Zúzó malom

v. daráló malom. A takarmánykészítő gépek egyike, mely különféle magvak összezúzására, aprítására szolgál. Leggyakrabban zabot, kukoricát, árpát aprítanak vele, de lenmag, maláta stb. zúzására is használható. Az aprítást két egymáshoz közel állított sima fületü henger végzi, melyek közül csak az egyiket hajtjuk, a másikat a surlódás forgatja. A hengerek távolsága tetszőlegesen állítható s ugy vannak ágyazva, hogy keményebb akadály, p. kavics stb., odakerülésével önműködőleg is eltávolodhatnak egymástól. A hengerek helyett homlokrészükkel szembeállított tárcsák is használatosak. Az egész szerkezet vasállványra van szerelve, garattal van ellátva; készülhet kézi vagy gépi hajtásra (l. még Malom).

Zúzómű

a zúzóércek felaprózására és a hasznos ásványok megnyerésére szolgáló gépek, készülékek és épületek összessége, l. Előkészítő eljárás.

Zügel

Henrik, német festő, szül. Murrhardban 1850 okt. 22. A stuttgarti művészeti iskolában és Bécsben tanult, majd Münchenben telepedett le. A legkitünőbb német állatképfestők egyike. Egyenlő művészettel, festői érzékkel ábrázolja a szarvasmarhát, a legelő juhokat, az őket környező tájat és a légkör tüneményeit. Legkiválóbb művei: Juhnyáj az erdőben (lipcsei muzeum); Ökrös szekér; Vihar elől menekülő nyáj; Elszabadult bika; Juhok a ligetben (berlini nemzeti képtár); Senki sincs itthon; Tavaszi napsugár; Őszi szántás (1892) stb.

Züllichau

Z.-Schwiesbus járás (916 km2 ter. 1890-ben 49 477 lak.) székhelye, 7 km.-nyire az Oderától, vasút mellett, (1890) 7700 lak., posztókészítéssel; egykori erődítményeinek maradványaival. A hétéves háboruban 1759 jul. 23. a Szoltikov vezérelte oroszok Z., Kay és Palzig közt a Wedel porosz hadait legyőzték.

Zülpich

város Köln porosz kerületben, vasút mellett, (1890) 1984 lak. Z. a római Tolbiacum az ubiak földjén; már Kr. u. 70. fennállott. Későbben a frank királyoknak volt itt palotájuk, amelyben gyakran laktak. Klodvig 496. némelyek szerint itt verte meg az alamannokat. 612. burgundiai Theodorik itt győzte le II. Theodebert ausztráliai királyt. A X. sz.-ban a kölni érsekség tulajdona lett és ennek sorsában osztozott.

Zürich

1. Svájc egyik kantonja, Baden nagyhercegség, Schaffhausen, Thurgau, St. Gallen, Schwyz, Zug és Aargau közt, 1723 km2 területtel. Felszine. A föld a Rajna partjaitól kezdve DK-i irányban emelkedik; rajta a NyK-i irányt követő Jura-láncot kivéve, nagyobbára a hegyláncok mentén a DK-ÉNy-i irányt követik. Ny-on van az Albis, D-en a Hohe Rhonen és K.-en a Schnebelhorn (1295 m.), a Hörnli (1136 m.), a Bachtel (1119 m.) és az Allmann (1083 m.). É. felé a hegyek alacsonyodnak; a föld felszine halmos fensíkká lesz, amelyből itt-ott széles, nagyobbára erdős homokkőből álló hegyhátak (Pfannenstiel, Irchel stb.) emelkednek ki. Az egész kanton a Rajna vizvidékéhez tartozik, amely Baden és Schaffhausen felől határul szolgál. DNy-ról ÉK. felé egymást követik a Reuss, a Z.-i-tó és Limmat és Sihllel és Reppischsel, a Glatt és Pfäffikoni-tóval, az Aa a Greifenseevel, a Töss és Thur.

Az éghajlat enyhe. Z. városában (470 m.) az évi középhőmérséklet 8,7°, a nyári 17,6° és a téli -0,3°, az Ütli-hegy tetején (874 m.) pedig a megfelelő számok 6,4°, 14,4° és -1,7°. A kanton egész területéből 1607 km2, azaz 93,2% termékeny föld, és pedig 492 km2 erdő, 53 szőllő, 1062 pedig szántó, kert, rét és legelő; a terméketlen területből esik a tavakra 75,7 km2. A földmívelés és állattenyésztés jelentékeny; a lakosoknak 30%-át foglalkoztatja, a nélkül, hogy gabonaszükségletének csak fele is fedezve volna. A legtöbb gabonát és a legtöbb gyümölcsöt a fensík termeli. A szőllőt leginkább a Thur és az alsó Töss mentén meg a tó mellett termelik; a legjobb minőségüt pedig Winterthur- az Irchel melletti Neftenbach és a Rajna partja melléki, régi, 1862. beszüntetett Rheinau nevü Bence-apátság mellett találni. Az állattenyésztés nagyobbára földmíveléssel egybekötve, a tó melett, a Reuss vidékén és a St. Gallen felőli határon a legjelentékenyebb. Az utolsó állatösszeirás adatai szerint volt 5317 ló, 88 637 szarvasmarha, 25 971 sertés, 941 juh, 18 193 kecske és 20 060 méhkas. A Z.-i tóban jelentékeny a halászat is. Mész, homokkövön és kevés szénen kivül csakis turfát bányásznak.

A lakosok száma 1880-ban 317 576, 1888-ban pedig 337 183 (161 375 férfi) volt, egy km2-re esett 195. Ezek közt ref. 293 576, róm. kat. 39 768, izraelita 1349 és egyéb vallásu 2490; német 331 697, francia 1965, olasz 2063, román 217 és egyéb nemzetiségü 1241. Az összes születések száma (1894) 10 600, a házasságoké 3438 és a halálozásoké 7145. A 11 járásban a lakosok következőképen oszlanak meg: Affoltern (12 539), Andelfingen (16 793), Bülach (20 962), Dielsdorf (13 538), Hinwil (31 862), Horgen (30 850), Meilen (19 159), Pfäffikon (17 386), Uster (17 592), Winterthur (45 349) és Z. (111 153). A ipar a lakosság 49,5%-át táplálja, ennek fő ágai a pamut- és selyemipar; amannak szinhelye Uster és a Töss-völgy, emezé a tó meléke és főképen Z. városa. Ezenkivül említendők a vasöntők és gépgyárak Z., Winterthur és Wlad városokban, a papirosgyártás, szalmafonás, faďencegyártás és a bőrcserzés. A kereskedelem és forgalom a lakosság 15,2%-át táplálja. A behozatal fő cikkei: gabona, vágómarha, gyarmatáruk és ipari nyerstermények; a kivitelé: pamut- és selyemáruk, gépek, papiros, bőr, bor és gyümölcs.

Az alkotmány demokratikus kötelező népszavazással; a kantontanács (1500 lakosra 1 tag) a törvényhozó, a kormánytanács (7 tag) a végrehajtó hatalom. A 11 járás (l. föntebb) mindegyikében van egy járásbiróság, minden községben pedig egy békebiró. Legfőbb igazságszolgáltató forum a főtörvényszék (9 tag). Az 1894-iki zárszámadások szerint a kanton bevétele volt 13,8, kiadása 14,3, vagyona 31,9, államadóssága pedig 34,6 millió frank. Az iskolalátogatás a népiskolákban kötelező és ingyenes. A jelentékenyebb tanintézetek: a szövetségi politechnikum, az egyetem, az állatorvosi iskola, a kantoniskola (gimnázium és ipariskola), a felsőbb leányiskola, a műipar- és mezőgazdasági iskola Z.-ben, a technikum és felsőbb városi iskolák Winterthurban, a szőllészeit és kertészeti iskola Wädensweilban, a tanító- és tanítóképző Küssnachtban.

2. Z., az ugyanily nevü kanton fővárosa a róla elnevezett tó É-i végében, az Ütli- és Z.-i-hegy közti völgyben, 411 m.-nyi magasban, vasutak mellett, a Limmat mindkét partján, amely Z.-et Kis- és Nagyvárosra osztja és 7 helyen van áthidalva és a Sihl mellett, amelyen szintén 7 híd vezet át. A lakosok száma 1860. még csak 19 768, 1888. pedig 28 225, a hozzácsatolt 9 községet (Enge, Wiedikon, Aussersihl, Unterstrass, Oberstrass, Flunterm Hottingen, Hinslanden és Riesbach) is beleszámítva 91 227 lak., 1894-ben pedig 121 067 lak., jelentékeny pamutáru-, gép-, zongora-, papirosgyártással; élénk bőrkereskedéssel s idegenforgalommal; közép- és szakiskolákon (kereskedelmi, ipar, műipar, selyemszövő, gazdasági stb.) kivül egyetemmel és politechnikummal. Az egyetemet 1833-ban nyitották meg, 1859-ben pedig filozofiai fakultását két önálló részre (filozofia-filologia-történelmi s matematika-természettudományira) osztották. 1895 nyári félévében volt 118 tanára s docense, akik közt a jogi fakultáson van egy nő, 63 rendes hallgatóval, akik közt 125 nő, és 95 rendkivüli hallgatóval, akik közt 36 nő. A svájci szövetségi politechnikumot 1855. alapították; a különböző mérnöki szakosztályokon kivül van matematika-természettudományi szakosztálya. Tudományos és közhasznu egyesületei közt a jelentékenyebbek az 1832. alapított régészeti, a természettudományi, etnográfiai, művészeti, orvosi társulatok; jótékonysági intézetei közül pedig a városi árvaház, a kantoni kórház, a menedékház, a bolondok háza, a vakok és a siketnémák intézete. A Limmat mindkét partján elterülő régi belvárosának számos a szűk, gyakran meredek utcája; az új város ellenben széles utcákból áll palotaszerü épületekkel. Legszebb része az indóháztól a tóhoz vezető Bahnhofstrasse. Az indóház-téren áll Escher Alfréd bronzszobra gránit-alapzaton Kiessling mintázata szerint; a Wasser nevü templom mellett Zwingli bronzszobra Natter mintázata szerint; egyéb emlékszobrok Nägeli György dalszerzőé, Hadlaub János minnesängeré, Gessner Idill-költőé, Baumgartner zeneszerzőé, Zollinger Henrik, Heer Oswald, De Candolle természettudósoké. A kiválóbb templomok és profán épületek: a Grossmünster (XI-XIII. sz.), román pilléres bazilika, új üvegablakokkal, két gót toronnyal; a Fraumünster, amelyet a XII. sz.-ban román ízlésben kezdtek el építeni és a XIII-XIV. sz.-ban gót ízlésben fejeztek be; a Szt.-Péter-templom, amelyben Lavater 23 évig volt plébános; a késői gót Wasserkirche a gazdag városi könyvtárral (130 000 kötet, köztük számos incunabulum és több mint 5000 kézirat); a késői gót augusztinus-templom Deschwanden képeivel; a XVIII. sz.-ból való német renaissance-ízlésben épített városháza Koller Kissling márvány szobraival, a céhház, gazdag barok épület 1750-ből; az u. n. Helmhaus (XIV. sz.) a régészeti muzeummal; a Linth-Escher-féle iskola, a Kappeli-udvar, a régi posta, a börze stb. a Bahnhofstrasséban; az új posta; az új zenecsarnok (Fellner és Helmer Bécsből 1895); a város fölötti fensíkon a pompás politechnikus (Sempes tervei szerint 1861-64), É-i oldalán sgraffito-díszítésekkek, belsejében mellszobrokkal és gyüjteményekkel; különböző (fizikai, kémiai stb.) tudományos intézetek; a régi zenecsarnok; a pompás új szinház; a hatalmas indóház; a svájci országos muzeum, amelyet középkori ízlésben Gull tervei szerint építettek és 1896. nyitottak meg; a fegyvertár fegyvergyüjteményekkel és állandó kiállítással. A tó melletti részeken kivül a legszebb kiránduló helyek az Ütli-, a Z.-i hegy, a Sihlwald.

A Z.-i tó cölöpépítményei bizonyítják, hogy Z.-nek már a legrégibb időkben voltak emberi telepei. Kr. e. 58. a kanton Helvetia többi részeivel együtt római uralom alá került. A 406 óta alemannoktól lakott vidék 496. frank uralom alá került. A verduni szerződés a német birtokokhoz csatolta. A IX. sz.-ban a Zürichgau Thurgautól elválasztatott. Amannak középpontja Z. gyors felvirágzását az egyházi alapítványoknak a (VIII. sz.-ban Grossmünster, a IX. sz.-ban Fraunmünster) köszönheti. Midőn a Zürichgau Thurgautól elválasztott, az előbbi a lenzburgi, későbben pedig a zähringi grófok uralma alá jutott; 1218. pedig szabad birodalmi területté, illetőleg várossá lett. Z. már 1291. lépett szövetségre Urival és Schwyzcel; 1336. Brun Rudolf polgármester ösztönzésére alkotmányát megváltoztatta oly módon, hogy a lovagok és előkelő polgárok mellett a kézműveseknek is helyet biztosított a városi tanácsban, 1351. pedig az osztrákok által hadüzenettel fenyegettetvén, belépet a svájci szövetségbe. A város ezután szakadatlanul arra törekedett, hogy területét nagyobbítsa; igy szerezte meg a többi közt 1452. vétel útján Kyburg grófságot, 1467. pedig a Winterhur fölötti fenhatóságot. Az 1474-1476-iki burgundiai háborukban tevékeny részt vett és a svájci szövetség egyik vezérlő helyévé lett. A svájci reformáció 1519. Z.-ből indult ki. A XVI., XVII. és XVIII. sz.-ban a demokráciai itt is lassankint az arisztokráciai uralomnak adott helyet, de oligárkiává nem fajult. Az 1798-iki átalakulások Z. városnak a környéke fölötti uralmát francia, orosz és osztrák hadak összeütközésének volt szinhelye. 1803. a város a függetlenségét visszanyerte és lassankint a vidéke fölötti uralmát is visszaszerezte. A tanács többsége és a főbb tisztviselők nagyobbára kizárólag a városi polgárokból kerültek ki. Azonban az 1830-iki párisi juliusi forradalom okozta mozgalom a város ezen előjogait megszüntette. Az usteri népgyülés által kezdeményezett alkotmányreform (1830 nov. 22.) a kantonnak valóságos képviseleti demokráciai alkotmányt adott. Ezt élénk szellemi átalakulása követte. Kiváló férfiak: Hirzel, Ulrich dr., Keller, Bluntschli, Scherr stb. működtek közre, hogy a Z.-i állami életet új alapokra fektessék és tovább fejlesszék. A békés fejlődést azonban 1839. egy esemény megakasztotta. Ezen évben ugyanis a kormány Strauss Frigyest meghivta az egyetemre; ez ellen az orthodoxok felzúdultak; a kormány Strauss meghivását ugyan visszavonta, de egyéb koncessziókat tenni nem akart, amire 5000 fölfegyverzett paraszt Hirzel pfäffikoni plébános vezérlete alatt benyomult a városba és megütközött a katonasággal. A kormány e zavarban elmenekült; a fölkelés vezetői pedig ideiglenes kormányt alkottak; az ezt követő választásoknál pedig a reakcionáriusok és az orthodox párt elnyerte a többséget. A liberálisok csak 1842. kezdtek újra tért nyerni; 1845. pedig visszakapták a többséget. Ez idő a 60-as évekig a békés fejlődés váltotta föl a politikai harcokat. A 60-as években azonban felmerült a népben a vágy, hogy a kantoni alkotmányt szélesebb alapokra kell fektetni. 1869. e vágy heves politikai küzdelmek után teljesült és a következő népszavazat törvénnyé lett. A demokraták Vögelin vezérük alatt 1878-ig az uralmat a kezükben tartották; csak akkor sikerült a mérsékelt liberális pártnak szintén részt nyerni az uralomban és jelenleg mindkét párt körülbelül egyformán erős. A szövetségi ügyekben mindkét párt egyesült erővel igyekszik a békés haladást biztosítani. 1891 óta Z. városa mint Nagy-Z. a kanton községi életében különleges állást foglal el. A városi tanács (9 tag) fölött áll a nagy városi tanács (118 tag) és ezeknek fontosabb határozatait a városi választók szavazata alá kell bocsátani. A kantoni alkotmányon kisebb javításokat 1894. ejtettek meg.

Zürichi béke

az a békekötés, amely 1859 nov. 10. létesült a villafrancai előzetes tárgyalások alapján Ausztria, Franciaország és Szárdinia között. A békekötés feltételei szerint Ausztria Lombardiára való igényeit (Peschiera és Mantova erősségek kivételével) átruházta Franciaországra, amely viszont Szárdiniának adta át. Másrészt Szárdinia átvállalta a lombard-velencei adósságnak három-ötödrészét és az 1854-iki államkölcsönből 40 millió forintot. A békekötés szövegében nem volt szó sem az olasz szövetségről, melyet a tárgyalások kilátásba helyeztek; hasonlóképen nem volt szó a középolaszországi államok elűzött uralkodóiról, kiknek jogait a francia-osztrák külön szerződés szabályozta.

Zürichi-tó

40 km. hosszu, 1-4 km. széles és 888 km2 területü, félhold alaku tó St. Gallen Schwyz és Zürich kantonok közt. A Hurdeni-földnyelv és az ezt a rapperswili félszigettel összekötő, 1 km. hosszu vasúti töltés a tavat két egyenlőtlen részre osztja: a felső tóra, amelyet a Jóna és a Wäggi-völgyi Aa táplál meg a tulajdonképeni Z.-ra, amely csaknem egészen Zürich kantonban fekszik. A felső tó vize világos-zöld, a Z.-é pedig, a melynek 143 m.-nyi a legnagyobb mélysége, kékes-zöld. Aránylagos csekély mélységénél fogva a tó néha-néha (igy 1830. és 1880.) egészen befagy, mig a felső tónál ez sokkal gyakoribb. Mindkét tónak partjai kevéssé tagozottak. Szigete csak kettő van: az Ufnai (l. o.) és a Lützelau. Mig a csendes, részben náddal benőtt felső tó a Schwyzi és Thuri Alpok ágai közé van szorítva, a Z. környéke dombos. Jobbról a Pfannenstiel lánca (853 m.), balról az Etzelnek 500-800 m. magas nyulványai fogják körül. Az erdős hegyhátak szelíden ereszkednek le a tó partjára, a lejtőket szőllők, gyümölcsösök, szántóföldek és rétek takarják, a partokon pedig helységek, kastélyok és villák váltják fel egymást. Dél felé szép időben a Glärnisch, Tödi, Scheerhorn stb. havas csúcsai látszanak. A tavon gőzösök is járnak. A Z.-ban (Meilen mellett) 1854. fedezték fel az első cölöpépítményeket. V. ö. Escher, Beschreibung des Züricher Sees (1892).

Zürjének

permjákokkal, kik tulajdonképen a zürjénséghez tartoznak és csupán tájszólásilag különböznek tőlünk (l. Permjákok) és a votjákokkal együtt az ókorban permi néven ismert nagy néptörzs utódai. Számuk körülbelül 85 000; valamivel több mint a szoros értelemben vett permjákoké (700 000). Jelenleg kis csoportokban európai és ázsiai Oroszországban, a vologdai kormányzóságnak veliki-usztyugi kerületében s a permi és tobolszki guberniumok egyes kerületeiben, a Vicsegda, Meszen és Pecsora folyók felső részein laknak. A délibbre lakó Z. némi földmívelést űznek, az északabbra lakók egyrészt vadászattal, másrészt pedig túlnyomóan kereskedéssel foglalkoznak. Ebbeli ügyességük révén az Urálvidék északibb tájain élő népek fölött jelentékeny uralomra és meglehetős vagyonosságra tettek szert. A kereszténységet a XIV. sz.-ban vették föl a görög keleti (orosz) ritus szerint. Néprajzilag ma már csaknem egészen a környező orosz lakossághoz hasonultak. Nyelvük a finn-ugor népcsalád északi (finn) ágához csatlakozik közelebbről. Saját nyelvükön Kami-murtnak (Káma-folyóvidéki ember) nevezik magukat a Káma folyótól, melynek vidékén a permiek néptörzse a történeti tudósítások és a régészeti leletek bizonysága szerint évezredekkel ezelőtt virágzó kulturát fejtett ki. Köztük érte le a legrégibb idők hatalmas Urál-vidéki bronz- és rézkora virágzásának tetőpontját; e műveltség anyaga a közel Urál-hegység dús bányáiból került ki, melyek művelése akkor e permi népek kezében volt. A vas Dél-Ázsiából már a Kr. e. korban került hozzájuk s ezzel új művelődési korszak vette kezdetét a permieknél (Z.-nél) is. E régi műveltségi rétegek maradványai a Z. s legközelebbi rokonaik területén talált, e népekre nézve jellemző réz- és vastárgyak, őskori várak, temetők, keleti arany- és ezüsteszközök, keleti, déli és nyugati eredetü pénzek stb., melyek együttesen arról tanuskodnak, hogy a Z. őshajdana sokkal fényesebb volt, mint jelenük.

Zürjén nyelv

a hozzá legközelebb álló votják nyelvvel együtt az ugor vagy finn-ugor nyelvcsalád keleti csoportjához tartozik. V. ö. Wiedemann, Gramm. der syrjänischen Sprache, mit Berücksichtigung des Wotjakischen (Szt.-Pétervár 1884); Halász Ig., Zörjén nyelvmutatványok (Nyelvtud. Közlemények, XVII. köt.).


Kezdőlap

˙