György bozóki kapitányokat s hozzáadva még a Z.-i várnak 100 huszárból álló őrségét is, körülbelül 10 000 főnyi hadsereg élén vonult Szécsény várának visszafoglalására. Ápr. 4. napkeltekor azonban lovasságát a füleki török lovasság szétszórta, miközben Balassa alól két lovat lőttek le s jobb karján megsebesítették, mire a gyalogság Balassával együtt a közeli erdőségekbe húzódott vissza s ott is éjszakázott. Midőn másnap, éppen husvét vasárnap után, kora reggel el akart onnan vonulni, a törökök, kik az Ipoly hídjait szétszedték, hogy a keresztény had el ne menekülhessen, megtámadták, legnagyobb részét levágták, vagy 600-at foglyul ejtettek, köztük Krusicsot és Fáncsyt is, s csak maroknyi része menekülhetett el Balassával együtt. Z. vármegye ekkor minden védelemtől megfosztva a legnagyobb veszélyben forgott és szerencséje volt, hogy a török ki nem aknázta fényes győzelmét, különben ugyszólván kardcsapás nélkül elfoglalhatta volna. Balassa utódainak is folyton kellett küzdeniök a törökökkel, kik egyrészről Nógrád vármegyéből Z. várfmegye keleti részeibe több ízben majdnem Z.-ig, néhányszor Radványig, Libetbányáig, sőt tovább is nyomultak elő; más részről pedig Hont vármegyéből a tótpelsőci úton át Z. vármegye déli részeibe törtek be és az osztroluka-dobrona-bábaszék-pelsőci medencét meg is hódoltatták s néhány éven át majdnem szakadatlan urai voltak, mig végre Morgenthaler Fülöpnek a XVI. sz. végén sikerült ezen területet a töröktől véglegesen megtisztítania.
A XVII. sz. kezdetén a Bocskay István hadaival betörő török és tatár segédcsapatok pusztították Z. vármegye községeit, 1605 ápr. 16. elhamvasztották Besztercebányát, sőt már azelőtt (márc. 2.) Besztercebánya felől betörtek a szomszédos Turóc vármegyébe is, ahonnan számos foglyot és nagy zsákmányt hoztak magukkal; de Tribell Gáspár, a Z.-lipcsei vár akkori ura több ízben sikeresen küzdött ezen vad hordákkal s a turóci foglyokat is kiszabadította hatalmukból. Ekkor a Z.-i vár már a Dersffyek családjának volt elzálogosítva s a főispáni tisztet a Véglesen székelő Rappach Kristóf, az alsóausztriai kamara biztosa viselte. Z. vármegye Bocskayhoz csak kényszerüségből csatlakozott, midőn azonban 1619. Bethlen Gábor lobogtatta zászlaját, hogy fegyverrel kényszerítse a bécsi kormányt Magyarország törvényeinek megtartására s alkotmányának elismerésére, akkor tárt karokkal fogadta s törekvéseit minden erejével támogatta. Viszont Bethlen is megkedvelte e vármegyét s 1620. Besztercebányára hivta össze azt a nevezetes országgyülést, amely őt Magyarország királyának választotta s amelyen nemcsak az ország szine-java, hanem több szomszéd államnak s a török császárnak követei is jelen voltak. Besztercebánya ekkor mint Z. vármegye székhelye hónapokon át fényben úszott és számtalan szép ünnepélynek volt szemtanuja. Midőn későbben a szerencse cserben hagyta Bethlen hadait s a fejedelem Kassa felé sietett, akkor Révay Péter koronaőr a magyar szent koronát s a többi koronázási jelvényeket bizonyos időre a Z.-i várba hozta (1620 nov. 28.) s ott őrizte. Megjegyzendő, hogy éppen a Bocskay- és Bethlen-felkelés közti időszakban s éppen Z. vármegyében, Korponán vette kezdetét azon harc, mely a városokat kizárólagos hatalmukban tartó németek ellen irányult s azzal végződött, hogy előbb Korpona (1613), azután pedig Besztercebánya (1647) németjei kényszerültek magyar és tót lakótársaikat egyenjoguaknak elismerni s velük a városi tisztségekben is osztozni, minek az lett a következménye, hogy Z. vármegyének német lakossága eltótosodott, ugy hogy nyomai manapság csak a német családi nevekben élnek. A vármegye jelentékeny szerepet játszott azután a Rákóczi György felkelése, de különösen a Wesselényi Ferenc-féle összeesküvés alatt, midőn ennek királyfalvai kastélyában vagy Besztercebányán (1664-66) gyakori összejövetelek s tanácskozások tartattak. A Thököly-felkelés alatt eleget szenvedett a vármegye ugy a császár, mint a fejedelem hadaitól s a szövetséges törököktől, kiket a fejedelem 1682 szept. Z.-hoz vezetett s kik Z. vármegyén kivül Körmöcbánya vidékén is tettek kárt. Rákóczi Ferenc szabadságharcának szerencsétlen vége Z. vármegyére nézve igen válságos volt, mivel a visszavonuló kurucok elkeseredésükben számos községet és ezek között Z. városát is felgyujtották és megsemmisítették. Az 1848-1849-iki szabadságharcban is sokat tett és szenvedett, de az ország egyéb vármegyéinél kiválóbb szerepet nem vitt.
[ÁBRA] Zólyom város címere.
2. Z. (Altsohl), rend. tanácsu város szabad kir. város címével Zólyom vármegyében, a Garam mellett, a Z.-i járás szolgabirói hivatalának, járásbiróságnak, pénzügyigazgatóságnak, államépítészeti hivatalnak és közjegyzőségnek széke; van adóhivatala, m. államvasúti műhelye, a bécsi Unio-társulat lemezgyára (350 munkás), pipagyára, fabutorgyára, ecetgyára, ipariskolája, takarékpénztára és hitelbankja, élénk marhakereskedése, vasúti állomása, posta- és távirdahivatala s postatakarékpénztára. Itt jelenik meg a Z. vármegyei Hirlap (X. évf.). Lakóinak száma 1850-ben 1800, 1870-ben 2047, 1891-ben 5125, közte 1057 magyar, 418 német és 3590 tót, hitfelekezet szerint 2799 róm. kat., 1870 ág. evang., 66 helv. és 382 izraelita. Z. igen régi és régies külsejü város. Régi vára a Garam és Szalatna által képezett félszigeten, magaslaton épült; királyi vár volt, építését 1350. teszik; a tornyos négyszegletü építményben ma hivatalok vannak elhelyezve. Hozzátartozik a kis Borova hora fürdő.
vasgyártelep, l. Brézó (2.) Zólyom-Lipcse, község, l. Lipcse (3.).
Építési hossza 42,6 km. Az engedélyesek a 3 200 000 frt építési költséget 1 120 000 forint törzs- és 2 773 400 frt elsőbbségi névleges értékü címlettel szerezték meg. Kiágazik a m. kir. államvasutak Tiszolc állomásból és ugyancsak a m. kir. államvasutak Zólyombrézó állomásához csatlakozik. Főbb állomásai: Breznóbánya, Bikás-kitérő, Erdőköz, Gömörvég. A vonal egyrésze fogaskerekü vasút. Az üzemet a m. kir. államvasutak vezetik.
l. Alacsony-Tátra.
-család (albisi), régi kihalt család, mely különösen a XVII. sz.-ban nagy szerepet játszott. A család első ősei a biharvármegyei Albis helységről neveztettek s ez a nevök később predikátumuk lett. A Z. nevet valószinüleg onnan szerezték, hogy a család egyik őse, Dávid, 1399-1400. zólyomi főispán volt. 1404 elején a Valkó vár ostromára küldött sereg egyik kapitánya. Ő szerezte meg családjának a székelyhidi uradalmat 1401. A család törzse László, ennek fia Márton de Albis, ennek fia Lőrinc és Dávid, a már említett zólyomi főispán, aki 1400. levelet adott ki a pmiki királyi jobbágyok ügyében. I. Dávidnak fia I. Tamás már Z.-nak neveztetett. A család már I. Ferdinánd korában a gazdagabb nemesek közé tartozott, de nagyobb hirre csak a Bethlenek és Rákócziak korában tett szert, különösen II. Miklós fia IV. Dávid révén, aki iktári Bethlen Katalint, a fejedelem testvérének leányát vevén nőül, Erdélyben nagy szerephez jutott; 1622. a székelység hadvezére és Háromszék főkapitánya lett, majd Kolozs vármegye főispánjává neveztett ki. I. Rákóczi Györggyel ellenséges viszonyban állott, aki őt 1633. elfogatta és Kővárba záratta, hol 1649 aug. 1. fogságban végezte életét. Nejétől, Bethlen Katalintól, kit 1621-ben vett nőül, egy leánya Erzsébet Krisztina Perényi Gáborné és egy fia III. Miklós maradt. III. Miklós, a család utolsó tagja, Hunyadvár ura, Zaránd főispánja. 1658. mint Barcsay Ákos hive, Kemény elől Husztra menekült. 1661. Ali török szerdár fejedelemséggel kinálta meg, de el nem fogadta, mégis 1662. Apafi fejedelemsége alatt, mint Kemény volt hive Fogarasba záratott és javai elkoboztattak. 1664. kiszabadulván, másoknak adományozott jószágait visszakövetelte és Törökországba ment, hogy a portától pártfogást nyerjen. E tettéért a fejedelemség utáni törekvéssel gyanusították és 1670 márc. 3. fej- és jószágvesztésre itélték. Meghalt Törökországban. Neje volt Alin Mária, kit 1647 okt. 7. vett nőül, de 1653. elvált tőle. III. Miklósban a család kihalt.
(émail), az agyagiparos rendesen csak az ónoxiddal átlátszatlanná tett fehér vagy szines üvegmázt mondja Z.-nak. A magyar fazekas Schmelznek is hivja. De mivel az átlátszó fémek díszítésére szolgáló üvegeket is Z.-nak mondják, a Z. nevet általánosítva minden fehér vagy szines üvegszerü anyagra használhatjuk, mely az agyagáruk és fémek bevonására és díszítésére szolgál és megkülönböztethetünk átlátszatlan Z.-ot (opémail) és átlátszó Z.-ot (transémail). A Z.-ok könnyen olvadó bóraxos üvegek, melyeket olvasztásuk után vizzel finom porrá őrölnek. A Z.-iszappal vagy ugy vonjuk be a tárgyakat mint a máziszappal (l. Máz), vagy ecettel rá is festhetjük. A bevont tárgyakat végre muffelkemencékben addig égetik, mig a Z. simán meg nem olvad. L. még Smalte, Hideg zománc és Keramiai festékek.
a festészet korlátozottabb technikáinak egyike. Tágabb értelemben véve ide tartozik minden zománcmunka, melynél tűzön könnyen olvasztható szinezett üvegkeverék szerepel festőanyag gyanánt. A legrégibb ránk maradt zománcemlékek a kelta sírokban talált beágyazott zománc (l. o.) munkák. A bizánci ötvösök a sodronyos zománcot (émail cloisonné) művelték, melynél az alaphoz forrasztott sodronyszerü aranylemezek közeit töltötték ki zománccal. A legérdekesebb ilynemü emlékek egyike a Nyitra-Ivánkán talált korona a magyar nemzeti muzeumban. A középkorban Nyugat-Európában majdnem kizárólag a beágyazott zománc volt használatos, melynél a rendesen rézalapba vájt mélyedéseket töltötték ki zománccal s ez megolvasztatván, a lemez simára csiszoltatott s a réz láthatóvá maradt részei megaranyoztattak. E zománcművek fő készítőhelye Köln volt. A XII. sz. második felében keletkezik a limogesi iskola, melynek tagjai a XV. sz.-ig a rajnamenti ötvösöknél hasonló zománcműveket készítenek, melyek csak szinezés tekintetében ütnek el némileg a német művektől. Olaszországban a dombormű művü zománc (émail de basse-taille) terjedt el, lapos dombormu művű arany- vagy ezüstlemezek felületén alkalmazták az átlátszó zománcot, mely mélyebb helyeken vastagabb réteget képezvén, sötétebb szint játszott. Ritka az émail a jour, melynél áttört művü filigrán munkák közeit töltötték ki zománccal. A tulajdonképeni Z.-ről l. Limogesi zománc.
(Ganoidei), l. Vértes halak.
nagyközség Tolna vármegye völgységi j.-ban, (1891) 2145 német és magyar lak., posta- és távirdahivatallal és postatakarékpénztárral.
1. sz. kir. város Bács-Bodrog vármegyében, termékeny rónán, közel a Ferenc-csatornához és a Dunához; a város központját a tornyos városház képezi, melynek terén állanak a mult századbeli kincstári jószágigazgatóság épülete (mely igazgatóság innen intézte volt a telepítések fontos ügyét), az állami gimnázium s a díszes katolikus templom; innen a főút vezet a vármegyeháza felé, mely Z. legszebb épülete, benne van elhelyezve a törvényszék, szolgabirói hivatal, pénzügyigazgatóság, több más hivatal. A város többi része kevésbbé városias szinezetü, mivel a vagyonosabb polgárok rendszerint a szállásokon laknak. Z. a vármegye törvényhatóságnak, a Z.-i járás szolgabirói hivatalának, államépítészeti hivatalnak, törvényszéknek, járásbiróságnak, közjegyzőségnek, kir. ügyészségnek, kir. tanfelügyelőségnek, kincst. ügyészségnek, csendőrszárny- és szakaszparancsnokságnak, a 23. hadkiegészítő kerületnek, állami állatorvosnak széke; van állami főgimnáziuma, szerb tanító- és tanítónőképző intézete, községi középkeresk. iskolája, óvónőképző intézete és árvaháza, m. kir. folyammérnöki hivatala, nagy városi könyvtára (20 000 kötet), állami jószágigazgatósága, adóhivatala, számos egyesülete és társulata, vasúti állomása, posta-, táviró- és telefonhivatala és postatakarékpénztára. Itt jelenik meg a Z. és vidéke c. napilag (XVI. évf.), a Bácska (XX. évf.) és Z.-i Hirlap (V. évf.), c. hetilapok, a Bács-Bodrog vm. tört. társ. Értesítője (XIII. évf.) és a Gazdasági Egylet Értesítője (XI. évf.). Lakóinak száma 1850-ben 21 601, 1870-ben 24 309, 1891-ben 26 435, közte 6176 magyar, 2676 német és 17 397 szerb, hitfelekezet szerint 13 900 róm. kat., 11 274 gör. kel., 187 ág. evang., 394 ev. ref. és 644 izraelita; ezenkivül van 507 katona. A lakosok leginkább földmíveléssel foglalkoznak, jelentékeny még a gabona- és marhakereskedelem. A házak száma 3985. Termékeny határa 30 802 ha. - Z.-nak régi neve Czobor-Szt.-Mihály volt, a gazdag Czobor-családról, melynek itt várkastélya volt; a törökök elpusztították és a helyébe 1543. épült új telepet Z.-nak kezdték hívni. A hódoltság idején egy kerület székhelye volt, bár csak néhány házból állott. A fölszabadulás után bunyevácok és szerbek foglalták el. A határőrség megszüntével Z. lakói kiváltságos kerület alakításáért folyamodtak Mária Teréziához, ami azonban nem történt meg. A Z. körüli kincstári birtokok betelepíttetvén, körülötte új községek keletkeztek.
[ÁBRA] Zombor város címere.
2. Kis-Z., nagyközség Torontál vármegye nagyszent-miklósi j.-ban, (1891) 3994 magyar lak.; vasúttal, posta- és távirdahivatallal és postatakrékpénztárral. - 3. Mező-Z., l. o.