A hazai és a külföldi nyelvészeti szakirodalom számtalan felosztást közöl, mely egy adott nyelv rétegeit, változatait osztályokba sorolja. Ez szinte reménytelen vállalkozásnak tűnik - az egymásba fonódás, a szüntelen átrétegződés miatt. A mi szemszögünkből talán az alábbi a legelfogadhatóbb:

Beszélt (nyelvréteg): társalgási, köznyelvi, nyelvjárási, csoportnyelvi, zsargon, argó...

Beszélt és írott: szakmai, tudományos, hivatali-közéleti, publicisztikai (sajtó, rádió, televízió), szépirodalmi, előadói, szónoki, levélírói (gondoljunk a magnólevélre!)...

Írott: hivatalos ügyiratok, napló, emlékirat...

Abból kell kiindulnunk, hogy mindenki beleszületik egy adott nyelvbe, s ennek egyik változatát (társalgási, köznyelvi, nyelvjárási) anyanyelvként elsajátítja - hangrendszerével, szókincsével, grammatikájával együtt. Nyelvészek ezt alapnyelvnek, bázisnyelvnek nevezik. Később mind több nyelvváltozatot teszünk magunkévá, melyet egy-egy adott szituációban alkalmazunk. Ezek azonban - a nyelvjárást leszámítva - hangrendszerükben, grammatikájukban csak kisebb mértékben térnek el a bázisnyelvtől, szó- és kifejezéskészletük viszont nagyon is különbözik tőle.

Ezek az “újabb nyelvi kódok” csak úgy képesek működni, ha hozzákapcsolódhatnak a bázisnyelvhez, tehát ha azzal összefonódva használjuk őket. Az együttes alkalmazástól azonban nem válnak a bázisnyelv részévé, sőt az egyes nyelvi kódokat - sokszor nehezen ugyan vagy csupán elméleti síkon - egymástól meg is tudjuk különböztetni.

A szótár szempontjából most a legfontosabbak a csoportnyelvek, melyek a szociális tényezőktől kialakított sajátságos nyelvváltozatok, szoros társadalmi egységben élő csoportok életkörülményeinek jellegzetes kifejezői.

Funkciójuk szerint két nagy típusuk van: a szaknyelvek és a szlengek. A kettő közti különbség igen nagyfokú. Íme:

Összefoglalva: a szleng azokat a sokszor kérészéletű, újonnan képzett vagy kölcsönzött szavakat, kifejezéseket, vagy a régieknek új jelentésváltozatait, elferdített formáit tartalmazza, melyeket egy-egy beszélőközösség a köznapi érintkezésben tréfás hangulatkeltésre, játékosságra, képszerű kifejezésre, nyomatékosításra alkalmaz. A szleng tehát sajátos nyelvhasználati forma, beszédstílus, a beszéd egyik “műfaja”.

A szleng nem egységes szociolektus. Három nagyobb típusa:

A tolvajnyelv (többnyire argónak nevezik, bár csak a magyarban több tucat elnevezése ismeretes, s közülük nem mindegyik a “bűnözők nyelve”) a legnehezebben sorolható be, mert egyfelől a bűnöző szaknyelve (tehát a “szakma” műveléséhez szükséges), másfelől mint beszédstílus szleng, de zsargon is, s változataiban igen gazdag “titkos nyelv” is.

A zsargon - bár nem tartják csoportnyelvnek - elsősorban a társadalmi hierarchiában levő csoportok (vö. korábban a “felső tízezer”) tudatos vagy öntudatlan beszédstílusa, amely a társadalmi csoport, réteg elkülönülését vagy a közéjük történő bekerülését szolgálja. A zsargont alkalmazó személy bizonyítani akarja, hogy a csoport normarendszerének birtokában van, s kellőképp reprezentálja a hierarchiában elfoglalt helyét. A korábbi nemesi-arisztokrata, majd a polgári-kispolgári szókincs hemzsegett az idegen eredetű ún. szalonnyelvi szavaktól. Gondoljunk még a “mozgalmi zsargonra”, mely az ifjúsági szervezetekben is lecsapódott, de beszélni szoktak “műhelyzsargonról” is.

Csupán érdekességként jegyzem meg, hogy egyes kutatók a szleng gyökereit az ősközösségi társadalom vallási elképzelésére, az animizmusra vezetik vissza, amikor is az ember túlélése attól függött, hogy a földet benépesítő lelkek és szellemek jóindulatát mennyire tudta befolyásolni metaforikus varázsigékkel, tehát a “szavak hatalmával”.

Kezdetben vala az argó... - legszívesebben így kezdeném. A diáknyelv csak utána jött létre? A dolgok logikája szerint egyrészt bizonyára korábban akadtak tolvajok, mint nagyobb számú tanult ember vagy iskola; másrészt az argó sohasem szorult rá a diáknyelv szókincsére, fordítva azonban igen: a diákokat mind a mai napig vonzza a titkos, a nyers, a “tiltott”, a rendhagyó. Ezenkívül a szleng révén is az argó napjainkban is szüntelenül áramlik a köznapi-társalgási nyelvbe, a köznyelvbe, a szépirodalmi nyelvbe, sőt csaknem minden nyelvrétegben asszimilálódik is.

Dokumentálható nyelvi emlékeink is jóval régebbiek. A szó eredete, jelentése még nincs kellően tisztázva. Egy francia etimológiai szótár a zsargont (jargon) a ’nyomorultak testületeként’ 1628-ból datálja, az argót pedig 1690-ből: ARGOT ’corporation des gueux’ ’koldusok szervezete’ jelentéssel. Föltételezik, valamely kolduscsoport titkos fedőneve lehetett, s valószínűleg mozaikszó. Mások az ófrancia harigoter ’koldulni’ igéből származtatják. Ez a 18. sz.-ra már az argoter ’argóban beszélni’ szóalakra és jelentésre módosult.

Nyelvemlékek már a szanszkritban kimutatják az argószavak meglétét; a római császárság idejéből is (pl. Ovidius verseiben), mivel a bűnözés közismerten virágkorát érte; később a vulgáris latinban, sőt a mai Marseille-ben a bűnözők szubkultúrájának szókincse a római uralom időszakára vezethető vissza.

Egyidős tehát a szakmával, s titkos, folyton változó nyelvként az alvilági társadalom önvédelmét szolgálja. Már kezdettől fogva különféle jelekkel is “üzennek” egymásnak, pl. mutogatással, kézjelekkel, köhögéssel; a börtönben kopogtatással, fütyüléssel, énekléssel, sőt imával is. A mai (1966!) párizsi börtönökben viszont észrevették, hogy a bűnözők többsége a “közömbös” tévéjeleneteket nézi, pl. a tereket, sétányokat, utcákat, s akkor döbbentek rá, hogy bizonyos járókelők ruházatukkal, mozgásukkal, gesztusokkal “üzennek” társaiknak.

Tény, hogy az egész világon kialakultak a nemzeti argónyelvek. Annak ellenére, hogy beszélt nyelvváltozatok, a 13. századból már maradtak ránk feljegyzések, kisebb gyűjtemények az angolban, franciában, németben, a 15. sz.-ból az olaszban, a 16. sz.-ból a spanyolban, a 17.-ből a hollandban stb.

A franciában már a 13. század végén a Jeu de saint Nicolas ’Szent Miklós (misztérium) játék’ nyelvében tűnik fel. Az első ismert argó nyelvemlék a Coquillards ’Kagylósok’ 1455-ből. Ez egy elbocsátott katonákból verbuválódott útonálló “maffia”, akiket rablás miatt bírósági perbe fogtak. (Villon is közéjük tartozott.) Továbbá a Vie généreuse des mercelots (1596) ’A házalók (tkp. vándorkereskedők) “fényes” élete’, majd a Jargon de l’ argot réformé (1625) ’A reformált argó zsargonja’. (Ti. külön szakembereket fogadtak, akik állandóan cserélték a szavakat, s újakat “gyártottak”, hogy a titkosságot megőrizzék.)

Németországban még LUTHER is érdemesnek tartotta, hogy az 1510-ben megjelent Liber Vagatorium (’Buch der Landstreicher’ , ’A csavargók könyve’) c. gyűjteményt újra kiadja 1528-ban Von der Falschen Bettler Bübelei (’A hamis koldusok gaztetteiről’) címmel.

Azóta rendszeresek a tolvajnyelvről s annak kiágazásairól készült különböző nyelvű szótárak, tanulmányok. Manapság pl. az USA-ban 100-120 ezer, Angliában 5-600 ezer ilyen szót és kifejezést tartanak nyilván. Szótáraik azonban nem korlátozódnak az argóra, hanem a szleng/slang minden változatát, ill. a “szokatlan” (unconventional) szavakat is tartalmazzák.

A legkorábbi tolvajnyelvi emlékünk, a 28 szót tartalmazó ún. miskolci szójegyzék egy bírósági jegyzőkönyvben található 1775-ből. Majd 78, ill. 74 szót sorolnak fel, s értelmeznek a vásári tolvajok titkos nyelvéről Zsivány Szók ~ Zsivány Nyelv, ill. ’Sivány vagy Vásári Tolvaj címmel. Az utóbbi JABLONCZAY PETES JÁNOS Hajdú megyei főjegyző lejegyzésében maradt ránk. Érdemes arra felfigyelnünk, hogy a szavak egy része még ma is él az argóban, ill. a kevésbé igényes társalgási nyelvben. Pl.: leves ezüstpénz, rajzolni lopni, czafka (cz-vel akkoriban!) utcanő, fejes tiszt, hadovál kiált, megruház ver, hantál beszél, hazudik.

Bizonyára rádöbbenünk, hogy elsősorban a bűnüldöző szervek, nyomozók gyűjtik ezt a szókincset, hogy a kihallgatásokon megértsék a bűnözőket. A gyűjteményeket is többnyire belső használatra nyomtatják ki. A múlt század második felében s jelen századunkban viszont már nyelvészeink is szép számmal kutatják, elemzik ennek a nyelvrétegnek sokféle kiágazásait, s több tucatnyi szótárt publikálnak.

Az alvilág (bűnözők, utcanők) és főleg az egyetemi ifjúság találkozása a középkori Európában, de később is többnyire a csapszékekben, lebujokban történt, s erre Villon ellentmondásos, tragikus élete, költészete a tipikus példa.

Hazai vonatkozásban a nyelvészek és részben a néprajzkutatók úgy vélik, hogy a 16-18. században kialakult a magyar tolvajnyelv, a 19. sz.-ban pedig - a nagyarányú kapitalizálódás megindulásával - a magyar pusztáról, útszéli csárdákból behatol a német nyelvű fővárosba, ahol a kocsmákban, lebujokban ugyancsak a német-héber-jiddis keverék argó az uralkodó. Ott találkoznak a vidékről beáramló parasztmunkások a szegény sorsú zsidóval, a kóborló cigánnyal, így nyelvük hat egymásra. A főváros s a német nyelv ugyan megmagyarosodik, de a német-magyar argó szókincs megmaradt. Becslések szerint ma is az argó szókincsének harmada idegen eredetű, mégpedig 1000 szóból 200 német, 50 héber-jiddis, 20 cigány, 30 más nyelvű.

A középkori Európában - a nemzeti nyelvek uralkodóvá válásáig, nálunk a múlt század közepéig - a latin volt az oktatás nyelve, főként a középszintű és a felső fokú (egyetemi) intézményekben. A diáknyelv is ebből alakult, de nem kis mértékben hatott rá az illető ország vagy a szűkebb környezet (város, nemzetiség) nyelve is.

Már a legkorábbi gyűjteményekből kiderül, hogy a diáknyelv nem korlátozódik a szűkebb értelemben vett iskolai és kollégiumi szókincsre, hisz a diákoknak köznapi életük is volt, érintkeztek a lakossággal, s nem kis mértékben a “tiltott helyekre” is eljutottak. Így az italozás, a verekedés, a csínytevések, a pénz, az élelem, a foglalkozások elnevezései is bekerültek a diáknyelvi szótárakba.

Tetemes német gyűjtemény pl. már 1781-ben Halleben látott napvilágot, KINDLEBEN, CHR., W. Studenten-Lexikon c. műve; sőt 1749 és 1841 közt kilenc ilyen “lexikon” jelent meg. Így: SCHUCHARDT: Studentikoses Conversationslexikon oder Leben, Sitten, Einrichtungen, Verhältnisse und Lebensarten der Studenten beschrieben, erklärt und alphabetisch geordnet (Leipzig 1825); továbbá: Burschikoses Wörterbuch oder Studentensprache (Bonn 1841); sőt FRIEDRICH KLUGE Deutsche Studentensprache (Straßburg 1895) c. műve “Trunkenlitanei”-t (’részegek litániája’) is közöl.

A magyar iskolai nyelv első nyomát SEBALD HEYDEN nürnbergi iskolamester Puerilium colloquiorum formulae c. latin nyelvgyakorló könyvében találjuk 1527-ből. Latin, német és lengyel párbeszédeket tartalmaz, s ezek magyar mondatait SYLVESTER JÁNOS írta hozzá. Ezek azonban csupán a mai értelemben vett “köznyelvi” mondatsémáknak tekinthetők.

A régi diákéletből szóbeli anekdoták bőven hagyományozódtak, de írásbeli forrásunk vajmi kevés. JÓKAI említi Diákok regénye c. könyvében (10. o.), hogy az ún. csittvári krónikát 1665-től kezdve Sárospatakon írták, s minden nevezetes esemény, melyről hallgatni kellett (szerinte innen a “csitt” elnevezés), belekerült. A krónika azonban csak egy szólásmondásban maradt fenn: “Ez is a csicsvai könyvbe való” ’nagyot hazudott’ jelentéssel. Az író viszont És mégis mozog a föld! (1872) c. regényének elején szép számmal közöl kifejezéseket a debreceni kollégium diáknyelvéből, akár később MÓRICZ a Légy jó mindhalálig-ban (1921).

Kutatók szerint - a latin nyelv egyeduralma, a külföldi egyetemek hatása mellett - a magyar diáknyelvnek több évszázados a kötődése a városi és nem városi népnyelvhez, szlengként felfogható kifejezéseihez, melyek nagy számban találhatók a Pázmánytól Dugonicsig terjedő időszaknak még egyházi szövegeiben is. (Vö. RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN: Régi magyar tréfaszók, MNy. 1907. évf.) 1879-től kezdve egy-két lapnyi szógyűjtemények, cikkek látnak napvilágot folyóiratokban, iskolai évkönyvekben.

Az első úttörő jellegű diákszótárt 1898-ban, tehát csaknem száz éve tette közzé DOBOS KÁROLY A magyar diáknyelv és szótára (Bp.) címmel. A csupán 80 oldalnyi mű bevezető tanulmányában értékes áttekintést ad a diáknyelv előzményeiről, jellemzőiről (egy tucat latin kifejezést is közöl a 17. sz.-ból, 11. o.), a szótári rész ábécérendben sorakoztatja fel a szavakat, kifejezéseket; értelmezi és etimologizálja legtöbbjüket, s a lelőhelyet is feltünteti - az akkori Monarchia felsőfokú intézményei közül.

A II. világháborúig a nyelvészek elsősorban a diáknyelvet s a tolvajnyelv változatait vizsgálták. Egyébként minden szlengjelenséget (csaknem a 80-as évekig) nyelvi devianciának (eltérésnek), a fiatalság kóros nyelvi magatartásának, nyelvművelési szemszögből pedig károsnak fogták föl. Perifériális területnek nyilvánult a nyelvészeti kutatásban, a diáknyelvet is diákzsargonnak, iskolai zsargonnak, jassznyelvnek nevezték, de az iskolai életre vonatkozó szókincs szellemessége, humora mégis foglalkoztatta őket.

Pedig már DOBOS KÁROLY észrevette, hogy “- a diáknyelv egyik legérdekesebb példa a nyelvfejlődés átmeneti állapotának megvilágítására, amelyben az egyes szavak, képzők, sajátszerűségek, elváltozások- még a lét s nemlét határán küszködnek s forronganak”. (8-9. o.)

BÁRCZI GÉZA szintén már a 30-as évek közepén fölhívta a nyelvészek figyelmét az általa még argot-nak nevezett szlengjelenségre, amely a szókeletkezés, a nyelvbővülés elvi szempontjaiból igen jelentős, hisz a szemünk előtt végbemenő folyamat, melynek így nem egyszer minden fázisát megfigyelhetjük.

A hatvanas-hetvenes évektől - néhány száz, illetve néhány ezer szót tartalmazó, egy-egy iskolára vagy osztályra korlátozódó - kisebb diákszótárak is megjelentek. Ugyanilyenek a HAJDÚ MIHÁLY (ELTE) szerkesztette Magyar Csoportnyelvi Dolgozatok sorozatban 1980-tól kezdve.

Terjedelmes, színvonalas nyelvészeti munka MATIJEVICS LAJOS A vajdasági magyar diáknyelv c. szótára (Újvidék, 1972), mely 1676 szót és kifejezést rögzít és elemez - általános iskoláktól s egy tucat középiskolától.

A kutatásnak új irányt szabott KOVALOVSZKY MIKLÓSnak Az ifjúság nyelvéről c. tanulmánya (1963), a műszó kifejtésével, ill. bevezetésével. (Megjegyzem, ezt a műszót más országokban csak elvétve használják, pl. a német, olasz, orosz nyelvben; másutt inkább a slang járja, pl. a bolgár, cseh, szlovák, angol, horvát szerzőknél, vagy a zsargon a francia, orosz, horvát tanulmányokban, sőt az argó a franciában.)

Az új teória lényege a következő: Egyes kutatók feltételezték, hogy az ötvenes-hatvanas évek társadalmi-gazdasági politikája, a kultúrmonopólium megszüntetése, a tömegkommunikációs eszközök propagáló hatása; a beatzene, mely akkor indult világhódító útjára, átfogó társadalmi integrációt valósított meg, mely az ifjúságot is egységes társadalmi réteggé kovácsolta össze.

Úgy tűnt, az azonos politikai-ideológiai célok, a tudat átformálása, a hasonló munka-, tanulási, sport- és szórakozási lehetőségek kialakítottak az ifjúságban egy viszonylag egységes magatartásformát, melyet sajátos (ezzel adekvát) nyelvhasználatuk is tükröz. Ezt a nyelvváltozatot az ifjúság nyelvének, a nyelvrétegek egyikének fogták fel.

Úgy gondolták, hogy az ifjúsági nyelv az élet teljességét fogja át, s egy kevésbé pallérozott “közös nyelv” szerepét tölti be, melyet az ország bármely részén bármilyen foglalkozású tizenéves megért; bár ún. miniatűr nyelvjárások differenciálják, de egyúttal gazdagítják; sőt vidékenként, helységenkként, közösségenként más-más árnyalatú “tájszólásokat” is találunk. A diáknyelv azonban elveszti önálló csoportnyelv jellegét, beleolvad az ifjúsági nyelvbe, legföljebb az iskolai kifejezéskészlet alkot külön témakört.

A szociológiai kutatások azonban már a nyolcvanas évek elején, majd egyes nyelvészek is fölismerték, hogy ma már - éppen a kontraszelekció, valamint az egyenlőtlen társadalmi fejlődés következtében - nem beszélhetünk többé egységes ifjúságról, csupán élesen és kategorikusan elkülönülő, egymástól és a felnőttektől elszigetelődött ifjúsági csoportokról. Megnyilvánul ez az egyre differenciálódó gazdasági, pályaválasztási és kulturális lehetőségekben is. Mindezek következtében a nyelvi egység, mely a valóságban bizonyára nem is létezett, a nyolcvanas évekre felbomlott.

A további fenntartások is kézenfekvők. Az ún. ifjúsági nyelvnek csak bizonyos elemeit, s azokat is csak megszorításokkal lehet “köznyelvi” jelenségként (ha tetszik: közszlengként) kezelni; s csakugyan léteznek területi szlengek, tehát nem homogén nyelvváltozat, nem egységes szociolektus. A kutatást tehát nem szabad “leszűkíteni” egyetlen típusra. Ezért már 1980-ban javasolta PÉTER MIHÁLY a szleng műszó bevezetését a sokféle elnevezés (pesti nyelv, nagyvárosi nyelv, argó, zsargon, jassznyelv, de leginkább az ifjúsági nyelv) felváltására. Ez csak részben lenne helyes, mivel a felsoroltak nem azonosak egymással.

A szót itt alapjelentésében használom: indok, indíték, ösztönző. Kutatók vallják, hogy a szleng elsősorban szociálpszichológiai és nem nyelvészeti probléma. Ahogy az előzőekből már kiderült, nem kötődik egy-egy nyelvhez, történelmi korszakhoz, nem nyelvváltozata csupán egy bizonyos civilizációs szintre eljutott népességnek vagy szociális csoportnak, hanem térben és időben ennél jóval elterjedtebb jelenség.

Létrejöttének feltétele egy olyan beszédközösség, melynek tagjai napi intenzív beszédkapcsolatban állnak egymással. A szleng ezért minden beszélt nyelvnek minden korszakában jelen van, mégha erre kellő írásbeli bizonyítékaink nincsenek is.

A következőkben a legizgalmasabb területre hívom az olvasót: bepillantani a tanuló tudatába, hogy megvallassuk, miért nem akarja mindig követni a köznyelvnek, a művelt emberek szinte túlszabályozott nyelvének normáit; mi készteti arra, hogy ezeket folytonosan megszegje; milyen gondolatok, szándékok, érzelmek, indulatok ösztönzik arra, hogy bizonyos beszédhelyzetekben főként képi tartalmú, érzelmileg nyomatékosabb, olykor szenvedélyesebb eszközökkel - HANKISS szavaival - a nyelvi elemek, “energiájának feltranszformálásával”, azaz valamiféle többlettel fejezze ki önmagát.

Ehhez vallatjuk meg a nyelvi tükört, ahogy az ősi latin mondás tanácsolja: Loquere, ut videam te! - Beszélj, hogy lássalak!

Úgy vélem, a 10-14 évesek nyelvhasználatának motívumait - a teljesség igénye nélkül - három csoportba sorolhatjuk, azzal a megszorítással, hogy ezek gyakran összefonódnak, sőt ugyanazt a szót, kifejezést a szituációtól függően más-más motívum sugallhatja.

a) A motívumok első csoportját főleg a szemléletességre, játékosságra, változatosságra való törekvés jellemzi, ezért szellemes, frappáns, képtartalmú szavakat, kifejezéseket alkotnak, vagy egyszerűen játszanak a szavakkal. E nyelvi különlegességeket többnyire kreatívnak s pozitívnak foghatjuk fel.

A változatosság kifejezésére hozza létre a dús fantázia, kitűnő humorérzék, pl. az osztályzatok nevének rendkívül gazdag, többnyire metaforikus szinonimasorait. Az ötös (5) számjegy gömbölyűségét érzékelteti a pocakos, a kalapos bácsi; a négyes (4) külső hasonlóságát a kisszék, a gólyaláb; a hármas (3) alakját a tevehát, a repülő madár sziluettje; a kettes (2) görbületét a hattyú, hattyúnyak méltóságteljes ívelése; az elégtelen (1) könyörtelen egyenességét a leggyakoribb szó, a fa példázza.

A játékosság nyilvánul meg a névadásban, szórövidítésben, -csonkításban, -ferdítésben. Szellemeskednek humorral és iróniával, játszanak a hangfestéssel, a rímelő ikerszókkal. Kedveskedést érnek el becézéssel, eufemizmussal. A meghökkentésre bizonyos szavakat szinte titkos nyelvként alkalmaznak; de az átvett divatszókból, idegen- és jövevényszók használatára “naprakész” neologizmusokat találnak ki, melyek bizonyítják, hogy tanulóink az élet ütőerén tartják ujjukat, azaz: nagyon is érzékelik a legfrissebb társadalmi jelenségeket, problémákat. Felfokozott technikai érdeklődésüket tanúsítják a főleg jövevényszavaknak gyors átvétele s alkalmazása. A meglepetés keltéséhez nem kis nagyzolással sokszor ugyancsak idegen szavakat használnak eredeti vagy elnagyolt, utánzó ejtéssel.

De lássuk mindezt az élőnyelvben, magnófelvételről. A feladat témája: Nevetésből sírás. Egy köznapi történetet kellett rögtönözni, melyet sémarajzok (csak az arc elváltozásai) motiváltak; nyelvi “szövegszervezője” pedig két közösen gyűjtött szinonimasor, a nevet és a sír fokozatai. Íme, hogyan mondja el “jól fésülten” egy ötödikes kislány:

Mëntünk az utcán, és nevettünk ëgymás viccein. Előttünk ëgy fiú gyalogolt, és mëglátott egy klassz kocsit. Addig bámult, míg neki nem mënt az egyik villanyoszlopnak. Rögtön oltári röhögés tört ki köztünk. A legjobban Feri nyerített, de úgy, hogy potyogtak a könnyei. Hátranézëtt, hogy mëgnézze, bőg-ë még a srác. Ëgy- csit- ëgy kicsit tovább bámult, és rögtön fënnakadt az ëgyik villanyoszlopon. Most már a könnyei nëm a nevetéstől hulltak, hanëm a sírástól. Mi meg szinte gurultunk a röhögéstől, ahogy mögöttünk ballagtak, mint két szárnyaszëgëtt madár.

Talán nem kell hangsúlyoznom, mindkettő ún. “műhelygyakorlat” a rokonértelmű szavak funkciójának illusztrálására, de míg az egyik fegyelmezett, szolid sztori, a másik sokkal életszerűbb, bár nyersebb, harsányabb. Mindenesetre bizonyítja, hogy nem lehet “steril” köznyelven vagy diákszlenggel beszélni; ez legföljebb a tolvajnyelv titkos változatával sikerül néha.

b) A motívumok második csoportja azt az ellentétet tükrözi, mely a tanulóknál egymás között és a felnőttekkel szemben felmerül. Kérdés, hogy ez a szókincs megalapozott lekicsinylést, valódi igazságtalanságot, őszinte felháborodást, sőt ellenséges érzelmeket fejez-e ki, vagy csak játék a szavakkal, esetleg nagyzolás, feltűnési vágy, felvett póz sugallja. Bizonyára mindkettő. Az előbbi okok mellett szól a közismert “lázadó kamasz” motívum, az elkülönülés és az egy csoporthoz való tartozás tudatának kényszerítő vállalása.

Működik azonban bennünk jó néhány általános emberi indíték is. A jót természetesnek tartjuk s elvárjuk, ezért a pozitívumokra viszonylag kevés a szavunk. Többnyire munkál bennünk, a tanulókban pedig hatványozottan egy nagyon erős igazságérzet, amely heves tiltakozást vált ki, ha valamit igazságtalannak vélünk. Az egyoldalú igazságtalanság viszont ott kezdődik, hogy magától értetődőnek vesszük, ha valaki számtalanszor jót cselekszik velünk, de ha egyszer is elhibáz bármit, rögtön pálcát törünk fölötte. A rosszat ostorozzuk, titokban viszont belső nosztalgia vonz feléje; ábrándozunk, beszélünk róla; szeretnénk mi is elkövetni, de valami visszatart. Ezt szimbolizálja a hétköznapokban a pletykázás; a művészetekben pl. az a tény, hogy a legpajzánabb témákat éppen a legkeresztényibb műfordítók, képzőművészek tolmácsolják leghívebben.

Végül szinte eredendő ösztönünk, hogy a másikat bántsuk, megalázzuk, sőt gyilkoljuk, s ehhez mindig megkeressük s megtaláljuk a legkülönfélébb okokat. A gyötrés leginkább szavakkal történik: ezért oly végtelenül gazdag, képszerű, erőteljes, gyakran kreatív szókincsünknek ez a tartománya. (Ismeretes, hogy pl. LEHR ALBERT a múlt század második felében csak az ország nyugati részén 3000 szót gyűjtött a részeg emberre, de a józan fogalmára vajon hányat tud legújabb szinonimaszótárunk?) A 10-14 éveseknél hasonlóan gazdag a szókincs ezen a területen, de ezt a mögötte rejlő motiváció s a kifejezések nyersesége miatt többségében negatívnak kell tartanunk.

A divatszók etikai-esztétikai értéktelensége közismert: “kitaszítanak” tucatnyi értékes, kifejező szót a használatból. Pl.: az ortopéd, a béna az ’ügyetlen’-t; a badis az ’erős’-t; a rizsa a ’tanári magyarázat’-ot. A ’bölcsőde’ szellemes lekicsinyléssel liberofarm; a ’kisdobos’ megvető gúnnyal éretlen ringló; az ’úttörő-nyakkendő’ bikavadító; a ’besúgó’ kilincspucoló. Humor és irónia formájában ölt testet: ha az énektanárnő néha gumipofával énekel (szinte látjuk a torz mosolyú gumibabákat!); aki szagosítja magát, viszont magára veszi a budiajtót.

Iszony, sőt gyűlölet is bugyog ebből a forrásból. A kedves suli, a “második otthonunk” tanfegyház, diliház; a napközi koncentrációs tábor, a kollégium zárda, gettó; a napköziben pedig moslék és trutymusz hungarikusz kerül a tányérokba. A lakótelepi gyerekek fölpanaszolják, hogy dobozországban laknak; a panelház ugyancsak ketrec vagy betonkalitka-

Fogalmazástanítási kísérletünkben kedvelt téma volt a “görbe tükör”. A fodrásztükör különben is kínálkozó reális alkalom a szemlélődésre, s ilyenkor az “áldozatnak” ideje is van, hogy ügyes-bajos dolgait önmagával megvitassa. Ezt teszi az alábbi sorok írója is páratlan őszinteséggel, kedves kitárulkozással, csevegő vitastílusban, néha a diákszleng nyerseségével. Pedig az emberi élet kritikus problémáin (szerelem, házasság, szülők, divat, főzés, költekezés) töpreng, még ha iskoláslányról van is szó. De hallgassuk meg őt magát!

És Tamásnak? Tetszeni fog? Remélem, ezért nem fogunk összeveszni, hogy levágatom a hajam!? Úgy szeretnék járni Vele, hogy nagyon-nagyon sokáig. Nekem az olyan szerelem tetszik! Ah, hülye vagyok! Néha rám jön valami, akkor odavagyok érte, néha meg azt mondom, hogy nem is érdekel. Vagy arra gondolok, hogy Ő nem szeret, mert nincsenek szüleim. Azt mondja, hogy ilyesmire ne merjek gondolni! Ha feleségül vesz, engem és nem a szüleimet venné el. Különben engem nagyon jól nevel a Mama! Klassz csaj! Persze én még fiatal vagyok, viszek a szívébe egy kis fiatalságot, mai világot. Divatos ruhákban járhatok, mindent megkapok Tőle. Azért be kell vallanom magamnak, hogy egy kicsit elkényeztet! De én rendes vagyok hozzá! Aztán főzni is magtanított! Ha Tamás elvenne, mindig a kedvencét ehetné! Jaj, de nagy ez a pattanás! De én ki nem nyomom! Úgyis el kell már mennem a kozmetikushoz. Bár helyes lánynak tartanak, de azért a kozmetika már kell. Azt a gyűrűt a Sallai utcában meg kell vennem! A fenéket kell megvenni! Ha érzem, hogy van egy kis zsugám, már rögtön el akarom költeni. Hülyeség! De mégis! Megveszem, és többet már nem fogok költekezni! Á, mindig ezt mondom. De Tamásnak biztosan tetszene. És a Mamának is!

c) A motívumok harmadik csoportja a tanulók teljes gátlástalanságáról tanúskodik, amikor is a legdurvább, legízléstelenebb, legtrágárabb kifejezések használatától sem riadnak vissza. A kétkedés itt is fölmerülhet, vajon valódi-e vagy tettetett a nyelvi normák elleni lázadásuk. Vajon túlzott öntudattól, feltűnési vágytól fűtve udvariatlan, durva kommunikációra törekszenek egymással és az idősebbekkel, vagy csupán közömbösen átveszik a köznapi érintkezés megszokott modortalanságait, durvaságait, trágárságait. A kifejezések többsége képszerű, szellemes, de ugyancsak negatív jellegű.

Agresszivitásuk pl. szitokszókkal, fenyegető, gúnyolódó, rosszat kívánó, káromkodó mondatsémákkal jut kifejezésre.

Ízléstelenségük bővelkedik a nyers metaforákban: zselészatyor, takonylobogó a zsebkendő; kábítószer, bűztartó, görénylak a zokni; tehén, elefántbébi, dömper, tankcsapdaseggű a nagydarab nő.

A legkényesebb témakör a szerelem és a szexualitás. Meglátásom szerint a “hivatalos felfogás” - mely mindenfajta szakkönyvben s a tankönyvek többségében is érvényesül - az ifjúság fejlődésének egyik rendkívül jelentős fordulatánál, a nemek közötti közeledés, barátság, szerelem megjelenésében annak szexuális oldalát tartja elsődlegesnek, szinte megfeledkezve az emberi érzelmek legszebbikének sokrétű személyiségformáló hatásáról.

A tiltakozó hangok csak az utóbbi évtizedben erősödnek föl - követelve a konvencionális etikai normák tiszteletben tartását. Most azonban többnyire még a gátlástalanság érvényesül.

Részben emiatt, részben az akceleráció folytán a tanulók érdeklődése a másik nem és a szexualitás iránt nagymértékben fokozódott.

Sokak fantáziájának átitatódottságát az is mutatja, hogy semleges szavakba szexualitást iktatnak; pl. biológia bugyológia, radír gumióvszer, orvosi szoba szexterem, kukkoló, iskolai kirándulás túra a “domborzaton”...

Az ún. tabutémákhoz, melyek titokzatosságát már régóta próbálja feloldani az iskolai, az orvosi “nemi felvilágosítás”, az intímebb testrészek, fehérneműk, valamint a szerelem, udvarlás és szexuális kapcsolatok tartoznak.

Tallózzunk most csupán a szerelem és udvarlás szókincsében. A szerelmet a 10-14 évesek románcnak, kapcsolatnak, együttjárásnak is mondják. Az egymáshoz való közeledést s az “udvarlót” a lány így nevezi: van egy fiúm, srácom, hapsim, manuszom, csávóm, kanom, bikám, utánfutóm...; a fiú: járok egy csajjal, gádzsival, bulával, pipivel, nőcivel, bigével, bukszával, cápával... Kétségbeejtően csaknem mind az argó kedvelt szavai!

A ’csók, csókolódzik’ kifejezésnél a nyelv szerepe áll e középpontban, hivalkodva, hogy ők már ezt is tudják vagy tapasztalták: nyalás-falás, nyálcsere, nyalakodás, rápasszírozza a száját. Folytatása a többjelentésű nyelv szavunk - nem pejoratív értelemben vett - kétértelműségét felhasználó szellemes szójátékok sorozata: nyelvjáték, nyelvelés, nyelvtorna; nyelvtan, nyelvlecke, nyelvleckét veszünk, letesszük az alapfokú nyelvvizsgát.

A gátlástalanságról vall a “modern mesék” kísérleti kerettémánk egyik részlete. A formabontást kétféleképp valósíthatják meg: hagyományos mesetartalmat öltöztetnek modern nyelvezetbe, vagy fordítva: modern történetet a hagyományos mesefordulatokkal mondanak el.

Íme az utóbbiból. A mesemotívumok a szokásosak: a szegény ember legkisebb fia, a vándorút, a tarisznya, a király, a királylány, a próba; a modern életformát a farmer, a Mercedes, az Ady-bankó, a fekvőtámasz, a válás, a szlengszók képviselik, s nyilván leginkább az életszemlélet.

...A fiú még egy pillantást vetett kopott farmerjára, torzonborz hajára, és büszke léptekkel megindult egyenest a trónterem felé. Ám a lélegzete is elállt. Egy gyönyörű szőke lány libegett el előtte halványkék farmerkosztümben.

S láss csudát, mikor a fiú meglátta, eltántorodott, talán el is esett, nem tudom. Csak azt tudom, hogy két perc múlva, mint az őrült, úgy pattant be rozzant kis kocsijába.

Hogy mi történt velük tovább, azt nem tudom, mert ugye illetlenség lett volna leskelődni. De biztosan boldogan élnek, míg meg nem gondolják magukat, és el nem válnak.

Már az előzőekben is leszögeztem, hogy a diáknyelvet nem szűkíthetjük le az iskolai és a kollégiumi élet szakszlengjére, s már a legrégibb szótárak is figyelembe vették köznapi, társadalmi életüket, érintkezésüket szűkebb és tágabb környezetükkel. Ez DOBOS KÁROLY művében, az első magyar diákszótárban is tükröződik, a jelen szótárban pedig hatványozottan.

Az iskolai élethez fűződő szókincs - benne az akkori úttörőmozgalom sajátos kifejezéseivel - szinte teljesnek látszik; csaknem harmada a gyűjteménynek. A tartalomjegyzék alcímei is mutatják, melyik tartományban gazdagok a szinonimasorok. Ilyenek pl.: az iskolai személyzet; a tantárgy, tantárgyi óra, szaktanár, szakterem; egyéb iskolai helyiségek; az órán történő cselekvések és helyzetek, valamint az osztályzatok elnevezései.

Két részterületet világosan megkülönböztetnék. Az iskolai névadás is idetartozik, viszont az ún. szólítónevek fajtái (becenév, ragadványnév, csúfnév) itt keverednek; keletkezésük és használati körük is messze túllépi az iskolát; egyéniek is, ezért egy ilyenfajta szógyűjteményben nem szótározhatók.

Más a helyzet a szaktanárok megnevezéseinél. Tipikus, a tantárgyhoz szakmailag, nyelvileg, “testhez szabottan” is kötődik legtöbbjük; rendhagyóan változatosak, így szlengnévként nagyon is itt a helyük. (Hasonló bőséget találunk majd a kocsifajták humoros, többségében szatirikus szinonimasoraiban is.)

A másik: itt tipikusan megnyilatkozik az általános iskolai keret; a közép- és felsőfokú iskolákra s azok növendékeire nagyon kicsi a szókincsük; azok tantárgyai, szaktudományai, arra az életre jellemző cselekvések, elnevezések szinte teljességgel hiányoznak.

A további témakörök viszonylag gazdagon illusztrálják az életnek egy-egy szeletét. Különösképp feltűnőek a személyek (leány, fiú, nő, férfi) megnevezései; a testrészek; a külső és belső tulajdonságok bősége; izgatja őket a bűnözés; otthonosak a köznapi cselekvések, a beszéd és társalgás, a társasági élet és szórakozás (kiemelten az italozás) szlengkifejezéseiben; felajzottan hatolnak be az udvarlás és szerelem, a divat (ruha, öltözködés, hajviselet, ékszer) sokszor tabunak látszó nyelvi különlegességeibe, s nagy élvezettel humorizálnak a különféle járművek szlengneveivel.

A látszat szerint az utolsó három témakörnél mintha kifáradtak volna. Valójában a mai gyerekeknek, fiataloknak már nincs vagy elenyésző a kapcsolatuk a környezettel, a természettel, a csillagos éggel... Amit tudnak, azt inkább a nagyon is hasznos televíziós adásokból merítik. Az utóbbi évtizedek társadalmi-gazdasági változásai, különösképp az urbanizáció, a falu életének teljes átalakulása elidegenítette s gyökértelenné tette őket.

Elszomorító valóság, hogy a még gyerekkoromban megkedvelt híres könyvben - HERMAN OTTÓ: A madarak hasznáról és káráról - mennyi találó, metaforikus népi elnevezést találunk az egyes madárfajtákról; ezért elgondolkodtató, hogy sok falusi gyermek még a környékükön élőket sem tudja megkülönböztetni. Érdeklődési köréből szinte teljességgel hiányoznak.

Nincs az a lajstrom, mely valamennyit föl tudná sorolni. Induljunk ki ezért az anyanyelvként elsajátított bázisnyelv szó- és kifejezéskészletéből.

A mindennapi társalgási s a köznyelv néha önmagában, minden alak- és jelentésváltozás nélkül - a szituációtól függően, alább a cselekmény expresszívebb sodrában - képes szlengstílusként hatni. Idézzünk csak az előző “modern meséből”:

“... S hogy a szíve hajtotta (a fiút), s nem a hozomány csábító “illata”, így mindent ki lehetett olvasni a szeméből. A leányzó is látta, hogy rendes, jóravaló fiúba botlott. Így közös elhatározással tíz perc múlva a két farmer összeolvadt isten és ember előtt. Egyszóval férj és feleség lettek...”

A szavakat azonban többnyire más jelentéssel használják. Szótárunkban pl. a köcsög szónak 25 különböző jelentést tulajdonítanak. A tápos (bizonyára a tápos csirke jut eszünkbe) jelentései: kisfiú, feltűnően fehér bőrű, nagy fejű, sovány, gyenge; gyógyszert szedő egyén.

A szó alakját gyakran megváltoztatják: torzítják, csonkítják, rövidítik, továbbképzik stb. Így a kotkoda szavuk látszólag távoli, de nem azonos s nem is hízelgő asszociációkkal ezeket jelenti: ’énekes’, mert szerintük kotkodácsol; ’kollégiumi tanár’, mert kotlik, azaz sokat ül; ’földrajztanárnő’ csupán egyéni megítélésből.

Az “örökölt” mindennapi-társalgási nyelvi sémákat, közhelyeket, szitokszókat, töltelékszókat, fölkapott divatszókat (az utóbbira pl. púder, puncsol, pedáloz, penge, béna) legkevésbé sem kívánatos, de gyorsan “előhívható” állapotban birtokolják.

A kölcsönszók tekintetében sem ismernek határt. A tanult más nyelvek közül korábban az orosz (pl. skolnyica, pityorka), újabban az angol (badis, máni, séf) került előtérbe. Sőt enyhe rongyrázással valamely más nyelv szavainak humoros utánzása is - makaroni nyelvszerűséggel - beépül szókincsükbe. Pl.: bulejtosz ’házi buli’ görögös, firkusz ’rajz’ latinos, villinger ’villamos’ németes, bebrékelt ’tönkrement’ angolos, sanzelizé ’sétálóutca’ franciás, bambulino unalmas ’matekóra’ olaszos hangzású.

Már említettem, s az etimológiákból is kiderül, hogy kedvelt forrásuk a sok nyelvből táplálkozó argó. A nemzetközi műszókat, vándorszókat is kreatív szellemességgel építik nyelvhasználatukba. Pl. grillezteti magát napozik, agyszondázik töri a fejét, radaroz súgást vár, lombik/vitrinbébi okos. Ez vonatkozik a szaknyelvi s vele különösképp a technikai szókincsre is. Pl. Ne tupírozd az agyam! Hagyj békén!; kulcsot másol gólt lő. Az utóbbiban kitapintható az asszociáció is, tkp. ’kinyitja a kaput’.

A szavak egy része, ahogy már elmondtam, csaknem 40 nyelvből származik. Ez a rövidítések jegyzékéből is kitűnik.

Csupán megszorítással beszélhetünk a másik bázisnyelvről, a nyelvjárásról, mivel a társadalmi-gazdasági átalakulással hatósugara egyre szűkül; szótárunkból mégis kiderül, hogy találó, képszerű kifejezéseivel még mindig igen gazdagon termékenyíti meg tanulóink beszédstílusát. A szókincs egy része tájnyelvi ejtésben, pl. diónyi agya van buta, bussengölt megbukott, bögyös nagylány, blütty vénlány; más része a köznyelvi ejtéshez hasonló tájszóként rögződik diáknyelvi szlengükben. Pl.: mákol izgul, meghagymázták megbukott, lelapították az almáit lapos mellű nő, kókadt tökvirág csúnya nő, vén szatyor öreg nő. Sok esetben torzított formában is, pl. nyekeri énekóra, kalimpács kalapács, csücsülde leányvécé.

Amin meglepődhetünk, a népnyelv csodálatosan gazdag - a már szinte “fogyóanyagként” elkönyvelt - hangutánzó és hangulatfestő szókban. Szerencsére ezekből tömérdek ivódott bele fiataljaink szókincsébe. Szótárunk is rengeteget tartalmaz. Pl.: kikirikik ikrek, gercsula sovány, rokkanyelvű pletykás; kelepelnek, sugyognak súgnak az órán; csoszogó, toszori öreg férfi, hukkázik csuklik. Nem hiába fordulnak évszázadok óta ehhez a gazdag kincstárhoz legkiválóbb íróink is.

A nemzetiségek és etnikai csoportok “háttérnyelve” (ahogy elneveztem) csak a legritkább esetben tekinthető bázisnyelvnek. Közismert, hogy hazánkban 1945 óta fokozatosan, de célratörően “szétverték” valamennyit (a cigány etnikumot a társadalmi beillesztés szándékával). Mi a helyzet hajdani anyanyelvükkel? Már csak a 60-80 évesek tudják s néha beszélik; a középső generáció még érti, de nem használja; a gyerekek s a fiatalok se nem értik, se nem beszélik. Az utóbbiak a “nemzetiségi oktatásban” “idegen nyelvként” tanulhatják. Kivétel csupán néhány szülői ház, ill. néhány megmaradt “nyelvjárássziget”.

A Tájékoztatóban jelzett feltételezésem beigazolódott. A diákszlengbe nem épültek be egy-két kivételtől eltekintve német anyanyelvi szavak. (Ami előfordul, csupán az idegen kölcsönszók révén.) Szerb alig akad, kevés a horvát s a román; a szlovák valamivel több, s viszonylag sok a szlovén, főleg a szlovének lakta (F2) vagy a határon túli helységekben (L2), ahol a kétnyelvűség már az előbbi javára billent.

A három főbb cigány nyelvjárás viszonylag sok adatot közölt (pl. K12, M4, V2) - bár a különböző nyelvállapot, a teljes nyelvvesztéstől a szavaknak kihámozhatatlan eltorzításáig már jelezte e nyelvváltozatok agonizálását.

A szóalkotási módok többnyire adottak, de fiatalságunknál minden “rendhagyó módon” valósul meg. Így érzékelni fogjuk azt a szinte “izgága” alkotó-teremtő-romboló erőt, mely egyfelől meghökkentően szellemes, frappáns, másfelől torzított, sőt agyonnyomorított szavakat, kifejezéseket hoz létre.

Ebből az is következik, hogy a szóalkotásmódok nem különülnek el mereven, nagyon gyakran több is érvényesül egyszerre; az így keletkezett szavak és kifejezések többsége ezért nem skatulyázható be a megszokott, abszolút tudományos rendszerbe. Sőt ugyanaz a szó, kifejezés több csoportba is beletartozhat. S újszerű szóalkotási módokat is próbálok feltárni.

a) A legváltozatosabb nyelvi alakulatok kétségtelenül képzés útján jönnek létre. A diáknyelv “természetrajzához” illően tizenéveseink jobban kedvelik a játékos, kicsinyítő-becéző, sőt a maguk alkotta mesterkélt, torzított, ill. a régies vagy kölcsönzött képzőket. Tehát: bugyi-ngó; libbent-ő szoknya, derrik-ez-ni nyomozóst játszani, jézus-hajú; légycsúsz-da, skalpol-t kopasz; kicsorbul-t tőr öreg férfi, redőny leenged-ve kiadta utamat, témá-z-gat egy csajjal jár..., drót-ozunk találkára hívott.

b) A “rendhagyó” szóösszetétel célja leginkább a jelentéssűrítés. Pl. szinonimák (szavak) cseréjével: karkötő ’bilincs’; antonimák cseréjével: dögológus ’biológus’; hanggal (betűvel): ö-zik ’kínlódik feleléskor’; azonos előtaggal: hájbár/lavina/pogácsa...; azonos utótaggal: budi/cérna/dézsa/forgács/telefon/Newton/pengetündér ’vécés néni, varrónő, szakácsnő, esztergályosnő, titkárnő, fizikatanárnő, fodrásznő’; szóismétléssel: + jellel: víz + víz ’leves’; × jellel: csók × csók ’szerelem’, CSÓK × CSÓK, kedvesem ’válás’.

c) Az elvonásnál a beszélő valamely egységes szóban szótövet s toldalékot vél fölismerni, mely önálló életre kel, sőt képzett s összetételi tagként is használjuk. (Az elhagyott részt szögletes zárójelben vagy < jellel közlöm.) Pl.: frizu[ra], kondi[ció]; táv[olba]közöl, hancur[ozó]bogyó ’fogamzásgátló’.

d) A tapadásnál az ismert, gyakran használt összetett szó vagy szókapcsolat egyik tagja magába szívja a másiknak a jelentését, s így egyedül képviseli az eredeti szókapcsolatot - alkalmazkodva a “gyorsuló idő”-höz. Pl. babér ’ül a babérain’, zsíroslángos (ti. fülű) ’nagy fülű’.

e) A mozaikszó-alkotás világszerte elterjedt. Fajtái: a betűszó: pl. tündérek gmk-ja ’lányvécé’; szóösszevonás (szótagszó): katko ’katonai kollégium’; rendhagyó: Ká u es! ’Kuss!’

f) A szóvegyülés (kontamináció) néha szellemes, többnyire viszont mesterkélt szót hoz létre. Pl. bagó × cigaretta >> bagarettázik ’dohányzik’; mono × bikini >> monokini ’egyrészes női fürdőruha’.

g) Szórövidítés. Megszólítás, köszöntésforma: Csaó, öcsi, léci... ’...légy szíves’; írásbeli rövidítés kimondása: fakt ’fakultációs óra’; gyakoribb szavak egyszerűsítése: hábé, magnó, prof, szitu, tesi, vili.

h) A szócsonkítás sokféle, a maradékhoz gyakran képzőszerűséget fűznek, de többségük így is alkalmatlan csonk marad. Változatai: [szá]mítógép; bag[ó]zik; higi[énia], [O]tili[a], tini < tin[édzser].

i) Szóferdítéssel/torzítással jobbára erőltetett alakulatok születnek. Tkp. a szó értelmét veszik el, illetve egy többnyire pejoratív jelentéssel cserélik föl. Műveletei: erőltetett (össze nem illő) szóösszetétel: aggleány özvegy; szócsere: özvegy elvált nő; a szó megfordítása (palindrom): izom mozi; az elő- s utótag cseréje: CW vécé; szótagcsere: caci < cica nő; torzított szóképzés: barátosné barátnő; hang/betűcsere, -tévesztés (ez a leggyakoribb): Húsz a csöcsön... csúcson (rádióműsor); hangbetoldás: pancák < pacák; hangátvetés: Totoya < Toyota; betűejtés: budjogó bugyogó; eufemizmus: pislantó/pisülő/síelő < pisilő, leányvécé; kurta utcanő; homonima, paronima alkotása egy meglevő szó “kiforgatásával”; kíntorna testnevelés, bagzik bagózik.

j) A szójáték legtöbbször úgy keletkezik, hogy hominimákat vagy szinonimákat meglepő, váratlan, sokszor ellentétes értelemmel ruháznak fel; szavakat vagy szólások egyes részeit eltorzítják; vagy csupán nyelvi, formai játékot űznek, melynek célja a humorkeltés, valaminek a jellemzése, kiemelése, kritizálása. Pl. szavakban: cicifix nagy mellű nő, cicinix kis mellű nő, ici-pici-cici férfi mell; szókapcsolatban: huzamos huzavona egy fiú udvarol nekem; tulajdonnévvel, köznevesüléssel: éjjeli menedékhely < Gorkij, falusi kinti vécé; szólásszerűségben: röpködnek körülötte a muslincák részeg; betűvel (némelyik az íráskép enyhítésére): qrva utcanő; írásjellel, jellel: huncut-ka-ró-ka lányokat kedvelő fiú; +-ol (plusszol) maszekol; intarziával: buk|a|rest megbukott, le|okádia csúnya nő.

k) Az ikerítés a termékeny fűzfapoéták rímjátéka. Többségük nem tekinthető valódi ikerszónak, nem osztódással keletkeznek; legföljebb ál- vagy forradásos ikerszók, mivel önálló, de rímelő szavak kapcsolódnak össze Szokványos pl.: tini-dili szerelem; hatványozottan rímes: albinó-bambinó szőke hajú; kettőztetés: mek-mek szabó; alliteráció: dögidoki ’állatorvos’; több tagú (az utolsó szinte “ráütő rím”): donna-tonna-madonna kövér nő; személynévvel: Gubera-Vera csereberélő, guberáló; köznevesült személynévvel: bunyóberci verekedős.

l) A névadás. Köztudott, hogy a személynév már ősidőktől kezdve a megkülönböztetést szolgálta, mivel akkor még túlnyomórészt - köznévi, melléknévi vagy számnévi jelentésel s egyelemű formában - “beszélőnév” jellege volt.

A személynevek metamorfózisa kettős irányban indult meg, s vált folyamattá. Egyfelől a nevek ismert jelentése elhomályosult, s így ismeretlen értelmű tulajdonnévvé váltak. Másfelől a tulajdonnevek újra köznevesülnek (manapság is), de fordítva is, csak kisebb arányban.

Ifjúságunk játékos kedve sokszínűen tud variálni mind a régi, mind az újabb nevekkel; új jelentést aggat rájuk, s ez kiterjed a tulajdonnév más fajtáira, tehát az összes szlengnevekre is. Alább tulajdonnévi s köznevesült formákat állítunk egyás mellé a beszéd néhány tartományából.

Foglalkozás: Kalmo Piri, kalmopiri orvosnő; olajos Alajos benzinkutas, lombikrózsi női vegyész; külső tulajdonság: Güze-Gizi sovány nő, lécferkó sovány férfi; belső tulajdonság: Tank-Aranka, drakula erőszakos; népetimológia: Salmon Ella szakácsnő, gáz rezső gáztűzhely; a művészetből kölcsönzött: Izaura kancsal, tűzpiros üveggömb vörös hajú; régebbi “keresztnevek”: Rézi sovány nő, matuzsálem öreg jármű; “keresztnevek” újabb szerepben: Cleopatra, kleopátra női frizura; Én vagyok a Jani! nagyzolás, poén-jani viccelődő; színek a keresztnévben: Piroska, piroska 100 forintos, tűzoltókocsi, vörös hajú; földrajzi név: Házi Balcsi, kisbalaton fürdőszoba; kanada fiúvécé (< kan fiú, férfi); intézménynév: Operaház énekterem; jard, járd < Scotland Yard, rendőr; márkanév: Szokol rádió, azon sem lehet semmit fogni lapos mellű nő, Burdából lépett ki divatos nő, mercédesz szemetes autó; igealkotás: háryzik lódít.

m) A népetimológia inkább szóalakításmód; idegen szavakat alakít át ismertebb szóalakká, s ezzel ad értelmet az “ismeretlen”-nek. A magyar szóalakot többnyire megváltoztatják, néha el is torzítják - a játékos szellemeskedés, a gúnyos célzás kedvéért. Pl. alkoholpista alkoholista, disznóklub diszkóklub, katika patika, helikopáter helikopter, komondor < Commodore ’komputer’, Zápor Jóska Zaporozsec, Madzag Mazda (autómárka).

n) Elavult (elavuló, régies) szó felelevenítése - a különcködés, a feltűnési vágy jele. Pl.: hamvveder hamutartó, lélekidomár osztályfőnök, ókula szemüveg, penna toll, röppentyű röpdolgozat.

o) Idegen nyelv utánzása. A nagyzolás velejárója, “látszat-előkelősködés”, szójáték. Az előzőekben már bemutatott példákat néhánnyal megtoldjuk: krismö ’kocsma’ romános, tyelevizor ’tévé’ oroszos, lyukica ’lyukasóra’ horvátos, szlopál ’iszik’ szlovákos, kontrolka ’dolgozat’ szlovénes, csajozás ’udvarlás’ cigányos, majrézik ’fél’ jiddis, banzáj ’házi buli’ japános, Hang Van Kép Nincs ’tévészerelő’ kínai hangzású.

p) Tükörszók átvétele, használata a szokásos kifogásolható fordításban: forró naci < ang. hot pants ’forrónadrág’, melegdrót < ang. hot wire ’telefon’.

r) A szóvég megelevenedése: csupán a közismert -tól-ig más jelentéssel: tóligoz ’megölel’, tóligozás ’ölelkezés’.

s) A tömbösödés lényege, hogy egyes szavak gyakori együttes használata révén nagyobb nyelvi alakulattá tömbösödnek. Sajátosan tükrözik a társadalmi fejlődést, jelenleg különösen a technizációt. Pl. szószerkezet: csendes őrültek sportja horgászás; felbruttósított szűzlány esküvő előtt teherbe esett; szólásszerű: felforrt az agyvize napszúrást kapott.

sz) A hangfestést, a hangutánzó és a hangulatfestő szavak alkalmazását már az előzőekben bemutattam.

t) Neologizmusok. Az előzőek is hemzsegnek ilyenektől. Mihelyt a társadalomban megjelenik valami újszerű, annak nevet is kell adni. Ezt azonnal átveszi ifjúságunk, de - természetéhez híven - átformálva, illetve más jelentéssel, mégis “naprakészen”. Ez a fajta kifejezéskészlet alig csoportosítható, az alábbiak is összefonódnak.

Ahogy már említettem, némelyik fölkapott “divatszó” nem kívánt szócsaláddá terebélyesedik. Pl.: púder: nagyzoló mondás, púderdoboz Polski Fiat; púderező kábítószeres; púderez mellébeszél, szépítget; púderol nekem udvarol egy srác; púderos agyoncicomázza magát; kevés a púder üres, unalmas a beszéde; Nem kell a púder! Beszélj másról!; szórja a púdert mellébeszél.

Az egy-két évtizede lábrakelt divatszókat előszeretettel alkalmazzák tinédzsereink. Pl.: arénázik hisztériázik; béna, ortopéd hülye; beszart a Trabant elromlott; csillagos hálófülke < csillaggarázs; dumagép túl sokat beszél; kakaót ad rá nagyobb hangerőt...; puncsol udvarol, hízeleg, nagyon figyel az órán; rossz a fartechnikája nagy fenekű; szamantás nagy mellű nő; tankol iszik; umbuldázik sikkaszt; vitamingolyó kövér.

A “naprakész” kifejezések olyan “újabb” iskolán kívüli szakszók, melyeket “lefordítottak” saját életükre, főként iskolai használatra. Időszerűségük, szellemességük szembetűnő! Pl.: adóbevallás ellenőrző; élő komputer okos; AIDS-tároló iskolatáska; alsó karosszéria lányok lába; antennázik súgást vár; csápol (mint a robot érzékelője) jelentkezik; duplaműszakos korrepetálásra jár; fénymásol leckét másol; fölkapuzni kaputelefonon felszólni; géemkázik pótvizsgáznia kell; madzag, semmi női fürdőruha; szex-kandúr lányokat kedvelő fiú; tundrabugyi harisnyanadrág.

Sok “belső” iskolai kifejezésről föltételezhető, hogy “saját”alkotásuk . Ugyanazt a szót, kifejezést egyébként több iskola is saját “gyártmányának” tekinti. Pl.: áramszünet lyukasóra; céllövölde fiúvécé; kábítószer zokni; pulykafelfújt mérges tanár; fásítási napló ellenőrző; fölmegy az agyvize dühbe gurul; kengurutelep, villanydrótos legeltető lakótelepi bekerített játszótér; szagelszűrő orr; szétszervál tönkretesz; tükörfrizura kopasz; zsebibaba zsebszámoló.

Diákjaink szókincsének talán ez a legcsodálatra méltóbb, legkreatívabb vonulata. Szűk terünk miatt itt is csak felsorolásukra, néhány csodálatos és néhány durva, ízléstelen példa bemutatására szorítkozhatom. Megítélésüket, valamint az asszociációk felfedezését kinek-kinek fantáziájára bízom. Túlnyomórészt ezek a nyelvi alakulatok is rendhagyóak, így valójában csak megközelítőleg illeszhetők be bármely stilisztikai rendszerbe.

a) Szóképek

metafora: búzakalász-sörényű, klotyólehúzó copfos; neveli a kengurut gyesen van; kék hernyó csuklós busz; pörgettyű nyelv; gitárnyakú hosszú nyakú; liliomszemű kancsal; mandarintál melltartó;

megszemélyesítés: lepókhálóz gólt lő; lepkézik gólt kap; üvöltőház zsibongó; Cipzározz! Hallgass!; menstruálnak a tetűi vörös hajú; felizgatott budikefe rendetlen hajú; napfény korizik a fején kopasz; ikrek családi sátra melltartó; másodállású tanár írásvetítő;

szinesztézia: felhősáv szemöldök; rokkanyelvű pletykás; úszógumis kövér; légykorcsolyapálya kopasz; gágogótalpú lúdtalpú;

allegória: keresztespókok összecsapása vöröskeresztes vetélkedő; elütötte a fűnyíró rövid hajú; szétfröccsent a mustár, és eltalálta a gyereket szeplős;

szimbólum: csillag szem; india sötét bőrű; mosolyszünet, zárlat megszakadt a barátságunk; gereblye sovány; bige, buksza nő; mézescsók kedves tanár; vipera mérges tanár; kéthagymás nagy fenekű; liberofarm bölcsőde; kékhuszár kisdobos; bájgúnár ficsúr;

metonímia: térbeli érintkezés: hátszélben született elálló fülű; Olimposz tanári szoba; kipufogó fenék; fenékig ér a homloka kopasz; gyökér alacsony; mellékvágányol sikkaszt; - időbeli érintkezés: télapószakáll szakállforma; veterán csaj öreglány; atomkori fénykaszli isk. tévé; visszatapsolták megbukott; - anyagbeli érintkezés: liberoszállító babakocsi; pisilabor SZTK; bányászszerszám köröm (az orrban); kiadtam a batyut szakítottunk; - ok okozati kapcsolat: szita alatt napozott szeplős; apja fejbevágta bakanccsal bandzsít; Ne zoknizd a bugyit, mert ebből baj lesz! Ne szemtelenkedj!; seggreverősdi bizonyítvány; kilométerhiánya van “kocog”; cipőfűző hadmozdulat a tanuló lapul;

szinekdoché: rész és egész cserélése: mogyorózik fiú lányt simogat; selyemsál lányok lába (ti harisnyában); karosszéria test; seggringató, csöcsrázda diszkó; nyakkendőgyűlés őrsi v. rajgyűlés; - nem és fajta felcserélése: várja a drótot, a hátszelet ... súgást; pötyögtető zsebszámoló; bicós, deltás erős ember; Várj, ez a képes oldal “ott nincs”szöveg, abba kell hagyni a beszédet”.

b) A szóképekhez csatlakozó stiláris eszközök

jelző/jelzős szerkezet: Tarzán-hinta mászókötél, radióaktív temető fizikaterem; puha narancs női mell; bomba csaj csinos nő; körömrágta egér izguló tanuló; kibelezett gyufaszál sovány;

hasonlat: könnyebb átugorni, mint megkerülni kövér; olyan vállas, mint a sikló sovány férfi; szúnyogderekú karcsú; világít, mint a stoplámpa vörös hajú; olyan gazdag, hogy ezresekkel törli ki a seggét;

körülírás: sínen futó harci koca kövér; kettévágott makaróni sovány; mezitláb van a feje kopasz; nálatok is kint lóg az ablakban a hegedű sötét bőrű, tkp. cigány; uborka-facsaró fiúvécé;

eufemizmus (szépítés): konzultációra megy pótvizsgára...; megalkonyodott öreg nő; úthengerelt lapos mellű nő; talponálló fiúvécé;

kakofemizmus (rosszabbítás): tevenyegtető tornatanár; dzsessztehén ének-zene-tanár; majomszem kelbimbófőzelék; pedáljutalom nyári tábor;

c) Alakzatok

erősítéshez: krokodilmosoly “ha egyest kap, kínjában vicsorog”; drakula/vámpírfog hosszú szemfog; idegkicsináló komputer;

nagyításhoz, túlzáshoz: az orosz fejőgép kiakadna nagy mellű nő; akasztottak névsora osztálynapló; reumagiliszta sovány; ejtőernyős nagy fülű; Nem veszed észre, hogy nem vesznek észre? Tkp. Menj el!

kicsinyítéshez: szalagos kosár díszterem; babazsúr teadélután; úttörőpilács tábortűz; meseszöveg tanári magyarázat; piskóta lányok lába; mazsola, zseboroszlán vki nagyon kicsi; nudli gyenge;

d) Egyéb:

humor: pincében napozott feltűnően fehér bőrű; odakozmált sötét bőrű; fordítva ült a borbélyszékbe kopasz; a hátán folynak le a könnyei kancsal; olyan lúdtalpas, hogy egyszerre kétfelé indul; gyásztávirat ellenőrző; végső visszaszámlálás bizonyítvány;

gúny, irónia: műszaki rajzoló utcaseprő; kényszerzubbony egyenruha; papagájtenyészet iskolastúdió; teérted könnyeztem a felmosóvödörbe beléd szerettem; fél perccel később születik, begyullad a fej vörös hajú; ciántyúk kémiatanárnő; osztályon aluli csúnya; összeszorítja a seggét, nehogy a szíve kiessen a tanuló izgul; bazilikakilincs orr.

Távol áll tőlem, hogy az elmondottakat megismételjem; csupán néhány jellegzetességet szeretnék kiemelni - más megközelítéssel.

a) Említettem a szókincs folytonos megújulását, hisz a diákfantázia kifogyhatatlanul, szüntelenül gyarapítja a szinonimasorokat, miközben azok egyes tagjai sokszor gyorsan, sőt véglegesen kihullanak.

Melyek maradandóbbak? Az első, a DOBOS-féle diákszótárból még ugyanabban a jelentésben pl. dézsatündér, csibész, czigi, czigizni, czuki, bizi, bizti, egyetemista, lepipál vkit, leszopja magát, potya, potyázni, rókát fog, spicli s még néhány.

A jelen szókincsből bizonyára még sokáig használatos a suli, ovi, fa, srác (első lejegyzése 1900-ból való!), csaj, bébi, nőci, okés, troli, tuja...

Melyek tűnnek el? Az én diákkoromban még dívott a daci, szekunda, fordított szék; de a buger, csunda, bundi, duci stb. elnevezéseket már nem hallottuk, sőt a latin nyelv központúsága ellenére a száz év előttiek többségét már nem használtuk.

Természetszerűleg kérészéletűek az ún. okkazializmusok, az alkalomszerű, többnyire egyetlen személyhez, osztályhoz, iskolához kötődő kreálmányok, pl. gizika fizika (a tanárnő nevéről); zaszti osztályfő (mert Zasztavát vezet); “dózsás” (az utcvanévről). Ugyanígy az agyonnyomorított szóferdítések, pl. szétszader/buher, hollóbárkodik. Állandóan cserélődnek a most még agyonterhelt nyomatékosító szók (klafa, baromi, állati), a köszönési formák (Szi! Csau! Csüsz! Heló!), a töltelékszók s egyéb divatszók. Föltehetően csökken - néha sajnálatosan - a népnyelv megtermékenyítő hatása, s kihullanak a nemzetiségek s etnikai csoportok szavai. Jelenleg visszaszorulóban a mozgalmi szókincs is. Ugyanezt nem állíthatjuk az önmagát folyton megújító argó-kölcsönzésekről. Változnak viszont törvényszerűen a szinkron nyelvállapotot, a korhűséget bizonyító kölcsönszók a művészetekből (Tetthely, A birodalom visszavág), rádióműsorokból (A hét műtrágya), sztárokról (Svarci, Kodzsek, Samantha Fox), divatos mozgalmakról (body building, rokker, kendós); megújulnak a frizurafajták, az autómárkák, a pénzcímletek (hisz az alacsonyabb papírpénzeket már bevonták) stb. Ezek az “alig szótározható” nyelvi alakulatok érthetően csupán azért kerültek a gyűjteménybe, hogy egy viszonylag teljesebb keresztmetszet rajzolódjon ki az ifjúság nyelvhasználatáról.

A nemek szerinti gyűjtés és tapasztalataim alapján - sokak kérdésére - állíthatom, hogy a diákszleng alkalmazásában nincs különbség a lányok és a fiúk stílusa közt, legföljebb hangerőben, harsányságban s taglejtésben.

b) Az egyes szavak gyakoriságát, megterhelését illetően már említettem az elégtelen és a kopasz ember elnevezésének nagy számát: 228, ill. 212. Az előbbire csupán az egyik pécsi iskola 65-öt produkált. Eléggé megterheltek még: haj 102, fej 92, furcsa formájú fej 83, hosszú hajú 90, utcanő 90, orr 89, orrformák 60, Trabant 88, szőke 84, vörös hajú 75, melltartó 64. Ezzel szemben csupán néhány adat fordul elő a következőkből: bérletjegy, fényképez, űrhajó 3-3, vasaló, járda 2-2, nagymosás, fényképezőgép 1-1.

c) Talán nem érdektelen néhány visszatérő nyelvi motívum bemutatása a szóalkotásban. Pl.:

azonos utótagok: -huszár, -kukac, -buzi, -kisasszony, -király, -királynő, -tündér-, rém, -kollekció, -bébi, -tanci;

állatfajta: bejárati kuvik portás, zsiráfnyakú szappantartó emelődaru, éjjeli pillangó utcanő, gerle nagylány, szobakutya fehérbőrű, reumás giliszta sovány, gólya nagyon magas, vízi poloska hajós, kagyló súgás;

növényfajta: citrompótló nyári tábor, paradicsom díszterem, fűzfa lábszár, mákvirág kábítós, galóca mérges tanár; jegenye, liliomszál magas;

szerszám: utcai locsolókanna seprőgép, meszelő magas, sarló ötös, kampó kettes; kapanyél, ásó, fúró, fűrész, ostor, piszkafa egyes/elégtelen;

használati tárgy: cérna vékony, gerenda nagyon magas, torz tükör osztálynapló, tyúkbél tévé-zsinór, szék négyes; léc, lőcs elégtelen;

földrajzi fogalom, név: sivatagi csonthuszár sovány férfi, Nagyfára mászó részeg, Rózsadomb női mell, lipótmező lakótelepi játszótér, Sion hegye igazgatói iroda, Bábel nyelvi labor, házi Himalája fenék;

népnév: brazil, busman, cigány, dakota, etiop, indus, néger sötét bőrű;

mesefigura: hófehérke tiszta, Hófehérke menyasszony, törpe bölcsődés, sárkány osztályfő, kávétündér titkárnő, Csipkerózsika vára fizikaterem, Filemon nagy fülű, Mikrobi házi robotgép, Mekk Elek tanár;

keresztnév (köznevesülten is) hozzápárosítása a szókapcsolathoz jobbára a hasonló hangzás, hangrend, hangulat, ritmika, rímelés, alliteráció alapján történik - csodálatra méltó leleménnyel: alkoholpista alkoholista, cicoma Cili ruhatervező, lécpepi sovány, szeplő szepi szeplős, téglabéla beépített spicli, Lencsi-lány rajztanárnő, Tapera Vera tornatanárnő, Ultraibolya kémiatanárnő, Newton-tündér fizikatanárnő, Zsandamari rendőrnő, villanó Elek fotós, Duci-Juci kövér nő;

márkanév: liberofarm bölcsőde, hipós fehérbőrű; bébitrabant babakocsi, tsz-merci traktor, szőrvippon lovaskocsi, trapper elégtelen;

aktuális esemény: etióp gyerekszem kelbimbófőzelék, dedó 87 iskolás, csernobilizik sugárkezelést kap, No AIDS orvosi szoba, lombikbébi okos;

szlogen: Pelenka leng, bili kong bölcsőde; Csináld magad! technika (tantárgy); Ki mit hülyül? < Ki mit tud? vetélkedő.

d) Az alaktani és a velejáró kiejtési különbözőséget már bőségesen vázoltam a szóalkotási módoknál. Kisebb arányú másfajta nyelvtani eltérésekkel is találkozunk. Pl.: nagyon gyakori az igekötők cseréje: be fog krepálni; beeteti mellébeszél; felkésel; felpusztult; ledumálja továbbadja a hírt; leordít megszid; meg fog pusztulni; megcsípik (ti. a bűnözőt); szétrogyott elájult; - a páros testrészek egyes számú használatát figyelmen kívül hagyják: hegyezi a füleit, szemei keresztbe állnak; - az igeragozás az ikes igékkel dacol: köpik rá a tanár megszidja a tanulót (ez tájnyelvi hatás is!); néha elhagyják az ikes ragot: kergetőzök a WC-vel hasmenésem van, néha váltakozva alkalmazzák: csajozok v. csajozom, srácozok v. srácozom, randizok v. randizom.

e) Az írásmód különlegességei már szóba kerültek. Továbbiak: Szeszélyes a kis- és nagybetű váltakozása a szlengneveknél. Pl.: Precízke, számbuzi; amperda v. Amperda; Balázska közepes (így hagytam, a nagy B jobb fele hasonlít a 3-as számjegyre).

Játék betűvel - szellemes humorral, néha eufemizmussal: Pi (p) matematika; pyskázik (orosz u-val); wöcöge (mert korábban: W. C.); czigány; x-láb, Y-lábú; NB. I-es nagyon szép vki, vmi; thethű lusta (a h lassítja a kiejtést, a tetű viszont hűséges lény!); “k” ~ K; qrva; curta fiúkat kedvelő lány;

számmal: 220 W fizikaterem; HO₂ kémia; di-2 igazgatóhelyettes; 07 tanári szoba; 280 cm “ha kövér”;

jellel: közöd? = nulla nekem mindegy!; +-ol (plusszol) pluszmunkát végez.

Említettem, hogy mindenhol kialakultak a nemzeti szlengek. Ízelítőül most tekintsünk bele néhány - számunkra ismertebb és fontosabb - nyelv szinonimasoraiba, s a szavakat követő tükörfordításukba.

Ez voltaképp egysíkú játék. Csak a felületet láthatjuk, a szavak, kifejezések denotációját: mindegyik ’lányt, nőt’ jelent. A tükörfordítás már valamivel többet árul el: a szokatlan szóképek távoli asszociációkat sejtetnek, s mozgásba hozzák képzeletünket. A teljes konnotációt azonban csak az élheti át, aki a kérdéses nyelv “lelkét” érzékeli. Tehát azt, ami a szó valóságos használati - előttünk rejtett - többlet-értéke, többlet-jelentése, milyen helyzetben alkalmazzák stb. Ennek kifejtésére sajnos nincs lehetőségünk.

Az azonos vagy eltérő gondolkodás azonban a megszokott vagy szokatlan szóképeken felül sok mindenben megnyilvánul. Hasonló pl. hogy a női gyengédséget, szépséget illusztráló pozitív képek mellett, a negatív, durva vonásokat is láthatjuk; ugyanígy - sokszor rejtetten bár - a nőiséget testileg jelképező pars pro toto (rész az egész helyett) szinekdochék sorát. Nem hiányozak a divatos kölcsönszók sem. Ugyancsak feltűnik, hogy időnként változó kereszt-(utó-)neveknek köznevesült formában is - évtizedek, évszázadok óta s manapság is - tulajdonságot, foglalkozást, magatartásmintát hordozó, illetve szimbolizáló szerepük keletkezik. Pl.: Pali, pali, Józsi, jani, malvin; ném. August, Liesel; finn Tauno, or. Иван ’tehetetlen, buta’; m. alfonz ’selyemfiú’; horv. daša, laura, marta, ofelija ’utcanő’; ang. bobby ’rendőr’; or. Наташа ’diáklány’, bármelyik stb.

Most nézzük meg a ’leány, nő’ jelentésű szinonimasorokat. A két fogalom néha elkülönül, néha természetszerűleg egybefonódik.

F i n n: ämmä, akka nyanya; beibi < ang. baby, donna < ol. donna, elli < Elli (női név), eukko anyóka, kimma kanca, hame szoknya, hanhi liba, mimmi < Mimmi, kinkku sonka, hertta rouva pikk-dáma, lilli < Lilli, missi < ang. miss, naaras nőstény, pimu csaj, pirjo < Pirjo, tipu pipi.

N é m e t: Baby < ang. baby, Bettblume ágyvirág, Biene méh/ecske, Bluse blúz, Bomber bombázó(gép), Brosche melltű, Girl < ang. girl, Hexe boszorkány, Hutblume kalapvirág, heißer Reifen forró abroncs, heißes Schiff forró hajó, Flamme láng, Junghuhn fiatal csirke, Katze macska, Kaktusblüte kaktuszvirág, Kirschblüte cseresznyevirág, Keule comb, Kusselperle simuló gyöngyszem, Lilie liliom, Luxusdampfer luxusgőzös, Mieze cica, Nymphe sellő, Sahneschnitt tejszínes szelet, Schnalle csatt, Schnecke csiga, scharfe Käthe heves Kata, Seitenwagen oldalkocsi, Tschai csaj, Titti, Tussi (női név); Zahn fog.

A n g o l: baby; bird madár, a bit of spare egy kis spórolás, broad széles; nagylelkű (USA), bug poloska; bogár (US), chick pipi, dame hölgy, duck kacsa, easy lay könnyű fekvés, gal < girl, jane < Jane “tyúk”, judy < Judy “ízléstelen nő”, kitten kismacska, pushover ’fellök’ - könnyűpréda, sure thing biztos dolog, tuna tonhal, sheila (AUST) < ír. ’Cecilia’ “csaj”.

F r a n c i a: blondinette szöszi, brunette barnácska, boudin hurka, catherinette < Catherine, katinka, cri-cri cirip-cirip, gazelle gazella, gamine karon ülő, nana < Zola: Nana ’Annácska’ utcanő, nčnette bögyöske - blondasse szőkített hajú, conasse hülye bige, grenouille béka, souris egér, laitue fejessaláta, saucisse kolbász, rombičre zsörtölődő, poufiasse ülőpuff, supernana “bomba nő”, un thon egy tonhal, vachasse teheny < tehén.

O l a s z: bella fata szép tündér, boreale északi fény, cicalona énekes kabóca, ciccia háj, cuore szív, fanciulla leányka, figa füge; scarba, scarbina szakáll nélküli - culo-na far-os, granfiga nagyfüge, mina akna, oca liba, panella lepény, scopona seprű, tronco fatörzs.

H o r v á t: butra (táj.) dundi, cura (táj.) leányka, komad falat, Marija szűz; Mária; Micika, mica Mici, bige - but comb, cura nőci; dupe, guzica segg; kamenjarka sziklás, komad falat, krava tehén, macka macska, puška puska; Radojka, radodajka örömmel adó; riba hal, stara koka vén tyúk, zenska nőszemély.

O r o s z: баба anyó, бикса lányka, гирла < girl, коза kecske, крошка csöppség, наташа < Наташа < Наталия itt “diáklány”, тёлка üsző - баба anyó, мадам < madame “madám”, мать anya, корова tehén, палка bot, путана prosti, тётка nagynéni.

*

Itt köszönöm meg a Janus Pannonius Tudományegyetem Nyelvtudományi Tanszéke vezetőjének, Szépe Györgynek és a Kommunikációs Tanszék vezetőjének, Horányi Özsébnek, amiért a gyűjtéshez és feldolgozáshoz szükséges papírmennyiséget rendelkezésemre bocsátották; valamint a Kiadói Bizottságnak, élükön Szépe Györggyel, hogy a kiadás megindítását lehetővé tette.

A szótár megjelentetésének teljes költségét egyetemünk másik kiadója, Majdán János, a Történelem Tanszék docense, a Továbbképző Központ és az annak keretében működő JPTE University Press Pécs vezetője vállalta. Fogadja ezért őszinte köszönetemet.

Köszönöm lektoraimnak, Hajzer Lajosnak (JPTE) és Kis Tamásnak (KLTE) értékes tanácsait, észrevételeit. Köszönet Barics Ernőnek (JPTE) a horvát, Gállos Orsolyának (Új-Dunántúli Napló) a szlovén szavak értelmezéséhez nyújtott segítségükért.

Köszönettel tartozom egyetemi hallgatóimnak s kollégáimnak a tanulmány 9. fejezete más nyelvű szavainak összegyűjtésében és értelmezésében való köreműködésükért.

Köszönet illeti a más nyelvű összefoglalók (rezümék) tolmácsolását vállaló, illetve abban közreműködő Hegyi Ildikó, Kolompár Hajnalka, Orsós Anna, Barics Ernő, Jakabné Somogyi Rozália, Gállos Orsolya, Tóth László, Knipf Erzsébet, Nikolov Marianna, Simonffy Zsuzsa, Máté Györgyi és Józsa Judit kollégáimat.

Köszönetemet fejezem ki a rendkívül bonyolult kézirat gondos számítógépes szedéséért és szerkesztéséért Hoffmann Gizellának és Szűcs Józsefnek (Szeged, I-VIII., 1-237. o.), Szabó Annának (Pécs, 238-286. o.); valamint a Temporg Nyomda szakembereinek színvonalas munkájukért.

Külön köszönöm Farkas Eszter nyomdavezetőnek, hogy segítőkészségével, szakismeretével, személyiségének minden türelmével - kezdettől fogva támogatta, irányította a számítógépes előkészítést, majd a nyomdai munkálatokat.

Ismételten köszönöm valamennyi tanulónak, tanárnak, igazgatónak, szakfelügyelőnek, iskolának, amiért ennek a mérhetetlen szókincsnek összegyűjtésében és értelmezésben önzetlenül s fáradhatatlanul közreműködtek.

Végül újra megköszönöm Kis Tamásnak (KLTE), aki a hazai szlengkutatásnak jelenleg legfőbb kutatója és művelője, akinek munkáiból, leveleiből, új kutatási irányba mutató elméleti elgondolásaiból sokat meríthettem, s nem utolsósorban amiért fiatalos lendületével, fáradhatatlan tenniakarásával ébren tartotta bennem - a kiadás reményének már alig szunnyadó hitét.

Loquere ut videam te! ’Beszélj, hogy lássalak!’ Szeretném remélni, hogyha tizenéveseink hosszabban szemlélődnek a saját alkotású tükörben, rádöbbennek, hogy csodálatos kincseskamrát varázsol eléjük, de sokszor nem éppen a legrokonszenvesebb énjüket is bemutatja. Azt is szeretném hinni, hogy a felnőtt olvasó a nyelvi tükörből jobban megismeri fiataljaink gondolkodását, személetét, magatartását; de egyes motívumokban fölfedezi a tőle származó “hátteret” is, így befolyásolhatja önmaga gondolkodását, nyelvhasználatát, érintkezési módját, s rábírhatja gyermekeit, környezetét az önirányításra.

Ez etikailag össztársadalmi feladatunk, sőt kötelességünk.

H. O.

Felhasznált fontosabb irodalom

Más nyelvű ismertetők (rezümék)

Adyesutno ungriko sityolaki shib sinonimako alavari

(Rezume)

Ande kadi ginadyi legmajbut kasave vorbi shaj rakhadyon, so le sityovasle vorbisaren. Ande late shaj rakhadyol jekh sinonimaki vrama (1975-1990) thaj jekh homogeno grupo 10-14 bershenge, so lengo slengoj.

O kikidipe pecisajlas pel ungrikone themeske sa thana thaj vi ande kaver them le sittyarange thaj le sityolange zhutisardiposa. Ande kado alavari si majbut vorbi, sar tranda ezera, ande 23 temo, ande 1760 cimoske vorbi kethane tordyindo. Na feri pe shkolake vorbi, apal pe integro trajo xatyardo. Kel 2600 vorbi avel inke vi etimologija, majna anda 40 shiba.

Pala vorbango kikidipe avel inke jekh cimoske vorbango kikidipe. Pala kado iskiripe - mashkar themengo vi pherdal dikhiposa - sikavel, sar rakhadyola e sityolaki shib. Kadalako karaktero motivumo, vorbango kerdipo thaj trajasle formi sikavel ande.

Kadi grupengi shib le majbut vorbi le phure generacijatar xutyilel pherdal, de si, kana voj kerela. Kade sikadyol le ternengi kreativno fantazija, so barvalale kerel e nacionalno shib, ba xavardyon kodol vorbi, so surrosajven e shib.

Le etimologiji anglunes kamen te roden le tradicionalni forrashi te sikadyon pe le kulturalni historijaki bazishi. Anda kadi si na feri le meshkarthemenge lingarde vorbi, le vorbi, save pherdal aven anda kaver shib vorbaki avucija anda argovo, apal tradicionalno daki shib vaj bazishno shib dialekto nacionalnipuri, etnikni grupuri krujalimaski shib. Kade shaj rakhadyon but romane vorbi ande kado kikidipe.

Prikupljena građa sadrži jezični fond učenika u svim mađarskim županijama, dapače čak i rječnik učenika pripadnike mađarske narodnosti u susjednim zemljama. Rječnik sadrži 30 000 riječi i izraza svrstanih u 23 tematske cjeline i 1760 natuknica. Riječi i izraze, dakle ne zahvaćaju samo tematiku iz uže školske sredine već i druga područja života. 2600 riječi i izraza popraćeno je interpretacijom i etimologijom čak iz 40 jezika. Na kraju rječnika u lakšem snalaženju čitatelju pomaže kazalo.

(Resumé)

Jazykový materiál bol zozbieraný z celého územia Mad’arska a mimo hraníc Mad’arskej republiky v spolupráci s pedagógmi, pôsobiacimi v tej-ktorej oblasti.

Slovník obsahuje 30 tisíc slov a výrazov, zoskupených do 23 tematických okruhov a 1760 hesiel, ktoré boli d’alej spracované tzv. hniezdovaním. Slovník teda nezachycuje len výrazy užšieho školského charakteru, ale pojíma výrazy každodenného života v najširšom slova zmysle. 2600 slov a výrazov bolo doplnených vykladom a etymológiou z takmer 40 jazykov.

Za zbierkou slov nasleduje register hesiel. Pripojená štúdia s medzinárodným prehl’adom pojednáva vznik, hlavné charakteristické črty a motívy školského slangu v spojeni s druhmi slovotvorby a formami jazykového postoja, odzrkadl’ujúcich sa v danej lexike.

V etymologických výkladoch sa mad’arský slang konfrontuje s predpokladanym pôvodným pramenom s ciel’om objasnenia jeho kultúrnohistorického pozadia. Z tohoto dôvodu sú v slovniku vo vel’kom množstve zastúpené nielen internacionalizmy, importované moderné slová a lexika argotu, ale aj jazyk “pôvodného” materinského resp. základového jazyka (nárečia, národnostné a etnické skupiny), z čoho vyplýva, že zbierka obsahuje aj slová slovenského pôvodu.

(Povzetek)

Zbiranje je potekalo po celi Madžarski in preko meja, s pomočjo učencev in profesorjev. Slovar vsebuje vec kot 30 000 besed in izrazov, 23 tematskih krogov, 1760 gesel. Vsebuje ne samo šolske izraze, saj tematično je razširjen na celo življenje. H domala 2600 besed in izrazov pripada tudi pojmovsko in etimološko razlaganje iz skoraj 40 jezikov.

Ta skupinski jezik izčrpa većino svojega besednega zaklada iz jezika starejše generacije, deloma ga sam oblikuje. Tako pride do izraza besedotvorna fantazija najtstnikov, ki je duhovita, razdira stare oblike, kreativna in obogati jezik naroda. Vidne so tudi nezaželene oblike, ki osiromašijo jezik.

(Zusammenfassung)

Das Buch ist das erste ungarische Synonym-Wörterbuch des Schülerslangs mit dem bislang größten Wortschatz. Slang eines synchron Zeitraums (1975-1990) und einer homogenen Altersgruppe (von 10-14 Jahren).

Das Korpus wurde in jedem Komitat Ungarns und auch außerhalb der Grenzen mit Hilfe von Schülern und Lehreren gesammelt. Das Wörterbuch enthält mehr als 30 000 Wörter und Redewendungen, welche in 23 Themenkreisen zu 1760 Stichwörtern geordnet sind. Es beschränkt sich deshalb nicht nur auf die Sprachbesonderheiten des Schullebens, sondern umfaßt beinahe alle Bereiche der Wirklichkeit. Zu etwa 2600 Wörtern und Redewendungen sind Deutungen und Ethymologien aus beinahe 40 Sprachen hinzugefügt.

Der Wortschatzsammlung folgt ein Stichwörterverzeichnis. Danach erörtert eine Abhandlung - auch mit einer internationalen Übersicht - die Entstehung des Schülerslangs, desweiteren die bedeutendsten Eigentümlichkeiten, die Motive, die Wortbildungsarten und Verhaltensweisen dieser Gruppensprache.

Dieser Soziolekt erbt den größten Teil seines Wortschatzes von der ältere Generation, aber als Schöpfer vieler Sonderausdrücke gelten die Jugendlichen auch selbst. So schafft die kreative Phantasie der Teenager einerseits geistreiche, frappante, ungewöhnliche, bildreiche Ausdrücke, die zur Bereicherung der Sprache beitragen können, andererseits aber auch zahlreiche geschmacklose, unerwünschte Elemente.

Die Ethymologien dienen meistens dazu, die vermeintliche Quelle des Slangwortes aufzudecken, damit der kulturhistorische Hintergrund erhellt werden kann. Darum erforschen wir nicht nur die internationalen Lehnwörter, die verbreiteten “Modewörter”, Elements des Argots, sondern auch die “originelle” Muttersprache oder Basissprache (Dialektismen, den Wortschatz der Nationalitäten und ethnischen Gruppen) - als “Hintergrundssprache”. So sind auch zahlreiche deutsche Wörter in der Sammlung zu entdecken.

Eigentlich vermittelt das Wörterbuch einen glaubhaften “Sprachspiegel”, der einen Einblick in die Mentalität und Einstellung dieser Altersgruppe gewährt, gleichzeitig aber auch zur Selbstkontrolle und Toleranz anregt. Aus diesem Grunde kann es nicht nur aus sprachwissenschaftlicher, sondern auch aus soziolinguistischer und psichologischer Sicht eine nützliche Lektüre sowohl für Jugendliche als auch für Erwachsene sein.

(Summary)

This volume represents the first and richest collection of Hungarian student slang. It contains the slang use of a synchronical period (1975-1990) of a homogenious age group (age 10-14). Data were collected in all counties and beyond the Hungarian borders with the help of learners and teachers.

The Thesaurus contains more than 30,000 words and expressions grouped around 23 themes, arranged in 1760 entries in clustered forms, ranging from school life to all other walks of life. More than 2,600 words and expressions are accompanied by interpretations and etymological explanations from over 40 languages. The Thesaurus is followed by an index.

The paper included in the volume provides an international overview of the origins, characteristics and motives of student slang as well as rules of word formation and behavioural patterns reflecting them.

The vast majority of this sociolect’s vocabulary is inherited from older generations, whereas another part is created by the users themselves. Thus the creativity of teenagers is reflected in witty, unusual language forms enriching the national language, although undesirable language forms also occur.

The etymologies aim at contrasting the Hungarian slang words with the hypothesized original sources in order to explore the cultural and historical background. This is the reason why not only international loan words, fashionable and jargon expressions are listed, but the background language of the mother tongue or basic language, including regional dialects, are also provided.

The Thesaurus functions as a “lingual mirror” reflecting the specific way of perception, thinking and behaviour of young people thus encouraging reflection and tolerance. It is meant to be a valuable and enjoyable linguistic, sociolinguistic and psychological source of information for young and not so young readers.

(Résumé)

Ce dictionnaire se présente comme la premire entreprise lexicographique qui fasse découvrir la richesse du hongrois argotique et des parlers en milieu scolaire. Il témoigne de la présente des parlers d’une génération homogčne (10-14 ans) dans une perspective synchronique (1975-1990).

Des enquętes linguistiques ont été effectuées dans tous les départements du pays, et męme en dehors des frontičres, avec la meilleure collaboration des écoles, élčves et enseignants.

Plus de 30 000 unités lexicales repertoriées suivant 23 vocabulaires thématiques sous 1760 entrées ont été recensées. Elles montrent l’abondance en synonymes relatifs non seulement ů la vie scolaire mais ŕ tous les domaines de la vie quotidienne. 2600 mots sont accompagnés d’ articles et d’ indications étymologiques établies ŕ partir d’ une quarantaine de langues.

Un index des entrées complčte l’ouvrage. Mais l’intéręt s’accroît de ce qui suit le Dictionnaire proprement dit. Une étude, étoffée de références internationales, tente de faire la clarté sur l’origine de l’argot scolaire, et sur les traits caractéristiques qui correspondent, en derničre instance, aux procédés de formation de mots et aux différents comportements.

Ce sociolecte emprunte la majeure partie du lexique aux générations antérieures, mais il en crée aussi en grand nombre. Ce qui nous ramčne ŕ la fantaisie des jeunes, ressource inépuisable d’emploi ludique, ŕ la fois créateur et irrégulier en vue d’ enrichir l’ideolecte national, ŕ la fois destructeur et simplificateur en vue de l’appauvrir.

Les indications étymologiques mettent en confrontation une unité lexicale hongroise aux prétendues sources pour interroger le contexte historique et culturel. Y trouvent leur justification non seulement le grand nombre des emprunts internationaux, des emprunts ŕ la mode, du lexique argotique, mais aussi la présence d’ un “substrat” de la langue nationale ou vernaculaire (dialectes, ethnies, minorités) d’origine. Notons d’ailleurs que les mots d’ étymologie française abondent dans le dictionnaire.

A force de réfléchir la diversité des visions, des pensées et des comportements des jeunes, ce dictionnaire, miroir linguistique nous incite ŕ plus de tolérence. Il est instructif ŕ cet égard aux amateurs de langue, débutants ou chevronnés, non seulement du point de vue linguistique tout court, mais aussi des points de vue sociolinguistique et psycholinguistique.

(Riassunto)

Il presente libro č il piů grande dizionario dei sinonimi del gergo studentesco ungherese, anzi, per certi aspetti č proprio la prima impresa del genere. Il volume contiene l’uso linguistico di un dato periodo della nostra epoca (1975-1990) e di una fascia d’etŕ omogenea (si tratta di studenti di 10-14 anni).

Alla ricerca hanno contribuito insegnanti e studenti provenienti da tutte le parti d’Ungheria e dai territori magiarofoni nei paesi limitrofi. Il dizionario registra piů di 30 mila parole e locuzioni, che vengono ordinati in 23 argomenti e in 1760 lemmi, anch’essi in forma ragruppata. Per quello che concerne gli argomenti, riguardano non solo la vita scolastica ma tutta la vita in generale. A quasi 2600 parole e locuzioni viene data anche la spiegazione e l’etimologia (quest’ ultima č presa da 40 lingue).

Dopo il ragruppamento delle parole segue un elenco dei lemmi. Poi il lettore trova un saggio che - partendo da una breve panoramica internazionale - presenta l’origine del gergo studentesco e ne indica i tratti caratteristici, i motivi principali e i meccanismi attraverso i quali vengono formati i termini, nonchč rispecchia il modo di comportarsi caratteristico dei giovani di quest’etŕ.

Gran parte del lessico di questo socioletto viene ereditata dal linguaggio delle generazioni precedenti l’altra parte invece e creazione propria. Con quest’ultima categoria si manifesta dunque la fantasia esuberante di questi teen-agers che con la loro creativitŕ contribuiscono ad arricchire la lingua, ma allo stesso tempo possono anche impoverirla.

L’etimologia serve sopratutto a mettere in evidenza l’eventuale origine delle parole per scoprirne il retroterra culturale. Č per questo che troviamo nel colume non solo molti internazionalismi, prestiti, parole gergali, ma anche tanti termini comuni dalla lingua madre o dalla lingua base originale (dialetti, lingua delle minoranze etniche). Cosě in questo ricco campione sono registrate anche tante parole di origine italiana.

In realtŕ il presente dizionario non č altro, che uno specchio linguistico che aiuta a capire il mondo dei giovani, il loro modo di vedere il mondo, di pensare, di comportarsi, invitando all’auto educazione ed alla tolleranza. Ed anche questo aspetto rende utile la consultazione del dizionario per tutti, giovani o meno giovani e non solo dal punto strettamente linguistico ma anche da quello sociolinguistico e psicologico.

Vissza a tartalomjegyzékhez