A hermeneutikai módszer alappozíciója hatja át mind a különböző szövegelemzéseket, mind az egzisztenciális problémahelyzetek megközelítését. A bibliaértelmezésből kinövő, és a klasszika filológiától is elváló Schleiermacher nevéhez fűződő általános hermeneutika a megértés tudományává, ill. művészetévé vált az elmúlt két évszázadban. Itt a filológiától különbözően nem szabályhalmazzal van dolgunk, hanem összefüggő rendszerrel, amely a párbeszéd útján történő megértést tűzi ki céljául. A Dilthey-féle megközelítés tanulságait Bacsó Béla így összegzi: "A hermeneutika tehát arra tanít, hogy a múlt és jelen társadalmi-individuális tradíciószövedékét történeti módon interpretáljuk, azaz múltunkhoz úgy forduljunk, hogy az mást is mondhasson, mint ami "evidensen" rákövetkezik, s hogy legyen érzékünk ahhoz, hogy ebben a feltáró értelmezésben mások számára ez a rákövetkező teljesen mást is jelenthet ugyanazon a jelentéshorizonton belül." (Bacsó, 1989. 106-107. p.)

      A szellemtudományok alapjait kutató Dilthey (Dilthey, 1974. 469-543. p.) a szöveget és értelmezést egyaránt történeti termékként határozta meg. Husserl fenomenológiája nyomán az ontológiai megközelítést előtérbe helyező Heidegger még egy lépéssel továbbment, és az ember hétköznapi létét a világ fenomenológiai vizsgálatának összefüggésében értelmezte. Az "ittlét" (Dasein) hermeneutikája már nem a szövegértelmezés szabályainak tudományaként jelentkezik és nem pusztán a szellemtudományok módszertana, hanem az emberi létezés fenomenológiájának kifejezése. Heidegger arra világít rá, hogy a "megértés" és az "értelmezés" az ember létének alapvető formái. A Lét és időben (Heidegger, 1989) kifejtett hermeneutika egyszerre fogalmazza meg a megértés ontológiai dimenzióját (és mindazt, ami ebből következik), és ugyanakkor kifejezi Heidegger sajátos fenomenológiáját. A világban való létünk egyik mozzanatát, a gondoskodást és ennek alapvető fontosságát így határozza meg: "A gondoskodás megnevezésnek mindenekelőtt megvan a maga tudományelőtti jelentése, és ezt mondhatja: valamit véghez vinni, elintézni, rendbe tenni. A kifejezés még a következőt is jelentheti: valamiről gondoskodni a magam számára, abban az értelemben, hogy megszerezni valamit magamnak. Továbbá használjuk még egy jellemző fordulatban is: gondban vagyok, hogy a vállalkozás balul üthet ki." (Heidegger, 1989. 161. p.)

      Alapvető jelentőségű századunkban Gadamer munkássága is, ahol a hermeneutika az esztétikával és történeti megértéssel egybekapcsolva fedi fel a szövegek által közvetített hagyományt, s mutat rá a dialógus, ill. a kérdés hermeneutikai elsőbbségére. "Tehát aki érteni akar - írja Gadamer -, annak kérdezve vissza kell mennie a mondottak mögé. Válaszként kell megértenie őket egy kérdés felől, melyre válaszolnak. De, ha így visszamegyünk a mondottak mögé, szükségképpen a mondottakon túlra kérdezünk. Hiszen a szöveget csak akkor értjük meg tulajdon értelmében, ha szert teszünk a kérdéshorizontra, mely mint olyan más lehetséges válaszokat is szükségképpen átfog." Ez a megértés a nyelv segítségével történik, ami a beszélgetésben teljesedik ki. "Valami oda van téve középre, ahogy a görögök mondották, melyben a beszélgetőpartnerek részesednek, s amelyről véleményt cserélnek. Ezért a dologról való megértetés, melynek a beszélgetésben létre kell jönnie, szükségképpen azt jelenti, hogy csak a beszélgetésben dolgoznak ki közös nyelvet. (...) A beszélgetésben végbemenő megértés nem pusztán saját álláspontunk előadása és érvényesítése, hanem közösséggé változás, melyben nem maradunk azok akik voltunk." (Gadamer, 1984. 259-264. p.)

      A nyelvben jelentkező szimbólumok fölfejtésének mozzanatával Ricoeur még árnyaltabbá tette a megértés folyamatát. A hermeneutikai program a világos és kézzel fogható tartalom és jelentés felől halad a rejtett felé. Az interpretáció ebben az esetben a legtágabb értelemben vett szövegre irányul, amelyet egy álom szimbólumai éppúgy alkothatnak, mint egy közösség vagy irodalmi mű szimbólumai és mítoszai. Az egyjelentésű és többjelentésű szimbólumok közül Ricoeur a második típussal foglalkozik, ahol ez a sokfajta jelentés egy szemantikai egységgé állhat össze. A modern kor mítosztalanító törekvései adják az egyik pólust, itt a fő cél a szimbólumok rejtett értelmének föltárása, míg a másik póluson a szimbólumokat megsemmisítők helyezkednek el, mint Marx, Freud és Nietzsche. (Ricoeur, 1965., Palmer 1987. 112-113. p.) És amit külön hangsúlyoznunk kell Ricoeur kapcsán, hogy nemcsak az egyes szövegek elemzése a célunk, hanem az egzisztenciális szituációkban, cselekvésekben jelentkező szimbólumok felfejtése is. Ez teheti még inkább lehetővé az egyes múltbeli szövegek jelen- és jövőorientált rekonstrukcióját, azaz a kérdésfeltevések horizontjának szélesítését.

      És ezzel a rövid megértéstani vázlattal már jelezni is kívántam a könyv és az egyes fejezetek alapbeállítódását. A hermeneutikai módszer elősegítheti a szövegek megértését, hétköznapi lét és a "világban-való-lét" egybehangolódásának körvonalazását, a dialógusok pozícióinak bemérését, valamint a szimbólumok rejtett értelmének fölfedését.

      A filozófiai antropológiai kérdések és az ezekből következő erkölcsi irányulások bemutatása, értelmezése a problémák történeti vonulata mentén halad. A mitikus, archaikus egység, az antikvitás mértéke, a középkor teocentrizmusa, a reneszánsz univerzalitása, valamint az újkor individualitása együtt adhatják huszadik századi történetünk megválaszolásra váró kérdéseinek eredetét. Így juthatunk el konkrét konfliktusainkhoz, és annak a radikális kihívásnak a megértéséhez, ami alapja lehet kezdődő dialógusainknak.

      A történetiségben megnyilatkozó problémacsomópontok kapcsán különböző alternatívák, megoldási lehetőségek tűnhetnek föl. A viszonylag állandó antropológiai és erkölcsi dimenziók éppúgy megmutatkozhatnak, mint a változóak, és így már csak egy lépés választ el bennünket attól, hogy ezeket a felfedett jelentéseket jelenünkkel szembesítsük, s különböző jövőre irányuló pozíciókat, stratégiákat körvonalazzunk.

      Az egyes témakörök is az előző szisztéma szerint kerülnek bemutatásra. A kezdőimpulzus, az alapprobléma minden esetben mintegy felvezeti a történeti pozíciók bemutatását, és körülhatárolja a főbb csomópontokat. A történeti szövegek különböző antropológiai mozzanatai és az etikai irányok fokozatosan megmutathatják a különböző szituációk értelmezésének lehetőségeit. Az egyes szokások és erkölcsök világképpé formálódását éppúgy, mint a cselekvéseket és döntéseket motiváló erőket.

      Az alapkérdés az, hogy milyen antropológiai mozzanatok kerülnek előtérbe az egyes témák kapcsán, s ennek milyen vetületeit fogalmazták meg a modern tudományok és művészetek. A különböző gazdasági, politikai, társadalmi és kulturális alternatívák, az erkölcsök sokfélesége, a transzcendencia jelentősége, a többdimenziós ember igénye és az individuum sorsproblémái éppúgy helyet kapnak, mint a jelenből kiinduló kísérletek, amelyeknek mindegyike fontos erkölcsi kapcsolódási pontokat feltételez.

      A történeti horizontok az ember, a környezet és világ különböző kapcsolódási módjaira irányíthatják figyelmünket. Miként bomlott fel az "aranykor" egysége, milyen koordináták voltak a görög-római világban, miként alakult Isten és ember viszonya a középkorban, hogyan emlékezett vissza a reneszánsz és formálta újjá az antikvitás élményét, s hogyan változott szubjektum és objektum viszonyrendszere az elmúlt négy évszázadban.

      Ha önmagunk és mások számára is fontos kérdésfeltevések megfogalmazásáig eljutunk, akkor már elérte célját a munka: segített abban, hogy érvényes dialógusokat folytathassunk, aminek azonban csak a kezdőpontjait feltételezhetjük, a végpontok már túlmutatnak egyéni kompetenciánkon, s egy közös megértést előlegezhetnek.