Szimulációként határozza meg Baudrillard egyik esszéjében jelen dolgaink folyamatait. A dolgok olyan különös állapotával szembesülhetünk, ahol az eredet és a cél összeütközik és neutralizálódik, ahol az igazság kérdését már nem tehetjük föl, hisz mindez sem nem hamis, sem nem igaz, és a szimuláció sem jelent hamisat, disszimulációt, hanem igaz és hamis kölcsönös semlegességét. Azt is feltehetjük, hogy ez az egész szimuláció az emberi faj funkcionális védekezési mechanizmusa, de ezt nem tudhatjuk. Lehet, hogy az ember legmélyebb vágya, hogy a régi gondoktól, az igazság, a szabadság, az intelligencia, a felelősség stb. alapproblémájától szabaduljon. A valódi óhaj talán nem is az, hogy uraljuk a világot, vagy hogy a világot szubjektummá alakítsuk át, vagy hogy saját akaratunkat a világra kivetítsük. Valószínű, hogy a produkciót, az egész világ produkcióját túlzásba vittük, a produkció szinte minden útját meghaladtuk, és talán ezek mögött egy új lehetőség bontakozik ki. Egyfelől a dolgok radikális közömbösségének állapotát kell megfigyelnünk és elemeznünk: a radikális sorstalanságot; másfelől viszont lehet, hogy ez csak egy álom, metafora vagy rögeszme és kívánhatjuk, hogy legyen radikális kihívás, radikális fatalitás, radikális sors. (Baudrillard, 1991.)

      Az "elméleti űr" tiszttartójaként aposztrofált gondolkodó eszmefuttatását csak kiindulópontként kívántam jelezni, felvillantva vele huszadik század végi létünk pozíciójának egy lehetséges értelmezését. Ha jól megfigyeljük a gondolatmenetet, akkor az első pillanatok után az lesz a benyomásunk, hogy itt valami nagyon súlyos probléma került megfogalmazásra. Nem pusztán az emberi tradíciók történetéhez kapcsolódó értékek elvetéséről és újakkal való helyettesítésükről van szó, hanem sokkal inkább egy végső, radikális kihívással való szembenézés szükségességével és kívánságával. Új fejezet kezdődik, már nem az ember által eljátszott értékek visszahódításának igézetében, hanem a sorsok erőterében, a különböző értelmezési módozatok dialógusaiban.

      A többes szám hangsúlyos. Mert nem egy radikális kihívással kell szembenéznünk, hanem egyszerre többféle irányból érkezővel. S így nemcsak a különböző dolgokból adódó értelmezések sokféleségével érdemes számolnunk, hanem a válaszkísérletek is megsokszorozódnak, és egészen finom erezetű kapcsolatrendszereken keresztül érintkeznek, erősítik avagy gyengítik egymást.

      A szcientista, a pragmatikus, a tradicionális vagy az ökológiai álláspontokról megfogalmazódó kérdések sokszor szükségszerűen ütköznek jelenünk sokféleségében az eszmék és cselekedetek tarkaságában már nemigen számíthatunk biztosnak vehető megoldásokra.

      Mindezt, azt hiszem, nem szükséges különösebben bizonygatni, hisz láthattuk századunk történetében, hogy hova vezettek a monolitikus politikai-társadalmi berendezkedések (sztálinizmus, fasizmus), és azt is tapasztalhattuk, hogy a kapitalizmus gazdasági racionalitása is folytonos bővítésre szorul, és különböző külső elemek - pl. mint az állam - beavatkozását teszi szükségessé működésének érdekében.

      Tehát különböző megközelítési módokat vehetünk szemügyre, nem tudjuk bizonyosan, hogy melyik közelíti meg leginkább a radikális kihívásra válaszoló feleletet. Valószínűleg együttes eredőjük vihet bennünket sorsproblémáink megoldása felé, s világunk otthonosabbá tételének megteremtéséhez.

      Jelen könyv célja így nem egyetlen irányzat nézőpontjából szemlélt kérdésfeltevések és valószínűsíthető igazságok megfogalmazása, hanem sokkal inkább a már jelzett pluralitás fölvázolása. A különböző filozófiai-antropológiai problémák, s ezek etikai relevanciája ekképpen nem egy-egy megközelítési mód teljes bemutatását célozza meg, csak a jellegzetes attitűdök érzékeltetése lehet feladat. Ami mégis legalább megközelítőleg egy irányba terelheti a különböző attitűdöket, az az értelmező-feltáró módszer problémaorientációja, hogy kísérletet teszünk arra, rekonstruáljuk azt: mi történik velünk, és milyen lehetőségeink vannak az elkövetkezendőkben.